Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x32 - Kaja van, pia van, már csak egy kiadós dugás hiányzik

2017. október 11. 08:55 - Chat Géza

kepernyofoto_2017-10-11_8_46_09_1.png

Az előző napi szuper izgalmak után szokás szerint lapos adásanyagga altatnak minket. Feri a tábortűz mellett előkapja a fából és banánhéjból eszkábált bendzsóját és elkezdi halkan bazseválni a Guantanamérát. Bárcsak. Viszont a cetlizést megint megbeszélik, és képes megfesteni a fingot, hogy az, hogy ő felírta Szandi nevét, az nem árulás, mert nem hitte el, hogy van amulettje. És Szandra nem is tud mit kezdeni ezzel a kikezdhetetlen csubakka érveléssel. Hölgyeim és uraim, ennek itt semmi értelme. De persze emberkedjen a Ferenccel az, akinek két anyja van. Mert amíg Szandi csak annyit tett le az élet mahagóni fából készült asztalára, hogy lefogyasztatotta (nem lefagyasztotta) Győzike lányát, Evelint, aki még a régi  szép időkben a Zoli báttya által beleharapott restis hamburgert is úgy zabálta, mintha az apja zebramintás köntösének épsége függne tőle, addig Feri szarrá kommandózta magát és biztos már megevett reggelire egy-két ombrét. Másnap jön a levél, hogy a Feleségek luxuskivitelben mintájára, Csősz Apám Beájulna Bogi török milliárdosfeleség mintájára, rendezzenek fogadást, és rittyentsenek egy három fogásos ünnepi menüt. Ehhez el is mehetnek a piacra. Már, ha túlélik a tuk-tukkal való taxizást, amit Feri kamumajrét színlelve pofáz végig.

Az élő holtaknál gyászos hangulatban eszik az ananászos rizsát és azon tanakodnak, hogy ki jön ma hozzájuk. Iliásznak feris hangulata van, azt érzi, hogy ő jön. Cimbora, nagyot tévedsz. Nem jön senki, illetve nem úgy, de a sziget posta - ami milliószor atombiztosabbnak tűnik, mint a magyar posta (kisbetűvel, mint nemecsek) - egyelőre annyit közöl, hogy sátorbontás van, véget ért a maratoni cumiparádé. Nóri nem rest a parázsló tűzre dobni a nagy halom szúnyoghálót. Én is így szoktam összecsomagolni, ha a hétvégét anyáméknál töltöm, fogom a szennyest és bebaszom a kemencébe. Ezen túllendülve inkább nézzük a játékot, aminek szokás szerint valami kibaszott menő neve van, mint a vacsutu halálkörnek. Ez is kábé olyan és az is a lényege, csak nincs sehol egy sápadt ördög, akinek a fejével kongázni lehetne, vagy esetleg combcsonton lehetne dobni két lándzsával. Itt egy-egy hengert kell megtartani egy ilyen tartó baszon, közben a másik lepiszkálhatja azt. Akinek a hengere előbb ér földet, az veszít. Na, mivel Nóri tök esélytelen, Anita meg teljesen rágörcsöl a játékra ezért egy Iliász-Klau deathmatch eszkalálódik, de tüstént. És aki azt hiszi, hogy a culának ugyanannyi sansza van, mint a nála 1,5 fejjel alacsonyabb, 20 kilóval könnyebb lánynak, hát az tévedésben él. Perszehogy a hegyomlás nyer és megy vissza Feriékhez belefingani a nullás lisztbe.

kepernyofoto_2017-10-11_8_46_54.png

Eközben Fecó and the Gang, Feri és az angyalok megérkeztek a piacra. Azt mondja a kommandós, hogy ő már járt itt-ott, de ilyen dögszagba oltott fosszagot még nem pipált, pedig egyszer-kétszer ő is megküldte a fajanszot, amikor paradicsomra tejet ivott. Szandival úgy vásárolgatnak, mint  a házasok, de csak sikerül a légypapírral tuningolt mini ventilátorok alatt rohadó húsok közül kiválasztani azokat, amiktől vélhetőleg nem fogják az utolsó napokat cifra fosással tölteni. Barbi megjegyzi, hogy elég durva volt emberek között lenni, úgyhogy sokkal nehezebb lesz visszaszokni a kutyakozmetikába, mint ahogy azt előre gondolta. Feri persze ezt nem tartotta a civilizációba való visszacsöppenésnek, mert azért ez a Fülöp-szigetek elég béta verzéióban van élhetőség meg kulturális szempotból, de végső soron, és ezt már Ferenc mondja, neki jó itt. Kevert is egy csináld magad rumos kólát, amitől enyhén bebaszva Szandi és Barbi seggére rámarkol, majd a kamerának elárulja, hogy kaja és pia van, már csak egy valami hiányzik. De nem mondja ki, hogy a pina vagy a baszás, hisz talpig úriember ő lordsága. Amíg kavargatják a rizses lófaszt - mert mi más lenne a fejedelmi meni - addig Iliász is lassan megérkezik. Már látszik, amint lassan cammog a kifelé a vízből, mint egy leszedált Fear The Walking Dead zombi statiszta. A többiek rácsodálkozása a kövi adás alap pillére lesz.

 

Címkék: survivor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szonjabarbi 2017.10.11. 09:02:44

Gratula,hogy ebböl az unalmas adásból is sikerült egy szórakoztató cikket összehozni!Jót nevettem!Köszi!:)))

Zsolti_ 2017.10.11. 09:09:41

Iliász Klau párbaj volt a végén, nem Anita, de a lényegen mit sem változtat :-)

exilis 2017.10.11. 09:17:18

A párbajsorrend nem véletlenül egyezik a magasságival. Nem tartom fairnek, hogy olyan próbák is vannak, amik egyértelműen meghatározzák, a győztesek körét, ez a feladat Iliászra lett szabva, és nekem csalódás volt, hogy a többiek gyakorlatilag már a párbaj szabályainak ismertetésekor elkezdhettek csomagolni. Miért kellett ez??

Chuck Νorris 2017.10.11. 09:17:18

Na, mivel Nóri tök esélytelen, Anita meg teljesen rágörcsöl a játékra ezért egy Iliász-Anita deathmatch eszkalálódik, de tüstént. És aki azt hiszi, hogy a culának ugyanannyi sansza van, mint a nála 1,5 fejjel alacsonyabb, 20 kilóval könnyebb lánynak, hát az tévedésben él. Perszehogy a hegyomlás nyer és megy vissza Feriékhez belefingani a nullás lisztbe.

Ezt azért gondolt át Géza :)

katalin 2017.10.11. 09:42:24

a piacozás rémisztő volt,mi mindent vásároltak,Feri hátán az a zsák dugig volt cuccal,azt mindnent megettek?

Berborosz 2017.10.11. 09:55:12

Nóri pontosan tudta, hogy tök esélytelen. Így aztán két legyet ütött egy csapásra: kiejtette Anitát (hálistennek), és továbbküldte Iliászt.
Továbbküldhette volna Klaut is, na persze...

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2017.10.11. 10:01:16

A holtak szigetén zajlott játékról: furcsa, hogy senkinek nem jutott az eszébe az, hogy a saját hengerjét feldobja kurva magasra, majd egyből nekirohanjon a másiknak, ami előbb esett volna a földre, ugye. De persze innen a kanapéról nézve könnyű okosnak lenni.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 10:06:55

Elsősorban a jó egyensúlyérzék kellett a feladathoz, semmi köze a magassághoz.

További magyar hang 2017.10.11. 10:20:26

Ez a párbaj cseppet sem volt fair, de ha a script azt mondja, hogy Iliásznak kell nyerni, akkor ne legyenek kétségeink.

Nuggetzor 2017.10.11. 10:20:58

Nem is ertem, ennek a feladatnak mi koze lenne ahhoz, hogy Iliasz magas es izmos? Ha nem egyensúlyozni, baszhatja. Igy estek ki a lányok is... :)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 10:26:48

@További magyar hang:
Szerintem meg kizárólag egyensúlyozós feladat, ami az erőnléti és magasságbéli különbségeket el tudja tüntetni.

Costanza 2017.10.11. 10:34:50

@Nuggetzor: nem egyertelmu? hosszabb kar? magassag?

chilii · http://chilii.blog.hu 2017.10.11. 10:49:27

Kb a szabályok ismertetésekor lehetett tudni, hogy Iliász mehet tovább... sajnáltam a lányokat, hogy esélyt se kaptak.

Raven! 2017.10.11. 10:57:48

@Chat Géza: Gondolom se feldobni, se odaragasztozni, se semmi olyan otletet kiprobalni nem lehetett ami akar csak 1%-ban megringathatta volna iliasz gyozelmet. Egyebkent pedig abban sem vagyok biztos, hogyha elsore nem az iliasz nyert volna akkor nem vesszik ujra a jelenetet addig amig a kivant hatast el nem erik. Lelki szemeim elott latom, ahogy fel napig szarakodnak, hogy egyszer vegre ne az iliasz ejtse le azt a qrva bodont :D :D :D :D

Chuck Νorris 2017.10.11. 11:01:56

az érvelésetek ott bukik meg hogy Klaudia magasabb és hosszabb karu mint iliász :)

fujimo 2017.10.11. 11:03:54

@Sanda.Ipse: pontosan... zsonglőrök-harcművészek előnyben... :)

fujimo 2017.10.11. 11:05:25

@Nuggetzor: a hosszú kezei, pók lábai miatt azért ez előny... minden harcművészet - küzdősportban is az... más kérdés, h a zsonglőr-egyensúly skill itt lényegesebb volt... :)

pendejot 2017.10.11. 11:08:03

@Chuck Νorris: Ezt honnan veszed? Robi 179, Iliász 186 az adatlapjuk alapján.

Nuggetzor 2017.10.11. 11:10:29

@fujimo: ... és Klaudia meg alacsony es tömzsi? :)
Annyira próbáljátok belebeszelni a Survivorbe a Való Világot, hogy az mar fájdalmas.
Nézzetek meg par amcsi évadot.

Nuggetzor 2017.10.11. 11:11:58

@Sanda.Ipse: Legalább egy értelmes ember is van itt, jo látni.

fujimo 2017.10.11. 11:21:56

@Nuggetzor: ...öö, belebeszélni? ...való világot? ...biztos, hogy nekem akartad ezt írni? :D

...én éppen azt mondtam, h a két véglet között van az igazság... első sorban egyensúlyérzék és gyakorlat kell, az a zsonglőröknek kedvez... ...de ettől függetlenül nem vitathatod el az alap tényt, hogy a hosszú kezek és lába előnyösek fizikai párharcnál...

...és igen, szerintem klau alacsonyabb bőven, mint iliász... ám ahogy nézzük az előző játékokat anitának jó egyensúly érzéke van, szóval én ezt az iliászra szabták vonalat eleve nem is gondolnám...

...ám ami tény, az tény...

lac64 2017.10.11. 11:27:21

@Chuck Νorris: Adatlapjuk szerint iliász a magasabb. Csalóka volt a kép, amikor a 4 játékos egymás mellett állt, a part emelkedett, Iliász állt a legközelebb a tengerhez, Klau a legtávolabb, ezért tűnhetett Klau magasabbnak. Azt tény, hogy Klau nem egy alacsony lány, Nórinál szerintem minimum egy fejjel volt magasabb :)

2017.10.11. 11:30:57

@csi21: Robi = Roberta = Klau
ezen a néven fut a művésznő a lábfétis iparban...

2017.10.11. 11:34:28

Számomra ez az adás egyben finálé is volt !
A nyertes nem más, mint a tuk-tukba oltott Millennium Falcon !!! :))) Zseniális !

LoLa 2017.10.11. 11:35:27

Nagyon elfogultnak kell ahhoz lenni, hogy valaki ne lássa, mekkora előny ennél a feladatnál a magasság és a hosszú karok. Klaudiának talán lett volna egy halvány esélye, ha az utolsó párbaj is nulláról indul és 3-ig megy, de így még ennyi se maradt.
A másik, hogy Nóri még az utolsó pillanatban se tudott felülemelkedni a rosszindulatú, kicsinyes énjén. Nem Iliásznak akart ő kedvezni azzal, hogy eleve eldobta a hengert, csak a másik két lánnyal kicseszni. Még Iliászon látszott, milyen kínosan érzi magát, ő így is úgy is 3-0ra vitte volna, nem szorult a gonosz manó segítségére.

lac64 2017.10.11. 11:39:15

@Berborosz: Nóri kiejtette Anitát? Akkor, amikor feladta kb. semmit sem befolyásolt már a játéka. Anitának mindhárom pontot el kellett volna hoznia Klau ellen és látva az előzőeket, erre semmi esélye sem volt.
Iliászt sem ő küldte tovább, mert Iliásznak akkor öt pontja volt, Klaunak 4, Anitának 2. Azaz az Anita Klau párbajban nem születhetett olyan eredmény, hogy mindkét lánynak legalább ugyanannyi, vagy több pontja lehessen, mint Iliásznak.

2017.10.11. 11:44:46

Ferit mintha kicsit megütötte volna a rumos-kóla... :)

Sajnos már nem került adásba, hogy a Betyárismereti Kézikönyvből szerzett határtalan tudásával, a dzsungel növényeiből kotyvaszt egy kis GHB-t. Majd úgy bedzsináztatja a csajokat, hogy az érkező családtagokat egy összegabalyodott Laokoón-csoport fogadta ! :)

Hát ezért volt a nagy pityergés, mert a nagyinak el kellett magyarázni, hogy mi az a "gangbang".

lac64 2017.10.11. 11:46:58

Szerintem ez a magasság inkább áttételesen számított. Azt gondolod, hogy az ellenfélnek hosszabb a karja, ezért megpróbálod minél távolabb tőle és minél jobban a hátad mögött tartani a küblit, de ekkor meg már nem érzed annyira az egyensúlyt.

2017.10.11. 11:59:50

@lac64:
- a küblit tartó kezed behúzod a törzsed mellé, ilyenkor a testeddel is véded a küblit
- az ellenfelednél hosszabb kezeddel pedig már meg is van ez előnyöd
- ennyikehhh....

Chuck Νorris 2017.10.11. 12:01:39

@lac64: igazad van , visszanéztem, a domb és a magasságkülönbség is kb stimmelhet. Ettöl függetlenül még mindig azt gondolom ez a feladat elsösorban az összpontositásrol, egyensulyrol, és a taktikárol szolt. ha valamelyik csajszi bármelyikben jobb lett volna mint Iliász, ki tudta volna egyenliteni a karhosszbeli hátrányt.
Azt a hátrányt ami nem is volt nagyon mérvado hiszen ha jol láttam egyszer nem ütötte le iliász az enemy köcsögét. :)

Ingyonbingyom 2017.10.11. 12:06:56

Szerintem is Iliászra volt szabva a feladat. Talán ez a feldobom az enyémet, leverem a másikét még működhetett volna. Mondjuk egy kézzel tartva feldobni se olyan könnyű elég magasra. Mi lesz a nagy meglepetés? Kit hoznak el/vissza?

2017.10.11. 12:09:30

@Chuck Νorris: + még az jutott eszembe, hogy a domináns kezedbe fogod-e a küblit ?
Nekem például a bal a dominás kezem, de a jobb karom az erősebb. Aki öttusázott ismeri a kérdést! Jómagam például bal kézzel vívtam, de jobb kézzel lőttem, így a rapid (1 napos) versenyeken egyenlő arányban fáradtak a kezeim...

Jimbo75 2017.10.11. 12:12:50

"És aki azt hiszi, hogy a culának ugyanannyi sansza van, mint a nála 1,5 fejjel alacsonyabb, 20 kilóval könnyebb lánynak, hát az tévedésben él. "

Nekem tök egyforma magasnak tűntek ránézésre, de biztos....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 12:28:00

@katalin:

Hogy ment a légkondi a piacon a húsok fölött :))
Már a látványától hányós-fosós görcs jött volna rám :)
Meg mi szag lehetett ott :JÁÁÁÁÁÁJJJ !

@Ingyonbingyom:

Az lett volna fair feladat ha kapnak egy-egy mérleghintát és ki tud többet döcizni 1 óra alatt :)

bElannaTorres 2017.10.11. 12:29:27

@Jimbo75: de szimpátia miatt ne tegyük már félre az igazságérzetünket. a háromból két lány még bőven alacsonyabb is, rövidebb karral. olyan feladat kellett volna a végére ami megkérdőjelezhetetlen és így nem lett volna ez. De ezt az rtl se merte bevállalni, pedig a holtakat is lányok vitték műsor szempontjából , de az egész műsort is. ennek ellenére szerintem valamelyik fiú nyeri, de erről már a zsűri tag nők tehetnek majd, nóri lilla, anita nem fog szandira szavazni, és barbira se szerintem. Klau szerintem nem lesz elfogult azt nézi majd ki érdemli meg.

de ha évek múlva megkérdezik majd, hogy ki szerepelt a magyar survivorban , azt fogjuk mondani, hogy Anita, Nóri, Szandi, barbi és feri.. mert rájuk emlékszünk

Berber Oroszlán 2017.10.11. 12:43:21

Tegnap este öngyilkos lettem, sziasztok!

exilis 2017.10.11. 12:47:45

@bElannaTorres: Szerintem meg Klaudia képernyőképes, ő simán kinőheti magát valami sokadrangú RTL műsorvezetővé. A kommentjei néha kifejezetten szellemesek voltak, nagyon két lábbal állt a földön, és reálisan látta a helyzeteket.

pendejot 2017.10.11. 13:07:37

@exilis: A kommentjeiből inkább az tűnt ki, hogy nagyon buta... (nekem legalábbis)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 13:21:37

Engem már abszolút nem érdekel a tegnap, annál inkább a mai történések.
Imádnék egy hatalmas csavart. Pl. hogy Iliász és Barb lesznek az állva maradottak:)
A zsüri szavazását tenné érdekessé, de tudom, hogy ez nagyjából elképzelhetetlen.
Sajnos!...

Jimbo75 2017.10.11. 13:29:08

@bElannaTorres: Nyilván első ránézésre előnyben volt akinek hosszabb a karja, de olyat is láttunk, hogy valamelyik alig mozdult meg, megvárta míg a másik saját magát billenti ki támadásnál. Ésszel kellett volna játszani....
A végén Klau meg Iliász meg konkrétan egyforma magasságú volt, egyenlő esélyekkel.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 13:31:11

@exilis:

Klau showt simán vezethetne, Anikó is csak a szereposztó dívány/férje miatt kapta, pedig iszonyat tehetségtelen.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 13:33:22

@Sanda.Ipse:

Kroki most esett beléd :)
Barbbal meglágyítod a szívét :)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 13:38:02

@szociál:
LOL
Szeretem a meglepiket. Kérdés, mennyire másnapos Ferencünk és Szandi.

bElannaTorres 2017.10.11. 13:41:39

@Jimbo75: igen nála jobb volt tényleg, de a másik kettő lánynál a testi előnye miatt volt jobb így igazságtalan. neki se kellett ésszel játszania, klau meg simán nem volt annyira ügyes.

nem szeretem ha valaki nagyon elfogult, nyilván megértem nekem is pl. feri a személyisége miatt nem szimpatikus, de igazából a játéka se és ezért nem szeretném ha nyerne. Nóri meg simán azért nem amilyen.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 13:43:16

@bElannaTorres:
Nóri már a múlt. Ferin még érdemes rugózni...

bElannaTorres 2017.10.11. 13:44:18

@exilis: igen ebben lehet valami, nekem is értelmesnek tűnt, meg humora is van

bElannaTorres 2017.10.11. 13:47:59

@Sanda.Ipse: :D igen, szerencsére :)

bár annyit még elmondanék, hogy érdekes ahogy látja magát, ő volt végig a jó , őt elgáncsolták nem egyszer és fel tudott állni mindig így emlékezett vissza magára, meg hogy most már bátor
hát nem egy ludas matyi mert egyszer bántják, és ezerszer adja vissza :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 13:48:31

@bElannaTorres:

Mi bajod a Ferivel ?
Az hisz az igazságban, ő az egyenes embereket becsüli !
Szandikával összeköltözne, nem adnék egy hetet és kint aludna a csaj az erdőben, kihajtaná mint a fiát :))
Egyébként lehet pont ez miatt fognak Ferire szavazni mert tartotta valamennyire a szavát, igaz sokakat megbántott, ez meg ellene szól :))
Hajrá Barb ! :)))))))

2017.10.11. 13:55:24

@szociál: nagyon izgulok barbért, remélem elsőként potyog le, és megin' kap vmi jutit érte xD

Sanda.Ipse 2017.10.11. 13:58:52

@szociál:
Ha Ferencünk olyan nagyon elvhű lett volna, akkor minden alkalommal Barbot cetlizi.

bElannaTorres 2017.10.11. 14:14:06

@szociál: :D
barbit én is hamar megkedveltem. Először a játéka miatt, ránézésre nem mondtam volna meg, hogy ilyen értelmes és rafinált

Sanda.Ipse 2017.10.11. 14:23:15

@bElannaTorres:
A lényeg, hogy egyre többen megszavazzuk neki a közönségdíjat:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 14:35:38

@bElannaTorres:

Hozzá képest a Kengyeflutó gyalogkakukk egy faék, felfestette az alagutat a csapattársai meg neki futottak, meg felrobbantották magukat :)
Kéne ilyen mém róla :)

GyRoli 2017.10.11. 15:11:10

Nekem eddig kb legszarabb adás és legjobb hogyvolt!
"Nóri nem rest a parázsló tűzre dobni a nagy halom szúnyoghálót. Én is így szoktam összecsomagolni, ha a hétvégét anyáméknál töltöm, fogom a szennyest és bebaszom a kemencébe."
:D

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.11. 15:11:10

@bElannaTorres: De tudsz mondani olyan feladatot, ami mindenki szamara ugyanazokat a felteteleket biztositja, egyenlo esellyekkel ?

nem kotekedes, komolyan kerdem.

Nuggetzor 2017.10.11. 15:22:44

Ha a tegnapi párbaj nem volt fair, akkor nagyokosok, mondjatok már egy olyat, ahol EGYIKNEK SEM kedveznek és egyelő esélyekkel indulnak! :D
Fogjátok már fel, hogy senkinek sem úgy esett le a tartály, hogy a HOSSZú KARÚ, MAGAS ILIÁSZ lelökte. Hirtelen, megfontolatlan mozdulatokból származtak a hibák, általában egy sikeres ijesztést követően.

bElannaTorres 2017.10.11. 15:23:05

@Berborosz: Nóri esélytelen az igaz, de amit csinált az az én szememben megint csak egy kicsinyes bosszúállás volt, amióta Anitával összevesztek az elején ez a már a századik. Talán majd ha visszatér az életébe szép lassan, évek múltán túlteszi magát , de el tudom képzelni hogy lesz olyan hülye hogy bejelöli antiát a fb-on és minden kirakott képre húzza a száját.
:)))

bElannaTorres 2017.10.11. 15:25:04

@FalcaoTheGodOfFutsal: igen tudok, ezek a hosszabb , több részből álló feladatok, amik ügyességről, picit erőről, koncentrálásról és logikából állnak. ez a menj a labirintusban, találj meg valamit hozd el az akadálypályán keresztül és végül rakj ki valamit. ezek.

Nuggetzor 2017.10.11. 15:37:29

@bElannaTorres: Ó, az király volt! Nemistudom melyik amcsi évadban volt ilyen az elődöntő. :)

DE ha azt is Iliász nyeri, ugyanígy lett volna vagy 100+ ember, akik kilogikázzák, hogy ez miért is kedvezett a srácnak.
Szerintem a Survivor sosem volt és sosem lesz fair. Mindenre fel kell készülni. Nem egy nagy esélyes bukott el úgy, hogy valamiért nem jött össze nekik a végső párbaj.

fujimo 2017.10.11. 15:50:04

@Nuggetzor: ...most akkor nem kedvezett neki vagy sosem volt fair a survivor? :D

...lépjünk túl a kérdésen... az miért nem elfogadható álláspont, hogy a hosszú végtagok és magasság előny egy párharcnál... amivel szemben az egyensúlyérzék és a koncentráció, higgadt küzdőszellem még fontosabb... illetve iliász nem is alkalmazott olyan technikát, ahol ez előnyére vált volna. (kivárással és ijesztéssel nyert)

...am szerintem anitának is kedvezett, mert neki már láttuk több ízben, hogy jó az egyensúlyérzéke. :)

...nem kell ennyire zokon venni, hogy meglátjuk a tényszerűséget... ettől még nem lesz kisebb iliász győzelme... :)

Nuggetzor 2017.10.11. 16:05:23

@fujimo: Nem is az Iliász fanatikus beszél belőlem, félreértés ne essék. Csak az ellenszenv, amit az vált ki, hogy X fórumon azt olvasom a tegnapi adás óta, hogy ez a feladat neki kedvezett, holott ahogy Te is írod, nem feltétlen. A dolgok, amelyek szükségesek voltak a párbaj megnyeréséhez, azok ott voltak a lányokban is.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.11. 16:06:05

@bElannaTorres: hatareset :) ott is elonyben van az, aki gyorsabban tud futni, jobb az egyensulyerzeke, tobb agya van hozza, barmi.

De h ne csak feltegyem a megvalaszolhatatlan kerdest:
Soksoksoksok evvel ezelott volt egy olyan magyar reaity, h Bazis (?). Ott a nulladik napon mindenkivel lefuttattak egy cooper tesztet es kesobb az volt a kihivas, h ki tud a legtobbet javitani sajat magahoz kepest. Ide is kellettek volna ilyenek is, csak mondjuk fuggeszkedessel, kezenallassal, adott idon beluli negyutemuvel..

S akk egyaltalan nem szamit az, h ki mennyire eros, mert sajat magadat kell legyozni, amivel legyozheted az ellenfeleidet is.

(szerkik, tovabbra is varom a megkereseseteket ;) )

fujimo 2017.10.11. 16:18:32

@Nuggetzor: oh értem, bevallom nem olvasok más fórumokat... és ezt nem is vitatom, már hogy bárki nyerhetett volna... de számomra csupán annak a hiánya érződik, h te is elismerd fordítva, hogy mindemellett iliásznak azért az némiképp alkati előny, hogy magasabb - hosszabbak a kezei...

...nyilván kosárlabdázni is lehet bármilyen magassággal... és vannak bizony alacsony kosarasok is... de többnyire azért jellemzően a játék karakterisztikájából adódóan a magas alkatú emberkéknek előnye van... a kicsiknek azt gyorsasággal, cselezéssel, magasabb súlypont emelkedéssel, pontossággal, csapatszellemmel, stb kell kiegyenlíteni...

...egy ilyen 1v1 párharcnál (ami akár küzdősport és vagy harcművészet határát is súrolja), egyszerűen előny a hosszabb lább, kéz... ezt is el lehet ismerni, nop? :$ :)

kappakeklol 2017.10.11. 16:36:06

@Nuggetzor: Nemár... Te magad írod, hogy ijesztéssel nyert sokszor... Bazdki, ha ott vagyok mint Iliász, a büdös életben nem fogok megijedni egy Nóritól / Anitától, de valószínűleg még egy Klaudiától se, mert tudom, hogy ha tartom a távolságot, ők nem tudnak elérni engem, én viszont el tudom érni őket. Erről szólt ez az egész kibaszott játék, miért olyan nehéz ezt felfogni.

A boxban is leengedik a kezüket sokszor, ha ütéstávolságon kívül van az enemy, mert mi a fasznak fárasszák magukat. A szitu hót ugyanez volt itt is... Iliász vagy beijeszt, vagy ténylegesen támad teljesen mindegy a csajok szempontjából, muszáj volt minden esetben védekezniük ellene, különben baszhatták kategória. Ennyi, nem nehéz ezt felfogni szerintem egy kis józan ésszel.

fujimo 2017.10.11. 16:41:37

nézd, ez amit csinálsz theory wars... én azt aláírtam, h nem volt következménye annak, hogy előnye volt... de basszus azt ismerjük már el, h előnnyel indult neki... teljesen mind1, h mi volt a kimenetel és hogy te hogyan viselkedtél volna... azt sem vitattam, hogy értelmes starégiát választott és higgadt maradt... és ehhez kellett ez, mert a lányok magukat ejtették ki...

...ám mindettől függetlenül az összes küzdősportban és harcművészetben előnye van annak, aki magasabb és hosszabb a keze... ezen teljesen felesleges vitáznod...

...a boxban történő leengedést nem tudom miért is hoztad fel, de optimális esetben már nem fárasztja jelentősen a kéztartás a harcost, hovatovább a kezet leengedni kifejezetten felelőtlen, ha a küzdelem zajlik.

...hiába nyomod a "nehéz felfogni" és "kis józan ésszel" frázist, ettől ezt még nem tudod kimagyarázni... a kosárlabdában a magasaknak alkati előnye van... itt ugyanez volt iliásznak... nyomatékosítom sokadjára... más kérdés, h nem jelent ez meg látványosan a küzdelemben...

...szerintem te vagy aki nem érti az 1x1-et... :/ :))

fujimo 2017.10.11. 16:42:26

@kappakeklol: jahh... látom árnyékra futottam és teljesen félreértettem... nooffenzzz, szorri... :DD

bElannaTorres 2017.10.11. 16:43:06

@Nuggetzor: biztos lett volna olyan is, bár nem annyira hiszek benne. Nekem nincs se kevesebb se több bajom illiásszal mint klau vagy anitával, ebből a szempontból nálam mindhárman küzdöttek egész műsor alatt, mondjuk Anitát én is kicsit már élőholtnak láttam , nem pedig igazi versenyzőnek, mert olyan hamar kiesett. Pedig én őt még kedveltem is, azzal együtt, hogy kicsit sokat színészkedett a kamerának.

érdekes hogy azt írod, hogy sokak szerint igazságtalan volt, általában az ilyen játékokban a nézőknek mindig a kedves férfi a szimpatikus, a nőkkel szemben, (ha megnézzük a szavazós játékok győzteseit) ezért fura ez a tömeges igazságérzet :)

@FalcaoTheGodOfFutsal: ha valaki mindenben jobb akkor meg is érdemli :) az ötleted meg egynek jó, bár szerintem mindenki rontana :)))

fujimo 2017.10.11. 16:45:12

@fujimo: árénykra vetődtem + lyukra futottam... azt hiszem abba is hagyom mára... :D

Sanda.Ipse 2017.10.11. 16:47:35

Még mindig itt tartotok?
Nem hiszem eeeeeeel....

fujimo 2017.10.11. 16:50:46

@Sanda.Ipse: épp ráérünk... :D ...am nekem teljesen jó a középút... de nem mindenki hajlik az objektivitásra történő törekvésre... :)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 16:55:52

@fujimo:
Én a mai csüngés-lógást várom. Sokkal izgibb.

doktor faktor 2017.10.11. 17:01:32

@FalcaoTheGodOfFutsal: Azert az amerikaiban sok olyan van, amikor tenyleg arrol van szo, hogy mekkora a lelkierod, mikor adod fel. Itt a vizes volt ilyesmi, bar mivel eljutottak a vegen oda, hogy ki kibrja tovabb az utolso levegohevel, vegulis nem igazan volt teljesen olyan ez sem.

bElannaTorres 2017.10.11. 17:03:16

@Sanda.Ipse: Illiász alkatra olyan mint aki saját testsúlyos edzéseket csinál, neki ez gyakorlat könnyű lesz. Meg arra tippelek hogy Szandinak is. Ferit láttuk lecsúszni, Barbi meg hát nem hiszem hogy le tudná győzni őket
viszont szerintem a családjukat odaviszik mert olyan arcot vágtak a meglepinél.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 17:10:59

@bElannaTorres:
A családjukat? A fenébe! Az nem semmi! Nagy költségvetéssel dolgozhatnak:)

bElannaTorres 2017.10.11. 17:25:16

@Sanda.Ipse: majd kiderül :D

viszont csak most olvasom a tegnapi hozzászólásokat, és nézem a riportot a lányokkal. Anita nem ment oda Gergőhöz, ezen nem lepődök meg :) vicces, hogy azt hiszik sokat változtak, egyedül Klau az akinek jót tett mert úgy látom ő felejteni ment oda, arra jó. egyébként mindenki olyan lesz amilyen volt, egy két héten belül. Nórinak jót tenne ha elgondolkozna magán, és azon, hogy lehet döntünk valamit, az attól még nem feltétlen jó. Önigazolásnak max.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.11. 17:28:03

@doktor faktor: igen, onnan is lehetne meriteni :)

@bElannaTorres: Ha mindenki rontana, akk sincs gond, az nyer aki a legkevesebbet. De egyebkent szerintem ez a helyzet nem allna fenn. A nulladik/elso napon fel kell oket merni x db ilyen feladatban es aktualis gyoztesek ennek fejeben vihetik a szemelyes targyat vagy kaphatnak extra dolgokat, ugy mint kulacs, kes, kanal, tobb ruha, labbeli, barmi.

S aztan kesobb, amikor szerintem elvarhatobb lenne, hogy igazsagosabb parbajfeladatok legyenek, akkor elo lehetne venni barmelyiket.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 17:40:37

@bElannaTorres:

Barb eddig taktikázott, érdekes tőle még nem kérdezte meg Bence hogy eddig taktikából estél ki, de most lehet hogy végre nyerni fogsz ? :)
Szerintem lealáz mindenkit, és utána lazításként lenyom 75 fekvőtámaszt és elkezdi nyújtogatni a nyelvét mint Iliász :P

Úgy tudom Kozsót vitték oda, és a szemük láttára vágta le a tincsét, ezért sírt ott mindenki, mekkora emberi tettet vitt véghez, az egész stáb sírt állítólag Bence is, nagyon szép jelenet volt, én is sírni fogok :)

2017.10.11. 17:52:49

@Sanda.Ipse: ...meg fair!!!
(már ha barbot odakötözik arra középkori kínzóeszközre hajazó nyavalyára, lepottyanás ellen)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 17:56:54

@bElannaTorres:
Az értékrendjük változhatott valamennyiüknek.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 17:57:44

@Biriksz_Krokiksz!:
Azért a ragasztó biztosabb egy kötélnél:)

2017.10.11. 18:00:43

@Sanda.Ipse: legyen mindkettő, a biztonság és fairplay jegyében!

,, 2017.10.11. 18:05:56

@Ingyonbingyom: én speciel fogtam volna a kis bigyómat, és kidobtam volna vele a másik bigyóját.

Nuggetzor 2017.10.11. 18:11:08

@kappakeklol: Jesus, de hepciás valaki. :D

kappakeklol 2017.10.11. 18:12:18

@Nuggetzor: Há' nem, csak na. Érted. :D

Nuggetzor 2017.10.11. 18:15:17

@Sanda.Ipse: USA-sztájl. :D Csak ott kicsit előbb történik a családlátogatás, így többb az értelme is. Sőt, volt olyan évad, ahol együtt kellett harcolniuk az érkezett családtaggal és az lehetett a szerettével, aki győzött.

2017.10.11. 18:18:53

@Nuggetzor: azok a részek engem vhogy mindig untattak, ha most is ez lesz, tekerek.

Nuggetzor 2017.10.11. 18:20:11

Amúgy én má' nem tudom megmondani ezekből az előzetesekből, hogy mennyi a trollkodás...de tök vicces lenne, ha épp a Feri esne ki.

Nuggetzor 2017.10.11. 18:21:33

@Biriksz_Krokiksz!: Szintúgy. Annyira nem érdekel. :D Főleg nem a finálé előtt. 1 hét múlva látják a családot úgyis, ez max. egy ingyen nyaralás anyunakapunak, semmi több.

2017.10.11. 18:27:52

@,,: :)))))) ez amennyire rizikós, éppoly vicces is :)

,, 2017.10.11. 19:00:22

Feri irigy Íliászra mert egy csomót fizikázhatott a holtak szigetén:)

2017.10.11. 19:03:08

@,,: kiült az arcára, fel is nevettem (nem kárörvendően)

viszont nekem úgy tűnik, mintha nem tudnának arról, h nem nézős szavazás lesz, hanem a kiesettek zsüriznek.

,, 2017.10.11. 19:04:07

@Biriksz_Krokiksz!: ugyehogy?:) hogy felcsillant a szeme:)

,, 2017.10.11. 19:05:26

jól hallottam amit hallottam???

Nuggetzor 2017.10.11. 19:05:36

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem Barbinak leesett, látszik, hogy letargiában van.

2017.10.11. 19:05:37

fery baszod a rasszkártyádat ne csapd már ki az asztalra.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:06:39

iliász lehet megcsalja a barátnöjét ferivel

Nuggetzor 2017.10.11. 19:06:49

Miafasz? +Rassz-féle különségek"? Ferkónak tényleg volt/van olyan gondja, hogy Iliász "félvér"?

2017.10.11. 19:06:56

@Nuggetzor: igen, az ő reakciójából következtettem erre, azt' majd meglátjuk h jól v rosszul...

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:07:16

@,,: nem birja az arabokat, van ilyen :)

Nuggetzor 2017.10.11. 19:07:39

Ajj Barbesz, ne rinyálj má', ez is szép teljesítmény tőled! :D

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:08:34

Szandi az első nő, akinél azt látom, hogy a mosolytól kellemetlenné válik az arca.
Vagy kelletlenül mosolyog?

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:09:51

@Sanda.Ipse: nekem szandirol mindig a mad max 3as tina turner jut az eszembe :D

2017.10.11. 19:09:54

@Sanda.Ipse: és ő kezdett volna egyből és elsőként négyszemköztözni ilivel.

Nuggetzor 2017.10.11. 19:10:55

Feri-Iliász öribariság!

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:11:47

Van aki számára újdonság, hogy betyárunk rasszista?
Bocsi, én késleltetve nézem a műsort.

Nuggetzor 2017.10.11. 19:12:05

Feri b+, rumoskávé, "fizika", mennyi piát ivott vajon? ::DDDD

2017.10.11. 19:12:18

@Nuggetzor: lóf@szt, és most úrilány voltam.

Nuggetzor 2017.10.11. 19:12:46

@Sanda.Ipse: Nekem tökre nem újdonság, csak az, hogy ezt így műsorban ki is mondja.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.11. 19:13:51

Szandi ezt nem fogja birni :(

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:14:28

barbi meddig marad vajon fenn tippek? :)
30 mp az enyém :)

,, 2017.10.11. 19:16:04

@Nuggetzor: én is pont így voltam.

2017.10.11. 19:17:52

@Nuggetzor: nyilván, és szűrő sincs az agya és szája között.

,, 2017.10.11. 19:18:27

@Nuggetzor: illetve nem is ezért lepődtem meg, hanem azon h ha mondjuk én találkoznék Íliásszal abszolút nem jutna eszembe róla semmilyen rassz-gondolat, se a külseje, se a viselkedése alapján, és meglepődtem h mások ennyire máshogy működnek, h kapásból rasszoznak.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:20:39

Barbi: "... most kezdhetem elölről".
Mit Barb? Itt már a tattika nem elég:)

bElannaTorres 2017.10.11. 19:20:58

@szociál: :D jó is lenne

huhh ez az új rész. @Sanda.Ipse: beleillik a képbe, de nem gondoltam volna hogy bevallja. Meg az is megint gyomorba vágóan undorító volt mennyire lenézi a nőket is ahogy beszélt erről. A buta fejével még örült is hogy illiász visszajött, így nem kell nőket legyőzni, ami ugye nem férfias.

Az a baj az ilyenekkel mint Feri, hogy ez az alfa irányító macsó harcosra ma a mindennapokban nincs szükség. Ő érzi, hogy többre született , ő egy vadász, egy harcos stb. ráadásul előre ítélkezős is, egyenes út a betyárseregbe . Holott lehetett volna edző is :)

,, 2017.10.11. 19:22:26

félek Feri belehányik a vízbe, úgy bebaszott

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:22:44

@Nuggetzor:
Már kimondta még amikor Bálint is műsorban volt és ecsetelte, hogy kik vannak szerinte a társadalmi létra legalján. Feri biztosította, hogy éppen úgy gondolkodik, mint ő.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:23:38

@Biriksz_Krokiksz!: legalább vállalja a véleményét. az inkább az rtl klub sara hogy benn hagyta ezt az amugy irreleváns témát

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:25:10

ferit beleszéditette a kannás rum a patakba :)

Nuggetzor 2017.10.11. 19:27:58

Feri elsőnek kiesett, azért az miafasz. :'D
Szandi megint rinyál...há' nagyon remélem, hogy Barb' jut tovább.

Barbival kapcsolatban: Látszott, hogy erős ő...simán bírta volna még, de inkább elengedte.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:28:50

amuuuugy ez nem volt vmi összetett feladat... többet vártam mind a holtas mind a mangalicás endgametöl

2017.10.11. 19:29:27

@Chuck Νorris: igen, akartam a kommancsomba rakni egy egyenlőségjelet az őszinteséggel, de azt meg én éreztem erősnek részemről, így nem tettem.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:31:53

ne rijá szandra menj egyé egy kis nutellát, még biztos van vagy fél üveg a ládában :)

Nuggetzor 2017.10.11. 19:32:02

Szandi vagy a kamerának is nagyyínpadot játszik, vagy tényleg ennyire gyengék már az idegei, de engem kiakaszt, hogy folyamatosan bőg.

2017.10.11. 19:32:06

@Nuggetzor: a sérült tenyerű szandit akár még be is előzhette volna, ha nagyon akarja, de beugrott, haragszom.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:33:48

@Chuck Νorris:
Megjósoltam tegnap, hogy a másnaposság nem kedvez a "fizikának":)

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:34:08

Iliász döntős. Hurray!

,, 2017.10.11. 19:34:23

@Chuck Νorris: szerintem meg baromira nem irreveláns, mert most h belegondoltam érdekes lesz, h bevállalja-e magának a retek, h egy arab nyerjen. Ma. Mo-n.
aki amúgy "rassz-kérdés" nélkül simán a legesélyesebb.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:36:04

Bence: minek örülnétek a legjobban
Feri? egy jo betyármuffnak. meg egy üveg rumnak még, vagy mind2nek
Szandra? bárcsak egy kádnyi nutellában fürödhetnék
Barbi? a plasztikai dokimnak, a fogyástol nagyon látszik az mellimplantom
Iliász? annak hogy még 5x elmondhassam , benn vagyok a döntöben , miközbe ezek a gecik kiszabaztak.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:37:18

Szandi a végére egyre antipatikusabb számomra.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:37:26

@,,: a játék szempontjábol irreleváns, olyan mintha a csajok a menstruáciojukrol beszélgetnek és bennhaggyák. ez az ö magűnügyük megbeszélik, jonapot :)

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:38:58

@,, a nézök a neve alapján ugyis görögnek hiszik, az meg belefér..:)

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.10.11. 19:39:30

@Chuck Νorris:

"Iliász? annak hogy még 5x elmondhassam , benn vagyok a döntöben , miközbe ezek a gecik kiszabaztak. "

:DDDDDDD

2017.10.11. 19:39:33

@,,: még vmikor 2 hete kb szinte ugyanezt írtam én is, azzal h én szinte biztosra vettem, h dafke bevállalná.

bElannaTorres 2017.10.11. 19:48:32

engem nem bántott hogy Szandi sírt, az őszinte volt, ő harcolt, ügyeskedett, taktikázott, és mindent elveszíthet mert fájt a keze. Fitnesscsaj, de ehhez most kevés volt. talán a sérülése is rájátszott, de ezt Ferivel együtt tudtuk hogy ili nyeri.

nagyon sajnáltam Szandit és Barbit is annyira akarták ,valahogy úgy éreztem volna igazságosnak, hogy ők kerüljenek a döntőbe. Persze illiász szimpatikusabb mindenkinek és ez többet számít.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:50:13

@Biriksz_Krokiksz!:
Azért nem a szél fútta be a döntőbe Iliászt. Megdolgozott érte.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 19:51:49

@bElannaTorres:
Nekem változatlanul az igazi csavar az lenne, ha Barb jutna be Iliász mellé a döntőbe.
Kérdés, milyen fajta lesz a döntős feladat. Egy logikai játéknál esetleg van sansza.

,, 2017.10.11. 19:52:13

@Biriksz_Krokiksz!: hát remélem, h ez nem lesz hátrány/befolyásoló tényező neki

2017.10.11. 19:53:37

@Sanda.Ipse: ez attól független gondolat-kezdemény vót, kb akkortájt, mikor célkereszt került a hátára, és több erős-ügyes játékos is képben volt még. (pl szandi sem volt még ennyire kiábrándító)

Cimili 2017.10.11. 19:53:43

@bElannaTorres: Nem csak a 2 lány akart nagyon döntős lenni. Ili sokkal jobban megérdemelte és ennek semmi köze a szimpátiához.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:53:52

szandi még kampányol picit a kamerába, nagy tragika

Nuggetzor 2017.10.11. 19:55:35

@Sanda.Ipse: Én is Barbit látnám legszívesebben mellette.
Persze egy Feri-Iliász lenne a legkiélezettebb. Akkor tényleg nem tudnám, hogy ki fog győzni, lévén a kiesett szavazók mind' ugyanúgy bírják a két srácot.

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:56:09

ha igazak a hirek feri itt már nyalizott az anyósnak :)

Chuck Νorris 2017.10.11. 19:59:49

holnap lehet jönnek a kedvenc háziállatok, Barbi selyempincsije, Iliász tevéje, Feri szürkemarhája ás Szandi keedvenc lapostetve

2017.10.11. 20:00:17

holnap is fizika fakt lesz, barbnak annyikah.

Chuck Νorris 2017.10.11. 20:00:25

jo volt a spoiler is, köszi rtl :)

Rayen 2017.10.11. 20:00:35

Nem irigylem a holnapi HV írót. Aranyos meg megható meg minden, de nem történt semmi.

Nuggetzor 2017.10.11. 20:01:18

Nekem má' lassan tökre mindegy, de az előzetes megint gondoskodott arról, hogy Szandit már tényleg ne akarjam a döntőben látni.

Nuggetzor 2017.10.11. 20:02:37

@Chuck Νorris: Mi volt a spoiler? Engem lefoglalt a Szandi rinyálása. :D Bár X napja ez van napirenden, megszokhattam volna már.

2017.10.11. 20:03:00

@Nuggetzor: fery vagy szandi lesz az ellenfele éntippem szerint (ferynek fáj a válla, elmondása szerint; szendinek meg ugye a tenyere van kinyírva)

2017.10.11. 20:03:43

Eddig rosszul voltam Feritől de most hogy kiderült rasszista, a nőket alázza, szerintem homofób is, így már csak annak szurkolok ne ő nyerje.
Ilyen nézetekkel nem is értem hogy vehették be.

Chuck Νorris 2017.10.11. 20:04:53

@Nuggetzor: lehet én is félrehallottam de iliász nagyon örült...

lac64 2017.10.11. 20:07:42

@Nuggetzor: Ez a csaj folyamatosan szerepet játszik, szerintem az egyetlen őszinte pillanata akkor volt, amikor előhúzta az amulettet a törzsi tanácsnál.

2017.10.11. 20:13:24

@Chuck Νorris: pedig megfogadtam, h sskk nem nézek előzetest, de igen, ki lehet simán találni, h ki az.

Chuck Νorris 2017.10.11. 20:13:52

@lac64: nem kell félteni szandit, neki már kész tervei vannak a survivor utánra, barátnöjével gáspár evelinkével :D

bElannaTorres 2017.10.11. 20:14:37

@Cimili: de van köze...

ili kiesett, kiszavazták, nem tudott olyan jól helyezkedni, hogy ne szavazzák ki. A holtakról rászabott feladattal került vissza, és ez a feladat is a testére volt szabva, igaz itt szandi lehetett volna esélyes ha nem sérült a keze.

az előzetesből meg látjuk hogy a következő feladat sokkal összetettebb lesz.

így nem gondolnám, hogy sokkal jobban megérdemelte volna, mondom ezt úgy hogy tényleg semmi bajom iliásszal sőt, szimpatikusan kezelte a butafejű ferit is. Meg is fogja nyerni szerintem. szerettem volna női döntőt, a két lány közül ki nyert volna az lett volna az érdekes nekem.

@Sanda.Ipse: nekem is, de valamiért ili arcából azt láttam a Szandi lesz az. Ő is küzdött, de őt a lányok kevésbé szeretik. így nem hiszem hogy elég szavazata lenne ili ellen, viszont barbinak meg lehet lenne.

2017.10.11. 20:15:06

@Cimili: ilyenkor kell jönni-e?? a végére-ee?? :*

bElannaTorres 2017.10.11. 20:18:10

@lac64: én nem így látom, nekem inkább Anita tűnt ilyennek, szandi csak végigjátszotta ahogy kell, szegény ember Parvatija, flörtöl és kiejt. Az hogy sírt teljesen érthető volt, annyira akarta és tényleg ennyi nap után vége lehet, aki kevesebbet tett érte, pl. feri aki sokáig teljen biztonságban volt, és kiejtegették mellőle a fizikás ellenfeleket, annak kevésbé fáj, mert azért ott van az is hogy nem huszonéves nő :)))
de barbi is sírt mikor meglátta iliászt ő ott érezte meg hogy elúszott az egész.

most bevallom én is bőgnék a helyükben.

2017.10.11. 20:21:25

barbra bezzeg egy feladatot se tudtak rászabni.
(azt is elba...szabotálta volna)
xD
imádom, de most haragszom is.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 20:21:52

A családtagok kb. úgy csináltak, mintha egy valós hajótörés következtében, több hónapos lakatlan szigeten élés után leltek volna elveszett szeretteikre. Szandi állandó bőgése idegesítő.
Barbot (a közönségdíjasat) pedig nem értem. Sokáig egyetlen célja volt az öt közé bekerülés. Most meg sértődött, hogy az Rtl visszaküldte a nyakukra Iliászt. Lehet, hogy azt hitte, nincs több "fizika", hanem hárman küzdenek a volt játékostársak szimpátia-szavazatáért? Valahogy most nem tudom követni.

,, 2017.10.11. 20:22:07

Beni szívem meg öregedett vagy 10 évet:)

Cimili 2017.10.11. 20:23:34

@Biriksz_Krokiksz!: Nem értem rá, de neten mindig megnéztem. Hajrá Ili!!! :) Ja és a közönségdíjra tőlem is +1 Barbinak.

bElannaTorres 2017.10.11. 20:25:23

@Biriksz_Krokiksz!: már teleírom az oldalt, de most vagyok itt :))) Sajnos Barbra nem :D :D
viszont amerikai verzióban, védettséget lehet nyerni és kiszavazósdi van és a helyezkedésben ügyes a Barbi. ennyi fizikával a végén tényleg nincs esélye
ez a fajta survivor jobban bejöhet annak aki a versenyeket szereti jobban.

más téma, de még annyit észrevettem, hogy Szandi mikor elmondta az anyukájának - valójában a kamerának, hogy mit miért tett, az igazából nekünk nézőknek szólt, mert ugye ő elég sok szidást kapott amiatt, hogy nem a "barátait" nézi. Így elmondta hogy hát igen ő a családját nézte :)

bElannaTorres 2017.10.11. 20:34:00

@Sanda.Ipse: igen ő már elhitte, hogy nyerhet, szerintem fejben megvolt neki már a védőbeszéd. Azért is lenne érdekes egy Ili Barbi döntő mert mindkettő elég okos és őszintének tűnő, biztos nagyon jó védőbeszédet mondana mindkettő.

szandinak elég nyávogós hangja is van, meg ránézésre se tűnik se kedvesnek se őszintének, van valami keménység a tekintetében, kell is ha ekkora fitnessbajnok. De oda meg alázat kell majd.

2017.10.11. 20:36:31

@bElannaTorres: jaja, imádtam a játékát, h a fizikafaktos gyenge teljesítményét kiválóan ellensúlyozta a social gémmel. (majdnem) mindig kiválóan átlátta, h kinek mit és mikor kell mondania. a mai miatt tényleg annyiban neheztelek rá, h már megint magától potyogott le, mikor vmennyi esélye azért volt szandi fájós tenyere ellen. viszont az is nyilvánvaló, h ili ellen persze nulla, szóval gyakorlatilag tök mindegy is, h második v harmadikként hullik el. ja, most látom, mire ezeket leírtam, már okafogyottá is vált részemről a 'haragszomrá', minek is strapálta volna magát, ugye :)))))))

kisbutters 2017.10.11. 20:37:43

@Nuggetzor: Azt mégse mondhatta, hogy már megint legyőzött. Ennyire primitív Feri.
Az a baj, hogy a gyűlölet kampány közepette pont ennyi elég az átlag magyarnak és már utálkozik is.
Survivor facebook oldalról:
" Hazug bekepzelt onimado iraki pokhendi hogy fenyezte mar magat? Szanalom az az ember a kishitusegevel egyutt. Ha megnyeri a 20 millat akkor sem fog feri nyomaba erni. De maseba sem.
Nagyon erdekes h megint olyan feladat volt amin tudtak h feri elbukik a valla miatt.ha megnyered iraki akkor koltsed gyogyszerre! "
" Na a végére Feri és Iliász "spanok" lettek :) ahogy a szavaikból kivettem kölcsönösen tisztelik egymást..
ja a zsidó meg a magyar :D jól figyeltél :D "
" Feri jól megmondta... de tényleg nah. Oké ne sírjatok, h Éliás zsidó, de ez van... nincs vele bajom... de Feri nyerje ezek után!!! "

2017.10.11. 20:38:15

@bElannaTorres: "már teleírom az oldalt, de most vagyok itt :))) " ezt mondjuk kifejezetten sajnálom, mert bírom a kommancsaidat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 20:40:25

Elég pozitív rész volt ez, végre nem volt senki se paréj, kis romi hangulat, bőgés, kínzós feladat :)
Szandi aszongya mutinak, ez olyan mint egy szmájli, de majd megmutatom a lábam, azon van egy luk :)))))))))
Csaj már úgy néz ki mint Statham a Parkerben :))
Barbikának egy indie zenét kedvelő srácot vizionáltam......dehogy is :))
Szandi anyukája is szúrható kategória, Ferkó majdnem össze hozta a haverjával.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 20:41:34

@kisbutters:
Már csak ott a bibi, hogy Iliász líbiai fél-arab.
Nem zsidó és nem iraki. Sőt! Nem is cigány:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 20:42:28

@Biriksz_Krokiksz!:

Holnapi megmérettetés elég komoly lesz, Barbika ott pusztul el baszki :simi
Nem adják könnyen a 20 misit.
Azért ez annyira nem habzsidőzsi mint a VV, és ott még lakást is adnak a lóvé mellé.

2017.10.11. 20:46:39

@Sanda.Ipse: ugye?! itt nézem, h ezkiez? xD

@szociál: mondom, ő bezzeg sosem kapott testreszabott feladatot, mégis itt van még, egyemmeg, egy küzdőszellem!

2017.10.11. 20:48:01

@kisbutters: bakk, ez nagyon durva.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 20:50:18

@Biriksz_Krokiksz!:
Mint tudjuk, a magyar a pirézeket is gyűlöli. LOL

2017.10.11. 20:50:52

@bElannaTorres: szendi & anyu talit vissza is nézem, mit játszik a kamerának a csaj.

(továbbra is fenntartom, h sztem azt hiszik, h nézői szimpis szavazás lesz)

2017.10.11. 20:52:31

@Sanda.Ipse: jó hát nem lehet mindenki putyin.

Sanda.Ipse 2017.10.11. 20:56:08

@szociál:
Még mindig reménykedem, hogy véletlenül ő lőtt egy jót.

2017.10.11. 20:56:33

@szociál: de most mondtammm, gyakorlatilag nincs olyan, mert ha lenne is, azt is elszabotálná, h meg ne nyerje még véletlenül se
xdxd

Sanda.Ipse 2017.10.11. 20:58:58

@Biriksz_Krokiksz!:
OK. Ezentúl szeretem a putyinokat:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.11. 21:00:33

@Sanda.Ipse: @Biriksz_Krokiksz!:

Feri már kész volt a csúzli feladatnál :))
Lehet hogy Barb véletlenül kilő egyet, akkor a Feri fejéről egy sorozatot megnéznék :))

Sanda.Ipse 2017.10.11. 21:10:22

@Biriksz_Krokiksz!: Szuper! LOL
I love him a lot:)))

Sanda.Ipse 2017.10.11. 21:11:17

@szociál: meg Szandi mosolyáról...

2017.10.11. 21:20:26

na visszanéztem a családos idilles részt (kicsit belehaltam, ffff) szendinél ott volt a lényeg: ezt a játékot nem lehet szépen játszani.

2017.10.11. 21:25:01

barbon (előzetesben) felnevettem: "nem vagyok jó matekból" és hozzá az a fej xD

kappakeklol 2017.10.11. 21:47:02

Hát faszom. Annyira egyértelműen látszódott, hogy Iliásznak ott KELL lenni a döntőben ezekből a feladatokból... A kiszavazását nyilván nem tudták elintézni, de onnantól kezdve garantált út vezetett neki a döntőbe, nem is értem... A mai játék egy lófasz volt, egy az egyben egyértelmű volt, hogy Iliászé... Bencuska még meg is kérdezi, hogy Feri hogy bírja, hiszen tudták az RTL-nél, hogy szar a keze/válla/apámfasza, Szandiról tudták, hogy markolni alig bír, mert hülye volt pár napja, Barbi meg ugye szimplán Barbi.

Majd ezek után, miután Iliász szépen belovagolt a döntőbe, a rákövetkező játék az előzetes alapján egy sokkal bonyolultabb, szerencsétől jobban függő lesz - nehogy ugye véletlen kiessen...

Nem vagyok Ili ellen tényleg, már kb. leszarom ki nyeri meg, csak ne legyen már ennyire egyértelmű, hogy kinek adják a fődíjat. Valami kis látszat maradjon már, könyörgöm...

Egyébként nekem az előzetesből nem jött le, hogy ki megy a döntőbe mellé, Ili reakciója szerintem mindhárom játékosra megfelelő lett volna, és nekem kicsit úgy tűnt, hogy visszafogottabb öröm volt az, szóval valamiért Ferire gyanakszom. Azért is, mert egymás után két előzetesben csak nem spoilerezi el az RTL, hogy Feri kiesik (előzőben ugye az esést kvázi megmutatták, maiban meg a szentségelését a lövöldözésnél).

Mizse515 2017.10.11. 22:17:10

Sziasztok! Végigkövettem a műsort és a blogot. Jó szórakozás volt, pedig alig tv-zek, mert annyira elment a kedvem tőle. Ezt a műsort nem bántam meg.
Itt a végén már mind a négy ember megérdemelné a jutalmat, mert valamiben mindegyik jeleskedett.
Az én egyik favoritom Feri, mert egyenes ember. A többiek között kimagaslóan és ez ritka tulajdonság napjainkban, akár játékról van szó, akár nem. A másik favoritom Iliász, aki viszont nagyon szerethető ember. A többi a második elődöntőé és a "zsűri" dolga. :)

Nem lehetett könnyű egyik játékosnak sem.

Legjobban az zavart, hogy Szandi és Klau kaját lopott, így mindenkit gyanúba kevertek és megtört a bizalom.
Ez még nem került felszínre és lehet, hogy már nem is fog, vagy nem vágják be a részekbe. Ez a tett megbocsáthatatlan és remélem, hogy azóta mindketten megbánták.

2017.10.11. 22:58:21

@kappakeklol: minden feladat neki kedvezett, az egy technikai malőr volt, h csak úgy tudták meggátolni sokikszedik védettségét, h feri összefogott benivel, és természetesen lilla is direkt felejtett el jelezni a vízbefulladós feladatnál, nórira is rászóltak, h adja át a pontjait hosszúkezű iliásznak. saját ügyessége révén semmi keresnivalója nem lenne a döntőben. kinek adnád a helyét?

kappakeklol 2017.10.11. 23:03:45

@Biriksz_Krokiksz!: De, azért a döntőbe, vagyis inkább a top4-be beraknám én is. De ennyire a döntőbe nem... Ha több logikai/mentális feladat lett volna (lásd pl. a memóriajátékot egyszer) hamarabb elvérzik, de minimum kevesebb védettséget szerez... vagy legalább a játékok több részből állnának, nem ennyire egysíkúak lennének.. lásd a holnapi játék az előzetesből, vagy pl. amit Adri nyert még annó, Klau ellen... Több ilyen játék kellett volna szerintem.

2017.10.11. 23:07:27

@kappakeklol: ebben viszont maxi igazad van, h több a fizika lecke, mint a logikai.

2017.10.11. 23:09:13

@kappakeklol: "Több ilyen játék kellett volna szerintem."
változatosabb, sztem.

kappakeklol 2017.10.11. 23:10:08

@Biriksz_Krokiksz!: Jó, irodalomból szar vagyok, meg a szinonima szótárt se vágom fejből, de így értettem én is. :D

2017.10.11. 23:13:08

@kappakeklol: jaj nem korrigáltalak, te :) csak hozzátettem az enyémet.

Cimili 2017.10.12. 00:15:09

@Biriksz_Krokiksz!: Bencus többször felhívta a figyelmüket, h a kiesett játékosok fognak szavazni a döntőben. Szandi pár napja célzott is rá, h ha be is jut a 2-be, esélye sincs, tudjuk miért, és ő is tudja.

2017.10.12. 00:19:23

@Cimili: jahhh. akkor tényleg csak a hóttak szigete volt titkos számukra.

Jóska Pista 2017.10.12. 00:41:02

Feri meg az egyenes játék, röhög a vakbelem. Mert az marha egyenes volt, mikor ketten mentek neki Iliásznak. Valahogy mindig Iliásznak lejtett a pálya-esetleg azért mert ő volt aki fizikailag, életkorilag és mentálisan a legerősebb. Ennek ellenére én Szandira szavaznék, ő fizikailag és mentálisan is jó volt és jól kavarta a szálakat.
Barbi jó kavarógép, és ezt pozitívan értékelem, de fizikából felmentett.

Az ilyen hímsoviniszta, rasszista homofób nullákat a normális társadalom kiveti magából. Ja, már megtörtént, a hulladékok gyűjtőhelyén van.

Mizse515 2017.10.12. 12:12:29

@Jóska Pista: Te inkább a lányoknak estél volna?! A játékban nem volt más választásuk, a szabályokat nem ők találták ki. A két lány szövetsége a harmadik ellen és a fiúknál szintén.

Az általunk megismert liberalizmusnak három ellensége van: Isten, Haza, Család. Az országunknak egy: a liberalizmus, mely csak a nevében az, de a legkirekesztőbb minden hagyományos értékkel szemben.

Raven! 2017.10.12. 12:19:24

@Jóska Pista: Az osszes himsoviniszta, rasszista, homofob neveben kikerem magunknak, hogy lenullazzal minket! Ki vagy te, hogy csak ugy lenullazol barkit???
süti beállítások módosítása