Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lucifer 2x17 - Sympathy for the Goddess

2017. július 21. 11:00 - Szencsike

Egy tengerparti bárban kezdünk, egy asztalnál Anyus tárgyal egy férfival, a bárpultnál Lucifer figyeli őket. Érkezik Ámenka is, figyelmeztetni akarja Lucit, hogy veszélyben van: Mézi nagyon haragszik rá. Luci meg sem lepődik a hírre, Mézi alaptermészete ilyen, majd kiheveri, inkább Anyusra koncentráljanak, nehogy elrontson valamit. Anyus a beszélgetés közben ránéz Luciékra, magabiztos bólintással jelzi, hogy jól halad. Lui szerint a férfi állítólag tudja, hol a kard újabb darabja, ezért üzletelnek most. Ámenka lelkesedését Luci nem osztja, szerinte Anyu nincs annyira képben az emberekkel, mint ők, lehet most is csak átverik, Luci inkább odamenne. Ugyan már, menni fog ez, de Ámenka pozitív szavait Anyus tettei rögtön megcáfolják: előkap egy bőröndnyi pénzt, meg is mutatja a férfinak, majd átadja neki, a férfi elégedetten távozik. Ámenka persze próbálja mentegetni Anyust, de most tényleg itt az idő a számonkérésre. Anyus nagyon optimista, a pali széfjében van a hiányzó darabka, el fogja hozni! A pali átverte, most kapott egy valag pénzt, minek erőlködjön, de Anyus rendíthetetlenül bízik benne, az ügyfele, miért tenne ilyet… Na, vajon miért, mennek is mindhárman a férfi után, akit a bár raktárában találnak meg, holtan. Anyus örül, legalább nem verte át őket! Igen, csak megölték és elvitték a lóvét. Annyi előnyük van, hogy Luci ismer egy nyomozót, már csak azt kell elérni, hogy pont ő kapja meg ezt az ügyet. Anyus tudja is, mit kell tenni, Ámenka jelenlétéről látványosan tudomást sem vesznek.

1.png

Nézzük Mézit, Dokinénit látogatná meg, de neki már van egy vendége, és a hangulat elég feszült az irodában. Mézi máris a tőreiért nyúl, de nem kell használnia, a férfi máris távozik, igaz Mézi keménykedik vele, de a pasas fel sem veszi. A Dokinéninek rossz hírei vannak, a pasas az etikai bizottság vezetője és a múltkori betegszöktetés miatt járt itt, a doktornő ehhez a nevét adta és most felfüggesztik. Mézi csak még jobban felmérgesedik, Lucifer hibája az egész, és nagyot fog kapni tőle! A kapitányságon Chloe az elmaradt papírmunkáit pótolja, Luci látványosan unatkozik mellette, várja azt a bizonyos hívást. Chloe rásózna egy kis munkát, ha már itt van, de szerencsére Luci megmenekül az unalmas feladattól, megérkezett Anyu-Charlotte, Chloéhoz jött, a nyomozónk viszont épp elfoglalt. Charlotte ragaszkodik hozzá, egy ügyfele hívta, állítólag veszélyben van az élete. Chloe ideje túl drága, nem fog segíteni, Luci mutogat Anyusnak, hogy mit mondjon, a sztori vége az lesz, hogy a hívás alatt hallott lövéseket (mutogató ujjakat) és lehet épp haldoklott (vagy épp olvadozott), az értelmezés csak Anyus activitys érzékeitől függ. A lövöldözés már Chloét is érdekli, meg is érkeznek a helyszínre, ott megtalálják a halott férfit, Anyus pedig nemhogy lekopna, maradni akar, így legalább együtt dolgozhatnak az ügyön a fiával.

A helyszínt már birtokba is vette a csapat, Chloe pedig kikérdezi Charlotte-ot, hogy miért is védte az elhunytat, Zeke Moore-t. A pali egy bizonyos Bianca Ruiz tequilagyáros/drog-, fegyver-, embercsempész egyik üzlettársa volt, a rendőrség már régóta nyomoz Bianca után. Ella beszámolója szerint nem profi gyilkos ölhette meg, rablásnak tűnik, de mintha ez is félresikerült volna. A szekrény alá becsúszott egy mobiltelefon, Zeke-nál megvolt a sajátja, tehát ez a gyilkosé lehet. Jelszóval védett a teló, de van egy furcsa rajzolt háttérképe, ami vagy popsit, vagy egy cici-szempárat ábrázol, attól függ ki mit lát bele. A kapitányságon Dan Bianca aktáját olvasgatja, Charlotte meg nála okvetetlenkedik tovább, és unaloműző szexre hívná Fafejet, de köszi, ő már nem kér belőle többet. Közben Ella irodájából felhangzik valami rapszám és a laptopon ott virít a fura szempár is. Egy privát lemezkiadó logója, kizárólag egy rapper dalait adja ki, Chet Ruiz-ét, Bianca legfiatalabb fia. Igen, Charlotte ismeri, őt is elég gyakran kell kihúzni a szarból. Chloe nem érti, hogy jön össze az eset, Chet megöli a saját anyjának a leghűségesebb társát? Dan is keresgél, Chet eddig sosem került összefüggésbe Bianca üzelmeivel, Charlotte is megerősíti, Bianca sem akarja, hogy bármi köze legyen a srácnak a veszélyes bizniszhez. Lehet Chet bizonyítani akar, ezért ölte meg Zeke-t, és ha Chet-et lekapcsolják, bukhat Bianca is, vagyis óriási fogás lehet ez az ügy a rendőrségnek. Ella is megerősíti ezt, csak a mobil még nem köti Chet-et a gyilkossághoz, hiába találták meg a helyszínen. Akkor a mobilt fel kell törni, ez lesz Dan feladata, Chloe pedig elbeszélget Chettel, Charlotte-nak pedig viszlát, hisz innentől az ő jelenléte sem kívánatos jogi kapcsolatok miatt. Neki persze esze ágában sincs elmenni, sőt, tud egy partiról is, amit Bianca italcége tart, ő pedig hivatalos rá, és talán Chet is ott lesz. Neki is érdeke, hogy kiderüljön, ki ölte meg Zeke-t.  Dan még a partiban is benne van, ez jó alkalom egy titkos szimatolásra, mielőtt Ruizékra borítják az asztalt. Viszont a gond csak az, hogy Charlotte kapta a meghívót, ő mindenképp el fog menni, és Dant kérné partnernek. Szó sem lehet róla, majd Luci megy, Dan is ingatja a fejét, majd végül Chloe lesz a partner. Legyen, de előbb menjen vásárolni, a noném pizsama ruhájában nem jöhet vele. A csapat távozik, Ella meg már csak magának mondhatja, hogy de jó lett volna ott lenni a bulin egy titkos akcióban.

Luci kikészülve megy Doktor Lindához, de helyette egy nagyon mérges Mézit talál, aki kiköveteli tőle, hogy hozza helyre Dokinéni felfüggesztését! Láss csodát, Luci enged a szóbeli erőszaknak. A rendőrségen Dannek lesz pár üres órája, mialatt várja a telefon feltörését. Ámenka érkezik, Charlotte-ot vagy Lucit keresi, de egyik sincs már itt. Szegénykém, már nagyon unja, hogy ő a lábtörlőjük, még Dan is észreveszi, hogy valami nyomja a szívét, hát elviszi valahova. Bianca-parti, szép kis tömeg gyűlt össze a legújabb ital köszöntésére, Anyus is megjött, de alkalmi partnere még késik. Nem fűz nagy reményeket Chloéhoz, de csalódnia kell, a nyomozó kitette, amit ki kell, pöpec smink, és egy combközépig érő ruha csizmával, ilyen, amikor nem pizsamát húz magára. Chloe még mindig nem érti, miért segít Charlotte, ám ő azzal magyarázza, hogy megváltozott a jelleme. Meglátjuk, most Chet-et kell szóra bírni, akit egy marcona testőr is véd. Charlotte az elcsábítást látja jó megoldásnak, Chloe most megmutathatja, mit tud, de csábításról szó sem lehet. Egyszerűen csak beszéltetni kell a srácot, hátha mond valamit, amivel gyanúba keveri magát vagy az anyját. Ugyan már, az anyjától meg kapott mindent, miért árulná el őt? Talán mert a gyerekek sem mindig hálásak a szüleiknek, és lehet Chloénak támadt egy ötlete.

7.png

Luci és Mézi eközben az etikai bizottság elnökét győzködik arról, hogy Dokinéni egy kiváló terapeuta. Mézi szerint Luci a kiváló példa a jó munkára, ugyanis ezen a senkiházin is a lehető legjobb tudása szerint segített. Bizony, olyan nehézségeken juttatta át, amivel Luci nem is hitte, hogy megbirkózik. Ez mind remek, benne lesznek a jelentésében is. Mézi többet várt volna, az elnök hallgatná a többit is, ha van további bizonyíték, de most csak ennyi. Végül is vannak, Doktor Linda kiváló terapeuta, remek szerető és nagyon jó barát Luci szerint, de lehet ezt nem kellett volna, ugyanis a jelentésben az is szerepelni fog a negatívumok között, hogy a doktornő lefekszik a pácienseivel is. Mézi szerencsére idejében elrángatja Lucit, mielőtt még több galibát okozhatna. A partin a két főnéni üdvözli egymást, Charlotte bizalmas forrásokra hivatkozva elmondja Biancának, hogy a fiacskáját egy gyilkossági ügyben gyanúsítják, még a srác mobilja is a rendőrségen van, Bianca már megy is számon kérni a tékozló fiút.  A gyermek épp a bárpultnál lézeng, tőlük pár méterre Chloe hallgatózik. A srác bizony elismeri, hogy megoldotta a problémát, hisz Zeke privátban is bizniszelt régiségekkel és ez nem tetszett a kölyöknek. Buksi simi helyett csak letolást kap, ugyanis a muter Zeke privát ügyleteiből is részesedett, hiába az évek és a rutin mellett a hidegvér muter mellett szól, Chet még kispályás ehhez a világhoz. Ráadásul a mobilját is a helyszínen hagyta, még ügyetlen is. Elsétálnak egy csendesebb helyre, távolabb a tömegtől, a gyerek a mobilján tárolt egy-két kényes infót a családi bizniszről, bele akart látni a pénzügyekbe, hogy bizonyítson muternek. Ezt bebukta, ha csak nem talál ki semmit, de Chet állítólag már megoldotta ezt is. Muter lelép, Chloe nem sokkal távolabb mindent hallott, ami fontos, de lebukik, Bianca mosolyogva üdvözli.

Egy kocsmában Ámenka és Dan söröznek, és Ámenka jókat nevetgél azon, hogy Dan az impró színház tagja. Dannek ez segített abban, hogy megtalálja az útját és ne mások, főleg ne Chloe vagy Lucifer szemén keresztül lássa önmagát. Tudja milyen az, ha egy Lucifer kaliberű személyiség árnyékában kell élni, és Ámenka most ezt szenvedi el. Semmi sem biztosabb annál az egész univerzumban, hogy Lucifer a kedvenc gyerek, mindegy mit tesz. Biztos a nők terén is sokat versengtek, lásd Charlotte, de ezt Ámenka kikéri magának, nagyon nem úgy van, ahogy Dan hiszi. Igaz, még a fura Charlotte kapcsolattal is Luci nyert, hisz Ámenka ücsörög Dannel. Közben Dan híreket kap, nem lehet feltörni a  mobil jelszavát, mennie kell, viszont abban biztos, hogy Ámenkát jobban kedveli, mint Lucit. Ez már kis győzelem számára. A partin Chloét kérdőre vonják, Bianca mindenkit ismer itt, kivéve őt. Most kell valamit kitalálni, Charlotte is figyel a háttérből. Chloe kezdeti félénksége hamar eltűnik, ő Chet legnagyobb rajongója, még a számából is idéz pár sort. Muter viszont nincs oda a kocarajongótól, eléggé lefitymálóan beszél a fia zenéjéről, de Chloe egyszerűen imádja a srácot. Végül a testőrök kísérik ki, majd egy csendesebb helyről felhívja Dant, mindenképp meg kell szerezniük a mobilon lévő adatokat!

10.png

Lássuk Méziéket, immár a toronyház előtti kis téren járnak, Luci elvégezte, amit el akart, menne nyomozni. Mézi szerint Luci csak rontott a dolgokon, ahogy általában szokott. A derék Ördögünk jutalma a mellébeszélésért és a titkolózásért több jókora tökön rúgás és pár nagyobb pofon, de lássuk be, ez jogos. Luci átverte Mézit a hazaút miatt is, sőt, nem is számolt az ő segítségével. Ez most nem a szokásos Mézi mérges állapot, itt Luci a démonka lelkébe taposott. Nem csak ő, de Dokinéni is Luci hülyeségei miatt szív, csak azért mert kihasznál mindenkit. Luci szemei már vörösen izzanak, ám az „olyan vagy, mint a szüleid” megjegyzés volt az utolsó csepp a pohárban, mielőtt laposra vernék egymást. Az Ördög és a démonka harca elég döntetlen szagú, a teret már szétverték, a kőpadok romokban hevernek körülöttük. Ők pedig, szétvert arccal pofozgatják egymást, de a kezdeti lelkesedésnek már nyoma sincs. Tartanak egy kis pihenőt, és a két hülye végre rájön, hogy teljesen feleslegesen csapták agyon egymást, ugyanis Luci sose hagyná itt Mézit. Valóban elment volna a Mennyekbe, de vissza is jött volna, miután Anyust és Ámenkát otthagyja, hogy feltakarítsák a saját mocskukat, őt nem is érdekli a mennyei csihi-puhi. Mézi pedig rájön, hogy Luci azért nem avatta be, mert így Ámenkáék egy őszintén dühös Mézit látnak, így nem jöttek volna rá, hogy Luci csak kamuzik. Luci végre örül, hogy most már újra a régi köztük minden, de Mézi szerint ezek az infók csak tovább nehezítik a helyzetet.

A rendőrségen sajnos patthelyzet van, a mobilt nem lehet feltörni (hogy a fenébe nem tudnak feltörni egy mobilt a 21. században, ráadásul a rendőrség?!), de Ella optimista, ha kitalálják a kb. 10 ezer lehetséges kombinációból a négy jegyű pin kódot, nyert ügyük van, lehet is próbálkozni tovább. Doktor Lindánál forró a helyzet, szegény Dokinéni azt hiszi, hogy a két hülye azért néz ki ilyen rondán, mert megölték a bizottság elnökét, bár tény, megérdemelné a rohadék. A válasz nem, egymást verték meg, és sajnos még rontottak is Dokinéni helyzetén. Mézi kiböki, hogy Luci elmondta, hogy régen lefeküdtek, na Dokinéni  ezzel elbúcsúzhat a karrierjétől. Lucit még mindig csak az érdekli, hogy Mézi drága miért zabos rá, Linda, mivel már nem kezeli tovább Lucit, ezért csak megmondja a frankót: kihasználta és szegény démonka azt hitte, örökre itt hagyja. Lucinak elsőre nem is esik le, hogy ebben mi a rossz, nem hagyta volna el, csak úgy tett, mintha… Ám ez most tényleg igazi érzés, Mézi sír, Luci pedig észbe kap, hogy most tényleg seggfej volt. Linda munkája itt szó szerint is véget ért, neki már csak a pakolás és egy erős martini van hátra, Luciék mennek is, Mézi még megígéri, hogy helyrehozza Linda ügyét.

Később a két főnéni is rendezi a sorait, Bianca megzsarolja Anyu-Charlotte-ot: tudja, hogy Zeke Charlotte-nak hozott volna valamit. Ha megszerzi Chet mobilját, akkor meg is fogja kapni azt a valamit. A rendőrségen Ella próbálkozik a kódokkal, eddig sokból semmi, és meglepetésre érkezik Charlotte, szeretne Ellának hivatalosan is bemutatkozni, amit Ella egy öleléssel indítana, de Charlotte eltolja maga elől a lelkes csajt. Rátereli a szót a telefonra, ő is próbálkozna, hisz mégis az ügyvédje, de Ella sejti a látogatás valódi okát. Dan miatt jött, megint akar valamit tőle, pedig Charlotte tipikusan az a nő, akiben nem lehet megbízni, de Ella megszavazza neki ezt. Viszont ha bántja Dant, eltöri a lábait. Korrekt ajánlat. Ella kap egy hívást, a tesója, ki is megy, de rábízza Charlotte-ra a telefont, ám Anyus nem örülhet a sima győzelemnek, Chloe érkezik, kezdjen beszélni.  Lucifer-lak, szegénykém zongorázásba fojtja a bánatát, ám érkezik Chloe, aki megdöbben Luci sérülésein, csak egy kis baráti verekedés volt. Chloe most megelégszik ennyivel, viszont tudja, hogy kicsoda valójában Charlotte. Tudja? Tudja hát, a mostohaanyja, aki nemrég mesélte, hogy miket művelt Lucival az apja, borzalmas gyerekkora lehetett, igaz? Igaz, és ezek szerint Chloéban felébredt a szimpátia Charlotte iránt, miért? Bianca rájött a Chloe-Charlotte kapcsolatra és megfenyegette Charlotte-ot, ami állítólag érinti Lucifert is, és az ügyvédnő csak meg akarta menteni a drága fiát, azzal, hogy ellopja a mobilt. Chloe még ezek után sem tudja, hogy megbízhat-e benne, de Luci egy valamit garantál: Charlotte bármit megtenne a gyerekeiért.

16.png

Bianca-iroda, Anyu-Charlotte elhozta a mobilt, Bianca megnézeti az infósával, hogy nem nyúltak-e bele a telóba, majd koccintanak egyet. Charlotte be van drótozva, a megfigyelő kocsiban Chloe és Luci mindent hallanak, a két nő bent a gyerekekről beszélnek, mennyire megnehezíthetik a szülők életét. Az infós közben jelez, hogy tiszta a telefon, Binca teljesíti az alku rá eső felét, de hopp, Charlotte leönti magát tequilával, és a poloskának lőttek. Chloe most kezd aggódni, Charlotte átverte őket vagy tényleg bajban van, vagy így jelzi a csapatnak, hogy mehetnek befelé. Szerencsére Bianca bent átadta Charlotte-nak a Zeke-féle széfkulcsot, és csak ezután törik rájuk az ajtót az elhárítók. Bianca Charlotte-tól várja el, hogy segítsen, de sajnos Bianca immár nem az ügyfele. Lucifer odamegy hozzá, megfogják egymás kezét, Chloe gyorsan szétrebbenti őket, meg kell motoznia a nőt. Semmit sem rejteget, de Binca megvan, nincs már semmi dolguk itt, Luci tenyerében pedig ott van a kulcs.

Este, Lucifer-lak, a nagyfiú elhozta a széf tartalmát, Zeke kis csempészáruja egy könyv. Anyu csak hüledezik a könyvön, ez túl kevés neki a kardhoz, de Ámenka talán tudja a tutit: lehet ez a használati utasítás. A könyv elég réginek tűnik ehhez, de olyan nyelven van írva, amit se Anyu, se Luci nem tud elolvasni. Luci azért, mert ő csak beszél nyelveken, de olvasni már nem tanult meg. És eljött hát Ámenka nagy pillanata, a tesóval ellentétben ő művelt, a kérdéses nyelv a sumér, és igen, ő bizony el tudja olvasni. Okos Anyuska pici kisfia, de sajnos pár napot kér a fordításhoz a gyermek. Anyusnak ennyi ideje nincs, nagyon sürgeti őt az idő, de persze csak azért, hogy végre láthassa a gyerekeit. Mézi lerendezi Linda ügyét, remélhetőleg csak szexel egy jó nagyot a bizottsági elnökkel, nem pedig megveri vagy valami rosszabbat tesz vele. A kapitányságon Chloe és Dan az eset tanulságait beszélik át, a Ruiz-klán nagy fogás lesz, ha Chet-et is elkapják és Charlotte sem annyira szörnyű, mint amilyennek tűnik. Sőt, most hogy Chloe tudja, hogy ő Lucifer mostohája, másképp néz a nőre. Szegény Dannek erre már szava sincs, de Chloe még figyelmezteti őt: ha kiköt Charlotte mellett, ő lenne Lucifer nevelőapja… Késő este van, Anyu még mindig az irodájában aggódik, valamit tervez. Chet érkezik hozzá, előre megbeszélték a talit, mert Chet hozott valamit Charlotte-nak. A nő már tudja, hogy nem a könyv az igazi áru, és követeli a sráctól, hogy adja át. Chet előszed a zsebéből egy vadászkést, Anyu hüledezik ezen egy kicsit, de felfogni sincs ideje, hogy mi történik, ugyanis Chet a hasába döfi a kést. Ez a srác bosszúja, amiért Charlotte tönkre vágta a jól felépített kis életét. Anyus hátrál pár lépést, kihúzza a hasából a tőrt, de vér helyett fény tör elő belőle, aminek Chet lesz az áldozata, a fénysugár szénné égeti a srác felsőtestét. Luciferéknél elég csendes az este, ő zongorázik, Ámenka a fordításon dolgozik és lehet van találat. A Lángoló kard három részből áll: a halál kardja, ez volt Azraelé, az élet medálja, ez volt az övcsat és egy kulcs, ami összeilleszti ezeket. Ámenka lelkesedése azonnal lehanyatlik, mikor tovább olvassa a könyvet, a kulcs Isten legkedvesebb fiánál van, vagyis Luci az. Ámenka már mondja is a magáét, ki más is lehetne, igaz?! De dolgozzanak, ezért vannak itt, mi lehet a kulcs? Lehet Luci gyűrűje, sosem veszi le, talán működhet, viszi is a kardot és a medált, és szövegeli tovább a „bezzeg Lucifert”, de Luci leállítja. Ámenka nyaklánca reagál a kardra és a medálra, mágnesként közeledik ezekhez. Ámenka még lélegezni is elfelejtett a döbbenettől, Luci elég hűvösen fogadja, hogy a kedvenc gyermek valójában Ámenka. A dalok.

Címkék: lucifer
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.26. 17:58:47

Charlotte és Ms Lopez párbeszéden borultam:
L.: ...Annak ellenére, h mindenki úgy áll Magához, h egy cápa, meg rideg, meg megbízhatatlan, amikor Önre nézek, látom A FÉNYT!"
Ch.: (lejött volna a sebtapasz???!)

xD

Szencsike 2017.07.27. 11:34:29

@Biriksz_Krokiksz!: És ahogy előtte Ella meg akarta ölelni őt, az is jópofa volt :D

2017.07.28. 05:35:20

@Szencsike: szenzációsak a nőihölgy karakterek, bírom h nem 'csak' asszisztálnak, meg dobálják fel a labdákat Lucifernek.
köszi a hogyvoltokat, viszlát ősszel! ;)

Szencsike 2017.07.28. 17:04:06

@Biriksz_Krokiksz!: Lucifer világának ők a központjai :)
Nagyon szívesen, már alig várom a premiert! :)

2017.07.28. 17:46:17

@Szencsike: detto!!! btw mikor hallottam, h Lesley Ann Brandt terhes (követője vagyok, nyilván!), kicsit betojtam, h mi lesz velem nélküle, akkor kicsit betojszliztam (enyhén #önzőségességis vagyok), de a trailerben szerepel - ettől függetlenül csak kicsit nyugodtam meg, de az is több a semminél. Októbert így ennyire én még nem vártam xD (asszem)

Szencsike 2017.07.30. 10:54:55

@Biriksz_Krokiksz!: Már meg is született a kisfia, annyira cuki :) A második évad eredetileg 20(vagy 22?) részes lett volna és egy olyan epizódot is terveztek h Mr an Mrs Mazikeen Smith, ezek a lemaradók kerültek át a harmadik évadra, gyanítom itt búcsúzhat el a sorozat a karaktertől, de remélem nem végleg, mert nagyon fog hiányozni :(
süti beállítások módosítása