Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sötét árvák (Orphan Black) 1X04 – Effects of External Conditions

2016. december 24. 14:00 - Bruti

Azzal a horrorisztikus képpel nyitunk, ami egyben az előző epizód zárójelenete is volt. Az Őrült szőke klón próbálja magát összevarrni, és megint megcsodálhatjuk rajta a szárny alakú hegeket. A csaj közben folyamatosan Sarah szavait mormolja „Nem vagyok Beth”. Még mielőtt végzett volna, egy kisfiú jön be a fürdőszobába és láthatóan nem tudja hová tenni se a bolond nénit, meg a sok vért.

vlcsnap-00010.jpg

Sarah éjszaka meglátogatja háziasszony tesóját és visszaadja neki a az összes pénzt. Elmondja, hogy tényleg le akart lépni a lével, de aztán nem vitte rá a lélek, meg közbejött az Őrült tesó is, szóval össze kell fogniuk és kideríteni, hogy mi a fene folyik itt. Már csak a lánya, Kira miatt is. Alisonnak viszont rögtön támad egy kérdése: Kira a saját gyereke, vagy örökbefogadott? A másik iker Cosima meg belevetette magát a nyomozásba, és arra jutnak, hogy az a legbiztosabb, ha Sarah még egy ideig játssza Beth szerepét. Alisont parkoló pályára teszik mert láthatóan be van kicsit ijedve, neki az lesz a feladata, hogy álljon készenlétben, ha valami történik. Sarah, közben üzenetet kap, megtalálták az Őrült iker motorját, így a helyszínre siet. Art fogadja, aki még mindig nagyon hálás az életéért, majd bemennek a házba, ahová a vérnyomok vezetnek. Mivel Sarah fickót mondott, ezért mindenki abban a hitben él, hogy egy férfit keresnek, de van egy szemtanú is, az epizód elején látott kisfiú. Trevor azt mondta az anyjának, hogy egy dühös angyal volt és mikor Art megkérdi hogy nézett ki, szó nélkül rámutat Sarah-ra. A csaj úgy dönt, megpróbál egyedül beszélni a kisfiúval, majd szól neki, hogy ő nem az a csúnya néni, csak hasonlít. A kölyök viszont tudta, hogy jön, mert mondta neki a csaj, meg hagyott nála papírból hajtogatott játékot, ami csupa vér. Sarah megtartaná, de Art észreveszi és bezacskózza. Hősünket kicsit megérinti ez a gyerektéma, így felhívja Mrs S-t, hogy mikor láthassa Kirát és megegyeznek egy időpontban.

vlcsnap-00011.jpg

A rendőrségen javában megy a találgatás. Most már tudják, hogy nőt kell keresniük, tudják, hogy kb. akkora, mint Beth, de nem találtak se DNS-t se ujjlenyomatot, se semmit (ami elég hihetetlen, hiszen tele volt vérrel az egész fürdő..., no , de okoskodjak itt). Sarah letagadja az általa eltussolt vörös csaj ujjlenyomatait, majd arra jutnak, hogy ez egy veszélyes vallási fanatikus, de profi gyilkos, komoly fegyverrel. Sarah-át telefonhoz hívják, és az Őrült iker az, akinek már a nevét is tudjuk: Helenának hívják. Mivel tudja, hogy Sarah nem Beth, és Sarah se akarná, hogy a rendőrség képben legyen, ezért mindkettőnek az a érdeke, hogy ne kapják el Helenát. Megbeszélnek egy találkozót, majd jön Art és elviharzanak egy helyszínre. Helena ezt az utcáról nézi végig, és mikor eltűnnek, nagy sapkát húz és bemegy a rendőrségre, ahol Bethnek adja ki magát, és megnézi hol tart a nyomozás.

vlcsnap-00012.jpg

Arték találnak egy rejtekhelyet, ahol valószínűleg meghúzhatta magát Helena. A fal ott is tele van különböző primitív rajzokkal, mindenhol ugyanaz a női alak. Helena közben a rendőrségen beül Beth asztala mögé, nagyban keresgél, mikor Paul hívja. Szól neki, hogy igazán érte jöhetne. Sarah közben már nagyon menne Kirához, de nem tud lelépni a melóból, mert Art meg a kis társai állandóan a seggében vannak. Mivel Mrs S ultimátumot adott neki, mindenképpen ott kell lennie, különben nem láthatja a lányát többet. Fével azt találják ki, hogy, ha ő nem is, de valamelyik klónja ott tud lenni, így Fé megy Alisonért. Mire Sarah-ék visszatérnek a rendőrségre, Helena hagyott nekik egy kis meglepetést. A nyomozós táblán egy kis kollázst készített sok szeretettel.

vlcsnap-00008.jpg

Sarah visszaül az asztalához és nem tudja nem észrevenni, hogy valaki odatűzte Maggie Chen képét az egyik fényképtartójára, ráadásul alatta az eredeti képen kiszúrták Paul szemeit. Ez minimum rossz ómen, főleg, hogy egy pszichopatát hajkurásznak. Fé közben Alisonnal vitatkozik Sarah gyereknevelési szokásairól és a végén meggyőzi a nőt, hogy látogassa meg Kirát. Amíg ők átlényegülnek, Sarah tovább nyomoz. Egy kést hasonlítgat Cheng egy tetoválásához, de itt kicsit elvesztettem a fonalat, majd megérkezik Paul. Persze a csaj nem érti mit keres itt, de mi tudjuk, hogy Helena hívta ide. A pasija össze is kap kicsit Arthurral, mert milyen már, hogy összeverték a barátnőjét, de Sarah próbálja elsikálni a feszkót. Paul lelép, de már csörög is Cosima, aki szerint Beth nem véletlen lőttel e Chenget. Szerinte Helena és Cheng közt kapcsolat van, ezek valami gyilkos szektába nyomatják. Ez annyira nem nyugtatja meg Sarah-át, úgyhogy inkább visszamegy dolgozni. Jön Art és érdeklődik, hogy mi volt ez Paullal. Sahar ezt elsikálja, de ekkor érkezik az újabb csapás. Helena hívja, és átküld neki egy videót, amit az őrsön tett látogatásakor készített. A videón Beth-ként szerepel és bevallja, hogy direkt lőtte le Chenget, vagyis nem baleset volt.

vlcsnap-00013.jpg
Fé és az átlényegült Alison megérkeznek Mrs S-hez. Innen több szálon futnak az eseménynek. Sarah elindul a Helena által megadott címre, Art meg azon agyal, hogy Beth titkol valamit előle, így kutakodni kezd az asztalánál. Alison és Fé találkozik Kirával, de amikor Alison egyedül marad a gyerekkel, az egyből levágja, hogy nem az anyja. Így kénytelen elmagyarázni neki, hogy az anyukája most azért nincs itt, mert sokat dolgozik miatta, majd megbeszélik, hogy ez köztük marad. Sarah odaért a lakáshoz, ahol Helena várja, elég ramaty állapotban. Fegyvert fog rá, de nem tudja lelőni, mert kiderül, Helenával elhitették, hogy ő az eredeti példány. Sarah próbálja neki elmagyarázni, hogy mindannyian csak klónok, de a csaj mintha be lenne kábszizva. Közben Art megtalálta Beth asztalán a címet, így utána megy és megpróbálja rájuk törni az ajtót. Sarah végül úgy dönt, az lesz a legjobb, ha elengedi Helenát, és kitessékeli az ablakon. Art be, Sarah pedig nem igen tudja megmagyarázni, hogy mit csinál a lelőtt kínai nő lakásán. Annyira nem, hogy Arttal bemennek a főnökhöz és átadja a fegyverét és a jelvényét. Úgy dönt, hogy túl bonyolult neki ez a Beth szerep. Az utolsó kockákon Helena kóbászol egy sikátorban,m igen rossz állapotban, majd összeesik. De nem fagy halálra, mert jön egy kalapos fickó, berakja a furgonjába és elhajt vele.

vlcsnap-00009.jpg

 

A sorozatról bővebben az RTL Spike oldalán lehet olvasni.

Címkék: orphan black
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása