Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x108 - Ahogy mi láttuk

2016. december 13. 07:10 - sixx

9242445003c5c1135388eaec6a41d503.jpeg

Ez egy ilyen öszvér poszt lesz vagy mi, amiben az írók mondják el, mit, hogy láttak, és köszönik meg mindenkinek a megtisztelő figyelmet. Kezdjük is, véreim.

Hoppancs

Nekem az előző szériáról annyira rossz véleményem volt, hogy azt már nehezen lehetett volna tovább rontani, így kijelenthetem, hogy az idei is remekül elfér a "kellemesen érdektelen" kategóriában. Az elejétől Vivinek drukkoltam, engem sikerült elbűvölnie Phoebe Buffay kissé visszamaradott húgaként, és sokkal jobban idegesítettek nála a saját Brian Griffin-szintű intellektusuktól hanyatt vágódó, magukat a villa eszének képzelő figurák. Elsősorban Zsoltira gondolok, de a végére Dávid is felzárkózott mellé. Kárszeg ide, vagy oda, Krisztián egyszerű, ám lényegre törő meglátásai is nagyobb hatással voltak rám, mint a "hö, én olvastam ám a Háború és békét eszperantóul, visszafelé" attitűd. Ne felejtsük el, hogy ő volt az egyetlen (oké, legalábbis a szerkesztők által egyedül bevágott) személy, aki határozottan megmondta Tivynek, hogy mennyire kínos a "humora". Már ezért komoly pontokat érdemelt nálam. Soma győzelme meg...háát... most tényleg?

1abc6b3e24cd26d4b6c733394711af92.jpg

A játék fantáziátlanságát tekintve egyetértek az előttem szólókkal. Nem lett volna hülyeség megszólaltatni a lakókat politikai, kulturális témákban, és tovább menni annál, hogy nevessünk a tudatlanságukon, meg ünnepeljük azt, aki véletlenül tudja, hogy ki írta a Hamletet. Az újságírós héten meg akár valódi témákat is kaphattak volna a saját életük helyett, mert azt még ők sem találták elég érdekesnek, nemhogy a nézők. Az ilyenekkel még jobban bezárták őket a kis vegetálós világukba. A"villa a villában" feladatot ezután nem is minősíteném. Szóval nem volt sok izgalom, de legalább megint tanultam pár új kifejezést.

Dzsudibí

Nem hiszem, hogy bármilyen korszakalkotó, újszerű gondolattal elő tudnék rukkolni a VV8-al kapcsolatban, továbbmegyek, ez mind elhangzott már valamilyen formában. Casting, szerkesztők, feladatok, tematikus hetek, kivitelezés, hangmérnökök, technikusok, vendégek (kivéve Anti és Laci bácsi) mind-mind kuka, az rtl ennél nyilvánvalóbban csak úgy szarhatna a dolog közepibe, ha senkit nem költöztetnének a villába, és arról mutatnának minden nap egy negyven perces összefoglalót. Azért vagyok egyébként különösen morcos, mert a szereplők kiválasztásában van nem kevés lutri, értem én.

2d977b760a020b742ce3fc5ee437b503.jpeg

Egy-két interjú és teszt még nem garantálja, hogy az illető valóban olyan bolond/ostoba/kurvás (vagy fentiek fogyasztható és eladható keveréke), mint amilyennek mondja magát. Láthattunk már ilyet korábban is, fogunk is még, de ahhoz különösen nagy balszerencse (avagy beleszaromság) kell, hogy 15 ember közül a legnagyobb jóindulattal is csak egy-kettőre lehet ráfogni, hogy érdekes karakter. Ha meg már így alakult, még mindig lehet próbálni menteni a menthetetlent érdekes feladatokkal, szórakoztató tematikus hetekkel, és még különösebben meg sem kell erőltetniük magukat, elég, ha visszanyúlnak korábbi szériákban látott jól bevált ötletekhez. Motiválatlanok? Hát motiváljátok őket, baszom alássan, lila kendő, kirándulás a Budakeszi vadasparkba, mama házi almáspitéje, bármi, jó előre beharangozva, had’ feszüljenek a gyökerek.

467b6d6f07b05ead2570a2122165f505.jpeg

Az első évad, hogy nem volt senki, akinek őszintén tudtam volna drukkolni. Evelin szimpatikus volt, egészen az első faszszopókurvaanyázásig. Csipáztam Vivit, mert szánnivalóan mégis szerethetően ostoba volt, de aztán sok lett, és unalmas. Drukkoltam Zsoltinak, mert értelmes és vicces, ráadásul még meleg is, de befáradt, és az elején oly szórakoztató figurából egy az önsajnálat és hiperérzékenység keserű posványában vergődő árnyék lett. Kedveltem Zserit, mert amolyan girl next door, egészen addig, míg nem hagyta magát megpocsíkolni. Nyilván nem az a baj, hogy megtette, hanem hogy kivel. Soma… Hát Soma meg klasszik nyertes alapanyag, kicsit rossz, kicsit jó, kicsit vicces, kicsit okos, kicsit buta, egyszóval kellemesen neutrál, de olyan, akivel a nézők többsége azonosulni tud, vagy legalábbis szimpátiát vált ki, én valahogy mégsem tudom azt mondani, hogy örülök, hogy ő nyerte a fődíjat. Gina már majdnem szimpatikus lett néha, aztán kinyitotta a száját. Dávid sose volt szimpatikus, mint ahogyan Mici, Lóri, Dina vagy Ati sem. Ja, és Tivyt ki ne felejtsem. Tivy egy gyökér.

Mindent egybevetve ez volt mégis az eddigi kedvenc szériám, természetesen a Hogy Volt online magazin miatt. A kezdetektől fanatikus rajongója voltam, így érthető módon személy szerint nekem az maga Hollywood, asztroatomfizikus verseny, Oscar és Titanic – egyszóval tényleg kibaszott nagy megtiszteltetés, hogy itt lehettem, ezúttal már posztíróként. 

Scott Pilgrim

Nekem igazán nagy bajom nem volt ezzel a szériával, tetszettek az újítások (a jó isten áldjon meg mindenkit, akinek jóvoltából a végét ilyen gyorsan lezavarták, legutóbb is csak addig volt izgi az elnyúzott végjáték, amikor beküldték Attilát, hogy beszéljen Plasztiknak gyíkemberekről), nekem igazából a nézőkkel van bajom, mármint azzal, ahogy alakítják a műsort. Nyilván eleve minek tesznek be olyan unalmas arcokat, mint Katrina, vagy Dávid Barátom (vagy Robin, vagy Csaba, vagy még számtalan játékos, akinek már a nevére se emlékszem), de hát hiába vannak szórakoztató ostobák, akiken lehet sokat nevetni, és éppen ezért csinálják a műsort, ha a nézők folyton kiszavazzák őket unalmas szürke egerekkel szemben. Ha lehetne, én az egész nézős szavazós részt kivenném, és akkor mondjuk a következő Valóságshowveterán Péter is tovább jutna a geciskedéseivel (ami kurva szórakoztató volt, de őt is kiszavazták egy unalmas karakterrel szemben asszem), aki meg béna benne (pl. Zsu), azt meg a közösség úgyis hamar kibassza. Persze ez lehet, hogy a trash és a "mi a fasz történt most?!" pillanatok kárára menne. Szóval igazából nem tudom. De tök az volt az érzésem, hogy a szavazók folyamatosan szabotálják a műsort. 

