Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ray Donovan 5x11 - Michael

2017. október 30. 11:00 - AaannnaaA

A klubban piálás utáni hajnalon Ray ismét feleségével álmodik, álma pont olyan, mint a kolléganőim értelmi színvonala: a kapitális faszság minősített esete. Maureen ébreszti a hírrel, miszerint Bridgetet letartóztatták. Összekaparja magát és bemegy az őrsre, ahol Lena várja – ő tartotta a lelket a lányában. Kolléganője jelzi, hogy Frank Barnes eltűnt a föld színéről, szóval tőle kár segítséget várni. Hősünk bemegy a lányához, aki viszonylag nyugodt, és persze most is Smitty miatt aggódik. Apja ígéri, hogy kihozza a sittről.

A Donovan házban – nem adták ezt már rég el?? – Daryll az ügyész miatt aggódik, hogy végül sittre kerül. Mickeyt olyannyira nem izgatja a téma, hogy kaját készít, mert meghívta vacsira a kurvát, akitől múltkor a faszmeresztő cuccot kapta. Fia próbálja ugyan felhívni a figyelmét a helyzet furaságára, ám az öregről lepereg a dolog.

1_1.jpg

1_2.jpg

Bepillantunk Koncsítáékhoz is, ott szent a családi béke, az asszonyt nem zavarja, hogy meglőtték a férjét, öröm és bódottá.

Ray eljött rábeszélni a doktornőt, hogy vonja vissza a vádat a lánya ellen, ám ő erre egyáltalán nem hajlandó, így más utat kell választani, ha a gyereket rácson kívül akarja tudni.

Ezalatt Lena ismerteti Bridgettel a várható történéseket (rabosítás, vizsgálatok, közös cella rossz arcokkal stb.), aki ettől kissé meglottyan, erre nyilván nem gondolt, mikor nekiállt fegyverrel hadonászni.

2.jpg

Hősünk a lakásában vár Barnes helyettesére, akit Kyle Kesslernek hívnak. A tag lefossa a bokáját meglátva hívatlan látogatóját, de összeszedi magát mikor rájön, hogy nem random sorozatgyilok ül nála önkényes vendégségben. Ray azt akarja tudni hol van Frank, a tag pedig némi ráhatásra elmondja, hogy azt sejtik Barnes meghalt. Négy napja látták utoljára, azóta se kép, se hang. A hír hallatán a „betörő” szó nélkül távozik.

New Yorkban Terry Damon edzésére sétál be, és őszintén kiakad, mikor ott találja annak apját. Azt vakogja, hogy a srácnak választania kell kettejük közül, mire Damon apja visszavonul. A gyerek kiakad, mert érti ő, hogy faterja nem volt ott, amikor igazán szükség volt rá, de akkor is nehéz elfogadnia, hogy most elzavarják. Amúgy meg – veti fel – Terry is hagyta már cserben, anno nem ment el az egyik meccsére. Edzője bizonygatja, ilyen többé nem fordul elő.

3_1.jpg

3_2.jpg

A bárban Ray kérdőre vonja faterját Frank Barnes hollétéről, aki kis kertelés után kiböki, hogy megmurdelt, azt azonban nem árulja el, hogy legkisebb fia ölte meg. Hősünk válaszul jókora jobbegyenessel küldi meg, majd távozik. Az öreg felhívja Daryllt, számítson bátyja kérdéseire és tartsa a száját!

Így is történik, nem sokkal később megjelenik az irodában, és nekiszegezi a kérdést: mit tud Frank Barnes eltűnéséről? Öccse kevés ellenállás után megtörik, és elmondja, hogy lelőtte a tagot, mert az le akarta tartóztatni apjukat. Ray ígéri, nem lesz senkinek bántódása, a hatóságoknak Avit dobja oda koncnak (bezony!), csupán a holttest lelőhelyét és a gyilkos fegyvert kéri cserébe.

4.jpg

Most, hogy elegendő infó birtokában van, besétál az ügyészhez alkut kötni: tájékoztatja Barnes holttestének lelőhelyéről plusz a gyilkos személyéről, ha cserébe a lányát kiengedik. Az alku megköttetik azzal, hogy a gyilkos fegyver is kelleni fog.

Smitty egyedül, cefet állapotban leledzik otthon, ezért Bridget megkérte Terryt nézzen rá, ha már a városban van. Úgy is tesz, elmegy a beteghez, csinál neki némi hamit, és őszintén elmondja merre jár Bridget. Együtt beszívnak a srác anyagával – a buli egészen addig megy, míg Smitty rosszul nem lesz, mentőt kell hozzá hívni. Terrynek nincs más választása, mint vele tartani, ezzel pedig bukja Damon mai edzését / meccsét.

5_1.jpg

5_2.jpg

Barnes megtalálásáig hősünk a bárban üti el az időt, ahol apja ismét betalálja. Az öreg eléggé szőr mentén meri megkérdezni, mit tesz Bridget böriből való kiszabadításáért, mire neki is előadja, hogy Avit adja át a rendőröknek cserébe. Nem tudom Donovanapu mennyire hiszi el a dolgot, de én úgy látom viszonylag megnyugszik a választól.

