Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Oltári csajok 1x05 - Nesze nektek, egérszar!

2017. november 07. 17:00 - BBrigusz

Ott tartottunk, hogy Angéla a „perverz manónak” magyarázkodik, itt félreértés történt kéremszépen, miközben a pasas ennél perverzebb pillantásokat nem is vethetne rá.

Piros a cuccait dobálja a bőröndjébe, még ezt is úgy csinálja, mint aki totál kattant, a fél éves gyerekem értelmesebben pakolja a játékait a kék rókafigurás dobozába. Közben Karola –akinek bármelyik részben csődbe mehet az üzlete ezzel a munkamorállal- egy értelmetlen történetet mesél neki a trú lávról, ide kitartás kell, mondja ő, meg egy ördögi haditerv.
1.jpg

Márk,a csalárd, az apját győzködi arról, hogy hazudjon Hajninak, mondja ő is azt, hogy a pizzafutár csajjal kúrt félre. Mondjad mán meg az igazat oszt jónapot, kéri István.

Megtudjuk, hogy Karol zseniálisnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető terve az, hogy elbasznak valami kütyüt a lakásban, amit aztán Kornélunknak kell megjavítania. Mennyire életszerű, hogy egy 50 pluszos nő ilyen tanácsot ad? A gimis lányvécében jobb pasifogó trükköket találtunk ki, de komolyan. Törjük szét a mikrót, azt ne, akkor az asztalt, az se. Sütizés közbe’ se sikerült lekapni a csávót, akkor miért épp szerelés közben sikerülne, hangzik el Piros szájából az egyetlen értelmes gondolat a sorozat indulása óta. Karola lerúg egy szekrényajtót, nem tudom ki szerelte össze a díszletet, de ha valahol tényleg így néz ki a konyhabútor, ott nagy bajok vannak.

Márk Istvánnak sem akarja elmondani,kivel csalta meg a csaját, de ő tovább presszionálja, mire kibukik az igazság. István kiakad, milyen undorító fattyú ez, ennyit arról, hogy segít a fiának, le is lép.

A szalonban Manfréd, a törp és Szilvia üzletről beszélgetnek, a kicsi totál rá van izgulva Angélára. Szilvia rányomul, a pasi visszautasítja, ez egy teszt volt, gratulálok, most itten Angéla is jól le lesz tesztelve. Igazából nem világos még számomra, hogy mi a teszt lényege, valami kencét rejt el egy szekrényben, amit rögzít a biztonsági kamera.
2.jpgPiros Kornél ajtaja előtt téblábol, Karol a lépcsőról lesi és bíztatja, mozogjál már baszki, be is csenget helyette, mert úgy tűnik, a csajnak ez is meghaladja a képességeit. Kornél épp kétpofára tömi a szalámis-mackósajtos zsömit, gondolom nagyon vágyott a társaságra. Piros eldadogja mi a kínja, Kornél megy a ládáért, Karol elhúz.

Angéla bicsibocsizik Szilviának, aki mondja, hogy no para, cserébe itt egy titok: a csodakrémet a széfben rejtegeti. Az a konklúzió, hogy mindenki bízik mindenkiben, fasza.

Márk jön a Büróba, kis fight Hajnival, kap 2500 jó magyar forintért egy kávét, tartja magát a pizzafutáros-sztorihoz. Folytatódik a feszkó, ne üvöltsél már, mindenki minket néz, mondja Márk. Mi a tököm? Szokásához híven üres a hely. Hazudsz, te mocsok, ennél többet érdemlek, mondja Hajnal.
3.jpgManfréd hívja Szilviát, közös vacsi hármasban Angélával, juhú.

Márk  pedig Angélát hívja, elmondja neki, hogy az apja tudja az igazat. De gyökér vagy te, el fogja mondani Hajninak, igazi lúzer vagy. Meg is jelenik István a csajnál, dumcsizni akar Márkról.

Kornél nem igazán hiszi el, hogy a szekrényajtót megszállta a Szentlélek és magától leröppent, de mindegy. Meg is kéri Pirost, hogy segédkezzen neki, szokásos szerencsétlenkedés, juj de romi. Kornél egérszart talál, na, ez aztán a váratlan fordulat iskolapéldája.

István fedez Márknak, aszondja látta kimenni a lakásból a pizzafutár csajt. Hajni ismét bőg, István lelécel.

Kornél egerészik, Piros sajnálja az állatot, döntsed már el mi az istent csináljak, kéri Kornél.
4.jpgAngéla fut a Büróba, Hajni elsztorizza neki, mit mondott István, el is kezdik az alkoholizálást annak rendje és módja szerint. Jön is Karol, mindenki dadusnénije, becsatlakozik a „sajnáljuk együtt Hajnit”-baráti körbe. Azért egy kicsit kevésbé kellett volna eltúlozni ezt a piálós részt, de ez csak az én véleményem persze. Unalmas vagyok és naív, konstatálja Hajni.
5.jpg
Márk Karolát is betalálja, tőle is megkérdezi, mit csináljon, hogy visszahódítsa szíve hölgyét. Nem vagy elég kitartó, éreztesd vele hogy különleges, bla bla.

Az egér nincs meg, pedig Kornél már a pólóját is levette, hopp megvan, decukizás. Angéla hazaér, dob is mindjárt egy hátast a lakásban uralkodó állapotoktól. Mi ez, valami óvoda? Teszi fel a kérdést, ami Piros karaktere láttán mindannyiunkban megfogalmazódott már párszor. Komolyan mondom ebben a részben a megjelenő Cini Minis hirdetés a legizgibb, amit feldob az RTL Most. Piros az egérhez dumál, Angéla meg jól néz ki. Amúgy maradhatok itt? Kérdi meg kissé késve Piros, maradjál, mondja Angéla leszarom-stílusban.
6.jpgIstván hazaérve szomorúan állapítja meg, hogy Márk még mindig az ő levegőjét szívja, aktuális köcsögvoltál-jellegű elbeszélgetés, Márk sajnálja, az apja annak szurkol, hogy Hajni hagyja ott a picsába  a nyomorék fiát.

Manfréd bókol egy sort a vacsorán, Szilviának ugyanazon a csengőhangon csörög a telója, mint Angélának. Angéla kettesben marad a törpével, aki próbálja kifaggatni Szilviáról, és kunyerál a csaj kajájából, pfuuuj, mindjárt hányok basszus.
7.jpgPiros és Kornél elindulnak, hogy kivigyék az erdőbe az egeret, Hajnalunk hazaér, üres a lakás, még egy Márkos közös kép is előkerül, szokásos szomi.

Anyám, én komolyan azt hittem, hogy ezt a Márk-féle kornyikálást nem fogják erőltetni, de tévedtem. Most ez komoly, vagy valami rossz vicc? Az ágyán ül, gitározik és nyivákol, az apja helyében sürgősen kibasznám otthonról az tuti. Az Angélás dugásról flashbackel, bele is énekli a csaj nevét a dalba. Pont mint amikor Ross a Jóbarátokban Rachel nevét mondta ki az esküvőjén, miközben egy másik csajt akart elvenni.

Manfréd faggatja Angélát, győzködi, hogy pattintsa le Szilviát, de ő kitart. Sok pénzem van, és sok ismerősöm, mondja a faszi, mi és a krém csodákra lennénk képesek Szilvia nélkül, ha megszerzed, kapsz egy saját szalont, Angéla ki is rohan rögtön a mosdóba, lehet hogy pisilnie kell, de az is lehet, hogy feléli a szappankészletet miután a csávó hozzáért. Remélem ezt megtudjuk a következő részben.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása