Buckhorn, Dél-Dakota. Hastings a cellájában, még jobban megzuhanva, mint az első részben, de lehet is, mivel pont jön asszonypajtás, aki persze morcos, mint rendesen, és közli a jó hírt: férje még óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra. Bill elmondja neki, hogy ugyan nem ő követte el a gyilkosságot, viszont akkor éjjel azt álmodta, hogy ott van a nő lakásán. Felesége nem hisz az álmokban, és azt is a fejéhez vágja, hogy amúgy meg tud a viszonyukról is. Hoppá! És ekkor valami elpattan az iskolaigazgatóban, üvöltve közli, hogy ő is tud a nőről és George-ról (aki mellesleg az ügyvédje), plusz talán volt még valaki más is.

A két ember között itt már tapintható az utálat, még úgy is, hogy azért mindkét színész jócskán túljátssza a jelenetet. Az elég szemét asszonyság azért távozóban még közli, hogy Bill bizony élete végéig a sitten fog rohadni, és csak hogy érezze a törődést, még gúnyosan ki is röhögi. Aztán meglátjuk, hogy a bevarrt diri cellája mellett kettővel igencsak különös embert tartanak fogva a buckhorni hekusok: egy totál füstös-kormos képű, bőrű és ruhájú férfit, aki kifacsart pózban üldögélve, meredten néz a semmibe, épp csak a szeme világít. Legalábbis addig – és most tessék nagyon figyelni! – amíg varázsütésre el nem tűnik, a feje pedig (immáron test nélkül) szépen lassan kiúszik a kamera látómezejéből. Hát igen.

Mrs. Hastings meg szépen hazatér a kéglibe, a nappaliban pedig nem más várja, mint Gonosz Cooper (akit ezennel szépen át is keresztelek Mr. C-re, mert az jóval rövidebb, és az első részben Otis is így hívta). Közli a nővel, hogy szép munkát végzett, hisz tökéletesen követi az emberi természetet, majd jutalmul George fegyverével lelövi. Abban a pillanatban, mikor a lövés célba ér, beremeg a kép, majd Phyllis holtan vágódik el. Nem nagy kár érte, azt hiszem, ebben megegyezhetünk.

Újabb helyszín: Las Vegas! Egy irodában üldögél a faszi, akinek nem tudom a nevét, de minden harmadik sorozatban szerepel, és egy fiatal fickónak, aki minden bizonnyal a beosztottja, átnyújt egy szép summát, azzal a megjegyzéssel, hogy mondja meg „neki”, hogy a lány fel lett véve. A másik értetlenkedik, hogy a főnök miért hagyja „neki”, hogy ilyen dolgokra kényszerítse, aki erre kicsit ráijeszt, bár látszik, hogy ő is baromira retteg valamitől. Nem derül ki persze, hogy kiről beszélnek, de én leginkább Mr. C-re tippelnék.

Aki egyébként éppen egy kajáldában üldögél Ray, Darya és egy fülig olajos proli társaságában, aki első blikkre autószerelőnek tűnik (és mit ad isten, valóban az is). Valami információról beszélnek, amit Mr. C meg akar szerezni, és az a valaki, aki ezt át fogja adni Raynek, nem más, mint a gyilkossággal vádolt Hasting titkárnője. Hoppá! Azt azért még meg kell említeni, hogy MacLachlan tökéletesen hozza a figurát, tényleg rohadtul fenyegető pusztán csak az is, ahogyan nézi az embert.

Sólyom mindeközben a Glastonbury Park környékén mászkál, hol máshol, éjszaka van, ilyenkor kötelező az őslakosoknak zseblámpával megvilágítaniuk a fenyőket a vaksötétben. Közben már hívja is szegény Margaret Lanterman telefonon, és átadja a tuskója szokásosan egyértelmű üzenetét: „a csillagok megfordulnak, és az idő felfedi magát”. Mindketten érzik, hogy valami akkor most történni fog, és Sólyom el is ér szépen az olajfolthoz a tizenkét szikomorfával, az ágak között pedig felsejlik a vörös függönyök áttetsző sziluettje. A Fekete Barlang bejárata kinyílni készül.

És hopp, már ott is vagyunk benn, a könnyen értelmezhető történések világában, ahol a milói Vénusznak mindkét karja megvan, és ahol az egyre elgyötörtebb fejű Cooper ügynök hallgatja a félkarú MIKE-ot, aki olyan keresztkérdésekkel bombázza, mint hogy ez már a jövő, vagy ez még a múlt? Alig, hogy a félkarú eltűnik, megjelenik a színen Laura Palmer, és szomorúan állapíthatjuk meg, hogy Sheryl Lee szépsége azért bizony jócskán megkopott. Fontosabb azonban, hogy közli hősünkkel, hogy most már kimehet, majd azt is, hogy ő maga meghalt, de mégis él. Hogy Coop jobban értse a dolgokat, szépen leveszi a saját arcát (!), hogy az ügynök láthassa azt a ragyogó fényt, ami a belsejében világít.

Ezt követően lényegében megismétlődik a huszonöt évvel ezelőtti jelenet, azaz a jó ügynök kap egy cuppanóst a nőtől, aki aztán röhögve a fülébe sutyorog valamit, amitől azonban nagyon nem lesz jó kedve. Mint ahogy attól sem, hogy közvetlenül ezután a halálra váltan sikoltozó Laurát valami rejtélyes erő felkapja a padlóról, és elrántja magával valahová. Szél kele most, mint sír szele kél, a függöny libeg, és feltűnik a jól ismert fakó ló, majd megint MIKE, aki újra azzal jön, hogy ez már a jövő, vagy még a múlt. Már az előbb is kérdezted, te pöcs, és akkor sem tudtuk!

Majd kedves idegrángások közepette kivezeti Coopert a szobából, egészen a Kar-ig. Emlékezzünk: a Kar az eredeti szériában mindenki kedvence, a táncoló törpe volt, csak hát Michael J. Anderson nem vállalta a szerepet annyi zsetonért, amennyit a Showtime kívánt részére biztosítani, így aztán a helyére betettek egy.....egy nemtommit. Egy semmiből kinőtt elektromos fát, a tetejében egy beszélő húsgombóccal. Egy neuront. Egy sematizált agyat. Egy gonosz istent. Fingom nincs, mi ez, de fogadjuk el, hogy ő a Kar evolúciója, amint azt MIKE is közli a meglepett Cooperrel. A Kar pedig elmondja, hogy Cooper alteregójának vissza kell térnie a Fekete Barlangba, hogy ő szabadon távozhasson. Miközben egy archív felvételről még a rég halott Frank Silva (=BOB) is visszatér, Cooper döbbenten néz, MIKE döbbenten néz, de a legdöbbentebben azt hiszem, mi nézünk.

Az alteregó meg közben autót cserél, és amikor megkapja a kulcsokat Jacktől, a szutykos képűtől, akivel néhány jelenettel korábban együtt kajáltak, örömében egyből megmasszírozza a delikvens arcát. Jack mondjuk nem úgy néz ki, mintha baromira örülne a dolognak. Ezután Mr. C egy motelbe tér, ahol már bugyiban és melltartóban várja Darya. Kedves lány ez. Viszont igen rosszul hazudik, mert a kérdésre, hogy kivel beszélt épp az előbb telefonon, egészen biztosan nem a Jack a pontos válasz, Mr. C pedig amúgy is pipa, mivel délután bedőlt egy találkozója Rayjel. Aztán előkerül egy .45-ös is, és hát az ilyesmik nem szoktak csak úgy funkciótlanul előkerülni.

Közli is a csajjal, hogy nem olyan nagyon beszélhetett ő Jackkel a telefonban, mivel hogy Jack már halott, ő ölte meg, miután bedrótozta a kocsiját. Darya menekülne, csak hát nem tud, így aztán együtt hallgatják meg a felvételt az előző telefonhívásról, amin a csaj épp Rayjel beszél arról, hogy a fickót elkapták fegyvercsempészetért, és épp egy dél-dakotai börtönben rohad, úgyhogy a csajszinak kell kicsinálnia Coopert. Ja igen, Jeffries újra jelentkezett – de erről majd később. Darya ekkor már nagyon szeretne valahol máshol lenni, nem Cooper ölelő karjaiban, de újfent nem sikerül elmenekülnie, és hát sem arra a kérdésre nem tud válaszolni, hogy ki akarja őt holtan látni, sem arra, hogy miért.

Mr. C még azt is elmondja neki, hogy holnap lett volna a napja, hogy visszatérjen egy Fekete Barlang nevű helyre, de neki aztán esze ágában sincs oda visszamenni. Aztán arról kérdezgeti, hogy Hastings titkárnője átadta-e a koordinátákat Raynek, meg valami kártyalapot is felmutat, amin a pikk ász helyében egy különös alakzat áll, és a lány egészen olyan képet vág, mintha tudná, mi is ez. Én mondjuk nem annyira teszek így, bár az alakzat azért elég kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos zöld jáde köves gyűrű mintázatára. Ezután persze már nem hagyhatja életben a lányt, és hát nem is hagyja, hát ennek a manusnak tényleg nem túl jó a közvetlen közelében lenni. Majd leül az asztalhoz, és várja Phillip Jeffries hívását.

Ami nem is késik soká, és némi csevejt követően a hang közli C-vel, hogy tudja, hogy találkozott Garland Briggs őrnaggyal, és amúgy is, csak el akart búcsúzni tőle. Hiszen Mr. C holnap visszamegy, ő pedig újra BOB-bal lehet. „Coopernek” ekkor esik le, hogy talán mégsem Jeffries-zel beszél, azonban nem tudja meg, hogy valójában kivel is, mivel az illető bontja a vonalat. (Amúgy remélem, mindenkinek megvan, kicsoda is ez a Phillip Jeffries! Úgy van, az a David Bowie által játszott FBI-ügynök a Tűz, jöjj velem!-ből, aki nyomtalanul eltűnt egy Buenos Aires-i hotelből, hogy aztán pár évvel később ugyanabban a ruhában kerüljön elő az FBI philadelphiai irodájában. Majd újra eltűnt.)

Mr. C mindeközben belép az FBI adatbázisába, és utánanéz a Yanktoni Szövetségi Börtönnek. Azt hiszem, ez Ray jövőjére nézve nem jelent túl sok jót. Majd átmegy a szomszédba, ahol már várja Jennifer Jason Leigh, aki esküszöm, kábé harminc éve ugyanúgy néz ki, és a legjobb kétes egzisztenciájú, sokat szenvedő nők szerepében. Itt most egyelőre nem erről van szó, hiszen hősünk csak arra kéri, hogy takarítson ki utána, illetve hogy a férjével, Hutchcsal pár nap múlva legyenek majd egy meghatározott helyen, végül lecsekkolja, hogy kellően nedves-e a hölgyike (az).

Na de van nekünk jó Cooperünk is, aki éppen farkasszemet néz a Karral (már ha lehetséges az ilyesmi egyáltalán), aki azt mondja neki, hogy „253. Időről-időre újra meg újra.” Meg persze azt, hogy BOB, ez utóbbit jó sokszor. Röhej. Aztán indul a szokásos bújócska, melynek végén az ügynök belebotlik Leland Palmerbe, pedig hát már egy jó ideje ugye ő is halott. Ray Wise-nak kemény egy mondat jutott: „Keresse meg Laurát!”, de legalább nem volt gondja a szövegtanulással. Közben valami balhé van, érzi ezt MIKE is, majd Coop néhány pillanatra meglátja a Dél-Dakotában autózgató doppelgängerét, hogy aztán az egyre gatyább állapotban leledző Kar azt üvöltse, hogy „Nem-lé-tező”, mire a Fekete Barlang chevron-padlója megnyílik, Coop pedig aláhullik...

...egészen egy üvegkalitkára, és igen, ez ugyanaz az üvegdoboz, amit a fiú olyan nagy lelkesen nézett New Yorkban, míg meg nem hótt. És mutatják is nekünk őt is, meg Traceyt is, ezek szerint mégsem haltak meg, illetve hát dehogynem, hiszen ez itt most nem ugyanaz az idősík, mint az első részben volt. De Coop amúgy is szépen visszazuhan a nagy büdös semmibe, a csillagok közé, ahonnan jött, mi pedig csak nézünk bambán, hogy akkor ez most mi is volt. Pláne, hogy később meglátjuk a még mindig rohadt ijesztő Sarah Palmert, ahogy egy bitang nagy képernyőn egy kedves kis természetfilmet néz arról, ahogy az oroszlánok szétkapnak egy bivalyt.

A levezetés ehhez képest már sétagalopp: az útmenti csehóban, a Roadhouse-ban épp a már a Drive című film zenéjéből is ismerős Chromatics játssza édesbús álompopját, miközben a mindig is a (jó nőkben amúgy rohadt erős) Twin Peaks legjobb csaját jelentő, és még mindig nagyon jól kinéző Shelly Johnson szórakozik a helyi MILF-szakkör többi jeles tagjával, miközben arról beszél, hogy a lánya nem éppen a megfelelő faszival jár. Közben szemez kicsit Balthazar Gettyvel, majd kijelenti, hogy a csehóba éppen belibbenő James Hurley mindig is jó arc volt. Nekem pedig itt ökölbe szorul a gyomrom, hiszen ha rühelltem valakit az eredeti szériából, akkor az éppen ez a kis nyálgombóc volt. A bárpult mögött persze ismét egy Renault fivér áll (ezek sosem halnak ki?), a Chromatics igéző énekesnője pedig rohadtul hasonlít Julee Cruise-re. Éljen a nosztalgia!

Nem tudom, ki mennyivel került beljebb a történetbe, és hogy egyáltalán mennyire volt erre bárkinek is lehetősége, de azt már most, a legelején el kell fogadnunk: a TP harmadik évada sokkal inkább lesz lynches, mint twin peakses. Az pedig, hogy ez kinek mennyire fájó pont, alapjaiban fogja meghatározni a sorozathoz való viszonyát. Nekem jöhet tovább!