Hogy volt?

Twin Peaks 3x07 - Ezt tegnap éjjel álmomban hallottam

2017. augusztus 11. 14:00 - Rodnay Gan

Némileg meglepő módon Jerry Horne-nal kezdünk. Az viszont egyáltalán nem meglepő, hogy az öreg hobó be van állva, de annyira ám, hogy fogalma sincs róla, éppen hol is van, csak annyit érzékel, hogy valami erdőben. Kétségbeesésében felhívja Ben bátyót, de túl sok érdemi információt nem tud vele közölni, azon kívül, hogy valaki (valószínűleg) ellopta a kocsiját. Apropó, Benjamin Horne! Ha jól rémlik, egészen a legelső rész óta nem találkoztunk vele, és akkor is csak egy piszlicsáré jelenete volt. Ez is jól jelzi, hogy David Lynch – néhány kivételtől eltekintve - azért elég mostohán bánik régi szereplőivel.

tp701.jpg

A seriffhivatalban Sólyom és Frank a három papírlapot vizslatja, amit a seriffhelyettes a vécéfülke ajtajában talált. Megállapítják, hogy ezek bizony a Laura Palmer titkos naplójából kitépett lapok közül valók (nebassz!), ráadásul egy még mindig hiányzik. Az egyik lapon Laura álma van Annie Blackburnről, aki elmondja neki, hogy Dale és Laura van vele. A jó Dale a barlangban van, és nem tud kijönni onnan. És hogy a lány írja le mindezt a naplójába! Egy másik lapon az áll, hogy Laura most már tudja, hogy nem BOB az, és azt is ismeri, hogy ki. Ezt Sólyom bizonyítékként értékeli arra, hogy a lapokat Leland tépte ki a naplóból, mikor rájött, hogy a lány mindent tud. Ugyancsak ő rejthette el azokat a budiajtóban, amikor bevitték kihallgatásra Jacques Renault halála ügyében. Sólyom szerint, ha az álom nem téved, Cooper nem tudta elhagyni a barlangot, viszont éppen Frank fivére, Harry volt az, aki a saját szemével látta, mikor Coop és Annie felbukkantak a Fekete Barlangból. Ez pedig csak egyetlen módon lehetséges: ha az a valaki, aki kijutott onnan, nem a „jó” Dale volt. Szép volt, Sólyommadár! Hogy minderről bizonyságot szerezzenek, Frank seriff felhívja a testvérét, de amikor meghallja, mennyire ramatyul van, inkább hagyja a faggatózást a francba.

tp702.jpg

Később aztán az éppen horgászó Hayward dokit hívja Skype-on, és tök aranyos jelenet, ahogy a két öregfiú halál profin használja a modern technikát. A doki elmondja neki, hogy Cooper valóban rendkívül furcsán viselkedett, miután kikerült a barlangból, alig egy óra múltán megpattant az intenzívről is, ahová szerinte valószínűleg azért mehetett, hogy meglátogassa Audrey Horne-t (itt azért kissé rossz érzésem támadt, ismerve, hogy ez már a Rossz Cooper volt), mivel a lány az utolsó részben bekövetkezett robbanás után még kómában volt. (Tényleg, Audrey hol a jó francban van már?) A seriff megköszöni a tájékoztatást, és jó munkát kíván a folyó napos oldalán, és ennél szebben mi sem köszönhetünk el az időközben szintén elhunyt dokitól, Warren Frosttól (aki ugye a társszerző Mark Frost édesapja). Andy közben kihallgat egy végtelenül rémült helyi farmert, annak a kocsinak a tulajdonosát, amelyikkel Richard Horne elcsapta a kissrácot, aki azonban nem hajlandó neki elmondani, hogy ki vezette az autót, ehelyett megbeszélnek egy találkozót két órával későbbre, mivel a fazon azt ígéri, akkor majd beszélni fog. Mégpedig 4:30-kor! Mit is mondott az óriás az első részben? 4-3-0. Lehet, hogy ez az?

tp703.jpg

Ugrunk Buckhornba, ahová megérkezik Knox hadnagy a Pentagonból, és jól megdöbben rajta, hogy Briggs őrnagy ujjlenyomatai egy holttestről származnak. Pláne, mikor megtudja, hogy nincs meg a fej, plusz a halott a negyvenes évei végén járhatott, és az elmúlt néhány napban hunyt el. Pedig a jó őrnagynak már bőven hetven felett kellett volna járnia! Azonban hiába az aggályok, a halottkém megerősíti, hogy az ujjlenyomatok erről a testről valók, Knox pedig megereszt egy telefonhívást Davis ezredesnek, miközben egy füstös képű, fekete ruhájú, ijesztő alak vonul végig a folyosón. Pont olyan, mint amilyet a második részben láttunk, nem messze Hastings cellájától. Lehet, hogy ugyanaz, lehet, hogy nem, de pont ugyanolyan.

tp704.jpg

Gordon Cole épp elmélyülten fütyüli az Engelt a Rammsteintól (!) az irodájában (ő az FBI igazgató-helyettese, mi az istent csinálna mást?), mikor bejön Albert, és közli, hogy enyhén szólva nem járt sikerrel, mert ahogy kiejtette a száján Cooper nevét, Diane úgy vágta ki, mint macskát szarni. Felkerekednek hát mindketten, irány Diane háza! Ahol egy fiatal faszi fogadja őket, gondolom valami ifjú FBI-ügynök, és Diane épp „betanítja”, majd elég hűvös fogadtatás után Laura Dern azért csak meghallgatja, miért is jöttek, sőt, szépen kötélnek is áll. A hármas közti beszélgetés amúgy – minden puritánsága ellenére – számomra az eddigi egyik legszórakoztatóbb jelenet volt, pláne, hogy David Lynch még azt a geget is ellövi, hogy Gordonnal mondatja el Cooper ikonikus „Átkozott jó kávé!”-mondatát.

tp705.jpg

Úton Dél-Dakotába, a repülőn Tammy megmutatja, mire jutott. Cooper huszonöt évvel, illetve két nappal ezelőtti ujjlenyomatai között első látszatra tökéletes az egyezés, ám jobban megvizsgálva már észre vesszük, hogy a bal gyűrűsujj mintázata megfordítva szerepel. Gordon elmondja, hogy Cooper a meghallgatásnál „rosszul üdvözölte” őt, márpedig éppen a bal gyűrűsujjhoz tartozó szót ("nagyon") mondta megfordítva. És hát ez éppen a lélek dombja, Tammy pedig jól teszi, ha elgondolkodik ezen. Megnézik még az egyetlen ismert képet Cooperről az elmúlt huszonöt év alatt, ami a riói háza előtt készült (nem rossz kis kulipintyó), majd repülnek szépen tovább. Ha más értelme nem is volt ennek az egésznek, annyi bizonyosan, hogy Gordon közben letapizhatta Tammy valamennyi ujját.

tp706.jpg

Diane és csapata megérkezik a börtönbe, ahol a végtelenül feszült nő találkozik huszonöt éve nem látott egykori főnökével, illetve hát dehogyis azzal, hanem Mr. C-vel. És erre igen hamar rá is jön (mármint, hogy ez a valaki itt nem Dale Cooper), hiába is válaszol arra a kérdésre, hogy ők ketten hol találkoztak utoljára. Egyébiránt a nőnél, és azt az éjszakát egyikük sem felejti el soha életében - biztosítják róla a másikat mindketten, ám más-más hangsúllyal, bennem pedig végképp megérett a gondolat: hogy a doppelgänger szexuálisan zaklatta őt (meg talán Audreyt is, a kórházban). A találkának így aztán hamar vége is szakad, és az utána siető Gordonnak a lelkileg meglehetősen megzuhant Diane megerősíti, hogy ez egészen biztosan nem az a Cooper, akit ismertek. Gordon megkérdi őt arról a bizonyos utolsó találkozásról is, és abban maradnak, hogy ezt majd később, négyszemközt fogja elmesélni. Látjuk még Mr. C-t, aki – miután visszakísérték a cellájába – közli az egyik őrrel, hogy mondja meg az igazgatónak, hogy találkozni akar vele, egy bizonyos „Strawberry” miatt. Az őr kiröhögi, de mi ugyan nem, hiszen emlékszünk még arra a Mr. Strawberry-s dumára a telefonhívás előttről. (Közben Andy hiába várja a farmert a megbeszélt helyen.)

tp707.jpg

Murphy igazgató irodájában balhé készülődik: a diri pisztollyal fenyegeti Mr. C-t, aki emlékezteti rá, hogy az ő kocsijában csak egyetlen kutyalábat találtak. A maradék hármat olyan emberekhez küldte ki, akik gondoskodni fognak róla, hogy – amennyiben vele bármi rossz dolog történne – mindenki értesüljön Mr. Strawberryről és Joe McCluskeyról. És ez bizony hat, Murphy megsemmisülten rogy a székébe, és kérdi, hogy mégis, mit akar tőle „Cooper”. Ő pedig egy autót, éjjel egyre, a maga és Ray Monroe számára, valamint zavartalan elbocsáttatást. Tényleg, hiszen Ray is ugyanebben a szövetségi börtönben rohad, a második rész óta! Hősünk mást nem is nagyon szeretne, a világbéke például simán le van szarva.

tp708.jpg

Irány a Lucky 7 Insurance, jajj ne, ezt a történet-szálat szeretem a legkevésbé! Janey-E az épület előtt vár, Tom Sizemore pedig "Dougie"-t próbálja kifaggatni arról, hogy mi volt a főnöknél. Egészen addig, amíg nem jön a társaság jócsaja, és be nem jelenti: nyomozók jöttek, és Dougie-t keresik. A hekusok persze a kocsi miatt érkeztek, és közlik, hogy hát az bizony felrobbant, néhányan meghaltak, de ők majd megcsinálják az ezzel kapcsolatos papírmunkát Jonesék helyett. Ahogy a házaspár kifelé tart, és megbeszélik, mi legyen a pénz sorsa (vagyis inkább Janey-E megbeszéli saját magával), a lesben álló apró bérgyilkos lecsap rájuk. Illetve csak csapna, ha Cooper – reflexből, ösztönösen cselekedve, és a szemei előtt hirtelen újfent megjelenő, elektromos fán ülő húsgombóc utasítását követve - el nem intézné a kis gecit, aki azért még szerencsésen kereket tud oldani. Aztán látjuk még, hogy a pisztolyon rajta maradt egy jelentős méretű bőrdarab, amit a helyszínelők be is gyűjtenek.

tp709.jpg

A Great Northern Hotelben Ben Horne és Ashley Judd egy különös, mindig máshonnan felhangzó zúgás eredetét keresik, de szerény sikerrel. Beverly (ő Ashley Judd) közben átad Bennek egy postán érkezett kulcsot (nyilván ez az, amit Jade adott fel), aki meglepődve tapasztalja, hogy ez olyan fajta kulcs, amit már vagy húsz éve lecseréltek, ráadásul pont a 315-ös szobáé, ahol anno Cooper ügynököt meglőtték. Beverlynek sem Cooper ügynök, sem Laura Palmer neve nem mond semmit (nebassz, hát nem olvastad a forgatókönyvet?), és hamarosan le is lép, magára hagyva az egyre inkább Egri Jánosra hasonlító Ben Horne-t. Szinte várom, hogy rákérdezzen: "Lehet egy kérdéssel több?" Aztán látjuk még, hogy Beverlyt nagybeteg (tán rákos?) férje, Tom várja haza, és a hangulat köztük nem éppen a legfelhőtlenebb.

tp710.jpg

Már csak a levezetés marad: a Roadhouse-ban ezúttal senki sem játszik, hiszen már lement a záróra is, épp takarítanak, egy fickó nagy műgonddal sepri a padlót, Renault pedig valami prostiügyletet beszél meg épp (frankó egy család ez, annyi szent). Mindeközben Mr. C és Ray Monroe éppen meglép a börtönből, mégpedig Murphy diri vigyázó tekintete által óvva. Úristen, ez a marha tényleg kiengedte ezt a kettőt? A Dupla R-ben pedig majdnem-teltház van, ott van Norma, Shelly és Heidi, meg berobog David Lynch fia is (aki amúgy Riley, itt viszont Bing néven fut), és Billyt keresi, de mivel nem látta senki, már rohan is tovább. És ez a blőd kis jelenet rendkívül sok találgatásra adott okot, mivel a sasszemű rajongók kiszúrták, hogy Bing érkezése előtt nem pont ugyanazok a vendégek és nem pont ugyanúgy ülnek a bárban, mint utána. Ráadásul a rész legeslegvégén Bing végigmegy a Dupla R-ben, mintha mindvégig bent ült volna. Időutazás? Hiba a mátrixban? Egyszerű rendezői figyelmetlenség? Ki a fene tudhatja ezt Lynchnél?

tp711.jpg

 Ha engem kérdezel, magasan az eddigi legerősebb rész volt ez, amiből néhány dologra talán fény is derült, de biztos vagyok benne, hogy igazán a következő rész lesz az, ami által minden teljesen, kristálytisztán érthetővé válik. Na jó, ez persze csak vicc volt, hiszen pontosan tudom, mit várhatunk a soron következő résztől. Mint ahogy szerintem te is.

Címkék: twin peaks
18 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pácsó Ármándó 2017.08.12. 15:16:04

Köszi szépen a hogyvoltot!
Jerryt nem tudom megszokni, szerintem csak azért szerepel, mert régen is játszott a sorozatban.
Szerintem is az egyik legjobb rész volt, Dági-Cooper és a törpegyilkos jelenetét többször visszanéztem. Andy még mindig egy rakás szerencsétlenség :-)
Köszi a háttér infókat is, hogy ki kinek a kije.
Kicsit olyan szappanoperás a tempó, ha valami fontos nyomra bukkannak, akkor azzal a következő pár részben biztosan nem foglalkoznak. De majd a 8. részben mindenre fény derül. Atombiztosan :-))

Bicepsz Elek 2017.08.13. 14:48:53

Jo resz volt! A filmben("Tuz jojj velem.") ott ul az osszes alak a barlangbol meg a favagok meg nem megporkolodten.
"Egy másik lapon az áll, hogy Laura most már tudja, hogy nem BOB az, és azt is ismeri, hogy ki. "
Ha nem BOB a gonosz akkor ki?

Rodnay Gan 2017.08.13. 19:55:53

@Bicepsz Elek: "Ha nem BOB a gonosz akkor ki?" BOB a gonosz, csak Laura ott jött rá, hogy a saját apja, Leland Palmer a "gazdatest".

Bicepsz Elek 2017.08.14. 00:12:41

@Rodnay Gan: Köszi!
A masik: most akkot a gazolos kiskocsog kolyok az Gonosz Cooper(BOB?) kolke Audrytol?(25 eve jol nezett ki hat most....).
Nekem amugy tetszik. Mondjuk kisse gaz volt tenyleg 25 evet varni a folytatasra. A sok oreg szinesz miatt szomoru lett kisse a sorozat(+senki se vitte semmire a 25 ev alatt??!).

Bicepsz Elek 2017.08.14. 00:26:07

@Bicepsz Elek: Amennyire latom titok kinek a kolke de valószínűleg igy van a tortenet.
twinpeaks.wikia.com/wiki/Richard_Horne

Pácsó Ármándó 2017.08.14. 06:17:55

@Bicepsz Elek: Ki kellett várni, hogy leteljen Cooper 25 éves "szobafogsága" :-)

Bicepsz Elek 2017.08.14. 09:10:37

@Pácsó Ármándó: Azert ugy latom meg BOB(Gonosz Cooper) is utalja a sotet szobat. Nem akarodzik neki visszamenni.

Pácsó Ármándó 2017.08.14. 09:56:33

@Bicepsz Elek: Elég erős ebben a világban és jól érzi itt magát, nagyon kíváncsi vagyok hogyan kerül majd vissza.

Bicepsz Elek 2017.08.14. 11:07:54

@Pácsó Ármándó: Szerintem meg marad 25 evet. Ahogy Cooper elmejet elnezem nem akadaly....
Ugyhogy 2042 folyt kov...

Pácsó Ármándó 2017.08.14. 14:53:12

@Bicepsz Elek: Lynch van akkora huncut, hogy még ezt is megjátssza! :-)
De én azért mégis arra tippelnék, hogy Dági-Cooper egyszer csak megvilágosodik, megküzd Gonosz-Cooperrel és nyer. Az évad utolsó részében.

szociál 2017.08.14. 17:46:16

Ezt a hardcore bandát, minden elismerésem hogy nézitek :)
Nekem ez Kundera :)

Pácsó Ármándó 2017.08.14. 21:46:33

@szociál: Néha nekem is, de szerencsére sok okosabb ember van nálam és ők rájönnek helyettem a rejtett összefüggésekre :-)

akut schizo effektív pszichózis 2017.08.15. 14:47:28

" ám más-más hangsúllyal, bennem pedig végképp megérett a gondolat: hogy a doppelgänger szexuálisan zaklatta őt (meg talán Audreyt is, a kórházban). " nem hinném, hogy így lenne Diane esetében. Lehet az utolsó találkozásukkor - és ez a találkozás még a normális Cooper ügynök idejében történt feltételezésem szerint (azért is, mert ellenkező esetben nyilván jelezte volna az FBI-nak, hogy meglett Cooper ügynök) - olyan esemény történt kettejük között, amely erős érzelmi töltetet hordozott, amiről Mr C nem tudhatott). Vagy csak annyi, hogy a találkozó nappal volt és nem éjszaka, amit sugalmazott Diane :). Mondjuk 25 év távlatáról beszélünk!!!

Pácsó Ármándó 2017.08.15. 16:57:37

@akut schizo effektív pszichózis: Nekem úgy tűnik Diane furcsa sms-eiből, hogy a nő BoB-Cooper hatalmában van valamilyen módon

akut schizo effektív pszichózis 2017.08.15. 18:17:11

@Pácsó Ármándó: valószínűleg. most néztem meg a 9. részt, amiben már van utalás erre.

Pácsó Ármándó 2017.08.15. 19:05:26

@akut schizo effektív pszichózis: Elnézést, ha akaratlanul is spoilereztem volna, kicsit keverednek az események a fejemben így 14 rész után, majd igyekszem jobban odafigyelni!