Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Feleségek luxuskivitelben 1x08 - Sorban állás lógó nyelvvel, nedves bugyival

2017. november 22. 08:19 - lulu1.0

Egy kávézóban nyitjuk a nyolcadik részt, ahol először Babett és Rita beszélik ki Bogi, Babett fekete-arany partiján tanúsított viselkedését, majd kisvártatva odaér a kibeszélt fél is, és ekkor már hármasban rágják a gittet. Babett és Rita bocsánatkérést várna Bogitól, Boginak viszont ilyen esze ágába sincs, sőt! Elmeséli, hogy tulajdonképp még neki esett szarul, amikor senki, de senki sem rebegett hálát, hogy Ő (!), a bokros teendői közepette (!), vette a fáradtságot, meg a hárommilliós ruhát (!) - oszt mi van, ha kék(!?), és megjelent! Mit megjelent, JELEN VOLT! Ó, te jó ég.

1_2.jpg

Rita indít egy újabb szálat annak kapcsán, hogy Visegrádról hazafelé látta Jánosát valami szőkével és ez bizony szar. Próbálta ennek kapcsán hívogatni az embert némi magyarázatért, de a gaz még a mobilt is kinyomta. Hát most ezek után tisztánlátó legyen a talpán, aki meg tudja mondani, érdemes e Jánosba bármilyen bizalmat fektetni, egyáltalán oda lehet e engedni a saját lányai születésnapi partijára, ami történetesen ma van. (Nem, nem most ma, hanem akkor ma, amikor ezt a részt forgatták, ééérted!) Fú, de messze van még a vége.

2_2.jpg

Viviennek mindeközben magzati elemei vannak, meg petezsákja. Nem más mondja ezt, mint egy nőgyógyász, aki épp egy ultrahangvizsgálatot végez a barbie-n. Fecsó eközben csókokkal hinti az Ő homlokát és párás szemmel szorongatja a kezét, meg olyanokat mond, hogy szerinte már most látszik, kis Ferike lesz az új bébi, vagyis egy fiúcska érkezik. Itt még van annyira romi a hangulat, hogy nem borul ki a szaros bili azonnal, csak egy következő snittben, ahol Viviék már az uh vizsgálat után vannak és épp a második szülés részleteit tervezik. Más nők epidurált kérnek, a mi hősnőnk viszont jacuzzit, házimozi rendszert, mini bárt és luxust óhajt maga körül mialatt életet ad második gyermeknek. Fecsó - nagyon remélem, hogy csak a szerepe szerint -, minimális szemöldökemeléssel veszi tudomásul, hogy bizony még itt, egy luxi elletőben is össze kell majd nyittatni pár szobát, hogy szerelme kéréseinek maradéktalanul eleget tehessen. Szerencsétlen még ott sem dobta le a láncot, amikor Vivien Mercedes terepjáró vételére utasította, mert naná, hogy a mostani autó már kicsi lesz a két kölöknek meg a hozzájuk tartozó hóbelebalancnak. Egyszer, mindössze egyszer emelte meg a hangját ez a Buddha lelkű férfi, történetesen akkor, amikor szóba került közöttük a névválasztás. Fecsó azt mondja:

…ha esetleg fiú lesz a másodjára nemzett ivadékom, legyen az Ő neve Ferenc. Nagyapám is Ferenc, apámat is így hívják, engem is így hívnak, ugye. A siker záloga ez, nem más!

 Vivien az ötlet hallatán kisebb sztrókot kap, és csak ezt tudja hajtogatni válaszul:

Nem hogy Feri nem lesz baszki, de még magyar neve sem lehet ennek a gyereknek, punktum! Különben is, tőlem kérik majd az aláírást az anyakönyvi papírra, olyan nevet mondok, amilyet én akarok! Imádkozzál, hogy ne legyek szülés utáni sokkban!

3_3.jpg

A szerelmetes gyermekvárós szál után visszatérünk Ritához meg a lányaihoz, akiknek tehát tematikus születésnapi bulikájuk lesz, úgynevezett sweet sixteen típusú, ami arról szól, hogy kislányok meg kisfiúk, típusidegen mód lézengenek egy erre a célra indokolatlanul felpuccosított, elnagyolt helyszínen, chips helyett lazacot kerülgetnek a csévingekben és ha eljő az idő, akkor méretes lila színű tortát szelnek, mert ez olyan amerikai. Dalma monda ezt, higgyük neki el. A lila színt többen nem értik. Babett és a kölykök is csak meregetik a szemüket még az előkészületek során, de ismerjük ezt az anyatípust, mint Rita, az önzetlenség köntösébe bújtatott önös érdekek iskolapéldája, ahogy a saját szarjait keresztültolja mindenen és mindenkin majd egy picit még meg is sértődik, ha finoman figyelmeztetik, hogy hé, ez most nem a te bulid.

4_2.jpg

Természetesen a luxibarinők is hivatalosak egyébként a babazsúrra. Bogi még előtte elugrik egy  „Báthory Erzsébet” kezelésre, ami elmesélése szerint véres, ám amikor mutatják a metódust, egy csepp vér, annyi sem folyik semerre, viszont legalább itt megmutatkozik, hogy Bogi is ember, jellemzően 0-24 hibátlanra sminkelt, de nem hibátlan arcbőrrel. Fel lehet lélegezni kérem! Dalma a férjével autókázik az eseményre, olybá tűnik, nem is lesz másik hímnemű, ami nem dobja fel Tomi hangulatát. Már eleve feszkós, mert nem elég, hogy Kecskemétről neki kellett elhozni valami szponzor autót, most folytathatja tovább a sofőrszolgálatot Tatára, oszt még egy istenes fekvehányás sincs kinézőben, mert hát ökör iszik magában. Ezért, no meg azért is, mert picit felhúzza az orrát a nejére később, Ő inkább vissza is jön Budapestre, miután leadta a „csomagot”.

5_2.jpg

Dalma faszija egyébként nem tűnik annyira idomítottnak, mint Fecsó, így az Ő arcán nem őszinte a mosoly, amikor asszonykája, a tatai szállodai szobában, két mondat között hirtelen előkap egy fogfehérítő eszközt és az ajkai közé helyezve prezentál nekünk egy rém frappánsnak tervezett promóciót, azaz terméket helyezett az arcunkba bele, képletesen. A sajátjába meg nem képletesen.Tomit az is zavarja, hogy sportos Dalmából egyszer csak cuncus Dalma lett. Zavarja a picsáskodás, az instagramolás, valószínűleg ez az egész forgatás, úgy, ahogy van. Azt is mondja Dalmának, hogy bizony nincsenek jó hatással rá az új barátnők. Erre a vége felütésre érkezik meg a szobába Babett és Rita. Érzik ugyan, hogy feszkó van, de semmi tapintat. Széttrollkodják a házastársi csevejt, majd miután Tomi jobbra el, gyorsan meg is fejtik Dalmának a szituációt. Ez a pasi féltékeny és kész. Ennyike.

6_2.jpg

A mai részből még azt is megtudhatjuk, hogy Rita egyik lánya, magyar viszonylatban, rém előkelő helyen áll egy úgynevezett musicl.ly elnevezésű app használatában, ezért kérem mörcsölni kell. Értsd, meg kell őt sztájlingolni, hogy mögé lehessen rakni egy saját brendet. Hogy erre miért van szükség egy tátogós zenei applikáción követőket szerzett 16 éves lány esetében, azt csak a jóisten tudja, és bizony eljött a perc, amikor mélyen elkezdtem egyetérteni Babettel.

Ez a világ megérett a pusztulásra!

Mellesleg az lesz a következő feszkó szál, hogy Rita nem Dalmát kéri fel erre a bizonyos sztájlingra, hanem valami vadidegen nőcit. Ohpardon!

7_2.jpg

Babett egyébként most kiegyensúlyozódott, mert ebben a részben felhívták ám, hogy legyen tündérkirálynő vagy mi. Ez egy szerep, gondolom valami mesedarabban, de tuti menő, mert nagy volt a boldogság, és innen is gratulálunk neki. Mondjuk azt egy picit erősen éreztem, amikor azt mondta, na, most aztán mindenki megtudhatja, ki is az a Köllő Babett. Azt el tudom képzelni, hogy ha még hozzávesztek innen - onnan, talán lesz egy komplexebb kép, de hogy ebből a műsorból meg a tündéranyakirálynőből nem raktok ki egy értelmezhető profilt, az tuti ziher.

8_2.jpg

Bogit a végére hagytam, mert Bogi mostanában úgy is mindig a rossz zsaru. A tini szülinapon volt egy kis feszkó abból, hogy János picit ellopta a show-t. Bogi szerint mindenképp. Merthogy kedves olvasók, János ezen a bulikán, két ajándékozás közben, előkapott egy dobozt, benne a Rita által már a műsor eleje óta várva várt gyűrűkkel, oszt mondotta a volt nejének, hogy örüljél. Rita rajta is volt ezen, bár jobbról beárnyékolt, hogy János vett valami kecót, úgy, hogy Ritának arról fogalma sem volt -  ezek szerint hiába járta végig Brad Pitt összes lába nyomát múltkor abban kicseszett-lépcsőtlen villában - , balról meg az, hogy János - állítólag a fenti projekthez lakberendezésileg kapcsolhatóan -, kávézgatott valami szőkével, ugye, no és az sem mellékes, hogy Bogi kéretlenül is megismételte abbéli aggályát, hogy János egy lúzer, meg olyat is mondott, hogy

…ide figyelj Rita, ha a helyedben lennék, addig futnék, amíg el nem hagyom, érted!? Az ilyen Jánosok nem változnak, legyél már eszednél!

Jajajaaa és a szülcsinapcsi párin Varga Viktor (aki egyébként jó fej) volt a sztárfellépő és elénekelte a lehet kék az ég, meg lehet zöld a fűt. Vivi pedig bejelentette, hogy egyrészt haverek a Viktorral, másrészt hogy két hónapos terhes. Babett rítt, mindenki más meg énmegmondtamozott. Mi is megmondtuk már a hatodikban. A viszontlátásra!

 

12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolfhauser Kincső 2017.11.22. 10:16:22

Nem lehetne visszakapni Sixxet?

Mocsingocska 2017.11.22. 12:13:46

Úgy emlékszem, hogy a Vivi első gyerekének nem Fecsóka az apja...

BobbyEwing 2017.11.22. 12:45:25

ez nem évadzáró epizód volt? Előzetes nélkül, amolyan szomszédokos style-ban fejezték be ezt a részt. Luxi Dalma meg a kopasz még az életben nem ülhetett ilyen autóban, hallgatva a Cunci megnyilvánulásait. És nekem az is új volt, hogy ezek a nők a műsor előtt nem voltak spanok. Legalábbis érzetre megvolt, csak eddig ezt mintha dugdosták volna előlünk. Most meg elhangzott, hogy Cuncira az új barátnők nincsenek jó hatással. És még valami, kicsit sem volt mesterkélt, ahogy a "rajongók" megérkeztek. Egyrészt hogy a francba kerül oda ennyi gyerek szülő nélkül? Vagy az épület előtt ültek szülőmegőrzőben? Ahogy meg betódultak az ajtón... :D Mint a MediaMarkt bejárata a black friday reggelén

Katica Kovács 2017.11.22. 13:58:06

Vivi első gyerekének nem Fecsó az apja! Nem Rita 16 éves lányát kell mörcsölni, hanem a kb. 12-13 éves Lizát. Így nekem még kevésbé érthető, hiszen még kislány, ahogyan az is fura, hogy annak a Dalmának ajánlanak fel egy szponzorautót, akinek jogsija sincs. :) Babett nem tündéranyakirálynő, hanem a Cinderellában a Tündérkeresztanya és a boszorkány egyben. Egyébként korrekt az írás.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.11.22. 22:01:01

@Mocsingocska: pontosan egy orosz üzletember..és így jön a lakberendezés

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2017.11.23. 05:57:04

@PeniValdes: Orosz maffiózó, jóhogynem nigériai díler!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.11.23. 09:09:04

@sokasebi: abban a témában a nigériaiak keményebbek

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2017.11.23. 10:02:40

Kimaradt:
Bogi 16 éves pasit szeretne,
recepciós csaj panaszkodott, hogy neki nem volt sweet sixteen partyja,
a partyre behajtott egy tűzpiros Ferrari és kiszállt belőle egy gagyitetkós csöves aki megpróbált Halász Juditot énekelni.

Misfit78 (törölt) 2017.11.23. 11:00:51

A harmadik fotón Fecsó úgy néz ki, mint egy lakodalmas pityu a helyi cigányzenekerból.

2017.11.23. 17:22:14

@sokasebi: haha ez óriási volt!!! :-))

Goldvikexx 2017.11.30. 18:56:43

beágyazott videó??? Helló!?
süti beállítások módosítása