Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8609-8618. rész

2017. november 27. 16:00 - Gillotte

Elég kínos, amikor Tóbiás Alízék előtt böki ki, hogy szakítani akar Kristóffal, úgyhogy Kristóf egy üveg vodkát a hóna alá csapva távozik a színről. Tóbiás utánamegy, és vodkázgatva megbeszélik, hogy igazából fáj, de tény, hogy már egyikőjük sem ragaszkodik annyira a kapcsolathoz. Ennek ellenére mindketten kiborulnak, Tóbiás még sír is, meg minden, Kristóf férfiasabban viseli, pedig őt dobták ki. Összecsomagol, és a húgával visszamegy a balettbe ugrálni.

bk_oktober9_13_1.png

Mivel Ábel rájön, hogy Nórának rosszul esett, hogy a férfi nem akar elválni a volt feleségétől, úgy dönt, lesz, ami lesz, elválik, mert Nórával akar lenni. Nóra nagymellénnyel dörgöli az utcán Ábelné orra alá, hogy Ábel válik, és Nóra annak ellenére jelentkezik bírónak, hogy a befolyásos nő nem ajánlja be. Nóra kiáll hát Ábel mellett, csak akkor bizonytalanodik el, amikor magánnyomozó Attila kideríti, hogy Ábel megvette a jogi szakvizsgáját, hogy ki tudja váltani az ügyvédi igazolványát. Nóra elkeseredik, de nem annyira, úgyhogy Attila sejti, hogy azért, mert Nóra B tervként Mikivel vizionálja a jövőt, de lebeszéli Nórát: Miki ugyanolyan hazug szemétláda, mint volt, csak időszakosan nem emlékszik rá. Nóra ennek ellenére visz Mikinek húslevest, és egyértelműen közeledik felé, de Miki az elcsattanó csók előtt elmondja Nórának, hogy nem akarja kihasználni, és valójában mindenre emlékszik, de Bandi miatt ez titok. Nóra nyilván kiakad, de egyből húz vissza Ábelhez, azt sem bánva, hogy a férfi megvette a szakvizsgáját. A turbékolást már csak az ronthatja el, hogy Anett, a feleség azzal állít be, hogy elutazik két hétre munkaügyben, úgyhogy addig Ábelnek kell vigyázni a két tinédzser gyerekükre.

bk_oktober9_13_2.png

Hanna rákérdez Petinél, hogy ő-e Luca titokzatos idősebb pasija, de Peti elküldi a fenébe a gyanúsítgatásaival együtt. Peti elmeséli ezt a képtelenséget Ádámnak, de Ádám ugyanezt Hannától is visszahallja, és mindannyiszor irul-pirul a hihetetlen sztorit hallgatva. Elmennek hát Lucával a parkba megbeszélni, hogy mi legyen, de Luca annyira szerelmes lett közben Ádámba, hogy a fotós alig tudja levakarni magáról. Hanna pont akkor sétál arra, amikor egy kézfogós pillanat van, úgyhogy teljesen kiakad, hogy Úr Isten, Ádám, megfogtad egy kislány kezét! Luca ráparancsol Hannára, hogy az életben egyszer ne akarjon beledumálni más dolgába. Hanna persze, hogy beledumál, egyrészt elmondja Petinek, hogy Ádám Luca idősebb pasija, másrészt Ádámot is számon kéri.

bk_oktober9_13_3.png

Milán és Bandi elkakaskodik egymással, Milán megemlíti a whiskeys és kólás-limeos poharat, amit meglátott a KisSzékben Miki balesetének estéjén, de Bandi azzal válaszol, hogy könnyedén mondhatja, hogy Milán tette oda a poharakat, és ő lökte le Mikit. Milán persze ettől betojik, de a szerencse mellé szegődik: a Rózsába megy, hogy kitálaljon Mikinek, aki éppen Bandival iszogat. Bandi vécére megy, és Miki utasítja Gizit, hogy tegyen limeot Bandi kólájába. Milán ezt végighallgatva cinkosan mosolyog Mikire, aki tekintetével elismeri, hogy lebukott. Milán azonban mellette áll, úgyhogy mivel Bandi a vécén van, ő fogja a kikért limeot a kólából, és elszopogatja. Miki köszönő biccentéssel reagál, majd nyugodt szívvel folytatja a megkezdett amnéziát. Érdeklődik Bandinál Andrásról, a testvérről akiből ugyebár semmire nem emlékszik. Bandi hamar szembesíti Mikit azzal, hogy ő a felelős András haláláért. Jaj, jöjjön már elő András szellemként úgy, mint anno Magdi anyus!

