Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Pumpedék 2x02 - Lovetta (18+)

2017. augusztus 24. 09:36 - sixx

vlcsnap-00001_28.png

Azzal kezdünk, hogy Luna, akivel az első évadban akkor találkoztunk legutóbb, amikor bóti csöcsöket akart magának (megkapta, VV Soma kifizette), egyfajta Sznezsanapótlékként héderezik Pumpednénél és kibeszélnek. Pasikat. Luna ugye Soma csaja, mármint abban az értelemben, amiben Pumpedné Pumpedé, azaz a két kani úgy véli, hogy a csajok örökre az övék, még akkor is, ha nem járnak, a csajok meg úgy közelítik meg ezt a kérdést, hogy ha nem hivatalos a dolog, akkor lehet mással kúrni. Pumpedné hangja kibaszott idegesítő, különösen akkor, ha mellette egy nem rikácsoló hangszínű nő beszél. Pumped is felkel, álmodott a lelkem, rémeset, nem volt pénze. Menten le kell zúzni egy proteinturmixot, mert még baj lesz. Miközben a fürdőszobában a haját süti be, rájön, hogy az a baj, hogy Soma ráül a pénzre, és nem fektet be, pl. a bárba Siófokon, ahová feltétlenül szükséges pár súlyzó és egy fekvenyomópad.

Word, brother.

Pumpedné elmeséli Lunának, hogy van neki egy új, fiatal pasija, tessék ő az, mire Luna felröhög, ismerem, bazdmeg, azért nem kúrtam vele, mert fiatalabb nálam is. Luna huszonéves, Pumpedné harminc felett, hány éves az a jellegtelen srác, 18? Pumpedné szerint kellett az egójának a fiatal nyikhaj, mert ha egy ilyennek is kell, akkor jócsaj. A beszélgetés az erkélyen folytatódik tovább, az ablakban visszatükröződik a lakótelep, Luna a körmét piszkálja, mert az is érdekesebb, mint Pumpedné nyígása Pumpedről, aki nem küzd érte. Inkább bemennek a lakásba és Luna bekeni Pumpedné hátát testápolóval, Pumped ekkor telefonoz, Lunának, mert vele van beszéde Somailag, és átmegy. Idegesen, mert mióta nincs Pumpedné, nincs tiszta ruha sem, ami előre vetíti az epizód egyik visszatérő gegjét, a saját magát szagolgató Pumpedet. Visz kaját is, mert megtanulta az óvodában, hogy vendégségbe nem megyünk üres kézzel (ami nettó faszság, hát pont azért megyünk, hogy ingyen zabáljunk), de útközben egy részét megeszi.

Namármost ezek vagy egymás szájában laknak, vagy Pumpedné nagyon türelmes fajta, mert még mindig a hasán fekszik krémes háttal, amikor Pumped megérkezik, és nyög, mint akinek a csiklóját masszírozzák, pedig csak Luna keni el rajta a Níveát műkörmös kezekkel, ímmel-ámmal. Pumped menten átveszi a melót és neki is vetkőzik a dolognak, és perszehogy izomból rámarkol a seggre turul, amire Pumpedné idegbeteg lesz, ne tapizz, bazdmeg. Hótt pattanásos a hátad, jön a válasz, baszol te eleget?

Ezeket egy módszerrel lehet eltüntetni, ha rendesen meg vagy dugva.

Pumped ráfekszik Pumpednéra, közben Luna videózik ebből bármi lehet, még egy amatőrpornó is, de Pumpedné folyamatosan tiltakozik, ne már Gábor mondja, szállj le rólam bazdmeg, nem úgy van az, hogy idejössz és dugunk. Mások elvisznek engem, te nem viszel, te csak dugni akarsz. Mások? Több faszid van? Lányok is visznek, ássa magát egyre mélyebb kamuba Pumpedné, szóval csajokkal is nyomod, jön a válasz, és esküszöm látom Pumped agyában a képeket Pumpednéről meg egy random csajról, ahogy Pumped előtt tekeregnek egy szál zsinórtangában. A valóság ennél szomorúbb, Pumpedné kesergő hegedűszóra hangolva bassza le Pumpedet, hogy miért pakolja ki az instára, hogy nem vannak együtt, meg úgy egyébként bármit is? Pumped megjegyzi, hogy na ja, te azért nem teszel ki semmit, mert a pasid ronda, mire Pumpedné berág és kihajítja. Pumped veszi fel az otthon behintőporozott cipőt, amit meglátva Luna, akinek nem éles kés volt a jele az óvodában, aszongya:

Jé, tele van a cipőd kokainnal!

Szegény Luna, eddig Pumpednét hallgatta, most Pumpedtől hallja ugyanazt, csak pepitában, de hálistennek a bömösbe beülve Luna rákérdez, hogy jóvanna, miről akartál beszélni? Somáról. Mert van egy bár, és kell lóvé. 5 kiló. És neked már adott csöcsre, adhatna fekvenyomópadra is. Az is kiderül, hogy Soma nem csak úgy adta a lóvét szilikonra Lunának, a csajának, hanem közjegyző előtt írtak papírt, mert hát pénzben nincs haverság. És tessék, nincsenek együtt, szóval Somának igaza van, vonja le a következtetést Pumped, majd lelejmolja Lunát két rugóra, kell edzőteremre. Megy Somához, aki összeköltözött egy kockával, aki nagyon kemény és etikus kocka, mert Pumped kérése ellenére sem tört fel egy Facebook-fiókot (értsd: nem ment neki). A kocka pont olyan, ahogy egy kockát a valóságshow-k nézői elképzelik, és Pumpednéba szerelmes, de legalábbis dugná. Viszont inkább olyan nő kéne neki, aki nem költ sokat, és műszaki vonalon mozog.

vlcsnap-00019_30.png

A beszélgetés további témája a hűtlenség, ehhez egy Velvet-cikket kapnak elő, de mivel hosszú, és Pumped nem tud ennyi szöveget befogadni szemmel, inkább felolvastatja a guglival, mert az ilyet is tud, bizony. Közben, jegyzem meg halkan, az ágyban egy kartonpapírból kivágott Soma fekszik, amivel így hirtelen nem tudok mit kezdeni. Megjön Soma is a kondizásból, Pumped nekitámad, adjál 800 000 forintot, kell a bárra. Eddig 500 000-ről volt szó, még vezet vagy 30 kilométert Pumped, és 1,5 milla lesz. Soma hangosan felröhög a kérésre:

Ehhez nekem le kell ülnöm. Ezt nem mondod komolyan, tesó.

Pumped magyaráz, kell egy csomó minden a beinduláshoz, például fehérje nagykeráron, mer' a parton senki nem ad el olyat. Gondolom, okkal, de mit értek én az üzlethez. Pumped jeges-tejes proteinturmixban látja a jövőt, amire Soma rákérdez menten, oszt hol néztél ennek utána, hogy a protein az nyolc kilóra jön ki? Pumped magyaráz, nemcsak az kell, kellenek plakátok, oszt a grafikus drága, 10-20 ezer óránként. Soma erre aszongya, hogy na ja, de neked vannak ötleteid, oszt két nappal később hagyod a picsába őket, és ha adnék mondjuk 100 000 forintot, akkor sem lennénk beljebb, mert beleszarnál. Soma aggódik a hozzáállás miatt, de Pumped a Lunától felszedett infómorzsát visszagurítva kimondja a kulcsszót: közjegyző. Papírt írunk. Visszaadom. Ja, mondja Soma, az már más, akkor max 500 000-et beleteszek. Pumped vigyorog, aha, értem mán, neki 500 kellett, csak ismeri Somát, és tudja milyen sóher, és a 800 kilós bemondással adott neki lehetőséget az alkura, mindenki elégedett lehet. Leköltöznek Siófokra, de előtte búcsúbuli lesz, hát perszehogy.

vlcsnap-00020_22.png

Mennek piát venni (a lakást Pumped haverjától kapják, aki minden bizonnyal őrült), Soma szerint nem jó ötlet, mert ő össze van veszve Lunával, Pumped meg Pumpednéval. Nem baj, meghívtam Botit meg Pumpedhugit is, mert össze akarom hozni őket. Jó lesz az.

- A múltkor rám akartad sózni a húgodat.
- Ja, hogy legyen egy jó kúrása.

Soma azért trashol, mert fél a Pumped vs. Pumpedné dolgotól, amiből balhé is lehet, de Pumpednek más tervei vannak, mondjuk van akadálya annak is:

Most töltette fel a száját, így nem tudom leszopatni.

Befut Pumpedné, a frissen feltöltött száj és Luna, isznak, és Pumped okosan azzal nyit, hogy mondta neked a Porsche, hogy töltesd fel a szádat? Pumpedné nulláról ezerre ugrik menten, hagyd ezt abba, mert elmegyek bazdmeg, nem azért jöttem, hogy baszogass. Jóvanna, mondja Pumped, ez egy búcsúbuli, megyünk Siófokra, vigadás van. Akkor nem baszogatni kéne, mondja Pumpedné, amit Soma, a megfelelően időzített, finom beszólások mestere nem tud megállni.

Hanem megbaszni.

Megérkezik Pumpedhugi, akinek nem tesz jót a neonfény, mert 40 éves utcai harcosnak tűnik az erős smink és a tehervagon méretű műszempilla miatt, de hát Botinak majd jó lesz. A buli beindul, ami azt jelenti, hogy állnak a konyhaasztal körül és vedlenek, a frissen tőtött szájas Pumpedné meg olyan óvatosan emeli a szájához a cideres üveget, mintha egy sebes fasz lenne, aminek csak az egyik oldalát lehet nyalogatni.

Soma: A Szándon nem csajoztam.
Pumpedné: Na ja, csak az öledben pattogott valami kurva.
Soma: Az Miss Hungary volt!

Luna erről nem tudott és most idegbetegséget színlel, Soma visszavág, te meg két faszival smároltál, csitu van. Luna kiborul, faszom se smárolt két faszival, ki mondta? Pumped látta.

Hát ezzel a két szememmel nem láttam, de nagyon megbízható forrás mondta.

Priceless. Közben megjön Snezana, akit Pumpedné öleléssel fogad, pedig nemrég még szemeteszsákba pakolta össze a cuccait. Snezi azért jött, hogy alibit igazoljon Lunának, akivel együtt rodáztak a VIP-ben a Szándon, hol máshol, ahol a smárolás is megtörtént elméletileg. Pumped nem örül ennek a fordulatnak, te kussoljál Sznezsana, te vagy a legnagyobb színész kurva itten, úgy teszel, mintha meglepődtél volna a csajom új paliján, oszt közben te kerítetted neki. Hú, az valóban nagy hernyóság lenne. Pumped idegileg lesz és kimegy a konyhából, mielőtt kárt tesz a rúdtáncosban. Pumpedné és Sznezsi összepacsiznak, féltékeny a kisfiú, helyes.

vlcsnap-00031_19.png

Boti megy nyugtatni Pumpedet:

Tesó, egy nőhöz úgy állj, hogy mindig legyen B meg C terv is.

A mosókonyhában lelkifröccs, a konyhában balhézás van, Soma a pénzügyeket firtatja és úgy tűnik, azt is tudja, hogy Pumpedné nemcsak a Porschetulajjal hancúrozgat, a lóvé emlegetése azonban vörös posztó, kurvaanyád, ki fizetett mit, üvölt Pumpedné, mire Pumped előkerül és aszongya, ja, az albérletet nem fizettem amikor nála laktam. Soma ezen felháborodik, és? DE VOLT PÉNZED, TESÓ! TELE VOLTÁL! Aha, gondolja Boti, akkor neked ilyen fontos a lóvé, kérdezi Pumpednét Soma helyett, pedig neki tényleg fontos. Pumpedné tagad, ha aranyásó lennék, egy filmbiztost fognék ki magamnak, nem Pumped Gabót, és hát ezzel ugye nehéz lenne vitába szállni. Üvöltözés van, ami Dománnak sok is, és lelép.

vlcsnap-00035_14.png

Pumped és Pumpedné bemennek szobára, megbeszélni a dolgokat. Ne baszlass, Gábor, mondja Pumpedné, ne emlegesd a pattanásaimat, és eleve, én csak szexre kellek neked, nem viszel sehová, ugyanazt halljuk, mint az elmúlt egy órában vagy hatszor. A konyhában a többiek üvegeznek, Soma lesmárolja Lunát, nahát. Pumpednének odabent van egy kérdése: úgy akarsz boldoggá tenni, hogy elmégy Siófokra? Jogos a kérdés, de ha belegondolunk, ja, úgy. És előkerül a gyerektéma is, Pumped lebutázza Pumpednét, majd könyörög, hogy mosson rá. Ezt az élhetetlen faszt, bazdmeg. Jövő héten állásinterjúzás lesz műsoron, Jézus, segíts!

Címkék: 18+ pumpedék
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panamcat 2017.08.24. 10:44:51

Éppen tankoltam a Kondorosi lakóparknál, amikor Snyezanya eltipegett mellettem (hétköznap délután kettőkor) kutyát sétáltatva erősen hiányos öltözékben és olyan magassarkúban, hogy a látványtól majdnem elestem...na nem azért mondom ezt, mert az jutott eszembe, hogy éppen szünetet tartott két kuncsaft között :D:D csak úgy mesélem :)

zaphodbeebthe1st 2017.08.24. 14:22:51

mija zárfolyam manapság?

Important roll 2017.08.24. 15:52:54

Újból kiakadt a prolimérőm.

Jim Raynor 2017.08.24. 17:45:50

de milyen bömös, hát azt egy korábbi legendás epizódban nem eladták bécsbe'??

datam 2017.08.24. 18:54:17

@Jim Raynor: ugyanolyan fosrakás, más színben.

p.o.p 2017.08.24. 19:40:39

pumped mintha kicsit le lenne eresztve, vagy nem elég barna magához képest, vagy is-is...

Gukker 2017.08.25. 11:13:18

Végigkentem a hátadon a Níveát,
hát miért ücsörögsz úgy,
Akár betűkön az ékezetek
Semmi baj nincs
Semmi baj nincs.
süti beállítások módosítása