Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A muskétások 3x03 - Brothers in Arms (Bajtársak)

2016. július 08. 13:00 - Gabba

Az epizód címéről természetesen a Dire Straits hasonló tematikájú alapvetése ugrik be, a poszt olvasása közben remek aláfestő zeneként szolgál, a hogyvoltíró ajánlásával. Rendkívül ellenszenves arcú csávóval nyitunk, aki éppen valami üzenettel küldi el egyik emberét a lotharingiai herceghez. Alig hogy a futár távozik, muskétás barátaink érkeznek meg a házhoz és a király parancsára hivatkozva felszólítják a Gaston nevű antipatikus figurát, hogy tartson velük. Eközben Párizsban leszerelt veteránok gyülekeznek valami krimóban, amit korábbi társuk és vezetőjük, Christophe üzemeltet feleségével, Josephine-nel közösen. A városba érve a muskétások kíséretében utazó figura titokban megsarkantyúzza a lovát, ami felágaskodik és ledobja magáról lovasát. A muskétások a legközelebb helyre, Christophe krimójába viszik be a sebesültet.

musk3_03_01.JPG

Tovább
Címkék: muskétások
komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 4x08 - Time of Death

2016. július 08. 11:00 - Smiley93

Éjszaka Stiles forgolódik álmatlanul az ágyában, Maliával próbálnának kettesben aludni, de elég válogatós a srác, percekbe telik, mire találnak egy megfelelő pózt. Épp hogy megnyugodna, mikor felriad, s rádöbben, hogy Malia persze az ágya felé se szagolna mostanság, annyira fúj rá az eltitkolt Hale-rokonság miatt, úgyhogy övé az egész ágy, és mégsem tud örülni neki.

1.jpg

Tovább
komment

Blindspot 1x16 - Any Wounded Thief

2016. július 08. 09:00 - Scott Pilgrim

Egy páncélautó suhan el az úton, ordenáré zene bömböl a vezetőfülkéből, a hátul ülő két ázsiai fickó szeretné, ha a sofőr kikapcsolná, de aztán egyszer csak véres lesz a vezetőfülke ablaka. Valaki egy forrasztócuccal elkezdi kinyitni a páncélautó hátulját. Közben Wellerre váltunk, aki hazaér az üres lakásba, ahol feltűnik, hogy a tesója és annak gyerekének cuccai össze vannak pakolva. Talál egy cetlit is, miszerint Sarah az egyik barátnőjéhez költözik, szombaton meg a többi cuccot is elviszi. Weller felhívja, de csak hangposta kapcsol. Pattersont egy étteremből hívják, ahova még a halott exe foglalt asztalt egy hónappal ezelőtt, érthetően nem viseli ezt jól. Később Weller már Edgarral boxol edzésből, Kurt kideríti, hogy szakítottak a tesójával, de nem sikerül kiderítenie, hogy miért. Beér az irodába később Taylor, Kurt meg felköszönti, mondván, hogy ma lenne Taylor Shaw szülinapja, ő meg ugye még nem tudja biztosra, hogy Jane Taylor Shaw. Ad kis ajándékot is, lenne egy kis meghitt pillanatuk is, de aztán megérkezik Allie és elrontja a bulit. Viszont hozott Wellernek kaját és kávét! Majd megbeszélik, hogy Kurt ma este is átmegy hozzá, most viszont főzni, és végül csókkal válnak el egymástól.

vlcsnap-2016-07-07-20h51m07s617.png

Tovább
Címkék: blindspot
komment

A nyaralás, ami jobb, ha meg sem történik

2016. július 07. 18:46 - szabóZ

Péter ült a kanapén és a plafont bámulta bambán. A szobában félhomály volt, még a sötétítő függönyöket sem húzta el, amióta hazaérkezett. Ólmos fáradtságot érzett, mintha egy duplaműszak és némi túlóra után még lenyomott volna egy Gavid Guetta-koncertet de nem csak úgy szimplán, hogy Hello, Budapest, itt a DJ-szettem, tomboljatok, aztán szevasztok. Hanem alapozással, első sorban táncolással és két, egymást követő, csapatós afterpartival.

Miközben ezen gondolkodott, próbálta nem észrevenni a macskát, aki sértődötten figyelte a sarokból. Mindig ilyen gonoszan nézett rá, amikor hazahozták a macskapanzióból, éjjel vélhetően majd telepisálja a család összes elérhető cipőjét, na nem bosszúból, csak úgy, a miheztartás végett. De Pétert ez sem izgatta most, sőt még az is hidegen hagyta, hogy az előszobából beszűrődő hangok alapján a gyerekei éppen összevesztek a nyaralás előtt leengedett hűtőben talált utolsó, megcsoffadt répán. Péternek most, az utolsó pillanatok után lett elege a családi nyaralásból.

ruined-vacation-burning-beach.jpg

Tovább
komment

Barátok közt 7965-7966. rész

2016. július 07. 12:00 - Gillotte

Máté nagyon jól elvan a Rózsában, pogácsát süt. Gizi már tessékelné haza, késő van, de a gyerek inkább nála aludna ahelyett, hogy hazamenjen. Gizi jófej, felhívja Attilát, hogy maradhat-e nála Máté éjszakára, s Attila rábólint, úgyhogy átvonulnak a lakásba, ahol egyébként Bencére is kell figyelnie Gizinek. Máté megtalálja Laci focilabdáját, és kikéredzkedik az udvarra focizni, ahol Laci is csatlakozik hozzá. A hangzavarra Vili is kimegy, sőt, kisvártatva beszáll az arra járó Ottó, Attila, és Tóbiás is, így hatfősre bővül a csapat. Máté rúg egy gólt, Attila felkapja, és agyondicséri, ,,Máté, te kis Messi!”, de azért Attila, ne menj ilyen messzi’, annyira azért nem volt jó. Máté a lelkesedéstől úgy dönt, hogy inkább mégis otthon alszik. Laci meg van hatva önmagától, és az edzői teljesítményétől, alig várja, hogy az örökbefogadott gyereküket is tanítsa, de Vili emlékezteti, hogy mire az felnő addigra Laci már meg sem fog tudni mozdulni. Lehet, hogy mégsem egy csecsemőt kéne befogadni? Gizit ugyan nem a focis érvek győzik meg, de belátja, hogy talán kevesebb gond van az első időkben, ha egy nagyobbacska gyereket fogadnak örökbe.

bk_junius28_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Sleepy Hollow 3x16 - Dawn's Early Light

2016. július 07. 09:00 - Szencsike

Egy párkapcsolat végóráit látjuk, Múmia piszok mérges Pandorára, talán sokkal többet engedett meg neki, mint kellett volna és lám, mi lett a vége... Ja, egyébként Pandorát a kútvízből vágja ki a földre, hát a fulladásos halál is jobb lenne egy mérges Múmiánál. Pandora hiába állítja, hogy megbánta a tetteit, még a Tanúkhoz is elment, csak hogy megmentse a drága urát. Igen, pont ezért hagyja életben. Most egy kis szünet jön a büntiben, mert Múmia fáradt, addig Pandora is szedje össze magát. Abbie-lak, a két tesó épp iszogat, Jenny kávét, Abbie ásványvizet, mert a száműzetés alatt leszokott a koffeninről, kész elvonó volt. Valaki kopog, Mills papa lesz a vendég, épp erre járt és gondolta beköszön, a két lány elég hűvösen fogadja a próbálkozást. Igazából azért jött ide, mert hozott valamit a lányoknak, ez egy családi album lenne. Nézegetik is a képeket és nosztalgiáznak a gyerekkorukról, Abbie legalább megerőlteti magát és dumálgat apuval, de Jenny tüntetőleg nem vesz tudomást róluk, és hiába mond szép dolgokat Mr. Mills a lányok anyjáról, ő csak arra hajlandó emlékezni, hogy elhagyta őket. Nagy lelkesedéssel megérkezik Crane, felfedezte a KFC csodáit, de itt van Mr. Mills. Crane meglepődik, hogy a papát itt találja, bemutatkoznak, de a családi jelenetnek vége, papa megy tovább a dolgára. Crane lemaradt valamiről Mills papával kapcsolatban, de Jenny szerint itt ugyan nem történt semmi.

1.png

Tovább
komment

Barátok közt 7963-7964. rész

2016. július 06. 14:00 - Gillotte

Rudi és Krisztán jó hangulatban ücsörögnek az ismeretlen Bounty-szerű szigeten. Rudi hazainvitálja barátját, ugyanis mindenféle veszély elmúlt, úgyhogy gond nélkül visszaköltözhet a Mátyás király térre. Sajnálatos módon Krisztián jól elvan a lángosozásból, Yolandát is szereti, úgyhogy sajnos több szól Bounty mellett, mint ellene. Ahogy tökös csávókhoz illik, úgy kapunk egy kis pofozkodást is, ugyanis Yolanda fivére és bandája érkezik csőre töltött öklökkel, de a fiúk amolyan Stallone-mód olyan sebességgel ütik ki a fickókat, hogy még felvenni sincs idő, a következő jelentben már jókedvűen sörözgetnek. A fiúk érzékeny búcsút vesznek egymástól, majd Rudi elindul vissza Budapestre.

bk_junius27_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Barátok közt 7961-7962. rész

2016. július 06. 12:00 - Gillotte

A budapesti életképek helyett egy Bounty reklám helyszínén találjuk magunkat, karibi zene, jó hangulat, húha! Krisztián a képen, szakállal, meglepően jó angollal, és szerelemben egy fekete lánnyal. A raklapokból összetákolt pult mögül lángost árul, darabját 2 dollárért a tengerparton, és közben elbújtatja a fekete lányt, ugyanis nem szabad, hogy bárki meglássa őket. Jó ötlet a bujtatás, ugyanis jön a lány elvetemült bátyja, aki kiszúrja húgát, Yolandát, és Krisztián ellenkezése ellenére elrángatja onnan. A lángosos búskomorságának barátja, Rudi érkezése vet véget.

bk_junius24_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

The Originals 2x05 – Red Door

2016. július 06. 11:00 - A_Rézi

A félmeztelen, nyakig véres Elijah-val nyitunk, aki terminátorként üldöz egy fehér ruhás, kétségbeesett lányt. A barna hajú leányzó egy vörös ajtóhoz rohan, próbálja kinyitni, de nem sikerül… Megesküdnék rá, hogy a csajnak előbb Hayley-arca van, majd Nina Dobrevvé változik (a Vámpírnaplók Elena Gilbertje/Katherine Pierce-e, avagy hasonmása)! Elijah elkapja a grabancát, és minden könyörgés ellenére a nyakába mélyeszti a fogait…

vlcsnap-2016-07-03-18h52m41s6.png

Tovább
Címkék: The Originals
komment

Az utolsó királyság 1x04 Negyedik rész

2016. július 06. 09:00 - Qedrák

Azzal kezdünk, hogy Uthred pucéron fürdőzik egy kis patakban, de megjelenik ifjabbik Odda, és emlékezteti őt arra, hogy egy disznószartól bűzlő pogány, amit vízzel nem moshat le magáról. Válaszként finoman lebuzizzák, és az sem sikerült neki, hogy lekenyerezze Uthredet, hogy legyen szíves elfelejteni a házasságot. Főhősünk egyből levágja, hogy a fiatalúr szerelmes az ő leendő feleségébe. A következő jelenetben hozzák is a menyasszonyt, akiből először annyit látunk, mintha Afganisztánban járnánk a tálibok idején, ezalatt pedig Uthred Leofric-kel beszélget a házasságáról meg a céljairól, és elmondja, hogy ez az egész hercehurca csak eszköz neki arra, hogy a bosszúját beteljesítse. A menyasszonynak ifjabbik Odda még fogadkozik, hogy nem kell ez a házasság, de az apja, az idősebbik Odda szépen a pap elé viszi Mildrithet, mert ugye így hívják, és gyors szertartást akar. Meg is történik, kifizetik a menyasszonynak a pénzét, végre meglátjuk az arcát is, egész csinos, ahhoz képest, hogy eddig eltakarták, de persze elbőgi magát akkor, amikor kimondják a szavakat. Az öröm könnyei, tolmácsolja Beocca, de Uthred nem most jött le a fáról, tudja, hogy szó sincs erről.

mildrith_csuklyas.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása