Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 6x03 - Köszönöm

2018. augusztus 24. 10:00 - hektor_

A két helyszínen bemutatott történet ezúttal ismét Rickékkel folytatódik, a kürt szól, a csapat az erdőben iszkol a zombihorda elől, rádión a seriff átszól Daryléknek, hé, a horda hátsó fele leszakadt, ami megmaradt, azt vigyétek tovább az eredeti terv szerint. Az egyik alexandriai cirkuszolni kezd, Rick idehozott minket meghalni, Michonne próbálja lenyugtatni, de nem sikerül - remélem ő lesz az első, akinek a járkálók a seggébe harapnak. (A kürt még mindig szól.) 

w0.jpg

Rick Király sem igyekszik megkedveltetni magát, én most lelépek a lakókocsihoz és megpróbálom őket újra elterelni, mondja a jelenlévőknek. Glennt és Michonnet odébb hívja, ti vigyétek vissza a népet, folytatja, nem mindenki fogja túlélni, de főleg magatokat mentsétek, rátok van szükség Alexandriában - alap, hogy a beszélgetést Heath kihallgatja egy fa mögül. (A kürt még mindig szól) Üvöltés harsan, és a pár perce tollba mondott jóslatom beigazolódik, a hisztiző férfi torkát épp kicsipkézi egy zombi. Az emberek jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymással, mikor Rick magához veszi a fickó értékeit, a drámai hatást fokozva még a kürt is elhallgat, pedig jelentősége igazán annak van, hogy a fentieket tekintve okkal várom már több évtizede a felvételi értesítőm a Roxfortból.w1.jpgw2.jpg

A seriff lelép, a többiek elindulnak haza, ezek az alexandriaiak tényleg haszontalanok, az útközbeni zombitámadásban négyen 1-1ben nem tudják elintézni a zombikat, nemhogy egyszerre többet: az egyik srác miután kilőtte a tárat, elszalad, egy másikat megharapnak, a harmadiknak kinyílik a sípcsontja. Mindeközben Daryl és Abraham vitatkoznak arról, menjenek-e még 10 mérföldet, vagy visszaforduljanak, Daryl kis gondolkodás után a párosra bízza a zombiterelést és lelép. Michonnék megállnak pár üzlet mellett a megmaradt 5 emberrel, a sunyi Nicholast el is kezdi a feka zrikálni, hogy is volt az hogy mindenki meghalt a csapatodból mikor ugyanitt voltatok? Hát, Aidennel mi féltünk, ők meg nem, áldozatok mindig vannak. Nincs használható kocsi, így gyalog mennek tovább, illetve csak mennének, mert a következő sarkon egy csoport járkáló a korábban elfutó srác felett ül tort. Mindenhonnan érkeznek csatlakozni a lakomához, így Glennék beszöknek egy kisállatboltba, kitalálni egy új tervet. Meg is van, Sunyival együtt mennek figyelem elterelni (ebből egyszer már volt baj, ugye), Rick rádión jóváhagyja az ötletet, majd futás közben tovább gitározik.w4.jpg

Vissza az állatkereskedésbe, a két sánta mártírkodik, lelassítunk titeket, hagyjatok itt minket! Heath sokatmondó pillantást vet Michonnera, MI nem hagyunk hátra senkit! A lány utána oson mikor a srác elmegy kiválasztani az akváriumokból a legszebbet, valami bajod van? Ja, hallottalak titeket a Királlyal susogni, hogy hagyjatok hátra minket ha szar kerül a palacsintába! Igen? Szerintem meg Glenn épp az életét kockáztatja, hogy megmentse a seggetek, én is itt vagyok, veled ellentétben átéltünk már ezt azt odakint, úgyhogy kisfiam, kuss a neved! Mindeközben Glennék háza táján egy kocsi alá szorult zombi hörög, hopp, csak nem Nicholas csapatának volt tagja anno? De bizony, sosem fogjátok kitalálni, hogy került oda: hátrahagyták! Glenn vigasztalja a férfit, jaaaj Niiicky, már más ember vagy, na, szúrd le gyorsan és induljunk!w5.jpgw6.jpg

A Király közben eléri a lakókocsit, és elindul vele. Az állatboltban ragadt csapat tagjai továbbra is bent kuksolnak, a vállon harapott srác búcsúlevelet ír, azonban a hely elől a távoli puskadurrogtatás hangjai épp elcsalNÁK a hordát, amikor a szekrényből kaparászás hallatszik, majd kiesik belőle egy zombi, az asztal alól meg előbújik egy másik – Michonne ugyan gyorsan végez mindkettővel, de a kinti járkálóknak olyan kifinomult a hallásuk, hogy minden félreütött hangot kiszúrnának egy Fischer Annie előadáson, így azonnal elkezdenek feléjük özönleni. Mielőtt végleg bezárulna a csapda, Michonneék kitörnek, az egyik sántának a menekülés 4.másodpercében mondunk búcsút, majd a kerítésugrásnál a korábban vállon harapott férfinek is – de így ketten legalább elegen vannak, hogy a megmaradt 1 sántát tudják cipelni!w7.jpg

Glennék közben megtalálták a felgyújtandó házat, kár hogy hűlt helye, így Nicholas útmutatásával tovább futnak, naná hogy egy zsákutcába szorulnak be, elöl-hátul zombikkal. Felugranak egy kuka tetejére, ahol Nicholas sokkban bámulja a több száz, lábikrájuk után kapkodó zombit – a kis ázsiai hiába próbálja kirázni a delíriumból, a csávó mikor felé fordul, elrebeg egy köszönömöt és kiloccsantja a fél agyát Glenn pofazacskóira – majd mindketten bezuhannak a várakozó tömegbe. Na Glenn fiam, ebből hogy mászol ki?!

w8.jpgw9.jpg

A megmaradt trió árkon-bokron vergődik hazafelé, Rick a lakókocsi biztonságában szólongatja Glennt és Tobint a rádión, majd Darylt, de csak utóbbitól jön válasz (aki egyébként visszafordult végül Sasháékhoz) – ekkor kivágódik az ajtó, egy férfi lövésekkel előre csörtet be a járműbe, rövid dulakodás után természetesen a seriff győzedelmeskedik, viszont a visszapillantóban meglátja ahogy lopakodnak a bandita társai a kocsi mellett, ezért beleereszti a tárat a lakókocsi oldalába ahol az érkezőket sejti, halálozási ráta 100%-on pörög, cserébe a lakókocsit többé nem tudja beindítani, a zombik pedig a slamasztikát kiszagolva varázsütésre gyülekeznek a jármű körül.

Címkék: 18+ twd
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása