Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 8x03 - Szörnyetegek

2018. szeptember 29. 16:00 - hektor_

Ott vesszük fel a fonalat, ahol abba maradt: Ezékiel Király még mindig osztja a tutit, csak időközben kinyírtak egy, az erdőben kószáló Megmentők-brigádot, Carol meg egyre csillogóbb szemmel méregeti az uralkodó f..ürtjeit. A másik helyen a lelőtt emberek felkelnek zombiként és elkezdik fölenni a sebesülteket és/vagy a még nem átváltozottakat, Ricket meg odabent pisztollyal fenyegeti a régiúj koma, Morales.

w1.png

Aaron kikíséri élettársát a csatatérről egy fához vérezni, Ericnek kijött ugyan a hátán a golyó, de ettől még mindketten tudják hogy ez már csak búcsúzkodás. Taráék befejezték amiért jöttek, a foglyokat összekötözve terelik Hilltopba, útközben Jézus próbálja jó útra téríteni az ismét félőrült Morgant, hiába. Mindeközben Morales és Rick tárgyalnak a régi időkről, közös ismerősökről, Maggie kap egy király új
becenevet, innentől ő az Özvegy, de a seriff hiába próbálná ép bőrrel megúszni a dolgot, nagyon úgy néz ki hogy Moralesből is Negan lett mióta nem találkoztak, így a csőre töltött pisztoly nem tágít a szeme elől. Daryl ekkor előkerül és hátulról egy indiánokat megszégyenítően halk nyílvesszővel vet véget a diskurzusnak.

w2.png

A hosszúhajú gyökér a séta alatt nekiáll basztatni Morgant, remélem előbb-utóbb csattan a bot a folyamatosan vigyorgó képén, mire ezt leírtam, a fekának épp el is fogy a türelme, de ekkor járkálók kezdenek el fénysebességgel legurulni a dombon, mire a rend meg a fegyelem odalesz. Sörényék megpróbálnak elmenekülni, ami mondjuk elég hülye ötlet ha előtted zombik, mögötted fegyveresek vannak, te meg össze vagy kötve tíz másik taggal – Morgan be is éri őket és agyonlőné az egész bagázst, ha Krisztus nem teremne ott és lépne fel önkéntes békéltetőként, ennek viszont az a vége hogy a feka rajta vezeti le a keletkezett feszkót. Szerencsére Jézust nem kell félteni, pár jól irányzott rúgással próbálja jobb belátásra bírni támadóját, végül amikor befutnak a többiek, Morgannek sikerül lecsillapodnia - viszont a további hasonló incidensek elkerülése végett lelép a csapattól.

w3.png

w4.png

Hilltop kapuján zörgetnek, Gregory, A Hitvány hazatalált, Maggie résnyire nyitott kapun keresztül kiosztja az öregfiút, aztán mehet isten hírével, de nem, a féreg nyilván nem hagyja annyiban, nekiáll rimánkodni és az Özvegy - más okot nem látok rá mint azt hogy a terhes hormonai zavarának következtében - mégiscsak beengedi a birtokra. Megérkeznek Jézusék, a foglyokat sem akarja senki látni a Hilltopban, nem értem miért, lehet hogy erkölcsös gyilkosok és gerinces gonosztevők emelnék a kispolgári élet színvonalát odabent - azonban a zsidók királya csak átüti az akaratát a többi halandón: elengedi nem lehet, megölni meg nem illik, mondja, zárjuk be őket hátra a lakókocsiba.

w5.png

w6.png

Rickék egy porral oltó kilövésével el tudnak menekülni a Morales által már riasztott Megmentők elől, odakint végeznek a zombikkal, a seriff ezúttal is csinál pár polaroid képet, már az első részben is láttam hogy kattant a fényképező, de még mindig nem raktam össze hogy mi a cél a képekkel – hacsak nem az áldozatok beazonosítására, de akkor meg miért érdekelné, kik voltak, ha nem a saját emberei? Azokat meg ugye nem kell azonosítania, na mindegy. Aaron visszamegy a helyre ahol ott hagyta Ericet, de a srác már élőhalottként botorkál kifelé a kapun, hogy csatlakozzon az övéihez, sírás. Rick kihozza Gracie babát az immár üres házból, Aaron pedig hazaindul és magával viszi a gyereket a Hilltopba (a Walking Dead – The Kindergarten spinoffot ha felhúzzák a sorozat mellé, azt itt és most fektessük le, hogy én ötletem volt, most szólok).

w7.png

Daryllel már csak ketten pakolnak, mikor lövések csattannak a motorháztetőn, Rick a kocsi mögül óbégatva tárgyalni kezd a merénylővel, gyere elő, mondd el amit tudni akarok és elviheted a kocsit, életben maradhatsz, a szavam adom. Jó. Előmászik egy srác a fa mögül, válaszol a kérdésre, Gavinnél van az M2es Browning géppuska, most már mehetek? Daryl erre fejbe lövi. Mindeközben a Királyéknál széles mosolyok nyugtázzák, hogy egy sebesült nélkül megúszták az egész bulit, ekkor az épület tetejéről az ellen elkezdi szétlőni a teljes udvartartást. Jó, jó, DE MI VAN GABRIEL ATYÁVAL???

Címkék: 18+ twd
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2017.11.16. 13:26:59

Tényleg nagyon megérte hetekig beharangozni nagy visszatérőt, akit aztán Darly kb ugyanúgy kinyírt egy másodperc alatt, mintha valami noname Megmentő lett volna.
süti beállítások módosítása