Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 3/1 – The Perils of Cupid / Vienna, November 1908

2017. május 18. 11:00 - Gabba

Az eredeti sugárzás szerinti 2x09-es epizód félig-meddig hazai vizekre vezet, itt leszünk a szomszédban, Bécsben, szerelmi szálat gombolyítva. Öreg Indyvel nyitunk, aki egy Saten Island-i pszichiáterhez, Carol Schultzhoz érkezik időpontra. Az előzményekről annyit tudunk meg, hogy Indy felmászott egy fára egy ott rekedt macska után, de alig ért a közelébe, a jószág leugrott és elfutott, ő viszont egyedül nem tudott lemászni a magasból. A gyerekei ebből azt szűrték le, hogy már nem mindig tud önállóan intézkedni és idősotthonba akarják utalni. A dokihoz most azért jött, hogy vizsgálja meg és adjon igazolást, hogy semmi baj nincs az agyával. A doki nekilát feltenni a szokásos kérdéseket, volt-e elmebetegség a családban?, nem, válaszolja az öreg. Részt vett-e korábban pszichológiai analízisen?, nem, hacsak a Sigmund Freuddal való beszélgetésem nem számít annak,  mondja Indy. A doki ettől enyhén szólva paff lesz, ott volt még Carl Jung és Alfred Adler is, teszi hozzá az öreg könnyedén, majd úgy dönt, elmeséli az egész történetet, ami az 1. Nemzetközi Pszichoanalitikus Konferencia idején zajlott Bécsben, ahová apját is meghívták vendégnek.

indiana03_1_00.JPG

Váltunk a békebeli Bécsre, Stefansdom, Hofburg, Karlskirche, Belvedere, még nézni is tereh, na és a Spanyol Lovasiskola, natürlich. Fiatal Indynk is itt van, csoportos lovasoktatáson vesz részt, közben egy nála pár évvel idősebb kislányt stíröl folyamatosan. A lány nem közönséges fruska, mert a lovaglómester királyi fenségnek szólítja, hoppá. Galopp közben a fenség fejéről egyszer csak leesik a kalap, uramatyám, most mi lesz? Természetesen Indy találja fel magát elsőnek és a lóról lehajolva menet közben felkapja a kalapot az Indiana Jones mozifilmek főcímzenéjének pár taktusára (kicsit vihogok) és átadja a lánynak. Az zavartan megköszöni, de ezzel vége is az oktatásnak, a lovasok elhagyják a porondot.

indiana03_1_01.JPG

Az oktató persze igazi vaskalapos, nem hogy megdicsérné herr Jonest a tettéért, inkább lecseszi, mondván, hogy ez itt nem holmi vadnyugati show, hanem előkelő lovasiskola. Deine Mutter, gondolja Indy, de hangosan csak annyit mond: Entschuldigung, herr Hauptbahnhof! Lovát bevezeti az istállóba, és itt szemtől-szembe találkozik a fenséggel. Nagyon jól lovagolsz, de ezt biztos tudod, kezdi Indynk a csajozós dumát, majd udvariasan bemutatkozik. Én Sophie vagyok, apám a trónörökös Ferenc Ferdinánd, mondja erre a lány, teljes nevén Sophie Marie Franziska Antonia Ignatia Alberta von Hohenberg. És hogyan szólítsalak?, kíváncsiskodik Indy, fenségnek, jön a válasz, majd a két újdonsült ismerős közös sétára indul a közeli parkban. Mögöttük a két nevelőnő ballag, miss Seymour Indy, és Emilie a hercegnő részéről.

indiana03_1_02.JPG

November van és hideg, Jones junior persze kesztyű nélkül nyomja, a fázós muffok keze viszont bélelt muffban melegszik. (Elnézést a hímsoviniszta dumáért, de egy poénért mindent.) Indy a legfrissebb élményéről mesél, milyen klassz volt felülni a Práter óriáskerekére és meglepődik, hogy Sophie még nem próbálta ki. De hát te hercegnő vagy, bármit megtehetsz, csodálkozik, mire Sophie csak hümmög. Négyesben bemennek egy kávézóba uzsonnázni, a fiatalok persze nem tudnak sokáig egy helyben ülni és engedélyt kérnek egy kis sétára kettesben, persze szigorúan látótávolságon belül. Pompás összhang alakul ki köztük és hamarosan elvegyülnek a parkban sétálók között.

indiana03_1_03.JPG

Jobbról sült gesztenyét (Bratkastanie), balról sült kolbászt (Bratwurst) akarnak rájuk tukmálni, de ők inkább a közeli korcsolyapályához mennek és pár pillanat múlva már a köznép közé vegyülve vidáman csúszkálnak, szarva a látótátávolságra. (Remélem, ez nem számít felségsértésnek.) Szemmel láthatóan élvezik egymás társaságát, nevetve koriznak és amikor Sophie elcsúszik és lehuppan felséges popójára, Indy lovagiasan felsegíti.

indiana03_1_04.JPG

Innentől kéz a kézben koriznak, aláfestésül természetesen bécsi keringő szól, Liebe liegt in der Duft, de azt is mondhatnám, love is in the air. Az idill azonban nem tart sokáig, mert a fák között a hótt ideges Emilie tűnik fel két rendőrrel, mögöttük miss Seymour trappol. Emilie magán kívül van a rémülettől, amit a hercegnő eltűnése okozott nála, többet nem találkozhatnak!, fenyegeti meg Indyt.

indiana03_1_04_1.JPG

Az incidens nem várt diplomáciai bonyodalomhoz vezet, ugyanis maga Ferenc Ferdinánd ír felháborodott hangú levelet az amerikai nagykövetnek, Richard Kerensnek. Szállásukon Jones senior dühösen lobogtatja a levelet fia orra előtt, de hát én nem csináltam semmi rosszat, védekezik Indy, miközben egyre kisebbre húzza össze magát a széken. A prof pörög, mint a búgócsiga: Szégyent hoztál ránk és a hazádra! (Az ilyen dumától a falnak megyek, csak közlöm.) Elnézést fogok kérni a nevedben és nincs több lovaglóóra!, teszi hozzá zárásul és lelép. Anyuka azzal igyekszik vigasztalni Indyt, hogy a Habsburgok állandó veszélyben élnek, mert a Monarchiának sok az ellensége, ezért ideges mindenki a hercegnő miatt. De én csak barátkozni akartam vele, mert az egész világon nincs olyan, mint ő, mondja Indy elkeseredetten.

indiana03_1_05.JPG

Leckeírás közben, vagy inkább helyett, ezért úgy dönt, magyarázkodó levelet ír Sophie-nak, de hiába igyekszik eldugni miss Seymour elől, az kiszúrja és amíg Indy az egyenlő szárú háromszögekkel foglalkozik, titokban elolvassa. A faterral ellentétben azonban ő nem kap idegrohamot, hanem irodalomórára vált és pár szerelmes verset olvastat fel Indyvel. Az első Thomas Wyatt „Of the Pains and Sorrows caused by Love” c. költeménye, ezt sehol sem találtam magyarul online, aki ügyesebb nálam, az dobjon már egy linket kommentben, köszi. Indy meglepődik, hogy a költők már több száz évvel ezelőtt is úgy éreztek, mint most ő, igen, a szerelem örök irodalmi téma, helyesel miss Seymour és előveszi a következő verset, A szerelem filozófiáját Percy Shelleytől. Bizony Henry, a szerelem mindenkit elér, van akit túl korán… - majd némi melankolikus szünet után így fejezi be a mondatot: És van, akit túl későn.

indiana03_1_06.JPG

Az incidens nyilván Sophie-t is foglalkoztatta, mert ő is levelet írt Indynek, de az övé meg is érkezett a címzetthez. Indy felbontja és örömmel olvassa a kedves sorokat, miszerint: csodás volt a tegnapi nap, remélem, egyszer újra találkozhatunk, szeretettel Sophie. Reggeli közben szóba kerül az éppen zajló Pszichoanalitikus Konferencia és az esti fogadás, Anna szerint ez nem igazán izgalmas program egy gyereknek, az ifjú Henry talán inkább maradjon itthon. A prof azonban ellentmond, nem árt, ha a fiú megismerkedik egy olyan híres emberrel, mit Sigmund Freud, elmennek együtt a vacsira, jó lesz. Később Indy arról faggatja a mamáját, kapott-e valami ajándékot a papától, amikor az udvarolt neki? Igen, ezt a nyakláncot, azóta is megvan, mutatja Anna az ékszert.

indiana03_1_07.JPG

Indy úgy dönt, ő is beszerez valami szívhezszóló ajándékot Sophie-nak és nyakába veszi a belvárost. Sorra járja a Grabent, a Kärtner Strassét, a Herrengassét, und so weiter, és az egyik bizbaszárusító bolt kirakatában megpillant egy hógömböt, amiben egy fiú és egy lány fut vidáman. (Jut eszembe, a Minyonokból a ’bógömb’ megvan?) Az ára azonban 40 shilling, ennyi pénze nincs barátunknak, ezért szomorúan kikullog az üzletből. A közeli piactéren egy rosszarcú fószer itt a piros, hol a pirossal igyekszik megfosztani a népeket felesleges pénzüktől.

indiana03_1_08.JPG

Indy persze ismeri a trükköt és a soros áldozatot (érted, Soros!) meggyőzi, lebuktatja neki a csalót. A pechvogel újabb köteg pénzt tesz le az asztalra, a csaló össze-vissza tologatja a három kis poharat, de Indy a végén habozás nélkül megmutatja, melyik alatt lapul a golyó. A csaló mérgesen perkál a kuncsaftnak, aki a jól sikerült pénzvisszaszerzés jutalmául átad pár bankót Indynek. A srác boldogan siet vissza a boltba és kifizeti a hógömböt.

indiana03_1_08_1.JPG

Siet vele a palotához és hangosan hívja Sophie-t, aki persze nem hallja, az őrök viszont igen és többszöri „húzzál innen”, „geh’ weg” felkiáltással eltávolítják a bejárat közeléből. Ekkor hintó érkezik, amiből szúrós szemű és szúrós bajszú férfi nézeget kifelé, Ferenc Ferdinánd, a trónörökös. Az őrök tisztelegnek, de Indyt természetesen nem engedik a hintó közelébe, így kénytelen dolgavégezetlenül távozni.

indiana03_1_09.JPG

Este Kerens nagykövet vacsorát ad a híres pszichiáterek tiszteletére, az asztalnál egymás mellett ül a három nagy ember, balról jobbra Jung, Freud és Adler:

indiana03_1_10.JPG

Mindhárman a saját elméletüket fejtegetik, és bár van néhány közös pont, a különbség több. Freud szerint ugyebár minden az elfojtott szexualitásban gyökerezik, Jung inkább az elme szerepét hangsúlyozza, ami folyamatosan ingázik az értelmes és az értelmetlen között, a szerelem tehát nem más, mint az egyensúly utáni vágy. Freud ezen továbblépve azt hangsúlyozza, hogy minden szeretet a szexuális kielégülés iránti vágyból ered, még ennek az itt üldögélő fiúnak az anyja iránt érzett szeretete is. Anna Jonesnak ez már kissé sok, pironkodva gyűrögeti a damasztszalvétát, a zavart helyzetet a háziasszony oldja meg: a hölgyeket áthívja a szomszéd szobába egy kis könnyed csevegésre, aminek témája a forróvíz-visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez.

indiana03_1_11.JPG

Henry junior viszont marad a férfiakkal és a beszélgetés tovább pörög a szerelem témakörében, Adler szerint a szerelemben az ember egész személyisége részt vesz. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a szerelem egyszerre fájdalmas és csodálatos, viszont sohasem szabad megtagadni attól, akit szeretünk. Még sok ilyen bölcsesség hangzik el, a technikai részletekről viszont nem esik szó, azokat Indy majd elolvashatja Fritz Kahnnak A szerelem iskolája c. munkájában.