9f587c7895db0403559b93e565fb310d.jpeg

Sajnos a nézők képtelenek elengedni annak az ideáját, hogy itt valami normális, rendes, részben intelligens fickó nyerje meg, aki halál nyugodtan csinálja végig a műsort, pedig a Dávidhoz hasonló eccerű, Vivien szavaival élve bevarrt seggű Dávidok a műsor sava-borsát adó trash halála, főleg, hogy nyomják ezeket a figurákat tovább párbajról-párbajra. Nehezen hiszem el, hogy Evelinnel kevésbé lett volna ez a széria izgi, mint Katrinával a továbbiakban, ahogy bárkit bármennyire is idegesített mondjuk Zsolti manírossága, ő legalább nem a kibaszott cigiskanapén ette volna a kurva csirkét kis tálkából folyamatosan (Tivadarral más a helyzet, túl egybites volt, hamar önismétlővé vált, úgy másfél adás után). És éreztem azt is, hogy Vivien rettentően szórakoztató idiotizmusa csak második helyre lesz elég, az ígéretesen induló, aztán hamar leeresztő és "normálissá" váló Soma meg behúzza csak azzal, hogy kevesebb vizet zavar. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó megoldás. De borzasztóan frusztráló, ahogy a nézők minden igyekezetükkel próbálják unalmasabbá tenni a műsort. Amikor hétről kellett szavazzanak, akkor is a kibaszott cirkuszhetet szavazták meg, ami az én Vietnamom volt, amiben Vivien és Zsolti próbái a napalm. De összességében én nem szórakoztam olyan rosszul. Vivien volt a széria Fannija.

Bruti

Részemről ez az évad borzasztó nagy csalódás volt. Gyakorlatilag nem volt kedvenc szereplőm, és nem voltak olyan karakterek, akiket legalább a taktikájukért, vagy az őszinte/hazug játékukért igazán kedvelni tudtam volna. Az eddigi évadok minden epizódját becsülettel végignéztem, de az idén az utolsó harmadban már rendszeressé vált, hogy csak felvételről pörgettem le az adásokat, mivel képben kellett lennem az összefoglalóhoz. Persze, ez az érdektelenség, a hogyvoltok írásánál kifejezetten jól jött, mert így kivétel nélkül ekézhettem a nyomorultakat, és bárkibe belemárthattam a vitriolba áztatott billentyűzetem, és azt hiszem ez ki is maxoltam az idén.

77649749b664db3fa8cc8570ca61348b.jpeg

A végeredmény egyáltalán nem lepett meg, de igazából senki sem érdemelte meg a pénzt. Kéne egy olyan opció, amiben a nézők eldönthetik, hogy érdemes-e kiosztani a lét, vagy lottó mintára halmozódik a nyeremény, a következő évadra. Ez kicsit felpörgetné a játékot, és vége lenne a tujázásnak.

Évad kedvence: Nincs.

Évad legnagyobb csalódásai: Tivy, akiről kiderült, hogy egy ostoba fajankó. Bár a beköltözéskor sejtettem, hogy nem egy MTA tag, de gondoltam okoz majd vicces perceket (mint Au, Krisztofer, Denis). Hát kurvára nem, inkább csak tömény szánalom! A másik, akitől többet vártam, az Zsolti. Benne megvolt a plusz ahhoz, hogy alakítsa a játékot, manipulálja a többieket, de sajnos olyan átlátszó volt a szerencsétlen, hogy még a Soma-Attis szintű játékosok is simán kiismerték. Remélem jövőre jobban sikerül a casting, illetve nem mennek le ennyire prosztóba (bár a trend nem ezt mutatja).

Lulu

Brutihoz csatlakoznék a szériával kapcsolatos érzésekben. Minden idők leggyengébb VV-jét küzdöttük végig vállvetve Veletek. Innen viszont csak pozitívumokat tudok egymás után sorakoztatni. Elsősorban remek közösségről árulkodó, hogy a sokszor gyatra tartalom ellenére is kitartottatok, jelen voltatok (de még hogy!) másodsorban nagyon jóleső, hogy képzeletben itt többen nekünk szavaztátok meg -  a most már tudjuk, hogy - a Soma pénzét, mivel azonban szeretném elkerülni, hogy eztán Oravecz és Coelho szerelemgyerekeként vizualizáljatok, rövidre is zárom a búspaci tekintettel rótt sorokat. Visszatérve a műsorra, tényként kezelhető, hogy sokszor képtelen volt arra, amire eredetileg hivatott, így nem maradt más lehetőségünk, mint, hogy egymást szórakoztattuk el. Szerény véleményem szerint ez, az olykor-olykor (értsd: többször, mint az ildomos) érdemi rész nélkül maradt összefoglalók esetében is sikerült. Ilyenkor szembesülhettetek azzal, miként kényszerülünk bevetni agyi kapacitásunk teljes kelléktárát és elpuffogtatni minden, még valamire való jelképes petárdát. Egy szó, mint száz, elkövetőként is élmény volt olvasni sziporkázó írótársaim csillámpónikban és kárszegekben gazdag, asztroatomfizikusi magasságokban szárnyaló alkotásait.

