Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 7x07 - A sárkány és a farkas (18+)

2017. augusztus 29. 15:00 - sixx

Királyvár

Pöcsméregetéssel indulunk, már ha ez a Makulátlanok (vagy hogy a picsába is hívják az Unsullied hadsereget itten magyarul) esetében bármilyen formában is releváns, állnak a várfal előtt, sokan, odafent meg Bronn irányítja a védőket, egy kis szurkot ide, öntsél még a forró ólomból a vödörbe, ne sajnáld, Lajos. Mert hát mit lehet tudni, mi lesz ennek a vége. Megjönnek a barbárok is, kismillió lovas dothraki, ami azért vicces, mert ló < kőfal, de Jaime, aki közben csatlakozik Bronnhoz, kis híján összefossa magát tőlük. A Makulátlanokat Bronn nem érti, nincs fasz, nincs kúrás, akkor meg minek harcolni? A tengeren már fordul a létszámfölényes kocka, a vár alá érő Tyrionékat Euron flottája fogadja, 5 csoffadt bárka ellen vagy ezer rendes hajó, csúnya vége lenne a dolognak. Oszt hányan laknak itt, kérdezi az ikeagalléros Havas Tyriontól, egymillióan, mondja az, és érthetően komor, hiszen 999 999 999 le van szarva, de az az egy az Cersei. A hajófenékben a Véreb lecsekkolja a zombit, kösz, jól van, hörög rendesen.

vlcsnap-00003_30.png

Na kérem szépen, a pöcsméregetések pöcsméregetésének non plus ultrájának a csimborasszójára a Királyvár ún. Sárkányverem nevű létesítményében kerül sor, ami egy romos stadion, mint mondjuk az akasztói Stadler, csak itt nincs vízfestékkel festett Utolsó vacsora. Van ezzel szemben nagyon sok karakter, Bronn, Tyrion, Jaime, Cersei, a Hegy, a Véreb, Brienne, Podrick, Davos, Theon, Varys, Havas, Misandei, Euron, Qyburn, Ser Friendzone, ennyi szöveges szereplő egy helyszínen még sose volt egyszerre. A bevonulás vicces és nosztalgikus, hiszen Tyrion és Podrick vagy Tyrion és Bronn, sőt, Bronn és Podrick is rég nem látott haverok. Tyrion megkérdi Bronnt, hogy oszt nem fél-e Cerseitől, mert hát csak elárulta, de Bronn csak röhög, ugyan már, Cersei egy zsák aranyat kínált a fejedért, én meg elhoztam neki. Van benne valami. Cersei elindulás előtt utasítja a Hegyet, hogy ha gáz van, Danyt gyakja el először, utána Tyriont, aztán fakultatíve az összeset, mert ő ilyen előrelátó fajta. Brienne és a Véreb is összefut, néznek nagyokat, majd kitárgyalják fogadott lányukat, Aryát, jól van, jól hát, inkább a környezetét kellene félteni. És vigyorognak, ja, eleven kislány.

Tyrion és Havas a Sárkányveremről beszélgetnek minek volt ez? Hát, itt tartották Dany rokonai a sárkányokat, láncon, miután hiába magyarázták nekik, hogy NEM SZABAD abajgatni a jónépet, és NEM ESSZÜK MEG KARCSI BÁCSI TEHENEIT. A sárkányok ezek szerint egy 18 hónapos gyerek szintjén voltak trollok, a láncraveréstől viszont elsorvadtak és kicsik lettek, aztán meg nem voltak többé. Míg Dany és a három tojás be nem ment a tűzbe, ugye. Apropó, Dany sehol, ez a bevonulás és leülés után elő is kerül témaként, Cersei kissé pikírt, jöhetne már, ha már leültem, basszameg, nem nekem van repülő transzferem, oszt mégis hamarabb ideértem gyalog. Közben sok sok szemezés van, mindenki názi az ellenfelét meredten, aztán Euron, aki a Westeros legnagyobb gyökere címre pályázik, egyelőre sikerrel, beszól Theonnak, hogy nála a húga, és meg lesz baszva/ölve ha... Tyrion közbelép, mire őt is kiosztja Euron, de amolyan hebrencs módra, és a törpe kiröhögi, még sértegetni si ostoba vagy, fiam. Cersei rosszallja a műsort, és int a Hegynek, aki lép egyet, mire Euron leül, mert zombi > kalóz. A Hegy, ha mér felállt, a Vérebbel mereget véreres szemet, de nem lesz Cleganebowl, mert ugyan az írók egy egész évadot szenteltek a fanservice-nek, de mindennek van határa.

És amikor Cersei már készen állna hazamenni, megjön Drogon, a hátán Danyvel, és Cersei arcán látszik, hogy bárcsak hazudott volna Jaime a méretekről, ez KURVANAGY BAZDMEG, és felette ott köröz még egy, baszhatjuk, ezek felégetik az egész kócerájt egy délután alatt. Dany leszáll a hátasáról és bevonul, Cersei megjegyzésére, miszerint sokat késett, egy bocsesszel válaszol, ha ez egy Bruce Willis-film lenne, a riposzt a "nagy volt a forgalom" lett volna. Tyrion elmagyarázza, hogy miért is vannak itt, észak, Fal, hideg, zombik, Éjkirály, jönnek, nem állnak meg, nem tárgyalnak, nem ejtenek túszt, aki meghal, katona lesz. Közben a Véreb szegény egyedül cipeli fel a zombis ládát a pincéből, és teszi le a méltóságok elé, kinyitja, és...semmi.

A zombi a szakszervezet által kialkudott és egyben jól megérdemelt pihenőjét tölti a hajóút után, de egyszer csak kipattan a dobozbúl, és rohanva/hörögve indul meg Cersei felé, akiben a szar is vigyázzba' áll, de nyugi, a Véreb szemmértéke legendás, így a lánc, amivel a zombit rögzítették, pont nem elég hosszú, így hiába arénázik, csak parasztvakításnak jó, de annak fasza nagyon. Havas és Davos feláll, és mint egy jól begyakorolt porszívóügynökpáros, hogy bemutassák, mit tud a zombi, de előtte a Véreb karddal kettévágja, úgy könnyebb lesz, de ha már ott van, az egyk kezét is lenyesi. A zombi levágott kezét Qyburn úgy nézegeti, mint én egy első nyomású Too Fast For Love bakelitet, Havas meg előránt egy obdszidiánpengét, ez a jó, kérem szépen, illetve a tűz, az viszi őket, és megégeti a kezet. S lőn. Függöny, taps, vissza, vissza. Cerseit meggyőzte az előadás, oké, szarban vagyunk. Euron megkérdi, hogy oszt úszni tudnak-e, Havas, a rezidens zombiexpert a fejét rázza, nem. Oké, áll fel Euron, akkor én megyek a szigetemre, szevasztok, és lelép. Imádom. A terv az lenne, hogy mindenki közösen harcol az északi veszedelem ellen, és félreteszi a kicsinyes belvillongást, ehhez pl. az kell, hogy Havas behódoljon Cerseinek és esküt tegyen, hogy nem támadja meg.

Havas persze nem ezt mondja, hanem azt, hogy ő már behódolt egy királynénak, azt meg Danynek hívják, szóval bocs. Jaj, semmi baj, mondja Cersei, feláll, és elmegy, erről ennyit akkor. Mindeni meredten néz Havasra, bazdmeg, mennyire kell kreténnek lenni ehhez??? BÖCSÜLET, kiáltja havas szeme, NEM HAZUDOK SOSENEM! Tyrion érdeklődik, hogy miért nem lehetett volna ÚGY TENNI, MINTHA, hiszen Cersei is csak ezt, a színjátékot várta, hogy az emberei előtt ne maradjon szégyenben, de Havas az apja fia, vagyis nem, azaz igen, de ezt csak mi tudjuk. Tyrion elnyomja magában a berzekert, aki ilyenkor leszaggatná Havas arcát, jólvanbazdmeg, megyek, tárgyalok vele, hátha nem öl meg. Nem öli, mert Cersei nem hülye és mindig több lépéssel előre gondolkodik, de a beszélgetés feszült, a színészek állati jók, Tyrion meg abból, hogy Cersei nem piál, és a hasát fogdossa, rájön, hogy terhes. Cerseinek az a baja, hogy nemcsak az apja, de tulajdonképpen két gyereke halála is ráverhető Tyrionra, legalábbis ha a Ripost-888-Tények vonalon indul el, és ez sok. Tyrion szerint is, és sajnálja, de hát az apja egy olyan tettért akarta kivégeztetni, amit el sem követett, és ezt Cersei is pontosan tudja. Ja, de ki nem szarja le. Tyrion igyekszik a lelkére beszélni, de Cersei aggodalma jogos: amíg ő északon hadakozik a zombik ellen, mi a garancia, hogy Dany nem támadja hátba?

vlcsnap-00039_12.png

Ugrunk vissza az arénába, ahol Havas már elfelejtette, hogy itten a világ sorsa van kockán, ő csak azt látja, hogy Dany egy sötétebb zug felé tart, megy is utána, ja, szomorú, sárkánycsontok, mondja, sóhajt, és közben szemmel kúrja Danyt, akinek olyan párás lesz a szeme, hogy menten egymásnak esnek, de előtte még szó esik arról, hogy Dany nem eshet teherbe, mert aszonta neki egy banya 5 évaddal ezelőtt. Havas, az igazmondó csak néz, tuti hazudott, mondja. Mielőtt kúrás lenne, megjön Tyrion, nem szól egy szót sem, de mögötte ott jön Cersei is. Fegyverszünet van, időleges, és csak addig, míg az Éjkirály seregei meg nem semmisülnek. A Lannister-hadsereg megy fel északnak Danyékkel, és harcol a veszedelem ellen. Fellélegzés, így van némi esély. Mindenki megy a dógára, Jaime például a sereg vezetésével tárgyalja le a csapatmozgásokat, amit Cersei vigyorogva hallgat, fiam, te tényleg ennyire naiv vagy, vagy fested magad?

Jaime nem érti, elmagyarázzák neki: Cersei hazudott, esze ágában sincs északnak menni, csak időt akart nyerni és azt elérni, hogy Dany ne délen legyen. Jaime köpni-nyelni nem tud, de baszki, zombik? Helyes, majd végeznek Danyvel mag Havassal, és meglátjuk. Sárkányok! De csak kettő, szerelmem, csak kettő, hol a harmadik? Mittudomén, mondja Jaime, nagygenerálon? Cersei hajthatatlan, de Jaime-ben most tört el valami, nekem ebből elegem van, én a szavamat adtam, nem szegem meg. Egyedül maradsz, Euron is elhagyott. Cersei még jobban röhög, ne már, te bevetted a színjátékot? Elment Essosba összeszedni a Golden Company nevű zsoldossereget. Erre Jaime nem tud mit mondani, csak azt, hogy le vagy te szarva, én leléptem, de Cerseit nem lehet csak úgy otthagyni, és bepipul, int a Hegynek, aki már a kardját rántaná, de aztán csak nem öli meg Jaime-t. Mert neki majd hősi halál jár a 8. évadban, azért. Kint szállingózik a hó, Jamie pedig elindul lovon északnak.

Sárkánykő

Rövid látogatás ez, van egy haditanács, ahol megbeszélik a terepasztal mellett, hogy ki, hol mikor lesz, és az is eldől, hogy mivel az északi népek hebrencsek, nem lenne jó ötlet földközelben sárkányháton menőzni, még a végén leszedik Danyt. A sárkányok maguk repülnek majd a találkozási pontra, Danyék hajóval mennek. Theon és Havas a trónteremben lelkiznek egy érdektelent, de Theon legalább gerincet növeszt közben, és a partra leérve azt akarja, hogy a Yarához hű Greyjoyok menjenek vele mentőakcióra. Az őt megmentő hajó kapitánya csak néz, hülye vagy? Veled? Te gyáva fasz, te. Ebből lesz egy verekedés, amit 80 százalékban a kapitány nyer meg, és péppé veri Theont, de amikor az újra és újra felkel, és már nagyon unja, a tököntérdeléssel akar neki véget vetni, ami nem hat Theonra, ugye. Én eddig azt hittem, a farkát vágták le, nem a zacsit, benne a herékkel, de mindegy, legyen, nem számít, mert Theon kettéfejeli az ember orrát, majd amikor az elesik, ráugrik és agyonveri egy kővel. Aztán feláll, és elindul Yaráért, a Greyjoy népek meg mindig az erősebb kutyát követik, így beszállnak mellé az öngyilkos kommandóba.

vlcsnap-00049_10.png

Deres

Kisujj nem adja fel a fordítsuk egymás ellen a Stark-lányokat küldetést, és mézesmázos, de egyben nagyon creepy hangon szépen arra vezeti rá Sansát, az együgyűt, hogy Arya Lady Stark akar lenni, Dany és Havas meg kúrnak, mert annak értelme van. És rá, Sansára soha nem hallgatott senki. Sansa aszongya neki, Arya egy badass bérgyilkos, szóval szakadjon le róla, mert baja lesz. Kisujj aszongya, feltételezzük a legrosszabbat, mit akarhat Arya valóban? Sansát holtan. Azért jött ide. Azért ásta elő a levelet. Mert úgy nem vonják felelősségre. És Sansa fején az látszik, hogy ezt be is kajálta kajakra. Kicsivel később össze is hívja a tanácsot a nagyterembe, behozatja Aryát, körben katonák, a kiscsaj megnézi őket és aszongya, oké, essünk túl rajta. Sansa sorolja a bűnöket, árulás, többszörös, felbujtás, gyilkosságban való bűnrészesség, mit mondasz erre...Lord Baelish?

Mert az egész egy átbaszás volt, jóhogy, aki ezt nem látta előre, az vagy naiv, vagy nem látott elég sorozatot még. Kisujj nem látta előre, őt átbaszták itten, Arya meg úgy mosolyog, hogy a hideg ráz tőle. Mi a bűnöm, az, hogy segítettelek, igyekszik menteni a menthetőt Kisujj, mire Sansa sorolja, kinyírtad a nagynénémet, elárultad az apámat, az anyámat, eladtál Ramsay Boltonnak és nem mellesleg szart kavartál a Starkok és a Lannisterek között akkor, amikor aszontad, a tőr, amivel Brant ki akarták nyírni, az Tyrioné. Ugyan, ezt nem tudhatod, mondja Kisujj kínjában vigyorogva, mire Bran síri hangon elismétli, amit Ned Starknak mondott a halála előtt, Kisujj álla leszakad, és ugyan egy utolsót még könyörög Sansának, hogy menjenek szobára, és beszéljék ezt meg, de hiába, Sansa Aryára néz, az meg vigyorogva elvágja Kisujj torkát, szevasz Lord Baelish. Persze Aiden Gillan színész nem feltétlenül száll ki a sorozatból, Arya az arcából majd maszkot csinál és medzsik, Kisujj újra szerepelhet. vagy nem, mit tudom én, mi fér bele jövőre(?) hat epizódba.

Dany hajója / Deres

Sam is befut, hova máshova, mint Deresbe, pacsi Bran, mizu? Én vagyok a háromszemű holló, az. Király, de ez mi is? Látom a múltat. Mindent tudok. Miattad. Te juttattál el a Falon túlra. Hát, szívesen. Bran néz bele a tűzbe, te meg? Hát, jöttem segíteni Havasnak a zombik ellen. Az jó, mondja Bran, mert Havas és Dany éppen erre tart. Ezt is valami látomásból tudod? Erre Bran felemel egy hollópostát én meg kis híján megfulladok a röhögéstől. Aztán jön az a pillanat, amire az egész évadot építették, Havas igazi rokonságának története, amit a mindent tudó Bran ad elő, és közben mutatják a hajót, amin Havas bekopog Dany kabinjába, bemegy, ráfekszik és nagyon megdugja, szóval miközben ez megy, Tyrion meg a folyosón áll és néz maga elé meredten, Bran azt mondja, hogy Havas nem is Havas, hanem Sand, azaz Homoki, mert törvénytelen gyermeke volt Ned Stark húgának és Rhaegar Targaryennek.

Erre Samu megköszörüli a torkát, és Szegfű érdemeit gecimód elsumákolva aszongya, hogy nem, nem, ÉN leltem egy kódexet, amiben a főpap lejegyzetelte, hogyan semmisítette meg Rhaegar házasságát a Martell-lánnyal, és hogyan adta össze a Stark-csajjal, és ekkor már Bran mindentudása is bekapcsol, és kapunk egy diafilmet a múlt eseményeiről, egészen Havas (?) születéséig, akit az anyja Aegon Targaryennek nevezett el, és sajnos mostantól, nekünk is így kell hívnunk? Én lázadok, Havas Jon az Havas Jon és kész. A lényeg, hogy Bran összegez, akkor nem fattyú, hanem trónörökös, övé a vastrón, nem a nagynénjéé, akit éppen most dugott félhülyére. Vérfertőzés rulez Westeros.

A Fal

A Falon Beric és Tormund járőrözik, meg pár ember, Vadak leginkább, akiknek a világosabbik ikeás szőnyegből jutott asszem. Minden fasza, csak Gendryt nem látom, tán elfutott? Vagy evez? Mindegy, ere idő nincsen, mármint az elmélkedésre, mert lent az erdőből kilép egy magányos lovas, rajta a hosszú hajú White Walker, és megáll. Mögötte jön a sereg, mint a 100 000, legalábbis ennyinek saccolta Dany korábban, de ők is megállnak, az első sorban a Mastodon zenekar teljes bezombult legénységével. Várnak. Mi tudjuk, mire, Tormund nem, de mire leírom, már ő is: megjön az Éjkirály a lelőtt sárkány hátán. A jégsárkány elég szar állapotban van, tiszta lyuk a szárnya, tök szegényesen néz ki, de még repül, sőt, a Falhoz érve kék lángot okád, és módszeresen elkezdi lebontani a falat, omlik a jég, hullik lefelé, a falnak annyi, menekül ki merre lát, Tormundék sorsa kérdéses, de az nem, hogy a zombisereg a falon túlra került, kezdődhet a végjáték.

Köszönöm az egész évados megtisztelő figyelmet, kommenteket és javításokat, a blog megy tovább, sok jó sorozat-és reality-hogyvóttal, tessék jönni, kattintgatni lelkesen tovább. 2018-ban vagy 2019-ben jövünk a záróévaddal, jövő héten pedig lesz még egy Facebook Live kibeszélőnk, majd szólunk.

Nézd a Trónok Harca új évadját jogtisztán Telenor MyTV + HBO GO előfizetéssel belföldön bárhol, bármikor. Telenorosoknak a korlátlan belföldi adatforgalom a MyTV-csomagok része. További információ itt.

Címkék: 18+ trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snk. 2017.08.29. 15:11:40

" Oszt hányan laknak itt, kérdezi az ikeagalléros Havas Tyriontól, egymillióan, mondja az, és érthetően komor, hiszen 999 999 999 le van szarva, de az az egy az Cersei"
Most akkor millió vagy milliárd vagy gyakoroljam még az értő olvasást?

lilcsi manó 2017.08.29. 15:14:57

jo resz volt nagyon :) meg persze az egesz evad
csak azt nem ertem Tyrion minek all ott a folyoson bamban, mikozben ezek dugnak..

nota19 2017.08.29. 15:17:46

Ez haláli volt Sixx.

Palladrin 2017.08.29. 15:21:53

Baelish ... na az finom volt! :)

KisIst 2017.08.29. 15:25:37

Jók voltak a hogyvoltok, az aktuális epizód után mindig nehezen tudtam kivárni az összefoglalót! Már várom az uccsó évadot, részben a hogyvoltok miatt... :)

Snk. 2017.08.29. 15:27:09

az feltünt valakinek, mikor a véreb elengedte a kis zombit és elindul Cercei felé a hegy le se fossa? tehát ha nincs az isteni szemmértékkel megáldott véreb, cercei beszopta volna, csúnyán. miután visszarántotta utána lép elő jaime meg a hegy is. dafuk? nem szeretnék ilyen testőröket.

a végén a sárkány lyukas szárnyal meg medzsik láng hányással jó nagy csalódás volt.
ha nem megy megmenteni az öngyilkos osztagot dani, hogy az anyámba jutott volna át mr zombiking sárkány nélkül? egymás nyakába állitja a zombikat vagy mi?

remélem a végén arya megöl mindenkit és boldogan él amig meg nem hal.

Ruadhnait 2017.08.29. 15:28:14

Tetszett a resz, meg a hogyvoltot olvasva 3-szor hangosan felnevettem, kar, hogy epp melozok...
Csak engem zavart a Jon-Dany szexjelenet benasaga? Termeszetellenes pozicioban fekudtek valahogy, nem hittem el, hogy dugtak...es a csok se volt se szenvedelyes, se hiheto. Ez csak azert zavaro, mert kb az egesz 7 evad arra lett felepitve, hogy ezek ketten osszejojjenek, aztan gondolom legyen gyerekuk, aki uralja Westerost, igy ez a jelenet eleg gyer volt, el lett cseszve. Valoszinu azert, mert azok ketten nagy spanok az eletben, ugy nehez kemiat szinlelni, csak az a helyzet, hogy a vilag legnezettebb sorozataban szerepelnek, igy tobbet vartam volna.

Ruadhnait 2017.08.29. 15:32:27

@Snk.: Amilyen szepen, turelmesen varta a sarkanyokat az elozo reszben, biztos tudta, hogy jonnek. Arra keszult 7 evadon keresztul, azert nem mozdult eddig.

janek_ 2017.08.29. 15:32:34

"Theon és Havas a trónteremben lelkiznek egy érdektelent"

nagyon is érdekes volt a beszélgetés. ezzel ágyaztak meg annak, hogy Havas Jon a valós származásának napvilágra kerülése után is Starknak fogja magát vallani.

Snk. 2017.08.29. 15:39:45

@Ruadhnait: erre nem is gondoltam. igy már minden világos. kösz.

nota19 2017.08.29. 15:41:09

Most hallottam: Deres többé nem Kisujjszállás.

ezneménvagyok 2017.08.29. 15:46:56

@Snk.: Csak mint az egyszeri magyar választópolgár. Ami százezer fölött van, az simán csak sok, tökmindegy, mennyi nulla van benne... :-D

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 15:49:32

Na akkor ide is!

Giccses és gyáva befejezése volt egy gyenge évadnak. Sehol egy valódi dráma, sehol egy meghatározó főhős halál, sehol egy igazi ellentmondásos karakter, sehol semmi, csak a közönség igényeinek kiszolgálása a lehető legmegalkuvóbb módon. Emlékszik még valaki arra, hogy a sorozatot annak idején az jellemezte, hogy az hal meg akit legjobban szeretsz? Hol van az már? Helyette a a holt hülye szőke picsa (akit nem mernek holt hülyének ábrázolni), meg a szuicid, mélydepressziós Jani (akit nem mernek szuicid, mélydepressziósnak ábrázolni) rommantikusan kefélnek. Ez a csúcspont. Tyrion nem döglött meg, Jaime nem döglött meg, kedvenc mellékszereplő még véletlenül sem hal meg, nehogy besérüljön a néző. Theon megváltása egy közepes ásítást ért, Sam szerepe egy kövér nulla, minden valós dráma nélkül. Arya-Sansa konfliktust egy szar felépítés után kukázták, hogy ott se maradjon még véletlenül se semmi ellentmondásosság.

Cersei Lannister az egyetlen, akiért ezt a sorozatot nézni érdemes.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2017.08.29. 15:51:25

@Snk.: Ha jól rémlik az előző vagy melyik évadban az ÉjKirály megjelölte Brant ezért tudott átjutni a Holló + a Gyermekek védelmi vonalán mert mer Bran is ott volt.

A Fal felépítésében is besegítettek a Erdő Gyermekei, így az több volt mint egy sima fal. A mágikus védelme miatt nem tudtak átkelni rajta a rossz arcok.

Szerintem amikor Bran átkelt a falon, így annak is megtört a mágikus védelme és így már csak egy jókora fal maradt.

Azon meg már sárkány nélkül is át lehet kelni. A holtak serege akár meg ostromolhatott/elfoglalhatott volna olyan helyet, ahol egy átjáró van, vagy szimplán meg is mászhatták volna, ahogy Tortmundék tették pár évaddal ezelőtt.

A sárkány csak annyit segített hogy könnyebbé(és látványosabbá) tette ezt a folyamatot. Így is úgy is átjutottak volna.

Lunara 2017.08.29. 16:07:00

@Ruadhnait: Nem az a gond hogy nagy spanok, hanem hogy szar színészek. Na jó,Kit Harington valamit azért fejlődött a sorozat eleje óta, pl. már be tudja néha csukni a száját.

Ruadhnait 2017.08.29. 16:16:32

@Lunara: Igen, igazad van. De meg lettem volna elegedve, ha a Dany laba legalabb terpeszben lett volna konyorgom, de hogy lehet ilyen pozban, kinyujtott labbal. Semmi erzelem, vagy szenvedely, en ilyen falra feltevos allo poziciot kepzeltem volna el, akkor is el lehetett volna takarni a Dany cicijeit... Es ertem en, hogy nem lehetett azt tudni, hogy ekkora sikere lesz a sorozatnak mikor szerzodtedtek ezeket a szineszeket, de amikor lattak, a harmadik evad korul, hogy mindenki meg van tisztara orulve a sorozatert elkuldhettek volna oket tovabbkepzesre. Egyebkent a masik halalom a Kisujj, az nagyon sz@r szinesz a tobbihez kepest szerintem.

janek_ 2017.08.29. 16:19:10

@Ruadhnait: pedig ebben a részben is nagyot alakított Aiden Gillan.

Ruadhnait 2017.08.29. 16:23:51

@janek_: En inkabb azt mondanam, hogy ebben a reszben nem volt annyira rossz. Nem reg neztem vissza regi reszeket (mert szomoru vagyok, hogy vege az evadnak) es ott meg rosszabb volt. Inkabb a jo szo akkor az, hogy egyenetlen a szineszi jateka. Mondjuk nalam jobban nyomja az teny. :D

Dekatlon 2017.08.29. 16:25:59

Nagyon fura Szörszi ellágyulása:
- megrendezi a lelépős jelenetet a kalózzal, hogy nagy cselesen hozza a zsoldosokat
- elárulja az egészet Dzséminek
- nem öli meg a végén, amikor az lelép

.
Most akkor vagy van még egy duplacsavar (összebeszélt Tyrionnal, vagy mittomén)
vagy tényleg van valahol szíve
vagy nem merték kiírni a megjavult lovagot.

Pedig szép vég lett volna.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.29. 16:34:41

@Márton Vajda Riefenstahl: Félelmetesen csőlátásszerűen határozod meg a drámát. Ha szerinted nem volt dráma, akkor szerintem rossz optikával tetszik nézni a sorozatot... Nem csak halál létezik... Ha csak ez lenne a sorozat, amit te leírsz, akkor vérprimitív lenne...

Ruadhnait 2017.08.29. 16:36:09

@Dekatlon: Nagyon gyanus, hogy nem mutattak Tyrion mit mondott neki, most vagy azt akarjak, hogy azt higyjuk, hogy Tyrion egy arulo, vagy majd kesobb kiderul, hogy valami nagyon f@szan megoldotta. Viszont, hogy be mert menni Cerseihez egyaltalan, meg azt mondta neki, hogy nem az a celja, hogy elpusztitsa a Lannister klant, kicsi az a sejtesem, hogy lehet, hogy az o otlete volt az egesz atb@szas... Az nagy csavar lenne, ha a nagykozonseg altal imadott Tyrion lenne a fokocsog.

Lily1218 2017.08.29. 16:36:33

Rossz az epizód címe, ezt kellett volna: Mindenki boruljon le Cersei előtt!
Komolyan, egymaga okosabb, mint az összes többi király(jelölt) és tanácsadóik együttvéve .... Lehet utálni, de zseniálisan komponálta meg a tárgyalást, előre eltervezve minden mozdulatot és szót...
Nyilván tudta, hogy komoly okkal jönnek, tehát Észak bajban van, és tökéletesen egyértelmű volt, hogy ki fogja játszani a "elsőként ti vagytok bajba, nem én, és úgyis a halálotokat akarom" kártyát.
Megnézte a műsort, aztán egy olyan feltételt szabott meg, amire pontosan tudta, hogy Jon nemet fog mondani, de biztos, ami biztos, előre emlékeztette, hogy őt igazmondó, jófiúnak nevelte az apukája, nehogy gyorsan igent mondjon neki, amikor nemet vár .... Megkapta azt a választ, amit előre tudott és okosan elvonult. Tudta, hogy utána fognak menni, de innentől ez már nem tárgyalás, hanem pitizés. Nagy különbség.
Persze beküldték a legkisebbet, akiről azt hitték, a legokosabb. Csak volt, eddig és ez a legszomorúbb.... Cersei úgy játszott rajta, ahogy akart. Tökéletesen használta ki Tyrion bűntudatát, magányosságát, kirekesztettségét, a gyerekek iránti szeretetét, úgy manipulálta, ahogy akarta, a család így, a család úgy, majd mikor puhára főzte az öccsét, akkor elővette az ultrahangos fotót, akarom mondani a hassimizést ....
Majd nagy kegyesen visszatért ,és kiemelten hangsúlyozta, hogy ő aztán semmilyen ígéretet nem kapott... tényleg, nem is volt feltűnő.
Kár volt elvonulni, Dany és Jon akkor se kapcsoltak volna, hogy átverték őket, ha az orruk előtt beszélnek.
Mert akármit is beszéltek utána, egyértelmű, hogy Cersei elérte a célját, Tyrion - még nem ismert mélységig - de elárulta Danyt.
Pont Tyrion, aki előre megmondta, hogy nem szabad benne bízni, tehát tökéletesen egyértelmű, hogy akár közönség előtt mondta, akár nem, úgysem fogja betartani!!!!!
És erre, a sorozat legokosabbnak tartott embere egyetlen szó nélkül lett Cersei bábjátékosa.... Részemről teljes döbbenet. Tyrion ebben az évadban teljesen súlytalan lett, csak rossz tanácsai voltak, de ez, hogy nem látta előre Cersei forgatókönyvét, a manipulációin nem lát át, ezt nem tudom elhinni. Ok, nehéz lehet neki, bárhova megy, mindenhol egyedül van, és csak a "gyertyát tartja a vérfertőzéshez (ok, egyikről még nem tudja, hogy az)", de akkor is.... ennyire lebutítani ezt a karaktert, ahogy ebben a részben, sok hirtelen meghülyülést láttunk már, de mind közül ez a legfájóbb és leghihetetlenebb.
És egyértelműen szerelmes Danybe, ahogy a hajón nézett, mindent elmondott. Meglesz a harmadik árulása Danynek.....
Az előző évad végén mindenki azt várta, hogy Dany elsöpör mindenkit, nagy sereg, sárkányok, a 2 legjobb tanácsadó. Mi lett belőle? Semmi. Tyrion csak rossz tanácsokat adott, csak veszteségeket hoztak az ötletei. Varysnak kb. annyi szerepe volt idén, mint Sárkánykő tapétájának, még a 2 deresi kapuőr is nagyobb szerepet kapott. Yaranak volt igaza az elején, Danynek meg kellett volna támadnia Királyvárat. Tyrionnak tudnia kellett volna, hogy Cersei senki szövetségese nem lesz, főleg nem Danyé, őt csak legyőzni lehet, más út nincs.

Cersei előtt le kell borulni, őt kellett volna Cat-nek elnevezni, kisegeret csinált a többiekből.
Azt mondjuk nem értem, miért engede el Jaime-t, bezárathatta volna....

Hozzáteszem, Bronnra se bíznék várat első jelenet után: "Te, mindjárt jön a sárkányos csaj, mennyi éghető anyag van a várban? 500? Ó, az kevés lesz, hozzatok még, hogy könnyebb dolguk legyen, ha mégis támadnak."

Amit imádtam, az a Véreb és Brienne együtt. :)))) Az a büszkeség, ahogy Aryaról beszéltek.... Vérebnek is az első kérdése azonnal: ha te itt vagy ,ki védi a lányt? Ez mindent elmond. Kár, hogy Baelish nem volt jóban Brienne-nel, hasznára vált volna az a tanács, hogy ne álljon a lány útjába. :))

És a legjobb: a 2 Stark lány együtt. Végre rájöttek, hogyan működjenek együtt és nagyon, nagyon jól kiegészítik egymást!!! Eddig nem bírtam Sansát, de most először láttam rajta, hogy úgy viselkedik, mint egy igazi Stark és végre igazi testvérek voltak. Amit külön ki kell emelnem, hogy a vádbeszédjében szépen visszaköszönt Ned elve, vagyis " a kötelesség és a család mindenek előtt". Nagyon szép volt!!!

Sam + Bran: hát ez nagyon vicces volt.... Sam tökéletesen testesíti meg azt , amit mi, nézők érzünk: ok Bran, holló vagy, és ez mit is jelent? Mit tudsz, mi van, mi lesz?????
De nem kellett volna a kedvéért lebutítani Brant, ennyire nem hülye, pontosan tudja, ha egy sima dorne-i fattyú lenne Jon, akkor Ned nem hazudik róla évekig. Elég lett volna, ha Sam annyi infót hoz , hogy írásos bizonyítékkal törvényes a nász.

Nagyon remélem, hogy Tormundék túlélik. :)))

Ruadhnait 2017.08.29. 16:52:16

@Lily1218: Hanyszor mondta ebben az evadban a Dany, hogy Tyrion lehet, hogy nem annyira nagyon akarja legyozni a csaladjat, mert rossz tanacsokat ad? Es lehet, hogy igy is van, nem is hulye, hanem direkt ad rossz tanacsot, csak a szankba kellett ragni. Szerintem nem szerelmes a Danybe, mikor a tuz mellett mondta neki, hogy Jon bele van esve, nem tunt feltekenynek es nagyon nagyon gaz lenne, ha az. Mar csak ez hianyzik, meg tobb ember aki a Danybe szerelmes, mert ugye abbol sose eleg...Tyrion nezese kb az, amin egy even keresztul kattogtatni akarnak minket, aztan lehet, hogy csak annyi, hogy ajaj, ha ezek osszeszurik a levet, annak nem lesz jo vege, mert csak.

Cérnahuszár 2017.08.29. 16:54:25

@nota19: de hülye vagy XDDD

@Dekatlon: ja kitervel minden átbaszást, és a végén elengedi jamiet hogy elmondja az ellenségnek hogy kamuzott az ígéretével

más én azon agyalok, mennyire félelmetesnek tűnik a jégsárkány, nadeviszontellenbenmindazonáltak sokkal sérülékenyebb mint drogon nem? Azt nem lehetett leszedni a skorpióval, de ha ráerősítenek egy obszidiánt és megcélozzák a jégsárkányt, akkor annak annyi, elég ha csak eltalálják annyira mint drogont mert szétrobban

Leadfoot 2017.08.29. 16:56:15

Kisujj a legnagyobb spíler Westerosban, elég béna véget írtak neki azzal a térdre esve könyörgéssel. De basszus, Aryával nem találkoznék egy sötét sikátorban.

Az nem tetszett egyébként ebben a részben, hogy Hegy Úr nem gyakott le senkit. És olyankor én nem vagyok boldog.

Cérnahuszár 2017.08.29. 16:58:34

@Ruadhnait: én is erre tippelek, tirion meggonoszodik a 8 évadra. Eddig minden karakternek volt jó és rossz oldala is, tiryont most formálják át
nagyon meg volt szakadva hogy egymásba borultak havasék

Ruadhnait 2017.08.29. 17:01:45

@Cérnahuszár: Jonnak mi a rossz oldala? :O vagy en vagyok annyira szerelmes a karakterbe, hogy nem latom? :D

Cérnahuszár 2017.08.29. 17:08:22

@Ruadhnait: ja tényleg, neki sincs. Bár ez a ha beledöglök is de tartom az elveimet a vesztét okozta párszor, ahogy mondta az "apja" is ezért került a vérpadra
neki ez a gyengesége

Cérnahuszár 2017.08.29. 17:10:07

@Lily1218: sztem tormundék túlélik, mert azt skubiztam hogy a fal megmaradt részén volt fenn pár kosár őrhely, szóval talán..

Cérnahuszár 2017.08.29. 17:19:36

@Lily1218: cercei lehet ezért nem nyírta ki tiriont? Mert leesett neki ha ő a tanácsadó, akkor ő ad hülye tanácsokat és fogja vissza danyt? Jobb ha a tanácsadója marad?
Azon én is filóztam hogy mi a bánatnak ragaszkodott ahhoz hogy havas jon ne harcoljon később dany mellett, hiszen párezres seregről van szó. Lehetnek vagy ötezren? írja aki tudja
szóval csak szondázta őket mennyire öszetartóak, meg lehet-e bontani az egységet, én erre gondoltam

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2017.08.29. 17:21:19

@Ruadhnait: kurvára hülye vagy a színészethez, ha szerinted pont a Baelish karakterét játszó színész szar.

Ruadhnait 2017.08.29. 17:31:57

@vészmadár (pica pica): Nekem nem jon at a jateka sokszor es az akcentusai is allandoan valtoznak, ami eleg idegesito... Remelem azert nem baj, hogy van sajat velemenyem kedves baratom. Nem ertesz egyet? Jol van, semmi gond.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 17:42:05

@Márton Vajda Riefenstahl:
Igy van!@
@Lily1218: Cerceit meg tartogatjak a kovetkezo evadra mert huzoszereplo(a tobbi sajnos eleg pocsek szinesz vagyis inkabb sz.r szerepet irtak nekik). Logikailag nem volt rossz otlet a Lannister hatterbazisokat felszamolni, csak meg kellett volna vedeni Highgardent. A csatamezon Dany elonyben van. Stannis hulyesege volt eloszor a fovarosra tamadni ahelyett, hogy a Tyrelleket es a Lannistereket kulon-kulon vagy Rob Stark segitsegevel legyakta volna es utana tamadt volna a Kiralyvarra. Csak sokat finomkodtak altalanos tamadas helyett. De inkabb Jamiere volt Tyrion tekintettel. Most mar legyakhatjak Cerceit is.
A kovi evadban Winterfellt ostromojak majd a zombik, de lehet Kings Landingig is eljutnak. Egyebkent nem maradhatott tul sok Lannister katona es Dany igy is tuleroben lenne. Esetleg Cercei legyakasa lesz az elso 3-4 reszben amit meg kell csialni.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 17:46:10

Amugy Tyrion tenyleg ugy nezett, mint Mr Friendzone 2.
Viszont erzem konfliktus lesz Ser Davos es Jorah kozott(mert nekik vannak tokeik a Szurke Fereggel meg sokakkal ellentetben).

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 17:48:00

@Ruadhnait: Én a kezdet kezdetétől rühellem, ahogy egyre fontosabb szereplő, úgy egyre erősödik ez bennem. Kezdetben csak teljesen hidegen hagyott hogy mi a búja-baja, aztán rohadtul irritálni kezdett, hogy állandó jelleggel siránkozik. Méla undor fogott el, hogy bazzeg, ezt még vissza is hozzák. Végül pedig a halálba kívánom vissza, ahogy ő saját magát is. A szememben csak egy szuicid barom, aki minden lehetőséget megragad, hogy megint megölesse magát és nagy általánosságban nem sikerül neki, mert valaki elviszi előle a golyót. Vagyis régebben elvitte, mert ebben az évadban minden a nézők kiszolgálásáról szólt és egyetlen egy mellékszerplőt sem áldoztak be, pedig vannak dögivel.
Mindez még csak nem is lenne zavaró, ha legalább egy karakter lenne, aki ehhez mérten kezelné.

Előző részben az éppen aktuális öngyilkos hajlama megölette a sárkányt, veszélybe sodort mindenkit és szuperfegyvert adott a gonosznak. Megkorbácsoltatta a sárkányok anyja? Le kevert neki egy kurva nagy pofont? Nem. Szerelmetes tekintet a jutalma a baromnak.

Ebben a részben újabb öngyilkos elborulásban tönkrekúrta az egész egyességet. Körbeköpködték? Nem. Tökönrúgta valaki? Nem. Bezárták a zombi ládába, hogy ott kushadjon Deresig? Nem. Helyette ment romantikusan koponyát tapizni a fal tövébe a másik semmirekellővel :D

Die Havas Jani Die

:D:D:D

Bicepsz Elek 2017.08.29. 17:55:27

@Lily1218:
Az 5-ik sorozattol indult a nagy lebutitas sajnos: Stannis, Roosey Bolton, Ramsey, Tyrion, Varys, Dany is butabb lett, mint amennyire kifejlodott. Kisujjat meg a 6-ik sorozattol butitottak le(Sansa es Arya a 7-iktol lett az).
Jon meg most se tul okos, csak kb a Jamie szinvonalan van.
Cersei meg okosabb(cinikusabb) mint volt. €n legalabb ravaszkodik. Emiatt a latvany ellenere esett a szinvonal.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 17:58:52

@Márton Vajda Riefenstahl:
Ettol mese az egesz. Nekem akkor tetszett, mikor kivegeztette Janos Slyntet meg az arulokat. Akkor hatarozott karakter volt. De cseben hagyta Stannist, Kisujjat(akik megmentettek a hitvany eletet). Danyt is cserben hagyja Cersei elleneben???

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 18:11:05

@molnibalage: Királydrámár nézünk, szóval egyrészt Shakespeare a mérce, másrészt meg ne fogjuk már zsebkendővel a faszt, hogyha nem sértelek meg ezzell az uccsó részből vett hasonlattal. Eddig folyamatosan a halál hörgött a főszereplők és a nézők arcába, minden egyes ballépés tragédiába torkollt. Egymásért áldozták fel magukat a karakterek egy nagyobb ügy oltárán vagy dobták a halál torkába az egész létüket, mint Hodort. A sorozat lényege, az életeket felemésztő dráma tűnt el ebben az évadban. És erre a finishre fordulás sem kibúvó, mert minimum 6 főszereplő és kétszer annyi közönségkedvenc mellékszereplő van. Ugyan már, Oberynt egy évad alatt építették fel úgy, hogy halálát még a demencia sem törli ki majd belőlem, az n+1 mellékszereplő Hodor éjsötét űrt hagyott a szívemben. Ned Stark halála, a Vérnász borzalma mind-mind velem maradnak. Hol volt ebben az évadban ezekhez fogható drámai katarzis? Ha az évad felépítését nézzük, akkor most kéne következnie az utolsó előtti résznek, ehelyett pedig majd egyszer másfél év múlva fognak szinte mindenkit kinyírni. Rendes felépítés nélkül, mert majd hallgathatunk dialógot a fasztalanságról, miközben 1000 hordó kátrányt halmoznak fel egy olyan sereg ellen, akiknek tűzokádó sárkányuk van.

Ruadhnait 2017.08.29. 18:14:41

@Bicepsz Elek: Kisujj is meg Stannis is kiraly akart lenni, nem Jon-t mentek megmenteni. Stannis azt se tudta ki az, Kisujj meg jobban orult volna ha elhull a csatamezon. Nem erzekelem miert tartozott volna halaval barmelyiknek. Dany ment ot megmenteni, neki tartozott, le is rotta azzal, hogy nem allt at Cerseihez.

nota19 2017.08.29. 18:15:36

@Márton Vajda Riefenstahl: pont ilyen suicid volt a nagybátyja, a "becsület a mindenem" Ned Stark, vagy az idióta Cat. Jon olyan amilyen, nem egy észlény az biztos. Számomra pont az egész gyerekkora, a Cat gyűlölködése általi kisebbrendűségi komplexusa tette szimpatikussá. És persze hülye, mert mindig azt teszi, amit helyesnek vél, még ha beledöglik is. Lehet ettől utálni, de Martin alkotta meg ilyennek. Igen, bizony, D&D csak felvette a fonalat.
Számomra Kisujj végzete nagyon jó volt. Sokan azt mondják, hogy már nem volt ugyanaz, nem kavart úgy, mint az elején. Hát persze, hogy nem. Kisujj a királyi udvarban volt elemében, a sok ember, a sok érdek, a titkok, a kémek, itt tudott kiteljesedni. De északon? Egyszerűen , összeszűkült a világ körülötte, a fafejű északiak, ráadásul a Stark family, a pszichopata Arya, a háromszemű Bran, és a látszólag hülye és tétova Sansa, aki ráadásul rühellte, és ezt nem is nagyon tudta titkolni. Elfogyott körülötte a tér és a levegő, nem tudta azt a játékot játszani, amit a legjobban tudott, hát csak próbálkozott, amennyire bírt. Nekem hiteles volt a bukása, és nagyon is odaillő, a színész pedig remek, hiányozni fog.
Tyriont én sem tudom hova tenni, de azt nem tudom elképzelni, hogy áruló lesz.
Az feltűnt valakinek, hogy Lena milyen szép volt? Hiába a hülye paróka, de ez a rövid, szőke haj, azok a menő, testhezálló fekete ruhák, szerintem szebb volt, mint Emilia. Arról nem is beszélve, hogy milyen csodás színésznő.

Balfars 2017.08.29. 18:17:30

Amúgy szuperkém Varys megmaradt Essosi besúgóinak nem kellene már rázni a kolompot, hogy a number 1 zsoldos sereg munkára készül valahova? Mindezt egy olyan pillanatban amikor valószínűleg az egyetlen élő fegyveres konfliktus épp westeroson van?

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 18:20:58

@Bicepsz Elek: Igen, az volt az egyetlen pillanat, mikor szimpatizáltam a karakterrel és elhittem kicsit, hogy több is lehet belőle. Azt viszont nem tudom elfelejteni, hogy miatta kellett néznem azt az egymondatos, bamba, varrónő tanfolyamról bacastingolt antitalentum északi csaját, aki még a Havas Janinak sem hiányzik.

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 18:21:25

@Bicepsz Elek: Igen, az volt az egyetlen pillanat, mikor szimpatizáltam a karakterrel és elhittem kicsit, hogy több is lehet belőle. Azt viszont nem tudom elfelejteni, hogy miatta kellett néznem azt az egymondatos, bamba, varrónő tanfolyamról bacastingolt antitalentum északi csaját, aki még a Havas Janinak sem hiányzik.

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 18:28:07

@nota19: Értem, amit Janiról írsz és igazad is van, az egy teljesen szubjektív dolog, hogy engem mélységes undorral tölt el, hogy ő egy ilyen hős. Azt bánom, hogy senki nincs a környezetében, aki eszerint kezelné, nincs ellenpólusa, Janit mindenki így hülyén szereti. A többi karakter van hiteltelenül hozzáigazítva a viselkedéséhez.

nota19 2017.08.29. 18:38:58

@Márton Vajda Riefenstahl: van benne valami. Nem tudom, hogy olvastad-e a Hét királyság lovagja c. novelláskötetet. A harmadik novellában hangzik el: nem is tudod milyen sokan szeretik, ha a király bátor, de ostoba. Nem szó szerint idéztem, de ez a lényege. Janit úgy szeretjük, hogy ostoba (már aki). Azt, hogy bátor senki nem vitathatja, az összenövések az agyában pedig képtelenné teszik a kicsit is rafináltabb gondolkodásra. Lehet, hogy fejbe kéne vágni, hogy felszakadjanak. Mondom ezt úgy, hogy én igazán kedvelem.

Márton Vajda Riefenstahl 2017.08.29. 18:52:37

@nota19: Az vígasztal, hogy végül tutira meghal, mert dramaturgiailag eladhatatlan a feltámadása másképp. Azt viszont bánom, hogy erről nincs prófécia, mert az komolyabb alapot adhatott volna az Arya-Sansa ellentétnek is.

agnesko 2017.08.29. 19:24:12

Nem volt rossz, de elég kiszámítható volt. Martint idézőbb lett volna, ha a bekattant Cercei mégis kiadja a parancsot a Hegynek, hogy "kedves Jaime, elárultál te is, akkor ennyi volt".

Cercei viszont következetesen hülye döntéseket hoz, ez nem változott: abban a hadviselésben gondolkodik, hogy majd az északiak megritkítják a holtakat, és vica versa, és akkor majd foglalkozik a meggyengült győztessel, ha elérnek Királyvárig. Nem fogta fel, hogyha a holtak győznek, akkor csak sokkal többen lesznek.

Kisujj vége is elég kiszámítható volt, sejtettem, hogy meghal ebben az évadban. Mikor Sansa olyan készségesen válaszolgatott Kisujj kérdéseire, épp azt mondta, amit Kisujj hallani akart, már tudtam, hogy játék az egész.

Dany + Jon dugása meg ott lebegett már részek óta a levegőben. Amúgy meg, Targaryeneknél simán belefér az ilyesmi, nem?

Szóval, kicsit olyan, mintha alapanyag nélkül nem tudnának mit kezdeni az írók a karakterekkel, nem tudnák hozni azokat a váratlan fordulatokat, amiért eddig kedveltem a sorozatot.

nevetőharmadik 2017.08.29. 19:24:59

A jégsárkány mitől jégsárkány? Mert nem tűnik éppen jegesnek a lehelete, pedig arra számítottam, hogy fagyasztani fog vele. Akár rámpát a falhoz, vagy a fal vége körül a tengert, hogy azon keljenek át.

nota19 2017.08.29. 19:25:54

@Márton Vajda Riefenstahl: hát ahogy vesszük. Az Azor Ahai próféciáról senki nem tudja, mit jelent, a megígért hercegről szintén nem. Én úgy gondolom, hogy AA-nak lenni nem leányálom, és valószínűleg a hős halálával ér véget. Ez pontosan beleillene Jon eddigi megmozdulásai közé. Tényleg csak találgatok, de nagyon meg lennék lepve, ha Jon túlélné az egészet. Voltak a próféciákról nagyon jó megjegyzések: olyan, mint egy rosszul betanított öszvér, a varázslat markolat nélküli kard, stb. A varázskard, Hosszúkarom lesz, vagy Átokszív? És itt vannak Cersei saját, külön bejáratú jóslatai, a valonqar, aki állítólag csak hímnemű lehet.
Vagy megy minden prófécia a levesbe. Ez esetben nagyon csalódott lennék.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2017.08.29. 20:00:49

Szerintem 3-mal több nulla van az elején Királyvár-Cersei lakosságánál.

perszepolisz 2017.08.29. 20:18:42

Nem véletlen, hogy nem tudjuk mit beszélt még Tyrion, meg Cercei. Abból még bajok lesznek.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.29. 20:35:54

@nota19: sőt az Azor Ahai akár még Jon és Dany is lehet, mindkét még élő sárkánnyal együtt. szerintem az amúgy is erős Tolkien-fan Martinnál komoly eséllyel előfordulhat, hogy a világot e történet végén ismét elhagyja a mágia: tehát se sárkányok, se élőholtak, children már nincs, NK meg kell haljon, Dany és Jon marad még, mint a Targaryen-ház utolsó élő képviselői.

Cersei Valonquar jóslata szerint Tyrion vagy Jaime jöhet szóba, mint testvérgyilkos. viszont ha Lyannához hasonlóan belehal a szülésbe vagy vetélésbe, ugyanúgy igaz ez a jóslat.
Cerseire pedig különösen igaz a Sansa-Arya beszéd végmondata: the lone wolf dies, the pack survives.
ennek ellenére őrülten szeretném az Arya-Cersei párharcot, de a fanpleasing Clégane-testvérharc se lesz kutya.

Sansa viszont újabb lépést tett: i am learning slow, but i learn. már teljesen más karakter, mint a szezon elején és számomra a legszimpatikusabb emberi (nem Jon, nem Dany, nem Cersei) karakterek egyike. a még élő Stark-családból ő az egyetlen, aki biztosan túl fogja élni az utolsó évadot.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.29. 20:40:30

@Bicepsz Elek: a War of the 5ive Kings során az egyetlen lehetséges szövetség Robb Stark és Renly Baratheon között szőhetett volna és Catelyn Stark ezért is érkezett Renly táborába, csak épp elkésett / Stannis időben támadott Melisandre segítségével.
Stannis senkivel sem közösködött: ő a one trve king és aki ezt nem veszi tudomásul, pusztuljon. pontosan ezzel lép szembe Jon még a Night's Watch fejeként, hogy itt össze kell fogni, nem pedig egyedül hősködni.

Lily1218 2017.08.29. 20:46:58

@Bicepsz Elek: Tyrion lebutítására nincs mentség ....
Mondjuk baromi mázlija van, hogy pont olyan nőnek ad tanácsot, aki ezt nem látja át , és mindent megeszik tőle ... ráadásul D+J annyira szerelmesek, hogy az orrukig se látnak.
Cerseinél egy ilyen rossz tanács és már rég megnyúzatta volna.

@YOOHA: :))) Amikor Tyrion megmondta az 1 milliót, rögtön az jutott eszembe, hogy pontosan mikor volt itt utoljára népszámlálás? Még Cersei örömtüze előtt vagy után?

nota19 2017.08.29. 20:50:57

@adamskij: még régebben sok teória volt Azor Ahai-ra és a Fényhozóra. Pl. hogy az Éjjeli Őrség lesz az. Azt hiszem, hogy ezt most már el lehet felejteni. Az viszont igaz, hogy AA nem feltétlenül egy személy, és a Fényhozó sem feltétlenül egy konkrét tárgy (kard), lehet pl Drogon is. Az a jó Martin megoldásában, hogy számtalan magyarázat lehetséges, és a sorozat is sok lehetőséget nyitva hagyott. Amit Cersei végzetéről mondasz az nagyon érdekes, és nekem eszembe sem jutott volna, de lehetséges. Én mindig úgy gondoltam (az volt a vágyálmom), hogy Jaime öli meg, de az hogy elvetél, hát.... Nagyon jó megoldás lenne, és hú a jóslathoz.

nota19 2017.08.29. 20:55:46

@Lily1218: Tyriont maga Martin butította le a Sárkányok táncában, az ostoba Griffes, Jorah-os utazással. Utána a Yezzan rabszolgájakénti idővel, és főleg az idióta Krajcárral. A sorozat ennél jóval kegyesebb volt vele. Ha végig kellett volna nézni azt, amit Martin tett vele, nem tudom mit szólna a sok kompetens könyvrajongó.

2017.08.29. 21:09:15

@nevetőharmadik: jégcsapokat lehel, jó vastagokat. ;)
@perszepolisz: sztem tyrion átállt, a kis bestia!

Lily1218 2017.08.29. 21:15:11

@nota19: igen, hálásak lehetünk, hogy azok kimaradtak, de azért van különbség, most hazai pályán volt, testvérével és egyben élete főellenségével szemben ennyire hülyének lenni....

nota19 2017.08.29. 21:25:33

@Lily1218: az előttem szólók megjegyezték, hogy nem tudni, miben egyezett meg Cersei-el. Persze ebbe sok mindent bele lehet magyarázni, lehet, hogy tényleg csak hülye volt. Vagy csak kétségbeesett. Vagy éppen akkor játszotta ki Cersei-t annak tudtán kívül. Vagy éppenséggel megegyezett vele. Majd kiderül.

perszepolisz 2017.08.29. 21:31:31

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Pl, hogy Dany utóda a trónon Cercei gyermeke lesz.

Lily1218 2017.08.29. 21:35:27

@nota19: Annyira nem játszotta ki, hogy Cersei úgy irányított mindenkit, ahogy akart, én így láttam, korábban pont ezt írtam le hosszabban. Nem is az a lényeg, hogy mi az alku pontosan, hanem az, hogy ma totális vereséget szenvedett Cerseitől, nyomokban sem emlékeztetett az eddigi okos önmagára.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.29. 21:58:20

@Lily1218: dehogyis. Tyrion nem volt erős ebben az évadban, de az utolsó két részben igenis.
tisztában van vele, de volt is, hogy Cerseivel nem lehet megegyezni. Cersei is hozhatja a Golden Companyt, de ha a zsoldosoknak zombi dothrakik ellen kell majd küzdeniük, egyből más árat kérnek majd. közel sem lesz egyszerű a Targaryen-teamnek, de Cersei ugyanúgy zsákutca felé kormányozza magát, mint az előző évadban Ramsey.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 22:05:25

@Lily1218:
A szamokkal dobalodznak. Szerintem Westeros max 8-10 millio ember. Kiralyvar. 100-150 000. A kozepkori Buda 8000, Parizs+London 20-25 000 lakosu volt. Bixanc lehetett 200-500 000 kozott.

Cérnahuszár 2017.08.29. 22:05:34

@Biriksz_Krokiksz!: szia brikisz, :) ritkán jössz

ahhoz mit szóltok hogy Tirion azért tört le mint a bili füle, mert jamie-neki szánta danyt? Előtte gondosan eltávolította a háromfiak csávót most nem jut az eszembe a neve, azzal az indokkal hogy dany partiképes legyen.
ez indokolná azt is hogy állandóan visszafogja danyt, és ezzel menti a családját cerceit és jamiet
egy ilyen házassággal szép sakkhúzást csinálna

Bicepsz Elek 2017.08.29. 22:08:29

@nota19: Valoszinu: Danery gyermektelen. Cersei kolke orokolheti a tront.

Hagrid 2017.08.29. 22:10:19

Kis adalék: a nagy diplomáciai találka előtt Bronn lelép Podrick-kal, mert ugye dolguk van....vagyis az igazság az, hogy a Bronnt játszó Jerome Flynn anno elég rendesen járt a Cerseit alakító Lena Headeyv-vel, aminek elég csúnya szakítás lett a vége, így a sorozatra úgy kötöttek szerződést mindketten, hogy nem szerepelhetnek egy jelenetben.

Bicepsz Elek 2017.08.29. 22:13:12

@Cérnahuszár: Az apja gyilkosahoz ment volna hozza??
Max ha kiderul az ikrek a kiralytol vannak...

Cérnahuszár 2017.08.29. 22:20:07

@Bicepsz Elek: á tényleg
meg cercei se mondana le a trónról, az a probléma még mindig ott van hogy 2 királynő van
cerceit ki kellene iktatni még ha meggyőzné is valamivel danyt hogy okkal ölt jamie

Bicepsz Elek 2017.08.29. 22:24:01

@Hagrid: Pedig jo lett volna ha Jamie rajuk nyit akozben.
-Ne vedd szemelyesnek. A lordsagert mindent!!..

Treff Bubi 2017.08.29. 22:26:44

"Aki kimondja az ítéletet, az sújtson le a pallossal." Látszik, hogy Sansa kihagyta a Ned Stark-féle jogi előadásokat, és inkább hímezni tanult.

2017.08.29. 22:31:46

@Cérnahuszár: helló bébi, mert mire ráérnék pofázni, addigra mindent elmondtok a commentcomon meg itt e! (kisgenyák!)
xD

Treff Bubi 2017.08.29. 22:41:38

Amúgy az északiak miért viselik Királyvárban is ezeket az istentelen, húsz kilós subákat?:D Mi büdös lehet a nap végén, amikor levetkőznek.

Important roll 2017.08.29. 23:03:33

@Treff Bubi: Szerintem akit ez egyedül zavarhatna, azt se fogja. Egy büdös északi szaga lazán eltörpül három sárkányé mellett.

fátum 2017.08.29. 23:04:58

@lilcsi manó: Érzi, hogy ebből még galiba lesz. Legalábbis Peter DInklage ilyesmit mondott egy behind the screne videóban.

fátum 2017.08.29. 23:12:42

@Snk.: Talán éppen ezért várta meg az Éjkirály, hogy Dany odaérjen menteni. Ő is láthat hasonló dolgokat, mint Bran, hiszen Bran látomásában megfogta a karját.

jasszgeri 2017.08.29. 23:15:26

az szerintem tuti, h cersei mar nem szereti a testveret. ot mar csak a bosszu elteti. es ebben az evadban volt eleg kozos jelenetuk, h erre az utobbi is rajojjon.
azon se csodalkoznek, ha az utolso reszben pont cersei olne meg jamiet, stilszeruen, hatulrol.

Bebj 2017.08.29. 23:24:28

Sixx!
Király vót a hogyvót, meghallgattam a podcastot is, és pár dologgal nem értek egyet.

1. A "Robert lázadása egy hazugságon alapul" állítás nem igaz, a felkelést nem Rhaegar tettei robbantották ki, hanem az, hogy a Mad King bestiális módon kinyíratta Ned apját és bátyját, megszegve minden isteni és emberi törvényt. Ok, hogy Brandon R+L miatt balhézott össze a királlyal, de a lázadás jogalapja és sikere Aerys idióta reakcióján múlt.

A felkelés alapvető indoka is Aerys őrülete volt, A főbb házak nagy része már évekkel korábban elkezdett szervezkedni Aerys ellen (ld. az Arryn-Tully-Stark házasságok), Tywin Lannister is összeveszett a királlyal, és hazament. Eredetileg az volt a terv, hogy Rhaegalt ültetik Aerys helyébe, Jon Arryn volt a szervező, aki Ned és Robert gyámja is volt. A Harrenhali Torna lett volna az a fedőesemény, aminek keretében a Völgy, Észak és a Folyóvidék urai megegyeznek a többi régió főnemeseivel. Ebbe rondított bele az affér.
Rhaegar tetteinek csak Robert motivációjával kapcsolatban, ill. abból a szempontból volt jelentősége, hogy ezek után őt nyilván nem akarták királynak az összeesküvők, és a cél az egész Targ dinasztiát trónfosztása lett ahelyett, hogy csak Aeryst váltják le.

A "Rhaegar elrabolta Lyannát" történet persze hazugság, de ez csak propaganda volt a westerosi Blikk olvasóinak. Valahol érthető, hogy a készítők ezt így leegyszerűsítették utólag, de Harrenhalon kívül kb. minden fenti infó szerepel a sorozatban is, szóval kár érte.
A sztori "irodalmi" rétegét jól végigvezették, a "történelmit" nem.

2. A másik, hogy Kisujj kavarása inkább elodázta a háborút, hiszen Jon Arryn már pont rendelkezett a casus bellit jelentő infóval, amikor megmérgezte. Ugye kinyomozta, hogy Cersei gyerekei nem trueborn-ok, hanem Jaime az apa. Kisujj csak megkavarta egy kicsit a szarosbödönt azzal, hogy összeugrasztotta a Starkokat a Lannisterekkel, de Varys ekkor már rég kész ütemtervvel rendelkezett a Targaryen restaurációról (és a könyvben Stannis és Arryn már egy új feleséget is kinézett Robertnek: Margaery Tyrellt).

Viszont a fanservice-szel kapcsolatban egyetértek, bár szerintem D&D simán magától csinálja, nem kell az HBO noszogatása.

Important roll 2017.08.29. 23:41:36

@fátum: Az szerintem inkább azért van, mert Bran ilyenkor majdhogynem ténylegesen ugrál térben és időben.
Emlékezzünk csak, a fiatal Ned Stark meghallotta Bran hangját. Vagy ott van az, amikor véletlenül egyszerre akarta megszállni Hodort a múltban és a jelenben.

Drednaught 2017.08.30. 00:07:49

Na, hogy miért sírok folyton a realitás szembeköpése miatt a sorozatot illetően:
Minden, amire magamtól is gondolok, hogy "de barmok, amiért így csinálták, mikor volt ennél logikusabb is", beigazolódni látszik:
- Kell a fasznak felvonulni a teljes sereggel egy ilyen kis tanácskozáshoz!
Így legalább jól teríti a lapjait, hogy az ellenségnek véletlenül se kelljen az ismeretlennel szembeszállnia. Pl. a 2 vs 3 sárkány kérdése már a kedvenc szociopata királynőnknek is feltűnt.
- Cercei simán bemondja a "szarik ő a farmra"-t, mert egyszerűen igaz, hogy előbb fogja az ellenségeit kicsinálni a holtak serege
- Jon-t háborúba provokálni könnyebb, mint elvenni a cukrot egy kisgyerektől.
Nem, ő nem hazudozik. Inkább legyen vérontás, de egy Stark szava... Ha tudná, hogy nem is Stark...
Hogy miért nem mondta azt, hogy konzultálna kicsit a csempészével, akinél az eszét tartja?
Na, nem egy politikus a lelkem, annyi szent.
- Ha nem a szupercsapatos-expedíciós-hadsereges baromsággal húzzák be magukat a szarba az előző epizódban, hanem megkérik Dany-t, hogy az egyik sárkányával és egy nagyobb Greyjoy-halászhálóval fogjon nekik párat, akkor most meglenne mind a három a sárkány, a fal még állna és akár azt is megléphették volna, hogy 20-30 ilyen zozót dobnak le királyvárba területére. Attól már kénytelen lett volna Cercei is valóban, hivatalból beszarni, a fegyverszünetet is jobb eséllyel tudták volna megkötni

Összességében tehát a logika megtagadásával teremtenek maguknak helyzetet az írók.
Ez kényelmes nekik, de módfelett nem teszi szerethetővé a történet szövését.
Csak hogy tényszerűek legyünk:
1. kérdés: www.quora.com/How-long-would-it-take-to-get-from-Winterfell-to-the-Wall-Assuming-youre-by-yourself-on-horseback-and-avoiding-the-Kings-Road
Válasz: ~2100miles a távolság Dany és a Fal közt, amit egyszer meg kell tennie egy madárnak, másrészt neki a sárkánya hátán, vagyis ha mondjuk mindkét irányba pl. 10.5 óra volt az út, akkor is 200mph(322km/h) szállt mind a holló, mind pedig Dany.
Oké, mondjuk, hogy részlekérdés, csak hát előtte 2 évadot tököltek azzal, hogy Arya kb. ugyanezen a távon kolbászolt és mégse jutott haza.
De legyen, Arya nem túl ügyesen tájékozódik, elfogadom.
Viszont Jon és a haverjai miféle hajókat használnak? Ugyanezt az utat nekik hosszabb távon is kell megtenni...
wilwheaton.tumblr.com/image/60788791660#_=_

blue_violet 2017.08.30. 00:48:39

@Bebj: De a háború ebben az értelmezésben is fölösleges volt. Ha Ned Stark tudja, hogy Rhaegar feleségük vette a kishugát, tuti nem áll a lázadók mellé.
innentől kezdve már csak azt kellett volna kivárni, hogy a Mad King meghaljon. Ez a GOTos csapat meg elég ügyes ebben: valaki csak megmérgezte volna (ld. Joeffry), vagy megtámadja egy vaddisznó (ld. Robert), vagy megkérik Jamiet, hogy öld már meg légyszi , amikor nem figyel. :D
ÉS akkor Rhaegar az uralkodó, Laynna a királynő, Jon snow meg az utánpótlás, aki majd elveszi Danyt. És boldogan élnek...

blue_violet 2017.08.30. 00:51:18

Csak Lyanna mondjuk egy levelet írhatott volna öcsinek, hogy bocs, de lelélpek egy kis időre, szerelembe estem, majd jövök... Ne aggódjatok.

Bebj 2017.08.30. 01:50:26

@ble_violet:
Semmi jelentősége nem lett volna annak, ha tudja, hogy a húgát nem elrabolták, ugyanis nem volt más választása, mint a lázadás.

Kb. ugyanaz volt a helyzet, mint Robb-bal az első évad végén, annyi különbséggel, hogy Aerys már előre kijátszotta a retard-kártyát. Ugye az történt, hogy a bátyját és az apját teljesen nyilvánvalóan törvénytelen módon meggyilkoltatta, (Rickard Stark istenítéletet követelt a perében, mire Aerys kijelentette, hogy az ő bajnoka a tűz lesz, és élve megsütötte, miközben Brandont megfojtotta valami láncos szerkezet), majd ezek után Robertet, Jon Arrynt és Nedet Királyvárba idézte. Nyilvánvaló, hogy mi történt volna, ha csak simán odamennek. Erre az "ajánlatra" válaszolta ugyanazt, mint Robb, hogy "elmegyek, de magammal viszem a seregemet is". (+Völgy, Viharvég, Folyóvidék).

Amúgy meg Lyanna-t Robertnek, Ned legjobb barátjának ígérték, szóval rohadtul nem érdekelte volna, hogy mit akar a kiskorú húga, szemben a családi esküvel. Politikailag konkrétan semmi jelentősége nem volt, hogy mit akar egy kiskorú lány, ez a fantasy középkor, ahol a főurak házassági ígéreteinek megszegéséből Red Wedding szintű balhék kerekednek. Árulta volna el a legjobb barátját, a második apját, Északot az őrült királyért és a szintén idióta fiáért? Az nem Ned Stark lett volna.

A házasság ismerete is ugyanazt jelentette volna a lázadók számára, mint az elrablásos változat, Rhaegar ugyanúgy alkalmatlan a trónra, mint az apja, aki képes megszegni a házassági esküjét, hogy elvegyen valakit, akit már másnak ígértek. Robert szempontjából annyi lett vna a különbség, hogy Lyanna-t is meg akarta volna ölni.

Az lehet, hogy Robert rendszere recsegett-ropogott, de legalább volt 17 viszonylag békés évük, még ez is jobb volt, mint a Targaryenek utolsó 100 évének nagy része.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.30. 04:54:16

@Bebj: a harrenhali tornán megjelent Aerys is személyesen, csak h meggátolja Rhaegar és az ellene szervezkedők királyválasztási tervét.
Lyannát ugyan Robertnek szánták, de ez ugyanolyan érdekházasság lett volna, mint Brandon Stark & Catelyn Tully, illetve Jon Arryn & Lysa Tully.

ebbe rondít bele Rhaegar, s ugyan Lyannával akár még szerelmesek is, de legalább ennyire komoly erőt jelent mindkettőjüknél, h érdekházasságok és elvárt szerepekkel szemben lépnek.

az általános Targ-ellenes hangulatot Iain Rhoyce foglalta össze egy mondatban: "a Targaryen cannot be trusted."

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.30. 04:59:30

@perszepolisz: egészen biztos vagyok benne, hogy se Cersei, se Dany nem ül a trónra (sőt, egyikük sem éli túl).
jelen pillanatban annak van a legnagyobb esélye, hogy az Iron Throne intézménye megszűnik (breaking the wheel by Dany). ha pedig mindenáron egy, összefogó uralkodót kéne mondani, akkor a lassan, de biztosan tanuló Sansa Stark sokkal esélyesebb a többieknél.

perszepolisz 2017.08.30. 07:12:01

Én végig biztos voltam abban, hogy Rheagar és Lyanna szerelmesek voltak. Rheagarról mindig úgy beszéltek, hogy milyen nemes ember volt aki szép okos kedves mindenki szereti. Egy ember nem szerette őt: Robert. A Starkok meg nem biztos hogy háborúztak volna ennek tudatában ahogy megismertük az ő böcsületességüket. De ezek persze utólagos okoskodások.

perszepolisz 2017.08.30. 07:17:45

@adamskij: valóban nincs is már jelentőssége a Vadtrónnak az Északon történtek miatt, de ezt még egy csomó karakter nem tudja. Tyrion legfontosabb mondata Cerceinél az volt, hogy ő soha nem akart a családjának ártani. Ezért gondolom, hogy tett valami lépést az ellenségnek, amiért persze Dany - de még Jon is- megégetné. Nyilván a 8. Évadban Tyrion szerepe ( varyssal) a kavarás lesz- nyilván a birodalom érdekében, mint mindig.

William Hunter 2017.08.30. 07:42:59

@sixx: Köszi az egész évados munkát és a podcast-et. A podcast-ben elhagzó kérdésedre, hogy mit keres egy sárkányos motívumokkal ellátot ajtó egy greyjoy hajon a válasz az, hogy az nem egy greyjoy hajó.
Meereen ostromakor zsákmányolt hajókat Dany átalakíttatta:
vignette1.wikia.nocookie.net/gameofthrones/images/b/b5/Second_Siege_of_Meereen.png/revision/latest?cb=20160624053010

6. évad 10. epizód
Daario jelentése Dany-nek:
- A hajók hamarosan készen állnak.
- Már a vitorlákat festik.

A kihajózáskor pedig már láthatjuk is azokat a bizonyos vitorlákat és a hajóorrt díszítő aranyszínű sárkányfejet:
www.youtube.com/watch?v=4X6KOCAmX1U

Egyébként a 7/7. epizód elején is jól látszanak a sárkányos vitorlák.

A 7/5. epizód végén pedig, amikor kisétálnak a falon túlra, bár a 7 kiemelt karakterre fókuszálnak, azért többször is látható, hogy rajtuk kívül mások is jönnek mögöttük.
A 7/6 elején, ha odáig kétségeink is lehettek, már láthatóan 13-an menetelnek a hóban, ennek ellenére sokan még azóta is ezen rugóznak.
i.imgur.com/HlDqnQp.jpg

Tény és való, hogy a sorozatnak vannak hibái, de sokszor mi nézők is hibásak vagyunk, ha téves következtetéseket vonunk le :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.30. 08:13:53

@perszepolisz: nana, Cersei kérdésére (miért segíti akkor Daeneryst?) a következőképp válaszolt: "because i think she makes the world a better place"
ráadásul pont Cerseivel fogna össze, akitől a leginkább tart? kétlem.
Tyrion azért szerethető karakter, mert az igencsak megcsappant szereplők közül a legvalósághűbb érzéseket mutat. utálja a nővérét, kedveli a bátyját és nem akar ártani nekik, de keresztül is akarja vinni, amit eltervezett. pl vele ellentétben Jon már forgatná a kardot a Night King ellen és szépen mosolyog Danyre.

chrisred 2017.08.30. 08:38:38

@adamskij: Nekem a leírtakból nem következik Tyrion és Jon ellentétes hozzáállása. Legfeljebb az, hogy neki személyes okai lennének leszámolni a Cersei-Jaime duóval, akár Stark, akár Targaryen vonalról, mégis félreteszi fontosabb és sürgősebb ügy miatt.

Hagrid 2017.08.30. 08:41:18

@Bicepsz Elek: szegény Jaime, az lenne az utolsó utáni csepp. :D

chrisred 2017.08.30. 08:48:11

@Bebj: Nem Robb házassági ígéretének megszegése miatti felháborodás okozta a Red Weddinget, hanem az, hogy Stannis királyvári veresége és a Tyeellek átállása után Walder Frey előnyösebbnek látta Tywin Lannister oldalára állni. (Ahogy Roose Bolton is.)

Snk. 2017.08.30. 08:49:44

@PROF. WILLIAM: nos, akkor többre tartottam volna egy ilyen fal ostromot, mint ezt a sárkányos számomra bullshietet.
még lehetett volna úgy is, pár zombit átvisz a sárki, aztán leölnek pár emberkét és kinyitják a kaput. még ez is jobban tetszett volna, mint ez a tüzet? jeget? vizes tüzet? medzsik plazmát? okádó sárkány.
már csak azért is mert meghót a sárkány, de felkel. tehát a zombik viszonylag sürün szoktak lélegezni ugye? vagy akkor honnan a ***ból van fagyos, plazmás lehellete? na mindegy, most ezt nekem is el kell engedni, mint másnak a teleportálást.

chrisred 2017.08.30. 08:54:03

@adamskij: Renly hűségesküt követelt Robbtól, csak őt már akkor az emberei kikiáltották Észak Királyának. (Jon/Dany probléma old version.)

Bebj 2017.08.30. 09:33:33

@chrisred:
Walder Freyt soha nem érdekelte a nagypolitika, nem volt taktikázó zseni, jól elvolt a bevehetetlen várában, egyedül az zavarta, hogy a többi nemes lenézi őt, és senki nem akar velük házasodni, az örökösei meg ott lebzselnek vele a várban a többi család megvetésének állandó emlékeztetőjeként.

Ha nagy taktikus lett volna, akkor eleve nem engedi át Robb-ot az Ikreken, hanem a várfaláról végignézi, ahogy a 2-szer akkora Lannister sereg szétüti őket. Ekkor Robb még egy csatát sem nyert és hatalmas létszámhátrányban volt. Cat-nek nyíltan el is mondja, hogy kurvára nem érdekli, hogy most a Baratheonok vagy a Lannisterek uralkodnak. Cat jól érezte meg az egyedüli motivációját, hogy egy nagy nemesi családhoz házasíthassa ki a felhalmozott, ronda utódait.
Csak azért állt be a leggyengébb fél mellé teljes mellszélességgel, mert a lánya lett volna a Robb királynője a háború után. Talisa elvételével gyakorlatilag szembeköpte Robb, pont úgy, mint évtizedek óta mindig mindenki. Tywin pedig erre a frusztrációjára építette fel az egész Red Weddinget.

A nemesi házasság a politikai szövetség legerősebb megnyilvánulása, ennek felrúgása meg a hadüzenetnél kb. 1-gyel barátságosabb lépés.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.30. 10:26:15

@HUN Gábor: Mert élőholt sztereotípia szerint csinálták meg az zombi sárkányt. Ennyi. Nem értem, hogy miért akarnak még mindig egyesek szimulátorként tenkinteni a GoT-ra.

Mindenki ilyenken meg a teleportáción rugózik és nem az, hogy n+1 helyzetben mirért nem fagytak meg a szereplők. Pl. Dany sárkányháton, Jon a vízből kimászva, stb.

wolves84lb 2017.08.30. 10:32:09

@HUN Gábor:
"Én azt se értem, amikor - az iszonyatosan bugyuta, minden észszerűségnek ellenálló, bárgyú - 6. részben az Éjkirály telibe kapta Viseriont pörkölés közben, akinek ettől kirobbant a mellkasa, akkor a 7. részre a gázláng-sárkánynak miért a szárnyai lyukadtak ki?"

Neked, és még a többi okoskának is, aki ezen rugózik: Viserion nem jégsárkány, hanem zombi-sárkány. Ennyi. Ezért lyukas a szárnya. Mert ezzel utalnak arra, h ő bizony már nem élő Dany-gyerek, hanem egy döglött-de-feltámasztott misztikus lény.
Az új gazdája egy érintéssel feléleszti...ezt el tudod fogadni, de azt nem, hogy egy misztikus-mágikus lény valami cuccot lövelljen ki magából, ami ledönti a falat?

Túltoljátok a sok okoskodást, fanyalgást...a legjobb, amikor a távolságokon-eltelt időn sír a sok zseni. Nem tudom, arra emlékszik-e bárki is, hogy Jaime annó kb egy évig volt láncon fogoly. Most nézem vissza a korábbi évadokat, és ő maga mondta el, panaszkodásképpen. Akkor senkit nem zavart az, hogy mindenki más mégis mi a retket csinált az alatt az egy év alatt? Bár Tywin elég zabos volt már, hogy nem találják a fiát, ami szintén arra utal, ott eltelt elég sok idő.

Korábban sem volt konzisztens a sorozat, csak korábban a rengeteg szál miatt nem voltak feltűnőek a "hibák". Korábban volt rengeteg szereplő, akiknél belefért, hogy meghaljanak. Akár "főszereplők" is - bár nem tudom, mennyire főszereplő az, akit megölnek az első évad végén, pl. Vagy a 3.ban, egy 6-8 évados sorozatban.
Vagy ti annó a Gyűrűk Ura közben is sírtatok, hogy a genya hobbitok még mindig élnek, és nem halt meg senki Ned Starkon, vagyis Boromiron kívül az induló csapatból? Zavart titeket Jon visszatérése a halálból? Gandalfé jobb volt? :) Ugyanmár...

wolves84lb 2017.08.30. 10:38:28

@molnibalage:
"Mindenki ilyenken meg a teleportáción rugózik és nem az, hogy n+1 helyzetben mirért nem fagytak meg a szereplők. Pl. Dany sárkányháton, Jon a vízből kimászva, stb."

Danyre azért van logikus magyarázat is:
- a sárkány "ülésfűtéses", alapból meleg, így melegíti a lovasát is.
- a sárkány, ellentétben egy Airbus-sal, nem teljesen sík felületű, így nem éri egy-az-egyben a menetszél a lovast
- a sárkány a fejét feltartva repül, míg a lovasa a feje mögött foglal helyet - gyakorlatilag szélárnyékban utazik.

Jon más tészta valóban, de ilyen volt már a Visszatérő c. filmben is, csak ott senkit nem zavart, sőt, Leo di Caprio Oscart is kapott érte.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.30. 10:54:56

@chrisred: félreértetted, én a karakterekről írtam: Tyrionért jobban izgulok, mint a makulátlan Jonért. haljanak meg Danyvel és az élőholtakkal együtt, s hagyják a világot az embereknek.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.30. 10:57:16

@chrisred: igaz, viszont Stannis sötét szellemként hamarabb eltette Renlyt, mielőtt ez a dilemma Robbhoz jutott volna.

chrisred 2017.08.30. 11:01:40

@Bebj: Walder Frey annyira frusztrált lett, hogy egyből begyűjtötte a hűbérurát, Edmure Tullyt vőnek Robb helyett, majd a másik oldalon Lancel Lannister és Roose Bolton is Frey lányt vett el. Tiszta jéghideg számítás volt, a lehető legjobban akart kijönni az átállásból.
Amikor Walder Fery átengedte Robb seregét délre, akkor a Lannisterek egyedül voltak a Baratheon testvérek, a Tullyk és és a Tyrellek erői ellen. Nem gondolta senki, hogy Robert testvérei nem szövetkeznek, hanem egymás ellen fordulnak, és hogy a Greyjoyok megtámadják a védtelenül maradt Északot.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.30. 11:05:54

@wolves84lb: WOLVES84LB 2017.08.30. 10:38:28

Az ülésfűtés viccnek jó. Üljél egy motorra, tekerd fel csak 50-ig a tempót. A segged megéghet a végtagjaid akkor is lefegynak...

Danny szeme kb. fél perc alatt olyan könnyben úszik akkora sebességnél, hogy semmit sem lát, a pilótaszemüveg nem viccből létezik...

A szélárnyék is kb. nem érv. Tekertél már 0 fok alatt bringán? És akkor még fűtöd saját magad... Még busz mögött utazva is hideg van. Tudom, mert csinálom télen...

stb. stb.

Nézd meg, hogy az I. vh 120-160 km/h-val repülő gépein úgy, hogy vállig körbeérte őket a gép milyen cuccokat viseltek. Nézd meg, hogy Dany mit.

Ezért nem kelle rugózni egyebeken, ez nem fizikán alapuló világ, a dramaturgia, fantázia és egyegbek felülírják. Ennyi. Ezért FANTASY...

chrisred 2017.08.30. 11:16:59

@adamskij: A filmbeli karakterekkel nálam is az a helyzet. Szegény Havas Jon a sorozatban annak lett az áldozata, mint annyi más karakter, felnőtt színésznek kell eljátszania a könyvbeli pubertáskorú kamasz viselkedését és tetteit, és ez eléggé ellenszenvessé teszi. De ez az összes Stark gyerekre is igaz.

Bebj 2017.08.30. 11:22:37

@chrisred:
Pont ez is azt mutatja, hogy Walder elsődleges drive-ja a házasítás volt.
Amikor kiderült a Robb-Talisa házasság, az egész Frey-sereg hazavonult, ezt látták Tywin kémei, ezért környékezte meg Waldert Roose Boltonon keresztül. Hogy jutott Bolton WF közelébe? Úgy, hogy elvette a dagadt lányát, és megkapta a súlyát aranyban (!).

Azért fogadta el a Lannister szövetséget, mert Tywintól és Roosetól megkapta azokat a biztosítékokat, amit Robb csak ígért neki (ezt Tywin szó szerint elmondja a 3. évad végén). Onnantól az egész Edmure történet átverés volt.

Maga Edmure sorsa is ezt támasztja alá, a Red Wedding után semmilyen érdeke nem volt életben tartani egy kb. kihalt ház fejét, de mégis hagyta elhálni a házasságot a legszebb lányával, mert fontos volt neki, hogy finom urak is bekerüljenek a vérvonalba.

A Robb-lázadás elején meg tökmind1, hogy mit gondolt a Baratheonokról meg a többiek esetleges szövetségeiről, a logikus lépés a be nem avatkozás lett volna, sehogy máshogy nem magyarázható, hogy a csapdahelyzetben lévő leggyengébb fél mellé áll. 20 évvel korábban ugyanúgy "elkésett" a tridenti csatáról, pedig ott sokkal egyértelműbbek voltak az erőviszonyok.

Bicepsz Elek 2017.08.30. 11:24:39

m.origo.hu/teve/20170828-20-1-kerdes-a-tronok-harca-evadzaroja-utan-tv.html
Na ez erdekes...

19. Drogon és Rhaegal túléli a háborút vagy ők is Viserion sorsára jutnak?

20. Repül majd Jon Rheagalon?

+1. Látni fogjuk az élőholt Hodort az Éjkirály seregében?

chrisred 2017.08.30. 11:29:45

@Bebj: Egy olyan esetben, amikor el kell döntenie, hogy átengedi a sereget az általa őrzött úton, vagy nem, nincs olyan opció, hogy be nem avatkozás.

Bicepsz Elek 2017.08.30. 11:29:57

@Bebj: A Lannisterek kihasznaltak a lazado urakat a liegelordjaik ellen(Boltonok, Freek, Tarlyk), mikozben ok kiirtottak a hasonlo Castemereket pl.
A legalitas miatt gyereket kell csinalnia Edmurenak(akit a konyvben Jamie a Lannister birtokokra koltoztet). Mondjuk a Freyek elegge gyengek, de Riverrunt irtottak ki a legjobban a haboruban, szoval esely az van.

Bebj 2017.08.30. 11:56:33

@chrisred: ez igaz, de mégis ez állt volna legközelebb hozzá, ez lett volna a legkevésbé magyarázhatatlan háborús frakciók felé. Viszont azzal, hogy átegendte az északiakat, a saját későbbi mozgásterét csökkentette minimálisra.

Annyira durva a GOT, hogy az ilyen mellékszereplőket is órákig lehet elemezni, ez az, ami az utóbbi évben megszűnt.

@Bicepsz Elek: Igen, neki sokat számított a legalitás is a házasságok terén (sehol máshol :), másrészt meg hatalmas elégtétel volt neki, hogy a mindig gyűlölt Tullyk utolsó sarja az ő unokája, és ugye az ősi székhelyük is a Freyek fennhatósága alá került.

Dr.Démonmac1 2017.08.30. 11:58:33

+"Volt egy kivágott jelenet a Trónok harca legutóbbi részében, ami nem ártott volna, ha benne marad "
Minek?
Bran a Lord Baelish-t elítélő tanács tagja volt... (feltételezhető, hogy az ülés előtt azért beszélgettek, Kisujj viselt dolgairól.)
---
Azok számára akik a sárkányháton kibhideg van elméletet vizionálják: Kipróbálta már bárki is, hogy mennyire hideg van egy mesebéli sárkány hátán ülve száguldozni, egy mesebeli föld fölött? (elvben nem is repülhetne, annyira kicsi a szárnya a testéhez képest:P Szóval könnyen lehet, hogy van valamilyen mágikus aurája / vagy kisugárzása (elvben tűzokádó, tehát lehet hogy beépített fűtéssel rendelkezik, azért nem fagy le Dany a hátáról (pilótaszemüveg/sapka?:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.30. 12:04:25

@Dr.Démonmac1: Igen, a mágikus aura játszhat, azért írtam, hogy ez FANTASY. Tehát minden esetben, ha valakit zavarnak a dolgok, akkor tartsa ezt szem előtt.

Important roll 2017.08.30. 12:07:38

@Dr.Démonmac1: Persze ha tényleg napokig egyfolytában képesek sárkányháton repülni dél és észak között, akkor ez felvet más technikai kérdéseket is...

Snk. 2017.08.30. 12:12:44

@WOLVES84LB : bánná a faszom, hogy zombi sárkány, DE akkor igenis legyen már valami utalás arra, hogy mit tud egy zombi sárkány, mit nem. Hogy hogy, ne kérdezd, oldják meg, ezért kapják a sok pénzt.. Valami logika AKKOR lenne az egészben. Így, ez lófasz.

chrisred 2017.08.30. 12:17:06

@Snk.: Hogyan? Kitől? Még azt sem tudjuk, hogy a Nightking mire képes.

Snk. 2017.08.30. 12:19:33

@chrisred: "Hogy hogy, ne kérdezd, oldják meg, ezért kapják a sok pénzt."

perszepolisz 2017.08.30. 12:27:47

Előre is bocsánat, de úgy érzem már mindenki, mindent megbeszélt a fórumokon az elmúlt hét évben, ezért:
egy kekeckedés és elgondolkodni való:
A holtak seregében feltűnt legalább egy óriás. Na most a 2. évadban még Tormund azt mondta Jonnak amikor az először látta az óriásokat, hogy : már csak ők ketten maradtak. Közülük Nagy Mag a Fekete Vár ostromakor, míg Wun-Wun Deresben halt meg.

chrisred 2017.08.30. 12:38:37

@Snk.: Attól, hogy többször leírod, még nem lesz alapvetés, hogy a sorozat készítőinek mágiaügyi felvilágosítás lenne a munkaköri kötelességük.

chrisred 2017.08.30. 12:39:34

@perszepolisz: Valószínűleg csak az élőket számolta bele.

Snk. 2017.08.30. 12:48:38

@chrisred: ha nem munkaköri kötelességük, nekem meg ugyan engedtessék már meg, hogy ha valamiben nincs logika, azt szóvátegyem és urambocsá, ne tetszen.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.30. 13:11:25

@perszepolisz: azok halott óriások voltak az Éjkirály seregében, abból meg (lévén kipusztult fajról van szó) van bőven, én innentől csak azon csodálkozom, hogy az Éjkirály seregében CSAK ennyi zombi óriás van :D

2017.08.30. 13:33:02

Igazabol amit nem ertek az a Kiralyvarba vitt zombi. Ha a masok vargoljak oket, akkor ez durvan nagy tavolsag, mar nem kellene, hogy hatassal legyenek ra. Plusz meleg van, rohadnia kellene, nem rohangalnia, raadasul nem fenyes nappal. Szoval dramaturgiailag perszeclatvanyos, de zombi-ugyileg nem jo a jelenet.

Cérnahuszár 2017.08.30. 13:35:20

@perszepolisz: igazából 3 is van, az első részben látszik asszem, én ennyit számoltam össze
az hogy havas john még látott kettőt életben, azoknak is voltak őseik
lesz még több zombi óriás is

Cérnahuszár 2017.08.30. 13:38:31

lehet h az arany kompániába azért tettek harci elefántokat, hogy legyen ellenfele az óriásoknak is majd

chrisred 2017.08.30. 13:43:54

@Kishableany: Nem hinném, hogy vargolják őket, egyszerűen feltámasztják. Ha a zombik gyorsan rohadnak Királyvárban, akkor a Hegynek már régen ki kellett volna potyognia a páncélból, nem?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.30. 13:53:10

@Cérnahuszár: Reálisan nézve egy elefánt nem ellenfele egy óriásnak. Egy nagy kalapáccsal simán agyoncsapja, de még kézzelfekvőbb az, amit a sorozatban is láttál. Azzal a batár nagy Íjjal kb. oldalról keresztbe átlövi az elefántot...

Metálvörös 2017.08.30. 13:53:43

A sárkányháton megfagyás kérdéshez:
Dany hőtűrő képessége kissé eltér az átlagemberétől. Honnan tudjuk, hogy csak az egyik irányban? Simán lehet, hogy vidáman tudna úszkálni folyékony nitrogénben is.

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2017.08.30. 14:54:45

@Metálvörös:

Én azon gondolkodtam, hogy elég kényelmetlen lehet a sárkány, gondolom utazáskor beleül az egyik "tüskéjébe" a biztosabb kapaszkodás és jobb repélmény jegyében. Ezért is olyan üde mikor leszáll. :D Amúgy meg a realitást számon kérni egy mesesorozaton ... Sárkányok ide vagy oda, a befagyott tó szigetén az a fél tucat ember a túlerővel szemben max. 1 percig tartotta volna magát a valóságban (ha nem zombik támadnak, hanem mondjuk nyugdíjasok mikor leárazást látnak)

zizi77 2017.08.30. 15:28:32

@chrisred: a kérdés valóban jogos, mert ennyi erővel a KL temetőjében fekvő holtakat is feltámaszthatná az Éjkirály, aztán probléma megoldva.
A Hegyet biztos balzsamozza Qyburn. Piros a szeme, más az eljárás. :)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.30. 15:31:14

@molnibalage: "Reálisan nézve egy elefánt nem ellenfele egy óriásnak. Egy nagy kalapáccsal simán agyoncsapja, de még kézzelfekvőbb az, amit a sorozatban is láttál. Azzal a batár nagy Íjjal kb. oldalról keresztbe átlövi az elefántot..." kivéve, ha hirtelen elbutulnak, mint Wun Wun a Fattyak csatájában, aki elfelejtett fegyvert használni (pedig volt neki szekercéje meg fatörzseket is dobálhatott volna), és csak a kezükkel próbálják csépelni az elefántokat

nota19 2017.08.30. 15:31:52

Aki azon rugózik, hogy miért nem fagyott meg Dany Drogon hátán, az forduljon Martinhoz. Kérdezze meg, hogyan nem fagyott meg Hódító Aegon Balerion hátán, vagy a húgai a saját sárkányaikon. Azt is megkérdezheti, hogyan nem könnyezett a szemük pilóta szemüveg nélkül. Amikor Aegon Harrenhal ellen vezette Baleriont egészen föl a felhők fölé hajszolta, a végén nem is látták alulról. Azután onnan felülről egyenesen ráereszkedett a várra. Na, ezt hogyan csinálta? Miért nem fagyott meg, a gyorsulást hogyan bírta ki? Pedig ez a mester alkotása.
Komolyan mondom.....

zizi77 2017.08.30. 15:32:37

@noblesseoblige: kissé perverznek teccik lenni! Viszont a 6. részben az tetszett, amikor a sárkány hátán a Véreb biztonságba helyezte a zombit. :)

William Hunter 2017.08.30. 15:56:38

@molnibalage: A sorozatban Cersei-től hallunk először az essosi elefántokról. Nem tudhatjuk milyenek is valójában. Lehet, hogy D&D valamiféle Gyűrűk Ura koppintásban gondolkodik. Kézenfekvőnek tűnik látványos csatajelenetek összehozásához valamivel ellensúlyozni a zombi óriásokat, hogy izgalmas párharcok alakulhassanak ki mind a levegőben, mind a földön. Persze ehhez az is kell, hogy a Golden Company is csatlakozzon Daenerysék-hez.
Az megint más kérdés, hogyan hozol át a tengeren óriásokhoz méltó méretű elefántszerű lényeket?
Akik pedig új karaktereket szerettek volna, azok a Golden Company személyében megkaphatják.
Hacsak a forgatókönyvírók meg nem tréfálnak minket, és jövőbelátó Bran tanácsára az Euron flotta, fedélzetén a Golden Company-val a tengerbe veszik sárkánytűz által. Mondjuk nem tudom kivitelezhető-e két sárkánnyal?
Az utolsó évad a szálak elvarrása és az egyszerűsítés jegyében zajlott. Ezért számomra meglepő lenne egy háromszereplős háború. Szóval szerintem a Golden Company vagy át sem ér Westeros-ra, vagy nagyon gyorsan Daenerys-ék oldalán köt ki.

fátum 2017.08.30. 15:56:55

@Important roll: Igen, de az Éjkirály mindig pontosan érzékeli. A hollókat is gyorsan bemérte.

2017.08.30. 16:31:02

@Drednaught: "másrészt neki a sárkánya hátán, vagyis ha mondjuk mindkét irányba pl. 10.5 óra volt az út, akkor is 200mph(322km/h) szállt mind a holló, mind pedig Dany."

Szűzanyám...arra pl.nem gondolt senki, hogy teszem azt, meglovagolt egy jet stream-et amivel simán megduplázhatta a repülési sebességét...legalábbis az egyik irányba. Így ha nem itta magát tele a repülés előtt, még pisilnie sem kellett.
Hihetetlen, hogy a hókuszpókolás, meg a medzsik simán belefér a történetbe, meg ugye a sárkány,de az már nem,hogy néhol az általunk ismert fizikai törvények is áthághatók abban a világban. Lehet,pl, hogy a Dune navigátoraihoz hasonlóképpen térgörbítéssel kötötték össze az univerzumuk távoli pontjait. Csak ők nem fűszert használtak, hanem könnyét...

wolves84lb 2017.08.30. 16:36:26

@molnibalage:
"Az ülésfűtés viccnek jó. Üljél egy motorra, tekerd fel csak 50-ig a tempót. A segged megéghet a végtagjaid akkor is lefegynak..."
Ülésfűtés: maga a sárkány. Már több helyen is leírták, kielemezték, hogy nekik alapból magasabb a testhőjük, ezáltal közvetlenül hozzásimulva kevésbé zavaró a hideg.

"Danny szeme kb. fél perc alatt olyan könnyben úszik akkora sebességnél, hogy semmit sem lát, a pilótaszemüveg nem viccből létezik..."

Dany-nek SEMMIT sem kell látnia a sárkány hátán az út során - akár aludhatna is talán. Kb mint egy utasszállító-pilóta: az elején meg a végén kezelik ők a gépet, menet közben a robotpilóta az úr. Szóval, még ha igazad is van, ez az érv nem állja meg a helyét jelen helyzetben.

"A szélárnyék is kb. nem érv. Tekertél már 0 fok alatt bringán? És akkor még fűtöd saját magad... Még busz mögött utazva is hideg van. Tudom, mert csinálom télen..."
Úgy próbáltad már, hogy közvetlenül a busz hátuljára tapadva utazol? Nem mögötte, bringán, hanem a hátfalra tapadva. Csak mert Dany kb ezt csinálta Drogoval. A feje mögött ül, őt közvetlenül nem éri a menetszél - gyk szélárnyékban van.

"Nézd meg, hogy az I. vh 120-160 km/h-val repülő gépein úgy, hogy vállig körbeérte őket a gép milyen cuccokat viseltek. Nézd meg, hogy Dany mit. "
Most őszintén? Hát pont azok a pilóták a bizonyíték, hogy kibírhatta Dany. Van rajtuk egy szőrösgalléros pilóta-kabát, egy sál, meg fülvédős sapi szemüveggel. És ennyi, legalábbis az I.VH-ban.

"Ezért nem kelle rugózni egyebeken, ez nem fizikán alapuló világ, a dramaturgia, fantázia és egyegbek felülírják. Ennyi. Ezért FANTASY..."
Ebben totál egyetértünk. Én csak leírtam, hogy amúgy ezek nem olyan dolgok, amik miatt fikázni kéne a sorozatot, legalábbis szerintem.

wolves84lb 2017.08.30. 16:46:11

@Snk.: na de pont most volt utalás arra, hogy mit tud egy zombisárkány :) Le tud rombolni egy rohadt magas mágikus jégfalat.

Kérdés, a Fal mágikussága pontosan mit is jelentett? Azt, hogy alapból ott volt az a bazi magas jégfal, soha nem olvadt meg, soha nem repedezett meg, nem lett baja attól, hogy emberek mászkálnak rajta-benne-alatta, óriások ostromolták, stb...?

Vagy volt még valami mágikus aurája is a Falnak, ami miatt a Mások nem tudtak eddig rajta átmenni?
Mert ugye Bran átjutott rajta, és elvileg ezzel kiütötte a mágikus védelmet.

azbesztmeg 2017.08.30. 16:58:30

Tegye fel a kezét aki szerint rendben volt, hogy Varys egy kurva szót nem szólt az egész epizód alatt, csak kerek szemekkel nézett a háttérben.

Drága sixx!
Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a remekbe szabott posztokért. Tényleg!
Egyetlen apró kérésem lenne;
Mikor legyártasz egy egy hasonlatot lehet róla szó, hogy kilépsz az univerzumodból, hogy azok is értsék google nélkül akik nem feltétlen veled azonos digitális tartalmat fogyasztanak?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.08.30. 17:12:27

@wolves84lb: Az utolsó kijelentéssel egyetértünk...

...de nekem, mint áramlástechnikusnak, aki ért a hőtanhoz is, a többi megjegyzésed mosolygásra késztet, mert sületlenségek. A sárkány háta minden, csak nem szélárnyékos hely, hanem áramvonalas test. Még, ha nem is az lenne, akkor is a leválási buborékban is cudar hideg lenne...

A szemebed hiába csukod be, konkrétan megfagyna talán még a szemgolyód is...

Ezen felül a sárkány testhője azért marad meg, mert a rohadt vastag pikkely az szigetel, ha feltesszük, hogy a termodinamika Weseteroson is érvényes...

Ezétr mondtam azt, hogy a fizikán felesleges rugózni. Mindenhol sérti a regény.

chrisred 2017.08.30. 17:31:24

@zizi77: Szerintem meg az Éjkirály képes is erre, nem látom okát, hogy miért ne tudná Westeros összes hulláját feléleszteni. Többek között ezért is baromság Cersei elképzelése, hogy az ellenfelei legyengítik egymást. Mert a Mások ereje folyamatosan nőni fog, hacsak el nem pusztítják őket egytől egyig.

ezneménvagyok 2017.08.30. 17:31:48

@Dorottya Veres: "Szűzanyám...arra pl.nem gondolt senki, hogy teszem azt, meglovagolt egy jet stream-et amivel simán megduplázhatta a repülési sebességét...legalábbis az egyik irányba. Így ha nem itta magát tele a repülés előtt, még pisilnie sem kellett."

Na, ez itt a lényeg!!! Mert én mindent elhiszek, teleportot, döglöttsárkánylángfújást, hajóláncot, de azt ne akarják már bemesélni nekem, hogy átrepülték a fél kontinenst úgy, hogy szegény Drogonnak nem kellett közben félóránként bokor után kutatnia az út szélén, amely mögött elférne Ms. Biharbanszüretelt, aki ráadásul közben folyamatosan azt nyüszíti a fülébe, hogy "De már ANNNYIRA kell, és nemigazhogynemtalálszegykurvabokrot!" Mellesleg ez a válasz a hideg kérdésére is, nyilván fel van fázva nonstop azon a bringán.

Na, és most már tudjátok azt is, miért késtek a konferenciáról, és miért volt olyan ideges Drogon, amikor megérkeztek. Szívesen!

Drednaught 2017.08.30. 17:36:04

@Dorottya Veres: Értem amit mondasz és alapbó szerintem meg is állna... ha nem lett volna korábban, sőt most is bizonyos területeken feltűnően óvatosan ragaszkodó a realításhoz a történetvezetés.
- a hullák menetelnek és menetelnek, egyre közelebb a halál. Megvan a folyamat érzékeltetése és van jelentősége.
- a Lenniester sereg jól kitette magát a fizikai támadásnak az úton hazafelé, mert mit tehetett volna egyebet(pl a hipergyorsan megszülető és hipergyorsan közlekedő Greyjoy hajókkal is mehettek volna körbe haza).
- Jon és haverjai pillanatok alatt hajóztak északra 2500 mérföldet, miközben Bran és alkalmi haverjai évadokon keresztül csak meneteltek, mint anno a Delta főcímében
...
Arra akarok rávilágítani, hogy a sorozat nem konzekvens.
Egyszer fontos tényező a realítás(pl. Theon kiprovokált bunyója, ahol lényegében jól megtámadta a vele szembeszegülő hajós öklét a saját állával, jól összevérezte nekije az orcáját, amitől az végül kipurcant). Volt a bunyónak egy fontos talaja, a realítás. Hasonlóképp fontos tényező ez Jamie esetében, aki elvesztette a vívó kezét és ez gyakran elő is jön a vele kapcsolatos képekben: a nagy hős, aki csak árnyéka egykori hírének.
Fontos ragaszkodás a fizikai valósághoz, hogy a vékony jégre merészkedő zombik elsüllyednek, erre aztán megint szembeköpi magát a sorozat és a fizikája azzal, hogy Jon kimászik 3 percnyi önfeledt úszkálás után, majd ugyanabban a nedves ruhában hazalovagol.

Summa summarum nem a varázslat a gond és nem is a realítás hiánya, hanem hogy kényelmükre váltogatják, hogy mi lesz éppen használva.
A következetesség hiánya a gondom a sorozattal.
Egyszer gondolkodnak, taktikáznak a szereplők és alakul a formatervezett politikai cselszövés, egyszer meg ordas baromságot tesznek, mert éppenséggel az a látványosabb. Miért tudnak egyszer gondolkodni, kombinálni, máskor meg miért nem?
Miért tudnak egyszer rendesen, hónapokig utazni, máskor órák alatt megtenni ugyanazt az utat?
Legyen vagy-vagy.

Van pl egy Shannara c. szar fantasy sorozat(jó puncik vannak benne, ezt el kell ismernem).
Ott meg sem próbálnak a mi világunk fizikájára támaszkodni.
Ott bármelyik pillanatban bármelyik szereplő előkaphat egy random, hiper-mega-szuper ősi fegyvert, ami legyőz bármit, mert ott nem alakítottak ki egy alapvető szabályrendszert, amihez ragaszkodni látszanak, így nem is kérhető rajtuk számon, ha előhúznak egy minden addigit szembeköpő eljárást, fordulatot.
Viszont a GoT nem Shannara, ez annál igényesebb...nek mondja magát.

Lac1 2017.08.30. 17:51:55

"Szegfű érdemeit gecimód elsumákolva"

A cikkíró nem figyelt eléggé. Samwell másolta le (transcribed szót használta) a maester kódexét.

chrisred 2017.08.30. 17:56:01

@Drednaught: Bran és társai bujkáltak az üldözőik elől, nem használhattak utakat, járműveket, ráadásul egy hároméves gyerek is volt velük.

Cérnahuszár 2017.08.30. 18:20:28

@Lac1: szegfű mondta samnek neki hoyg mit olvasott az egyik asztalon lévő kódexben, kérdezte mit jelent az érvénytelenítés szó. Utána meg hogy érvénytelenítették a házasságot
közben sam éppen hisztirohamot kapott mert nem érdekelte a 14ezervalahány lépcső és hogy nem segít neki a mestertanács kutakodni neki és hülyeségeket kell másolnia
utána léptek le oldtownból és elkocogtak deresbe

Cérnahuszár 2017.08.30. 18:21:05

@Lac1: az 5 évadban van, a vége felé

Cérnahuszár 2017.08.30. 18:21:27

@Lac1: mármint 5 részben na...

Drednaught 2017.08.30. 18:41:29

@chrisred: Na, szuper, csak hát látod, te is megint a mi valóságunk, fizikánk, szabályaink szerint gondolkodsz és ez jó, de legalábbis egy útja a gondolkodásnak.
Ebből pl lehet következtetni, hogy aki úton megy, az gyorsabb, de bazdmeg mennyivel?!
Itt a gond, nincsenek arányok, mert egyszer Bran kóvályog a susnyásban sokáig, egyszer meg a bagoly 2100 mérföldet tesz meg pár óra alatt.
Érted?

A gondom így a sorozattal az, hogy bármikor felléphet egy arany kompánia bármilyen irányból és bármilyen eddigi szabályoknak meg nem felelő eszközzel bármit bármilyen szinten megváltoztathat. Ha az íróknak az a kényelmes.
Máskülönben látványos mezei kardvívás lesz, fájdalmas harci elefánt általi eltaposás és a többi realista izé.
Aztán megint jön egy fordulat, ami semmibe veszi a fizikát,stb.
Mindezt vagy a kényelem, vagy a lustaság teszi: nem akartak foglalkozni a fagyos vízből való kiszállás utáni fiziológiával. Bezzeg a megdöbbentő szívenszúráskor nagyon ügyeltek rá, hogy meg is haljon Jon.

chrisred 2017.08.30. 19:06:47

@Drednaught: Mindig gondolni kell arra, hogy esetleg mi nem veszünk olyan tényezőket, ami befolyásolhatja azt, amit elemzünk. Teszem azt, Havas Jon egyszer már meghalt, és utána feltámasztották. Honnan veszed, hogy utána a teste ugyanúgy reagál a fagyos vízre? Abban egyetértünk, hogy normál emberi test nem viselte volna el, amin akkor keresztülment. Ugyanakkor a regényekből tudjuk, hogy Beric Dondarrion teste minden egyes feltámasztás után egyre kevésbé funkcionált rendesen, nem érezte az ízeket, szagokat, fájdalmat.

zizi77 2017.08.30. 19:35:45

@chrisred: csak én arra gondoltam, hogy mondjuk 2-3000 km-re is megy? Mert akkor távirányítással már most övé lehetne az egész kontinens.

Lily1218 2017.08.30. 21:38:53

@zizi77: :)) Hihi, tényleg más az eljárás, és a sok főszereplő között elveszett Qyburn őszinte szakmai csodálata.... pedig látszott a fején, hogy ha NK indít szeptembertől zombikészítős OKJ tanfolyamot, ő azonnal jelentkezik. :)))

@chrisred: Cersei az egyetlen vezető, aki még nem látta NK-t, így nem érzi a helyzet komolyságát. Egyetlen szakadt kis zombit vittek neki, megijedt, persze, de nem annyira, mintha látta volna mire képesek a Mások. Ha első sokk utána rögtön az ugrott be neki, hogy "AZ ÉN ZOMBIM SOKKAL ERŐSEBB!!". Plusz rögtön mondták neki, hogy a tűz jó ellenük, neki pedig még bőven van futótűz raktáron, messze is vannak, és most vett sereget, így biztonságban érzi magát. Főleg, mert még nem tudja senki, hogy leomlott a Fal.
Két verzióban gondolkodik. 1. Mégse olyan komoly probléma ez a zombiügy Északon, csak vmi trükk, elterelés, de ha mégse, akkor is Dany nagy serege a sárkányokkal felturbózva plusz Jon serege legyőzik majd, remélhetően nagy veszteségek árán, és akkor ő nevető harmadikként legyőzi őket.
2. Ha mégis elesnek, akkor örül, és akkor is a Falon túl vannak, azon nem lehet átjönni (jelenleg joggal hiszi ezt), és majd a megmaradt pár járkálót könnyen letudja. Ugyanis a legfontosabb infó láthatóan nem jutott el az agyáig: hogy ez nem egy fix sereg, az a szám, amit Dany mondott neki, az nem végleges, hanem minden egyes hullával erősebb lesz. Számolni azért tud, és ezt kellett volna erősen a fejébe verni, hogy a Dany+Jon seregei elesnek, azokkal erősebb lesz NK serege, azt már nem győzi le.... Pont ilyen hibát követett el a Verebekkel kapcsolatban is, őket se vette komolyan elsőre ....

@WOLVES84LB: Arra tippelek, hogy csak a sorozat kedvéért rombolta le a sárkány, így látványosabb, de a könyvben a kürtöt fogja használni.

Nagy kérdés, hogy Tormundék hogyan élik túl, nem csak az omlást, de ahhoz, hogy a sárkány és a komplett zombisereg elöl elfuthassanak .... hát, ahhoz minimum egy olyan víz alá rejtett zsupszkulcsra lesz szükségük, mint Jaime-nek.

@DREDNAUGHT: A távolság már ugyanolyan rugalmas adat, mint az éppen aktuális lakosság száma.... Ha egy szereplőnek oda kell érnie valahova, akkor pár nap, ha másik sorsot szánt neki Martin, akkor sosem ér oda. Pl. most Jaime elszólta magát, hogy a sereggel kb. 2 hét alatt északra érnek Királyvárból, ugye az első évad első részében a nagy hintó miatt ez 1 hónap volt, de Aryanak ez a távolság csak években mérhető.

Shadow#9 2017.08.30. 22:30:33

Ha már ennyi elmélet van itt, akkor bedobom én is a sajátjaimat, ha már elhangzott korábban, akkor sorry, de szerintem ezektől képbe kerül pár apróság:

1. miért is őrült meg az Őrült Király? "Égessétek meg mind...", idézik állandóan, de kiket is kellene megégetni?
Hodor ugye azért lett Hodor, mert Bran belemászott a fejébe, aztán a "Hold the door"-ból ennyi maradt. A Mad King szerintem szintén hasonló okból kergülhetett meg. Brandon vagy valaki belenyúlt a fejébe és telepakolta az agyát a Holtak Seregeiről képekkel, amikor még voltak sárkányok bőven, nem csak a mostani három (mínusz egy), az udvartartás meg kurvára félreértelmezte, hogy kiket akar megégetni. Szerencsétlen meg komolyan belebuggyant a látottakba, aztán a végén tényleg a kortársai ellen fordult, pedig igazából a holtak serege ellen kellett volna vezetnie a sárkányait, megelőzendő a következő generációk ordas nagy szopását, amikor a Sereg már átkelt a Falon és feltartóztathatatlanul nyomul előre, ráadásul gyarapítja is a saját létszámát minden egyes csatával.

2. Bran nem egyszerűen a jelenlegi Háromszemű Holló, ugyanis őt láttuk öregemberként a fába olvadni, ő magyarázta el saját magának, hogy mire is képes és végül ő van most a tolókocsiban. Szerintem ez a 3 ember egy és ugyanaz, csak valamiképp megkavarta az idő normális folyását és mondhatni előre is, meg visszafele is él. Most ugyan még fiatal és "hagyományosan" öregszik, nem tud semmit, de tanul, később azonban valamiképp képes lesz átmászni a múltba, ahogy a képességei kiteljesednek, így bár nem pofázhat róla még saját magának sem, de ő lesz (ő volt) az, aki saját magának megtanítja (megtanította) az alapokat. Max von Sydow és Struan Rodger karaktere tehát egy és ugyanaz az Isaac Hempstead Wright alakított Brandon-al, csak 3 különböző testben létezik, ahogy az időben előre haladunk. Mondhatni neki tökmindegy, hogy merre halad az idő, mert már túllépett ezen a korláton, tetszése szerint megy, ahova csak akar.

Jöhetnek az ellenérvek.

zizi77 2017.08.30. 23:14:57

@Shadow#9: azt olvastam/lehet, hogy itt?/, hogy az Őrült királynak akkor ment a gyereknemzés, ha előtte megégetett valakit. Ha ez igaz, akkor valóban csak egyszerű elmebeteg volt a sok testvérházasság miatt.
Igazából a sorozatban szerintem nem bonyolítják meg ennyire a storit, a regényben, ha egyszer kész lesz, akár még durvább hátterek is lehetnek. :)

peacefroggg 2017.08.31. 00:03:09

@Lily1218: Szerintem azt, hogy a legelső részben Robert konvoja mennyi idő alatt ért oda azt kár viszonyítási alapnak tekinteni. Tuti, hogy út közben még megállta pár másik várban egy kicsit vendégeskedni és nem célirányosan ment, mint egy hadsereg - főleg ha amazok erőltetett menetben mennek. Ettől még persze igazad van, elég érdekesen kezelik az idő múlását.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.31. 09:28:37

@Shadow#9: Az elmélet jó, fel is vetették már, hogy az öreg király azért kattant be végül, mert Bran machinált a fejével (bár a leírások alapján már azelőtt se volt normális) csak egy kiegészítés: Őrült Aerys idején már nem voltak sárkányok, akkor már rég kihalt faj voltak, ezért volt neki a futótűz, mint pótlék olyan fontos

Szuszics 2017.08.31. 11:15:48

Azért azt is megemlíteném,hogy piszok jók a zenék.Hála Ramin Djawadi-nak.

Bicepsz Elek 2017.08.31. 12:33:14

@Shadow#9: Az utolso sarkanyok kb. 100 evvel az orult kiraly elott kihaltak

Cérnahuszár 2017.08.31. 13:03:50

@Shadow#9: Branhoz, érdekes lehetőség, de h ő lenne az öreg holló is, akkor tudnia kellett volna hogy megfogja a NK, mert fiatal Branként szerezte az emléket. Mégis erősen csodálkozott h megtörtént. Bár mondjuk rögtön rákérdezett hogy megfogott? amikor felébredt Bran ordítására

Nekem még mindig elég zavaró hogy akkor Brannak mi a funkciója, mert ez még mindig nem derült ki, csak arra jó eddig hogy havas John származását tudja. Szerintem az kevés.Azért miért kell háromszemű hollónak lenni? Ilyen képességgel kell lennie valami más feladatnak is

mbm 2017.08.31. 15:18:42

@wolves84lb: a falat folyamatosan javítja az őrség, és nyáron tényleg olvad valamennyire, de ahhoz persze túl nagy és túlságosan északon van hogy elolvadjon (a sorozat elején, amikor ott nyár volt, a falnál kb késő őszi idő volt).
A mágiát én úgy értelmeztem, hogy a falnak mint építmények vannak mágikus tulajdonságai, amik ütik pl. a mások mágiáját, így nem tudnak átmenni a falon. Ettől függetlenül fizikai erővel le lehet rombolni, pl. egy jegsarkany tüzével. És mivel nincs fal (egy szakaszon), nincs ott védővarázslat sem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2017.08.31. 16:35:35

@Márton Vajda Riefenstahl: ember, ő konkrétan az egyetlen majdnem papírmasé, "jó" karakter, aki nem, nem szegi meg adott szavát, talpig becsületes, tiszta jellem. Igen, az apja is ebbe halt bele, és igen, nem az apja, de baszki Jon Snow nedstarkabb, mint bármelyik Stark-ivadék. Én kicsit bízom benne, hogy azért ő is belehal, mert az úgy volna realista, az ilyen idealisták nem élnek sokáig, de a haláluk kiváló erkölcsi példa.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2017.08.31. 16:51:51

@Yooha: szerintem a 999 999 999-ben EGYETLEN nulla sincs, nemhogy hárommal több.

Shadow#9 2017.08.31. 17:18:02

@Bicepsz Elek: OK, akkor a felét bebuktam, no problemo.

Shadow#9 2017.08.31. 18:39:28

@Cérnahuszár: Bran sem emlékezhet mindenre, idővel elfelejthette, hogy közeli kapcsolatba került NK-val. Nem isten ő, nem mindenható, csak sokat tud. Lényegesen többet, mint kortársai és ha mégsem, akkor utána tud nézni bármikor...

Bicepsz Elek 2017.09.01. 01:25:37

Kijott a 8. Sorozat spoilerje. Ha tenyleg ilyen szemet vege lesz, akkor meg sem nezem.

Lily1218 2017.09.01. 10:27:50

@Cérnahuszár: Ha igaz az elmélet, akkor az a döbbenet teljesen érthető .... gondolj bele, saját magát tudta megfogni egy másik idősávból ... Tudom, hogy talán túlzás, de én látok némi párhuzamot a öreg holló döbbenete és az utána történtek valamint aközött, amikor Bran a legelején még kómában "mélyen belenézett a tél szívébe és felkiáltott", majd felébredt....

@BICEPSZ ELEK: Melyiket olvastad? Legalább 2 verzió már van kint, az egyik tiszta baromság...
Elsőre ezt került ki, és az utolsó rész alapján látok esélyt arra, hogy ez tényleg a HBO-tól lopott verzió. Mind a 6 rész fent van, teljesen részletesen, jelenetekre bontva, gyanús, hogy igaz.

www.desinerd.co.in/game-of-thrones-season-8-episode-1-leak-script/

Treff Bubi 2017.09.01. 10:42:04

@Szuszics: az biztos, Ramin mesternek nagy része van a sikerben. Pont mostanában hallgattam végig pár válogatást az első évadtól kezdve, és egyértelműen hallani a fejlődést, egyre jobb és sokszínűbb tételeket ír a jelenetekhez.

Bicepsz Elek 2017.09.01. 11:02:31

@Lily1218: A port.hu Szucs Gyula fele verzio.
Hat meglassuk.

Cérnahuszár 2017.09.01. 12:23:55

ha igazi is a forgatókönyv, most már muszáj lesz átírni, nem maradhat így hoyg mindent lehet tudni előre.

Cérnahuszár 2017.09.01. 12:24:49

talán azért írják mostanában hogy csak 2019-re lesz meg a 8 évad mert ez kereszetbe tett nekik

Cérnahuszár 2017.09.01. 12:28:24

na rögtön találtam benne problémát: Theon meglátogatja Deres istenerdejét, és közben a Robb-bal meg a többi Stark-gyerekkel eltöltött ifjúkorára gondol.
az utolsó részben épp lelépett yarát menteni, mit keresne deresben

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.01. 12:44:39

@Cérnahuszár: nekem az is gy mint gyanús, hogy bár minden kiderül, azt nem írják, hogy bárki is megölné vagy északra visszazavarná az Éjkirályt vagy hogy végül hogy lett megállítva az exponenciálisan növekedő zombi-probléma...

Cérnahuszár 2017.09.01. 12:49:37

@Hüpna: sehogy, az a vége hogy nincs vége...

Bicepsz Elek 2017.09.01. 12:51:20

@Hüpna:
Szerintem meg sajna tul reszletes. A 7 sorozatnal is 90% bejott. Mondjuk ha tenyleg ez lesz remelem felpofozza valaki Martint!!!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.01. 13:05:54

@Cérnahuszár: na ez az, de akor meg hogy oldódott meg a zombi probléma? Hogyhoyg Észak nem lett zombifertőzött placc ha szabadon grasszálnak a mások és az éjkirály támaszgatva a hullákat? Fogták magukat és hazamentek skandináv lottót játszani? Sehogy nem kerek hogy ez a hatalmas probléma ennyivel legyen lezárva, hogy meggondolják magukat és hirtelen már békén hagyják az embereket :S

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.01. 13:10:12

@Bicepsz Elek: elnézve az eddigi változtatásokat amiket az írók a könyvvel szemben eszközöltek, még az is lehet, hogy 2 befejezése lesz a történetnek. Mert ugyan azt mondják, hogy Martin megadta a "főbb motívumokat" nekik de azon kívül szabad kezet kaptak. Nomost, ha az a "főbb motívum" utasításom - példa kedvéért egy ismert kifutású történet legyen - hogy a Harry Potter történetek vége az, hogy Harry és csapata legyőzik Voldemortot, majd házasság, gyerekek heppili evör áftör, abba RENGETEG változtatás belefér a könyvhöz képest (pl: Piton nem hal meg, Harry megmenti, de lebénul, Harry meg úgyis megtudja tőle a nagy titkokat, aztán a zárójelenetből kiderül hogy Harry egész életében ápolta a tanárát...ugyanúgy garantált a rajongó-bőgetés mégis egész más kifutást eredményez a történetben, miközben a főbb motívum megmarad ahogy az író akarta)

Bicepsz Elek 2017.09.01. 13:24:08

@Hüpna:
Na igen. A legidegesitobb az, hogy gyakorlatilag az jar jol, aki hatul megul es semmi(hasznosat)nem csinal. Szoval igazolja pl. Matyas kiralyunkat, aki a torok helyett nyugaton harcolt a hatbaszuras ellen.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.01. 13:36:33

@Bicepsz Elek: ezért lenne jó tudni (könyvek híján) hogy mit mondott Martin fontos pontnak.
mert ha úgy fogalmazott, hogy "Ő és ő és ő és ő meghal, de ez meg ez meg ez meg ez életben marad" akkor rengeteget variálhatnak az írók (ugye nem mindegy a halálnem. Ha pl azt mondja, hogy "Jonnak meg kell halnia" de semmi mást, akkor ezerféle halált lehet neki elképzelni a dicső önfeláldozástól kezdve a szívszorító hátbaszúráson át a tisztes öregségben koronával a fején, zokogó unokáktól körülvéve elszenderedésen át is...)
Az ördög elég erősen a részletekben lakozik, főleg ha csak annyit ígérnek, hoyg "keserédes befejezés" :D

Lily1218 2017.09.01. 17:27:18

@Bicepsz Elek: Az ugyanaz. Sajnos több, mint valószínű, hogy stimmel. Nekem sem tetszik, bár több végső tippemet is igazolja, és vannak benne jó részek is, de a végét olvasva kifejezetten dühös lettem.... Főleg az Arya-szál miatt.

Jó lenne ennek egy topic, mert itt nem akarok spoilerezni, de ha ennyien olvasták, akkor biztos mindenkinek van véleménye, ez is ki lehetne beszélni.

@CÉRNAHUSZÁR : Ez nem hiba. Logikusan Danyt keresi.
1.verzió: Elmennek a 2 db kis csónakkal Euron után, és rájönnek, hogy a pali hazudott, nem hazament, de nem tudják hova, így mennek Dany után, szólni, hogy Cersei átverte őket, vigyázzanak.
2. El se mennek Euron után, mert józan ésszel felmérik, hogy az ezer hajós flottát nem jó ötlet 10 fővel becserkészni, így Danyt akarja meggyőzni arról, hogy adjon neki embereket, mert ha sikerül kiszabadítani, és legyőzni Euront, Yara átveszi a flotta irányítását, akkor Cersei elveszti a szövetségesét, és ők erősebbek lesznek.

"Utólag okosan" nézve az évad legrosszabb tanácsát Tyrion adta, hiszen ha Dany nem vár annyit, hanem előbb megtámadja Jaime seregét, akkor az arany sose jut el Királyvárba, Cersei nem tud sereget venni, és ezzel el is dőlt volna az egész....

Balfars 2017.09.01. 17:33:33

A 8.-as leaked script sokkal kérdésesebb mint a 7-es volt mert az egy HBO alkalmazotthoz volt köthető ez meg csak "lóg a levegőben" +Egyébként is szokott lenni vagy 30+ féle kiszivárgott verzió. Szóval lehet reménykedni, hogy ez nem valid.

(Főleg azért mert úgy érzem ez a befejezés egy Lost 2.0 lenne)

Cérnahuszár 2017.09.01. 17:41:01

@Lily1218: euron lelépett az6 arany kompániáért, nem valószíynű hogy viszi magával yarát. Logikusnak tartottam theon mentőakcióját, amig nincs ott az 1000 fős flotta

wolves84lb 2017.09.01. 18:04:51

@molnibalage:
"...de nekem, mint áramlástechnikusnak, aki ért a hőtanhoz is, a többi megjegyzésed mosolygásra késztet, mert sületlenségek."

Lehet, h áramlástanban zseni vagy, de pl a világháborús pilótákat te hoztad fel ellenpéldaként, holott, ahogy írtam, az elsőben vígan elvoltak dzsekiben meg sapiban. Tény, volt szemüvegük, de csak azért, mert nekik muszáj volt nézni.
Esetleg reagálhatnál a saját példádra is, ami spec besült.

Ahogy megnézed a sárkányt, áramvonalas, persze, "nagyban", de egy ember bőven elfér a "bütykei" között, ahol kevésbé éri a levegő.

Mindegy, a lényeg, h nem fagyott meg, és pont.

Bicepsz Elek 2017.09.01. 18:27:10

@Lily1218: Na errol beszeltem!!!
Ha igy kesz disznosag lesz!!!
Olennanak igaza lehet a tanacsadokkal kapcsolatban csak azt nem ertem, hogy voltak kepesek igy lebutitani Tyriont, Varyst es Kisujjat. Dany is visszahulyult az elozo sorozatokhoz kepest

Bicepsz Elek 2017.09.01. 18:32:40

@Bicepsz Elek: folyt.
Jon is ujra naiv hulyegyerek volt. Siman le lehetett volna gyakni a kiralyvarat a sarkanyokkal es egy problema megoldva. A maradek behodol es indulhatnak a zombik ellen. De nem igy megoldani a dolgokat!!! Kest hagyni a hatunk mogott!! Tyrion mar Essosban hulyesegeket tanacsolt, nem tudom miert kellett borozgato hulyet csinalni belole???! Jamie miatt ennyi ember haljon meg feleslegesen???
Innentol mar lehetne Gyuruk Uras jok vs rosszak szembenallas.
Engem is felhaboritott az a vegkifejlet. Sajna a 7 es is igaz volt. ...

Lily1218 2017.09.01. 20:58:23

@Cérnahuszár: Csak erről nem szólt külön Theonnak. Hivatalosan ő most hazamegy, mert nagyon megijedt a zombiktól, és az titok, hogy megy az aranyos fiúkért. Csak azért nem fordul külön, hogy lerakja Yarát a szigetén, így vagy a hajón van vele (és szadizza, ami azért esélyes), vagy Királyvár egyik börtönében. Szép a lelkesedés, csak tudni kéne, hogy merre menjenek. Bár egyik helyen se nagyon kommandózhat Theon azzal az 1 db hajóval és pár emberrel. Ezért kell neki Dany segítsége, így logikus, hogy megy utána Deresbe. Így teljesen hihető, ha ez lesz a forgatókönyvben.

Ami fura, hogy a tavaly kikerült infók alapján most látnunk kellett vona Cersei vetélését, de ez nem történt meg. Mondjuk lehet, hogy változtattak, és a következő évad elejére tették. A másik, hogy a 8. évad elejéről azt írják, hogy Jaime a csapataival megy Északra segíteni, most viszont teljesen egyedül ment el Királyvárból.

Lily1218 2017.09.01. 21:30:31

@Bicepsz Elek: Nem csak őket, gyakorlatilag mindenkit lebutítottak Cersei, Sansa és a NK kivételével. Még Brant is, a "Homok Jon" baromságnál nincs lejjebb ....

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.01. 22:10:00

Srácok, én ezt most szépen ideteszem, remélem engedi a tecső linkeket (ha nem, keressetek rá arra hoyg Westeros, Trailer)
www.youtube.com/watch?v=gAcyqsSTKVc

Baromira tetszik a koncepció, és szerintem Martintól sem állna távol (egyszer lenyilatkozta hogy szívesen írt volna egy modern Középföldéről, ahol a hobbitokat turistabusszal viszik Móriába és hasonlók...)

Bicepsz Elek 2017.09.01. 23:29:27

@Hüpna: Hahahaha.... Mar az is hulyeseg, hogy egy-egy dinasztia 1000 evekig kitartana(Starkok, Lannisterek). A legtobb fonemesi csalad 300 evente kihalt/beolvadt ujakba. Meg a technologiai fejlodes a nemesseg ellen lenne. Es mar elkezdtek volna felfedezni a Fal-on tuli teruleteket(a tavoli foldreszekrol nem is beszelve). Eleve bugyuta a Tronok harca, hogy vannak bennuk ősemberek(vadak/free folks), okori keletiek(Meeren), okori gorogok(Unsuilledek), kora kozepkori lovas barbarok(dothrakiak), viragzo kozepkori lovagok(Tyrellek), kora kozepkori arabok(Dorne), kora kozepkori lovagok(Eszak), viking tipusu kalozok(Greyjoyok), kozepkori szabad zsoldosok(Arany Kompania). Ezek egy korban nem letezhettek volna.

Bicepsz Elek 2017.09.02. 01:28:34

Amugy eszerint €n berli fel Aryat Cersei ellen kozvetetten. Amolyan csuka fogta roka par lettek volna(Cersei azt hitte majd tudna €t befolyasolni es forditva). Azt nem vagom Yarat miert nem olte meg?

Bicepsz Elek 2017.09.02. 01:30:30

Ja amugy most pl egy Sam fele karakter hogy uralna egy nagybirtokot? Ugy b..nak at mint ...a palankon!!!

Lily1218 2017.09.02. 11:34:59

@Bicepsz Elek: Ugye????????? Tegye fel a kezét, aki évek során megsejtette, hogy a legvégén Sansa, Sam, Edmure és Bronn ülnek majd a váraikban.... értem én, hogy szinte mindenki meghal, de ez azért tényleg túlzás.....

Euron: igen, ezen én is röhögtem, ha tudná, hogy feleslegesen fizet ki egy vagyont, Arya ingyen is szívesen megoldja a problémát. :))))
De nagy kérdés lesz az, hogy a könyvben is így olvassuk-e, mert a jóslat szerint Jaime v. Tyrion öli majd meg. A valonqar kisöccsöt jelent, ha jól tudom.
Örülök, ha Arya végére ér a listájának, de az igazi büntetés az lenne Cerseinek, ha Jaime ölné meg.

A "különféle nép, különféle fejlettség és életstílus egyszerre és egy időben" - ez gondolom szimbolikus Martintól, arra vonatkozóan, hogy a tanulságait az egész világtörténelemre érti.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.09.02. 11:44:42

@Hüpna: ugyanígy.
és a lerombolt Falon kelnek vissza a WWek? hogyan és ki építi fel újra ezt a részt? pláne úgy, hogy a children kihalt, így semmilyen mágikus védelem sem lenne.

Euron elfogadottsága is erősen kétséges, azért a Greyjoy-ház uralkodását senki sem várja vissza.

Bicepsz Elek 2017.09.02. 17:08:02

@Lily1218: Igen. Es ezek tobbsege b..f.sz. a veseteshez. Sam: na ne rohogtessunk egymast!! A gyava Edmure? A korlatolt Bronn? Sansa meg 50%-ban de tapasztalat nincs. Tyrionnak torpekent milyen tekintelye lenne egy ilyen tarsadalomban? A dothrakiak Danyhoz es a sarkanyokhoz huek. Ezek nelkuk fellazadnanak(Reszegen(hajo nelkul) ki viszi oket majd haza?). Dany es Jon is rossz vezetok(tul idealistak), Cersei es €n is(tul hatalomcentrikusak).
Gendryrol mar nem is beszelek. Meg Tywin vagy Stannis lett volna a legalkalmasabb megfelelo tanacsadokkal(Stannis is korlatolt volt mondjuk). A hatalom belso(segitok vs befolyasolok) es kulso(ellensegek vs baratok+tekintely, legitimitas stb )jatszmak alapjan teremtodik.
Ez a kimenetel a tronok harca szembekopese lenne(az eleterosebb gyoz).

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.02. 18:48:34

@Bicepsz Elek: "Eleve bugyuta a Tronok harca, hogy vannak bennuk ősemberek(vadak/free folks), okori keletiek(Meeren), okori gorogok(Unsuilledek), kora kozepkori lovas barbarok(dothrakiak), viragzo kozepkori lovagok(Tyrellek), kora kozepkori arabok(Dorne), kora kozepkori lovagok(Eszak), viking tipusu kalozok(Greyjoyok), kozepkori szabad zsoldosok(Arany Kompania). Ezek egy korban nem letezhettek volna."
Ami azt illeti, de. Létezhettek, sőt léteztek is, és elárulom, még ma, a valóságban sem egységes a technikai/kulturális fejlettség eloszlása a bolygónkon.
Egyiptomban piramisokat emeltek, amikor errefelé még állatbőrben rohangászó kvázi ősemberek éltek. (és akkor még éltek mamutok, amikor elkészült a Nagy piramis) Európában virágozni kezdett a feudális udvari kultúra, amikor errefelé valami dothraki szerű lovas nomád lép bekopogtatott hont foglalni. Az arab-bizánci kultúra híres volt fejlettségéről, miközben az európai emberek előszeretettel égették halálra egymást. De ha megnézünk egy afgán sivatagi parasztot (középkor kalasnyikovval kiegészítev), meg egy dubai üzletembert, hiába mindkettő Allahot imádja, elvileg egy kultúrkör, technikai fejlettség szintjén nagyon nem egy szinten léteznek. Az első fehér hódítók egy jóval alacsonyabb fejlettségi szinten lévő kultúrát (indiánok) találtak, amikor megérkeztek Amerikába, és amikor már a felvilágosult Európában ciki volt rabszolgát tartani, Amerikában lazán űzték ezt az ipart. Ma is vannak bőven olyan elszigetelt törzsek (igaz, egyre kevesebb), akik fehér embert és az ő vívmányait nem vagy alig láttak. És amikor megérkezik hozzájuk mondjuk egy fakitermelő/aranybányász cég zsoldos csapata gépfegyverrel, hogy válogatás nélkül mindenkit lemészároljanak (hiszen ha nincs védendő indián törzs azon a területen, akkor mehet a szabad rablás) az pont olyan sokkoló, érthetetlen, kivédhetetlen és ijesztő számukra, mint a GoT-ban a mások támadása.
Hosszan lehetne sorolni a példákat még, de a lényeg, hogy az egyszerűen nem igaz, hogy a bolygón egy időben minden kultúra azonos fejlettségi szinten áll, és hülyeség a különböző fejlettségi szint O.o

Cérnahuszár 2017.09.02. 20:56:57

@Hüpna: arról nem is szólva, hogy most korlátozzuk a fantáziát, vagy mi? Kezd általánossá válni az hogy ha van a sztorin sapka az a baj, ha nincs akkor meg az...

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.09.02. 21:34:19

@Cérnahuszár: arról meg nem beszélve, hogy sok mindennel lehet vádolni Martint, de azzal, hogy ne csinálta volna meg a "házit" töriből, mielőtt leült megírni ezt a regényfolyamot, na azzal NEM lehet vádolni :D
Amúgy nekem a legnagyobb bajom ezzel a "kiszivárgott" történetvázzal az az, hogy nincs elvarrva az Éjkirály és a zombisereg problémája...egyszer csak "eltűnik" a történetben az Éjkirály és utána mintha minden magától jönne helyre, hirtelen senki nem foglalkozik azzal, hogy északon zombik rohangásznak, alkalmanként Másokkal is, és mivel a Fal igencsak megrongálódott, bármikor visszajöhetnek... SZERINTEM - mondom szerintem- egy ennyire látványosan arcbatolt főgonoszt, mint az Éjkirály (mert a könyvhöz képest erős változtatás, hoyg TUDJUK, hogy ő a feje az egésznek) nem lehet letudni annyival, hogy fogta magát és hazament, a Falat meg befoltozták építési törmelékkel (de erről sincs szó)...Szóval nem kerek, nagyon nem...(meg ugye akkor lenne értelme a lezárásnak is, ha mindenki azt hinné hogy már soha többé nem jönnek vissza a Mások, mindenki meg lenne nyugodva, hogy legyőzték/kiirtották őket, probléma megoldva oszt mégis...).

Bicepsz Elek 2017.09.02. 23:07:41

@Hüpna:
Amikor a nagy piramist emeltek (kb 4500 eve) akkor meg nem haziasitottak a lovat (az elso harciszekeres nepek vetettek veget a Kozepbirodalomnak)es a tevet(amit kb a romai koztarsasag idejeben haziasitottak). Lovagok csak kb 1300 eve jelentek meg Nagy Karoly seregeben(mint nehezlovas harcos reteg foldbirtokkal), de mint szabad lovagok kb a keresztes hadjaratok(900 eve)idejen. Amint kapcsolatba kerulnrk a nepek egymassal ugy versengve kell fejlodniuk(a hadsereg stb miatt elsosorban). Ha meghoditottak oket akkor atvettek a hodito haditechnikajat is altalaban. A fejletlenebb, elpuhultabb nepek(pl. Dorne)kipusztultak volna(joval korabban). Mondjuk kb a 700-800-as evekben talaltak fel a gorogtuzet(affele langszoro), amivel siman lehetne a masokat irtani.
Azt nem is ertem Tyrion miert nem emlitette a wildfire-t Jonnak es Danerysnek...

Bicepsz Elek 2017.09.03. 16:40:47

Egyebkent a konyvben az van, hogy a Boltonok vara, Dreadfort egy vulkanra epult, szoval elmeletileg azblenne a legalkalmasabb a masok elleni harcra, bar a film masfele megy majd.

William Hunter 2017.09.03. 18:47:28

!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Hosszas vívódás után elolvastam az állítólagos 8. évad kiszivárgott szinopszisát. Mindig úgy képzeltem a forgatókönyvírás folyamatát, hogy először megalkotják a történet vázát, főbb sarokpontjait, és utána kitöltik a részletekkel, a párbeszédekkel. Ehhez képest a Night King, aki az egész történetet meghatározó karaktere, mozgató rugója, gyakorlatilag eltűnik a szinopszisban.
"de valamiért az Éjkirályt és a zombikat ezután már nem is említi a szinopszis"
Mintha nem tudnák mit kezdjenek vele a forgatókönyvírók, vagy a történet szempontjából a további sorsa lényegtelen. Ezzel ellentétben teljesen lényegtelen párbeszédek, részletek szerepelnek a szövegben. Egyáltalán hogyan lehet a beígért 80 percnél is hosszabb epizódokat kitölteni ezzel?

Bevallom én azt vártam, hogy az első Long Night-ot überelő, elementáris, mindent elsöprő White Walker támadás újra letarolja egész Westerost, és az emberek összefogása is kevésnek bizonyul majd. A győzelmet (vagy békét) pedig csak az Azor Ahai prófécia beteljesedése és/vagy Bran képességeinek felfuttatása hozza el. Ehhez képest a szinopszisban az emberek egymás ellen harcolva, tehát összefogás nélkül is megállítják a WW-ket, elpusztítják a Night Kinget (különben a végén miért kellene Bran holttestéből NK-t csinálniuk).
Az évadokon át várt második Long Night helyett kapunk egy Short Night-ot, az epikus War for the Dawn-hoz képest már Sasfészeknél (Eyrie) megállítják és legyőzik a WW-ket, a NK elpusztításának nincs is különösebb szerepe a szinopszisban? A hetedik évad lezárása és az egész történet ennél többet ígért.

Remélem, hogy:
(a) Ez nem az igazi 8 évad, csak valami szenzációhajhász kitaláció.
(b) Az igazi 8. évad, csak sok fontos momentum hiányzik még belőle. (Ez esetben nem értem miért hiányzik belőle az a sok fontos momentum, amíg lényegtelen részletek már szerepelnek benne)
(c) Az igazi 8. évad, ezért kénytelenek lesznek másik (jobb) forgatókönyvet írni, és ez az oka a várva-várt 8. évad 2019-re csúszásának.

Lily1218 2017.09.03. 21:59:00

@William Hunter: Én is reménykedem egy jobb verzióban, de attól tartok, hogy tényleg ez lesz a végleges. Túl részletes, ez akkor is hihető lenne, ha nem tudnánk arról, hogy meglopták az HBO-t. Sajnos logikus, hogy ha a részeket el tudták lopni, akkor megtalálhatták a forgatókönyvet is. Ettől még nem fognak újat írni, attól még mindenki megnézi, hogy ismerik a sztorit, ez nem ok a változtatásra. Ráadásul az idő is kevés, nemsokára forgatnak, és az előkészületek már régóta zajlanak, a tervek ilyenkor már fixek. Sokba kerülne minden csúszás.
Ami a műsoridőt illeti: simán kitöltik. Még így is sok a szereplő, sok az elvarratlan szál, sok lesz a csata, sokan meghalnak, stb. , nem hogy nehéz kitölteni azt az időt, még az is simán beleférne a sztoriba, hogy minden rész 1,5-2 órás legyen. Nem hiszem, hogy hiányzik az a sok fontos momentum, amire gondolsz, szerintem egyszerűsített az HBO, és ennyivel akar foglalkozni a sorozatban, erre van kerete, a többit mindenki olvassa el a könyvekben. ((Hogy azok mikor jelennek meg, azt még Bran meg NK együtt se tudják.... ))))
Engem is zavar, hogy (viszonylag) gyorsan legyőzik a NK-t, és utána már csak a belharcok maradnak, de van rá magyarázat. Arra tippelek, hogy Martin a Gyűrűk urához hasonlóan írta meg a sztorit. Ha olvastad a trilógiát, akkor ott se azzal van vége, hogy megvívják a nagy csatát, gyűrű be a katlanba, ellenség legyőzve, ünnepelnek, és mindenki békében hazamegy. Ott is van egy olyan szál, hogy Szarumán és Kígyó bevették a Megyét, és a hobbitok erre érnek haza. Gondolom, itt is ez lesz a könyvekben, a nagy háború Északon, utána több fejezet míg beveszik Királyvárat (a jelek szerint Euront), majd további fejezetek a túlélőkről, a folytatásról, újrakezdésekről. Így hozták össze a tévések, szerintem egyszerűen anyagi okokból, mert az emberi jelmezben lévő statisztikákkal vívott csaták olcsóbbak, mint a sok CGI, ami elmegy a zombikra. Nagy a költségvetés, de mégsem akkora, hogy egy egész évad során minden rész fullra tele legyen CGI jelenetekkel.

Bicepsz Elek 2017.09.04. 00:18:37

@William Hunter:
Na igen! Mindenki ki volt bukva, hogyha igy lenne, de sajnos az 5-ik evadtol az igenytelenseg jellemzi a sorozat 70%-at(kiveve az utolso reszeket) sokfele szempontbol.
Mar ideztem fentebb egy listat miert nem hiszik, hogy ez lesz.
Nekem is vannak fenntartasaim pl.
Jamie+Brienne szexönek???!!! What.fck??
€nt nem nyirjak ki mint fogyoeszkozt, hanem fogonossza teszik??(az NK-t is lefozi majd?)
Dany testet kifuggesztik a varfalra??? Azert ilyet nem mernek szerintem(kb. mint a jo Rob Stark holttestenek a meggyalazasa).
Egyebkent volt errol egy hosszu lista.
De:
Sajna a 7 spoiler is bejott.....
Mondjuk lenne ido kiverni a fejukbol eztet..
Amugy a joslat alapjan((House of Undying) talan a FAL nal lehet a donto csata, azert ott talalkozik Dany Khal Drogoval meg a fiaval) szoval ott krne lennie a vegso csatanak.
De gondolom barmikor atirjak a korabbi terveket.
A masik: altalaban az utolso elotti reszekben vannak a nagy es donto csatak szoval gyanus, hogy csak affele epilogus lennenek.
A Gyuruk Ura tele van olyan betetekkel es epilogusokkal, amelyek a filmben nincsenek(ezert olettek meg benne Sarumant, mikozben a regenyben egy hatalmat veszitett senki lett, a "Megyet" meg egy sima ork rablobanda terrorizalta(ellentetben a filmmel, ahol meg csak nem is hallottak rola, hogy barmi tortent a nagyvilagban).

William Hunter 2017.09.04. 16:51:07

@LILY1218
@BICEPSZ ELEK
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Igen emlékszem a Gyűrűk Ura könyv befejezésére. Kellemes levezetés volt a Sauron legyőzését követő hazatérés. Jól ábrázolta az elindulás és hazatérés között átélt kalandok hatására bekövetkezett jellemfejlődését a hobbit főhősöknél.

Olvastam korábban Martin nyilatkozatát a két történet befejezésének párhuzamáról:
www.tolkiensociety.org/2015/11/george-r-r-martin-my-ending-will-reflect-the-lord-of-the-rings/
Viszont nem így képzeltem, mint ahogyan a szinopszis mutatja :)

A Trónok Harcát nézve a 3. évadban, mikor Dany "einstand-olja" a Makulátlan sereget és kivonul Astapor-ból, akkor éreztem először úgy, hogy Martin felülmúlhatja Tolkien mesterművét. A GoT világa és a történelme, a karakterek és a párbeszédeik már előtte is jobban szórakoztattak, mint a LotR inkább meseszerű világa. Viszont igazán látványos, nagy csatajelenetek kibontakozására először annál az epizódnál láttam esélyt.

Az állítólagos kiszivárgott szinopszis alapján a Night King legyőzés kb. olyan, mintha a Gyűrűk Urában nem mutatnák az Egy Gyűrű pusztulását és Sauron Sötét Tornyának (Barad-dur) lédőlését:
www.youtube.com/watch?v=6vry0ijbJVE

Vagy nem mutatni a Star Wars IV esetén a protontorpedó találatot és a Halál Csillag felrobbanását:
youtu.be/DOFgFAcGHQc?t=174

Erre értettem, hogy amennyiben nem kamu az egész, esetleg fontos momentumok hiányozhatnak még a szinopszisból, annak ellenére, hogy egyéb téren eléggé részletekbe menő. Nem bemutatni a Night King pusztulását, a történet talán legepikusabb jelenetétől megfosztani a nézőket, eléggé furcsa döntés :)

Lily1218 2017.09.04. 21:17:45

@William Hunter: !!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Valamit mindenképpen mutatni fognak, ez nem maradhat ki. Talán csak azért hiányzik ez a rész a forgatókönyvből, mert még kidolgozás alatt állt, és csak később írták hozzá a pontos, végleges verziót.
Abban a jelenetben NK leszáll a sárkányról, és bemegy a palotába, ott lesz Jon, de Jaime is, együtt csak legyőzik majd. Persze a prófécia miatt Jon a legesélyesebb erre a dicsőségre, de ő közelében sincs Jaime vívótudásának, reálisan nézve erősen kétlem, hogy Jon egyedül elbírna vele, ketten már talán. Több prófécia is megdőlni látszik a 8 évadot olvasva, így azt sem tartanám kizártnak, hogy a végén mégis Jaime győzi le NK-t. Nagyon szorítok, hogy kedvenc Királyölőnk ismét elnyerje ezt a címet, a név kötelez. :) Ez különösen érdekes lenne a Bran=NK tükrében, és Martinhoz is illene. Talán azért nem szerepelt még a forgatókönyvben, mert az írók és a producerek még vitatkoztak arról, hogy Jon v. Jaime győzze majd le.

(Jó, tudom, hogy nem Jon, hanem Aegon, de úgyis mindenkinek Jon marad... nem is értem, miért nem tudott egy új, rendes nevet kitalálni Martin, miért kell 3 Aegon egy történetbe. Talán beragadt a Ctrl+C?)

Mindegy melyik győzi majd le, valamit mutatnak majd.
Én mást kérdeznék ezzel kapcsolatban, amire eddig sehol nem találtam magyarázatot.
Ha minden zombi elpusztul a teremtője/felélesztője/akárkije halálakor, és ha tényleg megölik az 5. részben a NK-t, és utána már sehol sem bukkannak fel zombik, csak Euronnal harcolnak majd, akkor hogy a fenébe él még egy zombi a 6. rész legvégén, hogy NK-t csináljon Branből?????
Nkt- legyőzik ott, ezért pusztul el a zombisereg, ez ok. De így nem ok a legutolsó jelenet.
Azt a zombit ki teremtette? Valaki másnak kellett lennie, nem a NK-nek. A gyermekek?

Lily1218 2017.09.04. 21:54:45

@William Hunter: !!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Újraolvasva azt a részt, számomra még egy nagyon fontos érv szól Jaime mellett (a Brandon=NK mellett) : a Jég.
Abban a jelenetben hal meg Brienne. Halálakor becsületesnek nevezi Jaime-t, és !!!!!felesketi az összes életben maradt Stark védelmére!!!! (Ugye akkor már csak a 2 lány él.)
Ha Jaime magához veszi Brienne kardját, a Hűséget, és így megy majd be a palotába NK után, vele összecsapni, Jonnak segíteni, akkor nála újra egyesül majd Ned Stark kardja, igaz, hogy 2 darabban, de szimbolikusan igaz. Ha azt a kardot azért kovácsolták, hogy legyőzze majd a NK-t, akkor ez eldönti, hogy ki győzi majd le. Amúgy is esélyesebb, rutinos Királyölő, és egyben Westeros legjobb kardforgatója, ellentétben Jonnal, aki messze nincs egy szinten kardforgatásban Jaime-vel.
Kell, hogy legyen egy fontos ok, amiért még él, egy feladat, ami rá vár, és ha nem Cersei megölése, akkor egy újabb királygyilkosság legyen az. Szép és kerek lenne így, Martinhoz is illene, ha már kerüli az összes klisét, akkor ne a főhős ölje meg a NK-t.
Talán pont azért hiányzik ez a rész a leírásból, mert ezen még vitatkoznak, hiszen elvileg a főszereplőnek kéne legyőznie a főgonoszt, de nagyon remélem, hogy bátrak lesznek, és bevállalják majd ezt a verziót, erre úgysem számít senki.

William Hunter 2017.09.05. 16:32:51

@Lily1218:
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Tehát szerinted sem kerek így a történet a szinopszisban.
Aegon J. Targaryen és Jaime "Kingslayer" Lannister együtt a Night King ellen? Tetszik :)
A végső döfést Jon viszi be, de Jaime nélkül esélye sem lenne? Ez is tetszik :)
Még össze is csengene azzal, amikor Jon mentora és példaképe Ned Stark "legyőzi" Ser Arthur-t a Tower of Joy lábánál. Ned learatja a babérokat, megszületik a legenda. Eddard Stark kardpárbajban legyőzte Ser Arthur Dayne-t, Westeros legjobb vívóját. A valóságban pedig veszít és meghal, ha Howland Reed nem avatkozik közbe.
youtu.be/5aO_CsqfBAo?t=211

Kapnánk egy újabb tanulságot: A történelem legendás hőseinek árnyékában gyakran álltak olyan emberek, akik nélkül azok a bizonyos hősök nem is válhattak volna legendává.

Ezzel együtt én még mindig reménykedem, hogy a "kiszivárgott" 8. évad csak egy lelkes rajongó alkotása :)

Lily1218 2017.09.05. 16:59:41

@William Hunter: Igen, azt gondolom, hogy ez is egy lehetséges verzió, ez is egy tanulság lenne. Főleg annak tükrében, ami Ned+Reed vs. Dayne, ill. az utolsó rész története, amiben Jon harcol Euronnal, megsérül, és Jaime az utolsó pillanatban menti majd meg. Sok az összecsengés.

De én Jaime-nek adnám a végső döfést, mert Jon sokkal rosszabb kardforgató nála, ha ott valakinek esélye lesz legyőzni NK-t, az Jaime lesz, és tényleg nagyon-nagyon szorítok, hogy a végén háromszoros Királyölő legyen belőle. :) Az biztos, hogy Jonnak egyedül nem lesz esélye, ha a gerellyel így céloz NK, akkor karddal se lehet kezdő....
Azért nem adnám Jonnak a végső döfést, mert abban hiszek, hogy a Jégnek kell legyőznie NK-t. (Kivéve, ha a Jég egyik fele a harc közben Jonhoz kerül.) Ha igaz, akkor azokba a kardokba varázslatokat is belekovácsoltak, okkal őrizték annyira azt a kardot Északon.
Menjünk szembe az elvárásokkal, és ne a főszereplő legyen a legnagyobb hős. Jaime-nek jobban kijár ez a dicsőség, és az, hogy a legnagyobb hősként emlékezzenek rá a túlélők. Hatalmas utat járt be, és az is szép ív lenne, ha az elején még a leggyűlöltebb, becstelennek tartott lovag mentené meg a világot.

William Hunter 2017.09.06. 16:39:16

@Lily1218:
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
"a Jégnek kell legyőznie NK-t"
Ez is egy rajongó gyönyörködtető finomság lenne :)
George R. R. Martin a kidolgozott világával és annak történelmével, a próféciákkal, a látomásokkal, az álmokkal megágyazott egy grandiózus finálénak.
Ehhez képest a "kiszivárgott" 8. évad script szaros gumicsizmával végigtrappol a hófehér, sárkánymintás ágyneműn.

Játszunk el a gondolattal, hogy ez a valódi script.

GOT S08E04 Leak
Scene 6
Melisandre felfedi kilétét Varys-nak.
www.desinerd.co.in/game-of-thrones-season-8-episode-4-leak-script/

GOT S08E06 Leak
Scene 3
Melisandre felfedi kilétét Jon-nak is.
www.desinerd.co.in/game-of-thrones-season-8-episode-6-leak-script/

Na és akkor kicsoda Melisandre, miért nem szerepel a szövegben? Még nem tudják az írók sem :) Ez furcsa. Az infó hallatán Varys megdöbben, annyira, hogy később végrehajtja Melisandre őrült ötletét, pedig nem egy karddal szurkáló típusú ember. Valaki olyannak kell lennie, akit az átlag néző is tud értelmezni, hogy ne kelljen történelemleckét és magyarázatot fűzni hozzá.

GOT S08E06 Leak
Scene 7
A Night King próbál bejutni Sasfészekbe (Eyrie). Ezután nincs több infó róla.

Scene 8
Varys szíven szúrja Daenerys-t Samwell Tarly "családi" kardjával a Heartsbane-nel. A Lightbringer legenda is beteljesedett?

Itt kellene jönni a lényegnek. Megölik a Night King-et, legyőzik a White Walker-eket, látszólag a Lightbringer legenda beteljesülése után.
Ez még akár egy jó húzás is lehetne. Lehetőséget teremtene a történet kétféle értelmezésének.
(a) Minden prófécia beteljesült. Aegon J. Targaryen az Azor Ahai, győzelmet arat miután szerelme szívét átszúrja a Lightbringer.
(b) Próféciákban csak a hiszékeny, naiv, babonás, fanatikus emberek hisznek. A Night King és a White Walker-ek legyőzése az összefogás, bajtársiasság, kitartás, akaraterő eredménye. Dany szíven szúrása és bármiféle Azor Ahai nélkül is megtörtént volna.

William Hunter 2017.09.07. 09:18:27

@Lily1218:
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
Lelkesen keresem a lehetséges csavarokat, fordulatokat, csattanókat a történetben és a legegyszerűbb értelmezés Melisandre esetében csak utólag jut eszembe :D
Melisandre nem azt fedi fel Varys-nak és Jon-nak, hogy Ő kinek a kicsodája. Hanem a felismerhetetlenül öreg asszony elárulja nekik, hogy Ő az általuk fiatalnak ismert Melisandre.

Lily1218 2017.09.07. 10:56:09

@William Hunter: Igen, ez valószínű, mert Aryaval is öregasszonyként találkozik, neki viszont nem fedi fel magát. "A NK legyőzése mindenképpen megtörtént volna..." - ebben nem vagyok biztos. Pont azért volt ennyire ijesztő, mert erősebbnek látszott mindenkinél, és évezredek óta nem tudták teljesen legyőzni, most pedig erősebb, mint eddig bármikor. Benne volt a pakliban az is, hogy ő győz, vagyis a "természet megszabadul a legkárosabb élősködőtől, az emberektől." Ez is egy üzenet lett volna.
Az összefogásról: reálisan nézve ennél nagyobb összefogás már nem lesz Westeroson, mert mindig lesz olyan, aki egy háborúban csak a saját hasznára nyerészkedik, ez most Cersei.

Hogy jó v. rossz ez a script .... egyrészt mást vártunk, másrészt a fene se tudja. Nem tudjuk, mi lesz a könyvekben, mit változtattak, mi Martin terve.
Amit fontos beleszámolni, hogy talán még sosem volt ennyire magas elvárás egy sorozattal kapcsolatban, ennek nehéz megfelelniük.
A másik, hogy lassan minden rész kb. egy mozifilm hosszúságú, márpedig egy sárkányos, zombis, kardozós fantasymozi, milliós fizetésű szereplőgárdával, hatalmas stábbal az alsóhangon több tízmilliós költségvetéssel indul, de inkább 100 millió környéke. Ez minden héten, egy sorozatban nem valósítható meg, hiába óriási a költségvetésük, vannak korlátaik.

Lily1218 2017.09.07. 11:36:16

@William Hunter:
Ha már így belementünk a várható 8. évadba, akkor leírom, hogy mi az a 2 dolog, amit nem tudok elfogadni.
Az egyik Tyrion. Ebben az évadban gyakorlatilag teljesen lenullázták, csak rossz tanácsai és húzásai voltak, minden terve visszaütött. Miatta vesztett Dany rengeteg katonát, várat, elvesztették az aranyat, ami Cerseinek egy új sereget jelent. Ráadásul ő találta ki ezt a "menjetek Északra zombit fogni" tervet is, majd simán cserbenhagyta volna Jonékat, miután ő küldte őket oda.... Összefoglalva semmi, de semmi sem maradt abból a Tyrionból, amit megismertünk, se az esze, se a humora. Ha a tanácsait és azok eredményeit nézed, akkor ennyi erővel Jar Jar is lehetett volna Dany tanácsadója...
Hittük volna ezt, ha tavaly leírva látjuk? Nem. És mégis igaz.
Ugyanígy azt se hittük volna, ha azt is odaírják, hogy Varys ezt mind egyetlen szó nélkül hagyja és gyakorlatilag súlytalan, szerep nélküli, néma szobadísz lesz ebben az évadban. Ő, aki mindig mindenről tudott, hogy nem tudott semmit idén?
És még rákontráznak jövőre: Tyrion, a legokosabbnak tartott karakter egy amnéziás hülye lesz, aki 2 évadon!!!!!! keresztül elfelejt szólni arról az apróságról, hogy Királyvárban mennyi futótűz van, és nem kéne arra sárkánnyal vagánykodni. Pedig Davossal még beszélték is azt a csatát, de ott se csapott a homlokára! Nem, szimplán elfelejt szólni a halálos veszélyről, így gyakorlatilag (az addigra megmaradt) fél szereplőgárdát ő nyírja ki a hülyeségével!!!!!!!!!!! Köztük a szeretett bátyját is, meg Jont, aki a barátja, stb., akikről azt hittük volna, hogy valami értelmes haláluk lesz, de nem, szimpla feledékenységből rohannak a vesztükbe. És miután Tyrionnak hála nagyobb pusztulás lesz a főszereplők terén, mint amiről NK végig álmodhatott, ennek jutalmaként régensként marad majd a trónörökös mellett. Abszurd.

A másik természetesen a nagy kedvencem, Arya. Egyrészt örülök, hogy életben marad, mert biztosra vettem, hogy meghal, valami nagy áldozat közben, vagy ilyesmi. De az is abszurd, hogy ő az utolsó harcos Stark, ráadásul szuperharcossá képezték, erre semmilyen szinten nem vesz részt a Mások elleni harcban. Legalább annak lett volna vmi jelentősége, hogy milyen jól harcol vakon, pl. egy nagy hóviharban ölt volna zombikat, amikor más ember nem lát semmit. De nem, hazament és egy csak egy kislány maradt mindenki szemében. Ha van logikátlan dolog, akkor ez az. Eddig úgy tudtuk, hogy a rémfarkasok felveszik a gazdájuk természetét, és az életüket szimbolizálják. Nymeria hatalmas sereget gyűjtött a könyvben, és sokat harcol is. Hol láttuk ezt Arya életében? Ő az egyetlen, életben maradt Stark, aki harcolni tud, és a könyvben varg is. Kell, hogy legyen valami szerepe Északon is, nemcsak a bérgyilkos utak. Még arra is gondoltam, hogy azért mutogatják annyira azt a tőr, mert azzal legyőzi majd a Hegyet, hátha vmi szupertőr, amivel minden zombit meg lehet ölni. Szép ív lett volna az is, hiszen az elején Loras legyőzte a Hegyet, (jó, a ló miatt, mindegy), majd Brienne legyőzte Lorast, utána a Vérebet is, majd Arya vívott Brienne-nel, és a tőrt szegezte neki a végén...teljes kör lett volna. Mindegy. Még ez is elmegy, de a legvége nem. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy mindennek hátat fordít és elhagyja Westerost. Az a lány, akiben megtörhetetlen volt a családja iránti szeretet, Észak iránti hűség, akivel bármi is történt, mindig farkas és Stark maradt, az simán elmegy??????? Nem, ez a karakter teljes legyilkolása nálam.
Eleve neki kéne adni Derest. Ok, Sansa tanul, de sosem volt igazi Stark, teljesen logikátlan, hogy az üljön Deresben, aki a legkevésbé farkas. Kapta meg az összes Tully, Baelish, Arryn érdekeltséget, de Deresbe nem való. Oda egy farkas kell, főleg, ha Bran miatt kezdődik minden elölről. Vagy ne legyen vezető, ha már ennyire durván lebutítják Sansa miatt, de ne fordítson hátat a családjának!!!!! A minimum az lenne, hogy az imádott bátyja kislánya mellett marad és testőrként védi, mesél neki a Starkokról, stb. Arya ugye nagyon hasonlít a nagynénjére. Az is szép lenne, ha a nagynéni Arya vívni tanítaná a kis Lyannát.... Ha nagyon merészet akarok húzni, akkor Tyrionnal is sokkal jobban összeillik, mint az igazi szerep nélküli, csini biodíszlet tolmácscsaj, ugyanis pont abban erősek mindketten, ami a másikból hiányzik.
De reálisan nézve, az egyetlen életben maradt szereplő, akinek szikrányi esélye is lesz legyőzni Brandont, az Arya. Erre a lehető legtávolabb teszik Északról. Ezt nem tudom elhinni.

William Hunter 2017.09.07. 17:27:32

@Lily1218:
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
"A NK legyőzése mindenképpen megtörtént volna..."
Így átfogalmazva már távol áll attól amire gondoltam.
Megpróbálom másként kifejteni.
Melisandre az Azor Ahai prófécia szócsöve és megszállottja, akár csak Morpheus a Mátrixban. Viszont amíg a Mátrixban egyértelműen megkapjuk a választ arra, hogy Neo a kiválasztott, addig a Trónok Harca 8. évad "kiszivárgott" szinopszisában nincs egyértelmű állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy a prófécia beteljesedett, Jon az Azor Ahai, Heartsbane pedig a Lightbringer. Ez viszont lehetőséget ad a történet kétféle értelmezésére, akár csak annak idején az Emlékmás (1990) című film esetében.
www.overthinkingit.com/2009/11/25/total-recall-dream-debate-vote/

A Night King halála és a White Walker-ek veresége tehát nem törvényszerű. A győzelmet viszont tekinthetjük prófécia beteljesítő és attól független eseménynek is. Pláne így, hogy a script-ben nem is szerepel hogyan hal meg a Night King. Ha ez az igazi script, akkor kétféleképpen is megközelíthetjük a végkifejletet.

(1) Amikor Varys szíven szúrja Daenerys-t a Heartsbane-nel, azzal beteljesítette az utolsó még hiányzó elemét a próféciának. Ezt követően győztek Jon-ék. Tehát a prófécia igaznak bizonyult, beteljesült.

(2) A sokféleképpen értelmezhető próféciák csak folklór és babona. Hitelességükre nem kaptunk egyértelmű bizonyítékot. Az évezredekkel ezelőtt élt próféciákat "gyártó" emberek nem látták előre a jövőt. Viszont az utókor próféciákban hívő fanatikusai, mint Melisandre, mindent elkövettek azok valóra váltása érdekében. Tehát nem egy előre látott jövő beteljesülésének vagyunk a tanúi, hanem egy a fanatikus hívők törekvéseinek nyomait viselő jövőé.

Istenek, White Walker-ek, sárkányok, Long Night, változó hosszúságú évszakok, próféciák...
Ebből a "kiszivárgott" 8. évadból magyarázatot semmire nem kapnánk, csak lehetőséget a folytatásra és további elméletgyártásra :)
Talán majd a könyvek...

Lily1218 2017.09.07. 20:40:44

@William Hunter: Mennyire számít áldozatnak egy haldokló leszúrása?? Szerintem semennyire, ez inkább eutanázia. Ráadásul nagyon biztonsági, szinte pol. korrekt megoldás Martin eddigi húzásaihoz képest, egyáltalán nem illik a képbe.... szerintem.

A hiányzó részek, pl. a NK halála szerintem azért hiányzik, mert a lopás idején még vitatkoztak a producerek a részletekről.

ezneménvagyok 2017.09.08. 15:19:28

Na, eddig bírtam, most már nem nézhetem tovább tétlenül, hogy mindenki a fake GoT-folytatáson agyal, orrvérzésig. Legyen hát, itt a 8. évad egyetlen és hiteles forgatókönyv-vázlata.

VIGYÁZAT, HIPERMEGAEXTRÉM SPOILERVESZÉLY!!!

Na szóval, már a hetedikben észrevehető volt, hogy a készítők a legmesszebbmenőkig figyelembe vették a fanok vágyait, nem lesz ez másként a nyolcadikban sem. Konkrétan az a siralom hallgattatik meg legkegyelmesebben, miszerint a sorozatból eltűnt vala az időfaktor, és mindenki kedve szerint ugrál a távoli helyszínek között. Legyen meg a Te (és Te, és Te meg Te) akaratod: az évad első hét epizódjában más sem fog történni, mint hogy a két nagy ellenfél masírozik egymás felé rendületlenül. Sajnos mindebből vajmi kevés fog ténylegesen látszani, mert a CGI-huszárokat aljasul átcsábította a Disney a Star Wars-folytatások munkálataihoz, de sebaj, megoldjuk okosba. Az idő nagy részében Cersei legó-Westerosában járunk majd, ahol Qyburn mester modellezi napról napra a hollóüzenetek alapján a csapatmozgásokat, remek kis monológok lesznek, csak mondom. Persze nem lehet ezzel kitölteni alkalmanként hetven percet, ezért aztán az első hét rész nem is lesz annyi, csak tizenöt. Mármint perc. Mármint egyenként. Ja, és további jó hír, hogy CGI-hadseregek ezekben ugyan nem lesznek, de sikerült megnyerni az ügynek Seth MacFarlane-t, aki nagy GoT-rajongó, ezért elvállalta, hogy a betét-nagyjeleneteket leanimálja Family Guy-stílusban. Szóval senki ne lepődjön meg, ha Aryát és Nymeriát ezekben majd Stewie és Brian játssza, előbbinek amúgy se ez lesz az első (vagy utolsó) lányszerepe.

De az utolsó részben aztán belecsapunk a lecsóba rendesen! Persze szinte minden kedvelt szereplő meghal, de semmi pánik, NK majd feltámasztja őket. Szegénynek ez is lesz a veszte, mert az első, akit feltámaszt, a szarkavaró Baelish lesz, innentől már csak idő kérdése egy valyriai penge a hátába, ugye. No de nagyon előreszaladtam, addig természetesen lesz még jó sok csavar a sztoriban, például végre kiderül, hogy a Mások valójában a bolygóra érkezéskor az emberek által átbaszott cylonok, akiknek szegényeknek csak a hideg észak jutott az osztozkodáskor, nem csoda, hogy azóta is zabosak. Szerencsére azonban vannak jó cylonok is, akik nem mások (höhö, értitek, nem Mások), mint (és most tessék kapaszkodni!) a Starkok. Brant rögtön bele is basszák egy fadézsányi rózsaszín trutyiba, aki ott kisakkozza, hogy tízezer éve az itteniek nem küldték a napba a Csillagközit, amivel érkeztek, hanem előrelátóan elrejtették Deres pincéjében, a krumpli alatt. Bezzeg a lúzer földiek, ugye. Szóval miután mindenkiből zombi lesz (mínusz a Starkcylonok) és NK-t megpuccsolja zombikisujj, Stewie, Brian, Sansa és a zakkant Bran a dézsában beszállnak a hajóba és huss! Persze viszik magukkal a kék szemű kedvelt szereplőket is (Bronn, Jamie, Tyrion, Aegon és nénikéje, stb.), utóbbiak szépen elkülönítve egy-egy kis ketrecben (Tyrion előnyben, a méret mellett a rutin okán is), de Dr. Sansa, Dr. Stewie és Dr. Brian beszélgetéséből megtudjuk, hogy a Starkcylon vérben benne van a zombizmus ellenszere, úgyhogy csak idő kérdése a gyógymód.

Időközben a bolygón viszont elfogynak az élő emberek, így elszabadul a zombi-zombiapokalipszis: zombi zombinak farkasa lészen, és egymás agyát zabálják fogyásig. Miután az utolsó zombi megette a saját agyát, (Mások addigra már nincsenek, nem derül ki, hogy miért, lehet hogy felszöktek a Csillagközire, majd a folytatásban meglátjuk), szóval zombifogytán lesz nagy csend és béke, majd kihajt egy kis növény a fagyott földből, bimbót ereszt, a kinyíló virág közepén meg ott vigyorog majd egy apró Erdőgyermek. Hepiend rulez.

Ja, azt elfelejtettem mondani (de gondolom amúgy is nyilvánvaló), hogy mindez nem fog beleférni a korábban kalkulált műsoridőbe, így a záróepizód 540 perces lesz, de semmi pánik, hatvan percenként negyedórás pisiszüneteket iktatnak majd be, ezek alatt Miley Cyrus GoT zenei témákra applikált népszerű ABBA-slágereket ad majd elő, természetesen autentikus GoT-jelmezekben és GoT-díszletek között, véres lószívet zabálva.

Kellemes szórakozást!

William Hunter 2017.09.08. 22:30:38

@Lily1218:
!!!8. ÉVAD SPOILER!!!
"Mennyire számít áldozatnak egy haldokló leszúrása?? "
Hát igen, nem egy szokványos megoldás lenne :)
A Trónok Harca viszont részben a nem szokványos megoldásai miatt emelkedett ki az első, még könyvet követő évadokban a többi fantasy közül.
Ahogy EZNEMÉNVAGYOK is utalt rá viccesen, a többség nem ilyen befejezésnek örülne.
Egy szokványos blockbusterben Jon miután tudomást szerez valódi származásáról, hosszas tépelődés után, a számos "égi" jelnek köszönhetően végül elfogadja kiválasztotti szerepét, akárcsak Neo a Mátrixban. Patakokban folyó könnyek között, csókokkal elhalmozva szúrja szerelme szívébe a kardot a nagyobb jó érdekében, beteljesítve a próféciát és ezzel megmentve az emberiséget a hideg tekintetű, könyörtelen Night King-tól és seregétől.

Az én verziómban pedig, egy második, szintén emberöltőig tartó Long Night-nak vetne véget Jon és Dany férfivá érett gyermeke, szintén az Azor Ahai prófécia jegyében. Ezen kívül választ kapnánk a történet alapkérdéseire is.

A kérdés Martin hogyan képzelte el a történet végét, a HBO mennyire akar Martinnak vagy a nézők elvárásainak megfelelni?
Bran meghal a 2. epizódban, amikor mindenki a végső harcot eldöntő nagy dolgokat várt tőle?
Varys szíven szúrja a haldokló Dany-t? (Tényleg ki és mit mondhatott neki a lángokban?)
Dany-nek az emberiség jótevőjének holttestét az emberek szarral dobálják meg?
Euron a Vastrónon?
A közönségkedvenc Jon, Jaime és Drogon is meghal?
Ez a "kiszivárgott" 8. évad inkább áll közelebb Martin polgárpukkasztó gondolkodásmódjához, mint a szokványos keserédes befejezések.

@EZNEMÉNVAGYOK:
Igen, fake gyanús, ezzel azért a többség tisztában van. Ettől eltekintve még szórakoztató téma, amíg műsorra kerül a 8. évad.
Ahhoz a verzióhoz mit szólnál, hogy Martin azért súgta ezt a befejezést a HBO-nak, hogy tesztelje a nézők reakcióját. A rajongók pedig felüdülve kapkodjanak majd a történetet jobban lezáró könyvei után? :)

ezneménvagyok 2017.09.08. 23:20:03

@William Hunter: A könyv szempontjából nem sok értelmét látom. Egyrészt eddig se nagyon érdekelte, hogy az olvasók mit szólnak a húzásaihoz (és paradox mód épp attól volt jó), másrészt jelenleg nemigen hiszem, hogy azok a könyvek valaha is megszületnek. Esetleg ha sok év múlva az öreg annyira megszorul, hogy újra elő kell vennie ezt az általa már halálosan megunt (vagy a sok filmes hülyeség miatt meggyűlölt) témát. Vagy ha egy elvakult rajongó az elrabolt aranyhörcsögével kezdi zsarolni érte. Habár annak sincs sok értelme, egy könyv megírása évekig tart, és KISKORÚ HÖRCSÖGTULAJDONOSOK MOST NE OLVASSÁK TOVÁBB, dehe ehegy höhörcsöhög sahajnohos nehem éhél ahannyihi ihideheihig.

(Majd Nemere István megírja, R. J. Martinsson álnév alatt. Hatszázhuszonöt kötetben.)

A film meg szerintem már rég nem a martini vonalon halad, már abban sem nagyon hiszek, hogy a széria elején felvázolt hivatalos befejezést (ha ugyan volt akkoriban ilyen) akarnák követni. Martinnak vagy nincs már beleszólása (max. ötletadó szinten), vagy rég szarik Westeros összes farmjára, a filmesek meg rég a lovak közé dobták a gyeplőt, és csinálják, amit a producer akar. És jobban várják a végét, mint mi :-)

William Hunter 2017.09.09. 11:39:50

@ezneménvagyok:
"A könyv szempontjából nem sok értelmét látom...."
Nem vitatkozni akartam az érveiddel. Viccnek szántam, csekély viszonzásul a Te humor bombádra :D

"Martinnak vagy nincs már beleszólása (max. ötletadó szinten), vagy rég szarik Westeros összes farmjára, a filmesek meg rég a lovak közé dobták a gyeplőt"
Lehetséges, hogy így van. Lehetséges, hogy téves következtetéseket vontam le a hírek alapján, miszerint a HBO és Martin továbbra is szorosan együttműködik. Illetve, hogy Martin nem hátradőlve élvezi a megszerzett millióit.

2017.04.14
www.christianpost.com/news/winds-of-winter-release-date-plot-news-george-r-r-martin-to-work-on-new-projects-for-hbo-delays-book-release-anew-180050/
2017.05.15
www.independent.co.uk/arts-entertainment/tv/news/game-of-thrones-spinoff-george-rr-martin-hbo-release-date-trailer-a7736111.html
www.syfy.com/syfywire/george-rr-martin-reveals-new-game-thrones-projects-are-prequels-not-spinoffs
2017.07.11
www.telegraph.co.uk/tv/2017/07/11/fans-believe-george-rr-martin-has-secretly-finished-game-thrones/
2017.07.12
www.independent.co.uk/arts-entertainment/tv/news/george-rr-martin-game-of-thrones-who-fears-death-a7836616.html

Minden lehetséges, éppen ezért annak az ellenkezője is :)

Biztosra venni, hogy a script valódi ugyan olyan hiba, mint biztosra venni, hogy hamisítvány.

A szinopszis hamis lenne?
Egy korai szakaszában ellopott, félkész, hiányos script-ben hibát találni nem nehéz. Még a kész, műsorra került 7. évadban is sokan logikai és történetvezetési hibákat látnak.
A nézői elvárásokkal szembemenő történet lezárást bizonyító erejűnek tekinteni megint csak hiba. Ahogyan Te is írtad:
"Egyrészt eddig se nagyon érdekelte, hogy az olvasók mit szólnak a húzásaihoz (és paradox mód épp attól volt jó)"
Illetve:
"a filmesek meg rég a lovak közé dobták a gyeplőt, és csinálják, amit a producer akar".
Ha a producer Martin szerű befejezést akar, hogy fenntartsa a sorozatot övező, nézői megosztottságnak köszönhető extra figyelmet, akkor azt fogunk kapni.
Nézői elvárások kielégítése vagy a történet elejére jellemző kiszámíthatatlan és "bosszantó" befejezés? A producer szempontjából mindegy, az emberek így is úgy is megnézik és kritizálni fogják.
Ha a producernek további tervei is vannak a történettel, lásd tervezgetett prequel/spinoff sorozat. Akkor nem kapunk egyértelmű válaszokat az alapkérdésekre, mert azok rövidre zárnák a történetet.

A szinopszis valódi lenne?
Biztosra venni, hogy a script valódi, mert az ellopott 7. évad script is hitelesnek bizonyult, megint csak hiba lenne.

Ügyes hamisítvány vagy félkész eredeti?
Meglátjuk :)
Addig is ahogy a mondás tartja:
"Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra."

Az pedig, hogy naponta 15 percet rászánok a fórumon a témára, nem azt jelenti, hogy egész nap "orrvérzésig" agyalok rajta.
Kizárólag munka előtt, közben, és utána agyalok rajta :D

Bicepsz Elek 2017.09.09. 17:16:44

Vigyazat!!! "Spoiler fantasy-k!!!"
;-)
A 6/9-ben is rossz befejezest vizionaltak.
De szerintem kibuknanak a nezok ha igy lenne.
A 6/1-ben lattuk, hogy Lady Melissandre egy oregasszony a nyaklanca nelkul. Szoval ez elkepzelheto.
Azt mar mondtuk, hogy Kisujjat, Tyriont, Varyst(de pl. korabban Ramseyt stb.)szepen lebutitottak. Tyrionbol naiv hulyet csinaltak, de meg Dany es Jon is visszafejlodott. En jobban hajlanek arra, hogy az elejen vagy a kozepeig kell kinyirni €n-t es Cerseit, es az utolso elotti reszben lesz a "vegso csata" a NK-el(bar lehet Dany felaldozasa ez elott lesz???).
Mas 1 Amugy tenyleg. A wildfire pont idealis lenne a masok ellen.
Mas 2 : A sarkanyokat bealdozzak valoszinukeg Danyvel egyutt(ja nem derul ki ki kuldte amugy a tojasokat Danynek???).
Mas 3: R'hollo(??)hivei nem direkt segitettek elo ezt a harcot???
Mas 4: Kiket aldoznak fel a vegen? Szerintem durva lenne ha Jon es Dany is meghalna es csak a balfekek maradnanak meg.
Mas 5: Sansa a szaporodokepes. Nelkule kihalna a Stark csalad. Aryat inkabb kepzelnem el mint Yara baratnojet.
Sok a kerdes.
Ha vege lesz a sorozatnak par honaora ra jelennek majd meg a konyvek, evenkent egy csak ul rajta zoreg.

Drednaught 2017.09.10. 12:48:45

@Bicepsz Elek: Jon visszafejlődött? Hova vissza?
Már a 3. évadban sem tudott semmit sem :)
Szerintem ő a kontinens legnaivabb élőlénye. Olyasmi, mint egy macska, akit a laserpointerrel szopatnak...

Mas 1 - Itt az egyik dramaturgiai hiba, amit az írói kényelmesség okoz: Egyszer mindneki politikus, stratéga, vezető, egyszer meg Tyrion eléfelejti említeni Jonnak és Danynek, hogy mellesleg volt valami fura tűz Királyvárban, amivel egy erősebb sereget zúztak porrá nemrég és épp ő volt ott a katonai vezető. Esetleg be lehetne vetni azt is a zombik ellen.
Hasonló hibák eredménye csupán, hogy a történetet ideáig el lehetett húzni(és fogják tovább is).
Brannak is volna miről beszámolnia és azzal minden háborút eldönthetne egyetlen epizód alatt, de nem teszi, mert YOLO.
Mas 2 - remélem, hogy megteszik. Dany lenne a második legborzasztóbb uralkodó(és nem, nem Cercei az első).
Mas 3 - Rolló? Ő nem a Vikingekben szuerepel?
Mas 4 - könnyű kiszámolni, hogy előbb a súlytalanok, majd a fájdalmas veszteségek következnek: Akinek már nincs farka, ne nagyon vegyen tartós tejet, az biztos...
Így belegondolva elég transzszex-ellenes sorozat ez :D
Mas 5 - Arya és Yara... Nem tűnt fel eddig, hogy egymás anagrammái?

Az a véleményem, hogy Martin bácsi most kísérletezik. A mostani betervezett fordulatokra építve ezokkal kifejezetten ellentétes fordulatokat fog betenni a könyvébe. Aki itt meghal, az ott túlél. Aki itt önfeláldoz, az ott elárul.
Magyarán azokra érdemes fókuszálni, akik - amerikai választási terminológiával élve - ingadozók, pl. Tyrion, Varys, Sansa, Jaime, Missandei.
Az olyanok, mint Jon, Daenerys, Cercei, Euron, Yara, Brienne, Arya, Gendry, Theon, Sandor, Féreg, Jorah, Sam,stb. szerepei le vannak osztva, ők nem válthatnak oldalt, mert nincs értelme.
Ha lesz fordulat, illetve eltérés a végkimenetelben a könyv és a sorozat közt, az a fenti 5 szereplő által lehetséges.

Lily1218 2017.09.10. 18:16:29

@Drednaught: "Arya és Yara... Nem tűnt fel eddig, hogy egymás anagrammái?" - Yara eredetileg Asha, és így már nem stimmel a dolog. Aryanak Gendry tetszett.

Szerintem Martin nem kísérletezget, ő már rég megírta az egészet, max. a sorozaton finomítanak a producerek, hogy még többen nézzék. Bár lényegi változást szerintem a közönség akarata se ér majd el, mert ez nem vmi szavazós tehetségkutató műsor ...
Martint nem érdekli, ill. nem befolyásolja közönség kívánságlistája, így is elérte a célját. Ha olyan vége lesz, ami sokaknak tetszik, az is jó, ha nem olyan, az is jó, mert akkor még többen és többet beszélnek majd róla....

@WILLIAM HUNTER: " közönségkedvenc Jon, Jaime és Drogon is meghal" - igen, több, mint valószínű. Eleve esélyes volt, hogy a 2 főszereplő, Jon és Dany meghalnak, több jel is utalt rá. Megvolt a feladatuk, beteljesítették a sorsukat.
Jaime halála is logikus, hiszen Cersei is meghal, mondták, hogy az ikrek együtt halnak, egyikük sem akar a másik nélkül élni. (Bár ez Cerseire már nem igaz szerintem...)
A sárkányok halála is érthető, ha eleve csak a Mások elleni harc miatt kerültek elő a tojások, így a zombikkal együtt ők is eltűnnek újra.

@BICEPSZ ELEK: "Sansa a szaporodokepes. Nelkule kihalna a Stark csalad." Ne vedd zokon, de a Stark család már rég kihalt!!!!! A 6. évadban, mégpedig Rickon halálával.
Amúgy Arya is "szaporodóképes", ahogy te mondtad, csak nála magasabb a mérce, mint Sansánál .... Pár évaddal ezelőtt még Gendry tetszett neki és szerintem aranyosak lennének együtt. Ami ebben a világban jó érv arra, hogy sose valósuljon meg. :)

Lily1218 2017.09.10. 18:20:01

Mármint a Stark név továbbvitelére értve természetesen, hiszen a lányok még élnek, de ők nem viszik tovább a nevet, Bran szintén nem, és Jon is csak anyai ágon Stark. A Stark család jövője Rickon lett volna.

Drednaught 2017.09.10. 18:27:01

@Lily1218: Figyu, még igazad is lehet és tényleg megírta már előre a történetet, de akkor miért is vár vele most?
Épp itt a lényeg. Az egész regényciklus/sorozat egyedüli igazi ereje a fordulatokban van, amit jó tüzérségi előkészítésképp sok szereplővel alapoz meg, mert ebből lehet sok árulás és meglepő halál.
Mindig is ezek voltak az eseményvezetés csúcspontjai, ez a sorozat védjegye.
Viszont most van egy lehetősége arra, hogy emelje a tétet és nem kerül neki semmibe, hogy még annál is nagyobbat üssön, mint eredetileg tervezte. Mindössze éles kanyart kell produkáljon egymáshoz képest a regény és a sorozat és ez, valljuk be, egy kurvára jó ötlet.
Képzeld el, hogy ez egyikben Jon, a másikban Tyrion lesz a befutó. Az egyikben Jamie kénytelen kinyírni a nővérét(és ezzel másodszor is királyölő lesz), a másikban meg végül győznek az ösztönei és megmenti Cercei-t.
Így hirtelen olyan, mintha két külön történetet adna el.
Mindössze annyi kell hozzá, hogy vár a regénnyel és a sorozat végeztével dobja piacra az utolsó regényét, már amíg megy a GoT hype.

Yara eredetileg Asha.
Aha, de most miért is nem az?
Simán lehet, hogy erre ment ki eleve a névadás.

Na, nem azt mondom, hogy így lesz, de én így csinálnám a helyében.

William Hunter 2017.09.11. 13:32:54

Valaki felvetette a Reddit-en, vajon az mit jelenthet, hogy a barlangrajzon a Night King szakállas:
i.imgur.com/CPP8zNe.jpg

A sorozat azt sugallja, hogy a Gyermekek (Leaf) által létrehozott első White Walker a jelenlegi Night King:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm2872512512
youtu.be/pkQMKT6mA_g?t=47

Legalábbis a színész ugyan az:
www.imdb.com/name/nm0298842/mediaviewer/rm4250149632

További White Walker születést pedig csak a Night King keze által láthattunk:
youtu.be/XhyLKJgd8Zw?t=113
(Ekkor még Richard Brake játszotta a szerepet.)

Bicepsz Elek 2017.09.16. 22:16:20

@William Hunter: "Valaki felvetette a Reddit-en, vajon az mit jelenthet, hogy a barlangrajzon a Night King szakállas:"

Hmm....
Kovetik a westerosi divatot?

Bicepsz Elek 2017.09.16. 22:29:44

@Lily1218: A nev tovabbvitele kerdes. A magyaj jogban letezett "fiusitas", mig pl a skotoknal elveszett a nev(" popular legend, first recorded by John Knox, states that James, hearing on his deathbed that his wife had given birth to a daughter, ruefully exclaimed, "It cam wi' a lass and it will gang wi' a lass!"[8] His House of Stuart had gained the throne of Scotland by the marriage of Marjorie Bruce, daughter of Robert the Bruce, to Walter Stewart, 6th High Steward of Scotland. The crown had come to his family through a woman, and would be lost from his family through a woman. This legendary statement came true much later—not through Mary, but through her descendant Queen Anne.[9]"

Lily1218 2017.09.17. 11:53:48

@Bicepsz Elek: Én nem vetném össze a magyar és skót jogrendszert a westerosival.... És nem is kérdéses, tény, hogy nincs olyan fiúutód a Stark családban, aki továbbvihetné a nevet.

Emmyt azért nem nyerhet, mert kicsúsztak a nevezési határidőből, 2017 májusáig be kellett volna mutatni, hogy jelölhessék.

@DREDNAUGHT : Az, hogy megírta a történetet még nem azonos azzal, hogy befejezte a könyveket. A cselekmény fő váza, a fordulatok, események, szereplők sorsa már az elején meg kell, hogy legyen egy nyers vázlatban, erre fűzi fel a könyveket, de a részek kibontása, a párbeszédek megírása, a szálak elvarrása, stb. ez rengeteg idő. Ha be is fejezi a könyvet, utána a kiadói munka is több hónap.
Szerintem nem tesztel ő semmit, nem szenved önbizalomhiányban az öreg, megírta, ahogy jónak látta, és a végén lehet tapsolni, átkozódni, mindenképpen megveszik majd és beszélnek róla, így is ezerszer népszerűbb a műve, mint az valaha is remélte.

"2 különböző történet a sorozatban és a könyvben" - miért lenne 2 ennyire különböző befejezésű történet?????
Értelmetlen, indokolatlan, és hatalmas öngól lenne. Az adaptációnak is annak korlátai.
A Gyűrűk urában se Frodó lett a király, csak azért, hogy legyen benne meglepetés a végén, és a HP se úgy ért véget, hogy Dumbledore feltámad és miniszter lesz, Piton meg Harry szerető pótapukájaként él tovább, a Rómeó és Júliában se lesz soha hepiend.
Van némi mozgástér, persze, de ennyire megváltoztatni öncélú ostobaság és nagyfokú tiszteletlenség lenne az alapművel szemben.

"Miért mások a nevek, és Arya-/Yara anagramma = leszbikus szál" - ???? Ezt tényleg nem gondolhatod komolyan.... ez azért elég beteg elmélet szerintemm már bocs .... Aryanak Gendry tetszett.
Ráadásul mikor láttál olyat ebben a sorozatban, hogy a viszonyhoz hasonló nevek kellenek????

A neveket az egyszerűbb megjegyezhetőség és a hasonlóságok elkerülése érdekében változtatták meg. Asha Osha miatt lett Yara, ugye nagyon hasonló a kettő.
2 Jeyne volt, így lett az egyik Talisa, bár ez felesleges volt, hiszen végül mégse azt a kislányt, hanem Sansát adták a Boltonoknak.
süti beállítások módosítása