Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x25 - A tolerancia jegyében

2017. szeptember 30. 12:33 - Dzsudibí

A tegnapi dráma utórezgéseiből kapunk még egy kicsit a pofánkba, mert azt már megtanulhattuk, hogy ez a Survivor nem az a Survivor, itt édenhotel van, meg aranyretyó, meg kétnaponta lakoma, hogy a megannyi beteljesült és beteljesületlen szerelmi szálat már ne is említsem. Kezdünk most a beteljesületlennel, Klau pityereg a kamerának, hogy ő itten 30 napja főzmostakarít, meg vonalkódos alsógatyát fehérít Beni után, és ez a kis g.ci ezek után nem viszonozza a szerelmét. Áéjntjómámá, bassza fel magát a monológ végére Klau, jól is teszi, mert Beni máris új elfoglaltságot talált magának, Ferivel gyíkot vadásznak. Feri 50% esélyt lát rá, hogy el tudják kapni, azaz mindenfajta alaposabb utánaszámolás után is nagy biztossággal ki lehet jelenteni, hogy vagy igen, vagy nem. 

1_7.png

1a.png

2_8.png

3_8.png

4_8.png

Szandi és Klau összedugják a fejüket, hogy megvitassák, hogyan tovább. Szandi fájlalja, hogy elmúltak azok a régi szép idők, amikor mindenki jól érezte magát, meg röhögcsélt, én meg már megint hörögve baszom ki a laptopot a hetedikről, hogy vajon mégis mi a kibolyhosodott makákófaszra számítottak ezek, amikor jelentkeztek az rtlnél, hogy ők akkor most jönnek túlélni.A nagy négyes az igazából az ő párosukra redukálódott, izé, bocsánat, LEredukálódott, szóval mehet Beni is haza, aztán meg Feri. A nagy őszinteség és testvériség tart egészen addig, míg Klau rá nem kérdez az amulettre, Szandi meg kuncog, hogy dehogy van nála, ó bárcsak úgy lenne. Ezzel egyidőben Feri és Beni megegyeznek, hogy nyerni jöttek, de ha arról van szó, hogy választaniuk kell maguk vagy a másik biztonsága között, akkor értelemszerűen utóbbit választják, hiszen bros before 20 millió. Barbi terve egyébként remekül működik, ugyanis Klauék és Feriék külön külön is egyetértenek abban, hoyg Barbi maradhat akár a végjátékig is, mert gyenge mint a szar, nem jelent veszélyt senkire, aztán majd lesz meglepetés, amikor kiderül, hogy a kétgyerekes mammer úgy megedződött az elmúlt 15 évben a teszkós cekkerek cipelésében, hogy fél kézzel lesöpri a brigádot a pályáról. 

5_8.png

6_8.png

Holtaknál mindenki boldog, hogy nem Doktoranita sebnyalogatására kellett kelnie, de az öröm nem tarthat sokáig, mert a szerelmesek épp reggeli közben érkeznek vissza a szigetre. Zoli érdeklődő arccal vizslatja a tegnapi nászéjszaka esetlegesen látható jeleit a gerlepáron, akik eleinte nem hajlandóak részleteket megosztani, de Doktoranitánál hamar szakad a gát, és ömleni kezd a panaszáradat. Merthogy képzeljük el, hogy hány ruhát kellett szegénynek végig próbálnia, mire talált olyat, ami jó volt rá, miközben Nóri selypítős, affektálós stílusban kommentálja a beszámolót a kamerának négyszemközt is, de felesleges, mert azt már tudjuk egy ideje, hogy az arcberendezése igen beszédes.

7_8.png

8_8.png

9_8.png

Mandirigmán Iliász és Barbi számolgatnak, az amulett jó eséllyel Szandinál lehet, Barbi látta is, hogy merre szokott a dzsungiban kóborolni, úgyhogy nekiindulnak, hogy felkutassák az eldugott kincset. Szandi nagyon taktikusan azonnal rohan utánuk (jaj, csak erre jártam, meg pisilni kell, meg MÁST is), amivel rögtön biztosítja a párost, hogy a sejtésük helyes volt, és valószínűleg a lokáció is stimmel, úgyhogy innen már egyenes az út az elrejtett mogyorókrémig. Szandi továbbra sem túl taktikus, ahogy megvan a szajré, azonnal felbukkan egy bambusz mögül, hogy jéééé, mit találtatok, majd sértődötten távozik. Iliász és Barbi megegyeznek, hogy kivárják, hogy Szandi mit lép.

19_8.png

Holtaknál Gergő pillanatai következnek, PÁRBAJ, 3 feladat közül lehet választani, kötélen egyensúlyozás, chili paprika evés, vagy ki bírja tovább a víz alatt. A párbajellenfelét mindenki maga választja, csak érdekességképp szúrnám ide, hogy Doktoranitának, a fél felsőteste befáslizva. Gergő az első, Lillát és a kötelet választja, nem is firtatom, hoyg mennyire igazságos, hogy előző este Gergő és Doktoranita egy kielégítő és laktató vacsorát követően kényelmes ágyban pihenték ki a valószínűsíthető dugás fáradalmai, és ezután párbajoznak. Az első kört Gergő nyeri, következőnek kedves párja, Doktoranita választhat, ő is Lilla és a kötél mellett teszi le a voksát. Doktoranita elszánt bulldogpofával cibálja a kötelet, de Lilla nyer végül, neki jár a pont.