90f9e6e668b6acc83f5095a032bd3f29.jpeg

Vasárnap óta többször elgondolkodtam azon, hogy ha Vivi lesz a befutó, vajon akkor is ez az üresség és kielégületlenség jellemez az eredményhirdetést követően!? Arra jutottam, hogy min is csodálkozom voltaképp? Az egész VV8 egy maszatolós együttlétre hajazott, hiába minden powered by, egy olyan aktusra, ahol a résztvevők csak nyomokban és időnként lelnek rá az izgatandó erogén zónákra, ergo mindenki nyugodjon le a kacsába, egyáltalán nem csoda, hogy nem érkezett el a katarzis. Mindenesetre ne adjuk fel! Amennyiben az ufók is úgy akarják, jövőre veletek ugyanitt!

Chat Géza

A búcsúposztom alatti kommenteknél kifejtettem, hogy mi a bajom ezzel az évaddal: az, hogy unalmas szar. Az én megfejtésem annyi, hogy nyilván nem a formátummal van a baj, mert máshol, a briteknél simán megy már több mint 10 éve a Big Brother. Nem nézem az eredetit, nem tudom, hogy mit csinálnak másként, de lehet, hogy a szerkesztőknek jobban és többet kéne nyúlniuk onnan, mert tény, hogy ez így kurvára ellaposodik a végére. oké, az emberek figyelmét három hónapon keresztül konstans fenntartani elég izmos meló. De ami ehhez kell, hogy a villalakókat is folyamatosan basztassák. Mármint, hogy legyen mindig valami, ami lázban tartja őket. Mert egy kibaszott iskola hét szerintem minden, csak nem lebilincselően érdekes. Egy feladat, amit le kell tudni, túl sok tétje nincs, ha te leszel a legügyesebb, akkor dobnak valami csontot. Ebben nincs semmi pláne. Minden halál kiszámítható.

4c048a983cb410c685e8942f71deca09.jpeg

Az, hogy már nem lehet a lakókat lekötni, az nem feltétlenül a casting hibája, hanem a mai fiataloké (lehet, hogy nem fiatalokat kéne beküldeni?), akik rekordgyorsasággal beleszoknak és belesavanyodnak ebbe az ingerszegény környezetbe. Ezért sem tartottak 3-4 napnál tovább a tematikus hetek, míg régen azért 5-6 napig kitolták ezeket. Jó lenne, ha olyan emberek kerülnének be a játékba, akiknek nem mindegy, hogy megnyerik-e a 36 milliót, akik nem csak azért jelentkeztek, mert nem volt jobb dolguk. Ami a lakók ingerelését illeti: pont a mostani amcsi Big Brotherben volt olyan, hogy úgy döntöttek, elmondják nekik a választások eredményét. Tök jó. Itt is meg lehetett volna csinálni ezt a népszavazással. Régen egy csomó, de legalábbis több olyan feladat volt, aminek a megnyerésével ki lehetett menni a villán kívülre. Lásd: Jerzey kiment Béci húgával/nővérével egy hotelbe kúrni, Éváék valami gyerekeknek segítettek valami faluban, stb. Ezek meg teljesen el voltak szigetelve és ez meg is látszott. Na, mindegy.

141e4fbc7c7a673d566e127f0fd7a901.jpeg

Ha egyesével nézem a lakókat, engem Vivi mindig is idegesített, úgy alapból a jelleme, a fájó együgyűsége, aztán meg az, ahogy piócaként rátelepedett Zsoltira. Zsoltit látatlanban nem szerettem, mert féltem, hogy egy ripacs lesz, egy a szó legrosszabb értelmében vett díszbuzi, erre kiderült, hogy ő a legértelmesebb lakó. Jól nyomta, de a végére elfáradt és túl sok lett. Elvonultak Vivivel, ezzel minden szerethető, pozitív jellemvonása eltűnt. Tivy videóit ismerve nem voltak illúzióim. Azt vártam, hogy egyszer majd elfárad ez az álarc és kiderül, hogy milyen is ő igazából. Kiderült: egy papagáj.

Nem tudom még mit mondhatnék. Én inkább várom a budapesti Jersey Shore-t, mint a következő VV-t, mert az egy jól megszerkesztett, megvágott, ütős 10 részes trashreality lehet, amiben tényleg nem kell taktikázni, csak bebaszni és baszni a bulinegyed szívében. Itt meg azért tényleg elvárható lenne valami játék.

Sixx

A fentiekhez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni. Reméltem, akartam, hogy a VV8 jobb legyen, mint a VV7, aminek a nyertesére sem emlékszem, de komolyan. Jellegtelen pöcsök és pöcsköszörűk voltak benne, és nem hittem volna, hogy sikerül még egyszer ugyanazt ellőnie az RTL-nek, oppardon nem is, mert póverdbáj. És bassza meg a büdös kurva Tivy, de ez zavart az évadban a legjobban, a póverdbáj. Mert ez olyan volt, mint amikor elveszed a dömpert a homokozóban Pistikétől, aki egy kis idétlen faszfej, és egy pillanatra nem figyelt, de te nem azért veszed el tőle, mert neked kell, lófaszt, neked ott van a te dömpered, azért veszed el, hogy neki ne legyen. És utána elásod a homokba, hogy csak a széle látszódjon, de az is csak egy kicsit, hogy csak akarva lehessen elbotolni benne. Ez színtiszta trollkodás bazdmeg.

b3357653dd0261b08acd564b615c82b2.jpeg

Az RTL a póverdbájjal elvette tőlem, tőlünk annak az esélyét is, hogy a Másik Tévé, A Nagy Sátán esetleg forgathasson egy Big Brothert. Oké, ez üzlet, ezt a részét vettem, de én nem programigazgató vagyok, hanem néző, és neme jót tett volna még egy ilyen műsor. Mert szeretem a beköltözős valóságshow-kat, sőt, mindenfélét, a Survivorból egy évadot sem hagytam ki, a TAR-ból is csak az utolsó négyet és így tovább. De ha már elvitte, akkor használja, és ne az legyen, hogy a levelek aljára odaírja, hogy Big Brother, basszameg, HASZNÁLJA már a formátumot, amiben annyi, de annyi lehetőség van, hogy ihaj. Meg kell nézni egy brit vagy amerikai évadot, és menten tetszik látni.

Az nyilvánvaló, hogy egy szar castinggal nem lehet mit kezdeni. Viszont az is, hogy csak a castingra fogni egy szar műsort, az geci nagy lustaság. Ha az évadot nem becsukott szemmel, az előzők alapján, indigóval rakták volna össze, ha lett volna egy kis kreatív input, ha az RTL vett volna egy nagy levegőt, és kibővíti a villát vagy épít egy másikat, mert az már kurvára ráférne, akkor... akkor nem pont annyi nézője lett volna a VV-nek, mint most? Dehogynem. Lett volna max adásonként 20-30 000 nézővel több? Nagyjából. Megéri ez anyagilag? Nem. Szóval addig, míg ez így az "elmegy" kategóriába tartozik, és az RTL nem mondja azt, hogy elég, reset, reboot, kezdjük az alapoktól, addig nem lesz változás.

e8ba6029502bdf73ca4b2af86f0b6832.jpeg

A játékosok közül én sokáig Zsótinak drukkoltam, de szimpatikus volt Dina is, mert nagyon szeretem a gyökereket, az ilyen műsorokat azok mozgatják. Tivy is az volt, csak keveset mutogatták a műsorát, helyette inkább a tujaszerelmet meg a kárszegelést láthattuk, de minek. Kit érdekel Mici csöcse 2016-ban, amikor 0,34 mp alatt hatszázezer másikat lelek? A tegnap esti VV1-összefoglalót elnézve a falat vertem dühömben, mert ott voltak azok a műsorelemek, amiket az idei kihagyott, igaz, a castingra is sokkal jobban odafigyeltek. Jobb volt a felhozatal, jobb lett a műsor is. Soma meg vigyázzon a lóvéra, a családja soha nem fogja átbaszni, ez lebegjen a szeme előtt, ne a pina meg a veretés.  

Címkék: vv8 uccsóposzt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tvbuzi 2017.01.02. 22:26:50

Nem vacsiztam. #spártavan

Bianka_M. 2017.01.02. 22:27:39

@tvbuzi: ügyes vagy, simi-simi. (Azért nem kell túlzásba vinni a nagy koplalást)

Almaka 2017.01.02. 22:27:40

@tvbuzi: Előző adást én is elfelejtettem. Tordas ki is maradt eddig az egész műsorból :)

Bianka_M. 2017.01.02. 22:28:28

@tvbuzi: aham, sztem is. Nem baj, jövő héten mi sem jövünk

tvbuzi 2017.01.02. 22:29:15

@Almaka: az előzőt én is. Tordas minit esett ki?

Bianka_M. 2017.01.02. 22:29:24

@tvbuzi: az mmkk jó. Tudod, nem szeressük a sovány pasikat.

Almaka 2017.01.02. 22:30:41

@tvbuzi: Csak pár részt láttam az Édes életből de még ott is szerepelt Alekosz és Évivel.

tvbuzi 2017.01.02. 22:31:07

@Bianka_M.: nem lennék sovány ha ledobnék egy 10est. Nagy a belem:(

Bianka_M. 2017.01.02. 22:31:08

@tvbuzi: gáz ilyenkor csokis zabkását enni?

Almaka 2017.01.02. 22:31:54

Különben ez egy nagyon jó széria volt. Kötögetős részt és az adomány gyűjtést én hiányoltam is.

tvbuzi 2017.01.02. 22:32:05

@Bianka_M.: jobb mint a chips meg a gumicukor :P

Almaka 2017.01.02. 22:32:46

@Bianka_M.: Dehogy én előbb fejeztem be a kocsonya evést.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:33:24

@tvbuzi: naaaa...... :))))) azt a kis műjanyagellenes mindenedet.

Almaka 2017.01.02. 22:34:37

Gina feladta. Következő évadban meg vagy a fél társaság feladja.

tvbuzi 2017.01.02. 22:34:57

Mi történt Lázárral?

Bianka_M. 2017.01.02. 22:35:26

@tvbuzi: megroppant az egészsége

Bianka_M. 2017.01.02. 22:35:58

@Almaka: hogy emlékszel, azta :))

Almaka 2017.01.02. 22:36:52

@tvbuzi: Lázár volt Laci eredetileg? Nem is tudtam.

tvbuzi 2017.01.02. 22:37:41

Jerzy a fináléban, banyek

Almaka 2017.01.02. 22:37:48

@Bianka_M.: Néztem minden évadot, na jó most már csak megszokásból nézem. Gina el is vált azóta volt a fókuszban.

Almaka 2017.01.02. 22:38:17

@tvbuzi: Mindig volt benne egy tuja.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:40:20

Bammeg egy rohadt nagy pók bóklászott a szobában. Kidobtam zsepistől az ablakon

Bianka_M. 2017.01.02. 22:41:05

@Almaka: miket tudsz, hihetetlen. Én már a mostaniakra sem emlékszem.

Almaka 2017.01.02. 22:41:40

@Bianka_M.: Túl nagy állatvédő vagy az a baj :)

Bianka_M. 2017.01.02. 22:43:05

@tvbuzi: és a szegény bőröm????

Bianka_M. 2017.01.02. 22:43:56

@Almaka: nem tudtam vele mit csinálni. Mégiscsak magánlaksértés vagy mi :))

tvbuzi 2017.01.02. 22:44:29

@Bianka_M.: legközelebb jobban vigyázz!!

Bianka_M. 2017.01.02. 22:46:17

Azért akkor még a tujának is volt 1-2 megmozdulása. Most nem is tujáztuk volna le szegényt.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:46:52

@tvbuzi: ficergett a zsepiben. Megijedtem.

tvbuzi 2017.01.02. 22:46:53

Lilu már itt is ilyen mélyérzelmű volt

Almaka 2017.01.02. 22:47:34

Jerzy mennyivel érzelmesebben és igazabban tudott mesélni az intézetis éveiről, nem mint Zsolti.

Almaka 2017.01.02. 22:48:38

@tvbuzi: Lilu mindig is az volt én a viva+ mizujs adásaimban imádtam, kamaszként.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:50:22

Alekosz elmeroggyant.

tvbuzi 2017.01.02. 22:50:53

az az alsógatya :DDD

Bianka_M. 2017.01.02. 22:51:31

@tvbuzi: szerintem csináljuk azt, hogy csak az egyikünk ír vmit mert mmkk tök ugyanazt írjuk.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:52:04

@tvbuzi: az atlétával? Imádom.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:52:41

@tvbuzi: és kb. egyidőben írjuk ua-t

Bianka_M. 2017.01.02. 22:53:10

Na, eddig izgultam, h mi lesz a vége.

tvbuzi 2017.01.02. 22:54:42

Szakított Picúrral:((((

Bianka_M. 2017.01.02. 22:54:52

@tvbuzi: az fiú atléta kérlek szépen. Nekem leány van.

Bianka_M. 2017.01.02. 22:55:42

@Almaka: @tvbuzi: jó éjszakát nektek! :))

Almaka 2017.01.02. 22:57:25

Mondjuk ez a többiekről nincs információnk is hülyeség. Pár hónapja volt, a fókuszban hogy Gina elvált és valahol külföldön táncol a férje meg tanul jelenleg valamit. Zsuzsinak 1 éve született gyermeke. Tordas is feltűnt nem hiszem, hogy nem válaszolt volna ha felkeresik.
Ez elégé fércmunka volt ez a műsor, pedig ha ebből nem tudtak jó adást csinálni, akkora többiből még inkább nem.

tvbuzi 2017.01.02. 22:58:40

@Almaka: eddig egyik műsor sem volt nagy szám

Almaka 2017.01.02. 23:00:12

@tvbuzi: Nekem eddig nem volt velük bajom.

Almaka 2017.01.02. 23:02:06

Álmodjatok szépeket :)
(Én sajnos még tanulok pár órát mert elcsesztem itt az időmet)

Cimili 2017.01.03. 15:56:17

@tvbuzi: @Bianka_M.: mé nem szótatok?????? elfelejtettem tegnap nézni, bár nem a ti hibátok. de!

Commodore 2017.01.06. 19:01:49

Soma a Fókuszban! DIKK! Mi lett a milliókkal?! Eltapsolta?

Almaka 2017.01.09. 22:21:19

A mai részt már senki sem nézi?

Betli Szofi 2017.01.10. 09:43:14

@Almaka: Én is pont ezt néztem, egy deka komment nem jött ide... de én teljesen el is felejtettem, hogy tegnap volt... most visszanézem a honlapon. ... Nem jól tették, hogy hetente adtak le egyet, nagyon elhúzták... bár azt sejtem mögötte, hogy az utolsónál bejelentik, hogy jön a VV9.

mézescsók 2017.01.10. 11:18:36

@Almaka: Láttam és nagyon elcseszett egy összeállítás volt. Talán ez volt az utolsó Vv, amikor még érdekes feladatokat, vendégeket kaptak. Az egy órás összefoglalónak majdnem a felét sikerült Fecó kamuesküvőjére fordítani, ami alapból is unalmas volt. Egy másodperc sem volt ellenben a látványos táncversenyről, a bokszról és ezek előkészületairől, röviden elintézték az egyébként szórakoztató közbiztonsági hetet, alig áldoztak időt Peti és Attila, Eszter taktikai dolgairól, szó sem volt Annamari genyóskodásáról (nagyon emlékezetesen indított a csaj), Vera ámokfutásairól. És még lehetne sorolni.
Nagyon béna volt, bárki állította össze a műsort.

mézescsók 2017.01.10. 11:23:29

@Almaka: Azt már nem is említem, hogy volt karácsonyi ünnepség is, valamint színházi előadás - természetesen botrányokkal.
Pár uncsi karakteren kívül a többség - akár pozitív, akár negatív értelemben - nagy forma volt.

Cimili 2017.01.10. 11:49:15

megint elfelejtettem. mé hétfőnként adják???????????

Mirocska 2017.01.11. 22:14:01

@Cimili: akkor ezért vártam hiába kedden.... :D Pedig ezt a részt annyira veletek akartam nézni!

Almaka 2017.01.23. 19:53:46

Ma 22:00-kor vv összefoglaló, el ne feledjétek :)

Cimili 2017.01.23. 22:03:05

lilu jobb vót, mint ancsa. :)

KapitányG 2017.01.31. 10:54:19

"...nem VV Zsoltira gondolok, aki villaléte után a Survivor castingcsapatában kapott munkát, de feladatában – a jelentkezési lapok osztogatásában – gyakran megzavarják a közös fotót kérő rajongók."
www.nlcafe.hu/sztarok/20170131/survivor-rtl-klub-casting-2017/

Mók_Ica 2018.11.04. 18:11:20

Hali, ha már nincs posztcsi, akkor itt? :) @Commodore: végre :)

Mók_Ica 2018.11.04. 18:24:13

@Commodore: nincs sehol semmi új.... gondolom már holnap lesz :)

Commodore 2018.11.04. 18:51:25

@Mók_Ica: Győzike fizet ezért?. Kibaszott unalmas már ez a faszkalap.

HSolo 2018.11.04. 19:36:11

Halihó!! :D Na gyűlünk, gyűlünk? :D

Mók_Ica 2018.11.04. 20:29:09

@HSolo: köszi :) sajna, még nincs hol gyűlni.... :( remélem most is lesz jó kis kibeszélés itt :)

HSolo 2018.11.04. 20:36:54

@Mók_Ica: Én is. Rég jártam erre. Remélem jön a régi csapat nagyja. :)

Mók_Ica 2018.11.04. 20:40:19

@HSolo: én csak vv-kommentelő vagyok :) rég voltam itt :) de most néztem, hogy a survivor posztban is nézték a beköltözést ketten-hárman :)

HSolo 2018.11.04. 20:43:39

@Mók_Ica: Dettó...de régi darab vagyok..vv6

Mók_Ica 2018.11.04. 20:53:05

@HSolo: ne aggódj, én is az vagyok ;)

HSolo 2018.11.04. 21:00:46

@Mók_Ica: Nem aggódom.. :D. Cukker vagy. ;)

zorja 2018.11.04. 21:56:26

Hmm, én csak readonly voltam/vagyok VV posztok (és a Survivor) alatt, de vártam az élőzést nagyon. Kénytelen leszek megnézni.... Mondjuk aggódunk kicsit az urammal, 15 hós a ded, a survivort még bababarátnak ítéltük, de a csicskagecizést nem tudom, hogy nézzük majd fejlődési rendelllenességek nélkül :D

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.11.04. 23:01:32

@zorja: Élőzés most nem vót, de lesz hogyvót :)

mézescsók 2018.11.05. 01:34:47

A vv6-ot kísértem figyelmesen végig, majd több-kevesebb érdeklődéssel a későbbieket.
Alig várom a hv-kat. (Remélem, lesznek...)

mézescsók 2018.11.05. 01:35:11

A vv6-ot kísértem figyelmesen végig, majd több-kevesebb érdeklődéssel a későbbieket.
Alig várom a hv-kat. (Remélem, lesznek...)

zorja 2018.11.05. 08:55:06

@Bruti: szuper, köszi, várjuk! :)

csincsilla72 2018.11.05. 11:02:56

Sziasztok:-) Gyűlök én is.

Gia 2018.11.05. 12:44:54

Lesz miről beszélni.Pusztító a felhozatal...

Angora Cardi 2019.02.16. 20:15:04

Ilyen lesz idén is ugye? :)

Cimili 2019.02.17. 17:52:33

@Angora Cardi: +1000000 nagyon jó lenne!! :)

Angora Cardi 2019.02.17. 22:36:46

Novák Angéla, volt férfi, huncinak drukkol.
süti beállítások módosítása