Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 4/1 - Travels with Father / Russia 1910

2017. május 31. 09:00 - Gabba

Két olyan rész következik, amiket az eredeti sugárzásban a 3. évad epizódjainak szántak, de mint tudjuk, a sorit még a 2. évad vége előtt elkaszálták. George Lucas persze nem adta fel és házalt kicsit a megmaradt epizódokkal, ennek köszönhetően a Family Channel megvett tőle párat, amiket négy tévéfilmmé összevágva 1994 és 1996 között sugárzott, ezek egyike volt a Travels with Father is.

indiana04_1_01.JPG

Búcsút intünk az előző két rész szerelmes érzületeinek és visszatérünk a szürke hétköznapokba, már amennyire beszélhetünk szürkeségről Indiana Jones kapcsán. Ismét vonaton kezdünk, a család a végtelen orosz mezőkön zötykölődik hagymakupolák között, ez így nyilván tök életszerű, egy hagymakupola, egy szénakazal, ahogy azt az amerikai Móricka elképzeli. A család a tágas kupéban teázik, közben a prof kiselőadást tart a soknemzetiségű orosz birodalomról, a cárról és az ő hatalmát fenntartani segítő kozákokról, akik enyhén szólva nem barátságos népek. A felnőttek tea után elszenderednek, Indy egy darabig olvasgat, de aztán inkább gyakorolni kezd a baseballütőjével és a labdájával. Viszont nem jól számolta ki a fülke magasságát és az egyik suhintással telibe kapja a mennyezeti lámpát, ami nagy csörömpöléssel széttörik. Jones senior szeme kipattan és egyből villámokat kezd szórni, Indy bocsánatkérőn hebeg.

indiana04_1_02.JPG

Szerencsére nemsokára megérkeznek Kuncevóba, egy Moszkva közeli faluba, ami ma már a főváros egyik kerülete, és többek között arról ismert, hogy 74 éves korában itt hunyta le örökre szemét Sztálin, a népek nagy barátja – sajnos pont 74 évvel később, mint ideális lett volna... Az állomáson Akmatovék, a vendéglátók nagy örömmel és здравствуйте-vel fogadják Jones professzort és családját, sőt még pár ’hello’ is elhangzik, milyen műveltek itt a népek. A házigazdák a lányuk esküvőjére hívták Jonesékat, este meg bál, minden szuper lesz (всё будет супер).

indiana04_1_03.JPG

Ennek megfelelően este mindenki frakkban és estélyiben nyomja, keringő hangjára keringőznek, a Sex Pistolsra pogóznak, bár ez utóbbi most nem igazán opció. Az egyik kapatos férfirokon szép köszöntőt mond az ifjú párra, közben már kissé dülöngél, ahogy ilyenkor illik is. A beszéd végén ősi szokás szerint a kandalló tüzébe vágják a pezsgőspoharakat, ezen felbuzdulva Indy is felkap egy metszett kristályt és már hagyintaná a kandalló felé, de apja egy szigorú pillantással még időben leinti.

indiana04_1_04.JPG

Ha nincs mit dobálni, akkor Indy úgy dönt, kivonja magát a forgalomból és lazán nekitámaszkodik az asztalok mellett álló zsúrkocsinak. Annak azonban kerekei vannak és olajozottan forognak, nem olyan szarul, mint a Tesco bevásárlókocsikon. (Oroszország jobban teljesít!) A zsúrkocsi megindul és természetesen pont telibe találja a poharakkal érkező egyik pincért, aki bezuhan a zenészek közé, ahogy kell. Hatalmas csörömpölés, Indy „nem tehetek róla” pillantással néz apjára, de az nem kíváncsi semmilyen magyarázatra, villámló szemekkel félrevonja fiát egy oldalfolyosóra. Vendégek vagyunk, nem őrjöngő barbárok, mondja neki és a büntetés az, hogy Indy egész este nem mozdulhat el erről a helyről.

indiana04_1_05.JPG

Indy lehangoltan lép be az oldalszobába, de egyből felvidámodik, mert az asztalon ott áll a hatalmas esküvői torta. A srác többször körbejárja, szemlélgeti közelebbről-távolabbról, közben véletlenül nekimegy egy falból kiálló kallantyúnak, ami az óriás üvegcsillárt tartja kifeszítve. Folytassam? Folytatom. A kallantyú kiengedi a kötelet és az óriási csillár lezuhan az óriási tortára. Nagy test, nagy élvezet. A nagy robajra berontanak az örömszülők és a vendégek, és elképedt arccal nézik a hatalmas pusztítást. Én is úgy érzem, ez már too much (очень много), hát hogy lesz ebből a kétbalkezes marhából keményöklű kalandor?!

indiana04_1_06.JPG

A prof agyát elönti a vér és odaszól Annának: Vidd innen a fiadat! Teljes meglepetésemre Anna is úgy viselkedik, mintha megbolondult volna, ágyba küldi Indyt és kijelenti: Apád reggel majd megbüntet, mondjuk agyonlövet és én kötöm be a szemed! (Itt most megállnék egy pillanatra: az egy dolog, hogy ez a rész a Family Channel nevű adón ment le, de a forgatókönyvíró is elmehet a 3,14csába, mert Anna egyszerűen nem ilyen karakter, anyaként ilyet tutira nem mondana. Zárójel bezárva.) Miután Anna távozik, Indy puffog magában egy kicsit, majd egy ilyen helyzetben tökéletesen érthető megoldást választ: a párnahuzatba összecsomagol pár holmit, kimászik az emeleti ablakon, az esőcsatornán leereszkedik és az éjszaka közepén elindul a nagy orosz pusztába.

indiana04_1_07.JPG

Másnap reggel aztán persze mindenki bepánikol, amikor miss Seymour bejelenti, hogy eltűnt a fiú. Anna tejóistenezik, a háziasszony боже мой-ozik, Jones senior viszont igyekszik keménynek látszani és inkább dühösen, mint elszántan indul Indy keresésére. Felhajtja a közeli helyőrség katonáit is, de az első körben a kutatás nem hoz eredményt, a tiszt viszont igyekszik megnyugtatni a hölgyeket, meg fogják találni a fiút. Intézetbe kellett volna küldenem, pörög a prof, miss Seymour szerint viszont a szökés gyakori ilyen korú fiúknál. Velem ilyen nem történt!, heveskedik Jones, de aztán a nevelőnő firtató tekintetének hatására némileg visszakozik: De az egészen más volt!

indiana04_1_08.JPG

Indy a szántóföldön egy szénakupac mellett ébred, amiben valami motoszkál. Nem szerelmespár, hanem menyét, Indy harciasan felkapja a csúzliját és ráküld egy lövedéket. Az azonban nem az állatot találja el, hanem a szénarakás túlfelén dekkoló szakállas öreg hátsóját. Ékes orosz nyelven szitkozódni kezd, Indy persze egy szót sem ért, не говорю по русски, mondja, az öreg erre több európai nyelvvel próbálkozik, végül az angolban megállapodnak. (Ez se közönséges muzsik lesz, akárki meglássa.) Az öreg szemrehány és felragadja a gyilkos fegyvert, Indy ellenvéleményt fejt ki, utálom a fiatalokat, így a szakállas, én meg utálom az öregeket, így a szakálltalan. Végül mégis együtt indulnak útnak, kiderül, hogy Indy megszökött a családjától, és az öreg (a neve amúgy Lev, na vajon mi lehet a családneve?) szintén, máris megvan a közös pont.

indiana04_1_09.JPG

Aztán persze akad még: mindketten szeretik a kutyákat meg a lovakat, és mindketten csak a számukra legfontosabb dolgokat hozták magukkal. Indy esetében ezek a baseball kesztyű és a labda, az öreg iszákjában madzag, zsebkés, rongyok, kalapács és egy régi Biblia van. Amikor Indy cipőjének talpa leválik, az öreg szó nélkül nekiáll, hogy megjavítsa, közben a srác elővesz egy kis fadobozt, amiben felbecsülhetetlen értékű baseballkártya-gyűjteményét őrzi, ezektől nem válna meg Dárius kincséért sem. A New York Giants sztárját, Christy Mathewsont ábrázoló kártyára a legbüszkébb, ő a legjobb játékos, egy szezonban 37 pontot szerzett. És az jó?, kérdezi szakértő arccal az öreg (velem együtt). Amíg Indy a gyűjteményét és a baseballt dicsőíti, Csoszogi az öreg suszter végez a talpalással. Indulnak tovább, Indy elővesz egy almát és némi kényszeredett mosollyal odakínálja az öregnek: De csak egy harapást! Az beleegyezően bólint és tényleg csak egyet harap, de azzal eltünteti az alma felét. Jó a protkója vagy Blendamedet használ. (Szépek a fogaid, Lev!) Indy háborog, de társa kijelenti: Ez az alma nem a tiéd, hanem a természet ajándéka, különben is úgy igazságos, hogy mindent a szükségletek szerint kell elosztani, én nagyobb vagyok nálad, nekem tehát több jár.

indiana04_1_10.JPG

Beérnek valami kis falu piacára, az éhes Indy néhány sárgarépát venne (nooormális?), de nincs nála helyi pénz, így nem adnak el neki semmit. Az öreget viszont egyre nagyobb embertömeg veszi körül, ölelgetik, a kezét csókolgatják, Tolsztoj, Tolsztoj, száll a név szájrul szájra, mint a madár ágrul ágra. A név hallatán újabb emberek kerülnek elő, jönnek ki a házakból, az árnyékszékről, sőt az egyik szénakazal mögül előbukkan a korábban hiányolt szerelmespár is.

indiana04_1_11_1.JPG

A helyi fogadós nagy tisztelettel behívja magához az írót, egyen pár falatot, Indyre persze senki sem kíváncsi, így ő a verandáról figyeli az ablakon át, hogy tömi meg magát az öreg. Tolsztoj egy idő után megunja, hogy kinézik a szájából a falatot és mérgesen behívja a srácot (давай, давай), egyen ő is; újabb, bár szintén kényszeredett példa ez „a mindent a szükségletek szerint kell elosztani” tézisére.

indiana04_1_11.JPG

Tele hassal könnyebb a beszélgetés is, Indy „ki maga?” kérdésére Tolsztoj annyit felel, hogy írt pár könyvet, de nem túl jókat. Indy felvázolja neki az Amerikába szökés tervét: Szibérián át a Bering-tengerig, átkelés Alaszkába, onnan kutyaszánon New Jersey-ig. Tolsztoj terve egyszerűbb, ő csak oda akar eljutni, ahol közelebb lehet Istenhez, Indy azonban kapacitálja, tartson vele, örülne a társaságának. Az öreg végül beleegyezik, ám ekkor két katona kerül elő, Tolsztoj grófért jöttek. A család megbízásából kérik, menjen velük vissza a birtokára, de az író nem akar. Indy egyből újdonsült barátja védelmére kel, a katonákat az asztal billenő lapjával kiüti, az öreggel kimenekülnek a házból és a falun kívül egy istálló padlásán elbújnak.

indiana04_1_12.JPG

Reggel lódobogásra ébrednek, egy csapat kozák megy arra fegyveresen, még ágyújuk is van. Tolsztoj megismétli, amit az epizód elején már hallottunk, hogy a cár a kozákokkal tartat rendet a nemzetiségek között. Indy visszatér az irodalmi vonalra, apám rajong magáért, olvasta a Háború és békét (Война и мир), apádnak elment az esze, mondja erre a nagy író. Majd felcihelődnek, cél a másfél nap járásra levő vasútállomás, onnan meg a Bering-szoros, közben megtudjuk azt is, hogy Tolsztojnak volt egy fia, de már több évvel ezelőtt meghalt. Az egyik pihenő alkalmával Indy megtanítja Tolsztojt a baseball alapjaira, meglepetésére az öreg tanulékonynak bizonyul, sőt még egy hazafutást is abszolvál. Maga nagyon jó ütőjátékos lenne, kár, hogy írásra pazarolta az időt, bókol Indy (én meg nagyon röhögök). Ebben egyetértünk, mosolyog Tolsztoj.

indiana04_1_13.JPG

Később megállítanak egy cigánykaravánt, Tolsztoj közli a vezetővel, hogy ők zarándokok, akik New Jersey-be (Нью-Джерси) készülnek. Az valami szent hely?, érdeklődik a vajda. Majd kiderül, baseball mindenesetre van ott (там есть бейсбол), válaszolja az író. Felszállnak a szekérre, az utazás vidám hangulatban folytatódik. Este nagy tábortüzet raknak, mese, zene, tánc (танцевала репка с маком), a bulinak azonban véget vet a korábban látott kozák lovascsapat. A sátrakat felgyújtják, az embereket összeverik, Indy és Lev alig tudnak elmenekülni.

indiana04_1_14.JPG

Ráadásul hatalmas vihar tör ki, Indyék nagy nehezen eljutnak egy templomhoz, a pap csavargóknak nézi és nem akarja beengedni őket, nyilván a felebaráti szeretet nevében. Véleménye csak akkor változik meg, amikor Indy közli, hogy társa Tolsztoj, az író, így már mindjárt más, vinnék is a vendégszobába, de az öreg hangos tiltakozással kitépi magát és inkább visszamegy az esőbe. Persze nem jut messzire, összeesik, szerencsére az egyik házból jószívű parasztok jönnek elő és beviszik ápolni és megetetni. Vacsora közben Tolsztoj kifejti, azért gyűlöli a papokat, mert befurakodnak Isten és az ember közé, Istent ugyanis nem közvetítőkön keresztül kell nézni, hanem mindenkinek a saját szemével.

indiana04_1_15.JPG

Indyék reggel indulnak tovább az állomásra (вокзал), Tolsztoj azonban elég szarul van, köhög, sántikál, nincs a topon, na. Amíg a vonatra várakoznak, Indy fel is hozza a témát, az út túl hosszú, talán mégis jobb lenne, ha Lev hazamenne a családjához, ahol ápolnák. Az öreg először tiltakozik, le akarsz rázni, mi?, de aztán beleegyezik, egy feltétellel: Indy kísérje el.

indiana04_1_16.JPG

Az Akmatov birtokon az általános hangulat teljesen leromlott, Anna folyamatosan sír, és már a fater is ideges, rablókat, banditákat vizionál, miss Seymour igyekszik nyugtatgatni a szülőket, Henrynek nem lesz semmi baja. Amúgy a nevelőnő szintén elég ramatyul van, ágynak is dől, lehet, rajta így jön ki az eltitkolt aggódás. Az idegtépő várakozásnak érkező küldönc vet véget: Indy megkerült!

indiana04_1_17.JPG

A szülők kocsira szállnak és indulnak a megadott címre (Kelet-európai síkság, az Oka folyótól balra) és viszonylag hamar oda is találnak. Indy nagy örömmel fut eléjük és bocsánatot kér mindenért, persze, persze, minden rendben (всё в порядке). Henry senior ismerős alakot vesz észre a kertben, várjunk csak (подожди), nemde Lev Tolsztoj az ottan? De bizony de, Indy odakíséri őket a házigazdához, Anna köszönetet mond, amiért vigyázott a fiára. Nagy örömmel tettem, ráadásul megtanított baseballozni, válaszolja az író.

indiana04_1_18.JPG

Az udvariasság által előírt idő letelte után Jonesék elbúcsúznak (до свидания) és indulnak vissza Akmatovékhoz, Indy a szütyőjéből elővesz egy régi Bibliát és büszkén mutatja szüleinek. A prof megdöbbenve nézi, ez nagyon értékes és nagyon régi, honnan van? Lev adta, pontosabban cseréltünk, válaszolja Indy. És hogy mire? A kép visszavált Tolsztojra, aki a szobájában ücsörögve kinyit egy ismerős fadobozt, amiből egy csomag baseballkártyát vesz elő és elégedett mosollyal nézegeti a szupermenő Chris Mathewson képét.

indiana04_1_19.JPG

Címkék: Indiana Jones
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.31. 09:55:48

Ó,cseny haraPó! Szpászibá!:) Já csúsztvoVályú!:DDD
Felkészületlenül ért a korai:) egyszeri meg nekem pÖtít!:) de isteni volt így is, asztapaszta!:)Vszjó!:)))
Biztos a mennyezeti lámpa alatt lévő teJázó asztalkán lehet az Iljics lámpácska is, csak sietős most az időm, de estikére szótárral érkezik PipPi!:)
Tyipér minnyá máló vrémenyi, nu krasszívij gyenny!:)

Gabba 2017.05.31. 10:23:14

@Gyöngypipi: тебе тоже!
до встречи! :)

Pácsó Ármándó 2017.05.31. 13:25:03

A tánczol a répa a mákkal nekem is rémlett, a többit meg kikövetkeztettem :-)
Tolsztojt azért szerették, mert író volt, vagy azért mert habókos vagy gróf?
Nem hiszem hogy az örvendező népek olyan olvasottak lettek volna :-)
Az viszont meglepett, hogy voltak már bészbólkártyák! Azt nem gondoltam volna :-)
Köszi a szupjer hogyvoltot, tetszett! Remélem az amcsik, kozákok, cigányok és oroszok után hamar jönnek majd az angolok és a spanyolok. Plusz az afroamerikaiak és egyéb fel nem sorolt kalóznépek :-)

Gabba 2017.05.31. 15:36:13

@Pácsó Ármándó: Tolsztojban sztem a jóságos grófot szerették, annyira, hogy miatta még a szexet is félbehagyták :)

jövő héten Görögországba megyünk, az nem igényel nagy előkészületet a kommentelők részéről, elég lesz elolvasni az Iliászt eredetiben :)

kalózokat nem ígérhetek, az egy másik sorozat :)

2017.05.31. 18:54:53

A kozákok elég badass fenegyerekek voltak, beszóótak a szultánnak, meg még alaszkát is el tudták foglalni, erre jön Indy és pikkpakk kicsinálja őket Levivel, vagesz!

(De mikor jön már a kémkedős MataHaris rész?!)

Gabba 2017.05.31. 19:17:02

@Biriksz_Krokiksz!: bizony, Indy csak egy bottal hadonászott és máris verve futott sok kozák atamán!

Mata Hari csak 1916-os kaland, úh. még szükség lesz legendás türelmedre :)

2017.05.31. 20:41:26

PipPi prihogyilá, prijátnyij vécser!:)

Prekrásznij piszátyel, prekrásznije piszányije, i. t . d...!:)

Az eddigi, haladós "nemzetközis" hv-k között, ez a top nekem, de biztos erős kötődésem volt ugyan az még tegnapelőtt, az orosz honhoz és nyelvéhez!:) Egyedien szellemes és újdonság volt egy-egy kis magyar szöveg oroszba öntése, etette magát nagyon, azé megdógoztattad a kútfőmet, de kb. sikerült dűlőre jutnom:) (Persze a párizsit is faltam, meg a sok háttérinfó is hasznos-topos vót, el ne feledjem!)

Indyék megérkeztek Kuncevóba, mi meg má régen elhagytuk, KunceVót! (Óh, Bózsemoj!:)))
(De tényleg jártunk a közelibe, pont úgy, még tegnapelőtt!:)

Annyira bírom ezt a kiskópé Indyt, nem is rossz fiúcska, csak érdeklődő, ártatlanul nyitna a világ felé, nagy a tudásszomja, van egy pici balekság is benne, de ettől izgalmas!:) Azé ebben a világgá mentem durciban is felfedeztem magam:D én is kipróbáltam, csak én házon belül búttam el, és sehol egy kortárs nagysággal nem taNákoztam:D (Jó, hát sötétítő vastag brokát függöny mögött, ő se tanált volna rám:) de a szülők se negyed napig.:D

Hát végig szórakoztam, nevettem Csoszogistól, mindenestől a hv-t. (Kalapban még Matula bácsira is hajazott, főleg, azon a képen, ahol üdvözlik a szülők Indy hazatértekor)
Kicsit nekem túl "hajléktalanosra" sikerült a külső megjelenítése, ábrázolása, noha háborút megjárt, és igen öreg korában járó nagyság. Bár az időskori fellelhető fotóin valóban, ilyen beteges,"elhanyagolt" külsejű benyomását kelti. Viszont eltalálták a színészt, mert az arca, nézése sugározza a kedves, emberi öregapót.:)

(Kv.: Egyébként középiskolában elenyésző, amit tanítottak nekünk róla, és fel sem keltették az érdeklődésünket, max. a két nagy művét H és B-ét vagy az A K-át!:) Csak későbbi tanulmányok során tudtam meg, h mennyire sokoldalú volt, filozófus, meg kiváló pedagógus is volt, és szabadelvű, h a diákok mennyire szerették, érdekes!)

- "(Szépek a fogaid, Lev!)":DDD (- Visszateheted!:)

Átélve a mesés írást, arra jutottam, h, aki ilyen gazdagon és szaladnak a sorok előlem szerűen írja le a történetet, az csakis a legjobb, legszófogadóbb, mindenféle csínyt kikerülve lehetett "minta" gyerÖk, aki inkább alaposan megfigyelte, tanulmányozta a csintalan gyerekeket, mintsem, h ő ilyet tegyen, v megviccelje a felnőtteket, azé tudta ilyen hitelesen megírni. Igazam Van-e?:) Kötekedek...!:)

Minden sorát ki lehetne emelni a posztnak és reagálni rá, de akkor sose érnék a végére, így aztán egybe teszem meg, felejthetetlen élményt nyújtott, és megint elővarázsoltad írásoddal az én gyerekkori élményeim pici szeletjét (is) és ismét csak köszönni tudom, Gabba!

Gabba 2017.05.31. 22:09:35

@Biriksz_Krokiksz!: ne ríjjál mán, elszáll az, mint a pillanat!

@Gyöngypipi: az a baj, hogy nincs cirill klaviatúrám, ezért betűnként kellett bemásolnom az orosz szavakat, különben több is lett volna.

kötözködjél csak, jóvan, szabálykövető kisgyerek voltam, igaz, de azért be-becsúszott pár megszegés is, bár világgá menés nem.

a hazai politikai életről is elmondható, hogy Kuncze vót, de már visszavonult...;)

2017.05.31. 22:41:18

@Gabba: jó, lapulok a kövi részig. (ha lesznek a posztban görög betűk is, tisztára matek-fizikán fogom érezni magam, pistámka.)

Gabba 2017.05.31. 23:23:44

@Biriksz_Krokiksz!: nem kell lapulni, csak add, mi lényeged :)

görög betűk persze, hogy lesznek, de semmi mat-fiz, inkább Platón.
ja és az Iliász, ahogy mondtam feljebb :)

Pácsó Ármándó 2017.06.01. 05:54:12

@Gabba: Nem náladra gondoltam a kalauzokat! :-) A Ziliász az jó, én iliászkodtam, de ezt már meséltem :-)

@Biriksz_Krokiksz!: Legyél addig PlüssKrokodíl :-)

@Gyöngypipi: Látom megint megéheztél édes otthonodban és faltad a párizsit :-)
Bár annak a nagyrésze víz, ebben a melegben inni is kell mellé! :-)

2017.06.01. 06:05:48

@Pácsó Ármándó: hát oké, de körberöhögnek a "vízi marcang" klubban :/

Gabba 2017.06.01. 06:58:49

@Pácsó Ármándó: @Biriksz_Krokiksz!:
egyszerre ébredtetek ilyen korán?
nagyon romi :))

Pácsó Ármándó 2017.06.01. 07:13:07

@Gabba: Úgy látom én főztem a kávét, mert hamarabb keltem :-)
Amikor írtad a jövőheti görögöt, azt hittem te és kiscsaládod utazik nyaralni :-))

2017.06.01. 07:39:33

@Pácsó Ármándó: én meg addig elcsattogtam zöccségesmarikához gyümiért. (görögdinnyével kövi posztra készülök, csak sajni MataHariska lemarad róla).

Pácsó Ármándó 2017.06.01. 08:27:28

@Biriksz_Krokiksz!: Matakiri majd eszik bamboorügyet, azt hozzál majd lécci! :-)

Gabba 2017.06.01. 21:02:02

@Pácsó Ármándó: a tancevalát amúgy a te múltkori kommented ihlette, mert a tábortüzes bulihoz eredetileg nem terveztem orosz kifejezést írni

Pácsó Ármándó 2017.06.02. 06:46:30

@Gabba: Már megérte előfizetnem az oldalra :-)

2017.06.02. 07:09:36

@Pácsó Ármándó: kalozoknak ingyér' dobják be a postaládába, nem?!

2017.06.02. 07:37:17

@Gabba: akkor én is akarok!

Pácsó Ármándó 2017.06.02. 09:37:27

@Biriksz_Krokiksz!: Van píz, profi vagyok. Ingyé aggyák oda a krákágyélusoknak! :-)

2017.06.02. 09:47:45

@Pácsó Ármándó: laminálva, nehogy elázzon a mocsárkámban!

Gabba 2017.06.02. 11:08:10

@Biriksz_Krokiksz!: @Pácsó Ármándó:
van az a zöld krokogyilról szóló orosz gyerekdal is, majd előkeresem

@Gyöngypipi: hallhatnánk bővebben is arról a kuncevói kalandról?

Gabba 2017.06.02. 11:08:10

@Biriksz_Krokiksz!: @Pácsó Ármándó:
van az a zöld krokogyilról szóló orosz gyerekdal is, majd előkeresem

@Gyöngypipi: hallhatnánk bővebben is arról a kuncevói kalandról?

2017.06.02. 12:21:19

@Gabba: sőt, van (volt?) ilyen címmel egy szatirikus lap is.

Gabba 2017.06.02. 13:23:22

@Biriksz_Krokiksz!: de az újság csak simán krokogyil, nem? kérdezd már meg a többieket a környéken :)

2017.06.02. 13:39:36

@Gabba: muszáj fennakadni minden apró részleten, pistám?! ma vacsora nélkül mész az ágyba!

Gabba 2017.06.02. 14:30:49

@Biriksz_Krokiksz!: de nálam van a kamra kulcsa!

2017.06.02. 14:39:07

@Gabba: sokra mész vele, a spájz most tele van az oroszokkal!

2017.06.02. 16:03:15

@Gabba: ennek örömére fogjunk össze, és szedjük ki végre PipPiből a kuncevói kalandjainak részleteit. ;)

Gabba 2017.06.02. 16:51:05

@Biriksz_Krokiksz!: én szórtam már neki kendermagot, de még nem dugta elő a bóbitáját

2017.06.02. 16:54:17

@Gabba: targonyát kell, arra bukik! ;)

Gabba 2017.06.02. 18:03:13

@Biriksz_Krokiksz!: oks, de még felturbózom egy kis pörköltszafttal!

2017.06.02. 18:10:11

@Gabba: jjjjjiiii, csak ne csirkepörissel, az olyan kannibálos!

2017.06.02. 18:19:01

Vnyimányije, vnyimányije!!!:)
Most még csak szórjátok magAtokat, miháncst odajutok bereppenek, de most sok az aprójószág körülöttem, az üllőről le sem tudok szállni, az istennek se tudok udvarolni még, h csipegessek, és még nem beszéltem a magkokasról!:))

Nem kaland vót ottan, ahogy írtam fentebb, hanem KunceVót (ponígy írtam, hátha...!:) csak elhaladtunk ótóbusszal mellette, óriási terek, méretek vannak ottan, aki járt Gabba(?) az tudja, h a túloldalra se lehet látni, nemhogy fütyülni:) és meséltek nagyemberről, Sz betűvel kezdődően, (ismerek még ilyen betűvel kezdődő szavakat, de az egyse az!:)

Azé majd sötétedés előtt remélem sikerül nEhány magvas gondolatot elcsipegetni utamról, melynek epicentruma Moszkva vót, (azt már tudjuk, aHun L kezdővel volt nagyság!). És mit ad 'sten még az Sz-es nagyság dácsája közelibe is kerülhettem volna, a Fekete-tenger körül később, de attól a kalandtól is megfosztottak. Így sokáig tollfosztott vótam, de mára már csupa toll, pihA vagyok, hess-hess!:)

2017.06.02. 18:51:43

@Gyöngypipi: в конце концов várjuk a sztorikat!

Gabba 2017.06.02. 19:15:16

@Biriksz_Krokiksz!: hinnye, beugrott a cirill klaviatúra?

@Gyöngypipi: én is jövök még máma később oroszhoni sztorival, Petyerburg és Moszkva, de most még a legkisebb Gabbával van programom

2017.06.02. 19:20:28

@Gabba: perszehogy, nem csak te tudsz kunsztokat xd

Gabba 2017.06.02. 22:12:41

amíg Pipire várunk, bedobok egy saját történetet, '95 környékén voltam Moszkvában hivatalos úton, és az egyik megbeszélés szünetében a közeli építkezést nézegettük, egy régi templomot újítottak fel. beszélgetőtársam, egy helybeli orosz nő elmondta, hogy a komcsik alatt ebben a templomban uszoda működött. ettől eléggé elhűltem és együttérzően olyasmit mondtam, hogy ez enyhén szólva mekkora kicseszés volt már a lakossággal, de mellélőttem, mert a nő indignáltan így felelt: De nagyon jó uszoda volt!
Извините, mondtam és inkább a kajával kezdtem foglalkozni...

2017.06.02. 22:51:06

Szóval a kaJland az maga a Drúzsba Pójezd (Bari Vonat!) volt, (70-s évek vége tán) napokon át robogott velünk, innen Dél-Kelet fertályáról indulva, Bp-t érintve, egészen Moszkváig, nem ám tökön-paszulyon, hanem tajgán át, a nem tudom hány száz ifjúval. Azt se tudom, h kerültem rá, de biztos megérdemeltem annyi szent, ha rajta ültem.:) Mégis, gyanúm a nyelv lehetett, meg ugye a jó magaviselet, senkinek se lehet kétsége efelől!:D

Hálófülkés, 4 személyes kabinok, mindenki a maga fülkéjében gyakorolhatta a nyelvet, h mire odaérünk boldoguljunk a nagy..Szu fővárosában:) Elboldogultunk! Mikor már sokat túráztunk - gyalog, mint Balog - kis léptekkel, eszement távokat, Tretyakov Képtár, Mauzóleum, Hősök tere, GUM, na bumm! stb. utána már buszra váltottunk, körbe utaztuk Moszkva környékét. És itt kaptuk meg a kellő tudományt, h "lehunyTa kéT szemét" Sz nagyság e helyt, azaz balra v jobbra, már akkor is ütközőbe vót e két irány! KunceVót látnánk arrébb, ha nem lenne oly széles, az a bazi nagy nem tudom hány sávos út. Így kalandra Fal volt az egész!:)

Aztán néhány év múlva, amikor a dologházban is meglátták, h "jobban teljesítek" (én már akkor is tudtam a módját, nem mai taNálmány ez kérem szépen:) ismét megutaztattak a Fekete-tengerhez, Szocsiba kipihenni a fáradalmakat. Na, itten kecsegtettek bennünket, h felújítás alatt van Sz. nagyság nyári rezidenciája, szíp ződre festik, napok kérdése, s lehet, ha szerencsénk van, megtekintováty:) Hát megint nem volt szerencsénk, ahogy másnak se a jámbor élethez, úgy h a tengerbe vetettük magunkat, bánatunkban, többször is:) Tehát, nahát mégse volt hiány katarzisban, mert azért a Kreml összes termein átjutva mégiscsak meghatódhattunk egy másik nagyság (kicsi, törékeny lehetett) előtt L betűvel kezdődően. Ez viszont örök emlék, mert ez alkalomból egy-két rubelért vásároltam szuveRént is, és naponta elgyengülhetek a megbecsült Iljics lámpácska kicsinyített formájára pillantva, de ez már nem friss hír!:)
Ideérve már szinte nyelem a könnyeimet! (Hát akkor ez nagy kaland?:)

Na, a MiniGabbás program Hun tart, mer én má programcsatit váltattam a Jércémmel!:)

Gabba 2017.06.02. 23:12:48

@Gyöngypipi: én a törékeny L elvtársnál nem voltam bent látogatóban, a Vörös tér viszont tényleg kisebb, mint a propagandaképeken.
a ГУМ, és a Царь-пушка meg nagyobb :)

2017.06.03. 05:26:41

@Gyöngypipi: @Gabba: elképesztő furik vagytok. de oks, mert imádom az elképesztően furikat.

Gabba 2017.06.03. 10:33:08

@Pácsó Ármándó: @Biriksz_Krokiksz!:
van még a tarsolyban, este újra jövök

de persze más is írhat Szojuzbeli élményeket :)

Gabba 2017.06.03. 19:54:48

Na akkor még egyet, Moszkvából távozóban a reptéren minden sor qrva hosszú, alig halad, és mindjárt boarding time. Beállok az egyikbe, araszolunk, egyszer csak feltűnik, hogy mindenki valami kis papírt szorongat a kezében. Nekem persze nincs olyanom, a mögöttem levőtől megtudom, hogy ez egy nyilatkozat, hogy mit viszel ki magaddal. én nem vittem semmit, csak magamat meg egy kis bőröndöt, mondom nem állok ki a sorból és keresek ilyen papírt, mert akkor lekésem a gépet. odaérek a szigorú kiléptetőnőhöz, persze kéri a dokumentet, mondom nincs, de nem is kell. dehogynem kell, töltsem ki, kezembe nyomja és küldene vissza a sor végére.
de elmegy a gépem (самолёт улетает), mondom, az a maga baja (это ваша проблема), mondja ő. a mögöttem álló turista jó fej volt, mondta, hogy lépjek ki a sorból, gyorsan töltsem ki, majd visszaenged. így is lett, valamit rávakartam a dokumentre, adom oda a nőnek, az meg sem nézi, csak bebassza a fiókba és átenged.

a bürokrácia diszkrét bája.
ja, a gépet végül elértem.

самолёт улетает
это ваша проблема

2017.06.03. 22:46:50

@Gabba: Rapid estikés látogatásra bereppentem:)
Egyetértek a méreteiddel :))) én is pont így tapasztaltam:)))
Ne sajnáld, h elmaradt L látogatásod:) nem is olyan kedves látogatási szokás volt ottan, mint egy galériában:) pisszenni se, lehetett, meg még suttogni se, külön felhívták a figyelmet, gyors sétahaladós, meg ne állj, és demán mehetsz is futólépésbe a kijárat felé!:)) És ilyen kínos helyzetben mi szokott történi, ugye? dafke, egy társunk nagyon megvolt fázva, orrán-száján zsebkendő, végig prüszkölte a gyorsmenetet:) nagyon csúnyán nézett rá a katona bácsi, még felijesztjük a nyugvókat!:)))

Az építkezési és repülős (Gizi , nem?D) történeted során a nők zártszájú beszélőkéjét látom magam előtt, a nem barátságos, anglejtést meg szinte hallom, plusz az a feszes arc kifejezésük, kevés mosolygós nőt láttam köztük, most visszagondoltam, ahogy írtad. (Hogy a GUM-ós:D pénztáros nőiről má ne is beszéljünk, nem nagyon volt kellemes tapasztalatom róluk tegnapelőtt:) katonásak, kimértek, rezzenéstelenek)

De megint csak eszembe jutott valami!:) Nem volt szokásom, most sem külföldről nagy dógokat vásárolni, hozni, lévén nem bevásárló körútra mentem "világgá":) de innen az I.lámpácskával együtt, hoztam egy igazi vaslábast:D ráadásul román kék színű és őrült nehéz vót!:) Isteni volt benne a krumplit sütni:) De ezt azért volt muszáj vennünk, többen így jártunk:) mert egy normál vegyes boltba mentünk be Moszkvába édességért, igazi vodkáért szuveRénnek, ki mit akart, és h nem tudták eladni a lábasokat vagy miért, csak úgy adtak nagyobb tábla csokit és a pénztáros fülke aljáról vodkát, ha lábast is veszünk:) Bár úgy emlékszem nagyon puritán volt a bolt belső dekorációja, és finoman fogalmaztam, elszórtan voltak árucikkek a polcon, de leginkább vas, öntött lábasok sorjáztak ilyen vad színekben.
Azé, én jobban jártam, h vonattal utaztam, mer igen fel sem engedtek volna a röppenTyhűre a nehezékemmel, szerintem:)

@Pácsó Ármándó: Dehogy, csak akkoriban a jó árban készült veres v bordós útlevelet megtöltettük szíp pecsétekkel, ha már kaptunk ilyen bumácskát:))) De lehet, h akkor mégiscsak a (nagy) világba utaztunk!:)

@Biriksz_Krokiksz!: Ááá, egy sima, hagyomÁnyos, magyar pipPi, csak lehet mesélősebb a kotyoGólya:)

Pácsó Ármándó 2017.06.04. 09:01:00

@Gyöngypipi: Én csak a Bújkál-tónál jártam, az uncsitesóknál. A franccibérijaji eszpresszó tetejin utaztunk végig, hát egy élmény volt. Láttam medvét, barnát nem jegeset, mert nem volt megderMedve! Bocs :-) Meg láttam az öreg néni őzikéjét, meg az öreg bácsi bőrzekéjét :-)
Arra emlékszem, hogy télen mentünk hatalmas hóban és a nagybrijánszki erdőnél meg kellett állnunk, mert olyan hideg volt, hogy megfagyott a mozdonyba a gőz! Leszálltunk és egy csomó fát elfűrészeltünk a tövinél a havon. A rokonokkal sokat bújócskáztunk a tó körül. Visszafelé már tavasszal jöttünk és az erdő mellett elhaladva láttuk, hogy 3 méteres facsonkok meredeznek a sínpár mellett. Hát addig ért a hó télen, ott volt a töve, ott fűrészeltük el!

Gabba 2017.06.04. 09:37:00

@Pácsó Ármándó: tiszteletem, Münchausen báró úr! :)

Pácsó Ármándó 2017.06.04. 10:15:33

@Gabba: De miért? Akár így is történhetett volna! :-)
Viszont ha Németországba megy Indy, ahhoz tudok utazási emléket fűzni :-)

Gabba 2017.06.04. 10:27:22

@Pácsó Ármándó: majd megy, de oda is csak 1916-ban

és ha már évszám: az öreg Lev 1910 novemberében halt meg, tehát nem sokkal az epizód után, úgyhogy baseball játékos már nem lehetett belőle...

annaaa2 2017.06.04. 13:17:40

Csak a statisztika kedvéért: én is jártam в Москве, 80-as évek eleje, osztálykirándulás, eredeti fényképeim is vannak: Красная площадь, Царь-пушка, Царь–колокол, (na jó, abbahagyom a cirill betűket), Lomonoszov egyetem, Kreml, stb. Tél volt, igen hideg!

Gabba 2017.06.04. 13:33:28

@annaaa2: köszi, klassz, hogy előjöttél vele! lehet részletesebben is ám : )

én novemberben voltam, itt nálunk enyhe ősz, odakint hó, hideg, a lábon extra frottírzokni és jégeralsó, a gyomorban jägermeister :)

Pácsó Ármándó 2017.06.04. 14:19:11

@Gabba: Nem vodka? :-))

@Biriksz_Krokiksz!: @annaaa2: Ha még Birix is volt, akkor téLLeg én leszek az egyedüli, aki nem :-))

Gabba 2017.06.04. 17:14:45

@Pácsó Ármándó: az nem passzol a jégeralsóhoz :)

de majd' elfelejtettem a dalt:

По улицам ходила
Большая крокодила.
Она, она
Зелёная была.

www.youtube.com/watch?v=TgOQeYMbPRM

2017.06.04. 22:00:58

@Pácsó Ármándó: Ó, hát csak érdemes volt ezt az aprócska kis szkázkát (mesét) idekunkorítani, még konzekvenciát is adott, lehet!:)
Tudod mé nem járhattál akkor tájt ottan, aHun a többség má vigéckedett?:) mert hazai pionyérokkal tele vót a VErEs tér, neked meg elÉbb Otthon, édes otthon kellett felNyőni a mozgalomhoz, hát ezé!:D
De a BÚjkál tó is gyönyörű lehetett, na ott meg én nem jártam, a megderMedve bocsért meg kifejezetten reszkettem vóna örömömben, mer ilyenbe se volt még részem!:)
Akkor az Arany Medve-díjat is te kaphattad meg abba az évbe? - arra büszkének kell lenni, nem bújkálni!:)
Látod csak, mindenki megkapta a maga kis izgalmát, a maga idejében!:)) Azé jó, h leipiapacsoltak, oszt előkerülté, különben most itten ilyen
..
..
átlátszó sorokat nézhetnénk, oszt sose tudnánk meg az izgalmas dicsőségedet!:)))

@Gabba: Az enyém dalocska is hasonlócska:

Pá ulicam sagajet veszjólóje zvená,
Nyikto krugom nye znájet, kudá igyot ano.......

Gabba 2017.06.04. 22:49:46

@Gyöngypipi: прекрасна!
dalolva szép az élet...

nekem még van pétervári sztorim is, de már csak holnap, mert most nem vagyok gépközelben

Pácsó Ármándó 2017.06.05. 08:59:23

@Gabba: @Gyöngypipi: Én csak arra emlékszem, hogy amikor Szentpéterváron voltunk 1917-ben, akkor hajókirándulásra mentünk a Néván egy régi hadihajóval és annyira összebarátkoztam a matrózokkal (mert ők is csíkosak), hogy megengedték, hogy lőjek egyet az egyik ágyúval, persze csak vaktölténnyel! Erre egy golófejű sipkás ember vezetésével emberek kezdtek el rohanni a Téli Palota felé, lövöldözve, kiabálva. Ezen annyira meglepődtünk, hogy komppal átmentünk Finnországba kalevalát enni :-)

2017.06.05. 09:02:26

@Pácsó Ármándó: nem, én nem. Exem volt szakmain egy hónapig Tyumenben, horrorsztorikat mesélt az utazásról (is), majdnem lezuhantak, olyan műszaki állapotban volt a kisgépük. De elmondhatja magáról, h túlélte Szibériát.

2017.06.05. 11:25:57

(Szurgut vót az, bocsi)

Gabba 2017.06.05. 12:05:43

@Pácsó Ármándó: nevetni fogsz, de '17-ben Indy is járt ott! Lehet, hogy te is benne leszel majd abban a hv-ban :)

@Biriksz_Krokiksz!: pont azt akartam kérdezni, hogy nem Szurgut volt az véletlenül? és de!
már megint igazam lett, Margit :)

2017.06.05. 12:15:49

@Gabba: gyorsba' rákérdeztem nála, h hol is kalandorkodott, de mire mondta, már be is (sz)ugrutt nekem is, h Szurgutban, minusz ezer fokban.
Jó vagy, pistám.

Pácsó Ármándó 2017.06.05. 13:07:37

@Biriksz_Krokiksz!: Az unokatesóm azt mondta, hogy érdemes elmenni Szurgutba, mert a helyiek Osztják a medvesajtot!

@Gabba: Annyira izgulok már előre!

2017.06.05. 13:32:48

@Pácsó Ármándó: kicsit olajos, de jó a fűtőértéke! ha hv szereplő leszel, már előre irigy és féltékeny vagyok. Követelem, h pippi és én is legyünk beleszőve a sztorilájnba, ágyúgolyó stipistop én leszek!

Gabba 2017.06.05. 13:44:51

@Biriksz_Krokiksz!: Pipi helye már megvan a sztorilájnban, most már Ármándóé is, rajtad még gondolkozom :)

(de addig is emlékeztetlek a megfelelő Onedin posztra: hogyvolt.blog.hu/2014/01/25/az_onedin_csalad_3x13_the_passenger_az_utas_evadzaro)

2017.06.05. 13:48:52

@Gabba: á, kihagyhatsz, én a Mataharis leszek, 6 év múlva ;)

(linkre azt írta ki, h nincs, nem elérhető!)

Gabba 2017.06.05. 16:15:19

@Biriksz_Krokiksz!: nem kell zárójel a végére
egyébként ebben volt, hogy a kommentelők szerepeltek a posztban, ha esetleg elfelejtetted volna (tudom, hogy nem :)

hogyvolt.blog.hu/2014/01/25/az_onedin_csalad_3x13_the_passenger_az_utas_evadzaro

na de mi történt Péterváron? ott '93-ban voltam, a város 290 éves szülinapján, fehér éjszakák miatt napi 2-3 órás alvás, napközben városnézés gyalog, tizkilométereket gyalogoltam, minden este iszogatás házi készítésű töményekből, egy hétig voltam kint, és úgy jöttem haza, mint egy zombi

már érkezéskor faja volt, gyalog kellett besétálni a géptől a reptéri épületbe, de a személyzet nem találta a kapukulcsot! a nemzetközi reptér kulcsát, ezt azért ízlelgessétek. ott álltunk a senkiföldjén vagy 10 percig, mire valahonnan előkerült a kljucs.

a város persze gyönyörű, bár kissé lepusztult, a tömegközlekedés viszont helyenként elborzasztó: a Mars-mezőn akkora hézagok voltak a villamossínek között, hogy azon csodálkoztam, hogy nem siklanak ki a járművek. kalandvágyból persze felszálltam az egyikre, de leülni nem tudtam, mert ami rendesebb ülés volt, azok foglaltak volna, a többiből meg csak a tartórudak voltak meg, az üléslapok hiányoztak.

2017.06.05. 16:22:00

@Gabba: jujj tényleg, de jó látni a régi nickeket ;)

2017.06.05. 16:26:22

@Gabba: pétervárt sajnálattal olvastam, a kulturja alapjan min vilagvarosnak kellene lennie, bizom benne, h azota koltottek az infrastrukturajara.

Pácsó Ármándó 2017.06.05. 17:16:47

@Gyöngypipi: Köszi az apacspacsit! :-))

@Gabba: @Biriksz_Krokiksz!: Csupa nosztalgia ez a mai nap :-) MiLLen fiatal voltam még akkor! :-))

Gabba 2017.06.05. 17:22:03

@Biriksz_Krokiksz!: filmek a Pétervár témához:
Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban
Haggyállógva Vászka

2017.06.05. 17:24:59

@Gabba: yiiiippp hagyjallogva vaszka :)))))

2017.06.05. 20:21:45

@Pácsó Ármándó: Csíkosak?!:D de horizontálisan v vertikálisan csíkozódtak komáid?:)

Nahát, még kiderül, h neked vót a legtöbb, legnagyobb kalandod, jó sokáig beszorítottad?:))
De az a golófejű, amikor rohant, lűtt mit kiabált? igyi (egye) szudá táváris?!!:)

Még jó hogy elkompótóztatok, fogadom, h te taNátad ki, beretFa éles! nem is jó ilyen vircsaftba belekeveredni, szaladni kell, míg van a pucába vér!:)
Oszt ki főzte a Kalevalát? Ne mondd, h Vejnemöjnen, mert menten irigy leszek, de legalább savaNkás ízű vót?:)
-----
Nincsen mit, ingyírt!.)

@Gabba: Egyről beszélünk, dalolva szép az élet?D szerintem, ahogy főzték a kalevalát is, biztos danáztak Csíkosék!:)

Majd azé csak beszéljük meg előzetesen a helyem erányát a sztorilájnba, nehogy szökni kelljen az üllőmről, tudjam má idejIbe!:)

Gabba 2017.06.05. 20:30:33

@Biriksz_Krokiksz!: a Vászkában külön figyelmet érdemel a vérehullató szardíniakulcs, valamint Zinovjev et. vörös zászlója, ami a menetszéllel ellentétes irányban lobog :D

@Gyöngypipi: erre sajnos nincs lehetőség, már meg van írva a kövi poszt :)

Pácsó Ármándó 2017.06.05. 21:06:14

@Gabba: A gömb mindig szép! :-))

@Gyöngypipi: Csík-csík! Minden relatív, már megmondta Einstein is! :-)

Azt kiabálta, hogy: Учиться, учиться и учиться! De nemtom mit jelent, én nem tanultam oroszul :-)))

Nem volt az savanykás, inkább édes, mint a baleklava! Nem, nem Vejnemöjnen bácsi csinálta, mert oda volt ludatröptetni Nils Horgessonnal. A bátyja készítette nekünk, Joulupukki bácsi :-)

Jól mondod, azt énekeltük a matrózokkal és feleségeikkel a matrónákkal, hogy "Sztravél, szigyél kuznyecsik!" Ők találták ki :-))

Én már olvastam, nagyon jó helyed lett benne! :-))

Gabba 2017.06.05. 22:02:23

@Pácsó Ármándó: olvastad???? hekker-e vagy? vagy te vagy én?

amúgy meg B травe сидел кузмечик, ha elfogadsz egy kis pontosítást :)

2017.06.05. 22:20:28

@Gabba: Akkor már ez ellen nincs orvosság ahogy látom, ezek után két verzió maradt, helyzettől függően:DDD
1.) pozicionált, jó hely = Pipis féle kitüntetésbe részesítés
2.) méltatlan hely = OmBusmani kivizsgálás kérés:)

@Pácsó Ármándó: Má meg Einsteinnel is lepaktáltál, akkor azt majd a németországi kalandnál fogod elmesélni?:)))
Mindegya, ha nem tudod mit jelent:) ösztönből gyorsan cselekedtetek és legalább jó bekalevázhattatok Joulupukki bácsi által:) (dilo) (Pipit is lehet röptetni, nemcsak ludat!:)

Te voltál az előkóstoló, oszt az nekem is biztos jó, ami szerinted jó hely?:)
Te is benne vagy nem, te fészkelődhettél ide-oda, ahogy jó neked? :D Teljes diszkrimináció,
Pipi elnyomása, megyek a sarokba szipogni mostmá!:)

Jóccakát!:)

Gabba 2017.06.05. 22:31:21

@Gyöngypipi: 1) pozicionált, jó hely, közvetlenül a prof mellett, nem kell aggódni, nyugodtan hajtsd álomra a bóbitádat

Pácsó Ármándó 2017.06.05. 22:36:42

@Gabba: Lehet, mi csak énekeltük, nem írtuk le metódbetűkkel! .-)

@Gyöngypipi: KiugrajtoTTam a зайчонок a bokorból! Szóval még sincs elmentve a blogon, mert ha lenne, akkor olvastam volna, következésképp még variálható :-)))) De persze biztos nem kell, mert ahol most van, ott van a legjobb helyen! :-))

Gabba 2017.06.05. 22:45:55

@Pácsó Ármándó: nekem könnyű, van a családban orosztanár :)

2017.06.06. 09:00:21

@Gabba: :) Úgy történt, bóbitám nyugodt volt a párnikámon!:) (És, h kerek (gömb) legyen a komm.szám, mert ahogy a mondás is tartja, a "legszebb forma a gömb"!:)
@Pácsó Ármándó: De lehet a tied is plüss zajcsik volt!:D Lényeg, h a bokorból a jó helyre
ugorGyon!:)

Gabba 2017.06.06. 09:21:01

@Gyöngypipi: de azért görögül is tudnod kell majd (kicsit :)

2017.06.06. 09:26:57

@Gabba: :D Arra is bóklásztam néhányszor, valami ragadt tán!:) A pita mellett van még ottan ez-az, csak nem maradok szégyenbe, konstruktív vagyok!:))
(A családi orosztanár itten is adott volt!:)

annaaa2 2017.06.06. 09:55:23

@Gabba:
Fejemet lehajtva suttogom: Nálunk én vagyok az orosztanár ...
Amikor felvételiztem, akkor még úgy tűnt, orosztanárra mindig szükség lesz. Aztán jött Gorbacsov, és mire végeztem, leomlott a berlini fal. Orosztudásom mostanra némiképp megkopott (ez eufemisztikus kijelentés volt).

Gabba 2017.06.06. 10:30:49

@annaaa2: @Gyöngypipi: szuper, szuper, nem hittem volna, hogy az orosz téma ilyen sok reakciót generál :)

suttogó hangon azért legalább egy kinti élményt te is megoszthatnál velünk, biztos van :)

Pácsó Ármándó 2017.06.06. 12:14:09

@Gyöngypipi: Na, Görögországban többször voltam már :-)

@annaaa2: Tanulót vállalsz? :-)

Gabba 2017.06.06. 12:48:24

@Gyöngypipi: olyasféle kajáldát én is láttam valamelyik évben a Szigeten: 'Anyám pitája' volt a neve... (tényleg!)

@Pácsó Ármándó: akkor a kövi posztnál elszabadulhatsz :)

2017.06.06. 13:56:47

@annaaa2: Ha kényes a téma, semmi baj, ha átugorjuk, de érdeklődhetek, h kellett-e más nyelvre váltanod, a munkádhoz?
A testvéremnek erősen ajánlották, mert egy szakja maradt a magyar, és kapott két nap gondolkodási időt, h az állása megmaradjon! Aztán azt mondta, ha hosszútávban kellene gondolkoznia, még a török nyelvet gondolná:) (nem díjazták szarkazmusát) és "készen" megkapta, h csak az angol lehet, erre van az iskolának (!) szüksége:) így okafogyottá vált a két nap is, h tovább gyötörje gondolatait érte, bevállalta!:)

@Gabba: Mert hosszú ideig testvériesen óvtak bennünket, és hálás téma:) Remélem valamennyi nemzetiségé az lesz, mindig jártunk-keltünk, vándorlós egy nép a miénk is!:) Meg ide is taNáltak, hívás nélkül is:))

@Pácsó Ármándó: De jó, lehet akkor görögni-pörögni:) Én egy kicsit mértéktartóbb leszek itt, de egy kicsit "odateszem" magam én is, amennyire futja!!:)

annaaa2 2017.06.06. 13:57:44

élmények: Az úgy volt, hogy csak osztálykiránduláson voltam Moszkvában, arra meg már nem nagyon emlékszem. Az egyetemi részképzést "megúsztam" azzal, hogy ugyanakkor volt az NDK-beli részképzés. És az mégiscsak ... kellemesebb volt, hogy is mondjam, kulturáltabb környéken ...

2017.06.06. 13:59:21

@Gabba: :DDD Könnyezem:) De kipróbáltad legalább, hogyé adták, jó árban volt?:)))

annaaa2 2017.06.06. 14:21:17

@Gyöngypipi: Az orosztanár-átképzésről anno lemaradtam (gyes), és úgy tudom, két idegen nyelv szakosnak nem is kínálták fel, csak magyar vagy tört. szaknál. Úgyhogy egyszakos vagyok, nem szerencsés, de már mindegy. Állásom-munkám van ezzel is.

2017.06.06. 15:06:32

@annaaa2: Köszi szépen a válaszod. Igen, tényleg igazad van, a magyar-töri párnál volt, mentségem is van rá, h feledős volt részemről, de nem tegnapelőtti dolgok ezek:D és néha már
jobban meg kell mozgatnom a memóriás sejtjeimet:D Lényeg, h így is biztosítva volt
az állásod, s munkád, és remélem sok-sok orosztanárnak is megmaradt azért a státusza.

@Gabba: Pozdravlju, szto comment!:)

Gabba 2017.06.06. 17:42:31

hát ez csodálatos, Indy alatt első alkalommal érte el a kommentszám a százat. nem leszek hálátlan azoknak, akiknek ez köszönhető.

de addig is szto gram vodkával ünneplek :)

2017.06.06. 20:49:19

@Gabba: Kocc, pukkantottam sörikét, h az olvasód is veled örüljön!:) Ez a te érdemed, mert úgy írsz, és mi úgy olvassuk, h e kettő összecsattan a számokban!:)) Köszönjük!
És csak tudjad, h több ez mint száz, mert Pipi kommentjeit szorozd be vagy hárommal, szószátyárkodik, de majd a görögöknél váltja a terepet Pácsó olvasótársam, már biztos a fűszereket variálja:))) Én meg előre dörzsizem a kezem, milyen kalandba vót része, de bitti lesz benne görög pita!:) Mert szereti a kereket ő is, ahogy megosztotta itten!:)

Pácsó Ármándó 2017.06.06. 21:23:55

@Gabba: @Gyöngypipi: Én is ciccentettem egy Amstel Bock-ot! :-))
Pippi, én nem vagyok a szavak embere, tudhatnád! :-)

Gabba 2017.06.06. 21:34:52

@Gyöngypipi: @Pácsó Ármándó: elképzelem, ahogy Ármándó a bársonyos farkát lelógatja az Akropoliszról... vagy inkább mégsem képzelem el :))

Pácsó Ármándó 2017.06.07. 05:50:13

@Gabba: @Gyöngypipi: A történelmi tények kedvéért, jártam az Akropoliszon. -ban :-))

2017.06.07. 06:02:57

(100plussz plüss hsz? Része voltam!)
((oritanár nálunk is van családban, majd német-angol lett belőle az eleve adott tesi szak mellé, az mardhatott))

Gabba 2017.06.07. 06:18:00

@Pácsó Ármándó: ebben biztos voltam, ezért írtam :)

@Biriksz_Krokiksz!: része voltál, naná

most én főztem a hajnali kávét :)

Pácsó Ármándó 2017.06.07. 08:53:29

@Biriksz_Krokiksz!: Offkorz, ahogy a művelt orosz mondja! :-)

Pácsó Ármándó 2017.06.07. 12:18:45

@Gyöngypipi: Nem fedi a valóságot ez a verzió :-))))
süti beállítások módosítása