11_8.png

12_8.png

Harmadik Nóri, Anitát választja és a chilit, de ezt még le sem írom, Nórinak már eltűnt a szájában a paprika, így övé a pont. Zoli a negyedik, Anita és chili, és ami külön szimpatikus, hogy nem próbál mindenféle korábbi konfliktusokra hivatozni, hanem kerek perec bevallja, hogy Anita nem tűnt túl erősnek ebben a paprikaevés dologban, hátha le tudja győzni, de nem, de mintha nem is fosta volna össze magát az erőlködéstől. Utolsónak Lilla választ, ha nem Zoli, akkor értelemszerűen ő esik ki, mivel neki nincs egyedül pontja, és úgy tűnik az előbb nem tévedtem, mert Zoli alig észrevehetően, de azért egyértelmően megrázza Lillának a fejét, hogy ne az ő nevét mondja, így Zoli haza a párjához, mert már nagyon hiányzik neki, és ugyanúgy nem értékelte, mint Beni Klaut. 

13_8.png

Szandi úgy dönt, színt vall Ilinek és Barbinak a mogyorókrémről. Lehet, hogy csak nekem kicsavart a logika, de arra kéri Barbiékat, hogy ezek után bízzanak benne, hogy Klaut együtt hazaküldik, és azzal majd bizonyítja hűségét a mogyorókrém-gate kirobbanása után, és ugyan én naiv vagyok, mint a picsa, meg a mogyorókrémet is utálom, de bízzon Szandiban az, akinek két anyja van. 

14_8.png

Vissza a Holtakhoz, és én előre rettegek, hogy ezek veszekedni fognak, félelmem pedig hamar beigazolódik, Lilla huzigálja meg Geri hormonbajszát, hogy nem volt fair, hogy lányt hívott ki, ami faszság, mert nyilván a bentmaradás a célja mindenkinek, fair vagy nem, de az már mókásabb, hogy Geri ezt azzal indokolja, hogy Zolinak vágás volt a talpán, így egyenlőtlen lett volna a küzdelem. Harminc másodperc telik el, Gergő máris üvölt, és akkor el is érkeztünk a lényeghez:

"Én aztán rohadt toleráns ember vagyok, de aki ennyire nagy böszmeségeket össze tud hordani, tök komolyan, az szetintem gondolkozzon el azon, hogy meglátogatja a Pető Intézetet."

Kedves Gergő, én aztán rohadt toleráns ember vagyok, de innen is üzenem - és őszintén remélem, hogy valóban el is jut hozzád - te egy büdös, primitív kis gyökérlelkű féregnyúlvány vagy, nem toleráns. 

15_8.png

16_8.png

A végére jön még Bencus a Mandirigmához, hogy valaki megszegte a Survivor egyik alapszabályát, én meg nézek értetlenül, hogy miről maradtam le, Szandinak nem lett volna szabad azt kamuznia, hogy kakkantania kell? Beni levette a mikorportját, mondja Bencus, de hogy mikor, az rejtély, valaki kiszúrta esetleg? Beninek triviális volt, hogy kap büntetést, ami nem más, hogy vissza kell adnia a barátvédő amulettjét, Feri morc, mert jelen állás szerint ő lett volna ez a barát. Kövi adásban törzsi tanács, én meg egy időre elbúcsúzom, mert ahogy egyesek mondanák, nyaralni megyek, köszönöm az eddigi bíztatást, építő kritikákat, és egyebeket, a trollok és Gergő meg basszák meg, Dzsudibí for president hesteg.

17_8.png

18_8.png

Címkék: rtl klub survivor
170 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sabana 2017.10.02. 16:08:12

@Sanda.Ipse: Igen, haslonlóan vagyok én is.
@Nuggetzor: Anita és Klaudia bármilyenek is, de a feladatokban keményen odarakták magukat, és legalább van valamennyi tartásuk és azért Klaudia abszolut veszett szituból kavarta magát vissza az egyesülés után, Nóri/Barbi igazi lúzerek én nem örülnék nekik csak azért mert meglepő :-(

doktor faktor 2017.10.02. 16:39:49

@Nuggetzor: En csak Gergot nem szeretnem dontobe, a tobbiek, ha kdvelem oket, ha nem, nem csinaltak olyat, ami kiverne nalam a nincs igazsag a foldon mercet. De sok ki Gergokent viselkedo hulyegyereket nem szeetnem, ha kitermelne a musor.

Sanda.Ipse 2017.10.02. 17:34:19

@miciur:
????
Van ennek bármiféle jelentősége számodra?

sabana 2017.10.02. 17:48:20

@doktor faktor: Gergőben egyet értünk, de téged pl. Iliász/Szandi nem borít meg? Az egyik valóban a családjára esküszik ami szerintem elég alja(??),de erről nem tudom h tényleg valós info volt-e, a másik meg megtalálja a mogyorókrémet...érted, mogyorókrém aztán azthiszi ő Tony Montana, olyan kínos volt az egész.

Nuggetzor 2017.10.02. 18:39:26

@doktor faktor: Áh, nálam Klaudia is kiverte a biztosítékot, már az első pár rész óta hidegrázásom van tőle. :D Szóval így jobban belegondolva, tőlem aztán Anita és Szandi is mehet. De Gergő az egy hatalmas nem, plusz a Klaudia.

Nuggetzor 2017.10.02. 18:59:18

Feri és Beni tényleg közös erővel próbálkoznak, jól tippeltünk. :D

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:00:44

emberfeletti küzdelem, gigászi csata, heroikus párbaj amit most láthatunk.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.02. 19:04:04

@Nuggetzor:

Magyarázza már el valaki, hogy a tökömbe jutott be a Konyhafőnök VIP celebjei közé a noname Gergő ????????????????
Lehet hogy ez a hurkalé eljutott a döntőig a surviban ?
Ettől a csávótól már tikkelek ha meglátom.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:06:43

@szociál: hires ember gyermeke. Bundy Gergő (Al Bundy)

kisbutters 2017.10.02. 19:07:56

@szociál: Talán csak ő vállalta. Bejut Feri mg Iliász, szerinted ők tudnának bármit is főzni egy konyhafőnökben.
Iliász jó lesz a holtaknál, legalább Gergő is kap ellenfelet, és nem a lányokkal szembe arcosodik.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:08:28

na most jön a mosogatás gate

Sanda.Ipse 2017.10.02. 19:08:44

@szociál:
Noname? 3 neve is van Éden/Survivor/Konyhafőnök Gergő. LOL
Akár egy nemes.

Sanda.Ipse 2017.10.02. 19:09:39

@kisbutters:
Benedekről meg tudjuk, hogy Klau mos, főz, takarít rá:)

kisbutters 2017.10.02. 19:11:09

@Sanda.Ipse: Na látod, Gergő nem nyerhet.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:14:37

szegény fogatlan jogászt jol kipécézték a libák :)

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:17:23

@Sanda.Ipse: össze kéne jönnie Snezivel ás akkor a gyerekük lehetne ifj duplaéden pumpedsurvivor konyhafönökxfaktor akárki :)

Nuggetzor 2017.10.02. 19:26:21

Na akkor most jól értem, az adás elején már el is lövik a poént és egyértelművé teszik, hogy Íliászt ejtik ki?

doktor faktor 2017.10.02. 19:27:16

@sabana: @Nuggetzor: De egyetertek, abszolut, de igyekszem ugy nezni a musort, hogy ne essek abba a csapdaba, hogy csak mert nekem nem szimpi valaki, akkor mar el akarjam meszelni ( persze hogy ne akarnam :D ). Szoval nem szurkolok nekik, de tudom meltanyolni a stresszfaktort, meg a helyzet bonyoluktsagat, meg, hogy biztos nagyon rendes emberek es nem vagyok a helyukben. Ettol meg nem szimpatikusak tobben sem, ezert, vagy azert, es nem tetszenek bennuk jellemvonasok, vagy a hozzaallasuk. Gergonel ( es Balintnal, de ugye ot mar el is felejtettuk), olyan, nyilvan sajat traumaikbol, kisebbrendusegi erzesbol taplalkozo agressziot, sovinizust, felsobbrendusegerzest latok, ami nemhogy nem szimpatikus, hanem masoknak kifejezetten karos es szamomra teljesseggel elfogadhatatlan, es nagyon szomoru lennek, ha jutalommal parositanak a teveben, eleg taploparaszt szaladgal igy is az orszagban. Hat emiatt csak Gergonek ellendrukkolok. Mas nagyon nem villantott eddig olyat, amitol total el lennek ajulva. Ja, es szerintem a lanyok, a szamomra szimpatikusak es nem szimpatikusak egyarant hatszor lekoroztek a fiukat kb minden teruleten.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:27:29

szadi oda fogja adni isásznak az amulettjét

kisbutters 2017.10.02. 19:31:26

Pénz torony, ilyen hülye játékokat hogy találnak ki.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:33:36

megjött a monszun a fülöp szigetekre :)

Nuggetzor 2017.10.02. 19:33:38

Ilyen viharban már nem is magától, hanem a széltől dőlnek a tornyok...

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:35:39

jo kis nyereményjáték a 4 böl 3 jutalmat kap :D

blue_violet 2017.10.02. 19:35:45

@Nuggetzor: Jaj, olyan jó volt! :D Öröm volt nézni is. (Végre Feri is nyert). Beni kicsit furán oldotta meg mondjuk ezzel a lefekvéssel.

Nuggetzor 2017.10.02. 19:36:10

Ezek már megint zabálnak? Hű de luxi van basszameg

kisbutters 2017.10.02. 19:37:41

Nóri is baromira idegesítő, nem tudom Lilla, hogy bírja.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:39:06

a két kis libának jobb kedve van mint a fortyogo álompárnak :)

Nuggetzor 2017.10.02. 19:39:49

Gyanúsan korán kezdődik ez a törzsi tanács.

2017.10.02. 19:41:49

Ez a Nóri hány éves? Nagyon gáz! Nem akarom megsérteni az alsósokat, de valahol ott tudom elképzelni ezt a szintet.

blue_violet 2017.10.02. 19:42:03

Jaj, Iliász monológja, kész vagyok :D Mintha arra játszana, hogy mindenki megutálja.

kisbutters 2017.10.02. 19:42:55

Na az tetszik, hogy végre nem vetítenek.

kisbutters 2017.10.02. 19:44:13

@ble_violet: Szerinte meg végre van őszinte pillanatok ebben a műsorban.

Nuggetzor 2017.10.02. 19:45:06

Szerintem pont, hogy Íliász volt az egyetlen, aki képes volt intelligensen fogalmazni. :)

blue_violet 2017.10.02. 19:46:30

@kisbutters: Hát abszolót kijött végre mennyire nárcisztikus.

Chuck Νorris 2017.10.02. 19:52:48

@Nuggetzor: lesz még itt tüzgyujtás vagy a vesztes még elszavalja a toldit a végén :)

Nuggetzor 2017.10.02. 19:55:08

Hát ebből viszlát Íliász lesz. :(

Nuggetzor 2017.10.02. 20:00:36

Ezaz, köv. részben végre kapnak egy kis fehérjét!

enzo23 2017.10.02. 20:01:38

Nóriéknak az agyára ment a survivor, teljesen meggárgyultak :D

Iliász kiesését meg ezexerint nem csak az előzetes spoilerezte el, hanem a mutatott szavazatok is... Amúgy nem láttam az előző részeket, szóval nemtom Barbi mit csinált, hogy így nem jött rá semmi szavazat... (na nem mintha kinézném ebből a társaságból, hogy értékeli a játékát, ha döntőbe jut)

Nuggetzor 2017.10.02. 20:06:00

Barbi vsz. következőnek repül, hacsak nem talál ki valami jó taktikát arra, hogy rábeszélje a Ferit pl a Klaudiára.

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:16:56

@ble_violet:
Végre Feri is nyert!? Talán szimpatikus volt, hogy ketten mentek Iliász ellen? Igazi betyártempó...

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:19:41

@enzo23:
Mert gyenge, tehát senkinek nem ellenfél akár a döntőben sem.

katalin 2017.10.02. 20:24:08

Iliász visszajuthat még,remélem is,hogy a holtaktól ő kerül vissza,mert undorodom már az Anita-Gergő zabálóspárból. Undoritó volt,amikor Anita a babot ráhagyta a lányokra

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:29:04

Barbi eddig hangoztatott célja mindig az volt, hogy az első ötbe szeretne bekerülni. Elérte:)

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:30:01

@katalin:
Én is remélem, hogy Iliász még visszakerül a döntőbe. Megérdemelné, hogy kapjon még egy sanszot.

blue_violet 2017.10.02. 20:35:52

@Sanda.Ipse: Nem titkolom, hogy Iliász nekem nagyon nem kedvenc, szóval igen :D
De arra tippelek, hogy visszajut még a játékba. ;)

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:44:14

@ble_violet:
Nekem sem kedvenc, de magasan a fiúk közül a legjobb játékos és azt elismerem.
Nincs kedvenc, de győzzön a legjobb.

sabana 2017.10.02. 20:56:12

@ble_violet: hát Iliász nekem sem, viszont ha a Holtakról visszajut az nem fájna.
@doktor faktor: hát vissza kellett olvasnom h who the fuck is Bálint :-D Hallod, hát az hogy került be...szabadkártya, sorsolás?
@Sanda.Ipse: Szerintem belőle kihozta a játék az okádék énjét (ami persze mindenkinek van), de a sanszot én is megszavaznám neki (ő jól tolja a feladatoknál, és nekem az is számít, mert végülis survivor a neve, valami teljesítményt is illik felmutatni nem csak a kakikavarást)
Ami még tendencia, hogy leginkább a csajok nem szeretik Anitát, erre mondta az én csajom, hogy valószínű mert tanult, nem néz ki rosszul, jó alakja van, nem megy senki alá (jó...na, de sztem Gergő nem fektette meg...na jó, remélem :D ), céltudatos, önálló és ezeket használja is...ez frusztráló.

Sanda.Ipse 2017.10.02. 20:59:36

@sabana:
Mennyivel okádékabb Iliász, mint a többi?

Nuggetzor 2017.10.02. 21:05:33

Íliász a legkorrektebb játékos Beni után. Mindenki taktikázik, de azért ne mondjuk már azt, hogy pont ő lenne a legnagyobb gané...
Én nagyon remélem, hogy a Holtaknál is mindent megnyer úgy, mint eddig - ott már csak nem fognak ketten egyszerre nekimenni. :) Persze Gergő is erős, de Íliász higgadtabb, agyban jobban ott van.

sabana 2017.10.02. 21:17:28

@Sanda.Ipse: Konkrétan megfenyegette Szandit a mogyorókrémes storyban, ráadásul abban a bicskanyitogató utalgatok, mert kimondani gyáva vagyok stílusban. Más: Beninek "ne csaljál" szövege, amikor messziről látszott, hogy a nyomorult nem akart semmit, csak bamba/hülye, aztán nyelvnyújtogatás. Ezek nekem elég irritáló dolgok és nem elegáns/korrekt jellemre utalnak.
@Nuggetzor: Mondom, ha ott megnyer mindent nem fog fájni ha visszajut, mert mint írtam ő ügyes és esze is van a többiekhez képest, nekem azzal van bajom, hogy beállítja magát a konfliktusmegoldó, pozitív szentembernek, aztán az első adrenalinlöket után a fentiek bugyognak ki belőle.

jasszgeri 2017.10.02. 21:19:08

huh barbi minden torzsi tanacson ugy fest, mint akinek csak percei vannak hatra.
voroses, konnybelabadt szemek, remeges es szerintem ugy gorcsol(t) ilyenkor a gyomra, h legszivesebben orditana a fajdalomtol.

tar 2017.10.02. 21:22:25

Feri nekem az állandó nagyképű kihaénnem melldöngetése és állandó önfényezése miatt lett egyből antipatikus: "én erős vagyok, én vagyok az erős, vagyok erős én, vagyok én erős, stb". Egyszer-kétszer még elmegy, ha az ember felhívja a figyelmet vélt vagy valós értékeire, de ennek állandó hangoztatása ( a vélt "gyengék" ekézésével karöltve) már inkább visszatetsző nagypofájúság.
Más: ha csajoknak egy kis esze van, most kötik meg lányszövetséget és vágják ki a megmaradt 2 hímneműt.

sabana 2017.10.02. 21:27:35

@tar: Azt az RTL nem engengedi, hogy fogják akkor megetetni megszaporítani őket a kakasok nélkül :D

kappakeklol 2017.10.02. 21:37:42

Ejj. Ugyan totál hányok már ettől az Anita-Gergő párostól, de még mindig ezerszer inkább, mint a másik két liba. Ezt a Nórit bazdmeg van faszi, aki el tudja viselni?! Kb. örökélet szingli lesz, de minimum süket csávója, az kurvabiztos. Az meg nálam simán kiverte a biztosítékot, hogy elvárta, hogy átadják nekik a kajájukat. Oké, én értem, hogy korábban ezt más is megtette, de mégis mire fel gondolja úgy, hogy ez neki jár? Tehát Anita nyert PLUSZ kaját, a napi adagja mellé, mégis mi a faszom alapon várja el a Nórika, hogy majd szépen odaadják akkor neki a babocskát. Lónak a faszát már, komolyan. Talán köszönje meg és kussoljon az ilyen.

Nuggetzor 2017.10.02. 21:42:01

@sabana: Ezt értem is én, de volt annyi felesleges időm (najó, nem felesleges, mert média kurzuson ismertetni akarom a Survivort a dejákoknak...de ez a magyar inkább elrettentő példa), hogy megnézzem a hétvégén az eddigi részeket egyben, és körvonalazódott a kép. Klaudia az első perctől fogva azon van, hogy mindenkit átbasszon a palánkon és csak akkor képes (ál)érzelmeket táplálni, amikor megjátssza, hogy ő mennyire mosott-főzött-takarított Benire, aztán most mivan, úristen, 30 nap után még mindig nem szerelmes belé (Beni már az elején rühellte Anitát pl., aki ugyanolyan szarkeverő, mint Klau, így ennek tökre nincs jövője, csak erről ő nem tud). Szandi szépen játszik, Barbinál ezerszer jobb taktikus, de a "nem tudlak megvédeni" az enyhén szarul jött ki. Ha titokban átadta volna Íliásznak az amulettet, akkor a srác megmenekül, köv. körben kiszavazzák Barbit vagy Kaludiát és ő szépen csöndben beúszik a döntőbe úgy, hogy "hoztam is, meg nem is". Ergo megmaradt volna mindkét szövetsége. Ehhez képest megjátszotta, hogy ez neki mennyire fáj, holott kurvára nem, és vsz. soha a büdös életben nem fogja használni a védettségi amulettet, mert ő sosem volt még célkeresztben. Beni édes szívem, ezek közül ő a legártatlanabb, szóval hagyjuk is. Barbi is mindenkit átkúr a palánkon, hazudik éjt nappallá téve. Feri -akármennyire is favorit nekem- hangoztatja, hogy tisztességes játék, ő csak az erősekkel megy a döntőbe - most mégis bekaksizott és kellett neki a Benedek, hogy ki tudják ejteni Ilit. Ha kiejti Benedeket és utána 1-1 harcol Íliásszal, lett volna esélye. Értem én, hogy a biztosra ment, de ha már ennyire ezen a szaron csúszdázik 0-24, akkor illet volna adni esélyt annak a harcnak.

Szóval ha azt nézzük, hogy ki mekkora geciláda, akkor mindenki az. DE ne felejtsük, hogy ez a Survivor. Ez erről szól. Szóval akárhány nyelvet nyújtogatunk, akármennyi nyálat okádunk a másikra, az....taktika. Főleg a végjátszmában. Tehát Íliász semmivel sem ganébb, mint a maradék.

bElannaTorres 2017.10.02. 21:47:15

Nóri nagyon igazságtalan , tényleg nem lát az utálattól, féltékeny és irigy. ismerem a fajtáját sajnos. szerencsére rövidebb ideig, Anikónak így nehezebb hogy nem tud hová menni :)

kappakeklol 2017.10.02. 21:47:17

@Nuggetzor: Szandi hülye lenne átadni az Amulettet, azért ezt gondold át. 4-es döntő, tehát 3-an maradnak innen, 1 a holtaktól. Ha most átadta volna Iliásznak, akkor maradtak volna 5-en, Szandi maradt volna amulett nélkül, és nem lenne Barbi (Klaut most tuti nem tudták volna kirakni). Tehát maradt volna az 5-ös: Szandi, Iliász, Klau, Beni, Feri. És ezek után még KETTŐNEK mennie kellett volna.

Ezzel szemben most kiejtette Iliászt, maradtak 5-en, kövinek egyértelmű, hogy Barbit fogják kirakni, mert ennyire azért még összefognak. Maradnak négyen, és ott fogja felhasználni az amulettet Szandi, ergó ő innentől kezdve már fix döntős, ez borítékolható. A kérdés csak az, hogy a Klau-Beni-Feri hármasból kit ejtenek még ki. Ez meg ugye valószínű párbaj lesz, mert a két csaj szavaz majd Benire, a két csávó meg Klaura.

bElannaTorres 2017.10.02. 21:48:48

@kappakeklol: szerintem át se lehetett volna adni a kaját, a szabály is az volt hogy egy emberrel lehet megosztani.

sabana 2017.10.02. 21:51:16

@Nuggetzor: Ennyire nem mentem bele, lehet h. pont azok a szcének jöttek szembe amiről fent írtam, szóval simán lehet h. benéztem. Egyébként az elején-közepén Ferinek drukkoltam, mert hajtotta a csapatot előre, és már volt annyira fáradt h. nem volt annyira gumicsizmás, és úgy tűnt h. ő ezzel akar nyerni, ha kiesik akkor is. Erre amikor betaknyolt a sárba elsőnek, akkor már rögvest váltódott a paradigma, hát b.sszameg. Másrészt Benedek tőlem nyerhetne, átgondolva nekem ő fájna a legkevésbé.

kappakeklol 2017.10.02. 21:52:00

@bElannaTorres: A bab + rizsre értettem az átadást. Tehát azt nem értem, hogy mire fel gondolta azt Nórika, hogy mivel a másik kettőnek ott a svédasztal, így nekik kötelező lenne átadni az alap kajájukat a két csajnak. Ez max egy gesztus, amit Anita meg is tett. Ezt max. megköszönni illene, nem visszapofázni, hogy ez a minimum. Nóri egy sima r=1 hülyepicsa, ami igazából szerintem Lillának is néha leesik, de szegény lelkem nem tud már mit csinálni, így inkább próbál beállni a sorba és egyszer-kétszer beszólni Anitának, hogy meglegyen a látszat Nóri felé.

Ramses El Werel 2017.10.02. 21:55:44

@sabana: Ja, ez engem is felidegesített, én is ezért pártoltam el Feritôl, gumicsirke. Iliász egyébként engem is irrdatlanul idegsít, de valószínû azért mert hím vagyok, és nem jól viselem az ilyen stílust. Szandit adnám viszont :D

Ramses El Werel 2017.10.02. 21:59:09

@Nuggetzor: jól szólsz, van benne igazság, Szandinál 100%-ig veled vagyok. Viszont ez nem survivor, valóságsó egy szigeten, kényelmetlen ágyakkal és rendszertelenebb kajálással. Aki látott eredetit az ezt kiröhögi/sajnálja/kiborul hogy hogy lehet ezt is elb.szni.

bElannaTorres 2017.10.02. 22:00:35

@kappakeklol: + hát igen. Most én is azt láttam, hogy Lilla már nem ment volna el idáig.

sabana 2017.10.02. 22:01:37

@kappakeklol: szerintem Lillának ez nem esik le, valami lehet h. motoszkál, de a hangok mindig elnyomják. Szerintem úgy látja, hogy az egyetlen esélye a szoc. kontaktra a kis nyomoronc, mert a "menők" kivetik maguk közül.

nautilus123 2017.10.02. 22:10:46

Gergely "otthon sem mosogatok". Lol. Lehet bármilyen beteg az édesanyja, ő nem mosogat, mert leesik a pöcse és megszűnik férfinak lenni. Gusztustalan volt az egész jelent, de nekem ezért volt főképpen, jaj a lányok kárálnak, de a szegény macsó csak túl akar élni. Valaki írta a commenten, hogy nagyon benne van az egészben ez a magyar macsó mentalitás, hát tényleg.

Nuggetzor 2017.10.02. 22:40:27

@kappakeklol: Jogos persze, csak én ebben az esetben arra gondolnék, hogy mi lenne jó nekem a végső törzsi tanácson. Egyébként ah ez a metodika, hogy az erőseket kidobják, akkor simán mehet döntőbe úgy, hogy szervez egy Klaudia- majd Benedek-ellenes szavazást. Persze ezt majd mind a védettségi nyaklánc kiléte dönti el. Ha ügyes taktikusként folytatja, akkor szurkolni fogok neki.
@Ramses El Werel: "I feel you" Az eredetitől nagyon messze van, de hál' égnek nyomokban tartalmaz Survivort. Remélem lesz még évad és fejlesztik a dolgot. Van benne lehetőség. Ha nem hasonlítom a legendary US verziókhoz, akkor is nagyon jó irányba haladnak.

Ramses El Werel 2017.10.02. 23:07:33

@Nuggetzor: Igazából az a legrosszabb, hogy az indokolatlan aránytalanságokat behozták. Miért ehet Antita és Gergô, miért kapnak enni mogyorókrémet Szandi és Adri. Miért eshet ki hússzor egy játékos és sorolhatnám tovább itt ezeket. Az a baj, ha az ilyenek elvek mentén igazgatnak egy játékot akkor az egy idô után már nem survivor hanem szerencsekerék.

kisbutters 2017.10.02. 23:08:59

@kappakeklol: Talán ez az egy dolog amiben azért Nórinak is igaza volt ma. Kaptak egy nagy tál kaját, azok után biztos nem fognak még babot is enni, ami már úgyis a könyökükön jön ki. Plusz ha ez így szokássá vált, akkor csak műsor miatt ne jelentse ki. Természetesen ettől függetlenül illik megköszöni.Valahol az is cseszi a csőrüket, hogy oké, most tényleg megnyerték ezt a díjat de múlthéten már kajálhattak ők egy nagyon úgy, hogy semmit nem tettek érte.

kappakeklol 2017.10.02. 23:15:59

@kisbutters: Na, de pont ez az. Szerintem nem a műsor miatt jelentette ki, hanem szimplán egyértelműsíteni akarta. Kétlem, hogy Anita direkt műsort akart volna rendezni, pont ő az, aki el akarja kussoltatni az idióta Nórit, nem fog direkt feszkót kelteni. Én már rég odadobtam volna magam a cápáknak, ha 1 óránál tovább kellene hallgatnom a hülyeségeit ennek a csajnak... Tipikusan az az idióta, akinek az se jó, ha övé az utolsó szó, meg az sem, ha nem.

kisbutters 2017.10.02. 23:22:11

@kappakeklol: Pont akkor mondta, amikor kijelölte Gergőt párjának. Ezeket a páros ajándékokat pont az ilyen klikkesedés miatt kapják. Pontosan tudják, hogy ekkor kell műsort csinálni, mert az bent lesz a műsorban. Ez a játék erről szól, sok hülyét el kell viselni. Őszintén szerintem Gergőhöz is kell türelem Anitának, mégis képes magának parancsolni.

bitfighter 2017.10.03. 01:17:46

Ez a Nóri meg Lilla totál gyökér, azt sem értik, amit mondanak. Ezek a szerencsétlen szűzkurvák egyedül fognak meghalni valami otthonban, demenciában. Ami már most elkezdődött náluk...

Ramses El Werel 2017.10.03. 01:31:37

@bitfighter: Ja, mondjuk én a családjuk nevében nevet változtatnék, és eret vágnék ha ilyen gyerekem lenne...és ha még a tv-ben ez látható is szélesvásznon #epicfail!. Ez a Nórika az a típus akit a saját anyja is rühellhet, tipikus semmire sem jó: nem okos, nem kedves, nem ügyes, nem csinos, de legalább csúf, irígy. Lilla nem egyértelmû, nála szerintem ez az Anita felé érzett mély megbántottság és a kis nyomoronctól tartás/függés remixe tapasztalható, szerintem kivetkôzött önmagából.

egresribizli 2017.10.03. 04:20:22

@Nuggetzor: teljesen egyet értek, Iliász legalább intelligensen tud érvelni és fogalmazni. Tetszett, ahogy a tanácson beszélt, sajnálom, hogy nem maradt bent.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 05:09:01

@Ramses El Werel:
Nem hiszem, hogy bármelyik - számunkra nem szimpatikus - gyereket rühellné az anyja. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy ezek a konfliktusok ne lennének megrendezettek a műsor érdekében. Nóriról sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem ügyes és amellett egy formás kis darab. Anita ugyanúgy beleáll a vitába, csak jobb a stílusa és nem olyan kellemetlen a hangja:)
Hisztizni meg pasi létére Gergő is remekül tud.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 05:12:34

Szerintem legközelebb sem Barbit, hanem Klaut fogják kirakni, hacsak nem szerez védettséget.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 05:26:45

A legpasszívabb játékos Benedek. Igazán nem jeleskedik a viadalokban, sem erőben sem észben nincs a topon, Klaudia mos főz takarít rá, mint megtudtuk. Elvan, mint a befőtt.
A legigazságtalanabb az lenne, ha ő nyerne, mert sokat nem tett hozzá a műsorhoz.

katalin 2017.10.03. 06:54:47

Szóval a kajás-babos dolog,van egy sorozat a Csengetett Mylord,abban van egy mosogatóasszony,akinek minden szar maradékot odaadnak / krumplihéja,csirkebore/ pont a szolgák,,amikor a csicskák még alázzák az alattuk levőket,az mindennél mocskosabb, Itt is ezt éreztem,és remélem,hogy Anita csunyán fog kiesni. Gergö detto.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 07:39:13

@katalin:
elég megalázó volt, valóban.

lac64 2017.10.03. 08:57:42

@katalin: OK, hogy kellett volna csinálni szerinted? Ha szól, hogy megehetik, akkor megalázza a társait, ha nem szól, akkor meg milyen rohadt szemét, hogy nem adja oda a fejadagjukat. Itt ez most nem olyan potya volt, mint a Gergős születésnap, Anita megnyert egy nem is olyan egyszerű játékot. Kíváncsi lettem volna egyébként arra, hogyan zajlott volna le az egész akkor, ha Nóri nyer.
Egyébként Nóri a Gergős vacsoránál fordult át. Addig valahogy megvoltak egymással. Ott jelent meg nagyon komolyan az irigység, és azóta b*szogatják Anitát hol okkal, hol ok nélkül. A tegnapi adásban szerintem főként ok nélkül. Ráadásul igen ocsmány módon szólogattak be neki, pl. amikor az otthona tisztaságára tettek megjegyzést, én a helyében biztos elküldtem volna a másik két csajt az anyjába.
Még egy dolog: . A három csaj 15-16 napja van a szigeten. Semmit nem tudnak csinálni, szerintem az idegeik romokban. A szerkesztők az összes ilyen feladattal, jutalommal (Gergő vacsora, a nyertes csak egy másikkal oszthatja meg a nyereményét) csak arra mennek, hogy a már megzakkant embereket összeugrasszák.

lac64 2017.10.03. 09:00:10

@Sanda.Ipse: Igen, mintha Feri tett is volna egy megjegyzést Barbinak, hogy Iliász után Klaut fogják (másképp hogy mehetne Barbi a négyesbe). Szerintem logikus is, Klau nagyon erős.

lac64 2017.10.03. 09:10:39

A tegnapi adásban azt néztem, hogy Anita válla semmit sem gyógyult. Volt rajta egy hevenyészett kötés ami átázott és vér, vagy jód(?) folyt a karján.
Ha ennyire képtelenek egy sebet ellátni, akkor nem küldenek be egy orvost?

doktor faktor 2017.10.03. 09:26:56

@lac64: A, csak a betadin csurog, mert locsoljak vele es akkor ilyen undin nez ki, kicsit dramaqueen dolog... elvileg a seb szelet kene attorolni vele, hogy fertotlenitse.

bElannaTorres 2017.10.03. 09:28:42

@Ramses El Werel: szerintem is ügyes, gyakorlatias, és csinos is a Nóri, de én se bírom. Sok mindenre jó pedig, akartam is írni, hogy asszisztensnek pl. de ránéztem az adatlapjára és az. Csak arra kell figyelni, hogy ne kezdje el kiutálni azokat a kolléganőket akiket irigyel :P
meg meg kell szokni, hogy pofákat vág, miközben tipikus, ő magáról azt hiszi hogy vidám természetű :D

kisbutters 2017.10.03. 09:39:24

@lac64: Nem tudom, nem voltam ott, de én ennél azért együtt érzőbb tudnék lenni. @katalin: Igaza van. Olyan volt mint amikor Mrs Liptontó Mabelnek adja a kenyér szélét.
Dehogy voltak meg, Lilla kiszavazása, majd visszatérése napjától ölik egymást.
Tegnapi játék, nem mondom hogy egyszerű volt de azért olyan baromi nehéznek sem gondolom. Szerencse sokkal jobban számított, mint az erő vagy ügyesség.

lac64 2017.10.03. 10:19:12

@kisbutters:
"Nem tudom, nem voltam ott, de én ennél azért együtt érzőbb tudnék lenni". Hát nem tudom. Ha több napja folyamatosan b*szogatnának, lehet más lenne a szitu :)
Egyébként én nem nagyon ítélkezem egyik felett sem, mert ez egy teljesen extrém élethelyzet, és nem tudom, hogy az itt kommentelők hasonló szituációban vajon sokkal különb módon viselkednének-e.

Azt írtam, hogy "valahogy megvoltak". Lehet, hogy a mélyben ott voltak a sérelmek, de félre tudták tenni, nem harapták át egymás torkát minden semmiségért.
A feladat magában valóban nem volt túl nehéz, bonyolulttá a körülmények (trópusi vihar) tették. A szerencse faktor minden játékban benne van, de szerintem itt az ügyesség - és valamennyire a kitartás is - igenis sokat számított.

Berborosz 2017.10.03. 10:41:17

@Ramses El Werel:
Hogy valaki rokonszenves-e (neked), az nem csak attól függ, hogy ez a valaki milyen, hanem attól is, hogy te milyen vagy.
Neked Nóri "nem csinos, de legalább csúf". Hát kíváncsi volnék, te milyen vagy.

bElannaTorres 2017.10.03. 10:44:48

@kisbutters: Anita direkt a kamera előtt mondta, de amit azok levágtak ellene korábban is, ez a minimum, így legalább láthattuk, hogy van még hová lesüllyedni
Nóri félelmetes ezzel a nagy gyűlöletével.
sokszor csak nevettem rajtuk, de tegnap már rossz volt nézni.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 10:56:54

@lac64:
Fogjátok már fel végre, hogy nekik műsort KELL csinálni.
Nem történik semmi, tehát legalább konfliktusra szükség van. Nem kell jelentőséget tulajdonítani neki. Bizonyítja pl. a Lilla vs Gergő és Anita ellentét, hogy milyen szépen megvoltak egymással a hullaszigeten az előzetes konfliktusok ellenére is. Mert azt csak meg-(és túl) játszották.

Sanda.Ipse 2017.10.03. 11:04:01

@Sanda.Ipse:
Később négyen teljes egyetértésben és harmóniában csinálták ki Andit.

Laura Ingalls 2017.10.03. 11:38:37

@Ramses El Werel: Kiborul. :D (Tegnap hosszú idő után bele akartam nézni egy részbe, de miután úgy kezdődött Bence hogyvoltja, hogy " Klaudiát megviselte a Benedekkel való szakítás" -vagy valami hasonlót mondott- bíborvörös fejjel kpcsoltam ki a tévét, hogy hülye vagyok, hogy egyáltalán eszembe jutott belenézni... XD)

@kappakeklol: Az amerikai verzióban utoljára akkor használható fel a Hidden Immunity Idol amikor öten vannak, utána nem. Itt szerinted használhatják később is?
Szerintem butaság lenne a szerkesztőktől hagyni, mert 4 játékosból csak kettő kaphatna érvényes szavazatot, 3 embernél meg értelmetlen (és igazságtalan) lenne, mert csak egy eshetne ki.

sabana 2017.10.03. 12:05:12

@Berborosz: nem kell a személyeskedés, hogy jön ide, hogy ő hogy néz ki. Írt egy véleményt ami azért sajnos közelít a valósághoz (akkor is ha elég nyers) mások szűzkurváznak, látom az nem zavar (egyébként engem nagyon). A csaj egyébként fullon vagy gyűlölettel, irígységgel, a gesztusai, a mimikája, mesziről látszik, hogy van valamilyen lappangó mentális/idegrendszeri betegsége, erre simán beválasztják egy ilyen műsorba (ez nyílván azonnal kiderült, de kell a műsornak a feszültség) ahol persze ez 100 szorosára nő...Ezt nézni egyébként borzasztó kellemetlen. Még régebben volt az a valóság show amiben volt az a szőke alkesz nő, detto, messziről látszott rajta, hogy megborul, de milyen jó lesz azt felvenni és röhögni rajta.
@Sanda.Ipse: igen, ez nyílván így van, de azért az h. ilyen stílusban beszélnek egymással (azért minden ponton látszik h. ki kezdi a műsorozást) az szerintem már nem az a kategória amire az ember legyint, hogy jaj hát
Ok, h. ezzel nem tudunk mit kezdeni, de szerintem a minimum h. legalább háborgunk...

kisbutters 2017.10.03. 12:05:23

@Laura Ingalls: Köszi a levelet, aranyos vagy :)

Ramses El Werel 2017.10.03. 12:32:44

@Berborosz: látom nálad belenyúltam valamibe, felszakíthattam a régi gimis emlékeket :D Ez van, az élet nem egyformán osztja a lapokat, lépjünk túl.
@Sanda.Ipse: a tegnapi részt megnézvén egy icipicit tán erôs voltam, de azért érezzük már, amikor az asszisztencia osztja a jogászt, ráadásul tök összefüggéstelenül, kényszervigyorogva, ilyenkor a bicskanyílikazsebemben.
@Laura Ingalls: igen, végignéztem sok év alatt majdnem az összeset az eredetibôl. Azt hittem de jó, végre lesz itthon is és nem tv2, talán jó lesz. De az, hogy ezek bármilyen mûsorbol képesek valòvilágot gyártani, nem jó na. :(

Ramses El Werel 2017.10.03. 12:48:01

@sabana: ok, ez igaz, de ô jelentkezett, aztán ô viselkedik így. Valahol azért az ember legyen már felelôs azért amit magából megmutat. Ketten mentek rá Anitára, ô mégsem vágott úgy vissza amit azért megtehetett volna (én már megtettem volna mellesleg), errôl ennyit.
@Sanda.Ipse: Benedek az utóbbi játékokat vagy nyeri vagy második, még Iliász -akivel azért feszült a viszony-, is normálisan nyilatkozik róla. Azonkívül, nem rá mondták hogy nem csinál semmit és passzív, hanem Iliászra. Szóval tôlem bôven nyerhetne.

Laura Ingalls 2017.10.03. 13:36:24

@kisbutters: Szívesen. ;) Remélem sikerült letölteni. :)

kisbutters 2017.10.03. 14:33:33

@Laura Ingalls: Igen, hétvégén az egyik barátnőmmel egész napos survivor napot tartunk.

Laura Ingalls 2017.10.03. 15:56:39

@kisbutters: Szuper! :D Jó szórakozást! ^_^

enzo23 2017.10.03. 19:25:08

@Ramses El Werel: a Lillás leírásod egész pontos!
süti beállítások módosítása