Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 5x21 – A vég kezdete 2/1

2017. június 01. 13:00 - Kapitánylány

„Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni.” - Emiliano Zapata

A farkaslakban is a kampány eseményeit nézik, Monroe nem tudja elképzelni, hogy tehette ezt Adalind Nick-kel, és vajon mit érezhet most a férfi. A bázison közben Meisner elmondja, hogy a Fekete Karomnak azért kellenek a Grimmek, mert azok megfegyelmeznék az ellenszegülő keveréklényeket. A Karom módszeresen építkezik, megszereznek pár nagyhatalmi pozíciót, majd a saját embereiket építik be szépen lassan, alulról fölfelé. Eve is betoppan, kiszedett Zuri-ból egy nevet, még pedig Bonaparte nevét, vagyis ő a szervezet feje (az egyik alapítója). Hank telefonja csörren meg, a házához hívják őket.

01.jpg

Monroe nagyon ideges, az ablakon kinézve konstatálja, hogy még mindig megfigyelik őket. Kiviharzik az ajtón, Rosalee nem tudja megállítani. Feldúlva kérdezi az őrszemektől, hogy ez meddig fog tartani, de nem kap választ, a Karom tagjai elhajtanak. A nő nem érti mire volt ez jó, a végén még megöleti magát Monroe. Rosalee kicsit rosszul van az idegességtől, de volt annyi lélekjelenléte, hogy megjegyezze a rendszámot, talán Trubel tud vele kezdeni valamit.

Hazaérnek a kampányról, Adalind elindul a gyerekekkel lefeküdni, de Diana még látja, hogy Rachel szemez az apukájával. Bonaparte gratulál Renard győzelméhez, a következő feladat Adalind meggyőzése lenne, talán tud benne segíteni. Anya és apa lefekteti Diana-t, majd távoznak, a folyosón beszélgetnek egy kicsit, miközben a lányuk bábuk segítségével bűvöli el őket, hevesen csókolózni kezdenek.

02-1.jpg

02-2.jpg

Csókcsata után már a vad vetkőztetés következik, de végül Adalind magához tér, durván ellöki a férfit. Renard ledöbben, azt hitte a nő ellenállhatatlannak tartja most, hogy polgármester lett. Adalind gúnyosan közli, hogy nem, mindez csak a lányuk műve. Renard durcás kisfiúként távozik, a nőnek úgysem lesz más választása, itt fog maradni velük, Diana figyeli ki, ahogy távozik az emeletről.

Hank hazaér, döbbenten konstatálja, hogy hullák vannak a házában, majd Nick közli, hogy nem is akármilyenek. Ezek a Karom tagjai, akiket korábban ölt meg Nick, hogy megszabaduljon tőlük, biztos Hank-re akarják kenni. Az Északi-őrs nyomozói hallgatják ki őket, akiknek szemtanúja is van a szomszéd személyében, meg van győződve róla, hogy Hank volt a tettes. A nyomozót beviszik kihallgatásra az illetékes őrsre, közben Nick riadóztatja Wu-t, nagy bajban vannak.

03.jpg

A bázison azon keseregnek, hogy semmi fontosat se tudnak Bonaparte-ról, akár Budapesten is születhetett. Trubel Tony laptopját átkutatva képeket talál mindenkiről, amelyet minden Karom taggal meg is osztott. Monroe jelentkezik be, megadja a figyelők autójának a rendszámát. Eve le is kérdezi, már van is egy címük, ígéretes kezdet.

Adalind néz be a lányára, aki nem tud aludni, nem érti miért nem szereti egymást anya és apa. A nő próbálja Diana-val megértetni a helyzetet, nem hiszem, hogy sikerrel járt. Diana ekkor közli, hogy nem szereti Rachel-t, mert az szerelmes az apukájába.

04.jpg

Wu csörtet be az őrsre, Nick rögtön közli is a tényeket, Hank házában lévő hullákért ő a felelős. Szóval, ha Nick ölte meg őket, akkor a szemtanú mégis miért vallott Hank ellen? - ezt kell kideríteni! Hank közben nem az őrsre érkezik meg, hanem egy lakatlan házhoz, élve kell nekik. A nyomozó ezen felbuzdul, leüti a férfit, de már az átváltozott nőre nincs ideje, ártalmatlanná teszik, majd lejelentik Hank elfogását. Nick és Wu a szemtanú lakásához hajt, aminek a hátsó ajtaja tárva-nyitva, valószínűleg kényszerítették a tanúvallomásra. Wu utánanéz a segélyhívásnak, addig Nick az Északi-őrsre megy Hank-et kiszabadítani.

05.jpg

Rachel-höz éjszakai látogató érkezik Renard személyében, itt végre megkapja azt, ami egy polgármesternek kijár. Vagyis nem, mert a nő az aktus után kihajítja, muszáj a látszatra adniuk, hogy Sean és Adalind egy boldog pár, és emiatt nem fojtathatják a viszonyukat. Egy éjszaka alatt két kidobás, szerintem ez Renard-nál csúcs, nem is boldog.

Nick a nyomozókat keresi az őrsön, de ott igen hűvös fogadtatást kap, közlik vele, hogy nincs bent náluk Hank. Két rendőr át is változik, új szelek fognak fújni az új polgármesternek köszönhetően. Nick harc nélkül távozik, majd legközelebb lerendezik.

06-1.jpg

06-2.jpg

Hank férfi fogva tartója ideges, nem történik semmi, neki bűzlik az egész, a nő biztatja, hogy hívja fel a felettesüket. Közben Adalind-hoz Bonaparte érkezik meg, a férfi szeretné, ha nő jobban igyekezne Sean-t szeretni. Adalind tiltakozik, Bonaparte ekkor beveti az erejét, átváltozik varázslószörnnyé, majd a nő kezét fogva átváltoztatja szoborszerűvé Adalind-ot. Végül megszakítja a bűbájt, a nő visszanyeri az eredeti alakját. Bonaparte egy eljegyzési gyűrűvel ajándékozza meg Adalind-ot, és figyelmezteti is, ha levenné a gyűrűt, akkor az nagy szerencsétlenséget hozna a gyermekeire. Adalind arca erre megváltozik, meg van a kellő indíttatás a kedvességre.

07-1.jpg

07-2.jpg

Wu nem talált egy bejelentést se a környékről, Nick se járt több sikerrel, valószínűleg az egész Északi-őrs keveréklényekből áll, akik a Fekete Karom tagjai. Tony talán a hasznukra lenne, csak kellene valakit találniuk, aki szóra bírná. Így jön képbe Monroe és Rosalee, a nő azonosítja a bolti támadás miatt, a dúvad pedig ráront, mint dühös férj, be is válhat ez a terv. Nick és Wu Hank-ről akar megtudni valamit Tony-tól, de az nem túl közlékeny. Rosalee-t hívják be, de ő se tud ráhatni, szóval akkor ideje bemutatni a nő férjét, Monroe-t, aki már nagyon várta ezt a találkozást. Mindenki kivonul, Monroe dúvaddá átváltozva támad rá a berezelt Tony-ra. Nem kell sok és már meg is van a cím, ideje segítséget kérni a Hadrianus Falától. Renard vonul be az őrsre, mindenki gratulál neki, Nick sanda szemekkel néz rá, Wu-t kéri meg, hogy tartsa rajta a szemét.

08-1.jpg

08-2.jpg

A bázison már tudtak a címről, Nick elkéri Trubel-t és Eve-t Hank kiszabadításához, Meisner engedélyt ad rá. A hadműveletet viszonylag gyorsan befejezik, két Fekete Karom tag kiiktatása nem sok időbe telt. Hank-et élve találják, viszont a szomszédját már nem, kivégezték. Ez az egész túl egyszerű volt, 3 helyről is megkapták ezt a címet, talán csapda? Nem, csak rossz helyen vannak, mert míg ők Hank kiszabadításával foglalkoztak, addig a bázison mindenkit megöltek. Meisner kitartóan küzd, végül Renard-dal találja szemben magát! Meisner telefonja csörren meg, közli Eve-vel, hogy támadás érte őket, ne jöjjenek vissza, és valószínűleg őt is meg fogja ölni Renard. Sean át akarja állítani a Karom oldalára, de Bonaparte ebbe nem egyezik bele, fojtogatni kezdi Meisner-t, végül Renard könyörületből lelövi. Bonaparte nem elégedett, gyengeségnek tartja ezt a tettét Renard-nak, akár veszélybe is sodorhatja őket ez a felfogás.

09.jpg

Bonaparte Rachel-nek elmeséli, hogy ezzel fel is számolták a Hadrianus Falát ezen a környéken, és ebben nagy szerepe volt a nőnek is. Diana hallgatja ki őket, Bonaparte nem aggódik a Grimmek és a barátaik miatt, tervei vannak velük. Őt inkább Adalind aggasztja, de Rachel megnyugtatja, szemmel tartja majd a kis családot, igyekszik Diana-val összebarátkozni.

A kis csapat csak visszamegy a bázisra, ahol mindenkit holtan találnak, Trubel könnyekben tör ki Meisner holtteste felett. Most már csak ők maradtak a Karom ellen, mindent össze kell gyűjteniük, ami hasznukra válhat, Nick háza a gyülekező helyszíne.

10.jpg

Rachel alváshoz készül, Diana – a leendő legjobb barátnője – tesz nála „látogatást”, nem akarja, hogy bármi köze is legyen a nőnek a szüleihez, ezt pedig azzal nyomatékosítja, hogy körbe tekeri a takaróval. Az anyját is megjeleníti, aki rémülten nézi végig Rachel megfojtását, majd magához tér álmából. De szerintem ez nem álom volt, Diana lila szemei felvillannak, és én most közlöm, hogy sosem tetszett nekem Renard!

11.jpg

Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.02. 14:47:39

"és én most közlöm, hogy sosem tetszett nekem Renard!"
nekem sokáig, tudod, de már rég elmúlt.

Meisner :((( hüpp és szipp. :'(

2017.06.02. 14:49:06

@Biriksz_Krokiksz!: Majd AaannnaaA-val egymás vállán fogunk zokogni.
süti beállítások módosítása