Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 7979-7980. rész

2016. július 16. 14:00 - Gillotte

Hanna elég rendesen kiakad Natasára, amiért kerek-perec megmondta Petinek, hogy az anyja az oka mindennek, ugyanis ilyen lelkiállapotban talán nem kellett volna ezzel indítani az úgymond terápiát. Hanna felhívja Peti barátait, de egyikük sem tudja, merre lehet a fiú, és Juli is tőlük érdeklődik, hogy hogy van a fia, úgyhogy Natasa és Hanna elindulnak keresni, de Julinak bekamuzzák, hogy Peti alszik. Mi látjuk, hogy valójában nem alszik, hanem tántorogva bóklászik a Duna partjának egy susnyásabb részén, bekap két tablettányi drogot, nyomat rá egy kis piát, majd pár lépés után elvágódik a fűben. A lányok eközben egy parkban keresik, de nyilván nincs ott, és Hanna egyszercsak gondol egyet, hogy kimegy a Dunához megnézni, ott van-e Peti. Végülis, csak pár kilométeren át folyik Pestnél a Duna, hajrá Hanna, tű a szénakazalban. De ez a Barátok közt, ahol minden simábban megy, úgyhogy Peti pillanatok alatt előkerül, bár erre rásegít, hogy Hanna hívja a telefonját, és hallja csörögni. Hanna a hang irányába rohan, ahol megtalálja az eszméletlen Petit. Szólítja Natasát, hogy azonnal jöjjön, és hívja a mentőket, majd kétségbeesve próbálja élesztgetni barátját.

bk_julius7_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 7977-7978. rész

2016. július 16. 13:00 - Gillotte

Rudi azzal kezdi a napot, hogy a Kertész lakás ablakpárkányára csempészi az Alíznak szánt kaktuszt egy üzenettel, s ezen folyamat alatt látja meg amint Bözsi néni a reggeli gyógyszeradagját fogja, és a kukába porciózza. Oh, ha minden nyugdíjas megengedhetné magának, hogy megveszi a méregdrága gyógyszert, és kényelmesen kidobja! Amint Alíz meglátja a kaktuszt idegbeteg módjára rohan fel Rudihoz számon kérni, hogy ezt mégis hogy. ,,Akkor is ölelnélek, ha szúrsz, mint egy kaktusz” – így szól Rudi üzenete, és Alíz kikéri magának, hisz ő nem egy nyamvadt kaktusz. Ezt megerősítendő falhoz vágja a szerencsétlen növényt, majd faképnél hagyja Rudit. Bözsi rábeszéli makacs unokáját, hogy hallgassa meg a férfit, úgyhogy találkoznak a parkban. Rudi elmondja Alíznak, hogy látta, ahogy a szeretett nagymama kidobja a gyógyszerét, bizonyára nem legelőször. Mostanában jobban van gyógyszer nélkül is, nyilván azért, mert egyszer ivott abból a tengericsillagos löttyből, amit Alízék hoztak neki – vonják le a konklúziót.

bk_julius6_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 7975-7976. rész

2016. július 16. 12:00 - Gillotte

Tóbiás már attól sík ideg, hogy Bence megint kiütéses lett a tápszertől, pedig még azt sem tudja, hogy Zsófi visszatért. Csak a kórházba érve szembesül ezzel, ahol Zsófi beismeri, hogy nem Ádám hibája a kiütés a tápszertől, hanem az övé, ő etette meg Bencét. Ekkor csattan rajta minden, ami az utóbbi hónapokban összegyűlt Tóbiásban, mindez drámai zene kíséretében. Ádám próbál Zsófi mellett kiállni, hisz ő Bence anyja, joga van látni, de Tóbiás kussra inti, majd hazaviszi Bencét. Miután lefekteti Ádám próbál bocsánatot kérni tettéért, de Tóbiás nem tudja elfelejteni, hogy barátja a háta mögött szervezkedett Zsófival. Tóbiás áthívja Kristófot megvitatni az este drámai eseményeit, akivel amúgy újra szent a béke.

bk_julius5_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

A muskétások 3x04 - The Queen's Diamonds (A királyné gyémántjai)

2016. július 16. 10:00 - Gabba

Ismerős a cím, ugyebár, az összes három testőrös filmfeldolgozás ekörül a téma körül forog, így gondolom, nem maradhatott ki a sorozatverzióból sem. Ezúttal azonban nem a francia királyné nyakéke lesz a középpontban, figyeljünk csak! Csókolózó Athos-szal és Sylvie-vel nyitunk, de ennél megint nem jutnak tovább, mert parancs érkezik a királytól: a négy muskétás siessen a Louvre-ba! Kiderül, hogy Lajos király húga, Henrietta Mária (aki valós történelmi személy volt, az angol király I. Károly felesége) érkezett Párizsba, de egy ismeretlen álarcos kirabolta a nyílt utcán. Bátor nő, mert csak Caroline nevű udvarhölgye utazott vele, semmi fegyveres kíséret, hát most így járt. Lajos a muskétásokat bízza meg a tolvaj felkutatásával.

musk3_04_01.jpg

Tovább
Címkék: muskétások
2 komment

Barátok közt 7973-7974. rész

2016. július 15. 14:00 - Gillotte

Tóbiás ugyebár felajánlotta Kristófnak, hogy költözzenek össze, lakjanak a villában hármasban. Kristóf nem annyira lelkes, hisz összeköltözés ide, vagy oda, zavarja, hogy Tóbiás nem vállalja őt fel bárhol, ennek ellenére rögtön költözni akar, és ez túlzás, mert az alapokat kéne először helyre tenni. A hangulat nem túl rózsás a továbbiakban, nem tudják meghatározni, ki rontotta el a randit, de ilyen mélyről már nem lehet visszahozni.

bk_julius4_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 7971-7972. rész

2016. július 15. 13:00 - Gillotte

Zsófit némiképp sokkolja az infó, hogy Tóbiás nem is tud a visszatértéről, hisz így sokkal nehezebb a dolga, mint eddig gondolta, ugyanis Tóbiás tudtával nem láthatja a gyerekét. ,,És a tudta nélkül?” – próbálkozik Ádámnál, de már Ádám is kezd elbizonytalanodni, hisz ez Tóbiással szemben nem fair amit csinálnak. Ekkor Zsófi sírva fakad, úgyhogy Ádám megígéri, hogy kitalál valamit. Elsőként nekiáll puhatolózni Hannánál, onnan indít, hogy hogy jön ki Natasával Hanna, Zsófi magasra tette a lécet barátnőként. A lány hallani sem akar Zsófiról, mert egy nő ilyet nem csinál, hogy ott hagyja a gyerekét, és a szülés utáni depresszió sem kifogás, mert bárkitől kérhetett volna segítséget. Egyből semmi.

bk_julius1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Barátok közt 7969-7970. rész

2016. július 15. 12:00 - Gillotte

Emília a rádió stúdiójában ül, remegő hanggal szól bele a mikrofonba. Szépen felkonferálja magát, majd kisvártatva érkezik is az első telefonáló, a börtönben rég látott Szamár személyében, aki önmagához híven fossa a szót. Az adás után Natasa gratulál anyjának, aki nem elégedett magával, ennek ellenére némiképp büszkén újságolja, hogy felkérték, hogy amíg a műsor eredeti házigazdája szülési szabadságon van, ő helyettesítse.

bk_junius30_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Teen Wolf - Farkasbőrben 4x09 - Perishable

2016. július 15. 11:00 - Smiley93

Zsaruapu kisinasa a kocsijában szundikál, mikor arra ébred, hogy valaki buzgón locsolja rá a benzint. Azaz nem is csak valaki, hanem egy kedves kolléga az őrsről, na azért nem személyes az ügy, de 5 millió dollár sok pénz, és Kisinas most pont ennyit ér holtan. Úgyhogy Kisinas rimánkodása ide vagy oda, itt a pénzt vagy életet mit sem ér, itt pénzt és életet van, azzal a kolléga bedugja a fülest s fellobbantja a kocsit, aztán szépen végignézi munkatársa haláltusáját (hogy miért ezt a különösen kegyetlen és macerás halálnemet választotta, rejtély).

1.jpg

Tovább
2 komment

Barátok közt 7967-7968. rész

2016. július 15. 10:00 - Gillotte

Folyik a villa kirablása, amit Ági az asztal takarásában hallgat végig. A betörők készültek a betörésre, hetek óta figyelték, hogy lakatlan a ház, nem tudhatták, hogy Ági pont aznap tér haza. Elvisznek pár képet, majd lelépnek. Ági Zsolttal beszél telefonon, jönnek majd a rendőrök, de Ágin ez már nem segít, hisz elvitték a festményt, amiből pénzt szerezhetett volna. Zsolt biztosítja ,,grófnőt”, hogy a régi haverok segítségével kideríti, ki volt az a Kampó nevű tolvaj, akinek elhangzott a neve a betörés alatt. Ági meg van hatva Zsolt nagylelkűségétől, pláne, hogy úgy lekocsmárosozta. A kocsmáros hamar hasznos információkhoz jut a képeket illetően, azzal nyugtatja Ágit, hogy hamarosan meglesz a műtárgy. Ági kéri Zsoltot, hadd menjen vissza hozzá a lakásba, hisz mankó, és kocsmárosság ide, vagy oda, Zsolt bizonyította, hogy igazi férfi.

bk_junius29_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
1 komment

Blindspot 1x17 - Mans Telepathic Loyal Lookouts

2016. július 15. 09:00 - Scott Pilgrim

Pattersonnal ott vesszük fel a vonalat, ahol abbahagytuk, még az étteremben ül, kihozzák neki a desszertet, amire rá van írva, hogy „te jössz” csokiszósszal, a süti tetején meg egy kis bárány van, ami egy darab a kedvenc társasukból Daviddel. Szóval David halála előtt még szervezett egy kincsvadászatot neki. Közben Kurték és Taylorék is befejezik a hupákolást, Kurt meg elhívja Ellie-t családi vacsorára. Patterson David lakására megy, de a házmester megálljt mond, és az FBI jelvény sem segít neki. Tasha még mindig kaszinózik, amikor megjelenik a fickó, aki legutóbb megzsarolta, és mégegyszer megzsarolja. Tasha mondja, hogy már elmondott mindent Carterről, amit tudott, de a zsaroló elmondja, hogy a nyomozás célja megváltozott, most már Mayfairről kellenének infók. Mayfair eközben egy kocsmában flashbackel a régi szerelméről, aztán feltűnik neki, hogy egy fickó zaklat egy nőt, intézkedik, amire a nő meghívja borozni. Patterson közben megpróbál bemászni a tűzlétrán, de rozsdás és nem túl stabil, szóval majdnem meghal. Lógva kapaszkodik, aztán főcím.

vlcsnap-2016-07-14-00h08m19s341.png

Tovább
Címkék: blindspot
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása