Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Affair 3x10 - Apák, lányok (évadzáró) (18+)

2017. május 05. 17:00 - AaannnaaA

Part One: Juliette
Őszintén szólva először kissé meglepett, hogy az évadzáróban Juliette saját szegmenst kap, de a sztori ismeretében a csodálkozásom végül elmúlt. Szóval.

Hosszabb idő eltelt az előző rész óta (ami rögtön látszik, hiszen hősünk sebe egészen begyógyult), Noah és Juliska immár szeretők, épp Párizsban tartózkodnak egy kis panzióban – pontosabban a férfi lakik itt, az asszony csak szobára jár. Ma nehéz napja lesz, be kell mennie az egyetemre, és megmagyaráznia, mégis hol van a férje (Etienne). Amikor ugyanis az öreg először produkálta a demencia jeleit, hamisított a nevében egy kérvényt, melyben hosszabb alkotói szabadságot kért, és az az idő most letelt. Még nem tudja hogyan fognak a melóhelyén minderre reagálni, de bízik a pozitív kimenetben.

1.jpg

Előtte még sétálnak kicsit a városban, úgy nézem Noah eléggé odavan a nőért, és az hiába tiltakozik, random megcsókolja az utcán. Nincs szerencséjük, pont ekkor ér hozzájuk Juliette két ismerőse – maradjunk annyiban, hogy minden város túl kicsi, ha nem kívánt ismerősöket próbálnánk elkerülni. Márpedig egy öreg (és beteg) férj asszonya mit sem kívánhatna magának kevésbé, mint kolléganői lássák csókolózni a szeretőjével. Váltanak pár kínosan udvarias szót, aztán elválnak útjaik. Julis hazaindul, Noah meg majd eltölti a napot a városban.

2.jpg

Az asszonyt otthon lánya – Sabine – várja a hírrel, miszerint „csoda történt”, férje magához tért; az eddigi tudattalan, demens állapotot a teljes szellemi éberség váltotta fel. Juliette szkeptikus ezzel kapcsolatban, ám mikor Etienne betegágyához lép, maga is meggyőződhet, hogy tiszta a tudata. A férfi a munkájáról beszél, arról, hogy milyen kutatást végzett korábban, és hogyan folytatná – szavait lányához intézi.

A csodás gyógyulás ábrándja akkor foszlik szerte, mikor lányát Juliette-nek szólítja. Bár az agya valóban felpörgött, ám az egyértelmű, hogy összekeveri családtagjait. Felesége pihenést rendel, magára hagyják a beteget, ő pedig elindul az egyetemre.

3.jpg

Az ottani vezetőnővel való megbeszélésen aztán tiszta vizet önt a pohárba: Etienne nem fog visszatérni tanítani, mert súlyos beteg, ahogy az elmúlt években is az volt. A góré megértőnek mutatkozik, de ez csak a felszín, mert igazából meglehetősen mérges a csalás miatt.

Kijelenti, hogy Julis egyetemi pozíciója is megrendült, lévén az elmúlt időszakból nem tud felmutatni semmiféle kutatási eredményt – nő hiába magyarázza, hogy az amerikai kézirat, amit odaát vizsgált hamisítvány volt, erre csupán vállrándítás a válasz. A főnökasszony szerint Etienne és Juliette közös munkájában sosem lehetett eldönteni mely eredmény kinek a buksijából fakad. Ezzel el is bocsátja az asszonyt, aki bolyong még kicsit a városban, végül Noaht hívja, hogy vacsorázzanak együtt.

4.jpg

Hangulatos bisztróban találkoznak, ahol hősünk ajándékkal várja, mégiscsak karácsony közeledik. Könyvet vásárolt, hálája jeléül, amiért visszarángatta őt a szakadék széléről. Juliette már nem tud válaszolni, mert megszólal a telefonja: Sabine hívja a hírrel, miszerint Etienne meghalt.

Az asszony hazarohan, az orvos pedig közli vele, hogy a férje agyvérzést kapott. Közben megérkeznek a temetkezési vállalkozó emberei, de mielőtt elviszik a testet, Julis kéri lányát, had maradjon férjével egy percre egyedül, hogy „beszéljen vele”. Sabine erre üvölteni kezd, anyja fejéhez vágja, hogy beszélgetni réges-rég lett volna ideje, pölö amerikából, vagy ma reggel, mikor jobban lett. De ő ehelyett az amerikai férfival volt – igen tud róla, az egész egyetem erről beszél. Az asszony határozottan kizavarja lányát, majd bocsánatot kér a halottól.

5_1.jpg

5_2.jpg

Ezután elviszik a holttestet, ők pedig magukra maradnak. Sabine bealszik, anyja csendben mélázik mellette, mikor valaki kopogtat. Noah van odakint, és kérdi mi történt. Az asszony válasz helyett nekiesik, öleli, csókolja. A gerjedelemre sem kell sokáig várni, pillanatokkal később már a falnak dőlve kefélnek.

6.jpg

Part Two: Noah
Nézzük ugyanezen sztorit hősünk szemszögéből, némi extra történéssel kiegészítve. Párocskánk Párizsban sétál, és mikor az utcán csókot váltanak, Julis barátnői lépnek hozzájuk. Most nem tudjuk meg miről beszélgetnek a nők, Noah egy mukkot sem ért a párbeszédből, de erősen arra tippelek, hogy ő a téma.

Távozásuk után Juliette is odébb áll, hősünk pedig betér egy könyvesboltba, ahol ajándékot vesz neki. Ahogy tovább sétál, Furkat kiállításának plakátjába botlik (meg sem lepődünk, hogy egy jókora pina a reklám), és teketória nélkül a helyszínre siet. A galériában nagy a sürgölődés, most kerülnek falra a képek. Az kirakatüvegen át meglátja, hogy Furkat egy fiatal lány seggét fogdossa, ezért rájuk kopog, ám a nő nem Whitney. Nem tudom hirtelen, hogy ez most jó vagy rossz?

7_1.jpg

7_2.jpg

Mindenesetre Furkat kimegy a rég látott ismerőshöz váltani pár szót. Eldicsekszik vele, hogy nagyon fut a szekér, viszik a képeket, mint a cukrot. Mégis ki a faxom akar óriás méretű pinát látni a falán, kérdem én, de hát mit értek én a macskanyávogáshoz, ugye…

Este bemutató, holnap már mennek tovább Prágába. Hősünk kérésére elmondja melyik szállodában laknak, aztán kaján vigyorral az arcán meghívja az esti dzsemborira. Noah arcán átfut, hogy jó lenne neki beverni egyet, de végül hagyja a francba, inkább elmegy az említett szállodába, hogy megvárja a lányát. Whitney meg is érkezik, ám esze ágában sincs beszélni apjával, rövid úton lerázza. Az lelombozva marad magára, de elmerengeni sincs ideje, mert Julis hívja a közös vacsira.

8.jpg

Találkoznak, az asszony épp Noah első könyvét olvassa. A férfi lebeszélné róla, szerinte elég szar. Juliette elmeséli, hogy Etienne felébredt. Hősünk nem érti, miért van akkor itt, ahelyett, hogy a férjével lenne – csak nehogy később megbánja. Julis erre felvilágosítja, hogy Etienne mellett Noah csak szaros kis kezdő lenne, már ami a viszonyai számát illeti, de ő mint társa és gyermekének anyja szemet hunyt a dolog felett, bár nem volt ínyére. Szóval igazán kibírja egyszer, hogy felesége mással legyen helyette.

Mikor kirohanása végére ér, megszólal a telefonja, lánya hívja férje halálhírével. A hírt nem árulja el szeretőjének, úgy csinál, mintha minden rendben lenne, átveszi az ajándék könyvet, majd további magyarázat nélkül elrohan.

9.jpg

Este Noah elmegy a kiállítás megnyitójára, de csupán kintről figyeli az eseményeket. Még így messziről nézve is minden egyértelmű: Furkat más nőket is „kényeztet”, Whitney csupán a cseléd szerepére van kárhoztatva mellette. A párocska csúnyán összekap, szerencsére a veszekedést az utcán folytatják le, nem a vendégek füle hallatára. Így viszont apu hall minden szót, és azt is jól látja, mikor Furkat lekever egy jókorát a lányának.

Dúvadként rohan hozzájuk, de addigra a bántalmazó már visszament a terembe, Whiney pedig nem engedi, hogy utána menjen és beverjen neki egyet. Így hát továbbállnak, sétálnak és beszélgetnek az éjszakában.

10.jpg

Noah szerint rohadtul nem szerelem az a kapcsolat, ahol így bánnak a nővel, és ahol megütik, mire lánya visszavág, és alaposan kiosztja arról, ahogy az anyjával elbánt. Mert ahogy tönkretette, az felért azzal, mintha megütötte volna. Hősünk ezzel nem tud vitatkozni, de szerinte a lánya akkor is többet érdemel egy hirtelen haragú művész érzelmi kitöréseinél, többet egy férfinél, aki pont úgy viselkedik a nőkkel mint ő (mármint Noah).

Könyörög, hogy ne menjen vissza hozzá, szálljon ki egy rövid időre a mókuskerékből. Whitney beleegyezik, mire apja azonnal felajánlja, hogy aludjon a szobájában, majd ő lelép máshoz, aztán hazaviszi a lányát (Ámerikába), ahogy az kéri.

11.jpg

Hazamennek hát a férfi szállására, Whitney azonnal ágyba pottyan (hulla fáradt), Noah pedig lelép Juliskához. Beszélgetek a betegek gondozásáról (a nőnek lelkifurdalása van, amiért nem volt mindig férjével) – ebben azért hősünknek több tapasztalata van, tud vigaszt nyújtani; a halálról, szóval sok mindenről. Reggelre Whitney is a lakáshoz megy, futólag bemutatkozik Julisnak és Sabine-nak, aztán a pár elbúcsúzik egymástól – most mindketten a gyerekeikkel akarnak lenni.

12_1.jpg

12_2.jpg

Sollowayék visszarepülnek az államokba. Noah hazakíséri lányát, elköszön, mélázik még kicsit egykori lakásuk ablaka alatt, majd tovább indul. Martin hangja állítja meg, aki másnapi családi szánkózásra invitálja, amit ő boldogan elfogad. Ezután visszavágja magát a taxiba, a sofőr pedig megkérdi: hova lesz a fuvar? A válaszát már nem tudjuk meg.

Hogyvoltíró a twitteren - megjelenések, készültségi fok információk:

https://twitter.com/AaannnaaA_HV

Címkék: 18+ The Affair
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2017.05.09. 14:29:15

úgy összességében csak én nem értettem az évadot?

Igazából sok minden nem történt, a haluzásból/függőségből meggyógyulást egy snittel elintézték...

Fura.

AaannnaaA 2017.05.09. 14:43:56

@szekőcei: Az mondjuk tény, hogy sosem volt egy gyors sorozat, de ez az évad még az eddigiekhez képest is kevéssé volt akciódús :) (Konkrétan még az előző két évadzáró is pörgősebbre sikeredett.) Az is igaz, hogy Noah gyógyulása nem volt kifejtve, de nem tartanám kizártnak, ha erre még a 4. évadban visszaflesselnénk.
Ettől függetlenül én nagyon szerettem az évadot.

Mi az, amit nem értettél??

szekőcei 2017.05.09. 18:33:29

@AaannnaaA: úgy is lehet mondani, hogy eseménytelen volt az évad..

Amúgy azt nem érltettem, hogy mi volt az egész évad? Mert azon kívül, hogy igazából nem mozdult előre sok minden...
Már legalább tudom az alkotó miért szállt ki. :(

Összességében szórakoztató, de é(nekem) lelketlen, üres évad volt. :( Amilyen jól indult, úgy lett olyan langymeleg semmi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.24. 19:37:28

Az évadzáró epizód jó lett, de szerintem is sokkal jobb volt az előző 2 évad.
Szerintem a francia vonalat azért vitték bele ,mert náluk sikeres lehetett, végre nem egy béna amerikai sorozat, és ugye tudjuk milyenek a franciák, ott a megcsalás alap :))

AaannnaaA 2017.10.29. 17:41:16

@szociál: Örülök, hogy legalább a zárás bejött! Én nagyon várom a kövi évadot!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.29. 19:07:42

@AaannnaaA:

mint egy falat kenyér :)
igaz addig van még mit nézni

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.07.23. 08:15:53

@AaannnaaA:

Annácskah mikor írod az Affai 4. évadját ?
Jobb lett mint a 3.

AaannnaaA 2018.07.23. 09:18:19

@szociál: Pillants rá a twitteremre, ott mindent leírok. Úgy is tudod olvasni, ha nem vagy regisztrálva.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.07.23. 09:22:08

@AaannnaaA:

De mi lett a baj hogy megutáltad a hogyvoltot ?
Mai van a bloggazdával ?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.07.23. 09:28:08

Csinálj egy Annnna blogot, és abban hogyvoltozzál :)

Kezdheted az Affér 4. évadját, fogjuk olvasni, sőt kibeszélni :)

AaannnaaA 2018.07.23. 09:33:21

@szociál: Annál többet, amit oda leírtam ide nem írnék. Ugyanilyen tematikájú blogot nincs értelme csinálni, ennek is alacsony az olvasottsága, néhány kattintásért nem érdemes annyi energiát belefektetni, mint amit a hv kíván.
Most ez itt nem folytatódik, aztán majd lesz ami lesz :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.07.28. 07:59:48

@AaannnaaA:

pedig már a tököm kivan a walkingdeadekkel meg a barátokköztel.
Kéne az Afférod.

AaannnaaA 2018.07.28. 09:58:10

@szociál: Az enyém kivan, hidd el, de ettől függetlenül tartom magam ahhoz, amit a twitteren írtam. Még ha nem is túl részletes az indoklásom, azért az oldal állapotának ismeretében érthető, amiért letettem a billentyűzetet. Sorry!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.08.14. 17:31:51

@AaannnaaA:

9. rész második fele felcseszte az agyamat rendesen, tuti hogy ez az eredeti változat.
>(

AaannnaaA 2018.08.19. 08:05:07

@szociál: Csak szólok, mielőtt ide nem illő dolgokat írnál (amit aztán nem tudok törölni), hogy ez a harmadik évad kibeszélője. Lsz. ne rontsuk el azok örömét, akik még csak itt tartanak a nézésben/olvasásban (pl. én is, egyelőre). Köszi!

sixx · http://comment.blog.hu 2018.08.20. 08:58:18

@AaannnaaA: az oldal állapotának ismeretében?
süti beállítások módosítása