Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 5x07 – Eve of Destruction

2016. december 16. 17:00 - Kapitánylány

„Megtörtek és behódoltattak, de remélem jobbá tettek.” – Charles Dickens: Szép remények

A megmentett csapat teljesen le van döbbenve azon ki mentette meg őket, Nick rohan is Trubel-t kikérdezni, hiszen ő ott volt a bosziszörny halálánál! Rosalee jelentkezik be, aggódik a férjéért, de szerencsére megmenekült, ideje kihallgatni Xavier-t, irány a fűszerbolt! Nick idegesen ér haza, kérdőre vonja az ifjú Grimmet, aki végül csak megvallja, hogy a nő akit nem nevezünk nevén életben volt, amikor Chavez elhurcoltatta. Trubel viszont azt nem tudta, hogy túl is élte-e a megtörést, fegyvert akartak teremteni a boszorkányfajzatból. Adalind is megjelenik, őt is letaglózza a hír, hogy esküdt ellensége életben van. Nick tudni akarja merre van az exe, erre talán Meisner tud választ adni, indul is felhívni.

01.jpg

Xavier-t Rosalee tartja sakkban, Monroe ekkor ront be, a százados alig bírja visszatartani. A csigánkat nem kell tovább fenyegetni, bár sokat nem tud, azt akarták, hogy csatlakozzon a forradalomhoz, amely azért harcol, hogy a keveréklények átvegyék a hatalmat, nem lehet már őket megállítani. Renard nem érti miért őt választották ki, de Xavier hamar választ ad, Monroe-ról és Nick-ről akartak többet tudni, meg akarnak mindenkit ölni, aki Nick-hez közel áll. Míg a százados és Hank elviszi biztonságos helyre Xavier-t, hátha még később szükség lesz rá, addig Rosalee és Monroe egy húron pendül, értesíteni kell a Keveréklény Tanácsot!

02.jpg

Nick még mindig feldúlt, Meisner nem tartja jó ötletnek a találkozást, ez a nő már nem az, akit korábban ismert. Nick erősködik, Meisner időt kér a felkészülésre. Hank telefonál, Wu a holttestek ellenőrzése során nem találta meg Billie testét, ideje lenne kommandósokkal körbe nézni a háza táján. A házban persze nem találják meg a lányt, helyette készülő robbanószerkezeteket, kirobbanó buli készült itt. Wu is alaposan szétnéz, fényképet is talál Billie boldog családjáról, talán ki kellene hallgatni őket. Közben Lucien érkezik meg a mészárlás helyszínére, ahol a sunnyogó Billie várja, a lány nagyon sajnálja, hogy elbuktak, de erős volt az a boszorkányszörny, aki ezt tette velük. Lucien hidegvérrel nyugtázza a csata elvesztését, bosszút esküszik a halottaiért.

03.jpg

Rosalee és Monroe a tanács visszahívását várja, ezt az idegőrlő időt használja ki a dúvad, és megvallja a nőnek, hogy a ribanc boszorkányszörny mentette meg őket! Rosalee nem érti az egészet, most visszatért a halálból a nő, vagy mi? Hirtelen helyszínt váltunk, Hágában épp a Keveréklény Tanács gyűlést tart, Alexander (helló, szia!) kér engedélyt eltávozásra, fel kell hívnia Rosalee-t. A nő jelent a portland-i eseményekről, Alexander meglepődik, de azon már nem, hogy mire készülnek a féllények, az egész világon mozgolódás van, ennek a forradalmár csapatnak a neve pedig Fekete Karom. A férfi bontja a vonalat, épp azon vannak, hogy megoldják ezt az egészet.

04.jpg

Nick fáradtan ér haza, Trubel még mindig rosszul érzi magát a boszorkányszörny helyzet miatt, a férfi nem hibáztatja semmiért, örül neki, hogy megmentette akkor az életét. Rosalee jelentkezik be, megadják a csoport nevét. Nick rákérdez a Fekete Karomra, Trubel szerint olyan keveréklényekből áll az egész világon, akik hajlandóak meghalni az ügyükért. Nick kiadja a parancsot a pihenésre, mindketten elvonulnak. Adalind persze még ébren várja Nick-et, aggódik ősellensége miatt, mi lesz ha megölik őket, vagy visszatér a régi, kedves nő, és akkor ők hoppon maradnak Kelly-vel. Nick biztosítja a nőt, hogy vigyázni fog rájuk.

05.jpg

A Keveréklény Tanács gyűlésén De Groot tart beszédet, egyre nyugtalanítóbb a helyzet, szavazniuk kell a válaszlépésről! Mindenki megszavazza, csak egyetlen tag nem, aki „Occultatum libera” felkiáltással lemészárolja a tanácsot, Alexander épphogy el tud menekülni.

Az éjszaka kellős közepén Nick arra ébred, hogy Trubel meglép a motorjával. A lány a bázisukra hajt felelősségre vonni Meisner-t a boszorkányszörny ügy miatt. A férfi nem túl boldog a hívatlan látogatás miatt, de Trubel dühös az elhallgatott információ miatt, verekedni kezdenek. Persze Meisner lenyomja a lányt.

06.jpg

Másnap reggel Adalind nem tudja megemészteni, hogy Trubel csak úgy lelépett egy szó nélkül, nagyon szeretne segíteni a többieknek. Tehetetlennek érzi magát, sajnálja, hogy tönkre tett mindent. Nick vigasztalja, volt lehetősége kiszállni az egészből, de ugye nem éltek vele. A nagy lelkizésnek végül meg is lesz az eredménye: elcsattan egy csók közöttük! A helyzet kicsit fura, ezt ők is érzik, tisztázniuk kell, hogy ha folytatják is valamikor, akkor az tényleg kettőjükről fog szólni. Az idilli helyzetet a lift zaja szakítja félbe, Trubel ér haza a hírrel: Nick még ma találkozhat egy nyilvános helyen a ribanccal.

07.jpg

Lucien tart beszédet, miközben a halott társait hamvasztják el, bosszúról beszél, arról, hogy mostantól nem kell a sötétségben élniük. Billie ki akarja nyírni Xavier-t is, de Lucien nyugalomra inti. A főkolompos az egyik csatlósával (Jed) vonul félre, de azt nem halljuk milyen utasítást ad ki. Pár perccel később már megtudjuk mi a parancs, Jed szándékosan letartóztatja magát, hogy Xavier mellé kerüljön az őrs fogdájában.

Nick és Hank Billie szüleihez érkeznek meg. A beszélgetés elején még az aggódó apát és anyát figyelhetjük meg, de amikor Nick megmutatja a Fekete Karom jelét, a pár átváltozik, majd elvonulnak, nem hajlandóak a Grimmel beszélni.

08.jpg

A menekülni kényszerülő Alexander hívja fel Rosalee-t, közli, hogy a tanácstagokat lemészárolták, és neki is bujdokolnia kell, épp most is meg akarják ölni, épp csak el tud inalni. A házaspár teljesen ledöbbent, a tanácsnak tényleg vége?

A fogdában Jed előadja az őrjöngő őrültet, aki fel akarja akasztani magát, Xavier ugrik oda hozzá, így kerül Jed markába, aki halálra veri a rácsok segítségével. A százados irodájában Hank és Nick jelent a Trump szülők kihallgatásáról, amikor is Wu csörtet be, verekedés tört ki a fogdában. Az átváltozott préridögtől frászt kapó rendőr végül rettegésében lelövi Jed-et, aki még a halála előtt a vérével felfesti a karom jelet. A másik cellában sem jobb a helyzet, Xavier is halott, csapba volt ez az egész, belső emberük van, minden ügyet, ami a Fekete Karommal kapcsolatos az őrsön kívül kell intézniük!

09-1.jpg

09-2.jpg

Meisner a szülésre emlékezik vissza, amikor is megzavarják, meg van a helyszín (egy étterem), ahol a célszemélyük tartózkodni fog, egy órájuk van felkészülni.

A házaspár a fűszerüzletbe hívja a nyomozópárost, tájékoztatják a súlyos helyzetről őket, ki kell Xavier-t kérdezni, biztos többet tud, mint amennyit elárul! A fiúk közlik a rossz hírt, megölték Xavier-t, ráadásul úgy, hogy a gyilkost nem érdekelte ki látja meg átalakulva! SMS zavarja meg a beszélgetést, Nick-et az étterembe hívják. Monroe nagyon nem lelkesedik az ötletért, de Nick le akarja zárni életének ezt a részét.

10.jpg

Az étteremben Nick rögtön kiszúrja a platinaszőke exét, első mondata igen frappáns: „Azt hittem meghaltál!” A nő faarccal ül (megjegyezném: végre egy neki illő szerep), közli, hogy őt már Eve-nek hívják, mert újrakezdte. Persze mindenre emlékszik, és mi láthatjuk azt is, hogy Meisner kezdte el egy nagy pofonnal az átnevelő programot (bevallom, megnéztem párszor ezt a pofont). Eve nem sokat beszél, Nick fel is teszi a kérdést, hogy miért akart mégis találkozni? A válasz egyszerű, mert kell nekik, és indul is egy épp távozni készülő csoport felé. Eve átváltozva megöli a célszemélyt, a testőrök fegyvert rántanak, Nick lép közbe, elintézi mindkettőt. A kiérkező zsaruknak már úgy adja elő, hogy a testőrök támadtak a célszemélyre, ő meg épp itt volt, mert egy informátorral találkozott. Meisner kintről figyel, hívja is a Grimmet, a célszemély a Fekete Karom egyik feje volt, csak így volt esélyük kiiktatni, illetve ez egy teszt volt Nick számára, sikeresen átment.

11.jpg

Odahaza a lányok türelmetlenül várják Nick-et, aki közli, hogy a korábban ismert nő nem létezik, az új személy neve Eve, de még nem tudja, hogy ki is valójában. A bunkerben Eve várja a következő feladatot, de Meisner pihenni küldi, szüksége lesz rá.

Címkék: grimm
13 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2016.12.17. 08:59:45

Meisner nevelési módszere hatékony...

Julis, mint ultimate weapon, aki csak akció közben veszi fel a parókát :)

2016.12.28. 20:48:36

@Gabba: meisnert bírtam. (pont amiatt, amiért kapitánycsaj is) ;)

múltkor irl cikkeket olvasgattam zsüliről, még a twitterét is figyuszoltam, hátha sikerül megkedvelnem a csajt (nem a szerepét). hát nem, feladom.

Adalindám biszont továbbra is kedvenc.

(nektek pedig buék) :*

Pácsó Ármándó 2016.12.29. 16:56:38

Minden kedves meglévő és jelenlegi Grimm rajongónak hogyvoltokkal teli Boldog Új Évet fogok kívánni két nap múlva :-)

2016.12.29. 18:08:14

@Pácsó Ármándó: ezért voltál eltűnve, pajtikám? (am' jujjdeizgulok!)

Pácsó Ármándó 2016.12.29. 18:39:26

@Biriksz_Krokiksz!: Félreértettél! Két nap múlva szilveszter, akkor kívánom a Buékot, mert aktuálisabb lesz, mint ma és Kapitánylány írjon sok hv.-t jövőre is. Meg Gabba mester. És talán én majd februárban

2016.12.29. 18:43:37

@Pácsó Ármándó: így jár, aki félreérthetően fogalmaz ;P (kénytelen lesz meglepcsit küldeni)

Kapitánylány 2017.01.04. 17:22:49

Nagyon boldog új évet kívánok Mindenkinek!

Ha összeszedem magam, akkor nem sokára hogyvolt is lesz... :D

Pácsó Ármándó 2017.01.04. 19:39:07

@Kapitánylány: Köszi és viszont!
Akkor szedd össze! :-))
(Mi ez az új avi?)

Gabba 2017.01.08. 18:34:58

@Kapitánylány: @Pácsó Ármándó: @Biriksz_Krokiksz!: mindenkinek minden jót a búékban!

lassacskán mindenki felveszi a munkát: Kapitánylány hozza az új projektet (+ a régieket is ugye?), Pácsó gyúr jan.29-re, és a könyvtárosok is összecihelődnek lassacskán...

Pácsó Ármándó 2017.01.08. 22:01:18

@Gabba: Ezexerint elért a Tatooinera is az új év :-)
Megvolt a leltár a Raktárban? :-)

Gabba 2017.01.09. 19:09:06

@Pácsó Ármándó: ha tudnád, micsoda buli volt ott...
Raktár a szívem csücske, de már rég jártam ott, most a Könyvtár vonz :)

Pácsó Ármándó 2017.01.10. 21:25:37

@Gabba: Látod, én mindenre emléxem! :-)
süti beállítások módosítása