Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Birmingham bandája 1x03

2017. május 10. 11:00 - lopezalapazi

A már jól ismert füst-korom-mocsok hármasával indítunk, Tommy a kültéri kohóknál szorgoskodó emberek között halad a kocsma felé. (Most tűnik fel: egy picit talán más volt még akkoriban a munkamorál.)

kohok.png

Grace próbál feladatának megfelelően kicsit ráhajtani Tomra, aki bár kedves, de most nem vevő rá; inkább elvonul a különterembe egy üveg viszkivel és két figurával tárgyalni valamiről. A viszki és a figurák is írek, sőt utóbbiak az IRA-tól jöttek. Ezt bizonyítandó az egyik rá is gyújt az IRA megzenésített Nemzeti dalára, ami gondolom, elég vakmerő tett lehet részéről. Mindenesetre Tommyból a produkció csak egy megvető mosolyt vált ki, aztán kiteszi a szűrüket. A fegyverek iránt érdeklődtek egyébként. (Tehát már nagyjából mindenki tudja, h a Peaky Blinders lopta el a fegyverszállítmányt.) Grace természetesen hallgatózik, de ezt nem is titkolja. Szívesen dolgozna Tomnak (is), aki úgy tűnik, szintén benne lenne. Mindenesetre a lóversenyre majd viszi magával a nőt, de az még nem tiszta h mi célból. Csak egy sejtelmes utalást tesz arra vonatkozóan, h Grace-nek egy hapsi zsepijéhez kell majd hozzáöltöznie, pirosba.

t_g2.png

A következő egyperces jelenetben Ada és Freddie, a körülmények miatt érthetően nem túl nagyszabású, de annál romantikusabb esküvőjére láthatunk utalást - csak h el ne felejtsük, mi van velük.

ada.png

McIzé az irodájában számon kérné az őrmestert (Moss), mert az az egy szem beépített embere több hasznot hajt neki, mint az összes többi rendőr Birmingham alsón. Közben sikerül félig lebuktatnia Grace-t (elkottyantja, h nőnemű). Hát, legalább a pipa jól áll a szájában. Őrmester viszonzásul a szokásos oltással reagál. (Gyakorlatilag úgy tűnik, egész Birmingham volt a háborúban szegény McIzét kivéve. Szerintem a másodikra elsőként fog jelentkezni.)

mci.png

Emlegetett hasznos kém meglehetős nagy hülyeséget csinál, követi az egyik IRA tagot egész addig, míg az el nem kapja. Ezután Grace-nek nincs más választása, mint hasba lőni az embert (és hányni). De hogy ezt most miért? Mármint a hányást még értem.

Tommy érkezik Pollyhoz, aki igen elővigyázatosan azzal indít, h megkérdezi, van-e Tomnál fegyver. Hát, ez se sok jót sejtet. Szerencsére fegyvertelen, így megtudhatja, h lemaradtak a húga esküvőjéről, és azt is, h Freddie a városban tervezi a családalapítást. Tom elmeséli a felügyelővel kötött alku Freddie-re vonatkozó részét, és megállapodnak, h vagy Polly néni űzi ki őket a városból sok és mélyreható beszélgetéssel, vagy Tommy fogja hamarosan (és kevésbé szelíd módszerekkel) Freddie-mentessé változtatni Birminghamet.

mindenki_cigizik1.png

Grace iszik egyet a gyilkosságra (már otthon), aztán megint rókázni kezd. De minek gyilkol, aki ennyire nem bírja? Aztán meg ideges, mert véres és hányásszagú, illetve gondolom azon mélázik ő is, h miért tette, amit. A szeme a véres kezéről a menő új, piros ruhájára téved…

Felügyelő és őrmester beszélgetése ismét: Moss-nak szemtanúja van, és arra gondol, h a kémnő ölhette meg az IRA-tagot. De McIzé elkeni a dolgot, hát, ebből se lesz nyomozás.

menci_ruha.png

Polly néni mégsem csak beszél, hanem némi készpénzzel is alátámasztja mondanivalóját. (Erre külön családi alap is van a cégnél.) Ada praktikusan megjegyzi, hogyha elfogadják az ajánlatot és Amerikába mennek, akkor Freddie-nek már a forradalommal sem kéne bíbelődnie. Freddie még meggondolja. (És megint nem bírok magammal, és le kell írjam, milyen irtó jók a díszletek és a ruhák is.)

Grace a múzeumba megy szidásra. Felügyelő velem ellentétben átlátja a helyzetet, szerinte Grace azért ölt, mert az apját akarta megbosszulni. McIzé aggódik, h a csajt megviseli a gyilkosság. Grace megköszöni az atyai gondoskodást, de nem kér belőle. Szerintem itt én már észrevenném, h McIzé szándékai állításával ellentétben nem kifejezetten atyai jellegűek.

love.png

Most csupa olyan jelenet jön, amit egyszer már leforgattak, meg is néztük, de úgy látszik a rendező elfelejtette. Freddie bujtogat a gyárban, a tömeget feloszlatják. Adát Peaky-ék nem találják, pedig elég feltűnő jelenség lehet 10 centis cipősarkakkal a komcsik között. Tommy a kínai negyedben, a szabónál randizik Billy Kimberrel. Újból felajánlja, h megvédi Kimber embereit a Lee Familytől, egyelőre nemleges a válasz az ajánlatra. Nem baj, azért taliznak majd a lóversenyen. Arthurt a templomban találja Tommy, háború miatti mélabú okán. Na, ez legalább valami új. (Arthur egyébként úgy tűnik, a templomba se megy józanul.) De kiderül, h még mindig csak a trónfosztásán mélázik – nehezményezi, h ő az utolsó, aki a dolgokról értesül, pedig elvileg ő lenne a főnök. Tommy megmagyarázza neki (amit Arthur maga is tud), h nagyon jól van ez így. Cserébe kap egy kocsmát. Legott át is mennek, de szegény szimpatikus kocsmáros arcát nem mutatják, mikor közlik vele, h el akarja adni az ivót. És így lesz most már helye a pénzmosásnak is.

Ilyen ártatlan-kék szemekkel vesz kocsmát Tamás:

t2.png

McIzé nehezményezi, h Freddie Thorne még mindig a városban van, de most nem személyesen jött ezen vitatkozni, hanem Mosst küldte maga helyett. A lényeg, hogyha Tom nem adja át Freddie-t, akkor zendülésért Adát is lecsukják néhány évre. Ezen elmereng Thomas kicsinyég.

Szintén őt látjuk további merengés közben a következő kockákon, csak most pluszban egy pisztolyt is fognak a fejéhez. Freddie az, úgy látszik, pisztoly nélkül nem kockáztat meg egy beszélgetést sem Tommyval. Tom felrója neki, h azért csinálta fel a húgát, mert amúgy csak egy senki. Ráadásul Tom nem akarja, h Freddie tönkrevágja a húga életét az idióta „ügy” miatt. De Freddie előadja, h szereti Adát. Őszintének tűnik, de ez nem változtat a helyzeten, mennie kéne a városból.

f_t.png

Pollyt is felvilágosítja Tom a helyzetről, de a nő nem túl konstruktív. Ezzel is Tommynak kell megküzdenie egyedül. Nem nagyon megy neki, megint az ópiumos álmait látjuk, de most hosszabban mint eddig.  Danny (a megkattant haver), és talán Freddie is szerepel az álomban, vagy inkább visszaemlékezésben. (Hát, én nem nagyon ismerem fel még Tommyt sem, egyrészt irtó mocskosak, másrészt még attól is hülyébb sapit hordanak, mint amit egyébként megszokhattunk.) Egy alagútban vannak hárman, feszülten hallgatják ahogy kopognak az ásók a túloldalon, aztán egyszer csak berobban az ellenség. Azt hiszem, Freddie beugrik Tommy elé és így meglövik, Dannie pedig valami vassal leszúr akit csak ér. Valószínűleg innentől eredeztethető az elmebaja szerencsétlennek.

alagut.png

alom.png

Danny ébreszti Tommyt, de így legalább nem kell ötszázadszor is végigálmodnia az egészet.  Londonból hozza a híreket: az eltűnt IRA-tagot is Tommy nyakába varrták, jön az IRA tárgyalni. Kicsit sok lesz már a jóból. A végén még megbeszélik, h Tommy sem úszta meg maradandó trauma nélkül a háborút. Olykor - azóta is - egész éjszakákon át hallgatja a csákányok és az ásók kopogását a szobája falán, várva a katonákra. Ilyenkor még az ópium és a viszki sem segít. Mi is nézegethetjük egy kicsit a falat, miközben hallatszanak a csákányok és megint csak Nick Cave zenél.

t_opium.png

fal2.png

Másnap Tom viszkit és cigit reggelizik, így egy kicsit összeszedi magát, bár annyira nem, h szóba elegyedjen Grace-szel. (Pedig ő nagyon pedálozik.) De hát a nők beszélnek, a férfiak meg hallgatnak, oszt jónapot.

Ezután sok szép képet láthatunk arról, ahogy mindketten a lovira készülődnek. Mint kiderül, a versenyre csak Tom és Grace megy, bár a Peaky Blinders is hadrendbe áll - Arthur vezetésével elindulnak lerendezni Lee-éket.

lovi.pngKiderül az is, mire kellett Grace: ha minden jól megy, ő és az az úrilány-akcentusa fogja Tommyt bejuttatni a lóverseny VIP részlegére. És tényleg, némi bájvigyor és már benn is vannak. Nagyon menő a hely, a zene most kivételesen korabeli, és a korszaknak megfelelően minden táncok leghülyébbikét járja az úri közönség. Tommyék is beállnak. (Vajon hol és mikor tanult meg táncolni?) Mindenesetre Tommy nagy stratéga, biztos nem ok nélkül ropja. Kimber ki is szúrja őket egyből, és nem kicsit van meglepve. Megint (sokadszor) utal rá, h bejön neki Grace.

mulatasi.png

dansz1.png

Közben a Peaky Blinders harci tagozata is dolgozik a lóversenyen, a Kimberék törvényes bukijait kirabló Lee-éket verik össze, szedik tőlük vissza a pénzt. Arthur nem tököl, az eléggé gusztustalan, ahogy levágja az egyik manus negyed fülét. Viszont vicces, amikor félig véres fejjel egy oldalajtón keresztül, feltűnésmentesen meghozza a hat oldaltáskányi pénzt, Tom pedig nemes egyszerűséggel ráborítja Billy K. asztalára a mintegy száz kilónyi aprót. Elképzelése szerint ez majd segít, h legális bizniszmán váljon belőle.

penz.png

És valóban, a magabiztos pofátlansága eredményeképp tárgyalhat a könyvelővel, míg Kimber Grace-t táncoltatja. (Így ugye értelmet nyert a piros ruha és a díszzsebkendő rejtélye is.) A tárgyalások jól haladnak, bár Kimber egyik záradéka nem arat osztatlan sikert: Tom a megállapodás értelmében eladja néhány órára Grace-t Billy K.-nek. A következő jelenetben Tom már meglehetősen idegesen várakozik a Kimber-kastély erdejében a kocsijában. kimber.png

Mivel Billy-ficsúr azt hiszi, minden nő rá van beindulva, valódi kis sértett pöccsé válik mikor kiderül, h Grace nincs elalélva tőle. Félig megerőszakolja a nőt, mire megérkezik Tom és a bűntudata. Tommy szövege is valami ilyesmi: a lelkiismerete nem engedi, h szegény Billy egy szifiliszes kurvával háljon. Kimbernek nincs ideje gondolkodni, és a beállt döbbenet elég, h sietve elhúzzanak a kastélyból. A kocsiban, távozóban Grace azért felteszi a kérdést: mégis miért gondoltad meg magad, Thomas?t_g_haza.png

Hát, érdekes egy lóverseny volt ez! Lovat ugyan egy darabot se láttunk.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása