Az eredeti sugárzás szerint ez volt a 2x02 epizód; egy New York-i fánkboltban kezdünk, nyugi, nem Vajna Timikéé, úgyhogy közpénz nincs veszélyben. Más gond viszont akad, mert egy idős hölgy reklamál a fiatal kiszolgáló srácnak, ő mázas fánkot kért, nem csokisat. A srác nem túl nyitott a panaszra, kemény a reggeli forgalom, sok a meló, nem ér rá ilyen kicsiségekkel foglalkozni, különben meg a csokis is nagyon finom, 3,25 lesz altogether, itt tessék fizetni. Önérzetes monológját egy, a nyaka köré akasztott kampós végű sétabot szakítja félbe, aminek másik fele öreg Indy kezében van. Félszemű nyuggerünk bocsánatkérésre szólítja fel a srácot: Tanulj tiszteletet, különben is, egy ilyen boltban nincs is kemény meló, bezzeg amit én éltem át a Somme-nál ennyi idős koromban! És ezzel belekezd egy újabb tanmesébe.

Amint emlékszünk, Indyt és Remyt Londonban láttuk utoljára, amikor elindult velük a katonavonat az európai hadszíntérre. Akkor május volt, most meg augusztus, viszont az időjárás tisztára őszies, hűvös eső esik, La Chavatte városka állomásán konyultan leng a francia zászló. Szakadt vonat érkezik az 1. vágányra, máshova nem is tudna, mert több vágány nincs is az egész környéken. Fáradt belga katonák kászálódnak le róla, köztük két hősünk is, és csatlakoznak az itt állomásozó francia-angol sereghez. Az alakulótéren felsorakoznak, egy sebhelyes arcú belga elszánt arccal fényesíti bajonettjét zubbonya ujján.

Bilideau őrnagy, a franciák parancsnoka magához hívatja a belgák rangidős tisztjét, de csak Henri Defense tizedes jelentkezik. A flandriai harcokban ugyanis a századuk valamennyi tisztje és tiszthelyettese elesett, az őrnagy zavartan hallgatja a beszámolót, hetvenen maradtak a 230 fős századból. Az őrnagy úgy dönt, az új tisztek megérkeztéig a francia Moreau őrmestert nevezi ki a belgák parancsnokává. Magához kéreti az őrmestert, aki Giscard nevű haverjával azon mereng, miért hívatja a parancsnok: Rájött volna, hogy sajtot loptunk? Vagy hogy mi ittuk meg a borát? Vagy arra, hogy el akartad csábítani az ezredes lányát?, vigyorog Giscard Moreau-ra.

Lebukás azonban nincs, kinevezés viszont igen: az őrnagy soron kívül hadnaggyá lépteti elő Moreau-t, aki tiszteleg és lelép. Giscard-ral felkeresik a belgákat, a sebhelyes éppen az egyik bölcsész társuk könyvét dobálja, a károsult kétségbeesve igyekszik visszaszerezni a tulajdonát. Moreau jókor érkezik, röptében elkapja a könyvet és visszaadja a bölcsésznek, majd félrehívja Indyt és tájékoztatja a helyzetről. Giscard lesz az első helyettesem, maga a második, mondja Indynek, majd a Jacques nevű sebhelyesről érdeklődik. Indy szerint jó katona, de megbízhatatlan, sőt gyanús is: az egyik csatában roham közben leszúrták a századosukat és ő ott volt közvetlenül mögötte.  Moreau szerint ez nem bizonyít semmit, és otthagyja Indyt, aki visszamegy a társaihoz és beszámol az új parancsnokukról. Jacques egyből szítani kezdi a hangulatot, eladtál minket a francúzoknak, ezért még számolunk!, fenyegetőzik, Remy hiába igyekszik lenyugtatni.

Az őrnagy összehívja a tiszteket és ismerteti a közeli támadás tervét: egy magaslatot kell elfoglalni, a belga gyalogság megy az élen, akik Flandriában már megmutatták, milyen keményen tudnak harcolni.  Pokoli lesz, de a jó katona előtt nincs lehetetlen, főleg ha a különböző nemzetiségű századok katonái összedolgoznak!, hergeli a tiszteket. A parancsnok beszédét később Moreau ismerteti a belgákkal, hozzátéve: Országaink között voltak történelmi ellentétek, de most vagy engem követnek vagy önfejűen a maguk elképzelései után mennek, az viszont káoszhoz vezetne.

A lövészárkokban a csapatok felkészülnek a támadásra, vigyázzon a kóbor golyókra, tizedes, súgja oda Jacques gúnyosan Indynek. Pontban 10:10-kor megindul a roham, a németek aknavetőkkel és géppuskával folyamatosan szórják a támadókat, akik tömegesen esnek el. Jacques és két társa persze az első adandó alkalommal a paranccsal ellentétes irányba kezd futni és bevetődnek egy akna vájta gödörbe, elég közel az ellenséges géppuskaálláshoz. Jacques mutogatja, hogy dobjanak át nekik pár kézigránátot, Indy betesz néhányat egy üres szimatszatyorba (hivatalos nevén gázálarctáska) és átdobja Jacques-éknak. A dobás azonban rövidre sikerül, a táska a nyílt terepen landol, na most mi legyen? Moreau hadnagy szerint ha nincs megfelelő fedezék, akkor csinálni kell, ezzel a nála lévő kézigránátot egy közelben álló csonka fa tövéhez dobja. Robbanás, a fatörzs kidől, ennek takarásában már el tudnak kúszni a táskáig és sikerül is odadobniuk Jacques-éknak.

Azok kibiztosítják a gránátokat és a német fedezék felé dobják, sikeresen felrobbantva a géppuskafészket. Folytatódik a szövetséges roham, a következő lövészárokból a németek ugyan tüzelnek, de a támadás elsöprő erejű. Az ellenség menekül, akinek nem sikerül időben kimászni a lövészárokból, azt közelharcban leszúrják. A sikeres támadás végén nagy az öröm, közelebb kerültek a magaslathoz vagy 100 méterrel és ehhez csak párszáz halott kellett. Simán megérte.

Moreau Giscard-ral beszélget, a másik két századot szétszórták, csak az övék maradt meg úgy-ahogy. Jacques szemrehány Indynek, mi az hogy nem tudta elsőre odadobni nekik a gránátokat, olyan gyengén dob, mint egy lány. Ezen aztán egy pillanat alatt összeverekednek, a bunyónak az érkező hadnagy vet véget: Harci helyzetben nincs verekedés, még egy ilyen és mehetnek a kivégzőosztag elé, rompez!

A szövetségesek a frissen elfoglalt árkokban várják az újabb parancsot, de e helyett német ellentámadás indul. A tüzérségük kilő pár gránátot, de nem ám simát, hanem gázzal töltöttet, álarcot fel!, ordítja Moreau. A bölcsész kollégának azonban valahol kiesett a sajátja a szimatszatyorból, szegény hiába  kapkod össze-vissza, senkinél nincs tartalék, a szerencsétlen ott fullad meg társai szeme láttára.

A hatalmas füstben egyszer csak furcsa villódzást vesznek észre Indyék, ez meg mi lehet? Töprengeni nincs idejük, mert a füstből lángszóróval felszerelt németek bontakoznak ki és többméteres csóvákkal tisztára söprik a terepet, a szövetségesek ordítva, sokan égő egyenruhával menekülnek vissza saját vonalaik mögé.

Visszavonulás közben látszik, hogy még a tisztek lován is gázálarc van, be is teszek egy képet a rendkívüli látványról.

A katonák elgyötörten ülnek a lövészárkokban, de felsőbb utasításra újabb támadásban nem kell részt venniük, a század két nap pihenőt kap a közeli kisvárosban. Vidáman fürdenek a kórházban, kimoshatják az egyenruhájukat, sőt még lábgomba elleni hintőporral is beszórják őket.

Mindezek után jöhet a jól megérdemelt sörözés a Café du Midiben, Remy egy húzásra legurítja a saját adagját és már megy is egy újabb korsóért. A belgák kihívják az angolokat teniszezni, a vesztes nem csak egy kört, hanem az egész esti ivászatot fizeti. Indy és Emile nevű társa áll ki két angol ellen, felfestik a pályát a főtéren és indulhat a meccs.

Remy az egyik ablakból nézi a szettet két hiányosan öltözött hölgyemény társaságában, de hamar visszavonul velük, gondolom szobabiliárdozni. (Ezt egy dákóval és két golyóval kell játszani. Amúgy Remy friss házas, ugye emlékszünk az előző részből?) Egyébként igaza van, mert az angolok hamar elhúznak és a végén meg is nyerik a meccset.

Utána a két angol dumálni kezd Indyvel és meglepődnek, hogy kapásból felismer egy idézetet a II. Richárdból. Egyikük átad egy kis verseskönyvet Indynek, benne Siegfried Sassoon költeményeivel és kéri, olvassa fel az Álmodók c. verset. Indynek tetszik a vers és kiderül, hogy az egyik katona maga Sassoon, társa meg nem más, mint Robert Graves, a később ismertté vált költő és író. (Én, Claudius és Claudius, az isten megvan?) Hármasban elvonulnak kocsmázni, Sassoon a fegyvergyárosok ellen beszél, az ő érdekük, hogy a háború minél tovább húzódjon. Ő személy szerint nem ért egyet a háborúval, mégis kötelességének érezte, hogy belépjen a seregbe. Vele szemben Graves idealista, szerinte ez a háború nemes eszmékért folyik, amikért érdemes harcolni.

Este Bilideau őrnagy haditanácsot tart, a cél továbbra is a magaslat elfoglalása. Igaz, hogy közben a németek erősítést kaptak, de a szövetségesek első osztályú katonák, akik ha kell, büszkén halnak meg. Én a magam részéről ennél lelkesítőbb beszédet is el tudnék képzelni, de mit értek én, közönséges ágyútöltelék a magas hadicélokhoz? Reggel tehát újra indul a támadás az ismert koreográfia alapján: árokból ki, roham, ellenség golyószóróval tüzel, rengetegen elesnek a támadók közül. A veszteségek ellenére mégis sikerül közelebb kerülni a magaslathoz, újra elfoglalják az ellenséges lövészárkot és rohannak tovább.

A következő ároksor viszont üres, nofene, visszavonult az ellenség? Indyék beugrálnak, de örülni nincs idő, mert ekkor a dombon elrejtett két géppuskafészekből zárótüzet szórnak rájuk, szinte meg sem tudnak moccanni. Ki kell iktatni, adja ki az ukázt Moreau, és három embert küld előre: Indyt, Giscard-t és Jacques-ot, keressenek valami alagutat. A három felderítőnek a tüzelés ellenére sikerül eljutnia egy lejáróig, óvatosan beosonnak, azt viszont nem veszik észre, hogy a bejárat környéke alá van aknázva. A németek berobbantják Indyék mögött a lejárót, na akkor innen már csak előre vezet az út, mint az Egri csillagokban.

Indy észreveszi a folyosó túlvégén ügyködő német katonát, aki éppen a kijárat berobbantására készül, odaoson és bajonettel leszúrja. Puskát szegezve kirongyolnak a szabadba, mint a három muskétás, sikerül meglepniük a hátrahagyott őrséget, és végeznek velük. Indulnak tovább a dombon levő géppuskafészekhez, az ottani németek veszettül tüzelnek lefelé, így nem veszik észre a belgákat. Indyék három kézigránáttal szétrobbantják a fészket, ezt látva lentről megindul a roham, az utolsó körbezárt szakasz végül megadja magát.

Giscard indul lefegyverezni őket, de ekkor váratlanul német vezényszó hangzik fel, Feuer!, és a szakasz mögött elrejtett másik géppuskából lőni kezdik a szövetségeseket. A németek elmenekülnek a zűrzavarban, szegény Giscard-t viszont halálos lövés éri. Büszkeséggel éltem és halok meg, ezek az utolsó szavai, Moreau könnyezve hajol bajtársa holtteste fölé.

A hadnagynak az utolsó roham után mindössze 13 embere maradt, ezért küldönc útján erősítést kér, ami viszont csak nem akar megérkezni. A hadnagy a feleségéről kezd mesélni Indynek, de az első szavak után halálos lövés éri, és megindul a német csapatok ellentámadása. Hatalmas a túlerő, Indyék nem is nagyon tudják viszonozni a tüzet, bár Jacques még sikeresen leszúrja az egyik Indyre támadó katonát. De ettől még nem leszünk barátok, mondja vigyorogva, de ezek az utolsó szavai, mert őt is eltalálják. Az egyik lövedék Remyt is megsebesíti, a németek elözönlik a magaslatot, Indy és pár életben maradt társa kénytelen megadni magát. Az eredmény tehát: több száz halott árán sikerült elfoglalni egy dombot, amit az ellenség fél órával később visszafoglalt. És ez csak egy példa a somme-i vérfürdő abszurditásaira…

A jelenben öreg Indy a történet végére ér, de még mindig szorítja a fánkos gyerek nyakát: A fiatalságomat patkányszaros lövészárkokban töltöttem, úgyhogy nekem te ne mesélj nehéz időszakról! Végszóra belép két zsaru, akik csak azt látják, hogy egy öreg inzultál egy fiatalt, megragadják a rozoga akcióhőst és kivezetik a helyiségből.