Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x16 - Őrült nők ketrece a pokoli édenben

2017. szeptember 19. 08:44 - sixx

vlcsnap-00087_1.png

Törzsi tanács után vagyunk, durva vót, mondják, szegény Geri, teszik hozzá, Hasselhoff unokája meg rázza a fejit, nem köll engem sajnálni, de azt ne tessék várni, hogy majd megszakadjak feladatokban, nem, nem. Ez nem a legjobb taktika, de sértettség > ész, vettem, nem is hibáztatom a 21 napos kapcsolat megszakadása után. Gergő patkány játéknak tartja azt, amit Lilla tett, pedig az eddigi egyetlen igazi survivoros húzás volt. Adri is magyaráz, nem volt más választás, és tényleg nem volt, mármint a saját seggük védelmére, de hát ez pont erről szól. Gergő elvőszei a párbajkártyát, és a hülye Iliász is lebassza Lillát, ezt így nem lehet, mert.

Mi volt ez a Lilla-show itt a végén?

Lilla tartotta magát ahhoz, hogy Szandi, Adri és Iliász ne kerüljön szarba, és meg is oldotta, nem értem a hisztit, de persze böcsület, meg integritás, meg faszom, az kell itten. Iliász stresszről beszél, Gergő fejjel végszavazik hozzá, ha lenne kalapácsom, beverném a tévét esküszöm. Ibonra levelet hozott a posta, Zoli pampog, hogy messze van a postaláda, üzenem, hogy a guatemalai évad úgy indult, hogy dzsungelben tessen 11 mérföldet gyalogolni tökön-paszulyon át. Az kb 18 kilométer, Zolikám, ez a 25 méter amit neked a homokban meg köll tenned a postaládáig, az tényleg kemény, csak nem bibis lett a talpad? Nem véletlenül néz úgy maga elé Feri, mint aki most jön rá, hogy nagyon elbaszta a fia nevelését, és már csak a macsete segíthet a dolgon. Játék van, szedelőzködjetek.

Feri feléled, elemében van ilyenkor, erre tessék, Nóri megkérdi, hogy oszt cipőt viszünk? Szerinte ártatlan kérdés volt, de én Ferivel értek egyet, aki ettől kiborul, hát hogy lehet ilyet kérdezni, bazdmeg, néz az égre, és esküszöm átfut az agyán, hogy puskát kellett volna hozni ehhez a melóhoz. Nóri nem az a magát hagyós fajta, így lesz egy miniveszekedés, kis sikoltozás, a felvételt igencsak a szerkesztő készítette kézikamerával, de lehet koncepció a remegő kép, mit értek én ehhez. Klaunak is bele kell szólnia a sikoltozásba, Nori elhajtja a picsába, Benedek meg a Szittyaikeából vételezett padon heverve nyilvánítja ki, hogy kuss legyen, mert mennek játszani, és kell az energia, majd utána lehet hupákolni. Nóri neki is beszól, Benedek kis híján felkel, de egy erőteljesebb kuss elegendőnek tűnik, Nóri csipogásszerű hangja elhal. Klau röhög maga elé, Nóri beszólt valamit neki, tán lekurvázta? És baszki, nincs vége.

Miért nem a Mónika-showba mentél? (Klau)

Nóri el balra, Klau meg maga el mormolja, hogy kár, hogy nem lehet itten agyonbaszni senkit. Barbi szerint lehet, csak akkor hazaküldenek. Mármint ha nem szexuális agyonbaszásról van szó, gondolom, mert azért csak nem jár kirúgás. Nóri közben a parton sír valami bokor tövében, de leszarják, Klau kifejezetten röhög rajta. Nóri a kamerába aszongya, hogy nem bírja már ezt lelkileg meg idegileg. Nem kellett volna akkor visszajönni, ennyi.

A Holtak szigetét valami drámai muzsika vezeti fel, aminek hangjaira azt hittem, olyan lesz, mint az amerikai Exile Island, ami nem egyszer egy nyomorult szikla volt a tenger közepén, amit nagyjából 8 perc alatt be lehetett járni, viszont volt rajta védettségi amulett vagy az ahhoz vezető út egy darabkája leírva, rímbe szedve (az amerikai műsorban nagyon szeretik rímbe szedni az üzeneteket, innen is csókoltatom az RTL-t, hogy nem szóltak Gesztinek), de annál egy fokkal komfortosabbb, van ponyva odakészítve például. Doktor Panyik Doktor Júdás Anita egy batikolt kis ruciban érkezik, a parton szed magának egy hibiszkuszt vagy miafaszt a hajába, majd a parton felállított kamerába beszél, nincs stáb, érted, neki kell elindítania a felvételt, mint az állatoknak, rémes ez a sziget meg a sok megpróbáltatás rajta, tényleg. Aszongya, tudta, hogy szopni fog, de sebaj, mert egyedül van és ez kurvajó, végre nem kell nézni a többiek fejit. Ezzel elmegy banánér' és viszi magával a kamerát is, remélem nem mindent dokumentál azért.

A másik két törzs 11 tagja egy nagyon szép partszakaszon katonás sorban felállított asztalok mellett fut össze Bencussal, aki annyira örül, hogy a tegnapi törzsi tanácson végre Survivorba illő húzást láthatott, hogy ezt el is meséli az Ibonnak. (Ja, gratula a lánykéréshez, sok boldogságot!) Lilla aszongya, neki hiányzik Doktor Panyik Doktor Júdás Anita, Hasselhoff unokája meg továbbra is durcizik, mert amulettel a kézben könnyű, INKÁBB PÁRBAJOZTÁL VOLNA FÉRFIASAN TE GECI, de oké, Gergő az Éden hotelben, Berki vasalt heréje mellett szocializálódott realityből, neki ezt meg lehet bocsátani valahol. Bencus odabök egy virtuálisat Lillának, tettednek (???) nyilván következményei lesznek, ami nekem fenyegetően hangzik, vagy csak szarul van megfogalmazva, mert így úgy értendő, hogy ha amulettet használsz = szopni fogsz később.

Na, merge, azaz Túlélők harca jön, egy törzs, mindenki mindenki ellen, Buwaya és Ibon no more, drop your buffs. Sőt, a védettségi amulett mostantól nem játszik. Ez mekkora gyökérség, Nórinál pont van egy baszki, adhatja le Bencusnak. Ez is egy belenyúlás a játékba, és értelmetlen is, ráadásul azt sugallja a szerencsétleneknek, illetve a jövőben jelentkezőknek, hogy a Survivor amúgy legnagyobb fegyvere lófaszt sem ér, bármikor elvehetik tőled, például a merge alatt. Lilla félelme, amikor korábban elásta az amulettet, ezek szerint valós, itten lehet rabolni? Na, mindegy, főzzünk vízzel. Most lesz egy játék, ami eldönti, ki az a kilenc játékos, aki megy az új szigetre (Feri olyat sóhajt, beleremegett a fal a nappalimban, kurvaélet, harmadjára is építhetek mindent előröl, csóválja a fejét), mert ketten itt és most hullanak. Szóval komoly a tét.

A feladat: van egy csomó kis bambuszdarab, hozzá madzag, tessen hosszú botot eszkábálni, majd azzal egy asztalon áthajolva, pipiskedve kinyúlni a parton álló oszlop felé, amin lóg egy kulcs, azt leemelni, visszahúzni az asztalhoz, kinyitni egy dobozt, kivenni egy szívószálat és azzal kiinni egy kancsó langyhúgymeleg kókusztejet. Csinálják, a faszi ügyesebbek, a csajok kevésbé, a végére Klau, Lilla és Nóri marad az utolsó hármasra, de Klau behúzza, a másik kettő meg mehet Doktor Panyik Doktor Júdás Anita után a szigetre. Nóri a végkimerülés határára jutott, mondja később megsztájlingolt hajjal. Bencus gratulál minden túlélőnek, akik innentől a Mandirigma törzsbe tartoznak, ez természetesen harcost jelent helyiül. Mindenkit egyenként hív Bencus a kendőért, aminek az értelme az időhúzás, így lesz meg a műsoridő. Az különösen bájos, hogy miközben a kilencek ott örömködnek, és hallgatják Bencustól, hogy ők mennyire faszák, a két kieső ott áll a vízben, kicsit távolabb, mint a ronda unokatestvér a ballagáson, Marika neked olyan érdekes az arcod, majd külön fotózunk, jó?

vlcsnap-00040_16.png

Bencus megint elmondja, hogy a Mandirigmára vár egy új kaland, és hagyja őket lelépni, majd a két kiesővel közli, hogy nem köll beszarni, mentek a Holtak szigetére, amit hallva rendesen röhögni kezdenek, esküszöm, annak drukkolok, hogy valamelyik döntős legyen. Bencus ledarálja a szabályokat, akik kiesik, megy a Holtak szigetére, ahonnan majd egyvalaki bejut a négyes döntőbe, NÉGYES DÖNTŐ? Jó, gondolom lesz majd egy challenge, valaki hullik, és hármas lesz az, de akkor is, eddig ez nem volt kommunikálva. Tessék, kendő, szürke, irány a sziget.

vlcsnap-00042_19.png

A többiek mennek a túlélők szigetére, ahol van kókusz és banán, Feri útközben méri fel a terepet, Klaut viszont csak az érdekli, hogy homokos a tengerpart, és nem menne innen. A menedék már állva várja őket, de remélem Feri azzal kezdi, hogy lebontja és felépíti megint, csak hogy elfoglalja magát. Minden cuccot megkaptak, csak azt a piknikkosarat nem, amit ilyenkor szokás, ejnyemár, egy kis kaját ilyenkor lehet adni nekik. A menedéket egyébként az RTL egy hangyákkal teli fa alá verte fel nekik, gondolom, direkt, Feri szeme megcsillan, fukkyeah, építhetek, de közben azt mondja, hogy a töke tele van ezzel mán, harmadjára épít fel egy komplett falut a trópusokon, legyen már elég. Istenem, add, hogy kiessen, és a Holtak szigetén negyedjére is barkácsolhasson! Zoli később átvedlik Egyértelmű kapitánnyá, és aszongya, hogy ez az a kilenc fő, akiből kikerül a nyertes? Ja. Iliász örül, hogy új emberekkel van (Klau?), Benedek erősnek tartja a mezőnyt, Ferivel és Gergővel beszélget, a két olyan játékossal, akik nem taktikáznak, legalábbis saját bevallásuk szerint, ilyenekkel szövetségre lépni egyszerre jelent betonbiztos hátteret és agyvérzést. És elhangzik az évad tételmondata, az, ami mutatja, mennyire nem értik a Survivort a macsók:

Az a jó, hogy ha már csak erősek vannak bent, hogy az erősektől nem szégyen kikapni. (Feri)

És igen, Benedek ettől lázba jön, IGEN BAZDMEG, EZ AZ, Haselhoff unokája is bólogat, én úgy akarok hazamenni, hogy egy erősebbtől kapok ki. Richard Hatch sírna ezek láttán, és úgy nyerné meg az egymillió dollárt, hogy a partról fel sem kelne még a védettségi játékra sem. Tisztelet. Respekt. Harcos. Erő. Feri szerint az ármánykodás az nem járható út, akik mégis ezt választják, azokat ő szarba-húgyba nem nézi.

Na, Holtak szigete, Doktor Panyik Doktor Júdás Anita mit sem sejtve élvezi a trópusi paradicsomot, amikor megjelenek ketten a parton - ez itt persze csalás, mert a hajót messziről hallja/látja - és perszehogy Nóri és Lilla, akiket a háta közepébe kíván, de ezzel ők is így vannak, gondolom, lesz majd veszekedés. Lilla röhög az egészen, mert mi mást tudna tenni, Doktor Panyik Doktor Júdás Anita meg aszongya, szeretett volna kicsivel tovább egyedül lenni, de most már mindegy, tényleg. Lilláék elmesélik a kiesést, gyors halál játék volt, mi szívtunk. Micsoda meglepetés. Vagy karma, biccs.

A Mandirigma megkapja a kaját, amit hiányoltam, postán jön az értesítés. Amit ugye a parton ledöfött postaládába pakolnak. Amit ugye lehet látni, mármint a pakolást. Azaz a meglepődést (jé, löevél jött) el köll játszani. Hasslehoff unokája nem jó színész, és félhomályban olvasni sem tud, Zoli oldja meg, bőség, gasztronómia, zene, zuhany, koktélok lesznek és sör. A pokol a sör szóra szabadul el, SÖR BAZMEG, nem a kaja a lényeg, hanem a pia, na mindegy, mondjuk 22 évesen engem sem a rántott hús hozott izgalomba, hanem a kisvárdai kishajós rum. A bulikához valamelyik parton berendezték az abádszalóki Strand Disco kerthelyiségét, van DJ, zene, vödörben sör, asztalokon elképesztő mennyiségű kaja, ha ezek most bezabálnak, nagy szarban lesznek holnap, mert legyengült szervezetbe hatvan langusztát tömni az álmoskönyv szerint nem okos dolog. Olyan megkönnyebbült ölelgetéssel és üvöltözéssel fogadják a kaját, mintha valóban hajótöröttek lennének, megjegyzem, a 35 eddigi amerikai évadban összesen nem osztottak ki ennyi kaját.

A kajálás-piálás hangulata jó, nem marják egymást, Iliász beszédet mind, három hete vagyunk itt, együtt, barátok, miazmás. Új kezdet. Gyönyörű pillanat. Ha valaki azt hitte, Feri nem fog beszédet mondani, azon csak röhögni tudok, gyerekek, mondja sörrel a kezében, a nyakában kovakővel, ezeket az embereket vártam ide, mert MI VAGYUNK AZ ERŐSEK, és ezt a telihold is igazolja (hogy mit???) Feri azt szeretné, hogy továbbra is tisztán, sőt, még tisztábban menjen a játék, mert annak úgy köll lennie. Feri, olyat fogsz te még itt pofára esni, hogy a magma adja a másikat. Zuhanyoznak is (Feri kezdi), ami után visszaveszik a hóttbüdös pólót meg atlétát, azaz adnak egy pofont a szarnak.

Az ilyen beszélgetések arra (is) jók, egyébként, meg ha már, hogy a zabálás mellett kicsit kapcsolatokat építsenek az emberek, különösen azok, akik elég egyedül vannak, Barbi és Zoli például. Feri és Szandi romantikázik kicsit, illetve Szandi provokálja Ferit, aki zavarba jön. Iliászt nem részegíti meg a kaja és game módban marad, Adrival beszélget, építhetjük fel a kapcsolatokat előröl, a csaj nem érti, de Iliász türelmesebb mint én és magyaráz: szét kell kapni szövetségeket. Barbi és Zoli is megbeszéli a dolgokat, ők lehetnek a mérleg nyelve kvázi, bár ugye itt a kapcsolati háló elég bonyi lett. Barbinak az a lényeg, hogy senki ne utálja, hát ja, ezzel normális esetben döntőig lehet menni, ahol meg kikapni, de nagyon.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berborosz 2017.09.19. 09:07:02

sixx: "Gergő patkány játéknak tartja azt, amit Lilla tett, pedig az eddigi egyetlen igazi survivoros húzás volt."
Köszönöm!

katalin 2017.09.19. 09:16:04

a nagy zabálás gondolom az utolsó jó dolog,ami történhetettt velük,most már egymást fogják nyirni,és egyiket sem sajnálom

Real Ism 2017.09.19. 09:24:06

Itten kérem kilógott az a lóláb...
Mért pomt a két csihés esett ki? Pont akiket visszahoztak! Mily' meglepő, és fordulatos. Azt mehettek a harmadik csihés jobbágyhoz a ,,Hóttak szigetjére".
Csakhogy legyen mán konfliktus kéremszépen! Mert ármány, és szenvedély... lófaszt...
Mondjuk a kis Lilla, ha megszólal dölni lehet... Kijár neki majd egy Best of Lilla aranyköpések könyv...
Ostoba. Mikor a hülye okoskodik tipikus esete...
Mondjuk azon én is röhögnék, ha Ferkó negyedjére is tábort fabrikálna! Azt majd 3000 év múlva a jövő turistái, meg bambán fotózzák majd, hogy ókori civilizáció romjai... mondjuk egy Ikea megkeresés tuti kijár majd neki a játék után... látom a katalógusban már a Ferkó limited edition jungle komódot, vagy tálalót...
Szurkoltam amúgy, hogy a kis kuszafogazatú szöszi kiessen. Mérhetetlenül irritáló. Vagy szarul áll neki a HD..
Ne mámma este möglássuk, hogy folytatódik a forgatókönyv!

Nuggetzor 2017.09.19. 10:04:05

Roppantmód meglepő, hogy pont Lilla és Nóra ment Anita melle. Kurvara ledöbbent mindenki, az biztos.
Ennél mar csak az lesz "meglepőbb", hogy Dranita majd szépen megnyeri az összes duelt.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 10:16:46

@Nuggetzor:
Az összeset inkább ne! Az utolsónál potyogjon ki:)

lac64 2017.09.19. 10:32:45

Sixx: "Sőt, a védettségi amulett mostantól nem játszik. Ez mekkora gyökérség, Nórinál pont van egy baszki, adhatja le Bencusnak. Ez is egy belenyúlás a játékba, és értelmetlen is, ráadásul azt sugallja a szerencsétleneknek, illetve a jövőben jelentkezőknek, hogy a Survivor amúgy legnagyobb fegyvere lófaszt sem ér, bármikor elvehetik tőled, például a merge alatt. "

Amikor Nóri visszajövetele után Zoli megkérdezte tőle, hogy az amulettel hogyan élhet, Nóri mondta, hogy az egyesülésig használhatja fel, tehát nem nyúltak bele a játékba.

Jóska Pista 2017.09.19. 10:38:12

Ezen a szerencsétlen Ferin mindig röhögök, aki 47 évesen még mindig ott tart, hogy egy ilyen hülye játékban kell bizonyítania.
Látszik, hogy gyerekeket tanít túlélésre, itt is úgy viselkedik, mintha gyerekekkel lenne összezárva, akik isszák minden szavát.

Jimbo75 2017.09.19. 10:59:36

Klaudia eltakarodhatna már, annyira idegesít a lófeje, hogy el nem tudom mondani....

Akasa27 2017.09.19. 11:06:19

"Doktor Panyik Doktor Júdás Anita" esküszöm, ahányszor ezt látom, hallom, mindig elkap a röhögés.
érdekes volt nézni a nagy zabálást. én is koplaltam már 3-4 hetet (önszántamból) aztán benyomtam egy fél brassóit (több nem fért belém) 2 óra múlva az ügyeleten hánytam sugárba....szóval vagy kapnak kaját titokban vagy volt pávatoll is a vacsorán.
egyébként engem már csak a holtak szigete érdekel.....walking dead!!!!
Doktor Panyik Doktor Júdás Anita.......:D:D:D:D:D:D:D

commentes nikk 2017.09.19. 11:14:12

Bele-belenéztem ebbe a műsorba, 2-3 adást kompletten is megnéztem, és továbbra sem értem, hogy mi ebben a jó, full unalmas arcok nyavajognak vég nélkül, szánalmas óvodai szintű taktikákat nyomnak, és fancsali pofával lézengenek, plusz még a csajok se jók, szóval szoftporesznak se lehet használni. Ilyen szar valóságsót én még nem láttam, pedig kb az összesbe belenéztem (van amelyiket rendszeresen követtem). Ez nagyon szar.

GiaMarie 2017.09.19. 11:16:36

Nekem csak egy kérdésem van. Ha itt olyan mostohák a körülmények, hogy könnyes szemmel örülnek egy zuhanyzásnak, akkor miért hibátlan minden csaj szemöldöke 21 nap után, miért nincs senkinek lábszőre vagy hónaljkutyusa? Mindjárt kicsit realisztikusabb és izgibb lenne a történet :D

Sanda.Ipse 2017.09.19. 11:35:10

@Jóska Pista:
Szerintem fogalma sincs a játék lényegéről. Valahol azt olvastam, hogy egy ismerőse jelentkezett a nevében a műsorra.

doktor faktor 2017.09.19. 12:03:13

Hat, nem bantam meg, hogy nem nezem tovabb, kibaszott idegesito volt meg olvasva is

kisbutters 2017.09.19. 12:22:55

@Sanda.Ipse: Azért valami szerződést csak neki kelet aláírni. Minden aktuális szépségkirálynő is ezt veszi elő ha kérdezik miért jelentkezett. Jaj ő nem jeleneztet azt sem tudta, hogy szép csak a barátnők nevezték.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.19. 12:23:33

@GiaMarie:

Pontosan ugyanezt kifogasoltam en is penteken, hogy erdekes modon csak a pasik szorosodnek arcon. Sehol mashol senki mas. Nonszensz.

kisbutters 2017.09.19. 12:27:09

@FalcaoTheGodOfFutsal: Tegnap holtak szigetén Anitán smink is volt.

Nuggetzor 2017.09.19. 12:29:46

Szőrtémával kapcsolatosan: vsz. át összes csinilány elment lézeres szőrtelenítésre. Na nem ugy megy az, hogy ok majd szarul es szorosen néznek ki a tv-ben!
A szemöldökre nincs magyarazatom, de valaki elárulhatná a titkukat.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 12:45:43

@Nuggetzor:
A Vona kölcsönadta a szemöldökcsipeszét:)

Sanda.Ipse 2017.09.19. 12:49:46

@kisbutters:
A szerződésben nyilván nem volt benne, hogy ehhez a játékhoz legalább annyi taktika és ármány szükségeltetik, mint erőizom. De a jelek szerint nem csak ő nem ismeri a játékot, hanem Hasselhof unokája, annak barátnője, sőt Iliász sem, különben már nem rugóztak volna még mindig a párbajon.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.19. 12:50:53

@kisbutters: jaja, lattam en is...

@Nuggetzor: Igen, nyilvan :). Az osszes lany az osszes testfeluletet lezeres szortelenitette. Plusz van koromvago ollojuk/koromcsipeszuk is, hogy a kormuk se legyen hosszu..

Ebben a jatekban vegekepp nem ertem azt, amit korabban mar valamelyik VV-ben is feszegettem. Miert nem lehet oket ugy tenyleg magukra hagyni?
Itt: Kapnak esokabatot, ponyvat, kulacsban vizet, kisparnat (tudom, azt ugy nyertek) meg multkor az egyik valami fesulkodesrol is beszelt vagy epp fesulkodott.
VV: minden nap ki van nyalva a picsajuk.

Miert nem lehet kibaszni oket oda a semmi kozepere ket valtas ruhaval + egy hetre kiporciozott rizzsel, babbal, aztan szevasz. Az Survivor.
Ez meg igy Survivor Light.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 13:00:01

@FalcaoTheGodOfFutsal:
Fél a csatorna, hogy akkor még több játékos feladná, mert rosszul tűrik a gyűrődést.

Chuck Νorris 2017.09.19. 13:00:56

azt olvastam nem volt sminkük se borotvájuk, házilag oldották meg. Kokuszolajat préseltek meg növények illoolaját, a borotvapenge hiányt, a lányok ovatosan élesre fent kagylohéjjal illetve a fiuk a machetével oldották meg.
ez a mandigirigma vagy mi, megnéztem tényleg harcost jelent tagalog nyelven, de szerintem sokkal hangulatosabb és könnyebben kiejthetö lett volna a TITI név a törzsre.
(ez a pénisz tagalogul)

Hogy kerültem én ide? 2017.09.19. 13:02:21

Jól látom, hogy a lakomám 1-1 tálban banán és ananász volt? Gondolom, alig várták már, hogy ehessenek végre egy kis banánt.

Chuck Νorris 2017.09.19. 13:10:26

ja amugy most olvastam a hivatalos sminkes tulélö taktikákat.
_
A lányok a bőrápoláshoz homokot használtak radírként, rendszeresen átmasszírozták a bőrüket.
Lilla személyes tárgyként egy fésűt vitt magával a szigetre. A törzsben ez körbe is ment a lányok között, míg a másik csapat kagylókkal helyettesítette fésűt.
A fogtisztítást (fogkefe és fogkrém nélkül) az egyik csapat apró faágakkal oldották meg, a másik csapat hamuval dörzsölték be a fogaikat, így távolították el a lepedéket. Utána sós vízzel öblögettek.
Az ibonosok egyszer felfedezték az üst mosogatása közben, hogy az aljára tapadt korom vízzel érintkezve tökéletes tükörként funkcionál. Azonban annyira megrendítette őket beesett arcuk és fogyásuk látványa, hogy többször nem próbálkoztak vele. (ez eléggé megrenditö :DD)
Nem volt sminkes a szigeten.
Legnagyobb problémájuk egy idő után a szőrtelenítés volt, ehhez a rendelkezésre álló kést vagy macsetét használták. Ha az nem volt elég éles, akkor odafogták a szőrszálat az éléhez, és úgy tépkedték ki a szálakat.
_
aki részletesebben akarja keressesn rá :)

Hogy kerültem én ide? 2017.09.19. 13:10:34

@FalcaoTheGodOfFutsal: Aljas rágalom, hogy a mi túlélőinknek mindenük meg lenne: én továbbra is hiányolom a bogrács fölül a szagelszívót. :-D

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.19. 13:16:10

@Chuck Νorris:

Azert nem hiszunk am el mindent, amit az RTLKlub allit es/vagy a Velveten megjelenik ;)

lac64 2017.09.19. 13:27:05

@Chuck Νorris: Aha ... ehhez képest pont a tegnapi részben Nóri hajkefével fésüli a haját :)

Natura Qua 2017.09.19. 13:41:23

@Chuck Νorris: Feri haja eléggé szabályosan van nyírva. Persze lehet, hogy tőle még a hajszálai is félnek.

Berborosz 2017.09.19. 14:01:01

@lac64: "Szerepelt" már az a hajkefe sokszor. (Vagy egy-két másik...)

katemoss 2017.09.19. 14:02:40

@Chuck Νorris: nemtom már, hogy Krisztián mennyi ideig volt a szigeten, de mondjuk egy hét szemöldök csipesz nélkül, az én szemöldököm bozont lesz. Neki meg pasi (?) létére olyan szabályos volt a szemöldöke hazafelé a csónakban, mintha akkor jött volna ki a kozmetikustól.

Chuck Νorris 2017.09.19. 14:24:44

én a hivatalos nyilatkozatbol idéztem, nem a sajátomébol. :)

Chuck Νorris 2017.09.19. 14:26:42

a hajkefét lehet ugy csinálták hogy apro szögeket ütöttek egy kokuszhéjba és körbefaragták :)

BBrigusz 2017.09.19. 14:26:52

Én azért reménykedtem benne, hogy behúzzák a váratlant és miután telezabálták magukat még este jöhet a védettségi játék :D

Arra leszek kíváncsi, hogy ha egy valóban erősebb játékos kerül a Holtak-szigetére, akkor ezúttal mit lép a szerkesztőség azért, hogy benntartsák doktorjúdást.

Berborosz 2017.09.19. 14:34:53

Megnéztem jobban. Nem is hajkefe volt, hanem egy döglött sündisznó.

É2I 2017.09.19. 14:42:34

Na ez most nagyon jó lett Sixx! :D

katalin 2017.09.19. 14:43:51

nincs mese Anita tényleg olyan min t igazi jogász, duma van, munka és teljesitmény nulla. Ahogy előadta,hogy milyen jó,hogy egyedül van a szigeten, kicsordult a könnyem. A barátja, Gergő gyerek meg siratja,mert azt hiszi,hogy hiányzik neki.

Tusán 2017.09.19. 14:49:50

@katemoss: Ha jól láttam, neki tetoválva volt a szemöldöke és a haja is, bár a szemöldököt attól még szedni kell biztos.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.19. 14:55:23

@katalin: Maximalisan egyetertek. Tipikus teknosveru gusztustalan karrierista picsa az a no.

Keves realityszereplot utaltam ennyire, mint ezt a Doktor Panyik Doktor Júdás Anita -t.

FalcaoTheGodOfFutsal 2017.09.19. 15:31:22

@Sanda.Ipse:

Kovezettek meg, de Alexandra elkepesztoen TOP csaj, amikor nincs annyira kipattintva. Szep haj, szep arc, gondozott test, mindenfele idegesito manir es felvett gesztus nelkul. Nem rugdosnam ki az agyambol - finoman szolva se.. :)

katemoss 2017.09.19. 15:32:28

@Tusán: lehet, annyira nem néztem meg, persze szedni akkor is kell, vagy borotválni vagy nem tudom. :) de biztos mindenre van magyarázat. :)

katemoss 2017.09.19. 15:46:20

@Sanda.Ipse: drjúdás jobban néz ki a szigeten, mint civilben.. :)

Chuck Νorris 2017.09.19. 15:56:03

@Sanda.Ipse: Klaudia golfos képét elnézve, jol mehet a lábfétis cucc ha ilyenre is van ideje :)
lehet nekem is bele kéne vágnom
Adriennél a 3. kép rokonok, vagy a fülöp szigeteki survivor személyzet? :)
Anita meg eltörte a lábát, jol meg is husosodott :)

,, 2017.09.19. 17:11:52

@Akasa27: dettó, ezen a szövegen mindig szakadok:)

,, 2017.09.19. 17:26:52

áhh ez kamu, Klau haja és a fiúk haja is sokszor be volt lőve, az egyik csaj haja egyszer hullámos volt, máskor szálegyenes
A sminkről annyit h a szem alatt részen lehet kiszúrni leginkább h van-e korrektor v sem. Lillán legutóbb volt szájfény, de bizti kókuszzsír. de amúgy tippre alapozó+bronzosító szokott rajtuk lenni.

HufnágelSteve 2017.09.19. 18:30:14

@FalcaoTheGodOfFutsal: Engem ne kövezzetek meg, mert utálnék ugrálni kövek elől, de nekem a többség bejönne :). Ahogy a bunkó trollok többsége, én is "Darth Vader tanítványa vagyok, azaz Luk(-e), luk"

Sanda.Ipse 2017.09.19. 18:41:11

Anita (panyik, júdás és doktor) főleg "mellesleg" változott. Ahhoz nem kell lábtörés, csak egy plasztikai sebész.

2017.09.19. 18:44:53

ezen kifeküdtem, baszkika:
"A menedéket egyébként az RTL egy hangyákkal teli fa alá verte fel nekik, gondolom, direkt, Feri szeme megcsillan, fukkyeah, építhetek, de közben azt mondja, hogy a töke tele van ezzel mán, harmadjára épít fel egy komplett falut a trópusokon, legyen már elég. Istenem, add, hogy kiessen, és a Holtak szigetén negyedjére is barkácsolhasson!"
xDDDDDD

enzo23 2017.09.19. 19:01:16

Na látom, megint eltaláltam a hogyvoltcímet (vagy én adtam az ötletet) :D
Fasza lett amúgy, felröhögtem párszor: "Marika neked olyan érdekes az arcod, majd külön fotózunk, jó?", "A bulikához valamelyik parton berendezték az abádszalóki Strand Disco kerthelyiségét", "a 35 eddigi amerikai évadban összesen nem osztottak ki ennyi kaját" :DD
Meg a Doktor Panyik Doktor Júdás Anitázás is hatalmas :D

Amúgy mi az, hogy az RI-n nincs stáb, egy csomószor kívülről vette a kamera drAnitát, és csak néha indította be a vlogkarrierjét :D

A "tettednek nyilván következményei lesznek" az csak egy szimpla Holtak szigete foreshadowing volt Bencétől, de úgy hogy csak a nézők értsék ;)

Ja és már várom hogy fosul lesznek a kajától :D Hú, már megy a rész is, baszki.

SzabadEzANév? 2017.09.19. 19:22:26

doktoranita ma nagyon jól dumál, parádés nézni :DDD

,, 2017.09.19. 19:22:48

megint powered by való világ...

SzabadEzANév? 2017.09.19. 19:28:02

Adri mekegése, nyelvbotladozása remélem benne lesz a hogyvoltban holnap valami ütős humoros körítéssel társítva :))))

,, 2017.09.19. 19:40:15

Ez most mi? Most megint kérem a nagy taktikázás alá a Benny hill zenét

SzabadEzANév? 2017.09.19. 19:42:27

5 perc alatt két évadnyi valóvilág tattttikázás, avagy amikor a néma meséli a süketnek hogy a vak látta a bénát szaladni

HufnágelSteve 2017.09.19. 20:02:37

Nóri meglepően kitartó volt a Holtak szigetén.
A törzsi tanács előtti kavarás nem ésszerűségi, hanem furcsa, részben érzelmi alapon zajlott és teljesen kiszámíthatatlanná tette a szavazást. Érdekes volt látni. Nem volt rossz.

SzabadEzANév? 2017.09.19. 20:07:01

A Holtak Szigete olyan, mintha Doktor Panyik Doktor Júdás Anita egy Survivor-spinoff évadot forgatna külön, nagyon érdekes hogy az ő játékának a legérintettebb emberei kerülnek oda.

Peti1899 2017.09.19. 20:09:04

Szerencsétlen Feri... Tisztességes játék, blablabla.. és kioszt mindenkit erről az előzetes szerint. Úgy kifogják baszni, mint a szart, ha nem nyer védettséget (vagy nem talál amulettet, amit állítólag már kitettek a játékból.. v csak én értettem félre Bencus szavait??). Ott van egy erős 5-ös szövetség (a "gyengék") így, és ők hárman Klaudiával és Benedekkel (az "erősek")..

,, 2017.09.19. 20:09:22

@SzabadEzANév?: magyarul DPDJA lopja a sót:)
én lillán röhögök mindig, most is ahogy gerit üdvözölte:)

enzo23 2017.09.19. 20:10:15

3x17 (kedd)
1. Na, Adrinak respect, örültem az immunity győzelmének :)
2. Gondolom lassan áttérünk arra, hogy 1 "szakasz" nem lesz 3, hanem csak 2 részre bontva, ha jól emlékszem a 44 napot 30 adásban nyomják le.
3. A Holtak szigetén mi ez a főnökös challenge már? :D Valamit muszáj csinálni a párbajokon kívül is, vagy mi? Amúgy fura, hogy Nóri nyert, de elég mondvacsinált az egész.
4. Iliász azt hogy gondolta, hogy Szandi majd benne lesz Feri kiszavazásában? Persze amaz vitte tovább a hírt...de az is WTF volt, hogy Barbi elmondta Gergőnek, hogy őt célozzák. A Zolira rakás egy egész értelmes húzás lett volna a "többségtől"... de annyira röhögtem, mikor mégis megcsinálták, hogy Gergő essen ki! Jár a keksz a Szandi-Adri duónak :) Gondolom mégis a saját ötletük volt, meg hát Zolitól nem kell félni immunity-téren... viszont ez jól felborítja a törzsi erőviszonyokat, ahogy a trailerben is láthattuk...
5. Fura, hogy ennyire Survivor alapvetések se működnek itthon, mint hogy merge után erős játékosnak lenni az célpont...
6. Na, Gerita reunion lesz... röhögnék ha rögtön a párbajban Anita kiesne :D Viszont ha pl Nóri esik ki, akkor meg Lilla átkerül a proverbiális fasz másik végére...

blue_violet 2017.09.19. 20:15:47

Sajnáltam nagyon Gerit, de tetszett a mai. Szandi így Ferinek is betett amúgy.
Adri nagyon unszimpi nekem. Ma különösen. AHogy viorgott Illiászra végig, kárörvendve ahogy Geri beszélt... lehet csak így volt összevágva, de várom, hogy menjen Adri is.
Hajrá Feri! Remélem visszatér Anita vagy Geri.
Illiász is ügyesen megjátsza magát, csak nehogy visszanyaljon a fagyi.

blue_violet 2017.09.19. 20:20:05

A mostani erőviszonyok mellett arra tippelnék, hogy Illiász-Adri-Szandi lenne a végjátékba. Plusz ugye egy holtak szigetes.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 20:27:59

Feri önbizalma kezd megcsappanni. Tényleg fogalma sincs, milyen játékban van. Gergő kiesésének örülök. Adri végre megjelent a játékban.
Most kezd érdekes lenni a műsor.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 20:30:18

@ble_violet:
Nagyon korai még a végjáték résztvevőire tippelni.
Szerencsére napról napra változnak az erőviszonyok.
Valaki világosítsa már fel Barbit a fizika és a fizikum szavak jelentésbeli különbségéről, mert hülyét kapok, ha ismét fizikáról beszél!!!!!!!!!!!!!!!!

Sanda.Ipse 2017.09.19. 20:37:25

Feri Barbinak már fekhelyet sem szánt. LOL
Egyébként Ferinél az egyéni játékokban mutatkozik meg az életkora. Irányításban nagyon jól használható a tudása és a több éves tapasztalata, de egyéniben már bejátszik, hogy lassabb a reakcióideje.

Léna a démon 2017.09.19. 20:43:56

Nem igazán értem kedves Ferink, önjelölt hadvezérünk kirohanáaást. Ha jól emlékszem, a legelső játékot, a darálót ő is csellel nyerte meg, nem erővel. Asszem Benivel szemben. Ez egy ilyen játék, csókolom, itt nem a nyers erő, hanem az ész és a taktika is számít. De leglább időben rájött ő is, két ordibálás közepette. Bár ezekkel a puhapöcsökkel nem tudom, hogy fog menni a manipurelás... :)

kisbutters 2017.09.19. 20:45:07

@ble_violet: Gerit sajnáltad? Annyira vakvágányon volt az egész műsorban. Ma is azt mondja, most kezdet el taktikázni és kieset. Az elejétől összebeszélve szavazták ki a többi sárga játékost. Az mi volt ha nem taktika? Gergő sem tudta soha hol van.

@Sanda.Ipse Szerintem meg egyszerűen soknak rosszabb volt a térlátása ebben a feladatban. Nem volt elég gyorsan odadobálni, hanem formára is egyeznie kellett. Az nem ment sok embernek. Egyébként szerintem Feri már nagyon hazamenne, csak feladni ciki lenne.

Sanda.Ipse 2017.09.19. 20:51:47

@kisbutters:
Feri azon van kibukva, hogy már másodszor nincs egyéniben sehol sem. Ráadásul ma olyan valaki nyert, akinek a nevét még megjegyzésre sem tartotta méltónak, csak "kislányként" aposztrofálta.
Ferink egója a béka hátsója alá került.

ewita 2017.09.19. 22:03:34

@kisbutters: Az a gyerek hülye mint a tök! azt se tudja hol van, nem volt egy önálló gondolata,mindig azt csinálta amit mások mondtak neki!

Nem Penny hajója 2017.09.19. 22:47:56

ha Nórival és Lillával kellene egy lakatlan szigeten lennem, akkor a második nap inkább felakasztanám magam egy banánfára... szerintem ezek a magánéletben is ilyen irritáló picsák lehetnek

blue_violet 2017.09.19. 23:41:54

@SzabadEzANév?:
Haha! Ebben van valami! :) És ha tényleg Anita Survivor-spinoffja akkor ki lesz a következő érkező? Júdàs Iliász?

Hétkilenced 2017.09.19. 23:54:42

@Peti1899: Na ez az amulettes dolog érdekes lehet, ezek szerint mégis van az új szigetre is elrejtve, ugyanis Bence azzal kezdte a törzsi tanácsot, hogy van-e valakinél amulett és szeretné-e használni. A kérdésre egyik sem vágott meglepődött arcot, viszont nem is keresik. Nem értem.

doktor faktor 2017.09.20. 08:21:23

Es vajon a nem visszatero holtak lesznek a zsuri?

mézescsók 2017.09.20. 10:08:42

@Hétkilenced: Adrinál nem volt védettségi amulett? (Nem láttam végig a lépcsőépítős erőpróbát).
Csak szóban mondták neki, hogy rá nem szavazhatnak, vagy adták ennek valami tárgyi (@Sanda.Ipse:- nek külön: fizikai) jelét?

Nem hiszem, hogy Feri megzuhant. Szerintem vagy nem érdekelte a játék, vagy szándékosan nem akart nyerni. Az utóbbit tartom valószínűbbnek. Annak, aki már a harmadik tábort építi fel, nem okoz gondot hülye deszkák nagyság szerint ide-oda pakolgatása. Voltak már jelei annak, hogy célkeresztbe kerülhet (szimpátiaszavazások, stb.), de egyelőre még nem érzi, hogy ez ő ideje most jött el. Szerintem most vár és megfigyel, felméri az erőviszonyokat, kapcsolatokat, alkalmi vagy erősebb szövetségeket.

Adrit mindig is alamuszi nyuszinak tartottam, eddig elaranyoskodta, elkislánykodta a dolgot és bejött. A győzelme tény, a védettséget megérdemelte, saját magának köszönheti, hogy megszerezte, ezt elismerem, de mitől lett ilyen villámgyorsan fő taktikus. Bosszúból - maga mondta - kiszavaztatni valakit (Gergőt) kicsinyes dolog.
Én személy szerint sajnálom, hogy Gergő esett ki, nem Barbara. Jobban szórakoztam rajta, mint a közkatonán.

Anita mesteri módon kezelte Nóráék hisztijét. Nóra akarta őrületbe kergetni Anitát, de majdnem sikerült saját magát kiütnie és erre a drlány frappánsan rá is mutatott. Lett is csönd. Nórának elmondhatta volna már valaki, hogy mindig annak a rosszabb, aki haragszik.

mézescsók 2017.09.20. 10:14:50

Az ilyen rúdmászós feladatokban az alacsonyabbaknak mindig könnyebb. Ha valaki egész testével rá tud símulni a rúdra, akkor több ponton tapad hozzá, több izmot tud kapaszkodásra használni, esetleg pihentetni. A magasabbnak magasabbra kell másznia, a lábát nem tudja kinyújtani, összegörnyedve kapaszkodik, nincs egyenletesen elosztva a súlya. Ha kinyújtja a lábát, már a jelhez ér. Szóval Lilláéknak nehezebb dolguk volt, mint Nórának, de nyert, ez vitathatatlan. Meglátjuk, mihez kezd vele. Tippen: rámászik Gergőékre, akik már ketten röhögnek rajta.

Berborosz 2017.09.20. 10:27:43

@mézescsók: Adri védettségi nyakláncot kapott.

mézescsók 2017.09.20. 10:47:03

@Berborosz: A nykalánc külsején kívül miben különbözik az amulettől? Nem védettséget biztosít? Ha nem, akkor mit? Ha igen, akkor mi a különbség?
Nem kekeckedni akarok, de valamiből kimaradhattam, mert nem értem.

Sanda.Ipse 2017.09.20. 10:57:30

@mézescsók:
Mindkettő védettséget biztosít. Szerintem azért változtattak rajta, nehogy valaki egy eldugott régit használjon fel egy későbbi kiszavazáson.

mézescsók 2017.09.20. 11:21:10

Kösz.
Adrinak szerintem akkor is jeleznie kellett volna, legfeljebb azzal, hogy nem él vele.
Ha a lánc csak azzal erősítené a tulajdonosát, hogy nem lehet rá szavazni, akkor baromság, mert mi van, ha valamelyik játékos mégis megteszi? Hazapaterolják? Lánc - amulett: tökmindegy, a kiesés ellen véd. Gazdátlan amulettek lehetnek a szigeten? És senki nem vette észre a stábból?
Áhhhhhhhh......

mézescsók 2017.09.20. 11:26:55

@Sanda.Ipse: Az előbb ugyan "védtem" Ferit, de a napokban írtam egy kommtársunknak (Fujimo), hogy Ferinek eddig elég volt a fizikai ereje a győzelmekhez, amit általában a csapatával ért el, nem is egyéniben. Dörzsölt, motivált, uralni tudja a testét, stb., de taktikáznia eddig nem kellett, tehát messze sem biztos, hogy végül ő lesz a nyerő. Szóval ekg.

KuponTatimor 2017.09.20. 11:40:03

@mézescsók:
A nyaklánc a védettségi játékokon szerezhető, nem átruházható és csak a megszerzést követő törzsi tanácson felhasználható, illetve megléte nyilvánvaló az összes játékos számára már a szavazás előtt, azaz nem okoz meglepetést.
Az amulett/nyomravezető levél elrejtve van valahol a játék területén, megtalálás esetén a játékos dönti el kivel osztja meg az infót, a szavazás után felhasználható, illetve átruházható. Az amuletteket az amerikai verzióban az utolsó előtti törzsi tanácsig lehet felhasználni. Ha valaki felhasznál egy amulettet vagy a zsebében vele esik ki, akkor új elrejtett amulett kerül a játékba.
Nóri az amulettjét úgy kapta, hogy csak az egyesülésig használhatja fel, ezért kérte el tőle Bence, csak szerintem nem jól fogalmazott, mert tudta, hogy elrejtett amulettet egyik játékos sem talált, elvileg azt nem gyűjtötte volna be.

2017.09.20. 11:47:09

@mézescsók: amit védettségi versenyben nyersz meg "nyakláncot", az a tiéd, alap h védett vagy, nyilvánosan, mindenki tudjalátja, és nem fognak rád szavazni. ha és amennyiben ezt a védettséget átruházod másra -kb úgy ahogy lilla tette azt az amulettjével-, akkor van esély nagyfakanállal megkavarnod a bográcsgulyást ;)

2017.09.20. 11:50:39

@KuponTatimor: emlékeim szerint a nyaklánc is átruházható, a fagyiscsákó fiútól is elkérték parvattiék.

fujimo 2017.09.20. 11:57:54

hmm... tegnap vettem a fáradtságot és kicsit utána olvastam, h egyáltalán milyen rendezvényen is vagyok... :DD (nem ismertem az ámerikai sorozatot, most pótoltam a gyorstalpaló összefoglalókat)

...ha jól értem, akkor voltaképp itt azt kéne látnunk, hogy a heroes & villains csap össze... vagyis a gigászi hős titánok és a minden eszközt felhasználó, kamuhadjáratot - megtévesztést és már-már pszichológiai terrort alkalmazó túlélő...

...az első csoport nem csak saját magát, de a többieket is menti és a végén fair küzdelemben szeretnének győzni vagy emelt fővel kikapni... a második csoport ugyan látszólag szintén bent tart sok társat, de ezeket saját céljaiknak megfelelően teszik, mindent alárendelve a túlélésnek...

...érdekes nézni, hogy ezt felismerve látható hogy feri valószínű a hadseregből hozott mentalitással (senkit sem hagyunk hátra) az első csoportba tartozhat és kikel (én úgy vettem ki, hogy nem a csel és taktika ellen, hanem a konkrét színészkedés és öncélú megtévesztés ellen... a gonoszok ellen)

...és az is érdekes, h ezen a ponton én sokkal inkább tartottam helyesnek barbi álláspontját, hogy a túlélést leginkább az alkalmazkodó képesség jelenti... amiben benne van a szociális simulékonyság is... (darwin nyert :) )

...én ahogy a saját magam hozzáállását vizsgáltam az egész kérdéskört illetően arra eszméltem, h ezek különböző szinteken különbözően alakulnak-alakulhatnak... a hétköznapi életben a túlélés érdekében szívesen alkalmazok diplomáciát (nem köpönyegforgatást), hiszen így könnyebb minden szempontból... a játékban valószínű ebből bőven kiengednék a megtévesztés irányába, hiszen a tét egy játék... azonban a való életben, ha lezuhannánk egy repülővel... szeretném hinni, hogy nem kezdeném el legyilkolni a társaim, hogy felfalhassam őket a túlélés reményében... oda kéne egy feri... :))

...szóval nagyon érdekes... iszonyú messzire vezet ez a ying-yang játék kérdés... itt a játékot illetően felértékelődött számomra zoli és barbi... (mert ők a helyzetnek és az én hozzáállásomnak megfelelően kezelik a játékot, de még nem végtelenül alattomosan) és kicsit csökkent ferenc, aki a túlzott glorious victory dicsfényben kicsit túlreagálja a játékot... és akivel sokkal szívesebben lennék együtt egy katasztrófa idején, mint bármilyen villain karakterrel... :))

...kíváncsi vagyok, hogy hova vezet ez... :))

kisbutters 2017.09.20. 12:16:04

@fujimo: Ó persze. Feri gond nélkül leszvazott úgy ahogy a csapat akarta és nem úgy ahogy ő akarta Barbira. Lassan szenté avatod Ferit. Te nem az egyik fia vagy?

fujimo 2017.09.20. 12:21:31

@kisbutters: nem olvastad, amiket írtam róla ugye? ...nekem túl hímsoviniszta, túl hagyományörző és végtelenül kirekesztő (pl. ahogy krisztiánt levegőnek nézte és ahogy támogatta bálintot a "társadalmilag nulla" elméletében)... nem gondolnám, h a fiai ilyet írnának róla... vagy te úgy gondolod?

...zoli ugyanolyan gyenge az ő szemében és mivel nem hallgattak rá (sőt eleve nem is lehetett nagyon látni, hogy kísérletett tett volna a többiek meggyőzésére), úszott az árral és a másik leggyengébbet akarta kirakni...

fujimo 2017.09.20. 12:28:14

@kisbutters: jah, es mintha nem ertetted volna, h a mondandom lenyege,h feri egyre inkabb tul komolyan veszi a jatekot(ami onmagaban nem baj, csak o elemi szinte tunik ugy, h ezt megeli), igy egyre inkabb barbinak szurkolok... :)

Muffaló Billy 2017.09.20. 13:04:43

Nocsak, a Holtak szigetén a kis pisze Nóri lett a főnicica? Jó lesz ez.

KuponTatimor 2017.09.20. 13:41:48

@Biriksz_Krokiksz!: jogos, elkérték, de még hogy! :D
akkor a nyaklánc is átruházható, viszont a szavazás előtt.

2017.09.20. 14:00:28

@KuponTatimor: ;) ott és akkor úgy kiabáltam a monitornak, nagy át- és beleélésembe' - mindmáig nem feledem.
kiváncsi vagyok, h lesznek-e itt is eléggé taktikusak a jócsajok :))) (bárcsak!)

2017.09.20. 14:57:51

Sixx !

Elnézve a pixeles, elmosódott retyerák szkrínshotokat, nálad sem HD a HD ! :)
Lesz még valamikor normális, NATÍV (!) 720p vagy 1080i adás ebben az országban ???????
Pixeles, széteső, mocsok MPEG2 kódolás még mindig !

Persze már árulják a népeknek a 4K TV-t....
Oszt' azon meg a mijaf@szomat nézzek ?????? Micimackót blúréjről ?????
süti beállítások módosítása