Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Viktória 1x06 - A királynő férje

2017. december 08. 11:00 - orsika29b

A nászágyban indul a rész, úgy tűnik jól sikerült az éccaka, az ifjú házasok reggelre se tudnak betelni egymással. A dadus nagy lendülettel bemasírozik megbeszélni valamit Viktóriával és azonnal távozik is tiszta vörösbe pirulva és sűrűn elnézést kérve. Alberték jót kuncognak, ilyen ez a megszokás ugye, meg az egymás melletti szobák a dadussal. Albi arcát elnézve, Lehzen nem sokáig lesz köztünk, a szomszéd szobában meg pláne nem. 

23825792_832368103599679_1884683802_o.png

Viktóriáék a kertben sétálgatnak, Albert gyerekekről meg vidéki életről álmodoz, de a királynő gyorsan lehűti: a gyerekszülés akkoriban sokszor halállal végződött, szóval jegeljük a témát, kedves. Az egyik inas érkezik a dolgozószobába az iratos vörös dobozzal, Albi segítene, de az is nagyon kielégítő lesz, ha zongorázik, meg átveheti a nászajándékokat. Na, ebből minimum duzzogás lesz. Albert eloldalog, aztán meg vissza, naaaa, hadd segítsek egy kicsit. Oké, itatsd fel a tintát az aláírásomról, de olvasni nem kell - válaszolja Viktória. Albert seholse találja a helyét, jön - megy a palotában, minden poros, az ablakok homályosak, a zongora sincs megfelelően felhangolva, az íróasztalán meg tinta sincs, csak az üres tartó. Eközben kedvenc szívtipró hercegünk (Ernst) az udvarhölgy - hercegnő nyakának hattyúívét dicséri fennkölt módon, mialatt rajzolja. Szerintem most ők érzik a legjobban magukat egész Buckinghamben. Körülöttük a slepp tökéletes összhangban teázik, még a csészék is egyszerre koccannak a kistányérhoz. Egy - egy szemvillanásba annyi érzelmet képesek belesűríteni a szereplők, hogy az valami fenomenális.

23847062_832368083599681_201656905_o.pngVacsora következik, Viktóriát nem kísérheti asztalhoz a férje, még csak mellé se ülhet, csak az egyik nagybácsi, aki királyi herceg, ez a szabály, sajnos. Albi érthető módon elégedetlen, a mama nyugtatja, minden szuper lesz, ha lesz egy fiad, ennyike. Ez az asztalhoz kísérősdi probléma sajna bekúszott a királyi hálóba is, erre az éjszakára elmarad a trónörökös gyártás, pedig Ernst is erre sarkallta az öccsét. Másnap végre kinéz valami feladat Albertnek, a rabszolgaellenes kongresszus megnyitására kérik fel Viktóriát, de ő ezt uralkodóként nem teheti meg. Albi nagy elánnal pártolja az ügyet és még beszédet is fog mondani a megnyitón.

23730800_832368086933014_1504777800_o_1.pngMr Penge most a 2 napos nászút rövidsége miatt morgolódik, így nem lesz elég ideje teljesíteni a házastársi kötelességét a férjnek. A nyomornegyedben meg indiai kolera járvány dúl, szegény Miss Skerret alig - alig bírja lenyelni az aggódás könnyeit, hiszen ott él az unokatesója a kislányával. Miss Skerrett hiába próbálkozik, nem jut be szeretteihez a karantén miatt, természetesen Mr Francatelli ajánlkozik a megmentő szerepében. Némi fortéllyal és kenőpénzzel ő maga személyesen megy be a lezárt városrészbe - ahová már az orvosok sem lépnek be - és bizony rossz bőrben találja a gyermeket és anyukáját is. A kicsi nagyon lázasnak tűnik és folyton köhög.

23798233_832368003599689_1698590175_o.pngViktória bizalmas kérdéssel fordul a dadushoz, kedvenc virágnyelvünkön persze: úgy egy évig nem akarnék semmiféle változást a kis családom létszámában, mit tehetnék? A dadusnak hirtelen nem is megy a virágnyelv szimultán fordítása, meg hát semmiféle tapasztalata sincsen ilyen téren, de! A húga igen őszinte leveleket szokott írni, szóval... Belesuttog pár mondatot a királynő fülébe, az meg meglepetten visszakérdez: tízszer? Igen, tízszer! - érkezik a válasz. Roppant kíváncsian várom, hogy mi lehet ez a dolog, amit tízszer kell végrehajtani.....  Hát kérném szépen tisztelettel a következő képkockákon a korabeli fogamzásgátlás fantasztikus remekét láthatjuk: Albert durmol az eset után, mint a normális, rendes férfiember általában. Viktória óvatosan átoson a másik szobába és a selyemkárpitos kereveten tízszer felugrik jó magasra nagy lelkesen. A kutya nem ért semmit én meg visítva röhögök, hogy még a könnyem is folyik.

23798771_832368066933016_1766550257_o.pngAz esti asztalhoz kísérős problémát gyönyörűen megoldja a királynő, igaz, most is szívesen támaszkodna Lord M bölcsességére, de ő vidékről kormányoz újabban. Szóval, Sussex bácsi (őneki konyul a füle a sipka alatt) 9 éve uralkodói engedély nélküli házasságban él. Ha Viktória hercegnői címet adományoz a feleségnek, mindjárt okés lesz a vacsihoz bevonulós sorrend, mivel a nagybácsinak így a felesége mellett a helye, más királyi hercegi sarj nem lévén, lehet belekarolni Albertbe. Sussex bácsi odáig van az örömtől az asszonyával együtt, mindenki boldog, Albi a helyén a felesége oldalán, de a férj azért nem teljesen elégedett, ez nem az ő győzelme. Ölég nehéz a kedvére tenni, annyi szent. 

23799002_832368043599685_760731783_o.pngAz ifjú házasok a kertben sétálgatnak, Ernst meg a kedvenc hercegnőjét tanítgatja íjászkodni: kezecskéjét egyenesen, csípőjét meg fordítom, így ni, plusz rátartok a karjaira, igen hercegnő, mind a kettőre. Albinak gyanús ez a fene nagy oktatósdi, lesz ennek még böjtje, mert a hercegnőnek férje is van, csak elutazott, a hölgy meg itt maradt. (Nem is értem, vajon miért?)

23847079_832368070266349_2021429331_o_1.pngAlbert tök komolyan veszi a rabszolgaellenes beszédjét, németről angolra fordítás, hangos gyakorlás van ezerrel, akcentusirtás ésatöbbi. Reméli, hogy ezzel a lépéssel az angol közvélemény róla kialakult hamis képét is jó irányba terelheti. Elege van abból, hogy német virslinek nevezik a háta mögött, érthetően. Akkor már inkább azért cseszegessék, amiben hisz. Körülbelül háromezer ember előtt fog majd felszólalni, minden nagykutya ott lesz, aki számít, többek között Lord Peel, akinek a lealkudott apanázs köszönhető. Albert titkára szerint - aki egyre nagyobb segítségére van a királyi fenségnek, alakul a munkakapcsolat - Lord Peel egyszer úgy is miniszterelnök lesz, viszont Viktória nem csipázza. Hát akkor majd valahogy ráveszem az asszonyt - válaszolja Albert.

23798553_832368046933018_252743621_o.pngErnst herceg fejmosása következik az öccse által, idefigyejjé' tesó, még a papa se csábítja el más férfi feleségét, te meg itt feltűnően koslatsz a hercegnő után. De a papa nem is volt szerelmes, mint én! - felesel Ernst. Albert meglepődik, de az ügy szempontjából ez tök lényegtelen, menjél csak hazafelé Coburgba de tüstént. De nem szeretnék! Hát, pedig muszáj lesz, Albi hajthatatlan, Ernst dacosan meg még sokkal sármosabb, mint általában. Aznap este Ernst négyszemközt búcsúzik a hercegnőtől, aki az udvarlást ártatlan kis flörtnek gondolta. Hát részemről nem az - mondja Ernst. Akkor jó utat! - vágja rá a hölgy és elviharzik. Jújjjj, láthatóan először részesült a herceg a visszautasítás kegyében. Szegény... Másnap Albert könnyezik, borzasztóan fogja hiányolni a bátyját. Gyorsan rakjátok össze a trónörököst és már jövök is vissza a keresztelőre - mondja a bátyó elérzékenyült hangon. Ismét egy remekbeszabott folyosói jelenet következik: Ernsttel szemközt a hercegnő és még néhányan érkeznek, egyikük se nagyon tud megszólalni. A másik udvarhölgy nagy nehezen kinyögi, reméli, hogy jól érezte itt magát a herceg, aki mélyen a hercegnő szemébe nézve felejthetetlen élménynek nevezi az itt tartózkodását. A hölgyek indulnak is tovább, amikor a hercegnő szakszerű mozdulattal kiejti kezéből a keszkenőjét, úgy, hogy azt csak a herceg veszi észre és viszi magával.

