Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 5x19 – Rendőrbe bújt farkas

2017. május 18. 15:00 - Kapitánylány

„Semmi sem annyira fájdalmas az emberi gondolkodás számára, mint a mélyreható, hirtelen változás.” – Frankenstein

Wu kórházba került a fejsérülése miatt, Nick és Hank érkezik látogatóba, kíváncsiak, hogy a szakállas csonttördelő miért őt vette célba. Wu nem emlékszik mi történt vele, miért sérült meg a feje. A fiúk hagyják is pihenni, kint a folyosón megbeszélik, hogy valami nem stimmel az őrmesterrel, figyelni kellene rá. Közben látjuk, hogy más is kíváncsi Wu-ra, le is jelenti valakinek, hogy a kórházban van.

01.jpg

Meisner a 21-es szakasznak néz utána, de holtan találja az ügynökeit, Diana sehol sincs. Az egyik falon megtalálja a Fekete Karom jelét, majd hallja a bejárati ajtó csapódását, már vártak rá. Meisner a kislány után érdeklődik, de a Karom ügynöke nem mond semmit, inkább támad. Meisner szénája nem áll jól, de a helyzetet Trubel menti meg, végez a keveréklénnyel (meg előtte a többi őrszemmel). Meisner kiadja az ukázt a hely átvizsgálására, nem sok jót vár a kialakult helyzettől.

Adalind teljesen oda van a meglelt kislányától, Diana kicsit akaratos, nem igazán szeretne elválni anyukájától, Renard próbálja megnyugtatni. A kislány nem igazán hallgat apukájára, az ablakokon lévő fémlemezeket kezdi el mozgatni, az egyiket simán a falba vágja, majd hirtelen lenyugszik, mehetnek is. Nagyon ijesztő Diana!

02.jpg

Hank és Zuri egy újabb randin van túl, de most a vacsorán is túl jutnak.

Renard lefekteti kislányát, akinek már is hiányzik az anyukája, de a férfi megnyugtatja, anya hamarosan odaköltözik hozzájuk. A földszinten újabb szereplőt ismerhetünk meg, Conrad Bonaparte-t, aki szeretné már Adalind-ot a maguk oldalán látni. De nem csak a boszorkányszörnyet, hanem a Grimmet is, Renard ebben kételkedik, de Bonaparte szerint nem lesz más választása.

Diana megjelenik az anyja ágya mellett, Adalind-ot keresi. A nő kicsit lesokkolódik, hirtelen Kelly-t se találja a kiságyban, az apukája karjában lel rá, ott nyűglődik a kisfiú. Adalind gyorsan ágyba dugja, majd végre megvallja Nick-nek a titkát, de hamar rájön, hogy a férfi már tudta. Adalind félt attól, hogy Nick mégis megöli, de a férfi sose bántaná, tudja milyen szülők nélkül felnőnie. A nő nem bízik a szép jövőben, sose fogják őket békében hagyni.

03.jpg

A kórházban a nővérke Wu pulzusát ellenőrzi, de a páciens rosszat álmodik (kutyáról, a Lycantróp támadásáról), átváltozva riad fel, a nővér sikítozva rohan ki. Berángatja az orvosokat, az ágyat üresen is találják, de persze Wu nem szökött meg, csak kiment a mosdóba, a nővérkére furcsán néznek.

Hank másnap is Zuri-nál van, a nő arról érdeklődik, hogy viseli a férfi az ő világát, illetve szívesen megismerkedne Nick-kel is. Hank nem látja akadályát, majd lelkesen indul reggelit készíteni a vacsoráért cserébe.

A fiúk érkeznek a kórházba, a doki néni szerint Wu vérével valami rendellenesség van, de mivel ez eddig nem okozott gondot, ezért ki is engedik. A nyomozópáros haza is viszi, Wu a furcsa álmairól kezd el mesélni, éjszakánként egy erdőben futkorászik. Nick azt javasolja, hogy ha ez továbbra is előfordul, akkor kérjen valamit Rosalee-tól, hátha attól jobban fog aludni. Wu menne dolgozni az őrsre, de fiúk nem engedik, pihennie kell még.

04.jpg

Adalind otthonról dolgozik, mikor is újra megjelenik Diana, aki egyre erőszakosabban követeli, hogy mellette legyen. A nő feje bele is sajdul, de nem csak az övé, hanem Eve is görcsbe rándul. Diana felháborodottan közli, hogy Eve nem az anyja, majd szét is töri a nő tükrét, még pedig egy koponyát tesz bele. Ekkor kopogtatnak a celláján, Meisner és Trubel jött hozzá, Eve közli is, hogy Diana Portland-ben van, idehozták az anyja miatt, Trubel figyelmeztetni akarja Nick-et.

Wu szendvicset készít miközben főnöke népszerűsítő felvételét nézi, az ablakroló behúzásakor egy furgont szúr ki, de nem foglalkozik vele. A szenyát akarja feltúrbózni, azonban a befőttesüveg nem enged, próbálja kinyitni, de az ripityára törik, megsebesítve ezzel a kezét. Idegesen rohan a csaphoz, a keze át is változik, de végül a mély levegő vétellel sikerül lenyugodnia.

05.jpg

Wu hívja Rosalee-t, segítségre lenne szüksége, valami nem stimmel vele. Indul is a fűszerüzletbe, de a kiszúrt furgon csak idegesíti, elmegy mellette. A sofőr kiszáll, követni kezdi az őrmestert, hamar kiderül, hogy a srácot Wu párszor letartóztatta, most is ezt fogja tenni. Theo szerint ez a terv nem fog beválni, átváltozik pikkelyessé és rátámad Wu-ra.

Adalind immáron bent van az irodában, Conrad Bonaparte jön hozzá látogatóba. A férfi hamar rátér a lényegre, ha a nő estig nem hagyja el a Grimmet, akkor annak súlyos következményei lesznek.

Nick telefonja csörren meg, Trubel az, a bázisra rendeli őket. Gyorsan összefoglalják az eseményeket: Diana Portland-ben van, Adalind a célpont, cselekedniük kell. Hank-et gyilkossághoz hívják, ezért lépnek is, Nick rájuk bízza, hogy mit tesznek. Eve figyelmezteti a Grimmet, Adalind-ban nem bízhat, nem ő dönt a sorsukról.

06.jpg

Franco jelent a hulláról, Theo az, mintha egy láncfűrésszel végeztek volna vele. Rosalee hívja Nick-et, aggódik Wu-ért, órákkal ezelőtt ígérte magát. Nick furcsának tartja, indulnak is hozzá, épp a közelben vannak. Az őrmester ajtaja tárva-nyitva, rajta egy véres kéz nyommal, rögtön fegyvert rántanak. Wu-t csurom véresen találják ájultan az ágyon, riadtan ébred fel, nem emlékszik semmire. Próbája felidézni mi történt, ekkor ugrik be neki, hogy Theo követte, átváltozva támadt rá. Közlik vele, hogy Theo a közelben holtan fekszik, kitépték a torkát. Wu nem érti mi történt vele, most letartóztatják? Nick szerint nem lehet véletlen, hogy egy pikkelyes követte az őrmestert, szét kell nézniük közösen a helyszínen, önvédelem volt! Wu azonosítja a holttestet, majd Theo furgonjához mennek, egy cetlin az őrmester címét találják meg. Nick a Fekete Karmot látja az ügy mögött, szól is Trubel-nek, hogy nézzen Theo után, majd elindulnak a fűszerüzletbe. Hank hívást fogad Zuri-tól, aki arra kíváncsi, hogy a férfi jön-e ma is vacsorázni, Hank igent mond, de lehet késni fog. Zuri mögött Bonaparte jelenik meg, annyira tudtam, hogy nem véletlen Zuri megjelenése!

07.jpg

Adalind őrlődik, nem szeretné Kelly-t elválasztani az apukájától, de érzi, hogy Diana-nak is szüksége van rá. Megcsörren a telefonja, Renard a választ akarja, a nő rimánkodik, hogy ne kelljen választania. Renard hajthatatlan, most akarja hallani, közben látjuk, hogy Diana követelőzik az apja hangján.

Wu az álmairól mesél, arról, hogy Theo rátámad, de a többi a homályba vész. Rosalee és Monroe erre is tud megoldást, van egy szerük, amivel előhozhatják a tudatalattiban megbújó emlékeket is. Wu elalszik, majd vissza is emlékszik a támadásra, átváltozva, hogy mélyesztette bele a karmát Theo torkába. De nem csak az emlékeiben változik át, hanem a valóságban is, Rosalee még sose látott ilyet, Monroe gyorsan fel is veszi az eseményeket. Wu magához tér, de nem érti, hogy tudott ilyet tenni, Monroe megmutatja a felvételeket. Rosalee szerint lycanthrop vírussal fertőződött meg, de nem lett keveréklény, hanem inkább az érzelmei ezt a reakciót váltják ki, így védekezik a veszély ellen. Rosalee marasztalná, Nick megoldást ígér erre az egészre, de Wu távozni szeretne, majd ő megoldja valahogy, úrrá lesz az egészen.

08.jpg

Trubel jelentkezik be, Theo a Fekete Karom tagja volt, majd átküldi az ismert bűntársai nevét. Eve rohan be, figyelmezteti Nick-et, hogy Adalind-dal történik valami, haza kell mennie most azonnal. Nick elrohan, a többiek megegyeznek, hogy mostantól jobban fognak figyelni/vigyázni.

Zuri már türelmetlenül várja Hank-et, szerelmesen bújik hozzá.

09.jpg

Nick már csak az üres lakásba ér haza, egy üzenet várja, amiben Adalind a szerelméről biztosítja a férfit, de meg kell védenie a gyerekeit és persze Nick-et is. Az írás eltűnik a papírról, Nick nem boldog.

Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.18. 18:42:09

Múltkor néztünk vmi Jason Statham piffpaffpuff filmet, amiben Wu játszotta a goni triád főnök goni jobbkezét, hát mit mondjak, szörnyen nem tudtam komolyan venni kispofámat xD
(És most elolvasom a posztcsit).

2017.05.18. 19:20:41

Dianától rettegnék, elképesztően félelmetes ereje van, amit ki- ill fel is használ. Vajon milyen lenne majd dackorszakos kamaszként, ami -ugye- idegi alapon is megviseli, próbára teszi a képességekkel nem rendelkező, hétköznapi szülő-gyerek viszonyt is...jujj hát jujj.

AaannnaaA 2017.05.18. 20:04:18

@Biriksz_Krokiksz!: Annak már nem is örülsz, hogy Meisner bá"-t levetkőztették? Pont a lényeggel nem foglalkozol :)

2017.05.18. 20:09:07

@AaannnaaA: :))))))))) dedede! Csak kivételesen szerettem volna kicsit komolyabban megnyílvánulni, de ezek szerint kár vót! xD
Am' viccin kívül, anno annyit agyaltam Dianán, h muszáj volt kibeszélni magamból egy mondat erejéig ;)

Gabba 2017.05.19. 05:26:58

@Biriksz_Krokiksz!: Dianának nem mernék venni ajándékba homokozólapát készletet, mert elásna vele

2017.05.19. 06:40:09

@Gabba: :)))))) nem kell ehhez neki eszköz, hidd el, és sztem betonba is simán megoldja!

Kapitánylány 2017.05.26. 11:24:40

@Biriksz_Krokiksz!: @Gabba: @AaannnaaA: Diana-tól már a kezdetektől is félelem fogott el! de ez a kislány, aki most játsza a karaktert, tőle még a hideg is kiráz, és szerintem ez még rosszabb lesz...

Kapitánylány 2017.05.26. 11:29:38

@Biriksz_Krokiksz!: huuuuuuuuu, azt a filmet én is láttam! teljesen ledöbbentem hogy néz ki, aztán jót röhögtem... :D

2017.05.26. 17:09:57

@Kapitánylány: rémes, de jó választás volt a szereplő. már attól becsokizok (én!!!!!), ahogy néz.
süti beállítások módosítása