Joan a tolószékében ülve gyakorol a stúdióban, amikor egy szőke kiscsaj odapattan hozzá, csókolom én játszom a szomszéd lányt majd, és szeretnék kérni egy autogramot a nagymamámnak, kislány kora óta nagy rajongója magának. Joan kiveszi a fruska kezéből a noteszt, és aláírja, de közben kicsinkét felnyársalja a tekintetével. A szőkeség balra el, a stábtagok csorgó nyállal utána, Joan meg csak ül, én a lány helyében kicsit fosnék.
És hogyne, hogy a kólaautomatát nyüstölő Aldrich megkapja Joantől, hogy kész kalap kabát, a szöszi röpül, erről nincs vita. Robert próbálná meggyőzni a színésznőt, hogy nincs idő castingra, de Joan hajthatatlan, aki egyszer beleszarik az ő palacsintájába, az többet nem létezik emberi minőségében. Crawford következő állomásként Bette-t találja meg, és neki kezd el panaszkodni arról, hogy mi lesz majd, ha a szőke csaj Aldrich ágyában végzi, ők meg hirtelen arra jönnek be, hogy feleannyi a szövegük, mint eddig. Bette szerint a lány nem jelent fenyegetést, de Joan azért bogarat ültetett a fülébe.
Aldrich már éppen elkezdené forgatni Bette jelenetét, amikor a nő kabátban, napszemüvegben közli, hogy ő most hazamegy, mert hányingere van attól, hogy Robert leszarja az ő és Joan véleményét. Persze az egész arra megy ki, hogy a szőke nőt lapátra kell tenni, és Aldrich bármennyire szívósan ragaszkodik hozzá, Bette csak eléri, hogy a szöszi röpüljön. A csaj sírdogálva el, a két színésznő meg olyan egyforma elégedettséggel szemléli a jelenetet, mintha ikertestvérek lennének.
Bette megint reklamál egy sort egy jelenettel kapcsolatban, azt mondja nem túl kifejező, mire Aldrich betolná az ultimate kontrát, Joannak pedig tetszik. De megjelenik Joan, és ő is letromfolja az öreget, sose mondtam, hogy tetszik, úgyhogy hajrá, lehet újraírni a szöveget. A két nő boldogan távozik, Aldrich meg tátott szájjal figyeli ezt a nagy egyetértést.
Este egy partin smúzol együtt a két nő, természetesen Hedda Hopper megint a vesszetek már össze gombot nyomogatja, de a nők ellenállnak, köszi, puszi jól kijövünk. Jack Warner és Robert Aldrich a háttérben szemlélődnek, Robert azt mondja, már rég össze kellett volna ereszteni a két nőt, mert rohadt jók együtt, mire Warner közli, hogy köszi, elég volt neki két világháború bőven. Warner megörvendezteti a rendezőt azzal a hírrel, hogy sokkal szélesebb körben fogják bemutatni a filmet, mert a horroré a jövő, és csudaklassz lesz, de ehhez az kell, hogy a két nő haragban maradjon, mert az jót tesz a hírverésnek.
Este Aldrich az asszonynak panaszkodik arról, hogy a két nő csicskítja a forgatáson, és kijátszották a szomszédlányt is. Bezzeg Jack Palance és Lee Marvin sose csináltak volna ilyet, mire a felesége azt mondja, hogyne, nekik ezt nem is kellett, mert férfiak. Aldrich szerint Warnernek van igaza, össze kell ugrasztani a nőket, és pletykák kellenek róluk, mert csak így lehet kordában tartani őket. A felesége szerint ez faszság, és örülnie kellene, hogy a színésznői kijönnek egymással, de Robert a viszonyukat Hitler és Sztálin kapcsolatához hasonlítja. A nő erre lekúrja, hagyjuk már, ne tökösködj, még két nőt se tudsz kielégíteni, nem hogy megbirkózni egy ilyen feladattal. Well, that escalated quickly.
Másnap Aldrich találkozik Heddával, aki úgy tűnik, a tollas kalapok nagykövete, mert eddig kábé nem láttam másban. Az étteremben a bokszok pont úgy néznek ki, mint egy lazacszelet, de lehet, hogy csak éhes vagyok. Hedda addig nyomul, amíg ki nem csikar a rendezőből egy pletykát, vagyis hogy Bette szerint Joan kitömi a melleit, és Davis attól fél, ha a tengerparti jelenetben rájuk esik, akkor kitörik a foga. Hedda elkezd röhögni, de Aldrich inkább eltűnik a poharában.
Másnap természetesen Joan kiakad, és akkora lendülettel vágódik be a stúdió elé, mintha el akarná azt foglalni. Bette éppen egy jelenetet forgat, amikor Crawford besétál a közepébe, és kiborítja a bilit. Felolvassa a Hopper rovatában megjelentetett pletykát, mire Bette röhögni kezd, ugyan már mindenki tudja, hogy kitömöd a melleidet, nem nagy cucc, különben se nyilatkoztam ilyet. Joan halálosan megsértődik, hogy őt besározták, de Bette megvonja a vállát, ne szórakozz, böfögsz egyet és a Pepsi hozzád vág tízezer dollárt. Aldrich adja az ártatlant, és Crawford lelkére beszél, ne foglalkozz vele, vidd bele a gyűlöleted a játékodba, mucika. Joan a harminc évvel ezelőtt még működőképes trükkjeit veti be (rendező mellkasára borulás, könnyáztatta tekintet, remegő hang), amik ennyi idősen már inkább szánalmasak, mint megindítóak, de ne ítélj, hogy ne ítéltess ugyebár.
Joan-t se kell félteni, mert délután már a lenájlonozott bútorain fetrengve hívja valamelyik újságot, hogy nyugodtan idézhetnek tőle, Bette Davis úgy néz ki, mintha az anyja lenne, és olyan a feje, mint akinek soha nincs egy boldog napja sem. Joan vigyorogva leteszi a telefont, és láss csodát, másnap Bette érkezik akkora lendülettel a parkolóba, mint ő. Útközben megállítja egy riporter, hogy tessen véleményt mondani az idézetről, Bette meg nemes egyszerűséggel elküldi a faszba a szerencsétlen újságírót. Bekopog Crawford irodájába, Joan természetesen a szemöldökeit baszkurálja a pink selyem köntösében, és adja az ártatlant, mikor Bette tetemre hívja. Davis azt javasolja neki, hogy ne hívogasson pletykarovatokat a reggeli kávéja és a szarás közti szünetében, bármilyen szivárványok és holdfény repül is ki a seggéből. Bette búcsúzóul megfenyegeti Joant azzal, hogy kihúzza a segge alól a szerepet, ha nagyon ugrál.
Később Warner és Aldrich együtt nézik meg az elkészült jeleneteket, Jack lelkendezik, hogy minden fasza, de még azt kéne meglépni, hogy mindkét nő azt higgye a másikról, hogy Aldrich jobban szereti. A rendező erre kiakad, jó ez így már, nem kell ennél durvább fight, így is seggen lehet csúszni a stúdióban, annyira fagyos a hangulat. Warner nem elégszik meg ennyivel, és hülye ideológiákkal meggyőzi a pálmafánál csak egy kicsivel több akaraterővel rendelkező Robertet, hogy jó lesz ez így. Bette és Robert is találkoznak, és a nőnek kezd kicsit elege lenni abból, hogy ekkora feszkó van közte és Joan között, de mikor azon gondolkodik, hogy elhívja a kolléganőjét vacsorázni, Robert megint egy sunyi gyökér, és gyorsan lebeszéli, jól van ez így, kell a kémia a filmvászonra, ne csinálj semmit. Bette azt mondja, bízik benne, és reméli, nem csinál belőle hülyét. Aldrichra sajnos nem szakad rá egy kikúrt nagy zongora valahonnan felülről ekkora hazugság után.
Mikor Mamacita azzal a hírrel áll elő, hogy a forgatáson kezdenek pletykálni Bette és Robert állítólagos viszonyáról, Joan is beizzítja az öreg rakétáit, és sírva hívja fel az ágyában hortyogó Robertet, hogy a pasija elhagyta és nagyon szomorú, lehet, hogy le kell mondani az egész forgatást, jaj jaj jaj. Aldrich készségesen kiugrik a felesége mellől, és máris megy vigasztalni, persze mikor Joan leteszi a kagylót, egy csepp könny sincs az arcán, sőt vigyorogva parfümözi a nyakát. Még mindig nem tudok elmenni a tény mellett, hogy Jessica Lange-nak akkorák a kezei, mint egy hentesnek.
A szakadó esőben megérkező Robertet Joan a pamlagon heverve fogadja, és megkérdezi, ki az, mikor a pasi belép. Ne máááár, komolyan. Itt még nem értük el a szánalomtenger legalját, mert Joan először kivágja a nagy hisztit arról, hogy tud Bette és Aldrich viszonyáról, mire a rendező közli, hogy ez egy baromság. Akkor megfenyegeti azzal, hogy kilép a filmből, mert a pasi, akit oly nagyon szeret, elhagyta, és ez tarthatatlan. Mikor ez sem jön be, akkor rányomul Robertre, és ilyen szövegeket tol, hogy kérlek Robert, rendezz nekem egy szerelmi jelenetet, emlékszel a közös próbáinkra az Autumn Leaves-ben, milyen jó volt. Aldrich most az egyszer nem egy női nemi szerv, és leállítja, ne hülyéskedjünk itt, próbálom megmenteni a házasságomat. Épp mikor Joan már erőszakkal megcsókolná, bőröndöstül belép a pasija, aki elvileg olyan nagyon haragszik rá. Joan nem azzal fogadja, hogy jaj de örülök neked, eszem azt a csöpp kis szád, hanem hogy Palm Springsben kellene lenned már rég. Robertnek ennyi elég volt, és el is húz, Joan meg kirúgja Petert, mert unja a banánját hehe.
Hedda magán kívül ront be a Craword rezindenciába, ahol Joant a változatosság kedvéért megint masszírozzák, most egy Sven nevű pasi. Hedda kiakad, hogy Joan a konkurens lapnak nyilatkozott, és meg is fenyegeti a nőt, hogy van még egy 1946-ban megírt vésztartalék cikke, amiben kurvára kiteregeti róla a szennyest, de Joan egy rohadt nagy manipulátor, és valahogy sikerül lecsitítania a nőt. Meghívja koktélozni, meg medencézni a kertbe, és közben ilyeneket mond neki, hogy Hedda, te vagy a legszerencsésebb itt, mert neked nem jött be a karriered, béna voltál színésznőként, mire a nő néz egyet, nem tudja hova tenni ezt az ügyes sértést. Végül Joan kitálal neki, bajban vagyok, kell a segítséged, kétmillió dollár adósságom van, amit a férjem rám hagyott, és akarok még pár jó évet, amíg dolgozhatok. Még sírni is elkezd, mire Hopper megsajnálja, és azt mondja, el tudja intézni, hogy őt tartsák az Oscarra érdemesebb színésznőnek. Meg különben is Bette Davis sose tartozott közéjük, és tök béna.
Davis éppen agyfaszon van, mert a filmben a szerelmi partnere egy kövér no name hapi, akit stábtagnak nézett és elküldte kávéért, ezen kívül a lánya, B. D. is felidegesíti azzal, hogy a munkásokkal flörtöl a forgatáson. Bette el akarja küldeni a lányát Maine-be, mire az kiakad, hogy az anyja feltűnési viszketegségben szenved, és nem bírja elviselni, ha nem róla szól minden, továbbá nincs benne méltóság, hogy átadja a helyét a fiatalabbaknak.
Emiatt természetesen Bette is kiborul, és most ő hívja át az éjszaka közepén Aldrich-et. A rendező pattan, és a lelkére beszél, ne törődj vele, tinédzser, majd változik. Bette kisebb életközepi válságban szenved, nem tudja mit tegyen, az egyetlen szerelme a színészkedés, és hamarosan azt is abba kell hagynia. Aldrich megnyugtatja, van benned még elég kraft, és van két Oscarod is, mit akarsz.
A tutujgatás olyan jó sikerül, hogy szex is lesz belőle, és a hapi pontosan a reggeli ébresztő csörgése előtt egy perccel érkezik haza. Visszafekszik és egyből ki is mászik, a felesége meg háttal neki végig nyitott szemmel hallgat.
Facebook kommentek