indiana03_1_11_1.JPG

A sok jó tanács és biztatás eredményeként Indy úgy határoz, még egy próbát tesz a palotánál. Felmászik a kapu rácsára és ismét hangosan kiabálja Sophie nevét, de helyette megint csak az őrök kerülnek elő, ezúttal már puskát szegezve a kis bajkeverőre. Lehívják a Kurt nevű fő udvari tányérnyalót, akit Indy arról győzköd, hogy élet-halál kérdésről van szó. Meglepő módon Kurt hagyja magát meggyőzni és úgy dönt, felkíséri Indyt Ferenc Ferdinándhoz. A trónörökös enyhén szólva nem örül, hogy félbe kell szakítania a vacsoráját, először úgy néz a betolakodóra, mint valami pondróra, de aztán nagy kegyesen mégis meghallgatja.

indiana03_1_12.JPG

Indy mondandója rövid és velős: szeretné megkéri a hercegnő kezét – persze nem most, hanem pár év múlva, amikor már idősebb lesz. Most csak szeretne tőle elbúcsúzni, mert holnap továbbutazik a szüleivel. Beleszerettem Sophie-ba és szerintem nagy veszélyben van, mert az veszélyes, ha valaki elfojtja az érzéseit, teszi hozzá magyarázólag, nagyon cuki a srác. Meglepő módon Ferenc Ferdinándot is megérinti a vallomás, mert nem az őröket hívatja, hanem elmeséli, hogy Indy fellépése mennyire emlékezteti az ő lánykérésére. Annak idején ugyanis ő is pont így rontott be későbbi felesége, Chotek Zsófia grófnő szüleihez. Jóindulatát bizonyítandó visszaadja Indynek a Sophie-nak írt levelét hozzátéve, ahhoz semmiképpen nem járul hozzá, hogy lánya egy amerikaihoz menjen hozzá. Bátor vagy, jó katona lesz belőled, találkozzunk pár év múlva Szarajevóban és megiszunk egy jó kávét, mondja a trónörökös búcsúzóul, ezzel visszavonul a már valszeg kihűlt sült kappanhoz.

indiana03_1_13.JPG

Kurt előhívja az egyik kocsit, hogy Jones úrfi azzal menjen haza. A nagykövetséghez érve Indy úgy tesz, mintha a kapu felé indulna, de aztán kihasználva a kocsis pillanatnyi figyelmetlenségét, felkapaszkodik a kocsira és elbújik a poggyászládában. A kocsis vidáman fütyörészve visszahajt a palotához és az istállóban kifogja a lovakat. Indy óvatosan kimászik a ládából és egy szénahalom alatt elbújva várja meg, amíg tiszta lesz a levegő. (Erre egy istállóban várni mondjuk eléggé reménytelen, de mindegy.) Miután az összes istállószolga eltávozott, Indy kimászik az ablakon és a konyhán át megkezdi útját a palotában. Az étellifttel felhúzza magát az emeletre és végiglopakodik a folyosón az utolsó teremig. Ott éppen kamarakoncert van, Indy a fal mellett araszol a terem túlsó végéig, de ott nem olyan könnyű ám kijutni, mert az ajtókilincs vagy két méter magasan van. A frász ebbe a barokk művészetbe!, morog Indy és széket húz az ajtó elé, arra felállva már eléri a kilincset.

indiana03_1_14.JPG

Oson tovább, de a zajra felfigyel pár udvari léhűtő, őket a könyvtárban elbújva sikerül leráznia. Ezer a veszély minden irányból, komolyan mondom Tarzan élete ehhez képest kutyafasza. Indy végre odaér a hálószobához, az ágyban főkötős alak fekszik, de nem Sophie az, hanem Emilie. Indy a félhomályban óvatosan kikerüli a szoba közepén hagyott porcelán éjjeliedényt, majd bemászik egy újabb ablakon és végre célhoz ér: az ágyon Sophie üldögél.

indiana03_1_15.JPG

Kölcsönösen megörülnek egymásnak, látnom kellett téged, még mielőtt elutazunk, kezdi Indy, és szavai értő fülekre találnak. Sophie elővesz egy nyakláncot, a medálban saját fényképével és odaajándékozza Indynek. Cserébe a fiú átadja a hógömböt, wunderschön, mondja őszinte örömmel Sophie.

indiana03_1_16.JPG

Mindenhonnan írok majd neked, akkor is, ha nem kapod meg, mert senki nem veheti el tőlem, amit irántad érzek, tesz vallomást Indy, és ezek után mi jöhetne más, mint a csók. Persze esetünkben ez csak egy esetlen szájrapuszi, de annak cuki. A rövidre szabott együttlét végén Indy az ablakon át távozik, ahogy azt a témába vágó szakkönyvek előírják. Lemászik az udvarra, még int egyet búcsúzóul és elindul a hóesésben, Sophie az ablakból hosszan néz utána.

indiana03_1_16_1.JPG

New Yorkban a pszichiáternő meghatódik a történettől (ezzel nincs egyedül) és kijelenti, hogy Mr. Jonesnek semmi baja az értelmi képességeivel és erről igazolást is hajlandó adni. Azt azért árulja el, találkoztak még valamikor Sophie-val?, kérdezi, mire öreg Indy peckesen kihúzza magát: Természetesen, de az már másik történet, és botját lóbálva kisétál a rendelőből.

indiana03_1_17.JPG

Címkék: Indiana Jones
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.18. 14:17:20

Páncélpikkely kültakaróm ellágyult. Szipp.

Gabba 2017.05.18. 14:40:34

@Biriksz_Krokiksz!: és a hajadat is megmostad, ahogy ígérted :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2017.05.18. 14:52:08

@Gabba: új protkofenyesites volt, ahogy látom.

Te is mintha fiatalodnál, amúgy egyébként tulajdonképpen.

2017.05.18. 15:24:03

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: éjszaka le fogom fűrészelni a papucsod sarkát, te kis pimasz!

Gabba 2017.05.18. 16:11:00

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: úgy meghatódtál, hogy felcserélted a kommenteket, de nem baj, mert a fiatalodást gond nélkül magamra veszem :)

2017.05.18. 16:25:13

@Gabba: a pószt az oka, mindenkiből kihozza a románckodós hajlamát ;)

Gabba 2017.05.18. 16:34:37

@Biriksz_Krokiksz!: akkor mi lesz itt jövő héten, amikor még mélyebbre merülünk a romantikába? :)

Pácsó Ármándó 2017.05.18. 17:17:01

És az mikor lesz, hogy a felnőtt Indy találkozik Szofival és egy romantikus pillanatban ránehézkedik és ... :-)
Köszi a hogyvoltot, megmosolyogtatott! Értettem is a 90%-át (a németet nem) :-) A "Hauptbahnhof" nem valami metróállomás félét jelent? :-)
Ha annyira féltették a kis hercegnőt, miért csak egy molett dadus vigyázott rá? Semmi titkosügynöki kíséret? :-)

2017.05.18. 18:21:27

@Gabba: nem vagyok erős romiskodásban :/ spec én a háborús párizsos részt várom Mata Harival, azt meg is fogom nézni, hóttuti!

Gabba 2017.05.18. 19:16:48

@Biriksz_Krokiksz!: és a múlt hetit már megnézted, a festős párizsist? megígérted

@Pácsó Ármándó: sztem csak olyan lesz, hogy felnőtt Indy a lövészárokban rágyújt egy füstszűrős Szofira :)

ne aggódj, jövő héten olaszul kell tudni, az biztos jobban megy majd :)

ja, és rejtvény! honnan való a "Nichts, herr Hauptbahnhof!" idézet?

2017.05.18. 19:24:04

@Gabba: jó de azt nem mondtam, h mikor ;) feltétlenül pótolom, csak jussak mán oda.

Gabba 2017.05.18. 19:34:34

@Biriksz_Krokiksz!: mert helyette exeket meg pumpedeket nézel :P

2017.05.18. 19:46:58

@Gabba: pumpedet nem nézek. külföldi rilitiket igen, meg sok tényleg jóféle sorit, amikről hv viszont nincs. Meg ugye olvasni is kell, mert az jó, meg tájékozódni a világi történésekről, meg kapcsolatokat ápolni. Marha sok mindent bele kell sűríteni ám egy-egy napba ;)

Gabba 2017.05.18. 20:10:52

@Biriksz_Krokiksz!: na jó, ráadásul az abált szalonnád is nagyon jól sikerült, Margit, lenyomtam fél kilót belőle.
kenyér nélkül :)

2017.05.18. 20:16:16

@Gabba: örülök pistámka! hétvégén csípős csirkeszárnyakra meg grillezésre készüljél felfele!

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2017.05.18. 20:28:10

@Biriksz_Krokiksz!: az jó lesz, mert nem bírom a magasat :-D

@Gabba: rád értettem, te :-D

Gabba 2017.05.18. 21:04:26

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: akkor jó, csak a protkós vonal megzavart, mert Birinek szebb van :)

@Biriksz_Krokiksz!: nem bírom a csípőset, de grillezni bármit bármikor!

Gabba 2017.05.18. 21:25:07

@Biriksz_Krokiksz!: de hát mondtam, hogy a szalonnád szuper!

Gabba 2017.05.18. 21:51:23

párás szemel nem lehet hogyvoltot írni: természetesen Staten Island és schilling a helyes

Flankerr 2017.05.18. 22:58:20

Ejha, ez ismét jól sikerült :)

2017.05.18. 23:17:46

Mondjuk a cukker kisIndynek választhattak voltak szerethetőbb öregkori figurát, vhogy nem tudok megbarátkozni vele, sajnálom.

2017.05.19. 08:08:06

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: külön erre az alkalomra csináltattam-políroztattam-élesíttettem ki!
₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩₩

Gabba 2017.05.19. 08:29:40

@Biriksz_Krokiksz!: mit lehet tenni?
annak idején én is cuki kisfiú voltam :)

2017.05.19. 10:29:45

@Gabba: és a legvonzóbb Hutt lett belőled! ...nyafogjá' mán...
xD

Gabba 2017.05.19. 12:45:00

@Biriksz_Krokiksz!: köszi drága, most qrvára kihúztam magam, de még így se érem fel a kilincset, akárcsak Indy :)

Pácsó Ármándó 2017.05.19. 17:45:42

@Biriksz_Krokiksz!: Én se, olyan mint dr. Mengele.

@Gabba: Az egyedüli amit el tudnék képzelni a "Top Secret!" című alapmű :-))

2017.05.19. 17:59:12

@Pácsó Ármándó: de most gondolj bele, felnőve lesz belőle majd szexi Harrison Ford, a végén meg...ehhh.

Gabba 2017.05.19. 19:08:04

@Pácsó Ármándó: lehetne az is, de nem

tessék, tessék, lehet még próbálkozni

Pácsó Ármándó 2017.05.19. 20:33:06

@Gabba: Én csak ezt láttam, amiben németül beszélnek :-)
Mondjuk egy Monty Pithont még el tudok képzelni :-)

2017.05.19. 20:37:38

@Gabba: herr komissar Falco rossz helyen szállt ki a Sharknadoból, és útbaigazítást kért!!! :)))))

2017.05.19. 20:41:10

@Pácsó Ármándó: mi is ilyenek leszünk, mikor megöregszünk. én Janka néni akarok lenni, stipistopi! vagy Szikszay Etus. (még nem döntöttem)

2017.05.19. 20:53:31

@Gabba: kövi tippmixem még Az egy óra múlva itt vagyok.
Vagy.
Szabad a gazda - gondolta Stirlitz.

Pácsó Ármándó 2017.05.19. 21:29:04

@Biriksz_Krokiksz!: "Stirlitz, mikor este átment a parkon, észrevette, hogy egy szempár figyeli.
- Müller - gondolta Stirlitz.
- Stirlitz - gondolta a bagoly."

2017.05.19. 21:44:32

@Pácsó Ármándó:
-AZ ELEFÁNTOK ÉSZAKRA MENNEK!!! - mondta az idegen nyomatékosan, erős orosz akcentussal.
- Az elefántok elmennek a francba! - mondta bosszúsan Bormann. - Stirlitz egy emelettel feljebb lakik!

Pácsó Ármándó 2017.05.19. 22:01:30

@Biriksz_Krokiksz!: Minden év február 23-án (a Vörös Hadsereg napján) Stirlitz harmonikával járta Berlin utcáit és tereit, közben kozák dalokat énekelt. Nem is sejtette, hogy ezekben a napokban milyen közel állt a lebukáshoz

@Gabba: Bocs az offért! :-)

2017.05.19. 22:10:29

@Pácsó Ármándó: instant klasszik, és a világirodalom ill filmművészet első és úttörő mémje a stirlitz kult.

Gabba 2017.05.19. 22:52:18

@Biriksz_Krokiksz!: @Pácsó Ármándó: úgyse fogjátok elhinni, de hátha: az M3 nemrég kezdte adni a Stirlitzet és arra gondoltam, nekiállok hogyvoltozni.

de aztán az Indy iránti nosztalgiám erősebbnek bizonyult. Stirlitz még várjon.

a rejtvény még nincs megfejtve, holnap estig lehet próbálkozni

2017.05.19. 23:20:32

@Gabba: komolyan?! feltétlenül megnézem. Hogyvolt róla, hááát...mindegy, nem hagyunk Nackt unter Wölfen, ha úgy alakulna.

Gabba 2017.05.19. 23:54:34

@Biriksz_Krokiksz!: köszi, bíztam benne, hogy betakarsz, ha úgy adódik :)

Flankerr 2017.05.20. 04:18:19

@Pácsó Ármándó: Az én kedvencem:

""Stirlitz, mikor este átment a parkon, észrevette, hogy egy szempár figyeli.
- A Gestapo!!!! - gondolta Stirlitz.
- Anyád!!! - gondolta a bagoly."

2017.05.20. 20:20:40

Kopp-kopp!:) Csőrkopogtatással Pipi jelenti, h nagyon édes-krémes-mézes kis hogyvótót olvasott a minapinapon estefelé, félúton, mégha kicsit késésben is, mert leesett az
üllőjéről, de már a helyére reppent!:)

Indy fiúcska kitűnően érezheti magát, mert irtó csuda és romlatlan, bimbódzó szerelmi történetet kanyarított maga köré. A fotón jól látszik a kamaszok vonzalma, ahogy öleli a kis Sophie a hógömböt, és egyben tipíkus korjelenség is, ahol a lányka érettebbnek látszik, de magasabbnak biztos. Bár ettől függetlenül Indy koránál jóval érettebb szellemileg, ami húzza magával nyilván a testi érettséget is! (És még nőni fog!:)) De így van ez rendjén, előbb-utóbb mindenkit megrázzz az áram!:D Mindenesetre jobb, mintha a 220-ba nyúlkálnánk, az biztos! Köszi a betett, székre állok (s jó nagyot kiáltok (nem!) fotó, nekem aranyos kontraszt is a szerelmes nagyfiú vagyok, ámde fel sem érek a kilincsig!:)) Első ránézésre úgy láttam, mintha a kilincsen lógna, komolyan:) és mintha direkció lenne, pont ezért az elmosódott kép a lábánál, vagy csak szeretném így hinni!:)

Egyszerűen mesésen gyöngyöztek a románc sorai, élvezettel olvastam (ahogy a csíkos és pöttyös könyveket anno!) és végig mosolyogva melegített, mert óhatatlalanul előcsaloGattya az ember saját kamaszkori románcát és ugyan nem hógömbike meg nyaklánc volt a hűség fogadalmának záloga oly korban:) hanem talán nyomdázott képecske kiszínezve, vagy ehhez hasonló lángra lobbantó tárgyak, ámde a következő fejlődési szakaszban má voltak technikai jelei a dugásnak (én kérek elnézést!) egy csemete kis akácfácska (májfa) kéménybe dugásával. Ezek is a románckodás kezdődő lépései vótak, mégha a tetőcserepeken kezdődött is a manuális munka, kinek mik a lehetőségei, ugye az adott korban és szituációban?!:)

Csak remélni tudom, h az elkövetkezendő epizódokban Indy kamaszkori románckodós hogyléte a következő mezőre lép, megolvassa hamarjában az ajánlott irodalmat a technika elsajátításáért is, és ugyanilyen mesés ízelítőt kapunk abból is, mint most.
Köszike, irtóra szerettem olvasni többször is.D És olyasmi volt, meghatódás, de olyan könnyed beleélős, megmosolygós!:)

Egyszóval üdítőként ittam!:) (Sör a közelben se volt!:)

taga20 2017.05.20. 20:39:40

@Gyöngypipi: olyat nem próbáltál még, hogy értelmes dolgokkal üsd el az unalmas életed?

segítek, me látom úgy nézel, mint a ponty a szatyorba, KÖNYV. kezd a kámaszutrával, utána jöhet a madárka:)))

Gabba 2017.05.20. 20:51:16

@Gyöngypipi: egészségedre! :)

"tetőcserepeken kezdődött is a manuális munka"
nyihihihi, ezen nagyon röhögtem, mert esetemben tényleg így volt, még a múlt században

az igazi Sophie 1901-ben született, tehát két évvel volt fiatalabb Indynél.
a valóságban mindkét színészgyerek 1980-as.

jövő héten szintet lépünk a romantikában, de nem Indy lesz a fókuszban.

a rejtvényre van tippcsid?

Gabba 2017.05.20. 21:07:08

@taga20: azért neked se lehet könnyű, kétszer jártál itt, mindkétszer csak azért, hogy személyeskedj és beszólj.

nem szoktam trollokat etetni, téged se foglak, de tisztább lenne itt a levegő, ha elhúznál

taga20 2017.05.20. 21:24:11

@Gabba: dzsábbá, azé ez a húzz el kicsit személyeskedésnek tűnik:)

egyébként, nem fogok megjelenni itt minden nap, ne fossá te remek ember:))

u.i.: te tényleg ekkora fasz vagy pina vagy, vagy csak csinálod?

Pácsó Ármándó 2017.05.20. 23:11:43

@Gabba: Ja, nekem elfogyott a tippem! :-)
És kéne Stirlitz hogyvolt, mint egy falat kenyér, szóval vedd fel, tőCCsed le, mentsed el a részeket! :-)

Gabba 2017.05.21. 07:01:46

@Pácsó Ármándó: na akkor szabadagazda: Picasso kalandjai

nem véletlenül ajánlgattam az újranézését :)

Stirlitznek muszáj lesz várnia, nem fér bele az időmbe a dupla élvezet :))

2017.05.21. 20:20:48

@Gabba: :D A múlt század is stimmel!:)
Köszönöm a háttér infót.
A rejtvényre volt tippcsim, P-vel kezdődött volna!:)

Gabba 2017.05.22. 11:14:43

@Gyöngypipi: Pipi kalandjai? :))

tanulság: máskor tessék egyből közölni a tippet, akkor nyerhettél volna
(valamit :)

Pácsó Ármándó 2017.05.22. 12:13:55

@Gabba: Ez itt a kérdés, hogy mit? :-)

Gabba 2017.05.22. 12:38:29

@Pácsó Ármándó: azt valszeg nem nyílt színen fogom közölni, vigyázni kell a jó híremre :))

2017.05.22. 15:51:12

@Gabba: Olyan is van persze, h Pipi kalandjai, csak a műfaja néha besorolhatatlan!:D
Akkor megmakkantam, annyira rácsudálkoztam:) de okulok belőle feltétlen, mert a vagy "valami" vagy mén valahová, az mindig izgalombatartó. :D

Gabba 2017.05.22. 16:36:34

@Gyöngypipi: nem beszélve Harisnyás Pippiről :)

Pácsó Ármándó 2017.05.22. 18:32:11

@Gabba: Akkor még jó, hogy nem taNátam el! :-)))

Gabba 2017.05.22. 20:06:52

@Gyöngypipi: nem láttam, csak olvastam, több kötet is van, tudtad?

Pácsó Ármándó 2017.05.22. 22:12:23

@Gyöngypipi: Ne egyetek könyvet! TéLLeg! :-)
süti beállítások módosítása