Hogy volt?

The Leftovers 3x02 - Don't Be Ridiculous

2017. november 14. 09:00 - Szencsike

Éjszaka kezdünk, a jardeni sátortábort látjuk a Fő utcán, az oszlopon a Hippi szemléli a terepet, majd egyszer csak lezuhan onnan. Nóri hangját halljuk, egy hölgyet kérdez ki, aki a Hippi felesége volt. Ugyanazokat a kérdéseket teszi fel neki is, mint azoknak, akiknek Eltávozott van a családjukban, de még valamire kíváncsi, miért volt odafent a férje? Az asszony rábízza Nórira a választ, aki szerint valamit fel akart  dolgozni. Ugyan, a nő szerint csak szenvedni akart, azután mászott fel, hogy letartóztatták őket, miután meg akarta feszíttetni magát a pasas, a nő még pont a rendőrök érkezése előtt verte bele az első szöget. Most pedig eltávozott, látta őt elmenni. Elnyerte a jutalmát a szenvedésért, olyan fényes volt, mint egy villanykörte, majd elhalványult. Nem ő volt az egyetlen, aki látta ezt. És igen, jön a többi szemtanú, elsőnek egy spanyol anyanyelvű anya-fia páros, a nő szerint újabb Eltávozás lesz okt. 14-én. Majd sorban a többiek, mind láttak valamit a Hippi eltávozásából. A spanyolok valami prédikátort emlegetnek, aki sokat volt a Hippi feleségével.

1.png

Igen, a prédikátor Matt atya, akinek csúnyán vérzik az orra, mikor Nóri megérkezik. Azt hiszi, hogy a könyv miatt jött veszekedni, de Nórit nem érdekli a könyv, ő most nyomozni jött. Matt a Hippi feleségével a migránsok között barátkozott össze, és a nő elmesélte, mi történt velük. Miután visszajöhettek a városba, 3 évig ott volt mellette, de a Hippi meg se köszönte a segítségét, Mattet pedig őszintén megérintette az odaadása. Nóri úgy sejti, hogy talán Mary miatt is bánkódik, de a pasas eltávozása csak kamu. Jól van, legyen, szívrohamot kapott, nem történt semmi csodás, a felesége elhozta és eltemették, de megkérte, hogy ne mondjon semmit. Matt ezt érzése szerint betartotta, de a pasas megérdemli, hogy példakép legyen. Oké, de hitelesíteni kell a halálát, melyikük fogja kiásni? Később Nóri és Kevin helyszínelnek az oszlopon, át kell nézni a Hippi cuccait. A legérdekesebb, amit találnak, egy régi fotó, amin egy gyilkos bálnával együtt szerepel, még a boldog, tudatlan időkben. Érkezik John is, a Hippi Michael jó barátja volt, hát neki is illik elbúcsúzni. Nóri is üdvözli őt, sőt, vidáman elmondja, hogy elolvasta a Könyvet, Kevin a fürdőben hagyta, de nem kötötte le túlságosan. John pillantásán látszik, hogy a lelkébe taposott ezzel, de hát Nóri éles nyelve ilyen. Kevin állítólag nem hagyta a fürdőben, de Nóri kitart amellett, hogy poénkodni szeretne Kevin Messiás voltán.

2.png

A páros a Hippi feleségéhez megy, továbbra is az oszlop mellett ül, ahogy a gyászolók mindenféle virágot, gyertyát hoznak az „Eltávozott” emlékére, és ott egy hatalmas festmény is, ami kb. úgy ábrázolja őt, mint Jézust. A nő megkapja a férje holmiját, majd elővesz egy cigit, így dolgozza fel az eseményeket, igen, ezzel Nórinak is beszólt. Kevin húzza is arrébb Nórit, nehogy baj legyen, a közelben egy kisebb csapat imádkozik az „Eltávozottért”. Nóri már majdnem elmondaná nekik mi is történt, de Kevin még időben elrángatja onnan is. 10 nap múlva amúgy is itt a világvége, addig legyen béke ha meg nem érne véget a világ, majd találnak maguknak valami más hazugságot. Nóri pedig legyen újra kedves és nyugis, majd egy puszival búcsúznak el. Itt az ideje a gipsz leszedésének, Nóri kezével minden oké, de a doki még mond valamit. Még a múlt hónapban, mikor rákerült a gipsz, az egyik dolgozó látta Nórit a parkolóban, és állítólag Nóri szándékosan vágta a kocsiajtót a kezére. Állítólag, hisz Nóri nem tenne ilyet. Mikor a parkoló felé sétál, telefonon keresik, egy férfi, Mark Linn-Baker keresi őt. Tudja, hogy hol vannak Nóri gyerekei, mármint azok, akik Eltávoztak. Ezzel ideget szúrt, Nóri megfenyegeti, de a pasas kitartó, St. Louisban keresse őt, ha válaszokat akar, csak döntsön gyorsan, mert 24 óráig lesz a városban. Nóri hisz is neki, meg nem is, de Mark szerint ez valóságos, ha tudni akarja az igazságot, egyedül kell eljönnie.

Szegény Nórinak kell pár pillanat, hogy megnyugodjon, majd újra a telefonért nyúl és egy régi ismerőst, George Brevity-t hívja fel, aki vizsgálta Evie és a barinők ügyét. Megbeszélik a Hippi ügyét, kap egy piros pontot azért, mert küldött fotókat is a holttestről. Egy másik kolléga nagyon kíváncsi, tudni akarja mit csinált ez a Hippi ott fent éveken keresztül. Szenvedett, de térjünk a tárgyra, kicsoda Mark Linn-Baker? Egy színész, megrendezte a saját eltávozását, ugyanis 3 színésztársa, akivel egy sorozatban játszott, valóban Eltávoztak. Baker erre lelépett Mexikóba, közel három évig nem is fedezték fel őt. Remek, most viszont St. Louisban garázdálkodik, Nóri el akarja kapni, csak engedélyezzék az utat, egy-két napról lenne szó, és ez nagy fogás lenne. Legyen, mehet kiküldetésre. Otthon Nóri már majdnem bepakolt, mikor Kevin érkezik, sajna el kell mennie, de csak pár napig lenne egyedül. Még a könyvet is elvinné, amit Kevin nem égetett el, ám nagyon aggódik miatta az új Messiás. Jó lesz a gépen olvasnivalónak, és ha lehet, nélküle ne tegyen sok csodát. Mázli, hogy legalább Nóri elpoénkodja az egészet, Kevin még nem tette helyre ezt a dolgot. A reptéren a becsekkolásnál lesz egy kisebb gond, az önkiszolgáló terminál nem engedi Nórinak, hogy „nemet” üssön be, és hát érthetőn kissé szíven üti a kérdés, hogy gyerekkel utazik-e.

5.png

Nóri megérkezett St. Louisba, ott becsekkol ugyanabba a hotelba, ahol Mark Linn-Baker is lakik és egyenesen a színész szobájához megy.  A pasas kb. 50-es éveiben járhat, és először csupa semmiségről cseveg Nórival. Elkéri a mobilját, amit a vécébe dob, nem akarja, hogy Nóri bármit is rögzítsen. Előveszi a jegyzeteit, van tudományos magyarázata a dolgokra. Olyan sugárzásról beszél, ami fellelhető volt azokon a helyeken, ahol eltávozás történt. A legjobb fizikusok is megerősítették ez, még nevet is adtak neki. De ez csak egy árnyék volt, viszont van egy gép, ami újra előállíthatná ezt a sugárzást, és amit ebbe a gépbe raknának, ugyanoda eljutna, ahová az Eltávozottak. Vagyis megépítették a gépet? Meg, csak nem lehetett élő személyeken tesztelni, ezért nem hallott erről senki. De mégis kísérleteztek, sehol sem maradtak túl sokáig, a gép könnyen szállítható volt. Nóri hiszi is, meg nem is, Mark egy Lauren nevű nőtől hallotta, még Phoenix-ben. Viszont a kedves hölgy átjutott, oda ahova az Eltávozottak. Mennyibe kerül? Anyagi helyzettől függ, közben Nórinak eszébe jutnak a gyerekei, hát igen, a remény… Viszont abban is biztos, hogy akármi is legyen Mark, bűntárs vagy áldozat, nem küldhetnek át senkit egy ismeretlen helyre csak úgy, ahhoz előbb meg kell halniuk. Mark ad Nórinak egy pendrive-ot és egy mobilt, ezen fogják keresni, neki csak követni kell az utasításokat. Ajánlás alapon megy, olyanok is vannak a csoportban, akikre nem illik a szerencsétlen lúzer jelző: Nobel-díjasok, Marknak a Yale-ről van diplomája. De nincs párkapcsolata, miközben Nórinak igen. Mark pedig elég kétségbeesettnek tűnik, talán öngyilkos hajlamai vannak. Mark szerint nem, 3 kollégája eltűnt, ő maradt, és nem tett semmit, hogy az Eltávozottak között legyen akkor. Most pedig irányítani akarja a sorsát.

6.png

Nóri ezek után kicsomagol, letakarja a szobájában lévő füstjelzőt is, és cigizni kezd, az ideg, és a feldolgozandó infók, ugye. Majd átnézi a jelöltek listáját, videó üzenetben nyilatkoznak magukról utoljára, hogy önként vállalták be ezt az „utazást”. Másnap reggel Nóri GPS-e nem működik, de egy térkép segítségével sikerült Kentucky állam egyik kisvárosába autóznia, ahol egy játszótér közelében áll meg, és egy göndör hajú három év körüli afroamerikai kislányt figyel, akitől egy kisfiú elveszi a lapátját. Nóri mérgesen pattan ki a kocsiból és visszakéri a kölyöktől a lapátot, és a kislányhoz sétál vele. A kicsi Lily meg se ismeri őt, de az anyukája igen. Christine az, Ölelős Wayne egyik utolsó exe, egyben Lily vér szerinti anyukája is, akinek lett egy kisfia is Lily mellé. A két nő kényelmetlenül méregeti egymást, váltanak pár udvarias mondatot, majd Nóri szinte menekül a kocsijához. Észre se vette, de a lapát a kezében maradt, amit úgy dob ki a kocsiból mintha mérgezett lenne és sírva hajt el innen.

Nóri következő állomása Austin, Texas, itt a reptéren viszont a parkoló automata nem akarja elfogadni a jegyét, a mögötte lévő autós már türelmetlenül dudál, Nóri kiabálva pattan ki a kocsiból és ráordít, majd ezek utána a puszta kezeivel emeli fel a sorompót, és sikerül kijutnia innen, igaz az idegei tropára mentek. Ezek után Ericához megy, sírósan köszön be a régi szomszédasszonyához, aki látva Nóri lestrapáltságát, magához öleli. Nagy barinők lettek ezek az elmúlt három évben, ugyanis a kötelező bájcsevegés után Nóri neki legalább elmondja, hogy szándékosan törte el a kezét. Az alkarján jelenleg a Wu-Tang-Clan együttes emblémája van, de korábban a gyermekei nevei álltak ott, csak eltakarta ezzel  nagy, sötét emblémával. Nem akarta, hogy az emberek élete hátralevő részében a gyerekei nevét csodálják, ezzel emlékeztetve őt arra, hogy kiket veszített el. De még így is úgy érzi, hogy kezd megőrülni. Talán Erica is így van ezzel, hisz Evie… Evie meghalt, és ő el tudta temetni a lányát. Ez a legfontosabb, hogy Erica tudja, mi lett a lányával. És vett egy trambulint. Nóri kissé furán néz rá, nem erre az infóra számított, a lelkizés közepén, de a két nő, anyuka fogja magát, kimennek a hátsó kertbe, leveszik a cipőjüket, és jól kiugrálják magukat.

9.png

Késő este Nóri  fél lábbal már Jardenben van, de a helyi rendőrök a hídon állítják meg ellenőrzés miatt. Nórinak van képe kihasználni, hogy a rendőrfőnök barátnője, úgyhogy Tomitól csak egy vigyorgós figyelmeztetést kap, meg egy meghívást italozni. Sajnos Nóri lebukott, ugyanis Christine felhívta Tomit és legalább megtudjuk mi történt Lilyvel. Christine rájött arra, hogy tévedett, amikor elhagyta a kisbabáját, és vissza akarta kapni. Eljutott Nóriig, aki nem harcolt a kislányért, ugyanis meghasadt a szíve az ifjú anyuka miatt és egyszerűen átadta Lilyt neki. Sajnos most viszont a kislány már nem is tudja kicsoda Nóri. Tomi beavatja őt abba, hogy ő se ismerte a vér szerinti apját, de Kevin és Laurie úgy döntöttek, hogy 10 évesen ideje megismerni őt. Ezek után Tomi egy olyan ember után járt, aki egyáltalán semmit se akart tőle, és bár ne is ismerte volna. Nóri viszont azt kívánja, hogy bár ne hagyta volna rá Lilyt. De Tomi valójában az apjának szánta a kislányt, hisz nem is tudta, hogy Nórival egyáltalán együtt voltak. Tomi kiszáll, Nóri zaklatott lelke pedig kapott egy újabb rúgást. Később a fénymásoló üzletbe megy, már meg se próbál az önkiszolgálógéppel dolgozni, az eladó segítségét hívja. Egy olyan fotót akar kinyomtatni, amin még az eladó is megdöbben. Ez a fotó kinyomtatva a sátortáborba, az oszlop mellé kerül, a Hippi hullája van rajta, az özvegye pedig elátkozza Nórit dühében.

Szegénykémnek még otthon sem lesz jobb, fáradtan hazaesik, de a jól megérdemelt pihi helyett a zacskóban fulladozó Kevint kapja. Kevin se igazán tudja megindokolni, hogy miért teszi ezt, de nem akar meghalni. Nóri részéről semmi gond, nem kell megmagyaráznia, egész nyugisan fogadta, nem pánikolt, nincs felesleges jelenet, egyszerűen csak elhangzott ez a két rövid mondat, majd megmutatja a tetkóját és hát Kevinhez képest még bőven le van maradva. Kevin erre kinyögi, hogy gyereket akar tőle, Nóri meg visongva nevet ezen, a mai nap után nem is csoda, de Kevin se erre a reakcióra számított. Nóri megnyugodott, Kevin még keresi magát, de abban megállapodnak, hogy boldogok, csak ne csesszék el. Csörög a telefon, az a bizonyos telefon, Nóri pedig felveszi. Rövid a beszélgetés, egy kedves női hang elmondja, hogy Nórinak Ausztráliába, Melbourne-be kell mennie, megadja a hotel nevét, és hozzon 20 ezer dolcsit. Kevin ezalatt teljesen magába roskadva ül, Nóri azt mondja neki, hogy munkaügy miatt kell pár napra elutaznia, és abba is nagyon könnyen beleegyezik, hogy Kevin vele tartson.

Akkor gyorsan ugorjunk át Ausztráliába, egy szerencsétlen kengurut egy rendőrautó üt el, és hogy ne szenvedjen sokat az állat, a kb. 50+ éves rendőrbácsi lelövi. Az őrsön megy a tévé, megtudjuk, hogy nagy meleget várnak az évfordulóra, és az ügyeletes tiszt pedig hazakészül. Pech, mert megjött a felettese, a Kengurugyilkos, és számon kéri, amiért le akar lépni. Szegény csak hebeg-habog, mire kinyögi, hogy a kutyája miatt lépne le idő előtt, de a Kengurugyilkossal nem lehet ujjat húzni, maradni kell, le kell mosni a véres kocsit is, cserébe a főnök elviszi a Kutyás kocsiját. Sajnos otthon őt négy lovas hölgy várja a kocsifelhajtóján, fegyverrel a kezükben, megtudjuk, hogy egy bizonyos Kevint keresnek, és a rendőrbácsinkat is így hívják. Majd az egyik hölgy idéz „Kevin könyvéből”, azt a részt, ahol Kevin meglátta Eviéket a tónál és beugrott a vízbe. Ennek a Kevinnek fogalma sincsen, hogy miről beszél a nő, Grace Playford, aki a segítségét kéri. Kevinnek esze ágában sincsen segíteni, vagy velük menni, így az egyik nő egy nyugtató lövedéket lő a vállába. Grace nem így tervezte ugyan, ám legyen, viszik így is. Később Kevin egy rámpán ébred egy tavacska felett, keze-lába összekötözve, és a hölgyek szentül hiszik, hogy ő az a bizonyos valaki, aki csodákra képes. Hogy ezt bizonyítsák, Kevint a fejénél fogva belelógatják a vízbe, nem akar ő megfulladni, de a kötözés miatt kiszabadulni sem tud, csak ficánkol, majd abbahagyja ezt is. A hölgyek némelyike elég bizalmatlan, mi van, ha mégsem ő az? Grace elszántan hinni akar az igazában. Kiemelik Kevint, akin látszik, hogy megfulladt, Grace élesztgeti őt, de semmi. Közben, a közeli házikóból kicsoszog egy mankós, csapzott idősebb úr, és rászól a hölgyekre. A bácsi Garvey papa.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.