23825568_832368030266353_856280175_o.pngAlbert királynői jótanácsokkal kibélelve indul megtartani a beszédet, később Viktória is érkezik, de Albert titkára kiválóan rávilágít arra, hogy csak elvonná a férjéről a figyelmet. A beszéd remekül sikerül, látszik az egybegyűltek arcán, hogy kifejezetten pozitív csalódás érte őket, mindannyian állva tapsolnak. Egy szökött, de már szabad rabszolga könnybe lábadt szemekkel adja a vastapsot. Lord Peel is le van nyűgözve, szóban és lelkes kézfogással gratulál Albertnek. Ezúttal egy oldalon állunk - teszi hozzá Albert. Lord Peel bólint és reménykedve tekint a jövőbe, jólláthatólag. 

 23798700_832368006933022_1142985969_o.pngA főszakács Miss Skerret unokatesóját és gyermekét elhelyezte valahol vidéken, ahol meg fognak gyógyulni. Cserébe csak az öltöztetőlány igazi, születéskori keresztnevére kíváncsi, mert anélkül nem tud a sütésre koncentrálni. (Komolyan léteztek akkoriban ilyen férfiak?) Nancy - ez a valódi neve a lánynak. Kicsivel később lefekvéshez készülődvén Miss Skerret egy hófehér, művészien kidolgozott N betűt talál a párnáján. Végre őt is mosolyogni láthatjuk.

23798771_832368023599687_210552087_o.pngA palotában Viktória hálószerkóban várja haza hites urát a megnyitóról, kibontott hajjal, ahogy Albert szereti. Na Drágám, ez a te győzelmed volt, nem az enyém. Albert full elégedett arcát elnézve, ha a mai éjszakából nem lesz gyerek, akkor sose. Éjszaka Viktória kitartóan ugrál a selyempamlagon, Albi tuti kitett magáért, mert már a harmadik tízes szettbe kezd bele. Csakhogy Albi felébredt és ölég nehezen tudja elrejteni a vigyorgást a bajsza alá. Mit csinálsz? - kérdezi. Ááááá, én semmit! - érkezik a válasz. Valaki tanácsolta ezt neked? - folytatja a kérdezősködést a férj. A királynő nagy mentegetőzések közepette bevallja, hogy egyenlőre várna még a gyerekvállalással. Hát Mucika, a dadus félretájékoztatott. Csak az önmegtartóztatás működik. Ezt akarod? - búgja csábítóan Albert, a legvonzóbb arcát elővéve, Viktória pofijától úgy kb két centire. Hát ennek nem lehet ellenállni, Albert vadító mély hangjának és hívogató kisugárzásának meg amúgyse, bizony, Viktóriának se sikerül...  

Címkék: 1.évad Viktória
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2017.12.11. 11:48:34

Anno ezen a "tízszer" dolgon én is nagyot néztem. Még az is felmerült hogy -virágnyelven mondva- Albertnek minimum 10-szer kell a férfimagját folyatnia, hogy ne legyen kapacitása a trónörökösgyártásra. De aztán persze kiderült hoyg csak valami babona az egész. :)

orsika29b 2017.12.11. 19:39:11

@Prof. William:
Én is nagyon kíváncsi voltam, hogy mire utalhat ez a bűvös tízes szám. :) Mondjuk arról nem esett szó, hogy vajon a "technika" mennyire jött be Lehzen testvérénél.... ;)
süti beállítások módosítása