bk_oktober9_13_4.png

Julit zavarja, hogy Miki tudta nélkül ő lett a megszavazott ideiglenes szellemi vezér a cégben, úgyhogy átmegy az amnéziás sógorhoz színt vallani, aki legnagyobb meglepetésére öleléssel hálálja meg, hogy Juli tartja helyette a frontot. Miki taggyűlést hív össze a lakásán, mivel a Berényi irodát felújítják. Juli már elhatározza magában, hogy megkérdezi Mikit, nem adná-e el neki a kft-s tulajdonjoga x százalékát arra az esetre, ha nem jönne vissza az emlékezete, és Julinak hosszabb távon kell ügyvezetni. A kérdésre nincs lehetősége, mert Miki fontos bejelentést tesz: azért hívta össze a taggyűlést, hogy Bandira ruházza a kft-s tulajdonrészét. Drámai zene ON.

bk_oktober9_13_5.png

Milán és Luca végleg szakítanak, mert Luca annyira beleszeret Ádámba. Milán emiatt visszamegy a kupiba, hogy lefeküdjön a múltkori nővel, aki összekeverte valami Áronnal. Megvan a szex, Milán elmegy a mosdóba, eközben a nő belerak valamit a nadrágja zsebébe. Milán első dolga Rudihoz vezet elmondani neki, hogy megtörtént a dolog, tapasztalt férfivá lett, és épp ekkor talál meg a zsebében egy fél pár gyémánt fülbevalót. Abból, hogy a múltkor össze lett keverve valami Áronnal, Rudi egyből levágja, hogy Nikol, a maffianőci van a dologban, úgyhogy elmegy hozzá, ahol nyilván egy fogdmeg üdvözli, még jó, hogy Krisztián is megy később, hogy leszedje róla. Nikol a következő részben el fogja mondani, hogy miért jött vissza a sorozatba.

bk_oktober9_13_6.png

Piros és Giziék ugyebár ölre mennek Stelláért, úgyhogy Gizi idegesen várja a nőt, aki ellenőrzi a körülményeket. Gizi nagyon körbeugrálja a nőt a Rózsában, úgy adja elő, mintha ő lenne a góré, és dicsekszik azzal, hogy milyen elit fizetős suliba jár Stella. De honnan van erre a pénz? – kérdezi a nő. Elég kínos kérdés, szerencsére a végén nem vár rá választ, csak azt mondja, hogy a jelenlegi fizetés alapján bizonytalannak tűnik, hogy ki tudják fizetni a tandíjat, és nem lenne jó kivenni Stellát a megszokott környezetéből. A hercehurca egyébként lezárul, mert Piros belátja, hogy Stella szereti Giziéket, úgyhogy megbeszélik, hogy Stella heti váltásban lakik hol az egyiküknél, hol a másikuknál, és ennek a kislány nagyon örül.

bk_oktober9_13_7.png

Vili kitalálja, hogy hamár úgyis lesz Bözsinek jogsija, kéne venni egy autót. Bözsi nem tartja jó ötletnek, de mit tud csinálni, Vili nagyon lelkes, ráadásul megtalálja a neten a régi piros Suzukiját. ,,A mi autónk!” – kiált fel boldogan. Olcsóbban adják, mint ahogy Viliék eladták, bomba üzlet – ígéri az öreg, de Bözsi csak akkor megy bele, ha Vili viszi magával Lacit, mint hozzáértőt. Elmennek hát ketten megnézni az autót, amit egy kis bögyös csajszi mutat meg, Viliék meg is vannak elégedve a ,,karosszériával” olyannyira, hogy az sem zavarja őket, hogy az autó ajtaját ki se lehet nyitni.

bk_oktober9_13_8.png

Ági komoly összeggel vásárolja be magát a Triton könyvkiadóhoz, aki ki fogja adni Emília könyvét. Ezzel az összeggel ő lesz a szórakoztató részeg vezetője, s, mily meglepő, Emília könyvét is ő ellenőrzi. El is kér egy fejezetet a pszichológusnőtől, és pillanatokon belül kijavítva visszaadja, mondván: ,,tudsz te jobbat is, drágám”. Hú, de frusztráló lehet, ha valaki így beleugat… Pláne fejezetenként, ne már… Emília nem akarja könnyen adni magát, az élteti, hogy a végén megjelenik a könyve, az ő neve lesz a borítón, Ágira pedig a kutya nem fog emlékezni. Ágira? Dehogynem…csak nem úgy, mint a kiadó egy dolgozója, hanem mint a nő, aki a Berényi gyárnál földelte el a férjét…

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása