Az előző rész zseniálisan őrült, őrülten zseniális kitérője után megpróbálunk visszazökkenni a „normális" kerékvágásba. Mr. C-t látjuk, aki járja az útját, na, nem a macskaköveset, hanem a poros földutat, és kábé annyira véres/mocskos, mint egy gagyi zombifilm eldobható mellékszereplője. Mondjuk, azok után, ami történt vele, ez a minimum. El is ér egy farmra, ahol már várja Jennifer Jason Leigh (Chantal) és a férje, Hutch, akit nagy örömömre a mindig remek Tim Roth játszik. Szerencsétlen farmerek már nem nagyon zavarhatnak be a képbe, lévén hátul „alszanak”, Hutch pedig szerez a főnöknek egy eldobható telefont, meg némi lőszert. Mr. C először egy sms-t ejt meg valakinek („az ebédlőasztal körül kedélyesen beszélgetnek”), majd egy telefonhívást is, ez utóbbit már Duncan Toddnak, akitől valami meló elvégeztéről érdeklődik, és elég fenyegető hangnemben közli vele, hogy a legközelebbi hívásakor már legyen kész a dolog!

Ezt követően kiadja az ukázt Hutchnak és Starskynak, akarom mondani Chantalnak: két napon belül ki kell nyírni Murphy dirit, a börtönigazgatót. Gondolom, Cé barátunk nem vette túl jó néven, hogy a kocsiba rejtett pisztoly meg lett bütykölve. Majd, ha ezzel megvannak, lesz egy dupa meló is Las Vegasban. Na fene, ki lehet az? Dougie és Janey-E Jones? Vagy talán a Mitchum fivérek? Esetleg Siegfried és Roy? Mindegy is, Tim Roth jó csicskaként nem igen akadékoskodik, ha dupla meló, hát dupla meló. Ráadásul az is kiderül, hogy nem valami féltékeny típus, mivel odaböffent az asszonynak, hogy ugyan, smárolja már le a főnököt, ha már úgyis itt vannak. Így is történik, majd mindenki megy szépen a dolgára, végül is nem érnek rá egész nap itt dekkolni.

Az FBI-szupercsapat (Gordon, Albert, Diane és Tammy) megint a repülőn vannak, nyomulnak vissza Philadelphiába, csak hát hívás érkezik Davis ezredestől, miszerint felfedezték Garland Briggs őrnagy holttestét Buckhornban. Nosza, fordul is vissza a brigád (Diane szokás szerint nem túl boldog a hírtől), miközben újabb hívás, Murphy igazgató az, aki közli a remek hírt: Cooper megszökött a börtönből. Azt persze elfelejti hozzátenni, hogy azzal a kocsival, amit ő biztosított neki, csak hogy kussoljon Mr. Strawberryről.

Las Vegasban eközben éppen kihallgatás zajlik, a három joviális nyomozó (mindhárman a Fusco névre hallgatnak) éppen Bushnell Mullinst kérdezgeti, míg Cooper és Janey-E kint várakoznak az előtérben. Látjuk, hogy Bushnell baromi rendes főnök, egyrészt nem mond semmi rosszat a beosztottjára (azt viszont közli a hekusokkal, hogy Dougie-nak autóbalesete volt, és azóta vannak ilyen „réveteg” periódusai), sőt, még a melóból is elengedi aznapra. A Fusco-trojka ezután megállapítja, hogy Dougie Jonesról az égadta világon semmi igazolvány, információ, vagy bármi más adat nem létezik 1997-et megelőzően, amiből ők az egyetlen lehetséges dologra következtetnek: tanúvédelem. A hármas legeszesebbje, D. Fusco még ujjlenyomatot is szerez Coopertől (a kávésbögréről, honnan máshonnan), majd befut a hír: a támadásból hátramaradt fegyveren talált tenyér(lenyomat) Parány Ike-é, akit éppen láttak is egy közeli motelben.

A nyomozók el is viharzanak a hír hallatán, Cooperék pedig mehetnek haza, de ő azért előtte még megbűvölten figyeli a sarokban álló jenki zászlót, egy nő vörös cipellőjét, meg persze a konnektort. Ismerős dolgok, igaz, Coop? Ike, az előbb emlegetett, seggdugasz bérgyilkos eközben ugyanabban a motelszobában üldögél, ahol legelőször is láttuk, és éppen egy üzenetet hagy JT-nek, miszerint nem vállalja a melót, inkább betegszabit vesz ki. De leginkább azt sem, hiszen ahogy kilép a motelszobából, a rendőrök szépen le is kapcsolják. Ezt követően látunk egy-két érdektelen életképet Twin Peaksből, ahogy Andy és Lucy ülőgarnitúrát vesznek a neten, meg ahogy Johnny Horne, Audrey félkegyelmű öccse egy fogócska alkalmával nemes egyszerűséggel fejjel rohan a falnak, hogy aztán ájultan rogyjon össze. Hát, szegény nem igen lett okosabb az elmúlt huszonöt év alatt, de a fontos nem is ez.

A fontos az, hogy a rend hősies helyi őrei: Truman seriff, Sólyom és Bobby Briggs meglátogatják Bobby anyját, hogy kikérdezzék őt arról a napról, amikor Cooper látogatást tett Briggs őrnagynál (egy nappal annak feltételezett halála előtt). Betty Briggs elmondja az ámuldozó triásznak, hogy az őrnagy pontosan látta ezeket az eseményeket, és megkérte rá, hogy amikor ők hárman bekopogtatnak majd, adja oda nekik azt a valamit, amit a karosszékbe rejtett. Ami úgy néz ki, mint egy kis fémkapszula, első blikkre halvány fogalmam nincs, mire szolgálhat.

A másik főszálon, az FBI team befut Buckhornba, ahol egyesítik az erőiket Knox hadnaggyal, Macklay nyomozóval és Constance Talbot halotkémmel, Macklay pedig nagy csomó fontos dologról tájékoztatja az ügynököket, és nem mellékesen minket is. Szóval, a gyanúsított, Bill Hastings nem csak hogy összeszűrte a levet Ruth Davenporttal, az áldozattal, hanem még egy blogot is írtak közösen, az alternatív dimenziókról. Hoppá-hoppá! Hastings feleségének a második részben történt meggyilkolásával pedig nyilván George-ot, az ügyvédet/szeretőt vádolják, mivel az övé volt a gyilkos fegyver, így aztán ő is előzetesben dekkol. Továbbá pár nappal később Bill titkárnője is meghalt, felrobbant az autójában, Albert nem hiába jegyzi meg a rész legjobb beszólását hozva: „És mi lesz a második évadban?”

Pedig még nem is látta a fej nélküli holttestet, amiről amúgy ő is kapásból megállapítja, hogy valami nem klappol vele, hiszen az elhunyt a negyvenes évei végén járt, az őrnagy pedig most lenne hetvenkettő. A gyomrában talált jegyűrű már csak hab a tortán, miként az is, hogy az iskolaigazgató utolsó blogbejegyzése így szólt: „Sikerült belépnünk az úgynevezett Zónába. És ott találkoztunk az őrnaggyal.” Hoppá-hoppá #2! És hogy végleg összezavarodjunk, Diane azért nem tartott a bandával hullanézőbe, mert nyugodtan szerette volna elolvasni az sms-t, amit kapott. Azt, hogy "AZ EBÉDLŐASZTAL KÖRÜL KEDÉLYESEN BESZÉLGETNEK”. /Igaz, hogy az ő sms-e csupa nagybetűs, míg Mr. C emlékezetem szerint kisbetűkkel írta be a szöveget./ Hoppá-hoppá #3! Ennyi meglepetés után már laza kis átkötés Jerry Horne-t látnunk, aki még mindig az erdőben bolyong, és még mindig totál ki van ütve, de annyira, hogy a saját lába beszél hozzá, mégpedig azt, hogy nem is az ő lába. Hát, Jerry koma, a drog rossz, értem?!?

Közben a Twin Peaks-i All-Star hekusbrigád becaplat az őrsre, ahol tanakodnak egy sort, hogy hogy a francba is kell kinyitni azt a bizbaszt, amit Briggs őrnagy a székbe rejtett, míg Bobby röhögve el nem mondja nekik, hogy hát ő pontosan tudja, mert egyszer az apja vitt haza egy hasonló kütyüt. Amúgy a földhöz kell cseszni, kétszer is, na jó ennél kicsit bonyolultabb azért, de nem megyünk bele, a lényeg, hogy kinyílik, és előkerül belőle két kicsi papírka, az egyiken a jól ismert „Cooper, Cooper, Cooper” üzenet, a kódsorba rejtve, de a másik az igazán ütős: rajta ábrák (többek közt az, amelyik Mr. C kártyalapján is volt), időpontok – október 1. és október 2., 2:53 - és helyszín-leírás: „253 yardra keletre, Jack, a nyúl palotájától”. Ja igen, mielőtt elhagynád a palotát, tegyél egy marék földet a zsebedbe! A seriff és Sólyom megint csak néznek, mint Rozi a moziban, így aztán újfent Bobby siet a segítségükre: ő bizony tudja, hol van Jack, a nyúl palotája, gyerekkorában az apja sokszor elvitte oda, az volt az ő „meseviláguk”. Meg is állapodnak róla, hogy két nap múlva – október 1-jén – a megadott időpontban elmennek a helyszínre.

Buckhornban az őrület határán tántorgó Hastingset Tammy hallgatja ki a blogról, az őrnagyról, meg minden másról, így aztán mi is megtudjuk, hogy Matthew Lillard már évek óta érdeklődött az alternatív valóságok, más dimenziók iránt, és Ruth segítségével rájött arra, hogy ha a megfelelő időpontban mennek el egy megfelelő helyszínre, bejuthatnak a Zónába, és találkozhatnak valakivel, aki ott bujkált, vagy ahogy ő mondta, „hibernálta magát”, mert rejtőzködött valaki/valami elől. Ez a hibernált személy volt az „őrnagy”, aki - félve attól, hogy megtalálják – át akart menni egy másik helyre, ezért bizonyos koordináták megszerzését kérte tőlük. Így is lett, azokat Ruth felírta a kezére, viszont amikor elvitték hozzá, a dolgok végzetesen félrecsúsztak. Az őrnagy a számok hallatán a levegőbe emelkedett, csak annyit mondott: „Cooper, Cooper”, majd eltűnt a feje! Debizonyám, így ahogy mondom! Ezek szerint az őrnagy saját magának üzent a "Cooper"-üzenettel? Ruth ezután holtan rogyott össze, miközben Hastingset idegen emberek ráncigálták és lökték a földre, folyamatosan arról kérdezgetve, hogy hogyan is hívják a feleségét. He?!? Majd amikor felébredt/magához tért, otthon feküdt az ágyában, így joggal hihette, talán csak álmodta az egészet. Hastings még a teljes idegösszeomlás előtt egy képről beazonosítja Garland Briggs őrnagyot, majd hagyják, hadd szenvedjen tovább magában.

Ennyi lényeges történés után érkezik a szokásos levezetés: a Great Northernben Benjamin Horne és Beverly megint a titokzatos zaj forrását kutatja, aztán majdnem történik valami kellemesebb dolog is, de a jó Ben bátyó az eltelt időben igazi úriember lett, így a bugyi Ashley Juddon marad. A Roadhouseban persze ma is buli van, ezúttal egy Hudson Mohawke nevű DJ tekergeti a gombokat, miközben egy barna csaj meg egy frankón lepusztult szőkeség beszélgetnek valami zebráról, meg pingvinről, meg arról, hogy a szőkét éppen kidobták a melóból, mert néha betépve ment dolgozni. Emellett valamitől jócskán kiütéses is a szentem, meg úgy vakarózik, mintha kábé rühes lenne, úgy látszik Red, Richard Horne meg a többi genyó nem éppen a legtisztább drogot terítik a városban.

Legvégül a Twin Peaks zenei kavalkádjának első duplázójaként újra az Au Revoir Simone játszik, mi pedig, kérem szépen, túl vagyunk a harmadik évad felén, összezavarodva, mégis boldogan, hiszen David Lynch világa olyan világ, ami csak egyre több rétegét mutatja meg, ahogy párat nagy nehézségek árán lehántasz a külsejéről. És hol van még a vége!