Kiadós keresgélés után meglesz Barnes holtteste, ezért Bridget szabadon távozhat. Kéri a rá váró apját, vigye a reptérre, mert ő a pasijához akar menni. Nincs apelláta, irány oda! Útközben Ray próbál vele beszélgetni, kérleli hogy ne menjen, főleg egy olyan csávóhoz akit alig ismer, és aki a halálán van. Bridget őszintén megbeszélne pár dolgot, azzal kezdi, hogy kéri, faterja ismerje el, lefeküdt Natalie Jamessel, mikor Abby haldoklott. Erre mégis hogyan jött rá? Hősünk adja a hülyét, így lánya feladja a próbálkozást, rámorran, hogy engedje felszállni a gépre, mert ők végeztek egymással, neki nyújorkban van dolga.

6_1.jpg

6_2.jpg

Az este az is kiderül, hogy Bunchyéknál sincs kóbászból a kerítés, t.i. Koncsíta bevallja, hogy míg turnézott lefeküdt valami random arccal, aki elment az egyik fellépésre. Még csak azt sem tudja ki volt a tag, fogta, megdugta és annyi. Bunchy érthető módon kiborul – ezzel náluk is vége a családi idillnek.

A Donovan-házban Daryll, Mickey és Graciella, a kurva vacsorához ülnek. A nyugodt hamizásnak a kommandósok érkezése vet véget, bilincset kattintatnak az öreg csuklójára. Nem sokkal később Ray is befut, akit Daryll felelősségre von a történtek miatt. Nem érti mit tett vele Mick, amiért így megorrolt rá és sittre küldte. Hősünk szimplán kiröhögi, esze ágában sincs magyarázkodni. Helyette arra utasítja, hogy baromi gyorsan kotorja elő a gyilkos fegyvert, és szíveskedjen vele együtt betrappolni az ügyészhez terhelő vallomást tenni Mickre, ellenkező esetben… – nem is kell mondania mi lesz, nyilván Daryll is érti a csíziót. (Aki mosolyogni akar a figyelmetlen kellékeseken - vagy franc se tudja kinek a hibája - nézze meg ezt a részt a Jack Danieles üveget figyelve: említett tárgy többet vándorol a másfél perces jelenet során, mint a magyarok a Kárpát-medencéig).

7.jpg

Zárásként Mickeyt látjuk, aki a sittről egyetlen hívását fiára pazarolja, megerősítést várva arra, amit már amúgy is tud: igen, ő küldte utána Barnest, hogy tartóztassa le. Erre az a kedves papa válasza, hogy a jópofinak vége, mert ki fogja csinálni renitens (vagy ahogy drága Apukám szokja mondani: retinens) fiacskáját.

Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: Ray Donovan
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2017.10.31. 09:43:11

Maureentől mennyire rendes volt már, hogy szólt Ray-nek és egy kis segítséget is nyújtott!

Bridget meg egy hálátlan kis picsa. Minimum egy "kösz, apa!" lett volna az indítás. Mindamellett, hogy mondott igaz dolgokat később, de akkor is.

Mickey meg nem értem, mit ugrál. Nem ő mondta korábban, hogy bár őt vitték volna el a többiek helyett? ;)

AaannnaaA 2017.10.31. 09:45:18

@Is: Mindenki addig hős, míg nem a saját bőrére megy :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.31. 12:16:12

Komolyan ilyen egy bites társaságot a Mézga családban nem látni :)
Lassan vége Annácska, kitartás :)
Csináld majd a Fargot közösen tinipumával :)
Vagy majd a Taboo 2. évadját.
Érdekes a Black mirrornak nem mertek (nem ti, hanem senki) neki veselkedni , bezzeg Sötét árvák vannak:))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.31. 12:18:11

Koncsita is mi a tökömért árulja el a retard Báncsinak hogy félrekefélt ?
Nincs elég baja szerencsétlennek ? :))

AaannnaaA 2017.10.31. 12:46:14

@szociál: Igen, az én fejemben is ez járt, Koncsíta mi a büdös francnak vallotta be azt, amire soha a büdös életben senki nem jött volna rá??
Nincs közös hogyvótírás, a Fargo a kolléganőé.
A Taboo 2. évadát szerintem még nem is forgatják :)

Az én következő hogyvoltozós projektem január végén jön.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.31. 12:54:37

@AaannnaaA:

Szerintem azt hiszik a forgatókönyvírók hogy akik ezt nézik nem gondolkoznak, ezért tök mindegy mennyire abszurd, vagy tök fölösleges dolgokkal generálják a a feszkót, ők lenyelik :)

Persze hogy nincs még Taboo, de milyen cukin végig dörmögi majd Tomika :)
Ennyit írsz brum brum, már kész is :)
Azért bízzunk benne hogy lesz benne testi erőszak is mert elég zsenge volt az első évad :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.31. 12:56:34

Az Affair a te asztalod, az meg sztem kap még vagy 2 évadot, mert rendesen fut, és nem unják.

Is 2017.10.31. 12:59:27

@AaannnaaA: @szociál: Ha hiszitek, ha nem, valószínűleg azért, mert amerikai (oké, meka bevándorló leszármazott, de értitek :) ). És ott nagyon bele van nevelve az emberek többségébe a nem csalunk mentalitás, teljesen mindegy, hogy milyen téren. Emberek képesek a 30 éves osztálytalálkozón könnyek között bevallani az oszifőnek, hogy 2-ban puskáztak biológián, de már nem tudnak tovább élni a bűntudatukkal. Nem vicc.

Hogy egyik kedvenc gallom mondását elferdítsem: Dilisek ezek az amerikaiak. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.31. 13:16:43

@Is:

Annyira egyszerűek ezek az amerikaiak, a faék nekik a Rubik kocka :)
süti beállítások módosítása