Az eredeti sugárzásban ez volt a 2x12 epizód, Staten Islandben kezdünk öreg Indy lakásán, félszemű nyuggerünk porszívózás örve alatt inkább kedvenc szappanoperáját nézi. Belép a lánya és sürgeti, hogy induljanak az unoka, Lucy iskolájába, mert nemsokára kezdődik a Nagyszülők Teadélutánja fedőnevű sütizés. Kikapcsolja a tévét, az öreg viszont kapásból újra bekapcsolja, mert pont most érnek valami komoly fordulóponthoz. Lánya pattog, de hát ez csak egy műsor, színház, és nem a valóság!, az öreg ezzel nem ért egyet, szerinte az élet igenis olyan, mint egy jó színházi előadás. Ennek alátámasztására bele is kezd egy régi történetbe.

Háromkéményes óceánjáróra váltunk, Indy és Remy ezen indultak el Veracruzból Európa felé, hogy jelentkezzenek Londonban a belga hadseregbe. A kamera mutatja az előkelő utasokat, akik a fedélzeten sétálnak, beszélgetnek, jó ruhában járnak-kelnek s öt forintért kuglert vesznek. Ez igen, nyilván Indyék is köztük vannak, tudnak élni a fiúk, jut eszünkbe a futó gondolat, de a következő percben máris revideálnunk kell ezt a véleményünket. Ugyanis kiderül, hogy Indyék potyautasként akartak átkelni a nagy sós vízen, de már az első nap lebuktak, és azóta a gépházban dolgozzák le a fuvardíjat. Hát ez pech, sőt pekk.

Az út mindenesetre zavartalan, kikötnek Queenstownban, innen Indyék Dublinba akarnak eljutni és sikerül is lestoppolniuk egy zöldségszállító teherautót. Zötykölődés közben Remy rövid felvilágosítást tart arról, hogy Írország bizony nem önálló, mint ahogy azt Indy tudta, hanem az Egyesült Királyság része, annak egyik tartománya. Dublinból rendszeres a kompforgalom Londonba, már csak munka kellene, amivel megkereshetik az átkelés költségét. Ez viszonylag hamar sikerül, a barátok az O’Connell Bárban találnak munkát, Indy pincérkedik, Remy mosogat.

Már az első este szükség lesz Indy ügyességére és higanymozgására, ugyanis két helyi erő összeszólalkozik és bunyózni kezd, Indy viszont olyan ügyesen egyensúlyoz körülöttük a teli korsókkal megrakott tálcával, hogy egy csepp Guinness sem fröccsen ki. Az egyik törzsvendég, szemüveges bölcsész típus, megdicséri az ügyességét, Indy ezen felbátorodva rákérdez, mi volt az a jelző (feniánus), amin a két fickó összeverekedett. Pápaszemtől megtudjuk, hogy ez a kifejezés az ír republikánusok gyűjtőneve, akik az ország függetlenségéért küzdenek.

Reggel szegényes szállásukon hőseink guberálják az aprópénzt, Indy megy reggeliért, de kijelenti, hogy spórolniuk kell, csak 2 shillinget visz magával, annál többet nem költhetnek kajára, mert különben itt ragadnak Dublinban. Remy szomorúan néz barátja után, mert ő bizony tojást, vajat és sonkát is szeretett volna. Indy járja az utcákat, az egyik sarkon hatalmas transzparens hív fel a világháborús részvétel helyett a szabad és független Írországért való küzdelemre.

Indy megáll nézelődni egy péksüteményt árusító cukrászda előtt, a kirakatüveg mögött az egyik asztal mellől két fiatal lány mosolyog rá, több se kell hősünknek, kalapját levéve már viharzik is be a helyiségbe. Udvariasan bemutatkozik, a lányok nevét is megtudjuk, (balról jobbra) Nuala és Maggie, és velük van még Maggie bátyja, Sean Lemass is. A lányok mindenféléről csacsognak, szemmel láthatóan szimpatizálnak az amerikaival, ami viszont Seanról nem igazán mondható el.

Indy arról beszél, hogy ő afféle világutazó, járt már több országban, legutóbb Mexikóban, ahol egész jól összebarátkozott Pancho Villával. Ha ennyit utazik, akkor maga nyilván tagja a milliomosok klubjának, mosolyog Maggie, Indy kicsit hümmög, de válaszolni nem marad ideje, mert érkezik a pincér, hogy felvegye a rendelést. Indy csak egy csésze teát kér, a pincér persze kapacitálja, hogy válasszon süteményt is, igen, a krémes itt nagyon finom, bólogat Maggie. Hősünk mit tehetne mást, mindenkinek rendel krémest és hozzá teát, az összesen 4 süti és 4 tea, és még csak 9 óra van. Tovább dumcsiznak, hamarosan érkezik a pincér a mindenféle sütikkel feltornyozott zsúrkocsival. Saját bevallásuk szerint a lányok ugyan már tele vannak, de azért még el tudnának csipegetni némi csokis eklert, meg abból a csavaros habosból is párat, és talán ebből a kókuszosból is. (Sajnos császármorzsa nincs az étlapon, pedig azt remélhetőleg A_Rézi is szereti, rólam nem is beszélve.) Persze az egész cehhet Indy fizeti a végén, ennyit a takarékos életmódról, és még mindig csak fél 10 van.

Kint az utcán Indy elbúcsúzik újdonsült ismerőseitől és pár pillanatig kettesben marad Maggie-vel. A lánytól megtudjuk, hogy Sean a köztársaságiakat pártolja, Maggie szerint viszont az egész mozgalomból nem lesz semmi. Majd sokat sejtető mosollyal közli, hogy másnap új előadást tűznek műsorra a színházban, ő mindenképpen megy, mire Indy lelkesen közli, hogy őt is érdekli a dolog (naná), akkor tehát ott találkoznak újra. Indy ezek után feszülő hassal, feszülő ágyékkal, viszont üres kézzel tér haza, Remy természetesen dühös, amiért nem hozott kaját. Indy mentegetőzik: ez a lány megbabonázott, Remyt viszont nem érdekli a romantika, csak a hiányzó kalória. Indy a zsebében talál egy megnyomódott sütit és átadja Remynek, hozzátéve, hogy szerez majd pénzt, de most öltözzenek, mert indulni kell melózni. Remy nagy duzzogva elrágcsálja a süteményt, nők!, motyogja közben.

Indy másnap késve érkezik a randira, már mindenki bement a színházba, szerencsére Maggie nem az a türelmetlen fajta, a bejáratnál várakozik újdonsült lovagjára, pedig már elkezdődött az előadás. Beslisszolnak a helyükre, Indy csalódottan veszi észre, hogy mellettük ott ül Sean és Nuala. Maggie megérzi a zavart az erőben és rákérdez, mi a baj, Indy duzzogva int a fejével Seanék felé. Maggie „jajnegyerekeskedjmár” mozdulattal megfogja Indy kezét, amit hősünk természetesen alig leplezett diadalmas mosollyal fogad, sőt úgy látom, az ölében tartott kalapja is megemelkedik vagy húsz centit…

Ilyen állapotban kissé nehéz az előadásra koncentrálni, Indy dicséretére legyen mondva, hogy mégis sikerül neki. Valami zenés műsor megy egyébként, a főszereplő szép tenorhangon énekel, majd belekezd a When Irish Eyes Are Smiling kezdetű közönségkedvenc dalba, amit a zsöllyétől az emeleti páholyokig az egész terem hangosan énekel vele. Az előadás végén természetesen hatalmas ováció és taps, szinte beleremegnek a falak. Kint az utcán Maggie azt javasolja, menjenek el teázni, tud egy jó kis helyet a közelben, de Indy kijelenti, hogy neki üzleti megbeszélésre kell mennie, és gyorsan lelép. Milyen jóképű és hogy szórja a pénzt, mondja Nuala, te is szórnád, ha milliomos lennél, mondja erre Maggie. Addig állj az egyik csinos virgácsodon, drága, teszem hozzá jóindulatúan.

Az üzleti megbeszélés helyszíne természetesen a kocsma, ahol most Indy mosogat, miközben Remy kajálni készül. Összeönti a korsókból a maradék sört, csinos asztalkendőt kanyarít a nyakába és nekiül, hogy a templom egerétől elcsórt kis darab sajtot elfogyassza. Miközben az asztal alá bújva a táskájában kenyér után kutat, az arra járó Indy bekapja a gazdátlan sajtot és kiönti az eléggé gusztustalan látványt nyújtó sört a mosogatóba, így mire Remy előszedi a kenyeret, döbbenten konstatálja, hogy eltűntek a hozzávalók, megint nem lesz habzsi-dőzsi. (Indy védelmében hozzáteszem, hogy ezt nyilván nem gonoszságból tette, hanem mert a szerelemtől se lát, se hall.)

Indy előremegy a krimóba leszedni az üres korsókat, közben halkan énekelgeti az Irish Eyest, a szemüveges törzsvendég (aki Sean O’Casey drámaíró) meghallja és megkérdezi, honnan ismeri a dalt. A színházban hallottam, feleli az igazsághoz híven Indy, viszont meglepetésére pápaszem közli, hogy ez az egész csak műmájerkedés és azt a sztereotip képet erősíti a világban, hogy az írek gondtalan, vidám népek. Ha Indy valódi színházi előadást akar látni, menjen el vele másnap az Abbey Színházba. Így is lesz, a délutáni próbát tekintik meg, amin a nagy Yeats egyik darabját próbálják, maga a szerző a rendező is egyben, az első sorból instruálja a színészeket.

Később O’Casey megmutatja a mesternek új darabját, Yeats ugyan nem húzza le teljesen, sőt figyelemreméltónak nevezi, de szerinte túl provokatív és realisztikus. A főhős szocialista, de egy politikai eszme nem elég a drámához. A megbeszélés után az utcán O’Casey dühösen puffog, mert szerinte a színháznak a való életet kell tükröznie és aktivizálnia kell a nézőket, Yeats meg aszondja, hogy a költői drámának nincs szüksége valóságalapra, eszem megáll! A heves monologizálás közben úgy felhúzza magát, hogy a végén bevágja a kéziratot a csatornába, Indy csak pislog.

Másnap a kocsmában felszolgálás közben Indy meglepődve veszi észre, hogy az író Seanhoz csatlakozott Maggie bátyja, Sean is, így vele együtt már három Sean tartózkodik a helyiségben (érted?). A bátyó gúnyos mosollyal nyugtázza, hogy az “amerikai milliomos” ficsúr lebukott, mindenesetre az édes Maggie-nek nem fog szólni erről, ezt a dicsőséget meghagyja Indynek. A két ír beszélgetése egyébként politikai természetű, Lemassról ugye már tudjuk, hogy elszánt feniánus, O’Casey azonban óvatos duhaj és igyekszik visszafogni heveskedő barátját. Ráadásul ideológiailag sem passzolnak, az író szocialista Írországot akar, Lemass viszont katolikust.

Indy ráerősít a csajozós vonalra, ismét randizni hívja Maggie-t, aki a megbeszélt időben meg is jelenik, Indy boldog. Pár pillanat múlva azonban előlép a sarok mögül Nuala, Indy máris nem annyira boldog. Panaszkodása viszont nem igazán talál megértő fülekre: Nuala a legjobb barátnőm és őt is érdeklik a maga történetei, csacsogja Maggie. Azonban mint tudjuk, a szerelmes férfi találékony, ezért a következő alkalommal Indy négyes randit szervez Remy bevonásával. A barátságos, bohókás belga barát bemutatkozás (alliteráció rulez) után rögtön magával ragadja Nualát “kegyedről már annyi szépet mesélt az én Indy barátom” felkiáltással, így a párocska végre kettesben maradhat. Indy természetesen egyből kihasználja az alkalmat és alaposan lesmárolja Maggie-t.

Pár nappal később a kocsmában Lemass ismét politizál O’Casey-vel, majd Indyhez fordulva nem túl lelkesen ugyan, de tolmácsolja húga kérését és elhívja Indyt uszodába. Eleinte jól indul a program, uszi, pancsi, stb, de aztán a két kakas az überszexi úszódresszben politikai vitába keveredik egymással. Sean szerint minden írnek egy független, katolikus államban a helye, de mi lesz azokkal a protestánsokkal, akik Londonhoz akarnak tartozni?, veti fel Indy. Olyannyira összevesznek a politikai véleményszabadság és önrendelkezés témájában, hogy a végén Lemass véget vet az uszodázásnak és magával vonszolja Maggie-t. Sőt később a kocsmában arra figyelmezteti Indyt, többé ne merészkedjen a húga közelébe, mert megbánja.

Persze hősünket nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen fenyegetéstől becsináljon, ezért továbbra is találkozgat Maggie-vel, de apránként rá kell jönnie, hogy a lány mindig Nualával jön a randikra, és rá leginkább csak a sütiszámlák kifizetésénél van szükség. Ezt aztán egy nap megelégeli és a nyílt utcán bevallja, hogy ő ugyan amerikai, de nem milliomos, hanem csóró, aki csaposként dolgozik. A vallomás során Maggie mosolygó arca jelentős változáson megy át, és az utolsó szavak után csak annyit tud kinyögni: Soha többet nem akarom látni magát! Hát nem fog, válaszolja Indy és lelép. Micsoda szélhámos!, adja Nuala a lovat barátnője alá, nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy a milliomosságot csak ők találták ki Indyről. Viszont milyen jóképű, néz bánatosan Maggie a távozó lovag után.

A megpróbáltatásoknak azonban nincs vége, Lemass ugyanis be akarja váltani korábbi fenyegetését és kihívja bunyózni Indyt. A helyszín egy raktárépület, a verekedés hírére nagy számban gyűlnek össze a férfias küzdelmet kedvelő ír hazafiak. Úriemberekről van szó, ennek megfelelően nyakkendőben esnek egymásnak a felek, sőt Indy a kalapját sem veszi le – és ami a legmeglepőbb, hogy bunyó közben sem esik le róla! Az adok-kapok során kiszakad néhány liszteszsák, majd pár félresikerült pofon következtében tömegverekedés tör ki a nézők bevonásával, aminek eredményeként az összes résztvevő úgy néz ki a program végére, mint valami tisztességben megőszült nyugdíjasklub. A két haragos végül kiegyezik döntetlenben és az egyik kocsmában pár korsó békekötő Guinness legurítása után másnap már legjobb barátokként indulnak biciklitúrára, gyeplabdameccsre és csajozni.

Indyéknek lassacskán sikerül elég pénzt összespórolniuk és megveszik a kompjegyeket Londonba, a dublini utcákon azonban szokatlan mozgolódást észlelnek. A főposta előtt fegyveresek kiáltványt olvasnak fel és zászló alá hívnak valamennyi írt a függetlenség kivívása érdekében. A felhívás azonban nem talál egyöntetű helyeslésre, sokan azt sem igen tudják, miről van szó. Remy megütközve nézi a mozgolódást, szerinte kizárt, hogy a felfegyverzett civilek győzzenek az angol katonaság felett. O’Casey ehhez dühösen annyit tesz hozzá, hogy ezek a forrófejű feniánusok csak vérontást és mártíromságot akarnak, nem győzelmet.

A milicisták nekiállnak barikádokat emelni az utcákon és a fontosabb középületekről lehúzzák a Union Jacket és felvonják helyére az ír trikolórt. Az angolok ezt persze nyílt provokációnak tekintik és megindítják a katonaság ellentámadását, ezzel kezdetét veszi a húsvéti felkelés.

Maggie tiltakozása ellenére Sean csatlakozik a felkelőkhöz, a lány kétségbeesetten rohan a hírrel a kocsmába Indyékhez. Az utcai harcok miatt azonban gyakorlatilag el sem tudják hagyni a sörözőt, így kénytelenek napokig a söntéspult védelmében meglapulni. Amint az várható volt, az előkészítetlen felkelést az angolok pár nap alatt elnyomják és megindul a vezetők begyűjtése és kivégzése.

Sean Lemasst is elfogják, Maggie kétségbeesetten igyekszik legalább egy börtönlátogatást elérni, ez végül sikerül neki és Indyvel együtt felkeresik Seant a cellájában. Beszámolnak neki a közhangulatról, ami a briteket gyáváknak, az ír felkelőket hősöknek tekinti, Sean szomorú mosollyal jelenti ki: Akkor megérte. Majd kezet nyújt Indynek: Én már megvívtam a magam háborúját, most rajtad a sor, Isten óvjon!

Másnap reggel Remy és Indy a kikötőbe indul, O’Casey utánuk rohan és a beszállni készülőknek odakiáltja: Az angolok háborúját mentek szolgálni, a kapitalista kizsákmányolás áldozatai lesztek! Majd vigyázunk, mosolyog vissza Indy. Az író szerint Írország komoly változások előtt áll, ha esetleg pár év múlva visszatérnek, rá sem fognak majd ismerni.

A jelenben öreg Indytől még megtudjuk, hogy Lemasst végül nem végezték ki, és az egyik legismertebb ír politikus lett belőle. A mesélés végeztével elhűlve konstatálja, hogy véget ért kedvenc sorozata, szólhattál volna, hát miért nem állítottál le?, kérdezi a lányától. Ugyan, ez még soha nem sikerült senkinek, jön a válasz, majd gyors léptekkel elindulnak az iskolába, hátha még maradt pár morzsa a sütikből.