Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Feleségek luxuskivitelben 1x05 - Négy lakás alatt nincs szex

2017. november 03. 06:56 - sixx

vlcsnap-00001_43.png

Vége a török kalandnak, visszakerülünk a szürke hazai hétköznapi rongyrázásba, aminek első momentuma Ritát érinti, és még csak nem is ő rázza a rongyot, hanem az exférj, aki a házmester legnagyobb bánatára előveszi romantikus énjét, és a stáb tanácsára rózsaszirmokkal hinti be a lépcsőházat, meg lebasz az ajtó elé egy nyolcvan szálas, fehér rózsacsokrot, hogy Rita elaléljon. Rita köteleségszerűen elalél, mert csak nem felejtette el, milyen jó is volt a faszival akkor, amikor még nem kártyázta el a családi vagyont és a nagymama ezüst étkészletét. A gyerekei is örülnek a dolognak, csak az apjuk meg az anyjuk randizik majd. Egy forgatócsoport persze tök spontán pont akkor volt náluk, amikor anyu felcígölte a két bőröndöt az emeletre. A csokor mellé vacsorameghívás is jár.

Ugrunk Vivire, aki esküvőt tervez Fecsóval, a jól kitaposott papuccsal, és elmegy egy olyan üzletbe, ahol az összes kibaszott kelléket megveheti egyszerre, amitől az esküvés giccses lesz. Segítségképpen ott az anyja meg anyósjelölt is, akik tanácsolnak, Vivi meg elküld mindenkit a picsába, mert fasznak szólnak bele az ő dolgába, eleve nem ő erősködött a két matróna meghívásáért, hanem a stáb, bár ezt nem mondja. Van valami eredendően visszataszító ebben a csajban, amitől épeszű ember agyában nem egy pina piktogramja villan fel, hanem egy bazinagy szirénáé, ami azt üvölti, hogy FUSSÁL BAZMEG. A legjobban az interjúit bírom, az előre megírt szöveget kábé olyan természetesen citálja vissza, mint Rezsiszilárd a Soros-tervet, csak kevesebb lendület van benne. A válogatás során elhangzik az "én jobban ismerem a lányomat" ultimate érv is, illetve a kövekkel kirakott díszpárnáknál Vivi, akit a Hortobágyon sem tehénszaros, hanem zafírral kirakott, platina nyelű vasvillával kergettek meg, aszongya hogy

Nekem ha kő, az csak gyémánt lehet.

vlcsnap-00007_43.png

Kívánom, hogy azzal rakják ki a terasz padlóját is neked, baszki. Később a helyzet ennél is jobban eszkalálódik, az erre az alkalomra nagyon megfodrászolt anyuka és anyóska véleményt nyilvánít, mire Vivi leállítja a bábszínházat, faszom, itt én dirigálok, nem köll pofázni, mert senkit nem érdekel a véleményetek, majd én tudom.

A szátokat evésre használjátok.

És az anyja megállja, hogy ne rúgja a Holdig, tiszteletreméltó az önuralma.

Yvonne kerül elő, a fitnesszmodell luxifeli, ha jól látom, az irodája egy tetőtéri lakásban van berendezve, de legalább neki van ízlése ahhoz, hogy ki is nézzen valahogy, meg baszki, a nő a TV2 tulajdonosa volt, strómanság ide vagy oda, a férje meg olyan nagymenő ügyvéd, hogy rá tényleg illik a luxifeli besorolás. Babett érkezik hozzá a jövőt megbeszélni, és hozta magával a körmösét is, mert elfoglalt ugyan, de nem paraszt, hogy kétnapos műkörömmel menjen az utcára, hát hol vagyunk, bazdmeg, valami albán hegyi faluban? A látogatás lényege, hogy Yvonne szerzett neki egy melót, meghallgatás lesz valami filmre, amiben Kamarás Iván is szerepel, szóval egy lakossági romkomról lehet szó, de mindegy, mert Babett annyira szeretné, hogy a neve a köztudatba is bekerüljön, hogy mindent elvállalna a szamaras pornón innen.

vlcsnap-00014_47.png

DE! IGENÁM! ÁMBÁRHOGY!

Miközben Babett körmét a körmös cseszkeréli, Bogi, aki valami nagyon magas ház tetején egy mödansziáéban úszik, dettó kap egy telefonhívást, igaz, nem Yvonne-tól, hanem valami faszitól, aki - nem tetszik elhinni, de TÉNYLEG - egy film női főszerepére kéri fel, oppardon, egyelőre a meghallgatásra. Kamarás Iván a főszereplő! Ez ugyanaz a film! D-R-Á-M-A baszki! Dráma a lófaszt, innentől nem kel izgulni a filmért meg a szerepért, full kamu az egész, nincs olyan film, aminek a női főszerepére ezt a két nőt meghallgatnák egyszerre, mert teljesen más karakterek, korban sem stimmelnek, semmiben sem, ez olyan, mintha annak idején Akhilleusz szerepére Brad Pitt mellé engem is behívtak volna a meghallgatásra. Fuck you, Brad, elvitted életem lehetőségét! Szóval ez a kamufilm csak azért kell, hogy a következő héten ezek ketten jól egymásnak essenek, és soha többé nem lesz róla szó, a narratíva szerint egyikük sem kapja meg majd a szerepet, hanem mondjuk Dobó Kata, mert kurvaisten, hogy egy ilyen kamumeghallgatásra az ő nevét is bedobják majd.

vlcsnap-00016_46.png

Közjáték: Rita és Kati, aki a lányai babysittere vagy mi a pöcsöm, elmennek egy ruhabótba, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kurvásabban felöltözzenek. Egyedül nem sikerül, majd Bogi és Babett megmondja neki, melyik a fasza a Jancsival való randira.

Na előkerül Dalma, a mesterkéltség élő szobra is, elmegy Bogihoz tanácsért, az van, hogy van nekem ruhamárkám, gyerek, na azt kéne eladni a törököknél. Lehet azt? Bogi erre nem azt mondja, hogy bazdmeg, az nem luxusfeleség, akinek munkája van, hanem egy átlagosnál jobb módú, idegesítő picsa, hanem azt, hogy meglátjuk. Ami ennél fontosabb, hogy Dalma mondja neki, hogy jaj, pont megyek fotózásra Vivivel meg a két kislánnyal, és viszem a ruhamárkámat, és majd abban lesznek a gyerekek, és dejó. Bogi hangosan röhög, baszod, Vivinek is van egy titokban fejlesztett saját márkája, ez vicces lesz. Hát, majd meglátjuk, Dalma mindenesetre nem tudja jól eljátszani a meglepettet, pontosan tudta ő, mi az ábra. Na, fotózás, hoztam ruhát, Vivi, oszt én is, Dalma, de hát mér nem mondtad, hogy konkurensek leszünk, Vivi, mert mi a fasz közöd van hozzá, Dalma, azért. A gordiuszi csomó átvágása, MINDKÉT KOLLEKCIÓBAN LESZ FOTÓZÁS. Egy kérdés: Dalma mi a faszért hord szinte csak olyan ruhát, amit a jóisten tart fent a gumicsöcsén?

Kicsit csalódott vagyok Vivivel szemben. (Dalma)

vlcsnap-00027_37.png

Babett és Bogi a lakótelepen, a vadonba járkál, nem is értem, hogy élték túl. A lépcsőházba beérve Bogi kedvesen érdeklődi hogy itt felújítás van-e, de Babett szembesíti a rögvalóval: nem, ez ilyen, nyugi Hürren. A Hürren az tán a Szulejmánból van. Bogi láthatóan sokkban van, régen volt már ezek szerint az, amikor ő is szerényben tolta, pedig falusi picsa volt a lelkem, és az is maradt, és most a falusi nem vidékizés, nyugi, csak ennek az irritáló tyúknak szól, aki rosszul van attól, hogy Budán, mert ott vagyunk van olyan ház, ami olyan, mintha a nyóckerben állna, ami ezek szerint a putri szinonimája nála. A ruhaválogatás- és véleményezés érdektelen, két dologtól eltekintve: mivel Vivi az instára is kitolja a fotózás képeit, így Babett, Bogi és Rita is megtudja, hogy hol vannak, Babett meg kiborul, mert faszom, engem miért nem hívtak. Bogi kussol, meg eleve, neki a gyerek a saját sorosa.

Ez a macska beteg? (Babett)

A másik esemény Kálmánnal kapcsolatos, a pucér macskával, aki valóban nem egy szép darab, de hát Babett sem az, szóval kissé érthetetlen az az ellenszenv, amivel fogadja, és amikor a cica hozzáérne, Babett szabályosan menekülni kezd, amitől Rita egy interjúban frankón kiborul. Megértem, Babett egy gyökér. Bogi szerint Rita klimaxol, mert minek akarna Jancsival, a családi vagyon elherdálójával megint összefeküdni, de ha már így alakult, akkor lesz szíves legalább 4 lakást kérni tőle a visszaengedésért cserébe. Jancsi körbe fogja röhögni az exnejét, ha ezt elővezeti. Babett szerint Bogi tipikus ügyvéd alkat, másik meló lesz ez, Babett, az aranyásó. Szívesen segítek máskor is, ha nem lennél biztos dolgokban. Bogi nem leli a gardróbot Rita 60 négyzetméteres lakásában, amiben öten élnek egyszerre, és teljesen ki is van bukva, én is, mert Rita mi a faszomtól luxusfeleség???

vlcsnap-00042_25.png

Este két dolog megy egyszerre, Rita és Jancsi vacsorál, a többi picsa meg valahol egy jósnőt hallgat ÉS kajál, és nem tudom elsőre eldönteni, melyik mesterkéltebb és kínosabb, de azt hiszen döntetlen az állás. Babett, akinek még most, a "Michael Jackson 2001" fantázianevű arc elérése előtt le kellene szakadnia a szikéről és a botoxról, pletykál (és a jobb felső ötöst pótolni kellene, ha már), de annyira manírosan, hogy idáig (nyócker, Bogikám, a sűrűje, baszki, itt is vannak medvék, mint neked gyerekkorodban!) látszik, hogy betanult szöveg. Ez a nő elég ócska színésznő lehet ennek alapján, VAGY egy nagyszerű színművész, aki csak ELJÁTSSZA, hogy ő éppen szarul mind szöveget, META BAZDMEG. Bogi, akinek a fejére hajból koronát font egy nagyin gonosz fodrász, aszongya, négy lakást kell vennie Jancsinak, mielőtt leszopják, egy lakásért nem érdemes lemenni térdre. Vivi egyetért, ő is vett a gyereknek egy kérót, ahogy megszületett, az azóta ott áll és rohad lefelé vagy az albérlők amortizálják le éppen.

Jancsi annyira nem örül a kameráknak, de azt megtudjuk, hogy törökbe' mennek majd nyaralni, mert az a legjobb. A másik oldalon Bogi aszongya, a pasikat nem lehet megváltoztatni, mire Vivi csak röhög, nem a faszt, tessék megnézni Fecsót. Back to Jancsi, nem tud színészkedni, és elég szarul játssza el, hogy jól érzi magát. Rita elővezeti a nagyobb lakás kéne dolgot, Jancsi szerint heten (öt ember meg két állat) simán elférnek hatvanon, és eleve, amikor 500 négyzetméteren laktak három fürdőszobával, az sem volt elég. Rita üti az ebet a karóhoz, de nekem nagyobb kell. Dolgozom rajta, mondja Jancsi, ez mi a faszt jelent? Szerencsejátékozik megint, és ha nyer, vesz lakást? Bankrablást tervez? Eladta a két veséjét, csak még nem vették ki? Rita szerint pozitív a hozzáállás, mert Rita ostoba és naiv. A luvnyák Vivit baszlatják a 48 kilójával, hízzál már baszki. Ő nem akar, és rászól Bogira, hogy kussoljon, mer mi a fasz köze van hozzá, és miért nem a saját seggével foglalkozik.

