Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x18 - A nap, amikor Feri esett ki először

2017. szeptember 21. 08:28 - Dzsudibí

Na ott tartottunk kéremszépenalássan, hogy a szigetlakók megint bekapcsolták a keresztbetaktikázás gombot kis robottestükön, és választásuk ezúttal Gergőre esett. Klau sokkban, egyszerűen nem érti, hogy történhetett meg mindez, hát micsoda dolog kéremszépen, hogy az erősebb kutyákat szavazzák ki egymás után sorjában, míg azok, akik a feladatok során nem teljesítenek, csak taktikáznak, azok bent maradnak? Na, pont így kedves Klau, meg is válaszoltad a kérdést egyedül. Mondjuk Zolinak speciel csak kurva nagy szerencséje van inkább szerintem, mert valahogy mindig a fasz rossz oldalára áll önszántából, jó nagyra nyitott szájjal, aztán az utolsó pillanatban mindig megmenekül. Ahelyett, hogy ennek csendben örülne, kicsit ő is pampog a tábortűz narancsos fényénél, Feri rakja helyre, mert ugye ki más, őt ugyanis kurvára idegesíti, hogy Zoli mindig otthagyja bedugva a kést (kínzó kérdés: hol??).

2_4.png

"Engem ez otthon a saját gyerekeimnél is idegesít, és nyakon szoktam őket verni." 

És aki azt hitte, hogy ezek után nem lehet jobb, az megint tévedett.

"A saját gyerekeimnem sem nézem el a faszságot. Ha beszélnél a nagyfiammal, egy évig az erdőben lakott, mert nem engedtem be a házba."

Kínzó kérdés: MI A BÜDÖS FASZOM???

1_3.png

Ezek után persze adja magát, hogy kedves ismerőseinket hogyan áldjuk meg gondolatban, bátrabbak akár hangosan is: legyen a te apád is a Feri! Zoli nem érti, hogyha rá szavaz Feri, akkor hogyan tudná bebizonyítani, hogy ő nem is gyenge, hanem erős, Ferit ismerve pofázgatással nemigen, ellenben első lépésnek az nem lenne rossz, ha Zoli egy jól fejlett barnamedve torkát puszta kézzel tépné fel, majd az így keletkezett lyukon keresztül kiszürcsölve a brumbrum életét kioltaná, bundáját pedig felajánlaná Ferinek, mintegy tisztelete jeléül. Persze Ferinek ez se bizonyítana semmit, de azért kezdetnek nem lenne rossz. Na de, megint elkalandoztam, ott tartottunk, hogy Feri legnagyobb gyermekét gondolkozás nélkül kibaszta a vadonba, mert az kinthagyta a vajas kést a pulton. Ja nem, bocsánat, ott, hogy Feri oktatja a népet, és olyan kifejezések hangzanak el, mint felkérdez és felmond, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy Feri a végén megsértődik, és kijelenti, hogy akkor felgyújtja a tábort, helyét sóval szórja majd fel, és mindenki bassza meg magát, aki nem zokog magát szöges korbáccsal ütlegelve, miközben Feri nevét kántálja szünet nélkül, szívében végtelen hálával eltelve. 

4_4.png

Iliász és Adri szervezkednek a parton Feri ellen, aki eközben Szandrának panaszkodik épp az említett párosra, illetve Szandira is, akinek szólnia kellett volna, hogy mit terveznek, mert azért mégiscsak ő itten a Julien király. Szandra megvallja nekünk négyszemközt, hogy nem véletlen, hogy ő mindenkivel jóban van, és ahogyan Gergőt is kicukiskodta a törzsből, úgy a többieket is ki fogja. Iliász Szandit tüzeli Feri ellen, de Szandi szerint Feri csak ugat, harapni nem harap. Max kibasz az erdőbe egy évre. 

giphy_3.gif

3_4.png

5_4.png

A Holtak szigetén eközben még a Nap is máshogy süt, boldogság van, meg fitness, Doktorjúdás meg tisztázná a dolgokat Nórival. Nóri nagy játékos, és könnyen rejti véka alá valós érzelmeit, mint ahogyan az a képes illusztrációból is jól kivehető alább. Önmagát jó törzsfőnöknek tartja, és nagyon boldog, de még nem tudhatja, hogy ez csak addig tart, amíg Geri meg nem érkezik. 

giphy_2_1.gif

6_4.png

8_4.png

A kékeknél eközben megkezdődik az első zsákmányszerzés, melyet Bencus mélyreható bölcselkedéssel vezet fel az erő és taktika viszonyáról értekezve, mintegy üzenve Ferinek, hogy ez nem az a játék, ahol feltétlenül mindig az erősebb kutya baszik. A nyeremény egy kényelmes matrac, a feladat pedig az, hogy miután mindenki kitöltött előzetesen egy kérdőívet, ki kell találni, hogy a törzs tagjai mit gondolnak egymásról bizonyos kérdésekben. Benedek száját ugyanaz a kórság támadhatta meg, mint múlt héten Klau nagylábujját, a tünetek hasonlósága legalábbis erre utal, nem akarok találgatni, hogy hogyan sikerült átadni egymásnak ezt a bájos, sápadt foslila bőrrohadást. 

11_4.png

9_4.png

10_4.png

Na de, elkezdődik a játék, az első kieső FERI, aki majd nyilván csak azért nem száműzi saját magát a dzsungelbe, mert ez a játék nem az erőről szólt. Olyan fantáziadús kérdések hangzanak el, mint ki a leggyengébb játékos (Zoli), ki a legesélyesebb a győzelemre (Szandi), vagy hogy ki eszik a legtöbbet (Beni). A legegyöntetűbb eredmény a ki nézi le legjobban a nőket kérdésre érkezik, NYILVÁN mindenki Ferit írja, még maga Szandi is egy pillanatnyi gondolkodás után, hogy mi éri meg jobban, megint cukiskodni, vagy jól megválaszolni egy nyilvánvaló kérdést. Utóbbi mellett dönt, a jó válasz pedig NYILVÁN Feri, aki viszont nagyon meglepődik az eredményen, mert aki ismeri, az tudja, meg egyébként is, persze hogy ilyen eredmény született, amikor hagyták, hogy nőknek is legyen véleménye a dologban, ahelyett, hogy főztek meg szaros alsógatyát sikáltak volna.

12_4.png

13_4.png

Ki a legbutább? A kellemetlen kérdésre már csak Szandinak, Iliásznak és Adrinak kell választ adnia, az egyetlen helyes megoldás Szanditól érkezik, aki Benit írta. Beni a "szerinted miért van ez így" kérdésre stílusosan csak annyit mormog okos fejjel, hogy "nem tudom". Szandit Iliászt küldi pihenni, a végére így Szandi és Adri marad. A törzs legagresszívebb tagja NYILVÁN Feri, aki viszont ezt bóknak veszi, épp csak nem pirul el. A végső, mindent eldöntő kérdés szerint a törzs leginkább Ferit választaná meg törzsfőnöknek, ezzel Adri kiesik, mivel ő Iliászt írja a kis palatáblájára. Az ágyat így Szandi kapja, aki NYILVÁN Ferivel fog aludni. Meg mindenki mással, merthogy a cukiságkampány jegyében mindenkit meghív, hogy töltsön vele forgóban egy éjszakát. Barba átlát a falu kurvája elnevezésű hadműveleten, és tudja, hogy Szandi csak próbál mindenkivel jóban lenni. 

14_4.png

Eközben a Holtaknál nem történik lófasz se, ezek hárman csak napoznak, meg szálkásítanak, és azt hiszik, hogy ez mostmár mindig így lesz. 

"Olyan szinten ki vagyunk éhezve a valamire, arra, hogy történjen bármi, mint egy falat húsra." (Doktorjúdásanita)

Érkezik a falat hús Geri személyében, Anita rögtön a nyakába ugrik, miközben lágy eső permetez, már majdhogynem romi is a maga módján, amikor is azonban jön a pillanat, a háttérben felcsendül Lilla és Nóri, Geri feje pedig tanulmány. Azért van mégis baráti összeborulás, ne aggódjatok, hamarosan majdnem teljes lesz az eredet Ibon, már csak Benit, Zolit és Klaut kell megvárni. A nagy örömködésben még egy csók is elcsattan a dzsungel mélyén, miközben a parton Lilla és Nóri értékeli Geri csatlakozásának lehetséges következményeit. Lilla szerint itt a Holtak szigetén mostmár barátok lesznek, Nóri ennél kicsit borúsabban látja a helyzetet. 

15_4.png

16_4.png

17_4.png

18_4.png

19_4.png

20_5.png

Mandirigmán tovább kavaródik a habos fekália, Iliász és Barbi veregetik egymás vállát, hogy csak így tovább, hulljon az Ibon, majd Barbi szalad Klauhoz elújságolni, hogy őket akarják kipaterolni ezek a Buwayás férgek. Klau és Beni még azon melegében adja is tovább az infót Szandinak, aki persze gondolkodás nélkül fut Iliászhoz udvariasan utána érdeklődni, hogy akkor most mi a fasz. Iliász agyvize 3 másodperc alatt éri el a 100 Celsius fokot, és bezárva ezt a bájos kis kört, odaballag Klauhoz és Benihez, hogy közölje velük, holnap Barbi távozik a törzsből. Iliász távozása után pedig hogyan is lehetne máshogy bfejezni a mai részt tanulságosan, minthogy Klau és Beni megállapodnak abban, hogy bárkire szavaznának holnap, de Barbira tuti nem. Ezek után külön örülök, hogy a holnapi részt is nekem kell jól meghogyvoltizálni, mert marha kíváncsi vagyok az arcokra, amikor rájönnek, hogy megint faszán körbehugyozták egymást, má úgy taktikailag.

21_5.png

22_5.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Charlie100 2017.09.21. 08:54:57

Epic volt Ferit nézni. Láthatóan nem fér bele a világképébe, hogy van amikor ésszel többre lehet menni, mint erővel. Pláne nőknek. Tévén keresztül is hallani lehetett ahogy zakatol az agya.

Aki meg a gyerekét veri, az meg az én szememben nem ember. És még milyen büszke is volt erre a gyökér.

Kiss Viktor1981 2017.09.21. 09:19:47

@Charlie100: egy: nem veri a gyerekét, hanem ad neki egy nyakast, köztudott, hogy egy időben elcsattant apai pofon csodákra képes!
Feri egy okos gyerek, az a baj, hogy a sok kilúgozott agyú liberális baromnak, már elítélendő a normális egyenes értékrend. Sajnos itt tartunk.

Charlie100 2017.09.21. 09:26:45

@Kiss Viktor1981: Nem, gyereket, nőt verni, nyakassal, apai pofonnal sem helyénvaló és nem valami jó kis tradíció. A csodától meg pláne nagyon messze van.

És a normális, egyenes értékrend az nagyon is követendő, csak Feri az ennek többnyire hiányában van. Arról meg hogy milyen játékba jött, néha úgy tűnik fogalma sincs.
A tegnapi adásig nekem szórakoztató volt nézni.

Akasa27 2017.09.21. 09:36:08

szerintem feri nincs tisztában az "agresszív" szó jelentésével. amikor elhangzik, hogy ő az, akkor a karizmát ütögeti.....pedig nem túl karizmatikus. :)
szívesen megnézném, amikor majd tehetetlen vén szaros lesz, a gyerekei hogyan rakják ki az erdőbe, "hajrá fater!" felkiáltással....

Akasa27 2017.09.21. 09:42:46

@Kiss Viktor1981: hiszek a makarenkói pofonban, de ha valaki kirakja a gyerekét az erdőbe, az nem tűnik normális értékrendnek.
ha szerinted a feri okos gyerek, akkor céltalan erőlködés megértetni veled bármit.
olyan, mint galambbal sakkozni: felborítja a bábokat, rászarik a sakktábla közepére és közli, hogy "nyertem!".

Kiss Viktor1981 2017.09.21. 09:44:40

@Charlie100: szerinted ha téged kiraknának egy szigetre, hogy éld túl, melyik értékrendet követnéd a Feriét vagy a szarkavaró Barbiét? Melyikkel élnéd túl?
Egy valami esik messze Feri értékrendjétől a kétszínűség, amit még ezért a játékért sem fog bevállalni. Nekem testvérem egy olyan családhoz tartozunk, ami ezen értékrend szerint éli az életét. Erő, becsületesség, egyenesség, hazaszeretet. Ilyenek vagyunk ez a Betyársereg.

Nem Penny hajója 2017.09.21. 09:45:14

Legalább ebből a részből Feriről is kiderült, hogy mégis csak egy Farm Attila-szerű debil.

Charlie100 2017.09.21. 09:52:55

@Kiss Viktor1981: Azért azt tudod, hogy ez egy tévé műsor. Itt azért nem kell igazából túlélni. Mi meg nézők vagyunk és csak szórakozunk/ szórakoznánk.
Azok meg nagyon szép értékek amit követsz, csak ez a műsor nem pusztán erről szól.
Amúgy meg Feri is kirakna embereket és szövetkezik is, csak eddig ez nem működött és ezt nem érti, de ettől még nem egyenesebb, becsületesebb mint a egy-két társa. De tény, hogy nem is szarkavaró.

Akasa27 2017.09.21. 10:04:08

@Charlie100: köszönöm.
ez valóban egy tévéműsor, ahol nem a túlélés a cél, hanem a nyeremény. mindenki tudja, hogy pár napon/héten belül visszakerül a normál életébe, így taktikázhat, szövetkezhet, mert nem az élete múlik rajta.
ha valóban ilyen körülmények között kellene élnünk, feri nagyon hasznos tagja lehetne a csapatnak. viszont mindenkinek meglenne a feladata/szerepe a törzsben. aki fizikailag "gyenge" az másban még jeleskedhet. teszem fel, egy 40 kilós nő lehet pl. gyógyító, aki ismeri a gyógyfüveket, tudja hogyan kell bekötözni a sebeket, ha két feri összeverekszik, mert csak erővel képesek eldönteni, kinek van igaza. :P

Sanda.Ipse 2017.09.21. 10:14:24

Ez egy szórakoztató műsor. Rohadtul unalmas lenne, ha betyársereg kiképzővé válna a kőkorszaki elveivel. (kibasszuk a gyereket az erdőbe EGY ÉVRE!)
Nehogy már ez legyen az etalon bárki számára.

Sanda.Ipse 2017.09.21. 10:17:01

@Akasa27:
Mindenkit emlékeztetnék, hogy a legutóbbi védettségi játékban két nő jeleskedett a fiúk előtt és nem főzni vagy szaros gatyát kellett mosni. Hagyjuk már ezt a Feri az isten dumát. Kezdetben a kedvencem volt, nem kellett volna megszólalnia.

Charlie100 2017.09.21. 10:18:57

@Akasa27: Hát ez így működött is pár 10.000 évig. :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.09.21. 10:23:14

A játékra visszatérve azért engem érdekelne, hogy ha az első kérdésnél ("Ki a leggyengébb játékos?") 6-2 arányban Barbira szavaznak, akkor hogy lett mégis Zoli a leggyengébb játékos? Vagy csak ennyire nem bíztak a saját véleményükben?

Kormanyos 2017.09.21. 10:24:21

@Kiss Viktor1981:
Ha kiraknanak egy szigetre es valasztanom kene akkor nyilvan feri de nem az ertekrendje miatt ha nem a tapasztalata miatt valasztanam. De ez egy jatek nem egy tulelo show itt a jatek alap elem a taktika es a hazugsag, ez van igy lehet nyerni. Azzal persze nincs baj ha ez neked nem tetszik csak akkor rossz musort nezel. Tudom ajanlani a a history channel alone cimu musorat, na ott tenyleg az van hogy kiraknak 10 embert a vadonba 10 kulonbozo helyre es akkor nyersz ha a masik 9 feladja.

BBrigusz 2017.09.21. 10:34:55

Zseniàlis volt ahogyan Gergő levezette, hogy ki szavazott rá... fingja sincs még mindig.

kisbutters 2017.09.21. 10:44:33

@Kiss Viktor1981: Feri ugyan úgy taktikázik. Barbit akarta kiszavazni aztán mégis Zolira szavazott, mert az volt az érdeke.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.21. 10:47:23

Iliász oda megy Klauékhoz és kibukik belőle mennyire tele a töke a xarkavaró Barbival, ebből természetesen Klaunak az jött le hogy meg akarja őket vezetni Iliász.
Lilla pont ennek a Klaudia féle túlgondolásnak lett az áldozata, rábaszélte a többieket hogy zoli biztos kavar ezért inkább Lillát dobják ki, most meg Iliásznak nem hisz az agytröszt fejével, az az agyáig nem jut el hogy ha Iliász kamuzott volna akkor másnap ő lenne a céltábla amiért a szemükbe hazudott.
Amikor Feri izmozott a tábortűznél és ecsetelte ide csak az erősek valók, akkor fura mód senki se dobta be hogy létra eszkábálós versenyen 2 db 50 kilós csaj előzte meg a gyúrósokat :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.21. 10:53:40

Azért 2 tyúkkal jobban elbánnak a holtak szigetném mint egy 3 méteres varánusszal, pedig az utóbbi hüllő és gyakoribb látnivaló mint a házi tyúk, de nem kockáztathatja meg az RTL hogy bokáig fossák magukat a félelemtől :)

Akasa27 2017.09.21. 10:55:50

@Sanda.Ipse: nem kell emlékeztetned, csak egy példát hoztam fel rá, hogy egy társadalomban nem az a gyenge, aki nem izmos.... mellesleg egy csaj sem adta fel, 3 pasival ellentétben.

katemoss 2017.09.21. 10:57:03

Nóri és Lilla beszélgetése a parton, az mégis mi a f@sz volt? Hirtelen azt hittem, hogy a "családi titkok" vagy a "veled is megtörténhet"-re kapcsoltam a tv-t.. jesszus, mennyire amatőr színészi beszélgetés volt...

Akasa27 2017.09.21. 10:57:06

@Charlie100: oda kellene betyárékat visszaküldeni.:D

2bullfighter2 2017.09.21. 10:58:12

"Benedek száját ugyanaz a kórság támadhatta meg, mint múlt héten Klau nagylábujját, a tünetek hasonlósága legalábbis erre utal, nem akarok találgatni, hogy hogyan sikerült átadni egymásnak ezt a bájos, sápadt foslila bőrrohadást." :D :D :D :D

Nagyon magas labda ez a mondat. Szakadok :D :D

2bullfighter2 2017.09.21. 11:02:26

@Sanda.Ipse: Dettó. Kedveltem Ferit, de egyre inkább kiábrándító. Fogalma sincs milyen rendezvényen van.

lac64 2017.09.21. 11:04:14

@szociál: Gergő kiesése előtt ugyanaz lejátszódott, mint most. Barb odament Gergőhöz és bejelentette, hogy ki fogják rakni. Ezután Iliász színleg a Zolira szavazók csapatában volt, majd Gergőre szavazott. Klau azért annyira nem hülye, hogy ne tudja kiszámolni, hogy Iliász Gergőre szavazott. Ugyan miért kéne hinnie neki ilyen előzmények után?

Peti1899 2017.09.21. 11:11:11

@szociál: Én se bíznék meg Iliászban, nagy szarkavaró a csávó.. Gergőnek is kb. megígérte, hogy a Barbira fog tenni, aztán most Klaudiáéknak elmondja, hogy ő sose mondott ilyet.. Meg amikor Szandi megkérdezte az előző adásban Barbiról, totál úgy tett mintha semmit se hallott volna az egészből.. Miközben előtte épp vele dumálta meg a Barbi, hogy ki kell tenni az exibonosokat.
Szerintem picit túljátszotta ezt a szövetséges vagyok, gyertek szavazzuk ki őt dolgot.. Bár az biztos, hogy a két észkombájnt jól összezavarta, mondjuk ez nem túl nehéz feladat. Szal sztem nincs neki ki a töke Barbitól :D csak "taktikázik"..

fujimo 2017.09.21. 11:39:07

@Kiss Viktor1981: ééés hopp az első libsizés... remélem jön erre a nácikomcsizés... majd ha kellően belelendültünk a marékkal történő szarhajigálásba, jön még a vidéki-pesti... újpest - fradi és mszp-fidesz ellentét is... és akkor mindenki vígan tapicskolhatja nyitott tenyérrel a megel foscht... :))

blue_violet 2017.09.21. 11:40:58

@szociál: Klaunak tök igaza van, Iliász az ellenségük. Nekem az a fura, hogy egy Barbi kellett hozzá, hogy leessen nekik, hogy veszélyben vannak Benivel. Hát persze, hogy őket akarják majd kirakni.

Kiss Viktor1981 2017.09.21. 11:41:10

@fujimo: vidéki vagyok kispesti, hungarista és kurvára heteró.

fujimo 2017.09.21. 11:43:51

előző hogyvoltnál írtam:

feris betyársereg vs taktikai túlélők:

"...kicsit olyan ez, mint a szamurájok hozzáállása a muskétákhoz... nem voltak hajlandóak belátni, hogy a skill és a natúr szemtől szembeni harc glorious victory hozzáállása nem jelent győzelmet és túlélést... ide ninja mentalitás kell... :)"

"tegyük azért azt hozzá, hogy a maga keretein belül - amitől feri képtelen elszakadni - azért annak a nézőpontnak is van igazságalapja... mondhatni az érem másik oldala... (heroes vs villains)

...bizonyos szempontból a túlélésbe nem férhet bele, hogy a csapat saját maga ellen dolgozik... csak nem érti meg, hogy itt eleve elrendeltett szinten egy túlélő van a legvégén... nem tudja leaderként megmenteni az egész törzset... az nyer, aki így vagy úgy, megeszi a többit... ahhoz pedig a gyengéknek taktika kell... (lopakodva hátbaszúrás) "

fujimo 2017.09.21. 11:45:00

@Kiss Viktor1981: nagyon szuper, én meg szeretem a csipkebogyó teát és az akácmézet, a kettőt együtt különösen... örülök a szerencsének... :)

Sanda.Ipse 2017.09.21. 11:53:04

@Kiss Viktor1981:
Hidd el, itt senkit nem érdekel a hovatartozásod. Magánügy.
Egy műsort és annak szereplőit vesézgetjük, nem egymást. És ez maradjon is így.

fujimo 2017.09.21. 11:55:04

@ble_violet: +1, olyan mint dranita... azt sem hinném el, amit kérdez... és jogos, hogy zolinak sem hittek soha... (bár ennek az a szopóága, hogy amikor véletlenül igazat mondott, azt sem hitték el :D)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.21. 11:56:15

@lac64: @Peti1899: @ble_violet:

De Klau ha nem vakegér akkor láthatta hogy Szandra és Iliász félre vonult , ha rákérdeznek Szandránál ő alátámaszthatja hogy Barbi most kavar, ezért Ili kiakadt mint a sezlonyrugó , tiszta sor.
Ma kiderül a falmászó versenyen ki szerzi meg a védettséget, nyilván kell a fizikum, mert nem szimpla logikai puzzle mint a létracsinálós tetejére felmászós.

Chuck Νorris 2017.09.21. 12:09:02

@ble_violet: egyértelmü hogy Roberta kinn is gyakorolta a szakmáját :)

blue_violet 2017.09.21. 12:29:10

@szociál: Csak az a baj, hogy Szandi is átverte őket, ő is Gerire szavazott, nem megbízható szövetséges. Szerintem Szandi is simán kirakná Klauékat.

Plusz ha tényleg annyira idegesíti Iliászt Barbi, és nem csak színjáték volt, már csak azért sem tenném ki a helyükbe :D Hanem szövetkeznék vele.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.21. 12:43:42

@ble_violet:

Akkor arra szavaznak akire akarnak :))

Remélem egyik se nyeri meg a játékot, hozzák vissza utolsó héten a cartoon networkös Tomikát és nyeressék meg vele egy grillcsirkeevő versenyen :P

2017.09.21. 12:59:11

Hát Klau és Beni nem egy rakétakutató alkatok, bakker! :)
Most vettem észre, hogy a Beni csak van. Bólogat, meg semmilyen teljesítményt nyújt a játékokban. Az egyetlen érdekes benne a Kalu.
Most is 2 lány nyerte a játékot.
Ferinek ez a 3. játéka, ahol nem rúgott labdába a nagy pofájával. Ha így folytatja, akkor saját magát ejti ki, mert egyre faszabb lesz a rosszkedve miatt. Tudja ő, hogy szarul muzsikál.
Simán bejön a Szandinak a mindenkitszeretek hozzáállás, és nagyon jól levette T-null időpontban, hogy a Ferivel kell cimbiznie. Ha hányik is tőle valójában, szuper jól nyomja, hogy megingathatatlanul "imádja"a vén agresszor fütyit.
Ügyes a játékokban és kurvajól taktikázik, tuti nyerő párosítás, HA valakinek előbb-utóbb nem kezdi el bökni a szemét, mint túlerős játékos. Az enyémet bökné :D De már olyan jól odadörgölőzött mindenhová, hogy képtelenség lesz lassan kifúrni.
Pedig most nagyon leeshetne mindenkinek, hogy a Gerire szavazott ő is.
De Feri olyan tufa, hogy ez sem esik le neki, hogy kivel cseresznyézik egy tálból.

Hogy kerültem én ide? 2017.09.21. 13:04:08

Imádtam, mekkorát koppant Feri, amikor a nyereménymatracot már automatice vitte volna haza, aztán a Szandi utánaszólt, hogy várjál már egy csöppet.

lac64 2017.09.21. 13:07:53

@szociál: Arra a Szandrára, aki a másik átszavazó volt? :)

fujimo 2017.09.21. 13:08:29

@Traktorka: azért annyira nincs vakon, meg is jegyezte szandikának, h több kapura játszik és dörgölőzik mindenhova...

...nekem adri lapítós kemény volta tetszik... nem a gusztustalan simulékonyságra épít, hanem inkább a "jelentéktelenségen"... konkrétan lecsúszik róla a tekintet... miközben azért eléggé ügyes csajszi... :))

lac64 2017.09.21. 13:11:00

@lac64: Helyesen: annál a Szandránál, aki a másik átszavazó volt? :)

Nem Penny hajója 2017.09.21. 13:17:13

@Traktorka: Szandira érdemes figyelni, mert ő eléggé érti a játék lényegét.
Mondjuk ezt írja is a bemutatkozásában:
"Minden évben azt figyeltem, hogy mikor indul végre a Survivor." Szóval ő látott már ilyen műsort.
Baromi ügyesen hálózta be a kerti rambót, amikor az volt az érdeke. Most pedig úgy távolodik tőle, hogy még mindig ő a fő bizalmasa.

fujimo 2017.09.21. 13:23:08

@Traktorka: az egy másik kérdés, meglátjuk hogy meddig megy szandika után... :)

...helyzetbe is hozhatják, de abban meg szandinak van igaza, h kb eléggé kiszámítható, ha tényleg nem kezd el taktikázni... a taktikai tréner... :))

...am igen, ferinek feri az egyik legnagyobb ellenfele... :DD

bElannaTorres 2017.09.21. 13:37:06

mondjuk ahhoz hogy ki mekkora túlélő a nagy egyenes Feri vagy Barbi annyit azért mondanék, hogy volt ez a meztelen túlélő sorozat, nem egy soviniszta, nagyképű férfi volt aki feladta, vagy saját hülyeségéből lebetegedett, úgyhogy én arra se fogadnék, hogy a Feri lenne a komolyabb túlélő kaja nélkül.

Amúgy jól vettem észre Szandi egyetlen zabálásból se maradt ki? Azért van mindig olyan jó kedve :D

serebii94 2017.09.21. 13:44:26

Én is azt néztem hogy mi történt Benedek szájával, azt hittem a hiba az én készülékemben van, de aztán rájöttem hogy csak neki ilyen. Aztán itt a hogyvolt megválaszolta a kérdést, oké :D
A zsákmányszerző játék tetszett, de vajon mikor töltötték ki ezt a kérdőívet?
Feri ha most nem nyer védettséget úgy érzem veszélyben lehet és mehet a holtakhoz.
Szandi nagyon ügyesen nyalizik mindenkinek, és jó játékos is, nekem egyre szimpatikusabb. Úgy tűnik egyelőre csak Barbi lát át ezen. Én nem is tudom ki érdemelné meg a győzelmet most, talán Szandi vagy Illiász.
A Holtak szigetén most akkor mikor lesz párbaj vagy kiesés vagy valami? Én már azt is el tudom képzelni, hogy csak egyre többen fognak oda menni, már lesznek ott kilencen aztán a végén az RTL random rámutat az egyik emberre, mondjuk Anitára hogy oké te bírtad itt a legtovább te mehetsz a döntőbe vissza. Vagy csak a végén rendeznek egy versenyt és aki azt megnyeri az mehet a döntőbe :D Úgy látom a mai részben is csirkevadászat lesz ott, nem lesz párbaj.

kortzsu 2017.09.21. 13:47:46

feri csak azért szeretné kiszórni a gyengébbeket, mert ha a végjátékban egy általa gyengének tartott játékos győzné le - amireéppmostvoltpélda -, az maga volna a szégyen...oda lenne az erőhazabecsületstb... XD

fujimo 2017.09.21. 13:48:41

@serebii94: hááát... a 3 srác ahogy állt ott szandikára meredve, hogy "WTF"... arról tényleg kéne egy pillantkép... zoli, iliász, benedek + feri... az azért inkább azt sejtette, h ez többkenek felkapcsolta a lámpát szandi kaméleonkodásával kapcsolatban... :)

serebii94 2017.09.21. 13:52:21

@fujimo: Igen, tényleg azért nem hülyék, meglátjuk meddig tud eljutni Szandi ezzel a cuki játékkal, én remélem minél tovább.

fujimo 2017.09.21. 14:12:06

@serebii94: ...igen, meg a játék alatt is mindenki egyből vágta, h ki az aki megvezeti a pasikat... :D

...nekem ez nem túl szimpi, de persze mindenki azzal küzd, amivel tud... :)

Peti1899 2017.09.21. 15:18:53

Mi ez a nagy Feri utálat? :D Szerintem még mindig a legszórakoztatóbb karakter, a műsorban.. Lehet, hogy kb. semmivel sem értek egyet amit mond, és sose tudnék vele semmilyen szinten azonosulni, de szét röhögöm magam a dumáin. Főleg a többiek reakcióján, ez a tábor szétbontós dolog is.. Meg, hogy egy évre kibaszta a gyerekét az erdőbe :DDd Kivagyok a csávótól..
Azt már az eleje óta mondom, hogyha nem kezd el taktikázni és ezt a betyársereges, mindenek felett az erő és a dominancia dolgot nyomja.. Akkor a többiek úgy kifogják picsázni, mint a szart.. Most talán annyi reménye van, hogy Szandi "bevédi" a seggét, amíg az érdekében áll. Ha nem kezdi el villámgyorsan nyeregetni a védettségi játékokat, akkor hamar szigetet válthat. Talán a mostani kiszavazást megúszhatja még.. esetleg, de a következőt, vagy az az utánit biztosan nem..

serebii94 2017.09.21. 15:24:35

@Peti1899: Én is nagyon bírom a beszólásait, szerintem is nagyon szórakoztató, főleg ezen az egy évre kibaszta a gyerekét az erdőbe dolgon szakadtam! :D De egyetértek, ha így folytatja ki fog esni vagy következőként vagy utána, ha védettséget nyer akkor még lehet esélye.

doktor faktor 2017.09.21. 15:25:53

Legyen annyi eszunk, hogy a musorbol a szorakoztatofaktort nezzuk,mert valojaban ez az,amit latunk, a tobbi meg vagy ugy van, vagy nem. Lehet Ferit utalni, de indulatoskodni itt tok folosleges, valojaban nem ismerjuk, pedig biztos egy remek ember, max mi nem baratkoznank vele ( vagy o velunk). De jo karakter, nelkule dogunalom lenne a musor. Es nem sikerult tul sok jo jatekost osszeszedni, szoval becsuljuk meg oket! :D en doktorjudast is nagyra ertekeltem, noha nem mindig tetszett, amit osszevagtak, de biztos egy kedves lany, fuggetlenul a hasonlosagainktol, vagy egyezeseinktol,es ra is minden rossz tulajdonsagot raruhaztak itt nehanyan x (szelektalt) dologra epitve. Pedig alojaban milyen jo lenne, ha tobb Ramboferi es Doktorjudas lenne a csapatban. :D:D:D

Nuggetzor 2017.09.21. 15:34:24

A foscunami igazán frappáns vége az lenne, ha kibasznák Íliászt.
Bár én még mindig azt várom, hogy Barbi menjen a Holtak Szigetére. A többiek nem zavarnak.

Nuggetzor 2017.09.21. 15:36:24

@doktor faktor: Egyetértek, becsüljük meg Anitát és Ferit! :D Anitát eleinte nem kedveltem, azonban mostanra megláttam benne a szimpatikus oldalt is. Amilyen higgadtan kezelte a két pszichopatát, az gyönyörű volt. :D Feri meg...há ' ő a Feri.

Charlie100 2017.09.21. 15:37:49

@serebii94: Valahogy én is úgy értettem, hogy a Holtak szigetén folyamatosan párbajoznak és onnan is kiesik mindig vki. Azt hittem, hogy a 3 lányból is gyorsan csak 1 marad, aztán az küzd a következő kiesővel stb. Nem tudom az USA verzióban mi volt ott a menet?

Nuggetzor 2017.09.21. 15:45:18

@Charlie100: Már rég kellett volna párbajozniuk. Ha jól rémlik, az USa verzióban eddig a 3 fő volt a maximum, szóval itthon ezt már túltolták.

Sanda.Ipse 2017.09.21. 15:57:50

Voltaképpen nem volt rossz a casting mert elég sokfélék a szereplők. Unalmas lenne hasonló karakterek gyülekezete. Nekem nincs kedvencem és senkit nem utálok, szeretem viszont, ha fordulatos a játék, és váratlan, hogy éppen kit pakolnak ki. Gergőre sem számított senki, még a játékosok sem. Barbi szándékosan kavarja feltűnően és a jelek szerint rendesen megvezet vele mindenkit. Maradjon csak még egy darabig:)

Sanda.Ipse 2017.09.21. 15:58:58

A mai védettségi játék olyan lesz, amihez kell a "fizika", ahogy Barbara mondaná.
Vagy mégsem?

Nuggetzor 2017.09.21. 16:03:04

Amúgy tévedtem, volt négyes párbaj a USA RI-n. De ötös biztos nem, szóval hajráhajrá, kérem azt a harcot. :D

Charlie100 2017.09.21. 16:11:41

@Nuggetzor: Azt már én is! Csirkekergetés nem lesz elég nekem.

blue_violet 2017.09.21. 16:12:11

@fujimo: Igen, ott kicsit már túltolta Szandi ezt a cukiskodást.
Főleg azután, hogy rászavaztak mint pasi megvezető és mint lehetséges győztes (talán? de erre nem emlékszem pontosan). Azért na, most már lehet tudatosodik a többiekben is, hogy erős játékos.

fujimo 2017.09.21. 16:15:29

@ble_violet: igen, lehetséges győztesként is őt hozták ki, pedig még iliász is magára szavazott... :)) (azt hiszem így volt, ugyi? :) )

bElannaTorres 2017.09.21. 16:43:12

@doktor faktor: "Lehet Ferit utalni, de indulatoskodni itt tok folosleges,"
igazad van egyetértek.
Mondjuk én kedvelem Anitát, és nem is értettem ezt a nagy utálatot felé.
ahogy haladunk a műsorban úgy lesz egyre több Júdás végül a legnagyobbak egyike fog ott állni a zsűri előtt. Nem tudom kíváncsi leszek, hogy lesz a vége, de azt hiszem nálunk becsületesebb fog nyerni, nem az amelyik többet taktikázott de meglátjuk.

bElannaTorres 2017.09.21. 16:45:19

@ble_violet: lehet, mert az elég erőltetett volt, hogy mindenkit behívott az ágyába. Viszont szerintem a fiúk nem tekintik ellenfélnek.

katalin 2017.09.21. 17:26:14

én taktikát eddig csak Lillától láttam,amikor a védettséget átadta,na az nagyot ütött. A többiek "taktikája" inkább üres duma,aztán nulla megvalósitás

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.21. 17:43:12

@Sanda.Ipse:

úgymond Barb szerint a Feri egy fizikus ? :)

HufnágelSteve 2017.09.21. 18:05:56

A Hogyvolt szuper volt. Jót röhögtem pár megjegyzésen (pl. Benedek szája).
Nekem nem a casting volt problémás, mert a kezdetben semmitmondónak tűnő Adri egy surranó pályás befutóvá kezd válni lassan, míg a csak Feri pincsijét produkáló Szandi egy cukiskodó ügyes manipulátornak, akik bizony ebben a játékban akár a végére is simán odaérhetnek.
Még mindig nincs kedvencem. Azt viszont én is elhiszem, hogy Feri nélkül ez a műsor unalmasabb lenne. Nem kell elfogadni az értékrendjét, de a beszólásai eposzba illőek. Az ő szövegeire még a műsor után is emlékezni fogunk egy darabig. Azért kevesen mondhatják el magukról, hogy "én vagyok Tarzan apja" :)

kisbutters 2017.09.21. 18:53:54

@HufnágelSteve: Csak egy normális beoszlást mondj már tőle, mert én nem értem mi olyan vicces. Persze olyant, ami nem a másik lealázásáról szól.

,, 2017.09.21. 19:31:47

Beni nagyon vakon van, de kis butta, de pont így cuki

Barbitól hányok, remélem kibasszák a faszba, utálom a mindenki más hülye csak én vagyok helikopter mentalitást.... "fizika"... *hányik*

,, 2017.09.21. 19:33:30

és az is menjen a faszba aki ezt a nyomorék csirke scriptet kitalálta

katalin 2017.09.21. 19:36:02

Barbi nálam is kihuzta a gyufát, ez egy buta,primitiv liba, mondjuk a szárnysegédje Zoli sem egy agykutató

Sanda.Ipse 2017.09.21. 19:39:00

Iliász a legjobb fizikus:)

Sanda.Ipse 2017.09.21. 19:41:06

@,,: Barbi maradjon csak szart keverni.
Valamit nézni is kell a fizikán kívül.

,, 2017.09.21. 19:41:50

@Sanda.Ipse: maradjon még persze aztán bassza ki egy fizikus

,, 2017.09.21. 19:53:11

Feri megérzi majd Szandin h mogyis a lehellete

enzo23 2017.09.21. 20:03:13

3x19 (csüt.)
1. Hát ezen a csirkevadászatos szálon sírtam :D Mindenki ökölbe szorított seggel a fotel karfáját markolva ül, erre a reklám előtti előzetesben ellövik, hogy sikerül elkapni a'állatot. HÁ'SZABADILYET??
Már Anitától az "ott van vmi nagyobb állat" felfedezésen is felröhögtem, de utána a fogócskázás alá bevágott csirkecountry zene...:D
2. Challenge: tök jó volt ez a rudas játék, jár a pluszpont most a készítőknek - eddig nem láttam egyik kinti évadban se (bár nem láttam mindet), de szívesen kipróbálnám... és lehetne egy csomó enyhén módosított verziója: ők választják hogy melyiket húzzák ki, vagy mondjuk átpakolgathatják a rudakat...
3. RandomRöpimeccsReward. Na ez most miafasz, minek? Meg a nutella is... mondjuk ilyen volt vmelyik évadban kint, hogy valaki kapott egy ilyen kis szeretetcsomagot.
4. Hogy volt már elvágva ez a rész?? A jutalomcsaládozásra még nem ment el a nyertes csapat, a tribalt se tették bele, a RI-n se volt párbaj (na majd köv.részben végre)... nem tudnak mit kezdeni ezzel a fene sok adásidővel, pedig azt hittem a merge után végre gyorsulunk valamit...

doktor faktor 2017.09.21. 20:13:53

En az elejetol azt felteteleztem (es kicsit neki drukkoltam), hogy Barbibol elo fog bujni a taktikus, es azt is, hogy ennel jobban fogja csinalni - voltak erre utalo jelek -/ nem szall el igy. Az kicsit vicces, hogy kb ilyen ancient tactical mastermindnak kepzeli magat es ezzel el is b@ssza az egeszet. Bar ez megint az, hogy ez csak szerkesztes es vagas kerdese.

Sanda.Ipse 2017.09.21. 20:16:08

Feri fizikus gyengül. Sajnos ilyen feladatoknál már megmutatkozik az az átlag 20 év korkülönbség a többiek javára. Jó coach, de már nem igazán jó játékos.

Chuck Νorris 2017.09.21. 20:55:03

megrendezett badarság az egész, tudják hogy max 5 év mulva lesz kövi survuvor és belesüritenek minden szart +vvsitik.

bElannaTorres 2017.09.21. 21:04:18

szerintem Barbi azért nézegeti mindig a mellét mert szilikon.

kisbutters 2017.09.21. 22:13:22

Mondjuk így azért könnyű volt a röplabda ötletet kitalálni.
www.facebook.com/photo.php?fbid=350141908766606&set=p.350141908766606&type=3&theater
Adri azt mondja 5 kilót fogyót. Esznek ők ott, hisz 5 kilót egy hetes betegség alatt lehet fogyni.

bElannaTorres 2017.09.21. 22:48:55

Szandi megint eszik. Ennyit otthon nem zabizik gyúrás mellett.

Nem Penny hajója 2017.09.21. 23:35:05

Remélem nem rakják ki holnap a szerelmemet. :(

A Holtak szigetén meg úgy tűnik, hogy bevárnak minden holtat.

HufnágelSteve 2017.09.21. 23:41:04

@kisbutters: Olyan nem nagyon van, leginkább "Ha a fiam lennél már nyakon basztalak volna" meg ehhez hasonlóak hangzanak el, de ő legalább kimondja. Van egy stílusa, ami gyakran pont mások alázása, de ezzel sokszor magát járatja le. Azt azért el kell ismerned elég humoros, hogy még saját fia is az erdőben lakott egy évig. Nekem eszembe jutott a vicc, hogy: "Jé, majom"... "Jé, beszél" :) Minden műsorba kell egy ilyen troll, mondom én trollként.

Amúgy kicsit lassan haladunk, valahogy telepített csirkékre vadászás helyett párbajt vártam a Holtak szigetén. Mondjuk pár kisebb kő, valami ruhanemű vagy háló, amit rádobhattak volna a csirkékre talán kicsit könnyebbé tette volna az elkapást, mert ez egy sziget, nem egy hátsókert, ahol a tyúkok kapirgálnak.

Most kellett volna olyan szöveget produkálni, hogy a leggyengébbnek kell kiesni, amikor Feri esett le elsőnek. Egyébként megy a kavarás.

Nem Penny hajója 2017.09.21. 23:45:05

Mondjuk nem tudom, hogy Adri kiszavazásával hogyan kalkulálnak?
Egyik brancs: Szandi, Isiász, Feri, Adri

Másik brancs: Zoli, Barbi, Benedek, Klau

Az elsőből kinézem, hogy összefognak és egységesen szavaznak Barbira. A másodikban meg ott vannak olyanok, akik az utolsó pillanatban bármikor hátba támadják a szövetségesüket is.

Max egy szavazategyenlőséget hozhatnak ki.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.21. 23:52:34

@Nem Penny hajója: Melyik az? Mertha Szandi, akkor az az en szerelmem is.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.21. 23:56:59

@Nem Penny hajója:

Igen, szerintem is vhogy igy nez ki a szavazas, akarkire is szavaznak.
Az egyikeknek ha van eszuk, akkor megbeszelik h ugyanarra (Barbi), aztan szolnak megint neki, hha nem szavazol ugy ahogy mi akarjuk, akkor repulsz. S akkor johet a b) terv, Beni, Klau vagy Zoli.
S amig ezzel sakkban tudjak tartani Barbit, hogy vagy velunk szavazol vagy hazamesz, addig mindig meglesz a tobbseguk. Mar ha ugye a MagyarRambo nem nyakaskodik naluk.

Nem Penny hajója 2017.09.22. 00:07:17

@FalcaoTheGodOfFutsal: akkor nem veszünk össze, mert az enyém meg az Adri. :)

lac64 2017.09.22. 05:23:41

@kisbutters: "Adri azt mondja 5 kilót fogyót. Esznek ők ott, hisz 5 kilót egy hetes betegség alatt lehet fogyni."

Szerintem Adri ott hízott :) Iszonyú mákos a csaj, eddig minden plusz kajálásban benne volt. A másik véglet Anita - szerintem ő mondta, hogy legalább öt kilót fogyott - szerencsétlen csaj az egyedüli, aki eddig mindenből kimaradt. Egy lehetősége lett volna, amikor megnyerték a két tyúkot, azt mire levágták volna, mehetett a másik csapatba :)
Egyébként fogyni azért nem fogynak szerintem sokat, mert szénhidrátot tudnak bevinni, van bab, rizs, banán, kókusz.

bitfighter 2017.09.22. 09:22:13

@bElannaTorres: az lehet, én még nem találtam meg rá az indokom, még keresem... :D Remélem még nem dobják ki :)

kisbutters 2017.09.22. 10:05:27

@HufnágelSteve: Nem tudom nekem ezek nem viccesek. Amikor mondta, hogy a fia az erdőben lakott és levontam, hogy hazudik és kész. Kihiszi azt el, hogy a fia a kertjébe lakott egy évig télen, nyáron ahelyett, hogy visszament volna az anyjához, vagy bárhova.

2017.09.22. 13:08:07

Miért NEM jelenik meg minden poszt címe a főoldalon ?
Miért NEM jelenik meg minden SURVIVOR poszt címe a "survivor" tag alatt ?

A műsorok színvonalának süllyedésével együtt romlik a Hogyvolt szerkesztése is ?

enzo23 2017.09.22. 19:17:36

@mentolos lecsó: az első kérdésre az a válasz, hogy "de, megjelenik", csak a legújabb poszt mindig abban a lapozható carouselben van a tetején - szerintem is faszság, mármint hogy _csak_ ott van és nem jelenik meg a sima listában, de azért már egy ideje megszokható.
a második, na az már jogosabb - leginkább azért nem, mert a szerkesztők elfelejtik hozzáadni a címkéket a poszthoz, ahogy pont ennél a posztnál is láthatjuk
süti beállítások módosítása