Hogy volt?

Exek az édenben 1x15 - Bí máj lájk jú

2017. május 16. 09:00 - Dzsudibí

Andika távozása utáni harmatos reggel, Tomi smink nélkül is szereti Francit, Csaba nem tudom pontosan mit érez, csak sejteni vélem, idézem:

"Most reggel amikor fölkelve, úgy hogy Andikától kong a villa, egy picit, tehát egy picit kong a villa én úgy érzem."

1_4.png

Terror tablet bejelez, egy pár randira mehet, hogy ki, azt közösen kell eldönteniük a nyomoroncoknak, amit Tomi úgy értelmez, hogy akkor ő eldöntötte, hogy ő és Franci mennek, Norbi emlékezteti, hogy közösen eldönteni valamit nem lehet egyedül. Mivel annyira nem tolonganak a népek egyébként sem, hiszen megint ott a figyelmeztetés az üzenet végén - vagy ahogy Francis mondaná: a tablet végén - hogy minden döntésnek következményei lehetnek, ezért végül Tomi az egyetlen legény a gáton, aki kockáztatni meri a nagy büdös semmit. Csabi ugyan tesz egy halovány kísérletet, hogy hátha, de azt nem tudhatta előre, hogy Tomi a kő-papír-olló stratégiai nagymestere mindig csak követ mutat, így verhetetlen. 

2_4.png

3_4.png

Milán és Norbi különböző arcpakolásokat találnak a fürdőben, amit kérdés nélkül azonnal fel is pattintanak magukra, na persze senki ne képzelje, hogy poénból, Norbinak fontos, hogy a bőre szép legyen. Amíg Franci és Tomi odakint romantikáznak, addig a bent maradt fiúknak a tablet parancsára verset kell írniuk egy lányról, akinek személyéről sorsolással döntenek egymás között. Norbi nem annyira örül, hogy szavalóverset kell írnia, mert általánosban 3 évig saját állítása szerint nem volt irodalomtanára, ezért ebben full béna.

4_4.png

5_4.png

Csabi a másik agytröszthöz, Norbihoz fordul segítségért, mert akkora spíler, hogy ő már nem is magyarul, hanem angolul szaval. Csakhogy annál a pöti részletnél elakad, hogy mit jelent az, hogy be my like you, mert ezzel ugyan kijön a rím, de ha esetleg úgy lehet csak lefordítani, hogy megbaszlak a seggednél fogva egy teliholdas éjszakán a fészer mögött te szőröstalpú jeti, akkor az nem ilik a versébe. Norbi viszont megnyugtatja, hogy nem számít mit jelent, mert a szándék a fontos. A versenyt végül Milán nyeri, mindenki döntse el maga, hogy megérdemelte-e, ugyanis voltam oly bátor, és kiírtam a műveket, hiszen mindenki tudja, hogy verba volant scripta manent, ugyebár. 

"Én azért értelmeztem ezt a feladatot. Jókai Mór az költő volt?" (Csabi)

6_4.png

7_4.png

Csabi Zsuzsihoz íródott verse

Drága Zsuzskamuska, 

tested mint egy puska.

Pilláid ravaszként szolgálnak,

tetkóid vad külsőt árasztanak.

Eszed mint egy hangtompító, 

álmod mint egy golyószóró.

Hangod úgy cseng mint egy ágyú,

de attól én be my like you.

 

Csabi saját bevallása szerint felhasznált stíluselemek: szóismétlés, megmagyarázás.

 

Norbi Barbihoz

Dír Barbószá.

Barbi, bejöttél a villába, mint a villám. 

Csános mosolyod elsodort, mint a hullám. 

Igaz, sokat nem beszéltünk még, 

De tudod, az ég sem mindig kék.

Záróakkordként még talán annyi, 

lábujjad mirt olyan mint az E.T.?

 

Barbi még ennek is örül, mert é még ennél is szarabbra számított.

 

Milán Berninek

A villa legszebb lánya

 

Berni egy csodaszép lány,

kivéve mikor hány.

MIndenem odaadnám érte,

pedig ő ezt sosem kérte.

Reggel mellette kelni, 

olyan érzés, mint amikor defektet kap a felni.

Gyönyörű szem, csodás arc,

Ez miatt a gatyámban megy a harc.

Berni, nekem te vagy a zsánerem,

már igazán leápolhatnád a bránerem.

Remélem te leszel a végzetem,

mert akkor boldog volt az életem.

8_4.png

9_4.png

10_4.png

11_4.png

12_4.png

Tomi eközben átkozza a napot, amikor kiművelte magát a kő-papír-olló királyává, ugyanis ezen a randin bizony nem puccos étterembe vitték őket kobe marha húsán nevelt lazacot eszegetni, hanem kibaszták őket a rizsföldek szélén a kocsiból, hogy na jó szórakozást parasztok, majd full gázzal elhajtottak. Franci az alkalomhoz és terephez illő fehér csipkefelsőben és világoskék picsasortban vág neki a földművelésnek. Eleinte még fogadkozik, hogy többé nem eszik rizst sem ezek után, de aztán csak ráérez az ízére, és a végére már eljátszik a gondolattal, hogy esetleg hazatérve felhagy a modellkedéssel, és felcsap rizstermesztőnek. Munkaruhája mindenesetre már van hozzá. A vége végül az, hogy keresztbe kassul összekenik egymást az ökörszaroshugyos iszappal, és csókolóznak. Nyamm. Még ennél is gusztustalanabb, hogy aztán talpig bekenve fossal mennek el enni, ahol megbeszélik, hogy Tamás egyelőre nem szerelmes Franciba, de a lány megkapja tőle a sokat ígérő "még akármi lehet" romantikus vallomást. Ja, és kedves Tamás, az ököruszály az nem egy állat. Köszönöm.

13_4.png

14_4.png

15_4.png

16_3.png

17_2.png

Jelez a tablet, mivel Milán nyerte a versíró versenyt, ezért Bernivel romantikus vacsira mehetnek kettesben. Berni a kamerának elmondja, amit már eddig is tudtunk, vagyis Milán iránt nem érez semmit, nem is fog, Tamásnak ellenben csak füttyentenie kéne, és rohanna vissza hozzá. Még szerencse, hogy taktikai szempontból Milán sem számít a lányra, mert ő meg Francival fejezné be a játékot, ami éppen egybevág azzal, amit Francis pedzeget a kamerának, miszerint nem bízik Tamásban, és inkább Norbihoz és Milánhoz húz. Na persze nem szexuálisan, mert úgy csak a kecskeméti nepper ellenállhatatlan aputeste dobogtatja meg az ő kicsiny szívét. 

"Milánról nekem az a véleményem, hogy nem bízok benne." (Bernike)

18_2.png

Tabletyó megint brümmög, és ezzel el is érkeztünk a mai epizód legjobb részéhez, MŰVELCSÉGI VETÉLKEDŐ következik. A nyeremény már megint egy randi, kis fantáziát vihetnének már a játékba a szerkik, és felkavarhatnák az állott szarlevest például egy védettségért folyó vetélkedőben, de lassan kezdem én is megszokni, hogy régen minden jobb volt. Franci mindenesetre annyira régen gondolkozott már, hogy alapvető dolgok nem jutottak eszébe a teszt kitöltése során. Mindenki sóhajtozik, kivéve természetesen Tamást, aki mellét kidüllesztve jár-kel, és sajnálkozik, hogy azt hitte, a teszt nagyobb kihívás elé állítja majd, de nem. Azt, hogy ki írta a Himnuszt, mindenki tudja, bár ahogyan azt már megszokhattuk az ilyen és ehhez hasonló műsorokban, híres költőknek, íróknak és hadvezéreknek általában csak vezetékneve van a nyomoroncok szerint, arra meg már nem is biztos, hogy kíváncsi vagyok, hogy hányan írták megoldásként azt, hogy Kölcsei. 

20_2.png

A rendszerváltás Franci szerint 1992-ben jött el, Milán még tovább megy, és szerinte már előre leváltottuk azt a bizonyos rendszert 1949-ben. Indonézia fővárosát Barbi nem tudja, ezért az "itteni" fővárost írja, Despanza (???), nem tudom, hogy Bali fővárosaként Denpasarra gondolt-e, vagy másra, mert én még Denpasarról sem hallottam ezelőtt, csak a térképről puskáztam. Milán biztosra megy, szerinte Bali, Zsu szerint pedig Mumbai. Csabi Toldi Miklóst Kölcseyhez köti, de csak azért, mert az már volt egyszer, és így nem kellett másik költő nevét is leírnia, elég volt benyilacskázni ehhez a kérdéshez, de a legjobb megoldás mindenképp Norbié, aki Vörösmarty Miklóst írta. A nátrium-klorid hétköznapi neve szénsav Csabi szerint, de Zsuzsi kijavítja, hogy az a CO2, sajnos a kokaint senki nem írta. A brexit ásványi anyag Berni szótárában, de születnek még olyan megoldások is, hogy gyógyszer illetve vegyület. 

"Nem is tudom mit gondoltam, hogy azt írtam, hogy ásványi anyag, közbe meg egy tök komoly dolog". (Bernike)

19_2.png

Az "Ej mi a kő! tyúkanyó, kend" kezdetű verset Franci úgy fejezte be irodalomórán a szavalásnál, hogy "az ablakban lakik ott fent", ami valóban rímel az első sorra, ez vitathatatlan. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosa New York, de ezen a kérdésen kevésbé ostoba emberek is el szoktak vérezni, úgyhogy nem annyira vicces. A Holdon elejtett toll mindenki szerint elszáll, kivéve Csabit, aki tudja, tudja és tudja, hogy az lassan le fog esni. A második világháború a gyökerek alternatív valóságaiban 1765-ben, 1962-ben, 1932-ben, de még Mindentudó Nagy Tamás szerint is 1956-ban volt. Norbi rettenetesen felbassza magát azon, hogy ő igenis jó történelemből, de mégis azt írta tévedésből, hogy 1939 és 1942 között le is zavarták a második világháborút. Alain Delon (szigorúan fonetikusan) Barbi szerint pornós, Csabi viszont pontosan tudja, hogy az öreg Dölonnak a fia. 

24_1.png

Pihenés és lezárásképp Berni ötlete alapján táncpárbaj következik, csak nekem tűnik úgy, hogy ennek a résznek az istennek nem akar vége lenni??? Berni Norbival kerül egy párba, aminek sem Zsu sem Milán nem örül annyira. Miután Norbi a kamerának megvallja, hogy azért voltak pillanatok, amikor ha nem lett volna ott senki rajta és Bernin kívül, akkor jól megcsinálta volna a lányt, Zsu szintén a kamerának elmondja, hogy a tánc alatt egyáltalán nem izgult, mert ismeri Norbit, és a Norbi az nem olyan. Mondjuk az arca a tánc közben mást mond, de aztán a versenyt követő bulikán minden elsimul.

21_2.png

A buli után mindenki elvonul, Tamás és Franci a takaró alatt kooperálnak, Norbi meg annyira bebaszik, hogy kultúráltan az ágyon ülve hánytatja magát. A kellemetlen helyzetet viszont kellő leleményességgel oldja meg, a hányás közepébe dob egy párnát, gondolom azzal a szándékkal, hogy az majd nemcsak eltakarja a balesetet, de reggelre fel is szívja, és még a szagokat is semlegesíti. Zsu nem bízik a módszer hatékonyságában, ezért kénytelen feltakarítani termést, majd háton fekve jól otthagyja egyedül a magát halottnak tettető Norbit. Ezután pedig mi mással is zárhatna Sylvi, minthogy ebben a részben romantika és szerelem járta át a játékosok szívét. Holnap valaki megy haza, de arról már nem én fogok nektek regélni.

22_2.png

23_2.png

Címkék: exek az édeben
91 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

É2I 2017.05.16. 10:46:14

Aztabezmag, művelcségi fenomének. Ezt a hányóst majd vissza kell néznem, szigorúan csak összevetés képen a bőröndbe-hányóssal. ;P

Dzsu! Továbbra is jól írsz, respect!

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2017.05.16. 11:12:29

most csak én aludtam be az epizódon, vagy tényleg nem mutatták, hogy a műveccségi vetélkedő győzteseként tomi randira megy csabival?

hszs 2017.05.16. 11:22:19

Képzelt jelenet a vetélkedőből:

Kérdés: Kinek a nevéhez fűzhetőek (füzerezhetőek) az "egypercesek"?
Francis: Tomi...

BobbyEwing 2017.05.16. 13:02:05

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: szerintem az a keddi epizódban lesz. Este volt a vetélkedő. És akkor lesz majd dráma, mert csak egyikük mehet vissza. Mr Minit reménykedhet, hogy kő-papir-olló-val döntsék el a nyertest. Lehet telefonáraknál is így alkudozik.
Amúgy meg csodálkozunk, hogy semmi taktika. Ezek annyira hülyék, hogy az nem elképzelhető. A védettség kártyát kár hogy nem játszották ki. Semmi dráma nincs ebben az évadban.

mézescsók 2017.05.16. 14:02:56

Hol van itt szerelem és romantika?
Amit én látok, az nem az.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 14:07:26

Csaba verse nálam mindent visz! Komolyan töktetszik!

statuslaci 2017.05.16. 14:35:12

Most már biztos hogy a szerkesztők nem a Harvardra mentek castingolni, de így legalább szórakoztató az egész. Azt mondjuk nem értem hogy miért kellett Franciékkal rizsázni, ha simán belebxák őket az ökörtrágyával felturbózott dagonyába ugyanott vannak.
Egy biztos, ez a csapat nem fogja öregbíteni hazánk imázsát Brüsszelben. Azt viszont meg kell hagyni, hogy Berni irgalmatlan jó csaj. A feje beltartalmától eltekintve sima tízes nálam.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2017.05.16. 15:08:58

@BobbyEwing: áh, köszi, így már világos. sajnos a műsor nézése közben túl sok agysejtem pusztult el.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.16. 16:16:53

találtam Tomekről szemüvegs képet. tök olyan mint egy teknős

Aharon 2017.05.16. 16:18:04

@statuslaci: Nálam is, egyszerűen nem tudok betelni vele. Bitang. Csak hát fejben, istenem.... bár ebben a csapatban már azt is kénytelen vagyok a javára írni, hogy a Brexit hallatán berezonált a fejében a kb. 8 évvel korábban utoljára hallott Bauxit szó. Ezek szerint bejárt a földrajzórákra, és nem teljesen reményetelen, ha jó kezekbe kerülne, nem ilyen Tomi kaliberű sittes parasztokéba, egészen jól ki lehetne nevelni. Az ingerszegény környezet senkinek sem tesz jót.

Aharon 2017.05.16. 16:28:10

@PeniValdes: Láthatóan jelen állapotában mindenképpen. Én csak azt a történészhez méltatlan feltételezést kockáztattam meg, hogy what if...?

Az a baj, hogy nekem nincsenek ilyen ismerőseim, és még nem kommunikáltam 5 szónál többet hozzá hasonló emberpéldánnyal. Csak feltételezem, hogy értő kéz egészen ki tudná tatarozni, hogy ne arra az egy kézenfekvő dologra legyen csak jó, ami BTK tényállás az USA több déli államában.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.16. 16:32:21

@Aharon: ja,csak neki tökéletesen megfelel ami most van.

Aharon 2017.05.16. 16:33:30

@PeniValdes: Szomorúvá teszel, de gyanítom, igazad van.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.16. 16:37:36

@Aharon: igazam van,én ugyanis 5 szónál többet is kommunikáltam hozzá hasonló példánnyal

paranyuszi 2017.05.16. 16:46:34

Szurkoltam, hogy Dzsubi írja ès a cím Bi maj lajk ju legyen... veszek egy lottot... :DDD

paranyuszi 2017.05.16. 16:48:03

@Aharon: ugyanaz igaz a nőkre is ami a férfiakra: kutyából nem lesz szalonna. Ezt kupàlhatnàd, de minek?

Aharon 2017.05.16. 17:09:13

@paranyuszi: Mert nagyon-nagyon szépecske és kár érte, hogy ilyen ostobácska, és nagyon tartalmas élete is lehetne, ehelyett... pazarlás, na.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.16. 17:09:33

@Aharon: úgyhogy jobban jársz ha inkább engemet választasz:))

Aharon 2017.05.16. 17:13:24

@PeniValdes: Deal :)

paranyuszi 2017.05.16. 17:36:08

@Aharon: ne aggódj, rossz pénz nem vész el! ;) (mára kimaxoltam a frappáns kömondàsokat! :D)

Dzsudibí 2017.05.16. 18:11:04

@paranyuszi: na basszameg, komolyan össze kell szednem magam, ha kiszámíthatóbb vagyok, mint hogy Tomi mit mutat kő-papír-ollóban.

Aharon 2017.05.16. 18:19:33

@Dzsudibí: Nem vagy, viszont kurva jól írsz. Keep rolling.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 18:51:46

@Dzsudibí: a bí máj lájk ju ALAP kihagyhatatlan hóttziccer.

(az a vers, azóta is erre pusztulok, ha értenék hozzá, eskü megzenésíteném)

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 18:57:57

@Biriksz_Krokiksz!: (elküldöm a Hajósnak)
((És megöl))

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 19:06:24

Bizonytalan vok, h nézzem-e ma élőben a csajhullást, de úgy félek, h nem lesz meglepcsi, és Barbi megy, nem igazán szóraztató-faktoros.

paranyuszi 2017.05.16. 19:46:17

@Dzsudibí: Nem a kiszámíthatóságra utaltam!!!! :DDDD Ezt egyszerűen nem lehetett másképp kezdeni.... :) Lájkolom az íràsaid! :)

BAZINGA2 2017.05.16. 20:41:33

Ez egy borzalom, honnan szedtek össze ennyi kultúrlényt? Csak füleltem a válaszokat, és azt hittem, hogy nem jól hallok. Amúgy az előző adásban amikor a biliárd golyó fejű Tomi azon morfondírozott, hogy most bejön egy szexi csaj és Ő jól megdugná és lenne egy "oltári szex" majd megfulladtam a röhögéstől. Ez a bazári majom a 2 perces maszatolást gondolja oltárinak? Szerintem még életében nem dugott egy jót. :))))) Nem bánnám, ha már kiesne, úgyis nem sokára vége van. Mindenesetre ez a leggyengébb az ilyen show közül.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 20:54:53

@BAZINGA2: sóelem, engedd el ;)
____
A tájékozottsági tesztek meg annyira béndzsók, faszér' kell erőltetni, ők dőlnek-hahotáznak a maguk balfaszságáin, én meg csak ásítozom rajtuk. SzabóBéla mekkora poén már?! Hahahha. Semekkora.
Mutatom a lényeget (irtó #elfogultságin)
"Eszed mint egy hangtompító,
álmod mint egy golyószóró.
Hangod úgy cseng mint egy ágyú,
de attól én be my like you."

Dzsudibí 2017.05.16. 21:23:49

@Biriksz_Krokiksz!: nehogy magamra varrassam. Szigorúan nyakra, persze.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 21:32:44

@Dzsudibí: kifér? (nehogy már) ((Unokáink sem fogják látni, avagy, Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát))

Dzsudibí 2017.05.16. 21:38:24

@Biriksz_Krokiksz!: lehet, hogy kínaiul csináltatom meg, mert az olyan egyedi. Mellé még két sas. Meg egy csillag. Meg egy szív, amiből tűzcsóva csap fel. Most kicsiben, aztán ahogy az évek során nő a tokám, úgy lesznek egyre jobban láthatóak a részletek. Holnap haljak meg, megcsináltatom.

Mók_Ica 2017.05.16. 21:38:46

szasztok :)))) Tompika és Csabi randijával kezdtünk??? tényleg, fiú vagy lánypár is nyerhet? vagy előírás a vegyespáros????

eközben Milán és Berni mit csinál a paplan alatt???? még jó, hogy Bernike nem vonzódik Milánhoz...

hszs 2017.05.16. 21:40:09

Na, most roggyan meg az oktatási rencer Balin...

Mók_Ica 2017.05.16. 21:40:12

@Dzsudibí: nyakra, mmkk :))) és után persze ugyanúgy emelgesd a fejecskéd, mint Tompika :))) a mozdulatot gyorsan lesd el :))))

Mók_Ica 2017.05.16. 21:40:50

@hszs: tök szépen mondták a pillangót és a sündisznót :))))

Mók_Ica 2017.05.16. 21:41:48

Tompika wazzze... isten mentse a gyerekeket..... nehogy taníts!!!!

hszs 2017.05.16. 21:42:19

@Mók_Ica: Elismerem! :-) (Megijedtek a tetkóstól, nem mertek félreintonálni...)

Mók_Ica 2017.05.16. 21:44:00

@hszs: egy egész verset is utánuk mondanak szépen.... :))))

hszs 2017.05.16. 21:45:23

@Mók_Ica: Csak h.l. gőzük sincs, mit tanított nekik a 2 kukubenkó :-)))

Mók_Ica 2017.05.16. 21:45:47

Tompika tanítani fog, Milán masszír-szalont nyit..... mert olyan még nincs Mo-on..... Milán hol él???

Mók_Ica 2017.05.16. 21:47:00

@hszs: a 2 kukubenkónak sem volt sok gőze róla :)))) a szerkik mondták, ők csináltak vmit.... mer' ők ilyen spontán fiúk.... jó kis randi ez :))))

hszs 2017.05.16. 21:49:05

@Mók_Ica: :-)))))) Szellemi munka, lelki feltöltődés, bullshit-generátor...

Mók_Ica 2017.05.16. 21:49:57

@hszs: csak hogy irigykedjenek a többiek :))))

Mók_Ica 2017.05.16. 21:51:34

4 fiúhoz gyün Sylvy...... fiú vagy lány megy haza??? sztem a fiúknak 1 lányt kell kitenni és ha így van, akkor Barbi megy.....

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 21:51:58

@Dzsudibí: ezzekkel a gecc kínai írásképekkel vigyázkodjál, képesek két biszbasszal felvarrnai, hogy (idézek) 'esetleg úgy lehet csak lefordítani, hogy megbaszlak a seggednél fogva egy teliholdas éjszakán a fészer mögött te szőröstalpú jeti'
instant klasszik mondjuk így is!

hszs 2017.05.16. 21:53:39

@Mók_Ica: Ki fog kipottyanni reklám után, szerinted?
Mondjuk annyi szuper ötlet hangzott itt már el, hogy a hazatérő minimum grundol 2-3 startup-ot...
Norbi meg építhetne időgépet, hátha valóban sikerül '42-ben lezárnia a II. VH-t.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 21:58:24

@Mók_Ica: tutira veszem. (hello bébike)

Mók_Ica 2017.05.16. 22:00:42

@PeniValdes: őt a fiúk tuti nem szavaznák ki ;))))

@Biriksz_Krokiksz!: szeva *-* :))))

@hszs: sztem a fiúk egy lányt fognak hazaküldeni.... Barbit.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.05.16. 22:03:09

@Mók_Ica: pedig mekkora lenne már,ha Sylvy hirtelen előkapna egy deszkát,és elszörfözne a naplementébe

Mók_Ica 2017.05.16. 22:04:30

@PeniValdes: az az utolsó részben lesz :))))

a fiúk milyen szépen kibeszélik a csajokat......

hszs 2017.05.16. 22:04:47

Osztják a vérkoktélt

aruhamiatt 2017.05.16. 22:05:43

Milánnak a csirkeszárny a steak?

Mók_Ica 2017.05.16. 22:06:35

na, ki lesz az a lány?

hszs 2017.05.16. 22:07:22

@Mók_Ica: Te már mindent megmondtál! :-)

Mók_Ica 2017.05.16. 22:07:29

micsoda kripta hangulat a lányoknál.....

Mók_Ica 2017.05.16. 22:07:56

@hszs: ha Barbit küldik, akkor igen... :)))

Mók_Ica 2017.05.16. 22:10:11

óóóóó hogy aza.... Tompikának nemm volt ideje Barbival beszélgetni..... höööö

na, megyek holnap lottózni..... bár igaziból ez elég kiszámítható volt......a lottó nem az

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:10:14

3 órája írtam, h Barb lesz.

Mók_Ica 2017.05.16. 22:11:24

mit rííínak a többiek.... örülnek, hogy nem ők mennek, hanem Barbi.....

Mók_Ica 2017.05.16. 22:12:08

@Biriksz_Krokiksz!: kiszámíthatóan eCCerű a csapat.....

Mók_Ica 2017.05.16. 22:13:44

szegény Csabi.... egyedül van.... ő lesz a kövi kieső....

hszs 2017.05.16. 22:14:02

felkészül Csaba

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:15:45

@Mók_Ica: mondjuk nem véletlenül. nekem pl a csaj nevén is gondolkodnom kellett eddig is, h ez ki is. sokat nem tett le az aztalra, h bekerüljön a köztudatba.

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:21:28

@Mók_Ica: @hszs: ja. ugyanaz pepitában, mint barbi vót.

Norbi és Tomek végső párbajcsi lesz, kérdés h Té a két csaja közül melyiket viszi döntőbe (FrancisBarbi közül). Sztem Francist.

Mók_Ica 2017.05.16. 22:22:19

@Biriksz_Krokiksz!: utolsó beköltöző..... ráadásul az exe sem zavart sok vizet..... esélye sem volt...

Mók_Ica 2017.05.16. 22:23:36

@Biriksz_Krokiksz!: én remélem Franci és Milán meglépi a párosodást......

Mók_Ica 2017.05.16. 22:26:43

Bernike úgy gondolja, hogy mindegyik pasinak el kell ájulnia tőle..... Csabival nem tud mit kezdeni....

Tompika ismét nyomott egy 2 perces menetet....

óóó... Zsuzska holnap ismét kiborul :)))) öröm lehet egy ilyen nővel az élet :))))

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:27:41

@Mók_Ica: és ezt oltári nagy balfogásnak tartom; miért nem hasonlóan erős/megosztó jellemű karaktereket küldtek be?! így uncsi.

Mók_Ica 2017.05.16. 22:30:12

@Biriksz_Krokiksz!: eleve kevesen voltak/vannak...... nagy taktikázásra nem volt lehetőség.... illetve amikor volt, akkor sem éltek vele (Tompikát kitehették volna)
és azt sem látom, hogy mikor fognak párba állni???

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.16. 22:30:14

@Biriksz_Krokiksz!: Gondolom Franci Bernit akartál írni. :) De szerintem mind a kettőt. :)

tejfölöszöldbabfőzelék 2017.05.16. 22:32:14

@Mók_Ica: Azt írták róla, hogy 200 nője volt, de azt nem mondtad eddig, hogy te voltál az egyik. ;)

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:35:36

@tejfölöszöldbabfőzelék: jahhh köszi ;) francis/berni.
@Mók_Ica: persze értem én, de pont amiatt h kevesen vannak/voltak, kellett volna sokkal erősebb egyéniségeket összeereszteni. Ha már só.

Mók_Ica 2017.05.16. 22:43:47

@tejfölöszöldbabfőzelék: óóóóó, te kis huncut :)))) az én exeim picinykét idősebbek..... mert hogy én is már jócskán elmúltam 19 :)))) ;)))))

@Biriksz_Krokiksz!: igen, szórakoztatóbb lett volna.....

Biriksz_Krokiksz! 2017.05.16. 22:44:22

@Mók_Ica: "Bernike úgy gondolja, hogy mindegyik pasinak el kell ájulnia tőle"
Külalak alapján jogos. :)

Mók_Ica 2017.05.16. 22:46:18

@Biriksz_Krokiksz!: igen, 10 pontos a lányka..... csak meg ne szólaljon.....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.05.17. 11:28:41

@BAZINGA2:
Nem is értem, hogy ennek ilyen röviden mi értelme volt, amikor alig volt rotáció a játékosok között... alig pár hétre elosztva hogyan is lett volna?
Ahogy a poszt is említi, hiányoztak a védettségek, meg nekem hiányoztak a kötelező párválasztások, a kényszerszövetségek. Meg eleve fura volt, hogy csak négy páros kavar az öt helyett, már a szavazások rendszere és a többszöri szavazategyenlőség miatt is.

Vagyis röviden az Éden Hotel hiányzik / hiányzott ebből a műsorból, ami így még pótszernek is kevés volt.