Tízből kilenc nő ilyen alakot akar, mit az enyém. (Vivi)

Babett megkérdi, miért nem hívták a gyerekfotózásra gyerekkel, hát azért, mer Dalma cuccai kisgyerekeknek vannak szánva, Babett lánya meg nagy. Babett szerint ez bullshit, szerintem is, de én sem hívnám Benedek fotózására, az tuti. Kibeszélésre kerül a ruhabiznisz is, mármint az, hogy Vivinek is van, és Dalma ezért csalódott, de ezt is elsikálják, mert jön az asztrológus, ezzel párhuzamosan Rita meg visszaadja Jancsinak a jegygyűrűjét azzal, hogy majd akkor adja vissza Ritának, a megérdemli. Jancsi ezt nem érti, én sem, de Janicsnak leesik, most kérjem meg megint a kezed? Szegény Rita annyira kétségbeesetten szeretne visszamenni a férjéhez és a vélt anyagi biztonsághoz, hogy még ilyen megalázó helyzetet is bevállal. Jancsi nem mondja, hogy oké, inkább iszik egyet. Megjön az asztrológus, és mondja a sületlenségeit, Vivi az első percben kiosztja, én nem hiszek az ilyen faszságokban. Ja, egy apróság: megvan az az idegesítő gyökér a Farmban, aki az első párbajon kiesett? Na, az Vivi öccse. A jósnő Dalmát eltalálta, Bogit és Babettet nem, amit nekik mondott, az nettó ökörség volt. Vivi meg röhög rajta.

És most Gundel, ahol a külső felvételek és a timeline szerint este van, a felvételen meg nem, de kicsire nem adunk. Rita mesél, eláztunk, hazamentem átöltözni, e jó volt. Bogi a fejét csóválja, most nem értem, azt helyteleníti, hogy esett az eső? Mer' az valóban geciség volt, mondjuk. Ja, hogy ezek eddig is a Gundelben voltak? Á, mindegy, nem oszt, mert a végén Bogi borít egy keményet, és elmeséli az alkoholista, erőszakos apja melletti gyerekkort, amiben rendszeres volt a családon belüli erőszak és a menekülés a részeg faszi elől. Durva dolgokat mesél nagyon, meg is öli a bulit menten, már nincs is kedvem vicceskedni.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kismalacka 2017.11.03. 09:24:38

Jaj megpusztultam annyira jó lett :) Sikerült az egyik legjobb képet feltenni Viviről :)

Misfit78 (törölt) 2017.11.03. 11:31:45

VIASAT3 színvonal:

05:42 Vivi: "próbál okoskodni bele"
09:10 Yvonne: "egy női fői szerepre"

fülesboci 2017.11.03. 12:39:23

ezeket megdugni? ne már..

al Dajjal 2017.11.03. 12:56:03

"Rita üti az ebet a karóhoz"
He? Ez most tényleg így hangzott el?

Swaggernaut 2017.11.03. 13:02:22

"Rita üti az ebet a karóhoz..." - gondolom ez "köti" akart lenni. Amúgy rettenet visszataszító lények ezek a nők.

BobbyEwing 2017.11.03. 13:09:29

@sixx: félrebeszélések a műsorban. a "női fői szerepre" nekem is feltűnt.

@Misfit78: Bár azt nem értem, miért kell ezért ekézni a VIASAT-ot. Pont erről szól a műsor. Hülyékről. Feltételezem nem a Sport1-et szidod, ha Ramos öngólt lő. :D Szerintem messze a legjobb agykisütő műsorokat rakják össze, és ráadásul nem a csapágyasra hajtott celebekkel dolgoznak.

Egyébként veszett jó hogyvolt-ra sikerült ez (is), nincs könnyű dolga a váltótársnak.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.11.03. 13:18:34

@Swaggernaut: ez egy ún. vicc volt a részemről.

airsheep 2017.11.03. 13:47:33

Komolyan nem értem hogy hogy tud Vivi magának egy normálisnak tűnő miller pasit kifogni.
Bűn ronda, buta, az egója az egekben van, hisztis és domináns, szóval egy igazi HP, bottal se piszkálnám. Ha arra kellene gondolnom hogy meló után ő vár otthon, inkább felakasztanám magam.

hereverő heverő 2017.11.03. 13:58:44

@sixx: Dalma azért hord ilyen ruhákat, mert a stáb így látja lónak (nem elírás). Engem modjuk nem zavarna, ha egyszer TÖK VÉLETLENÜL lecsúszna róla a ruha és mondjuk (ismét tök véletlenül) lenne egy napkorongos bimbópiercingje a jobb mellén?!

SzilajSzilard 2017.11.03. 14:06:46

Egy ötlet. Nem lehetne az adott epizód linkjét az írás végére tenni, hogy ne kelljen keresni? Vagy legalább ennyit dolgozzak már vele, hogy megkeresem a neten? :)

Alick 2017.11.03. 14:58:07

Túlértékelt fapinák... ez is lehetett volna a műsor címe. :)

elvis56 2017.11.03. 16:28:16

Enyi RUSNYA VÉN K.RVÁT .

MOONwalker72 2017.11.03. 20:36:39

Nézhetetlen műsort is szórakoztatóvá varázsolsz! SIXX le a kalappal előtted. Szereztél pár jó percet ismét, már én is (majdnem) mindent tudok róluk. :-) (Nem is akartam.)
Várom a köv. részeket tőled....

Misfit78 (törölt) 2017.11.03. 20:43:12

@BobbyEwing: Igazad van, nyilván szándékosan nem javítják ki a ciki részeket, ezzel valójában nem önmagukat járatják le, hanem a szereplőket! :D

Misfit78 (törölt) 2017.11.03. 20:53:48

@airsheep: Ugye?! Vivi egy igazi antinő! Hiába a sok csiricsáré ruci, smink, műhaj stb, amint kinyitja a száját és ahogy artikulál-gesztikulál mellé, tisztára mint egy nevelőintézetből megszökött majd utcán nevelkedő, bicskanyitogató primitív ribanc! Szerintem Fecsót is ő rakja seggbe valami felcsatolható műbrokival.

SzilajSzilard 2017.11.03. 23:41:03

@sixx: Köszönöm, valóban. Állóképnek néztem.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.11.06. 16:29:47

Bazzeg sixx, miattad ráfűztem erre a trash reality-re. :) Végignéztem az összest. Le is épültem rendesen.
De azé' fedeztem fel érdekességeket. :) Ez a Rita rég elmúlt 50 is, szerintem nem 48, hanem 58 éves. Egyszer el is szólta magát, de gyorsan javított is, hogy ötven körül, vagy valami ilyesmi.
És a megfohászkodikon már visítottam. Mondjuk azért is, mert megnéztem a Dancsó-videót hozzá. :D :D
A Csősz Bogi meg fennen hangoztatja, hogy neki mindene igazi. Ja persze. Még a szempillája, haja sem az. :D
A szőke idióta (Viven) meg beszélni is alig tud a pumpált szájától, a melle meg tiszta kutyajáték (gumilabda).
Komolyan, kezdem RR-t megkedvelni. Ennyire az alja ez a műsor. :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.11.06. 16:52:04

@airsheep: nekem az a Fecsó sem tűnik normálisnak...sőt nálam kezd Vivi javára fordulni..a női megérzések

Betli Szofi 2017.11.08. 21:28:13

@sixx, a csaj Ritával nem Kati, hanem Pati (Patrícia), a legnagyobb lánya. :)

11blogger 2018.04.04. 22:02:46

"pedig falusi picsa volt a lelkem, és az is maradt, és most a falusi nem vidékizés, nyugi" Azért az vicces, hogy a budapestiek szerint (vagy legalábbis sixx szerint) van Budapest és vidék, és vidék=falu. Lehet, hogy most pár ember meg fog lepődni, de Budapesten kívül nem csak falvak vannak Magyarországon. Tény, hogy Budapest messze a legnagyobb városunk, de azért 150-200 ezres városokat ne emlegesseünk már egy kalap alatt párszáz fős falvakkal. Győrben, Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben stb se kapálásból meg állattenyésztésből élnek az emberek.... Ugyanúgy VÁROSOK, csak kisebbek.
süti beállítások módosítása