Papa, mama, gyerekek. Csupaszív, szeretet. A legtöbbünk így képzeli el az ideális családot, még akkor is, ha ő nem ilyenben él, és akkor is, ha esetleg a „csupaszív, szeretet” hiányáért épp ő a felelős. Hogy tabu-e az atipikus családok témaköre, nem tudom, de az biztos, hogy sok a képmutatás, az értetlenkedés a család fogalma körül, és sokan érzik úgy, hogy családügyileg is a zsebükben van a bölcsek köve.

100 év alatt sok minden változott, például az is, hogyan néz ki a gyakorlatban(!) egy valódi család, sokaknak szembe kellene nézni azzal, hogy már rég nem az 1800-as években vagyunk. A sorozatnak ezen része épp azt mutatja be, hogy attól, hogy egy család más, mint a képeskönyvekben, és az évszázadokkal lemaradt szemléletű emberek csöpp agyában, attól még lehet szeretetteljes és meghitt. Mert a család valódi funkciója ez, és nem pedig az, hogy megfeleljen valami kötelező formai követelménynek, amit a szabványügyi hatóság előír.

Persze itt ne egyből a melegpárok jussanak eszünkbe mint atipikus család, vagy az elvált szülők. Nem, ennél sokkal sokszínűbb a paletta, és épp ezért a műsor végére rájövünk, hogy az atipikus család valójában tipikus család. Hiszen, ha például valaki gyerekeket fogad örökbe, és szeretetben neveli őket, akkor az pont az ideális család.

De akár itt van az epizód első szereplője, Láng Attila D. író, blogger, aki az üvegcsont betegség miatt tolószékkel közlekedik. És családra vágyik, akár gyerekekre is. Attilának volt ezelőtt egy nagyon mély kapcsolata, a hölggyel romantikus körülmények között ismerkedett meg, és ez a romantika ki is tartott mindvégig kettőjük között, össze is házasodtak. Csakhogy a lány egy betegség következtében elhunyt, Attila pedig ezt a veszteséget sokáig nem tudta kiheverni. Amúgy, ha azt hinnénk, hogy Attila magányos, akkor tévedünk, ugyanis Klárikával, az anyósával lakik egy házban, aki szintén mozgássérült, így tudják támogatni egymást. Klárika olyan, mintha Attila anyukája lenne, és igazából ő kezdte el rábeszélni a fiút, hogy mi lenne, ha megpróbálna újra társat találni magának. A mostani társkeresés viszont valamiért nem megy olyan simán, mint az előző, pedig Attila nyílt kártyákkal játszik, és a világ legőszintébb és legszívhezszólóbb levelét adta közre.

Igazából azt gondolom, hogy csak idő kérdése, hogy ez a levél célba érjen, valószínűleg, eddig még nem jutott el ahhoz a lányhoz, akinek szól.

Akkor nézzünk most egy tipikus atipikus családot. Unalomig szoktuk ismételgetni, hogy egy gyermek szempontjából mennyivel jobb, ha egy melegpár fogadhatja örökbe, mintha nevelőintézetben növekedne, vagy egy elmebeteg, testileg/lelkileg erőszakoskodó családnál. Nos, az ilyen melegpárnak jó példája Márton és Ádám. Egyből sztereotípiákat is döntögetünk, ugyanis a srácok rögtön az elején elmondják, hogy tök konzervatívok, és az életüket fix kapcsolatban, családban, gyerekkel, családi házzal satöbbivel képzelik el. (Ha esetleg valakinek a melegről a bőrtangában táncolók jutnának eszébe.)

Amúgy a dolgok teljesen jó úton haladnak, ugyanis Marci és Ádám lett Magyarországon az első olyan melegpár, akik regisztrált élettársi kapcsolatban élnek, és engedélyt kaptak az örökbefogadásra. Ráadásul elbeszélésük szerint az ügyintézők is tök pozitívan állnak a dologhoz. Most ott tartunk, hogy bármelyik pillanatban értesíthetik őket, hogy „megszületett” a baba, azaz hogy van számukra egy kisgyerek.

De van más olyan példa is az atipikus családokra, amire elsőre nem is biztos hogy gondolnánk. Manapság az az általános „szokás”, hogy a nők igyekeznek a 20-as éveik végére, vagy a 30-as éveikre tolni a gyerekvállalást a munka miatt. Így igazándiból ez lett a tipikus. De vannak olyan anyák is, akik fiatalon, a 20-as éveik előtt esnek teherbe, ami persze azért is különös helyzet, mert társadalmilag nem túl elfogadott, de a gyerek egészségének nem tesz rosszat.

Gál Noémi remek példája annak, hogy attól, hogy valaki korán (14 évesen) teherbe esik, még lehet felelős és érett anya. Márpedig a gyerek szempontjából ez fontos. A helyzet több ok miatt is nehéz volt, ugyanis Miklóst eleve ferde szemmel nézték Noémi szülei, aztán erre még pár hónap járás után becsúszik egy gyerek is…

Közben megismerjük Noémi volt osztálytársát, Edinát is, aki szintén fiatalon szült, és szintén tök jó anya. Azért kettejük elbeszéléséből összeáll, hogy szinte több negatív megjegyzést, beszólást kaptak a kórházban, vagy az iskolában, vagy akárhol, mint mondjuk a melegpár. Úgyhogy az emberek toleranciaküszöbe néha érdekesen tolódik ide-oda. 

És ha már örökbefogadás. Azt gondolnánk ez nem annyira tabutéma, pedig valójában az. Hiszen eleve a gyereknek sem mindig merik elmondani a szülők, ha nem vérszerinti. Abból meg pláne vannak kínos helyzetek, amikor egy idegen ember tudja meg és ostobán reagál, vagy hülyeségeket kérdezget. Ebből áll össze az, hogy a szülők titkolják is egy kicsit az igazságot, meg nem is.

A Sulyok család három gyereket nevel, egy vérszerinti, kettő pedig örökbe fogadott. Tragikus, hogy 6 terhességből 9 nem jött össze a családnak, így döntöttek az örökbefogadás mellett. Az örökbefogadásnál az egyik legkeményebb próbatétel, amikor az örökbefogadó szülők találkoznak az eredeti anyával. Ilyenkor állítólag sokan meggondolják magukat. Sulyokéknak ebben is szerencséjük volt, ugyanis az anyát megismerve semmilyen rossz érzés nem ébredt bennük, így boldogan vették magukhoz a gyereket.

A másik komoly veszély már a gyereknevelés során jön elő, amikor a gyerek hibáit, vagy vélt hibáit elkezdik genetikai okokra visszavezetni, magyarul, amikor elkezdenek okoskodni a „rossz vér”-ről. Sulyokék persze tudnak erről a lehetséges csapdáról és igyekeznek nem beleesni.

És persze van egy nehézség, amit viszont az emberek okoznak, a tapintatlan kérdéseikkel, megjegyzéseikkel, okoskodásukkal, amikor megtudják, hogy a gyerkőcök örökbefogadottak.

És hát itt van az a kérdés, amiről már mindenki hallott: amikor a szülők nem merik elmondani a gyereknek, hogy nem vér szerinti. Sulyokék ezt úgy oldották meg, hogy már kezdettől fogva elmondták a kisfiúnak, hogy mi a helyzet.

Most Saciékkal ismerkedünk meg, akiknek 7 vér szerinti, és 3 örökbefogadott gyermekük van. A 3 örökbefogadott gyerek pedig Down-szindrómás. Amúgy az vicces, hogy az első gyerek úgy került hozzájuk, hogy Saci egy barátnője csak úgy mellékesen megkérdezte, hogy „nem kell egy Down-baba?” Természetesen kellett. És azt kell, hogy mondjam, hogy a sok gyerek jelenléte az nagyon sok boldogságot szabadít fel az emberben, legalábbis ezt látni a családon.

2 anyától, 3 apától nevelünk 4 gyermeket. Ezt már Horváth Réka mondja. Azt meg sem kísérlem ide leírni, hogy hogyan jön össze ez a képlet, mert valószínűleg egy fél mondat után belegabalyodnék. De a lényeg az, hogy népes a família. Horváth Rékának már a szülei sem voltak egyszerű esetek. Apja például biszexuális, amit az anyja úgy hozott kiskorában a kislány tudomására, hogy közben a mosógépbe verte a fejét. Majd az édesanyja alkoholista lett, ezzel egy újabb terhet rakva a lánya hátára. A bántalmazott, szeretethiányos, éhező lány már gyerekkorában átvette a háztartás vezetését, hiszen a szülei erre képtelenek voltak.

Ma épp vendégeket várnak, nagypapa és Gyula papa jönnek a családhoz. Gyula papa a nagypapa élettársa. Természetesen emögött is mindenféle szövevényes családi históriák burjánzanak, ki kivel csalt kit, nagypapa Évát Gyulával és a többi. Ráadásul Gyula jelentős figura, mert a „papát életben tartja”.

Réka történte nagyon-nagyon pozitív végkicsengést ad az egész sorozatnak, nem pusztán csak ennek az epizódnak. Ugyanis bántalmazott gyerekként, alkoholista szülőkkel, zűrös háttérrel mégis kezébe vette élete irányítását, és kézben is tartja.