Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Oltári csajok 1x26 - A bizalom próbája vagy mi a túró

2017. december 11. 10:00 - BBrigusz

Ez itt a kert. Ja, nem, ez itt a retro stílus jegyében berendezett panellakás. Márk hazavitte Noémit, ahogy sejtettem az apjának készül bemutatni épp. Hol vagy, Pista, hol vagy? Itt vagyok, nem fog hiányozni a gyerek az apjának? –Most is az apjával van.-mondja Márk, aki jó szokásainak ellenére ezúttal nem húzza egy félórás felvezetőbeszéddel a mondókát. Na ne bassz-Pista kiakad.
1.jpg

Szilvia betámadja Angélát, kinézett valami csúcshiperszuper fogyasztó gépet, amit meg kellene vennie. Ennyivel tartozik ugyanis szerinte, mert eddig Angi lófaszt se’ virított. Simaliba, meglesz.

Hajni a Büróban fontoskodik dolgozik, amikor jön Enikő, de persze ő smoothiet kér, nem kávét. Húú, hát Hajnal marhára elfoglalt,fel is gyújtja a konyhát, úgyhogy ezt magának fogja elkészíteni. Hát persze, ez velem is így szokott történni, ha sokan vannak előttem. Ja, nem. Kölcsönös seggnyalás, nem tudják eldönteni ki néz ki jobban. Enikő Hajninak készítette a szmutyit, szerinte ez jobb, mint a szex. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon milyen teljesítményt produkálhat Jánosunk, ha a csaja jobban ráizgul egy gyümölcslére? Apropó János, Enikő szerint Hajni túl hamar megbocsátott neki, én meg nem értem, hogy ez neki miért fáj, de jó. Bizalom-próba lesz. Oké, várjuk nagyon…
2.jpg10 éven át nem mondtál semmit te paraszt, ez még egy zsarunak is durva- akad ki a szegény ember Chuck Norrisa Márkra, szegény faszinak eléggé kudarcosnak mondható az élete ezzel a nyomi gyerekkel. Atyai lebaszás, semmi nem lesz már olyan, mint régen. Pista elviharzik a Büróba, jött vedelni, közben összefut Anyuval, akire annyi szüksége van most, mint egy pattanásra a falloszán, és megszabadulni tőle is ugyanannyira nehézkes. Anyu azt akarja, hogy Pista sürgesse meg Béla meg nem tett feljelentését. Oké, csak hagyjál már- mondja István.

Hajni és Enikő érkezik Janihoz, akinek még mindig nem esett le, hogy ő nem fog abból jól kijönni, ha ezek ketten öribarik lesznek. Programozni akarnak együtt, de Jánosunk nem ér rá és offolja a bulit, ezért a csajok morcosak, mert ők meg kurvára ráérnek.

István leissza magát, Karolának önti ki a lelkét, akinél ugyebár, mint tudjuk a legjobb kezekben lesz a családi titok. Márkot fárasztja a kislány, nem igazán tud vele mit kezdeni, inkább hasonlít egy flegma uncsitesóra mint apára az tuti. Karola szerint Istvánnak nem kellene lebasznia Márkot, mivel még fiatal volt amikor gyereke született, István nem túl empatikus.

Béla és Anyu a csajoknál sütiznek, még mindig a támadás a téma. Keep calm-mondja Anyu – már megkértem Istvánt, hogy nézzen rá a nyomozásra. Na kurvajó, gondolja Béla, és le is lép. Az utcán vár Pistára, és megkéri, hogy felejtse el a témát.
3.jpgJani hazaér egy csokor virággal meg egy gyümölcskosárral, Enikő leszarja az ajcsit, mert tökre fontos lett volna a délután Hajni miatt. Najóvanakkor csináljuk. Pista érkezik haza, de Márk már megunta a papás-mamást, beültette a gyereket a tévé elé. István cseszteti kicsit, foglalkozni kéne a kölökkel.

Béla Angéla segítségét kéri, el kellene csitítani Anyut. Azt is bevallja neki, hogy pókerezett, de Angéla már korábban is tudott erről a hobbiról. Pirost is el kéne kussoltatni, kéri Béla, Angélának nyilván van egy feltétele. Odaadja neki a megtakarított pénzét, hogy Béla csináljon belőle többet.
4.jpgJani, Hajni és Enikő a parkban, bizalomjátékos szerencsétlenkedés/cukiskodás, én esküszöm nem értem mi ez. Jani bugyuta, ez Hajninak fáj, ezért Enikő javaslatára szivatás következik. Angéla hazaér, Anyu éppen vasal. Smúzol neki egy kicsit Béláról, büszkeségből nem ment a zsarukhoz, de amúgy faszacsávó, Anyu leszerelve, szeri van.
5.jpgMárk felhívja Karolát, kussolni kéne a gyerek-témáról, senki nem tudhatja meg, Hajni főleg. Pista javaslatára Márkkal kártyáznak a kislánnyal. A csajok megszivatják Janit, de ez az egész annyira említésre sem méltó, hogy nem vagyok hajlandó részletesen leírni.

Béla sikerrel járt, Angéla is, így örömteli volt az üzlet, mindkettő boldog. Danics Dóra várja Márkot bőröndökkel, ő most lelép külföldre, a gyerek meg marad Márknál. Márk kiakad, DD szerint nincs para, írassa be a legközelebbi suliba oszt’ kész. Tökönrúgás, lelépés. Angéla virítja a gépet, Szilvia le van döbbenve, boldogság. Jani és Hajni között szent a béke, Enikő meg egy főnyeremény, de Jánosunk ismét rádöbben, hogy az irritáló és balfasz Hajnal a szíve szerelme. Ámen.
6.jpg
7.jpgPista kártyavárat épít Noémivel, amikor megérkezik Márk egy tálca sütivel. Aszongya van kókuszgolyó is, pedig nekem azt tanították, hogy kókuszgolyót cukrászdában nem veszünk, mert azt a maradékokból kutyulják. –Noémi, valami fontos dologról kell beszélnünk- kezdi az újdonsült apuka.

Angéla olyan jófej,  áradozik Anyu Bélának, plusz még a csávónak is cukiskodik kicsit, és azt is eldöntötte, hogy mostantól nem aggodalmaskodik. Nagyszerű. Béla lelép, Anyu meg talál a zakójában egy nagy köteg zsét amit amúgy a napi pókeren nyert.


komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása