Hogy volt?

Barátok közt 8459-8460. rész

2017. július 16. 12:00 - Gillotte

Ági megkapja a vérvételének az eredményeit, ami szerint mérgező anyag került a szervezetébe. Rögtön megy Attilához, és összerakja a képet: Brigitta azért járt hozzá, hogy mérgezze. Attila szerint ez meredek, úgyhogy mindenféle bosszúforralás előtt bizonyítékot kéne szerezni. Még jó, hogy Attilának, a detektívnek olyan dolgai vannak otthon, mint például egy nyomkövető, amit Ági Brigittánál elrejtve könnyedén rájöhet, milyen utakon jár a barátnak hitt nő. Ági már aznap este áthívja Brigittát, csacsog neki mindenféléről, majd kimegy rágcsáért, hogy közben kileshesse, ahogy Brigitta újabb adag mérget csepegtet az italába. Mivel tudja, hogy már nem szabad meginni a koktélt, rá is játszik, ájuldozik meg minden, Brigitta kimegy neki vízért, így Ági gyorsan belecsempészheti a nyomkövetőt Brigitta táskájába.

bk_junius26_1.png

Hanna elmondja Natasának, hogy az a legjobb, ha hazaköltözik, mert még túl sok idő, hogy Peti befejezze a filmjét. Később Natasa megtudja Ádámtól, hogy Peti el akarja halasztani a filmjének a forgatását, hogy Hannával lehessen, és ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy tönkremenjen idegileg, Hanna még járni is akar Petivel krav magára, pont arra a tanfolyamra, amivel eddig Peti Natasával járt. Natasa nem bír magával, úgyhogy egy adott pillanatban felveti Petinek, hogy oké, hogy elhalasztja a filmje forgatását Hanna miatt, de jó ez, hogy folyton tologatja a dátumot, és közben lehetőségeket szalaszt el?

bk_junius26_2.png

Milán továbbra is állítja, hogy a kamuházasság ultra gáz, csak szerelemből érdemes, és azzal is gond van, aki másképp gondolja, Luca szerint viszont ez a ciki hozzáállás, amit Milán tanúsít, javasolja a srácnak, hogy házasodjon össze az ósdi nézeteivel, majd elvonul. Milán szégyelli magát, amiért megbántotta Lucát, úgyhogy csokit vesz a kisboltban, de Rudi felcsábítja magához sörözni, mert az a megoldás. Közben Luca is dühöng, amiért Milánnak nem tetszik, ahogy ő vélekedik a házasságról. Alíz azt tanácsolja lányának, hogy ha ennek ellenére szimpi a srác, béküljenek ki. Mire Luca felmegy a lakásba, Rudi már némi sör után azt ecseteli halál idegesen Milánnak, hogy Alíz sosem tudja mit akar, hiszen Rudi is el akarta venni, Krisztián is, de ő mégis egy meleg faszihoz ment hozzá, hogy lakást tudjon venni, úgyhogy Milán, ne csodálkozz, ha Luca is olyan lesz, mint az anyja. Luca ezt hallván hát, nem mondanám, hogy megenyhül.

bk_junius26_3.png

Áll a bál Bandi pofonja és Miki részeg randalírozása miatt. Bandi kifejti Nórának, hogy Vili nem szidhatja se Zsuzsát, se Mikit, de Nóra védi Vilibácsit, a ház védőszentjét. Mivel Miki is megtudja Attilától, hogy Bandi mit csinált, még a pia hatása alatt berángatja a gyereket Kertészékhez, és ,,most nyisd nagyra a szád!” felkiáltással felszólítja, hogy kérjen bocsánatot az öregtől.

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.