Part One: Helen
Hősnőnk családi vacsorán vesz részt párjával – édesapja szándékozik bemutatni nekik új nőjét. Előzetesen nem mondott róla semmit, most meg késik, Helen oldalát majd’ kiböki a kíváncsiság, ki a „nagy ő”. Mikor megjelenik, kis híján lefordul a székről: apja új nője ugyanis nem más, mint az anyja, Margaret. Eddig ugyan ölték egymást, sőt az öreg elhagyta az asszonyt fiatalkori szerelméért, de minderre fátylat borítottak, és szent a béka. Helen alig tudja moderálni magát, hogy ne szúrjon oda valami gúnyosat, mert hát valljuk be elég fura azzal a szájjal csókolni valakit, amivel nemrég kígyót-békát kiabáltál rá. Ugye. Téma váltásként verbálisan megrugdossák kicsit Noaht, amin Helen ugyancsak kiborul – nem éppen ilyen vacsorára vágyott.
Hazafelé meg is jegyzi Vicnek, hogy nem érti szülei hirtelen nagy egymásra találását, mire a férfi elsüti, hogy akár tarthatnának dupla esküvőt. Ezen végképp borul a bili, ha Vic nem akar a feje nélkül tovább sétálni, inkább visszakozik, és kijelenti, hogy az ötlet csak vicc volt.
Másnap Martinnak fontos iskolai megbeszélése van, ahol mindkét szülőnek illenék jelen lennie. Helen szólt is exének, de a férfi (nem meglepő módon) nem jön el. Kiderül, hogy a gyerek rengeteget lóg a suliból, és miután a betegsége miatt másodszor végzi az utolsó évet (ráadásul másik iskolában), túlkorosnak számít – ergo vagy most érettségizik, vagy cseszheti.
Anyja rendkívül kiakad, fogalma sem volt a gyerek lógási szokásairól, a pedagógus előtt a betegségére, meg a családi állapotokra fogja, amit a tanár meg is ért, viszont kecmec akkor sincs. Vagy abbahagyja a lógást, vagy nincs érettségi. A raport után Martin verbálisan Helennek esik, amiért apja nem jött el, leszarja mi baja (van vagy lehet), szerinte kiírta magát az életükből.
Az asszony kissé túltolja az aggódást, ugyanis eljött Ninához (jópár kilométert levezetve) azért, hátha Noah itt van, vagy ha nincs, hát választ kaphat a hollétéről. Nincs szerencséje, információban szegény, dühben viszont rendkívül telített ex-sógornővel találja szembe magát. A Nina által lenyomott tiráda lényege, hogy hősnőnk Noaht nem sokkal édesanyjuk halála után ismerte meg, aki akkor sérült volt, és látnia kellett volna, hogy öccse csak kihasználta, csupán azért kezdett vele, mert tőlük akart elszakadni. Igazán feltűnhetett volna neki, hogy soha egyetlen családi ünnepen sem tértek ide vissza, mindent csak az asszony családjával töltöttek. Igen, oka volt, amiért Noah és az apja nem jöttek ki, történt közöttük valami cefet incidens, de erről nem óhajtja Helent felvilágosítani. A nő ezen a ponton gondolja úgy, hogy jobb lelépni, ám a beszélgetés java még csak most következik.
Ninában megszólal a testvéri ösztön (és milyen jókat mond!), és megkérdi, hogy ki vezette a baleset éjszakáján az autót? Mert szerinte öccse csak bűnhődni akart, de egyáltalán nem ő volt a tettes. Helen ugyan mondja már meg, ő hol volt amikor mindez történt? A nő elküldi a picsába, és elrohan, de az autójába nem tud beszállni, összerogy az ajtó mellett – egy percbe tellik, mire összekaparja magát annyira, hogy vezeti tudjon. Na igen, senki sem állította, hogy a hazugságnak nincs ára.
A 'Helen-hülyeségek-tárháza'-nak következő felvonása sem kevésbé meredek, az asszony ugyanis a városba visszatérve Maxet hívja, hogy felugorjon némi csevejre. Komolyan baszki, pont hozzá, aki a tárgyaláson a legjobb barátja ellen vallott? Kezdésnek megfutják az udvariassági tiszteletköröket, így derül ki, hogy a férfi épp nősülni készül (bezony!), csinos, okos, menő szerkesztőnőt vesz el hamarosan – ezért még a lakásából is elköltözik. Helen konstatálja, hogy akkor most már nem ő Max életének szerelme, mire a férfi ledermed. Az asszonynak sem kell több, szimplán rámászik, és megdugja – igaz nagy ellenállással nem kell megküzdenie.
A levezető beszélgetés viszont koránt sem alakul ilyen jól, Helen azonnal rátér vesszőparipájára, Noahra. Tudhatná, hogy Maxnek ez a vörös posztó, bár az elején még vevő a témára, és válaszol az asszony önigazoló kérdéseire, ám amikor megkérdezi, hogy férje megcsalta-e őt a fősuli alatt, Maxnek elege lesz, és lényegében kihajítja Helent azzal a felkiáltással, hogy „azt hittem végre ez a dolog kettőnkről szól, de tévedtem, még mindig Noah a téma”.
Késő este van, mire hősnőnk hazaér, otthon Vicnek kell hazudoznia merre járt; nem esik különösebben nehezére, azt kummantja, hogy egy lakást mutatott meg. Közben kiderül, hogy Martin még nincs itthon, amin meglehetősen felhúzza magát – úgy nézem csak helyszínt váltott, a lényeg, hogy üvöltözhessen élete valamely problémájáért élete valamely férfijával. Konkrétan azt kiabálja, hogy egy idegennel él együtt, mert Vic nem is ismeri őket. Hát, ez nem valami elegáns – a férfi visszadobja a labdát, felsorolva mi mindent csinál közösen az asszony gyerekeivel (amúgy négy éve).
A nagy kiabálás közepén legalább fia hazapottyan, mindketten rákérdeznek merre járt, mire a gyerek Vicre mordul: ne kérj számon, nem vagy az apám! Ez betesz, a férfi balra el, Helen pedig beoldalog a gyerekszobába.
Martin kiböki, hogy nagyapja házában volt (igen, Noah nemrég elhunyt édesapjára gondol), ahol találkozott faterjával. Azt nem mondja el mit csináltak ott ők ketten (csak rájuk tartozik), ki is küldi anyját azzal a mellédumával, hogy fáradt.
Helen persze nem hagyja ennyiben a dolgot, és kora hajnalban autóba ül, hogy elmenjen körülnézni a nevezett házhoz. A lak üres, mögötte az erdőben viszont meghallja exférje hangját, amint Martin (!) után kiabál. A közeli tó partjára rohan, ahol Noah épp derékig merül a vízbe fiát szólongatva, aki ott sincs. Mikor az asszony döbbenten rákiált, a feleszmélő férfi zavart ábrázattal bámul felé.
Part Two: Noah
Hősünk történetét ott folytatjuk, amikor a baleset után Juliette lakása elé megérkezik a vontató, rajta a nő összezúzott autójával. Noah százszor is bocsánatot kér, és ígéretet tesz, hogy kifizeti a dolgot, ha a biztosító esetleg nem; de az asszony kérdésére, „mégis miből?”, persze már nincs válasza. Nem baj, úgy néz ki nem igazán haragszik, megesett a szíve elanyátlanodott hősünkön, és beinvitálja éjszakára, úgysincs hol aludnia.
A vendégágy megvetése közben társalognak, amikoris Juliette egyszerűen felajánlja, hogy Noah aludjon inkább vele. A férfi visszakérdez: Te férjnél vagy, igaz? Van valamiféle megállapodásotok távollét esetére? Érthető, hogy a korábbiak fényében még egy házasságot nem akar feldúlni, a kérdéssel mégis érzékeny pontra tenyerel: az asszony őszintén beszél férje betegségéről. Ezután témát vált, és odaadja Noahnak apja lakása kulcsát, amit múltkor siettében itt felejtett. A férfi némán átveszi, de Juliette kezét már nem engedi el, inkább magához húzza. Az asszony leveszi köntöse övét, és kéri, hogy kötözze meg – a könyvében is írt ilyen jelenetet, neki pedig nem volt még része ilyesmiben, szívesen kipróbálná. Nos, a férfi viszont nem (!), így ugrik a romantikus pillanat, Juliska sértődötten rácsapja az ajtót.
Kora hajnalban busszal kel útra apja háza felé, útközben a jegygyűrűjétől is megszabadul. A házban mélázva néz körül, majd munkához lát: elég nagy a rumli, van mit kitakarítani. Szemeteszsákokba pakolja a hűtő penetráns szagot árasztó tartalmát, és egyéb olyan dolgokat, amiket feleslegesnek ítél. A művelet közben időnként behajít néhány Vicodint – nem úgy tűnik, mint aki mostanában le akarna jönni a szerről.
Elmegy a helyi boltba bevásárolni, ahol az eladóban régi iskolatársára – Grant Finley – ismer, boldogan borulnak egymás nyakába. A kissé feszélyezett beszélgetés végén a pasi meghívja a családjához vacsorára, amit Noah némi vonakodás után örömmel elfogad. Hazatérvén folytatja a pakolást, amikoris autó fékez az udvaron. Ettől teljesen begőzöl, magához ragad egy bézból ütőt, elbújik a bejárat közelében és…. kis híján fejbe veri az érkező Martint.
Fogalmazzunk úgy, hogy kettejük közül hősünk örül jobban a találkozásnak, fia morcos ábrázattal veszi tudomásul, hogy nincs egyedül a helyen, amiről nagyapja azt monda, hogy ide bármikor jöhet, ha magában akar lenni. Noah ennek hallatán kissé meglepődik, de örül, hogy összefutottak. Mivel Martin következő mondata az, hogy éhes, felajánlja, hogy menjenek el együtt Grantékhoz vacsira, de fia nem csápol az ötlet hallatán.
Hősünk folytatja a cuccok szelektálását, amikor kezébe akad apja katona doboza, benne a kitüntetéseivel. Gondolkodás nélkül fia kezébe adja, mert úgy gondolja az öreg is szívesen venné, ha nála lenne. Míg a fiú a doboz tartalmát nézegeti, ő kikapja belőle az összecsomagolt leveleket, és inkább másik fiókba helyezi őket. Míg ezen mélázik, Martin kiböki, hogy gyűlöli a sulit, nem akar leérettségizni; inkább beállna a seregbe, mint a nagyapja.
Este végül mégis közösen mennek vacsorázni, ahol Martin örömmel nyugtázza, hogy Grantnak van egy nála két évvel fiatalabb, rendkívül csinos lánya. Noah viszont kevésbé örül, mert régi cimborája meghívta másik közös ismerősüket – Stevie Johnsont –, aki az ő emlékeiben úgy látszik nem érdemli meg a „kedves” címkét. Jók a megérzései, a csávó a vacsora alatt elég lekezelően beszél hősünkkel, szerencsére a helyzetet a házigazda menti, aki teljes erőből mellé áll, a gyerekek távozása után pedig egyenesen letolja az ipsét. Grant lánya buliba hivatalos, ahova magával hívja Martint is, így csak a felnőttek maradnak beszélgetni.
Noah kap az alkalmon, és megkérdezi a többieket, ismerik-e John Gunthert, és emlékeznek-e rá milyen volt, de mindkét kérdésre nemleges felelet a válasz. Beszélgetés közben több sört is arcba tol, pedig korábban kijelentette, hogy a gyógyszer miatt nem szabad innia. Az este végére meg is lesz az eredménye: kettős látás, némi haluzás, és kis híján négykézláb hazamászás.
Hazatérve a fürdőszobába támolyog, letépi a nyakáról az átvérzőben lévő kötést, megborítja némi fertőtlenítővel, amitől kínjában felüvölt, majd kiájul. Martin pofozására ébred, buliból hazaért fia téríti magához. A gyerek teát főz neki, amit remegő kézzel kezd kortyolgatni. Bevenne Vicodint is, de a doboz tetejét sem tudja levenni, ám mikor Martin megteszi helyette, dühösen kicsapja a dobozt a kezéből. A fiú erre sértődötten elrohan, ő meg utána, csak először felszed a padlóról pár gyógyszert és a szájába tömi.
A gyerek visszahúzódott az egyik szobába, utána megy, előveszi a fiókból a délután általa oda besuvasztott levelek egyikét, és a kezébe nyomja. Elmondja, hogy ezek az édesanyja sorai aznapról, mikor meghalt – ő írta le, mert az asszony annyira beteg volt, hogy nem tudott írni sem. Elárulja azt is, hogy segített neki meghalni. Azért teszi mindezt, mert szereti a gyereket, és nem akarja, hogy ha egyszer a halála után Martin ugyanígy pakolja majd a lakást, megválaszolatlan kérdései legyenek, mert nem ismerte az apját. Hullatnak pár könnyet (én is), megölelik egymást, és minden okés. Megígérteti fával, hogy anyja kedvéért leérettségizik, utána azt kezd az életével, amit akar, ő bármibe beleegyezik. Végre lehet szunyálni, másnap amúgy is suli van.
Reggel hősünk az üres lakásban ébred, kimegy hát sétálni kicsit az erdőbe. Amikor a tó partjára ér, meglát egy kapucnis pulcsit viselő alakot a vízben, immár derékig elmerülve. Azt hiszi, hogy a fia, ezért vadul a nevét kiabálva utána veti magát. A srác megfordul, de számunkra ismeretlen arc néz vissza ránk, Noah viszont felismeri, és teljesen megrendül a látványtól. Asszem kicsit túltolta a Vicodint…
Hogyvoltíró a twitteren - megjelenések, készültségi fok információk:
Facebook kommentek