Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Originals 3x05 – The Axeman’s Letter

2017. január 11. 09:00 - A_Rézi

Az ezredfordulón kezdünk, és Klaus szívhez szóló szerelmeslevelét hallgathatjuk végig, miközben a régmúlt idillinek is mondható képeit látjuk. Az ősi arról ír Aurorának, hogy soha nem akarta őt közel engedni magához, mégis megtörtént; és mellette olyan férfinak érzi magát, amilyen mindigis lenni szeretett volna. A levél egyébként azért íródott, mert a lány rajtakapta őket: immár tudja, hogy Mikaelsonék (plusz Lucien) vadásznak és embereket gyilkolnak – és naná, hogy erre sikítva elrohan, végül pedig egy verbénamező közepén talál nyugalomra. A jelenben Aurora azt mondja, ez volt a leggyönyörűbb levél, amit valaha kapott – ő pedig viszontszerette az íróját… Csakhogy a szerelmük, a levélhez hasonlóan, porrá lett. A grófkisasszony egy bolti eladónak meséli mindezt, majd ezután „megkéri” a lányt, hogy a különleges utasításai szerint kézbesítse a küldeményt…

vlcsnap-2016-12-31-19h20m58s198.png

Az ősi tesók otthon éppen azon elmélkednek, hogy mindkettejüket a másik vérvonalának első ága akarja kinyírni – talán sosem kellett volna akárcsak egy vámpírt is átváltoztatniuk… Aztán az udvar közepén belefutnak a küldeménybe. Eladólány, felvágott erekkel, verbénafövenyen, egy „A rózsa vörös, az ibolya kék” típusú versike kíséretében, amivel Aurora játszani hívja őket. Elijah felidézi, hogy öccse kábé ezer évvel ezelőtt ejtette ki utoljára a lány nevét, mikoris arra kérte a tesókat, hogy a jelenlétében soha többé ne említsék őt… Majd egy vallomás következik: amikor Anyu feltárta az elméjét, elég sok elnyomott szörnyűség jött elő a sötétből (avagy a vörös ajtó mögül), és van egy, ami a grófkisasszonnyal kapcsolatos. Klaus azonban látatlanban feloldozza őt, mondván bátyja semmi olyat nem tehetett Aurorával, ami rosszabb lenne, mint amit a lány tett vele. Elijah nem tágít, de a hibrid lerázza azzal, hogy induljanak, és még az is lehet, hogy végül közösen ölhetik meg Aurorát… (nem lesz ennek jó vége!)

vlcsnap-2016-12-31-19h24m01s202.png

New Orleansban a Hóhér Jazz Fesztivál kezdődik, Cami meg is botránkozik az időzítésen. Vincent szerint viszont a Hóhér volt a város legjobb sorozatgyilkosa. A sztori szerint 1919-ben hónapokig terrorizálta a várost, és tényleg volt egy fejszéje. Egyszer aztán írt a városi újságba egy levelet azzal, hogy ő egy démon, és másnap ezreket fog megölni, kivéve, ha New Orleans minden egyes házában bulit tartanak a tiszteletére, és jó hangosan szól a jazz. Mindenki így tett, és senki sem halt meg. Mindenki úgy hiszi, hogy a Hóhér vámpír volt, de Vincent biztos benne, hogy inkább boszi – merthogy éppen akkorra esett Fete de Cadeau, a boszik ajándékozó ünnepe, amikoris minden boszorkány ajándékot ad a városnak, remélve, hogy cserébe ő is kap majd valamit. A Hóhér azt adta, hogy aznap nem ölt meg senkit, és máig ünneplik…

vlcsnap-2016-12-31-19h28m20s11.png

A duó követni kezdi Lucient a forgatagban. Cami biztos benne, hogy a vámpírnak köze van a sorozatgyilkossághoz, csak még nincs rá bizonyítéka – és mivel sikeresen lebeszélte Klaust Lucien megöléséről, az ő hibája lesz, ha bárki meghal.

Az ősi tesók is az utcán járnak, Klaus szerint Aurora nyomot fog hagyni, hogy megtalálhassák, de Elijah már nem ennyire magabiztos. Ekkor a hibrid észrevesz egy parfümös üveget (?), ami gondolatban visszarepíti az időben, egyenesen Aurora ágyába – ahol is kölcsönösen kielégítő módon töltik az időt. A lány azt szeretné, ha Klaus átváltoztatná, de a vámpír nem rajong az ötletért. Aurora viszont teljesen rákattan: így nem kellene óvatoskodniuk, tovább titkolózni a családja előtt, és nem tartoznának senkinek semmivel. Klaus biztosítja a lányt, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van – bókokkal és csókokkal halmozza el, hogy elterelje a figyelmét. A jelenben pedig nyomot talál, és Elijah nélkül folytatja a kutatást. A következő állomás egy parfüméria, ahol Aurora várja őt repesve…

vlcsnap-2016-12-31-19h29m12s28.png

Davina magához hívatja Hayley-t és Jacksont, miközben a bosziünnep előkészületeit felügyeli (és épp azon totózik, hogy milyen színű szalagot tekerjen a nyaka köré). Hayley hozza a cinikust, szokás szerint Jack a higgadtabb, aki asszonykáját is próbálja nyugtatni. Közkívánatra Davina a lényegre tér: ez az első Cadeau-ja régensként, és az első ünnepe a mészárlás óta, szóval hótziher, hogy a dolog nem fog simán menni. Főleg, hogy Van Nguyen bosszút fogadott. Védelemre van szüksége, mert, ha ő meghal, a gyertya mágiájának is annyi, Hayley-ék meg visszaváltoznak farkasokká. Tehát az alfák testőrök lesznek. Jackson kint, Hayley bent – feltéve, ha Davina leveszi azt a borzalmas narancssárga szalagot a nyakából.

vlcsnap-2016-12-31-19h35m42s69.png

Aurora csevegős hangulatban van, de Klaus nem azért rázta le a bátyját, hogy parolázzon – a közös kis titkuk érdekli, hogy aztán lábtámaszt csinálhasson a lány fejéből. Találgatni kezd, de nem szex van a dologban, és Aurora ahelyett, hogy egyenes választ adna, felemlegeti a boszik ajándékozó ünnepét – és a férfit egy nagyon intim ajándékra emlékezteti, amit ezer évvel ezelőtt adtak egymásnak. Flashback következik: Klaus egy csokor virággal állít be Aurora születésnapja alkalmából, de a lány keservesen zokog, és azt kívánja, bár sose született volna meg. Klaus unszolására elmondja, hogy az édesanyja meghalt a születésénél, és ez a szörnyűség átkozottá és sérültté teszi mindörökre. A vámpír, hogy megnyugtassa, megoszt vele egy olyan titkot, amit még senki sem tud: ő is megölte az anyját. Anyu elvette tőle azt, ami lehetett volna – előbb fattyú volt, aztán ez a szörnyeteg – és mindezek után szégyenében hátat fordított neki, mire Klaus dührohamában végzett vele. Hogy a testvérei ne gyűlöljék meg, a gyilkosságot Apura kente, és azóta futnak előle. Szóval Aurora közel sem olyan sérült, mint ő. A szerelmes lány nem borul ki, csak még több hasonlóságot lát kettejükben. Nagy szavakkal dobálózik, melyektől szemlátomást Klaus még jobban szereti és bármit megadna neki… de ő csak az átváltozást kéri. Azóta ezer szülinap is eltelt… de Aurora igazából azért van a városban, amiért Tristan és Lucien: hogy megvédje a vérvonalát. Ha Klaus akkor átváltoztatta volna, most őt védené – jelenleg viszont csak azt akarja tudni, hol van Rebekah?

vlcsnap-2016-12-31-19h37m09s171.png

Tristan kellemes ebédjét Elijah zavarja meg. Egy befőttesüvegben hozott néhány belső szervet, melyek valószínűleg a gróf nem túl együttműködő asszisztenséhez tartozhattak valaha, és a lényegre térve hazugnak nevezi Tristant. Felfedi, hogy Aurora éppen Klausszal van, és megmutatja a lány üzenetét is. A bátyus tényleg meglepődik, és állítja, hogy nem rejtegeti a húgát – Aurora az utóbbi időben nem volt túl jól, kezeltetni kellett, és bár nem tudja mostanság merre van, New Orleansban egész biztosan nincs! Hozzá jönne először. (Fogadunk?)

vlcsnap-2016-12-31-19h38m48s151.png

Lucien feltűnésmentes követése közben Vincent arról beszél, hogy az emberek szeretik a karizmatikus gyilkosokat. Lám, Caminek itt van Klaus, neki Eva… Vincent ezért nem varázsol többé – túlságosan tetszett neki az erő sötét oldala. Lucien hirtelen eltűnik szem elől, a következő pillanatban pedig elragadja Camit és egy sikátorban teszi le, majd arról kérdezi, hogy miért is követi azok után, hogy a zsaruk tisztázták a nevét. Hát, mert Lucien nem egy nehéz olvasmány, ő pedig tud olvasni az emberekben… A vámpír viszont felvilágosítja, hogy Caminek gőze sincs arról, mi mindenre képes valójában – de hamarosan megtudja! Azzal magára hagyja a lányt egy pár méterrel arrébb fekvő, félig-meddig felkoncolt haldoklóval…

vlcsnap-2016-12-31-19h40m07s159.png

Klaus közli, hogy Rebekah békésebb vizekre evezett, jó messze van, nem kell aggódni miatta – mellesleg nem valószínű, hogy hugi még egyszer megbízna Aurorában. A következő flashbackben Bex az ágyában találja a grófkisasszonyt, felvágott erekkel. Nem túl gyakorlottan megitatja a saját vérével a félájult lányt, akinek a sebei erre rögtön begyógyulnak. Miután magához tér, Rebekah alaposan lecseszi, hogy mégis mire volt ez jó? Hát, Tristan eltiltotta Klaustól, ő meg nem bírta a fájdalmat – azt is bevallja, hogy az elméje kínozza, üldözi, amit elég nehezen visel. Aztán, miközben hugi a saját kínjaikról prédikál, melyektől Aurora abszolút nem tart, lassan leesik neki, hogy ő most meggyógyult Rebekah vérétől, pont úgy, ahogy Lucien Klausétól. Elküldi megmentőjét azzal, hogy aludni szeretne, de persze nem alszik el – hanem feláll a párkányra, és kiveti magát az ablakon. A mai napig emlékszik azokra az illatokra, amiket zuhanás közben érzett…

vlcsnap-2016-12-31-19h42m11s123.png

vlcsnap-2016-12-31-19h43m34s182.png

Davina végül a lila szalagot választotta, és mint aki karót nyelt, fogadja az ajándékokat, pl. a sokadik kecskét, de még várakoznak egynéhányan nyuszival, malaccal és egyéb, áldozatra szánt állatokkal. A boszi kicsit besokall és szünetet kér – Hayley utánamegy, és megkínálja a söréből, mondván neki nagyobb szüksége van rá. Davina hisztizik egy sort, végül kibukik belőle, hogy ezt a szoros nyakbavalót utálja a legjobban, és azt is csak Josephine miatt viseli, hogy jobban hasonlítson rá, a népek pedig jobban tiszteljék. Hayley már látja, hogy a kiscsaj sincs kibékülve a mészárlással, és azóta nem igazán önmaga, úgyhogy ad neki egy jótanácsot: amíg nem mutatja meg, kicsoda valójában, addig nem fogják tisztelni. Szóval, le azzal a kendővel!

vlcsnap-2016-12-31-19h45m45s214.png

Elijah Marcel segítségét kéri: nyomozni kellene Tristan után. Az ősi belső hazugságvizsgálója szerint (szívverés) a gróf valakivel együtt dolgozik, aki nem a húga. Szóval rejteget valamit, és ki kellene deríteni, hogy mit – Marcel pedig felhasználhatná a vadiúj Strixes kapcsolatait hozzá. Nem úgy van az! A főni nem akarja kockára tenni a nehezen kiharcolt pozícióját, de szerencsére elég jó kis kapcsolati hálója van a városban, aminek segítségével a végére járhat az ügynek.

Klaus még mindig távolságtartó, noha Aurora elejt egy-két olyan kijelentést, ami akár el is bizonytalaníthatná: „biztos vagy benne, hogy szándékosan bántottalak?” A régmúltban Klaus először találkozik az újjászületett lánnyal, aki elég jó bőrben van. Az ősi kiakad, Aurora viszont magabiztos, mert most már egyenlőek, és soha többé nem kell egyedül lenniük. És miközben kibontakozik a történelem első vámpírszexe, Aurora felidézi, mennyire jó volt olyasvalakivel lenni, aki éppen olyan erős, mint ő, ugyanolyan megkínzott, ugyanolyan átkozott… és ezzel szemlátomást Klaus elevenére tapint, úgyhogy tovább üti a vasat: hát, merje azt mondani, hogy nem emlékszik azokra az időkre! Ő igen. Ezer évig próbálta kitörölni az elméjéből – sikertelenül. Ezt bizonyítandó megcsókolja Klaust, aki viszonozza azt.

vlcsnap-2016-12-31-19h48m33s97.png

A bűntény helyszínén Vincent mea culpázik, de belátja, hogy Caminek igaza volt: zsarukkal semmire sem mennek a természetfelettiek ellen. Erre a lánynak szöget üt a fejébe valami, de Kinney megzavarja. Cami azt állítja, hogy rossz sarkon fordult be, de a nyomozó rámutat, hogy Vincent nem volt végig vele, tehát jó ideig egyedül lehetett az áldozattal. Elég vádló a hangneme, és bizony, Cami immár a helyszín része lett…

vlcsnap-2016-12-31-19h49m14s237.png

A LaFayette-ben már megy a boszibuli, mindenki mulat. Jackson kiszúrja az Nguyen gyereket, aki egy Davinára hajazó vudubabát szorongat, és a társaival varázsol felette. Az alfa rögvest nekiáll rendet vágni közöttük.

Klaus kibontakozik a csókból, és előveszi a dühösebbik énjét – belátja, hogy szép szerelmes sztori lehetett volna az övék, csakhogy nem végződött jól… A flashbackben Finn hozza a hírt, hogy a falusiak vért ivó szörnyetegekről beszélnek, és ha ők tudják, hamarosan Apu is megtudja, és el fog jönni értük. Szóval ideje lépni! Klaus megkéri Aurorát, hogy szökjön el velük, de a lány hozza az elkényeztetett grófkisasszonyt, és nemet mond. Az ősi azt hiszi, Tristan fordította ellene a szerelmét, mire Aurora bevallja, hogy már tisztán lát, és nem szereti őt… aztán minden egyes szavával kést döf Klaus szívébe, és alaposan meg is forgatja. A közös titkukat is felhozza, és olyan gonosz dolgokat vág a férfi fejéhez, amelyekkel teljesen összetöri őt. Klaus könnyek közt rohan el, a jelenben pedig közli, hogy Aurora szerencsés, mert az elmúlt ezer évben bárki, aki így mert vele beszélni, meghalt…

vlcsnap-2016-12-31-19h54m45s242.png

Aurora beismeri, hogy kegyetlen volt, és rámutat, hogy mintha nem is ő lett volna, nemde? Kiderül, hogy aznap este először Elijah-val találkozott – velük akart menni, de az ősi nem hagyta, mondván Aurora nem családtag. A lány erre kifakadt, és azt találta mondani, hogy ő közelebb áll Klaushoz, és olyan dolgokat is tud róla, amiket a bátyja sosem fog. Ezzel sikeresen felkeltette Elijah érdeklődését, aki dühében feltalálta az igézést. Aurora így akarata ellenére elmondott neki mindent, amit tudott… Aztán Elijah öccse hazugságán kezdett dühöngeni, és mikor a lány Klaus védelmére kelt, szabályosan rárontott, azt kiabálva, hogy Klaus nem érdemli meg a szerelmét stb. Aurora pedig ezt szóról szóra elismételte… Elijah ekkor jött rá, hogy mit tett, de nem csinálta vissza, sőt! És a lány így nem mondhatott igent Klausnak, mert megigézték.

vlcsnap-2016-12-31-19h56m48s179.png

Jackson és Hayley Davina elé viszi a renitens boszit, de úgy fest, Van nem akarta megölni a régenst: a vudubaba az „igazság bábuja”, szíven kell szúrni, így az áldozat kénytelen elmondani a legsötétebb titkait. Ez lenne az igazságos módszer. Davina azzal védekezik, hogy Kara támadott rá, és a lázadás megint háborút jelentett volna, ki tudja, hány áldozattal… És a kovenek igenis jobban járnak vele, mert a régi módszerek biz’ nem hatékonyak. Végül elengedi Vant, és arra kéri, dolgozzanak együtt, mert csak így hozhatnak változást. A fiú viszont szó nélkül lelép.

vlcsnap-2016-12-31-20h01m49s135.png

Elijah sikertelenül hívogatja Klaust, közben pedig befut Marcel – rossz hírekkel. Tristan bújócskát játszik, ugyanis napközben bement valahova, és sosem jött ki. Az adott épületben titkos átjárók vannak még a szesztilalom idejéből, anno csempészésre használták. És vajon ki vette meg nemrég az alagút másik végén található raktárat? A Kingmaker cég. Szóval Tristan és Lucien vagy fegyverszünetet kötött… vagy mindvégig együtt dolgoztak. (Azigen!)

vlcsnap-2016-12-31-20h04m29s200.png

Klaust már csak az érdekli, hogy Aurora miért éppen most fedte fel ezt a titkot. Hát, mert most van ez a prófécia-para. Tristan mesélt róla, de ő a saját szemével akarta látni – aztán persze megölte a boszit, mert a veszélyes játékszert el kell távolítani a veszélyes kezekből… Most pedig megváltoztatja a jövőt, mert úgy véli, a próféciában szereplő családtag Elijah lesz.

Davina megköszöni Hayley-nek a segítséget. Bevallja, hogy mióta régens lett, irányításmániássá vált, pedig nem az a típus. Békét akar, ezért megkérte az ősöket, hogy adják meg a Félhold-falka átoktörő varázsigéjét, és mivel Cadeau van, meg is kapta. Varázsol egyet, aztán elfújja a gyertyát – az átoknak tényleg vége. Hayley megkönnyebbül. Davina ezentúl nem szolgaként, hanem inkább barátként számítana rá, ha ő is akarja.

vlcsnap-2016-12-31-20h06m06s152.png

Cami elviszi Vincentet Kieran arzenáljához. A boszi kiakad, hogy itt mennyi veszélyes holmi van, és a legtöbb dologról a lánynak halványlila gőze sincs, hogy mire való. Ez a cucc rossz kezekben akár el is pusztíthatja a várost… Kinney nyomozó is így gondolja, amikor hirtelen megjelenik, és mindent lefoglal (Cami hátterével simán kapott házkutatási parancsot). Vincenték köpni-nyelni sem tudnak – slusszpoénként Camit még le is tartóztatják. (Hű, nagy játékos ez a Lucien!)

vlcsnap-2016-12-31-20h06m50s85.png

Aurora úgy dönt, hagyja, hogy Klaus feldolgozza ezt a sok infót, amit most rázúdított, és arra biztatja, hogy menjen, és kérdezze meg Elijah-t is a történtekről. Utána pedig keresse meg!

vlcsnap-2016-12-31-20h07m48s150.png

vlcsnap-2016-12-31-20h09m17s12.png

Elijah odahaza iszogat, és pontosan tudja, hogy Aurora mindent kitálalt – bár ő is furcsállja az időzítést: épp akkor osztja meg őket, amikor egyesült erővel kellene harcolniuk. Klausnak viszont érthető módon teljesen elgurul a gyógyszere és élete legnagyobb árulójának nevezi bátyját, aztán nekiesik. Szépen, módszeresen elkezdik szétverni egymást és a berendezést. Elijah közben magyarázkodni kezd: tettével Klaust és a családot védte – Aurora egy befolyásos elmebeteg húga volt, Apu üldözte őket, ez volt a jó megoldás! Nem mellesleg, az aljasságai ellenére mindig kiállt öccse mellett – ja, csakhogy Klaus szerint ő emiatt lett olyan, amilyen, szóval Elijah-t csak a bűntudata vezérelte… Megint bunyóznak, és most odáig fajul a dolog, hogy Klaus megharapja a bátyját. Az öltönyös azonban nem tágít, csak elege lesz. Belefáradt, hogy a tesó terhét cipelje, és csak lecseszést kapjon cserébe. Többé nem! Harcolni akar? Hát legyen!

Címkék: The Originals
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása