Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x106 - Vivien túlélte a Titanic-ot és megnyerte az Oscar-t

2016. december 11. 09:20 - Scott Pilgrim

Ez most egy kurta öfi volt, szóval ez a hogyvolt is kúrta lesz, mivel a nettó 45 percből 15 a kiszavazásról szólt. De amúgy se volt túl sok érdekes történés, érezhetően a szerkesztők vért izzadtak, hogy kihozzanak bármi érdekeset. Én együtt érzek velük, nagyjából nekem is ezt kell csinálnom az utolsó hogyvoltomban most ebből a szériából.

vlcsnap-2016-12-11-07h03m19s824.png

Az elején Dávid Barátom utolsó óráit és feszült kanalazgatásait kapjuk, míg meg nem érkezik a feladat, hogy Viviennek rögtönzött mesét kell mondania Dávid Barátomnak, amire álomra hajthatja a fejét. Dávid Barátom kényszeredetten mosolyog, ezt Vivien úgy dekódolja, hogy örömtelien vigyorog, és meg is zavarja, hogyha ennyire szeretné hallani a meséjét, akkor miért is párbajoznak. Valószínűleg ebben van a világbéke kulcsa is, mondj mesét, ne háborúzz. Vivien amúgy azt ígéri Dávid Barátomnak, hogy egy új stílust nyit meg előtte a meséjével, bármit is jelentsen az, természetesen egy ufóról szól. Én drukkolok egyébként neki, hogy a döntő után Pataky Attis csak az ország második leghíresebb ufóhívője legyen, remélem több sikerrel jár, mint VV Plasztik az előző szériából. A mese egy nyomi ufóról szól, aki az emberek közt élt és lúzer volt. Nem fogadták be sehova, ezért elkezdett úgy viselkedni, mint az emberek. Nem voltak neki barátai, és nem mert papucsot hordani, csak zárt cipőt, mert hatalmas lábai voltak, bezzeg a mellei nem nőttek – ezen a ponton szerintem már mindenkinek nyilvánvaló, hogy Vivien sztorija saját magáról szól, és hogy Vivien egy ufó, ami eddig is nagyon valószínű volt és sok mindent megmagyaráz. És itt jön a fordulópont a történetben, merthogy megjelent a villa meztelenkedő E.T.-jének az életében az internet mesés világa, ahol volt ám chat és énekelni is tanult YouTube videók segítségével. Így lettek neki új barátai, de folyton kihasználták őt. De aztán újabb fordulat jön, mert ufó rájött, hogy ő ufóhercegnő és Hollywoodban kötött ki és ez élete legszebb időszaka, ez egy elég erős metafora akar lenni a VV8-ra, viszont biztos vagyok benne, hogy Zsolti otthon zokogott a meghatottságtól, amikor ezt hallgatta. Még Dávid is megszeppent kicsit, elmondja, hogy így, hogy megismerte kicsit jobban, már sajnálja, hogy így alakult a kettőjük kapcsolata.

vlcsnap-2016-12-11-07h00m03s937.png

Ő egyébként nagyon izgult a párbaj előtt, nem tudott aludni, úgyhogy ki is ment a cigis kanapéra bemutatni a jellegzetes, ikonikus tevékenységét űzni, kis tálkával az egyik kezében kanalazgatni és enni. Egyébként ha nem esik ki, ő lenne talán az első ember, aki beette magát a VV döntőjébe, ezzel olyan hatalmasságok mellé kerülve a műsor arcképcsarnokába, mint Csaba(?) az Attilás szezonban, aki bekanapénfetrengte magát a döntőbe. De ez most nem jött össze, ami engem őszintén meglep, mert hát az utóbbi néhány hétben többször is csalódtam a nézőkben, de ahogy Katrina, úgy ezek szerint ő is elfogyott mostanra a nézőkbe, és a mostani széria messze legszórakoztatóbb karakterét nem ejtették ki a vége előtt, bár nem sokon múlt százalékok alapján. De én összességében újra hiszek az emberekben. Egyébként a párbaj előtt túl sok dolog nem történt, de mivel ki kellett tölteni az adásidőt, ezért megkapjuk, hogy Vivien ideges, mert nem tudja, milyen ruhában menjen párbajozni, ezért elkezd kötekedni Kutidzsível, aki izgul, mert vendég jön hozzá. Az apja megy be hozzá, könnyen, minden jól van, jó, hogy bejött a játékba Kutidzsí, ő már ezzel is nyert, de azé' hozza el már azt a 36 millát.

Aztán látjuk azt is, hogy mi történt a párbaj után, Anikó a felkonfban arról beszél, hogy Vivien élő szirénává változott, és egyáltalán nem túloz. Visszamegy, folyamatosan sikít, időnként random ordít egyet különböző szituációkban, és elmeséli azt is a többieknek, hogyan reagált a győzelmére, bemutatva azt is, hogyan kapta fel Anikót, csakhogy ebben a feldolgozásban Krisztián játssza Anikót, akit Vivien lazán felkap és megforgat ordítva. Ezen Krisztián, Soma, meg én is nagyon meglepődtem, Krisztián úgy ránézésre is megvan legalább 80 kiló, Vivien meg így ránézésre se. Győzelem után bulika lesz, Vivien tósztot mond, emeli poharát a szeretetre, az ufókra, a hercegnőkre, Diana hercegnőre, Erzségbet királynőre, Vilmos hercegre, meg Harry hercegre. Vivien azt mondja, olyan érzés volt ez, mintha megnyert volna egy asztroatomfizikus versenyt, és én nem vagyok benne, hogy az az asztroatomfizikust elfogná bárki Scrabble-ben. Elkezdi még erre tromfolni, hogy úgy érzi magát, mintha megnyerte volna az Oscart, sőt, úgy, mintha túlélte volna a Titanic-ot, kérdés, hogy tisztában van-e, hogy a Titanic alapvetően nem egy túlélő verseny volt, hanem egy tragédia, szóval túlélni a Titanic-ot elég nagy traumával járhatott... asszem többet gondolkodtam azon, amit Vivien mondott, mint ő maga, néha megfeledkezem magamról, és értelmet próbálok keresni a szavai mögött, sajnálom.

Szóval indul a párdé, Somsom, exBajszi a békülés jeleként meg is fogdossa Krisztián fenekét, ezzel nyugdíjazva azt a gondolatot, hogy öcskös kint szít lesz baszva. Krisztián táncol, vonaglik, és vetkőzik a tükörnek, ahogy szokott, a lányok twerkelnek és tornamutatványokat mutatnak be, és mindenki tök jól érzi magát. Persze a szerkesztők gecik, úgyhogy a buli csúcspontján bedobják, hogy valaki holnap kiesik. Ezzel pedig meg is hal a buli. Innen kapcsolunk az élőre, ahol kiderül, hogy elég nagy százalékkal Kárszeg a legantipatikusabb a szavazók közt, Vivien és Gina nagyjából ugyanannyi százalékot kapott, Somsom meg a legkevesebbet, és szerintem meg is fogja nyerni, de se baj, mert Vivien elnyert valami fontosabban 36 milliónál: a szívemet! Papi egyébként jól viseli, indokolatlanul spártázik, Anikó elköszönésébe pedig valaki folyamatosan beleüvölt, hogy „Győztes vagy!”. Mindezt azután, hogy Krisztián már elhagyta a stúdiót. A lényeg, hogy holnap döntő, a tippem: Kutidzsí harmadik, Szívem Ufóhívő És Szüzességáldozatot Bemutató Leendő Bolygókutató Hercegnője második, ExBajszi Somsom pedig viszi a lóvét. Én ezzel pedig meg is köszönöm idén a figyelmet a magam nevében, sziasztok!

 

Címkék: vv8
1101 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girhes Joe 2016.12.11. 09:29:42

Jó reggelt minden kedves elsőzőnek! ;)

megcirógatlak csalánnal 2016.12.11. 09:33:02

Kár Dávidért :( remélem bajszi nyer

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 09:37:18

ha lenne az appban olyan választási lehetőség, hogy nyerje meg a Hogy Volt Online Magazin stábja a pénzt a perköltségekre, nyomnám a szavazatot rá, mint süket a csengőt

Girhes Joe 2016.12.11. 09:41:50

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk):

Szerintem is a hv stábja vigye a nyereményt, egyenlően elosztva! Nézne egyet a maradék három majom, ha ezt közölnék velük... :) ...engem meg már úgyis kb. a széria fele óta csak az Ancsa érdekel. ;) Azt hiszem, ebben az évadban minden szereplő túltolta a szerepét, így nem maradt a végére egyetlen szimpatikus se.

Madam. 2016.12.11. 09:42:40

Megkapó volt gyna és a papája közti meghitt, erős kapcsolat... a vv történelmének (sic) "Gongra Leggyorsabban Felpattanó és a Tali Végét Váró Hozzátartozó" (GLFTVVH) címet érdemli!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 09:43:11

@Girhes Joe: én már az eleje óta ezt mondom, de úgy tűnik, a vv szerkesztők nem hallgatják meg nyígjaimat

Mók_Ica 2016.12.11. 09:59:40

Jó reggelt :))) kávét??? c(_)

@hereverő heverő: bizony.... sziget, buli, stb :))))
de komolyan, én egyik döntősnek sem adnám szívesen a nyereményt.....igen, azt is tudom, hogy az egyik meg fogja kapni....... elképesztően rossz üzenete van ennek a vv8nak...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:04:01

@Madam.: Hűű, ezt a meglátásodat osztom. Elnézést minden Gina rajongótól, de hát Apuka eléggé lerobbant kiadású, és egy ritka unalmas szivar lehet, és ezt még akkor is meg kell jegyeznem, ha tudom hogy nemrég nagy tragédia történt a családban.

Mók_Ica 2016.12.11. 10:06:19

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): küldöm c(___) - úgy érzem extra nagy adagra van szükséged :))))

,, 2016.12.11. 10:06:28

@VV Erőlegény: na pl ilyen környezetből nagy teljesítmény kitörni.

Madam. 2016.12.11. 10:06:50

@VV Erőlegény: talán csak érzelmi sivárság - amit tulképp mindegyik versenyzőnél / családjaiknál megállapítottunk...

hereverő heverő 2016.12.11. 10:07:40

@Mók_Ica: jóreggelt Móki, jó kávézást, nálam az majd később.
Igen, az idei casting mellényúlás volt. Ha a Dávid, Zsolti Vivi karakterekből válogattak volna be többet akkor érdekesebb lehetett volna, pl egy Simon és Vivi nász a jacuzziban, Dávid örökös vitája Robinnal a csajozás apró trükkjeiről...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:07:49

@Mók_Ica: 6.17 óta fenn szenvedek :) köszönöm :*

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:08:22

@VV Erőlegény: Sztem nem véletlen, hogy Soma családról eddig semmi hírt nem kaptunk, de azért azt kifigyelném, hogy miként fognak vélekedni a műsorról, ha éreccségizett fiacskájuk egyszer csak beállítana a 36 millával ebből a lesajnált műsorból... :-)

Mók_Ica 2016.12.11. 10:08:36

@Madam.: zavarban volt, nem az ő közege.... de a lányához mmkk be akart menni..... ezt becsülöm. ezt nem láttuk sem vivi, sem soma családja részéről.... ott semmilyen családtag nem szerepelt a lehetséges látogatók között....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:09:35

@Madam.: ...de azért hozd haza a 36 milliót! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:12:02

@Mók_Ica: Bocsi, de Vivi mutter benn volt. Meg is állapítottuk itt össznépien ffiak, hogy eléggé jól tartja magát. :-) Somához valóban csak Pumped Gabó ment ben, és nem is emlékszem, hogy lett-e volna olyan szavazási alternatíva, hogy a szülei, vagy az egyik közülük...

Mók_Ica 2016.12.11. 10:12:45

@hereverő heverő: dávid és robin... csajozási.... höhöhöhhöhö.... teeee, kilötyög a kávém :)))
egyébként az elején arra tippeltem, hogy zsóti és dávid köt szövetséget.....
alekosz és atti is úgy nyert annak idején, hogy volt egy erős unterman-juk, ez a szerep kárszegnek juthatott volna, de ő meg nem volt fineszes hozzá....
az okosgoni taktikát néztem volna szívesen.....

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): láttam... ezért az extra nagy :))) :*

Mók_Ica 2016.12.11. 10:14:18

@VV Erőlegény: vivi mutter ablakon keresztül volt..... én az erőt adó látogatásokra gondoltam :)))
(btw somához ki ment mikuláskor???)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:14:25

@Mók_Ica: még csak férjet keresni sincs energiám :D

Madam. 2016.12.11. 10:14:40

@Mók_Ica: @VV Erőlegény: magam sem hiszem, h a családtagok akaratán múlott volna, h bemenjenek. A nagyobb pr-érték dönt. Gyna apját vmi miatt úgy látták, menjen be. Igaz kimaxolták, mert az öccsel beszélt, papa benn, oszt jónapot

,, 2016.12.11. 10:14:50

Vivi anyukája mennyi idős, tudja valaki? Szerintem nincs 40, de ha negyvenes akkor tényleg jól tartja magát

,, 2016.12.11. 10:17:11

@Mók_Ica: plusz Aleknak ott volt Éva, Atinak meg Kingu:)

Mók_Ica 2016.12.11. 10:17:35

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): ma pihizz :)))

@Madam.: talán nem is jelentkeztek annyira.... dzsina apukája pedig "kötelességének" érezte, hogyígy is támogassa a lányát....

tvbuzi 2016.12.11. 10:17:38

Apropó. Hallott valaki valamit Robinról mióta megnyerte?

Madam. 2016.12.11. 10:18:28

@tvbuzi: igen, a sherwoodi erdőben fosztogat

kamilla123 2016.12.11. 10:18:32

@Mók_Ica: pontosan!! én is azt láttam inkább Gina apjánál, hogy szereti a lányát, és emiatt még ezt a tv-s baromságot is bevállalja, de kényelmetlen neki a kamerák között ücsörögni, várja a végét. Meg hát ugye csomó dologról nem is beszélhetnek, csak közhelyekről, és a ffiak abban nem túl jók. Nekem sokszor az a visszás, hogy egyes VV lakók családtagjai mennyire szeretnek fürdőzni a dicsfényben, többet szerepelnek, mint maguk a VV játékosok. Ebben a szériában pl Dominika, ez kissé butácska lány, aki többet ártott sajnos Dávidnak, mint használt.

Mók_Ica 2016.12.11. 10:18:35

@tvbuzi: dolgozik, a médiától távol tartja magát.... ennyit tudok

tvbuzi 2016.12.11. 10:19:05

@szörnycsi: már tuti rég felülről nyalja a 40et.

kamilla123 2016.12.11. 10:20:26

@VV Erőlegény: de igen. Soma kapott videóüzenetet az anyukájától, amikor megnyerte az iskoláshetet. Nagyon szimpatikus, kedves nő és jól beszélt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:20:31

@kamilla123: Alekosz anyukájára emlékszel még ? Meg VV Shehi anyukája sem volt semmi ebből a szempontból... :-)

Madam. 2016.12.11. 10:20:42

@tvbuzi: biztos forrásból tudom

Mók_Ica 2016.12.11. 10:20:50

@kamilla123: az utolsó bv szereplése már nem kellett volna dominikának..pont túltolta.......

D.Leery 2016.12.11. 10:21:42

A szerkik helyében lekapcsolnám az áramot a villában, esetleg egy utolsó levélben értesíteném őket, hogy a döntő érdeklődés hiányában elmarad.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:22:28

@kamilla123: Tényleg... De a Faterrel mi lehet a helyzet... :-) Azt hiszem átérzem (csak az a fránya 36 milla a zavaró tényező) ! :-)

kamilla123 2016.12.11. 10:22:38

@Mók_Ica: nagy EKG!! én is akkor akadtam ki teljesen a csajra. Nem tudott kinyögni egy mondatot sem, csak fensőbbségesen nyivákolt, és elmondta, h neki Dávid kocsit ígért. Hát akkor elgondolkodtam egy pillanatra, h inkább átteszem Vivire. gondolom voltak még páran így.

Madam. 2016.12.11. 10:23:44

@D.Leery: bár korán van, de a nap kommentje

Mók_Ica 2016.12.11. 10:23:54

@D.Leery: de goniiii :))))) egyébként támogatom :)))) a nyeremény pedig a HV írókat illeti :))))

kamilla123 2016.12.11. 10:24:27

@VV Erőlegény: hát nemtom. De én komolyan el tudom képzelni, hogy valaki annyira irtózzon a nyilvánosságtól, hogy még egy-egy mini szereplésre se legyen hajlandó vállalkozni. Az nem jelenti feltétlenül azt,h rossz a családi háttér. (persze nem is zárja ki :)

,, 2016.12.11. 10:25:35

De vajon Vivi elviszi-e Dávidékat Díznilendbe, ha megnyeri?:)

KapitányG 2016.12.11. 10:27:56

@VV Erőlegény: lerobbant kiadású és unalmas? Én megfáradt, egyszerű vidéki embernek látom.

kamilla123 2016.12.11. 10:28:14

@szörnycsi: nem hiszem,h Dávid akarná. Sztem ez az egy jó van neki abban,h nem nyerte meg. Hogy nem kell Vivivel Díznilendbe menni :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:28:34

@szörnycsi: Szerintem el. Simán kinézem belőle, szerintem itt csak Dávid igérte egy kicsit túl magát, és a kereteit....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:29:39

@KapitányG: Próbáltam kicsit sarkosan fogalmazni... Amúgy a fővárosban is vannak bőven ilyen formák.

Mók_Ica 2016.12.11. 10:35:36

@szörnycsi: biztos, hogy nem... sztem azzal sincsenek tisztában, hogy ezt havi elosztásban kapja a nyertes és adót is vonnak belőle..... én arra vagyok kíváncsi, hogy melyiküknek sikerül valóban profitálni ebből vv-s szereplésből?? ha zsóti el nem bassza az önérzeteskedésével és az állandó áldozatvállalási szindrómájából, talán neki sikerülhet.....
arra is kíváncsi vagyok, hogy kinek lesz először "botránya".....

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 10:36:14

@Mók_Ica: @özv. Orlando @kamilla123: Bloomné (szül. olvasómmkk): @hereverő heverő: @szörnycsi: megmég aki nincs itt. van kedvetek ha nem is ekkora kommentszámmal folytatni akár valami privát blogbejegyzésben? nem azt mondom hogy visszavonhatatlanul elválaszthatatlanok lettünk de hatalmas karakterek vannak itt. lenne ey MMKK páholy a keménymagnak ki van benne?

Mók_Ica 2016.12.11. 10:36:49

@KapitányG: igen... ráadásul legyőzte magát és bement a lánya miatt..... díjazandó :)))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:37:57

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: még a lábam is feltettem (a kiskorú éppen arra akart felmászni, de nem engedtem neki, he-he)

Mók_Ica 2016.12.11. 10:38:25

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: egy virtuális szigetre gondolsz?? mmkk :)))) (+cimili, neménvagyok.... stb.)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:38:38

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: Ne aggódj, meglátásom szerint nem sokára jön a következő farm széria, és említettek varázsszóra újra itt lesznek! :-)

Mók_Ica 2016.12.11. 10:39:11

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): csak mert kedves vagy ... höhöhöhöhö (szegény kiskorú..... érzi a törődést... :))) )

kamilla123 2016.12.11. 10:40:18

@Mók_Ica: hát ez utóbbira sztem elég egyszerű a válasz. Krisznek és Micinek. Nem kétlem, h egymásba gabalyodtak, de ilyen alapvető mentalitásbeli különbségekkel nem mennek messzire, az tuti. Max két hetet adok nekik az első botrányig, amikor Mici ránéz valakire egy bulika helyen. Szerintem Dávid kap majd munkát a retektől, legfeljebb nem a képernyőn. Ő oda nem elég pörgős. Zsolti jobban odaillene, vagy Evetke (ez utóbbit nem lájkolom, de tény, h megállná a helyét sztem, mint BV-s műsorvezető). Még azt is el tudom képzelni, h Gina vmi háttérmelót kap. Nekem úgy tűnik,h eléggé szimpatizálnak vele a szerkik már itt is.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:40:39

@Mók_Ica: ja, nem azért, a rossz térdemet backurálja, és azt annyira nem to.. tore.. tolerálom. a másikra egy szó nélkül felmászhat :D

,, 2016.12.11. 10:41:34

@KapitányG: nálam ez egy hatalmas pluszpont Ginának. Nem lehetett könnyű se neki, se a szüleinek. (és ezzel nem is mártírkodott egyszer sem)

kamilla123 2016.12.11. 10:42:28

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: jó öti. :)

@VV Erőlegény: én ebből a farmból egyet sem láttam. Mondjatok már róla vmit. Érdemes nézni?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:43:04

@kamilla123: Az RTL klub jelenlegi biztonsági szolgálatának vezetője helyében én már elkezdeném az álláshirdetéseket tanulmányozni. :-)

hereverő heverő 2016.12.11. 10:43:05

Barátaim, mennem kell dologra de jövök még. Addig kellemes ejtőzős vasárnap délelőttöt

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:44:18

@kamilla123: Sztem igen, de minden a castingon múlik. Az meg általában 3-4 hét alatt derül ki, viszont amire kiderül addig kialakult benned a függőség. :-)

,, 2016.12.11. 10:44:28

@Mók_Ica: Zsóti mondta h Vivi saját makeup gyártású céget akar létrehozni a nyereményből, ezt így mégis hogy?:DD

Mók_Ica 2016.12.11. 10:44:36

@kamilla123: kb ezt vizionálom én is.... :)))

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): jóvan, akkor visszaszívom :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:45:21

@VV Erőlegény: + azért valljuk be mindennek az alapja a Hogyvolt blog! :-)

schanc 2016.12.11. 10:45:26

Biztos, hogy a szerkesztők meg akarták mutatni a teljes szavazás eredményét a végén? Ha Somának leesett, amit lát, fogalmazhatja a győzelmi beszédét.
Bár a döntő top2-je teljesen más műfaj, az igaz.

Mók_Ica 2016.12.11. 10:45:43

@szörnycsi: majd zsóti segít neki :)))) egy darabig... mert sztem zsótival sem lesz tartós a barátság vivi önzése és csillámpónisága miatt....

,, 2016.12.11. 10:46:14

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: én egy nagyon híres blogszétbaszó vagyok, nem nyilatkozom:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 10:46:24

@szörnycsi: Szavazz Vivire, hátha kiderül...? :-)

,, 2016.12.11. 10:47:30

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: de viccen kívül mi is csináltunk ilyet, ugyanis bizonyos kommentszám felett (3000) nem lehet visszaolvasni (nem lehet az összes kommentet megnyitni), úgyhogy praktikus

Mók_Ica 2016.12.11. 10:47:47

@schanc: nem hiszem.... előlünk is igyekeztek gyorsan elkapni a képet.... de a mai digitális világban ezzel nem sikerült nagyon titkolózni.... :))))) tele van az fb a képernyőképpel....

,, 2016.12.11. 10:47:54

@szörnycsi: folyt: praktis-nak tűnt

kamilla123 2016.12.11. 10:50:47

@VV Erőlegény: :DD ez így van :) igazából kicsit vártam, h vége legyen a VV-nek, mert ez durva, hogy minden este későn fekszem, minden reggel automatikusan keresem a hogyvoltot.. Kissé örültem, hogy a teljes elhülyülésemet nagyban elősegítő hipnotikus állapotom véget ér, de most meg jön ez a farm valami. Úgy érzem,h nézni fogom :D Főleg, h a Ti is itt lesztek :)

kamilla123 2016.12.11. 10:53:40

Én inkább tudjátok mit javasolok? Induljunk el a VV 9-ben!! :))

,, 2016.12.11. 10:53:44

@Mók_Ica: aztán úgy járnak mint Adi és Puma Dassler... Vivié lesz Unicorn Makeup, Zsótié a Rainbow Makeup...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:53:50

@Mók_Ica: most elment fifázni a kamasszal.. nyugalmam van :)))))

Mók_Ica 2016.12.11. 10:57:05

@szörnycsi: höhöhöhöö.... micsoda hasonlat és micsoda brand nevek :))) gyorsan védesd le, mielőtt meglátják :))))

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): idd a kávédat kicsim.... kihűlt....

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 10:59:11

@Mók_Ica: megittam, köszönöm :* most kornyika van :)))))

Herr Glatzkopf 2016.12.11. 10:59:44

Hát az, hogy a többiek képét is felfedték, tényleg orbitálisan amatőr húzás volt.
Ginának viszont milyen killer se..e van. (Y)

Cimili 2016.12.11. 10:59:57

@tvbuzi: én má 8kor. főzök a népeknek. :)
@Mók_Ica: köszcsi a kávét! mit szólsz jányod új nevéhez? :)
@VV Erőlegény: ne csodáld, h olyan lerobbant Gina apukája!

Cimili 2016.12.11. 11:01:12

@VV Erőlegény: azért ez télleg nagyon furi, h semmit nem hallani soma családjáról.

,, 2016.12.11. 11:01:27

@Mók_Ica: áhh, zsóti úgysem olvassa a HV-t mert az ilyen alpári blog:)

Cimili 2016.12.11. 11:03:50

@Mók_Ica: úgyúgy, szinte biztosra vette, h meg lesz az az új kocsi.

,, 2016.12.11. 11:04:47

Krokodik szombat hajnal óta alszik?:O

kamilla123 2016.12.11. 11:05:13

ja, amúgy még nem mondtam,h a poszt írójának hatalmas elismerés, h ebből a fosból ilyen jót hozott ki

,, 2016.12.11. 11:06:36

@kamilla123: én azt szeretném, ha a finálé hogyvoltját taga írja:P

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 11:07:34

eközben a kamasz fifázás közben arról értekezik a haverjával, hogy milyen gáz már az, ha valaki smink nélküli képet tesz fel facebookra.. én meg elküldtem neki azokat a képeket messengeren, amiken smink nélkül vagyok, és felraktam őket facebookra. akkora troll vagyok :))))

kamilla123 2016.12.11. 11:07:52

@szörnycsi: :D én meg azt, h költözzön be a VV9-be :)

,, 2016.12.11. 11:08:36

@kamilla123: ezen most felröhögtem:)

Cimili 2016.12.11. 11:09:35

@kamilla123: ezt má Móki is javasolta tegnap este. :)

csincsilla72 2016.12.11. 11:19:02

@kamilla123: Egyetértek. A végén pedig elosztjuk a dellát.:-)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 11:19:04

@hereverő heverő: @Madam.: @szörnycsi: @kamilla123: @özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): @Mók_Ica: @VV Erőlegény: jóvan ennek részleteit este éjszaka vagy reggeli komenteknél megbeszéljük. most megyek tanulni és sül a hurka kolbász extra kakukkfűvel hagymaágyon. kezd az illat felizgatni. sziasztok!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 11:21:22

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: kakukkfű for president! jó étvágyat :) (tanulni nekem se ártana, de rohaggyonmeg)

kamilla123 2016.12.11. 11:26:29

Sajnos mennem kell, drága kommentlakók, remélem, h estére visszaérek. Ha nem, akkor holnap délelőtt még csak lesz itt vki. :)

Mók_Ica 2016.12.11. 11:35:25

@Cimili: kávét szivi :)))) a drágám kinyírta a férjét... hát mi más lehetne a neve.... itt az ideje, hogy új férjet keressen... javasoltam neki dwayne-t.... :)))

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: este gyűlünk, még talán holnap este is... a retro vv összefoglalók miatt :))) jó étvágyat :)))

@szörnycsi: nekem megfelel, hogy ilyen alpári :)))) höhöhööhö

Mók_Ica 2016.12.11. 11:36:34

@szörnycsi: vagy egyedül taga legyen a vv9ben és róla kommenteljünk :))) höhöhöhö

Mók_Ica 2016.12.11. 11:37:26

@Cimili: @kamilla123: megyünk a szigetre.... :)))) ott leszünk vv9 :))))

Cimili 2016.12.11. 11:41:32

@Mók_Ica: majd jól kitalálunk neki szadis feladatokat és értékejlyük. :D
most lépek, majd eccer jövök.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 11:42:18

@Mók_Ica: csak válasszatok mán' szigetet, addig kiszedem orlando fiából a titkos széf kódját :)))))

Mók_Ica 2016.12.11. 11:42:38

@Cimili: :)))) én is lépek... sütök.... meg csomagolok.... este jövök :))))

Cimili 2016.12.11. 11:45:13

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): már írtam eccer, h a használati útmutató úgy szól a zacskón, h a szükséges mennyiségű drogot le köll forrázni. :)))))
egyébként finom, csak először furi. Hörghurutra a legtutibb, rögtön elmúlt a köhögésem. asszem Plüsscukker ajánlotta.

Krétagarbó 2016.12.11. 11:45:57

@VV Erőlegény: én is írtam valahol, hogy feltűnően távol maradtak a VV-től. Gondolod, hogy szégyellik?

Krétagarbó 2016.12.11. 11:48:26

@szörnycsi: sztem Vivianyu simán van negyven. Csak a lányához képest csinos.

Krétagarbó 2016.12.11. 11:49:53

@VV Erőlegény: jujj, alekosz tissszzzta anyja volt!

Krétagarbó 2016.12.11. 11:54:10

@szörnycsi: höhöhö:) ennyi pénzből? Sehogy.

unicorn11 2016.12.11. 12:04:50

Fogadjunk, hogyha Soma nyeri, Evett hirtelen szerelmes lesz : DDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 12:16:23

@Mók_Ica: :)))

@Cimili: jlyóvan, az én memórilyám úgymond mínuszban van néhanapjlyán :)))))

hereverő heverő 2016.12.11. 12:33:34

Na bekk.

Én nem vagyok regelve a faszbukra, akkor én kimaradok a szigetből.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 12:34:04

@Krétagarbó: Elképzelhető, különösen, amikor Evivel súgdolóztak petting közben. Az azért eléggé lezsibasztó és izzasztó lehetett úgy premierplánban. :-)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 12:38:43

@tvbuzi: igen valami olyasmi. es lesz traccs, öhő, bódottá, zenét linkelünk receftet cserélünk, tesóság rajság fajinság. ugyanaz megy majd mint itt csak trollok értelmetlen csörték és kötekedő faszok nélkül. (ami ha nem isvolt jellemző, de azért voltak zavaró momentumok)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 12:41:51

@hereverő heverő: álnév, kedveském, álnév :)))) :*** (csodákra képes)

Cimili 2016.12.11. 12:44:37

Scott nagyon köszi a mai posztot és az eddigieket is! :)

hereverő heverő 2016.12.11. 12:46:49

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Volt egy regisztrációm oda, de frankón elfelejtettem a jelszavamat. Az igazi nevemmel és valómmal már 2009-ben kitöröltem magam, és azóta nem is éreztem késztetést az újrázásnak. Ascii majd jól leolt miatta, de nekem baromira nem hiányzik egy újabb csatorna, amiken a barátaim elérnek, és amiken az újdonságokról értesüljek. Megcsinálom kézimunkával, mint eddig is. Meg mint a villalakók Evelint

hereverő heverő 2016.12.11. 12:50:11

@Cimili: @özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Kedvesek vagytok, őszintén. Pedig én még új vagyok ebben a közösségben mint aktív tag.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 12:50:21

@hereverő heverő: én is álnéven vagyok 13 ismerosom van ebbol egy az asszony 2kollega, ott tartjuk a kapcsolatot, szóval be tudod lőni higy csak az álnevedet meg a belőtt profilképedet lássák. csak az álnév emberi hangzású kell legyen. tehát nem lehecc pl Biszexuális Búvárszivattyú. (Ki ne maradj már mester! szólunk lecsó nagyúrnak is)

hereverő heverő 2016.12.11. 12:53:03

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: ha ott lesztek, akkor azért megoldom valahogy :) A rendes nevem Shaquil Becqurt, azt remélem engedik regisztrálni :)

hereverő heverő 2016.12.11. 13:00:17

@javier: tudod, ki lehet maradni elég egyszerűen.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 13:19:03

@hereverő heverő: én meg még újabb. és mivanakkó'? :))))))

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: én a saját nevemen vagyok, de a kliensek 90%-a le van tiltva, he-he :))

Lynette21 2016.12.11. 13:20:11

Ez az egész szavazas arra aki kiessen tegnapi majomkodas egy nagy csalas volt. Mivel nem lehetett valakire, csak valaki ellen szavazni, matematikailag igazolhato, hogy Papi volt a legerosebb, igy az o szavazoi elvesztek a harom masik jomadarra valo szavazasban... A harmasparbaj ota nem nezem, mert mar ott is erosen manipulaltak a dolgot azzal, hogy nem lehetett elore tudni, hogy pontosan mik is a szabalyok, senki nem arra szamitott, hogy Mici lesz a kihivott szoval mar ott is erosen csalas szagu volt a dolog. Azt pedig egyaltalan nem tudom megemeszteni, hogy Vivien hogy tudott visszamenni David elleneben, de mar ez is elokeszitette Papi bukasat, ugyanis ha David Krisz Soma es Gina maradt volna a negy, akkor konnyebb lett volna Somara koncentralni, mint igy... Sajnos aki Kriszt akarta tovabb juttatni a lanyokra koncentralt a szavazason, es nem Somara, mert mint en is azt gondoltam, oket konnyebb megfogni. Tevedtunk...

Cimili 2016.12.11. 13:29:31

@hereverő heverő: nem a kor számít, mint tuggggyuk. :)

Cimili 2016.12.11. 13:31:10

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: én álnévvel is meg a frankóval is fent vagyok. sőt, ismerősök egymásnak a neveim. :)))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 13:32:41

@Cimili: én is gondolkodtam már, hogy kellene egy álneves is, de lusta vagyok felépíteni.. :DDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 13:33:34

@Cimili: Erre csak a legnagyobbak képesek :):)@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): meg is értem. :) #kisugárzási

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 13:35:02

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: hát, meglátják a profilképem és sírva fakadnak :DDDDDDDDD

xukxuk 2016.12.11. 13:36:45

@javier: Miiiiiiiiiiiiiiiiii???????? Nahh neee! Ennyire nem lehet komoly.

xukxuk 2016.12.11. 13:38:20

@Lynette21: A mindenség egy manipulált komédia.

ficekence 2016.12.11. 13:42:40

Gina
684
50%
Soma
373
27%
Vivi
323
23%

A facebook való világ oldalán.

Hajrá Gina!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 13:43:16

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): zene
www.youtube.com/watch?v=Dp8IxnVzCLc Milánóból asszem. meg a shema records amúgyis <3 #kávézási

ui.: mindketten tudjuk hogy nem fakadnak sírva. :P

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 13:48:46

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: van egy tegnapi sztorim ezzel kapcsolatban, ha nem felejtem el, megírom.. :P ez a zene jó, komp.. koma.. kompadilis a #fejfájásival

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 14:10:47

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): jó cserébe elmondom neked hogy a központi és északnyugati országrészben való fekvés mellett a regionális
központokat közvetlenül körülvevő szuburb települések gyűrűje ad esélyt az előre-
lépésre, a foglalkoztatási és jövedelmi helyzet viszonylagos javítására, ami más öve-
zetekben csak nagyvárosoknak, az Alföld erős középvárosainak és ‒ szórványosan ‒
különleges helyzetű településeknek (pl. üdülőfalvaknak) adatik meg.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 14:18:57

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: én meg azt mondom neked, hogy az ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz :))))

BAZINGA2 2016.12.11. 14:22:38

BOLONDORSZÁG...ostoba szavazói...vissza szavazták a hibbant Vivit! :((((( /// Sosem hittem volna, hogy ezt leírom : NYERJEN GINA!!! - (amúgy ez a szavazósdi nem volt tiszta!)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 14:28:07

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): az is akiről csak adat van? no ma is tanultam valamit ::):)

tvbuzi 2016.12.11. 14:37:24

A csoport neve agyhalott tesók vagy cshicshkagecik lesz?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 14:39:44

hohó, most látom, december 31-ig minden este ismétlik az idei forma1-es futamokat az m4-en. azokat kéne hogyvótolni :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 14:40:20

@tvbuzi: vagy a Hogy Volt Online Magazin valótlanságokat terjesztői

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 14:41:13

@Laura Ingalls: a tanulást azt túlzásnak nevezném, de igen, a ket-et vagyok kénytelen a fejembe verni :DDD

hereverő heverő 2016.12.11. 14:52:37

na visszagyüttem ettem ittam

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 15:18:23

valaki szóljon Darth Lecsó Nagyúrnak majd, hogy írjon rám privátban, mutatni akarok neki valamit. köszi

fél szemmel itt, de gyerekezek

hereverő heverő 2016.12.11. 15:34:52

@PeniValdes: Akkor te nem jössz a szigetre ? Sajnálnám.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 15:35:19

bementünk kürtöskalácsozni a nagyfaluba. esetleg forraltbor mmkk. majd jövök. #családozási

hereverő heverő 2016.12.11. 15:38:19

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: Jaj öregem, csak nehogy a Vörösmarty térre menjetek, az borzalmas !

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.11. 15:39:49

@hereverő heverő: majd csinálok egy álprofilt.az igazin csak valós ismik vannak.,
a részleteket privátban kérem

hereverő heverő 2016.12.11. 15:41:37

@PeniValdes: Ne tőlem, Cseszlovák Gyurmafilm az értelmi szerző. Én is csak meghívott vendég lennék

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 15:53:37

@hereverő heverő: borzalmas? pedig oda tervezünk menni még valamikor karácsony előtt

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 15:58:14

gyerekszaj
uszas megy a tv-ben, ferfiak usznak
a negy eves kijelentette, hogy "a bacsi fog gyozni" :DDDDDDDDD

hereverő heverő 2016.12.11. 16:05:22

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Igen. Pofátlanul drága, óriási a tömeg. És ez csak az én véleményem, de nem árulnak olyat amit meg ne kapnál másutt, jobb minőségben vagy fele áron. Csakis akkor menjetek, ha a feeling a cél, a karácsonyi készülődés meg a vásár maga. És vigyetek sok, nagyon sok pénzt.

ficekence 2016.12.11. 16:08:22

@Peter_Cs: Egyetértünk, mint mindig. :)

Sanda.Ipse 2016.12.11. 16:09:18

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): este is bácsi fog győzni, mert a VV-ben még néni nem győzött:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 16:10:09

@hereverő heverő: olyan regen voltam mar a codasz fovarosban, gondoltam osszekotjuk a kellemest a hasznossal. gyorben is erdekes arak vannak, ugyhogy az nem meglepo, hogy draga. van ismerosom, aki az eredeti ar duplajaert arul a gyori vasarban, mondvan akad ugyis olyan, aki megveszi. (ha mas nem, az osztrakok meg a szlovakok) vasarolni nem nagyon szoktunk, a forralt bor/tea/sultgesztenye tengelyen mozgunk. (bezzeg becsben.. hajaj)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 16:12:44

@Sanda.Ipse: a vv-rol nem nyilatkozik :))) most at kellett kapcsolni valami focimeccs ismetlesere. majd megorul erte, tatott szajjal kepes nezni a focit. igy van 10 perc nyugalmam minimum :DDD (mast nem hajlando 10 percnel tovabb egybefuggoen nezni. ja, de, a bogyo es babocat, a my little ponyt meg a dora a felfedezot. de azt a kort letudta delelott a keresztanyjaval, hala az egnek)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 16:18:41

@MacákékIcukája: gyurmakollega eppen kurtoskalacsot eszik a nagyfaluban, azt mondta, majd ha visszajott, beszelunk a reszletekrol

hereverő heverő 2016.12.11. 16:26:01

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): hát, az is #lehúzási. Mármint a kürtőskalács és a forraltbor. Félre ne érts, nem azt a nyavalyás 2-3 ezer forintot sajnálom, hanem csak nem szeretem ha hülyének néznek. Ezért mondtam, hogy ha maga a feeling a cél, akkor hajrá, az sajnos enyibe kerül.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 16:33:37

@hereverő heverő: nem ertelek felre, alapvetoen en is ilyen tipusu vagyok. nagyon szeretem a karacsonyt, szeretem az egesz feelinget, a zenet, az illatokat, a diszkivilagitast.. nehanapjan emberekkel is szeretek talalkozni :D gyorbe is ezert szoktam alapvetoen atmenni.

2016.12.11. 16:34:08

Kedves Egybegyűltek. Mivel minden kedvencem kiesett, qrvára lexarhatnám, hogy ki nyer, de csak Dzsinának tudnék mérsékelten örülni. Csillámf@szpónitól meg foSomától csak őrülni tudnék, megfele.
Pedig foSoma az esélyes, de egy akkor csicskatuja volt végig, mint ide Lacháza.
A tripVyvy meg lehangolóan hányinger.
Na reméljük a legjobbakat. Ha nem jelentkeznék, akkor Áldott Karácsonyt mindenkinek. (Még Vyvynek és Somának is :-)

hereverő heverő 2016.12.11. 16:37:15

dologra kelek, de este mmkk jövök az utolsó kommentcunamira. Még az is lehet, hogy bebootolom a laptopot eme jeles alkalomra, azon mégiscsak gyorsabban lehet gyalázkodni.
Addig sziasztok, hölgyeknek kézcsók, uraknak kézfogás, a trolloknak meg egyszerű megvetésem.

Krétagarbó 2016.12.11. 16:38:21

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: az Fb csopihoz jelentkezhetek? Kréta Gabóként fent vagyok, majd keressetek:))

Cimili 2016.12.11. 17:02:23

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): a Bazilika előtti vásárba menjetek, az a legszebb!!!!!!!!! a másik itt a közelemben, az óbudai. tavaly az teccett a legjobban és fél, harmadáron adják a cuccokat, mint a Vörösmarty téren.

Cimili 2016.12.11. 17:03:54

@Spitzbauer: Neked is boldog karit! :) este azért még várunk ám! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:07:13

@Cimili: jo otlet. off: ugy szeretnek egyszer obudan lakni :DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:08:29

@Cimili: a koszi lemaradt. fel kezzel nem tudok gepelni :)

ezneménvagyok 2016.12.11. 17:10:04

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Cső! Micsináltál a másik kezeddel?
(néven röhögök nagyon :-D )

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:10:49

Ancsa azt talalta mondani a facen, hogy nagyon meresz lesz a mai ruhaja. kivancsi leszek

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:12:01

@ezneménvagyok: csovaz! :)))))))) a kiskoruakat probalom leszedni a labaimrol.. :DDD

Perah 2016.12.11. 17:14:06

@Lynette21: Egyetértek. Azt hiszem, hogy most valami miatt nagyon nyomják Pumped Gabót az RTL-nél, ő meg beszervezte valahogy nagy barátját Somát is, akit most meg akarnak tenni nyertesnek. A tegnapi kiszavazásról csak annyit, hogy szerintem tudniuk kellett volna a szerkesztőknek is (ez egyszerű pszichológia), hogy az agy szereti ignorálini a ne/m szócskát, és úgy veszi, mintha ott sem lenne. Csak végig kell gondolni, hogy az emberek többsége írt már le úgy mondatot, hogy kifelejtette belőle a "nem"-et. Azt gondolom, hogy sokan most sem olvasták el figyelmesen, és pont hogy Kriszt akarták volna bent tartani a fináléban. Ha úgy lett volna tegnap a kérdés, hogy "kit szeretne ma hazaküldeni a 4 lakóból?", akkor az biztosan tükrözte volna a nézők szavazatait,ez így most nem volt korrekt.
Krisz viszont jól viselte, hogy kiesett, erre mondják, hogy veszíteni tudni kell. Korrekt ember, remélem, hogy talál egy jó munkát, akár a médiában is, mert meglepően értelmesen és összeszedetten beszélt, ráadásul még külsőre is karakteres és jóképű srác.

Ami a végső szavazást illeti Somára nem akarok szavazni, mert biztos vagyok benne Pumped haverja interjúi alapján, hogy Soma bent csak megjátssza magát és valójában nem ilyen kedves és szerény srác. Ráadásul mindig ezzel támadta Atit, és mint tudjuk, mindenki magából indul ki. A másik meg, hogy minden párbajt megúszott, mert egy kis sunyi alak.

Gina és Vivi között nem tudom... hát, egyik sem a szívem csücske sajnos. Egyelőre nem szavaztam egyikre sem, talán visszanézem azt a részt (mert nem láttam), amikor arról beszélnek, hogy ki mire költené. Vagy nem szavazok senkire sem, és mellesleg bánom, hogy az eddigi részekre egyáltalán pazaroltam minimális időt is. Bár az utóbbi hetekben már nem néztem meg, csak néhány részt utólag visszanézve. Ezekkel a szerkesztőkkel és gárdával nincs értelme VV9-et csinálni, mert az eddig szériákhoz képest ez egy nagy kalap sz** volt :(.

ezneménvagyok 2016.12.11. 17:14:39

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Ja, már megijedtem, hogy újabb havária történt :-)
(Habár kiskorúak a lábon - határeset :-D )

Szerintem merészen megpróbálnak olyasmit ráadni, ami jól áll neki. Aztán megnézik, ugyan mit szólunk hozzá :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:19:10

@ezneménvagyok: egyébként, akadt volna egy kérőm, és annak vertem be egyet, de a kiskorúak jó alibit jelentenek :)))))))))

@Cimili: annak ellenére, hogy alapvetően nem szeretnék bp-n élni, óbuda és környéke tetszik.. ki érti :)

ezneménvagyok 2016.12.11. 17:21:59

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Jajjj, így sose szabadulunk meg tőled, ha folyton laposra vered a kérőidet... :-((((( :-D

Cimili 2016.12.11. 17:22:10

@Perah: ekg. fentebb, meg tegnap is írtam, h szerintem is PG miatt, somával akarja megnyeretni az rtl.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:23:53

@ezneménvagyok: nem tehetek róla, ha engem akar feleségéül, akkor az előzőtől meg kell szabadulnia.. :DDDDDDD

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.11. 17:25:23

@hereverő heverő: a bécsi rosszabb

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:30:09

@Cimili: a hideg ráz mmkk ettől a pasitól (jó értelemben)

ezneménvagyok 2016.12.11. 17:31:14

@Cimili: Majd az lesz vicces, ha az rtl megint húz egy dávidost, és Somát is kiejti harmadDIKKként, csakhogy meglepődjünk. Amúgy is van egy teóriám, hogy pénteken miért nem Vivi esett ki :-D

MacákékIcukája 2016.12.11. 17:41:44

@Spitzbauer: ne nagyon tunj el, lesz facebook csoportunk! :)
En is csak felig vagyok eltunve mert szetvet a zideg ettol a telibefosott Vv8-tol. Ha meg eltunsz, akkor boldog karit!

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): varni fogom, koszi :)))

@Cimili: lattam h tegnap este kerestel :* szandekosan nem neztem ofit mert most mar csak nyomdafesteket nem turo modon tudok nyilatkozni errol a VV-rol (mait sem fogom nezni term.)

ezneménvagyok 2016.12.11. 17:41:48

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Nakérlek, az úgy volt, hogy már javában zajlott a párbaj (Dávid állt nyerésre), amikor a Parancsnoki Hídon az egyik aranyruhás statiszta félénken feltette a kérdést, hogy "Belegondolt már valaki, mit fog Vivi művelni ha kiesik?". És ekkor egy nagyon súlyos, mély csenddel terhelt három másodperc következett, talán még lélegzetet sem vett senki. De aztán elszabadult a pokol, mindenki kiabálni kezdett, hogy "vörös riadó, pajzsokat fel" meg ilyenek, egyedül a Kapitány őrizte meg a hidegvérét, aki így szólt: "Hívjátok a rendszergazdát!". A többi már történelem :-DDD

MacákékIcukája 2016.12.11. 17:44:02

Egyebkent a hivatalos VV facebook oldal is kb felrobban a bundat kialto es retekklubbot szido kommentektol, eszmeletlen mi megy ott Davidunk kiesese ota

Lynette21 2016.12.11. 17:47:43

@Perah: Minden szevaddal egyetértek. Pont most nezegettem, hogy nem szavazok egyikre sem. Nyilvan nem az en szavazatomon mulna, mint ahogy eddig sem, de meg ennyivel sem akarok hozzajarulni ehhez a kutyakomediahoz. Ez egy borzasztoan rossz szeria volt sajnos, katasztofalisan szar vegeredmennyel.

Lynette21 2016.12.11. 17:48:37

@MacákékIcukája: David kieseset en sem tudom feldolgozni... :(

Lynette21 2016.12.11. 17:50:30

@Cimili: Nyilvan nem tudhatod, es csak koltoi a kerdesem, de mieeeert?!

MacákékIcukája 2016.12.11. 17:51:08

@Lynette21: ahhh sztem senki sem... eddig mindig lehurrogtam azokat akik azt allitottak h bunda, viszont most mar en is arra hajlok, hogy a vege fele az volt... amugy ekg a hsz-edre es @Perah: -nak is ekg

Cimili 2016.12.11. 17:56:49

@ezneménvagyok: na az télleg jó húzás lenne. :)
@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): gondoltam, mert kimi ügyileg is egy húron...:)7
@MacákékIcukája: van egy linked? este azért jöhettél volna közénk, azé kerestelek. ma gyere! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 17:58:42

@Cimili: :))))) egy csomószor meghallgattam egymás után. olyan jó :)

MacákékIcukája 2016.12.11. 18:00:19

@Cimili: milyen link? Nem jovok, nem kockaztatom meg sem azt h sixx papa elver a strandpapucsaval, sem azt h kib@szom a laptopom az ablakon :D majd holnap visszaolvasok, este pedig leszek a Best of VV miatt :)

Cimili 2016.12.11. 18:01:44

@MacákékIcukája: fészes link. ne vedd má ennyire komolyan!:)

Cimili 2016.12.11. 18:02:46

@hereverő heverő: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDszakadok

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 18:04:13

@hereverő heverő: a teám.. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD (nagy adag lávcsi beléd)

hereverő heverő 2016.12.11. 18:07:18

@Cimili: Pumped Gabó egy lufi. Miért kellene a haverjának adni 36 millert? Az ok, hogy javasolja a haverját ha megkérdezik, meg direkt casting, stb. De hogy csak PG szép piros alsógatyája kedvéért még nyertesnek is megtegyék, nem látom az okot.
Mondjuk PG hypeolására sem látok más okot, mint hogy az újságíró meg szerkesztő kislibáknak nedves tőle a bugyijuk és csillogó csíkot húznak utána mint a csigák. És ez megmagyarázza az idei magas színvonalat is.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.11. 18:10:53

@hereverő heverő: baszki az egy sötétség fejedelme, de ez kell a népnek.

iphilosopher 2016.12.11. 18:12:04

Azért az érdekes, hogy a három döntősből kettő nem is volt párbajon, az egyik pedig csak a végén egyszer. És ha megnézzük, kik maradtak, hát, nehéz bármelyiket is a végső győztesnek elképzelni, és neki adni a 36 misit.

A bundában nem hiszek, lehet gyártani rengeteg összeesküvés elméletet (Dáviddal, Somával, Zsoltival, Vivivel nyereti meg az RTL a játékot), aztán az egyik bejön, és lehet mondani, hogy na mondtam... Szerintem egyszerűen Dávid sem volt az a nagy játékos, aki mindenkinek bejött. Túltolta a végén, szerintem túlnőtt az önbizalma, és ezt megbüntették. Gondolom inkább protestszavazatok voltak az egész VV8 alatt, így simán lehet, hogy mivel most ő volt nagyon aktív, ez nem tetszett az egyszeri szavazónak.

Lynette21 2016.12.11. 18:12:31

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Igen. En vagyok idiota Abel es fluimucilt akarok!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 18:13:39

@Lynette21: :)))))))) elnézést, nem tudtam kihagyni

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 18:14:45

@hereverő heverő: első és utolsó megszólalásom a témában: ha PG lenne az utolsó férfi a földön, akkor inkább átpártolnék a saját nememhez

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.11. 18:17:09

@Lynette21: de tényleg, egy sötétség hercegnőpt küldenek vissza. egy olyan nőszemély top3. ha Gina ellen esett volna ki...ok,de egy gebe csillámpóni ellen

hereverő heverő 2016.12.11. 18:17:12

@PeniValdes: sajnos ide jutottunk. Az idióták lehúznak a szintjükre

ezneménvagyok 2016.12.11. 18:18:23

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Mire Orlando Bloom: "Szóval van esélyem...!!!" :-D

hereverő heverő 2016.12.11. 18:20:54

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): ez nem fenyeget, mert PG nem férfi. Gyíkember. Azaz emberszerű lény, kicsi gyíkkal.

ezneménvagyok 2016.12.11. 18:22:20

@Cimili: Ezt mindig elfelejtem. Egyszerűen nem tudom elhinni... :-DDD

Lynette21 2016.12.11. 18:22:47

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Semmi baj, amikor irtam, en is erre gondoltam. De mukodik a reklam, mert amigy sosem tanultuk volna meg ennek a szarnak a nevet...

Cimili 2016.12.11. 18:23:32

@ezneménvagyok: pedig apjalánya. :) csak amit otthon látott. :D

ezneménvagyok 2016.12.11. 18:24:26

@PeniValdes: Gebe?! Aki félkézzel emelgeti Kriszt? Nem csoda, hogy a stáb fél tőle... :-D

ezneménvagyok 2016.12.11. 18:26:21

@Cimili: Na jó... egy-két komolytalan kérőt... de csak a facsemeték alá, hogy jobban nőjenek... :-)

Lynette21 2016.12.11. 18:26:24

@PeniValdes: :( :( :( :( :( siros szmajlit nem tudok...

Lynette21 2016.12.11. 18:32:03

@hereverő heverő: koooosziiiii! :'( ma is tanultam valamit!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 18:43:21

@ezneménvagyok: sskk

@hereverő heverő: :)))))))))) szerintem is.. de látod, a jányoknál működik

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 18:43:53

különben meg, Orlando a cserépkályhában dalolászik vígan..

Cimili 2016.12.11. 18:49:08

az intimissiről má mindig tvbuzi fog eszembe jutni? :)))))))))

MacákékIcukája 2016.12.11. 19:02:50

@Cimili: nezd meg tkp barmelyik vv posztot az utobbi ket napbol, az osszes top komment a szerkesztoseget es a top3-as jatekosokat szidja (meg az alattuk kovetkezo parszaz db is). Szinte sehol nem latsz hajra vivit vagy hajra somat. Legujabb trend a nezok kozott, hogy akkor bassza meg a retekklub a ket favoritjat, szavazzunk Ginara

Apadfaxa 2016.12.11. 19:46:42

HAJRÉ GINA HAJRÁ GINA !!!!

Apadfaxa 2016.12.11. 19:48:02

@PeniValdes: Túltolta Penike !Amúgy egy tuja csíravolt a csávó, de értelmilegegyetértettemvele

Apadfaxa 2016.12.11. 19:50:11

@MacákékIcukája: Soma egy buzikurva elmebeteg kishülyegyek fasz se szavazzonrá !
Ez a lóarcú hülye,fejlődésben megrekedt debil rondatyúk semnyerhet.
HAJRÁVIVI ( a segge is jó:)

Cimili 2016.12.11. 19:55:05

@Apadfaxa: nálad melyik a lóarcú a 2 csaj közül?

Nimi 2016.12.11. 20:00:26

Sziasztok! Indul a buli.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:00:30

Sziasztok :) mindenki készített elő kaját meg ninden? :)

Plüsscukor 2016.12.11. 20:01:01

Sziasztok, mindenki a helyén?
Essünk túl az utolsó adáson.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:01:08

Milyen szépek a maradékok :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:01:58

nem találok streamet már megint

Cimili 2016.12.11. 20:01:59

au a felszopó emberke. :)

Plüsscukor 2016.12.11. 20:01:59

Nahálistennek, nem hagytak minket egyedül Ancsával.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:02:21

Anikó mellét mi lűtte? Hol van tvbuzi? Ezt látnia kell.

Nimi 2016.12.11. 20:03:16

Hu valaki nagyon vezet

Nimi 2016.12.11. 20:03:53

Gangnam style xddd

,, 2016.12.11. 20:04:50

Ha a póni nyer, nagyon morcos leszek

Bianka_M. 2016.12.11. 20:04:58

Gina olyan mint egy egyiptomi hercegnő

Cimili 2016.12.11. 20:05:15

Móki drága hozd má a konténereket!!!!!!!!!!!!!!!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:05:25

kép nincs, hang van. asszem ez nekem bőven elég :DDDDDDDDDDD

Bianka_M. 2016.12.11. 20:05:43

@Cimili: ó, pont ezt hagyja ki???

plüssnyuszi 2016.12.11. 20:06:17

Sziasztok olvtársak!
Némiképpen eltűntem, aminek két oka van: az egyik, hogy baromi sok melóm volt, a másik pedig, hogy elképesztően unalmas lett a vv. Titeket azért néha megnéztelek :-)

Valójában nem tudom, hogy kinek is szurkoljak, egyáltalán van-e értelme drukkolni bárkinek is ebben a teljesen agyhalott csapatból. Ha mégis, akkor én Vivinek szurkolnék, egyetlen ok miatt: legalább néha szórakoztató volt a maga végtelen libaságában.

Betli Szofi 2016.12.11. 20:06:37

Hello, becsatlakozom, bár keveset kommenteltem, hűségesen néztem az adást, a HV-t és a kommenteket is :D :P :)
Viszont most nem szavaztam még.. Fogalmam sincs, kire szavazzak. :/

Cimili 2016.12.11. 20:06:50

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): tegnap v@Bianka_M.: alaki írta, h 4x5x katt a reklámokra és lesz hang.

Lora Sawyer 2016.12.11. 20:07:40

nem hallottam tisztán.. azt mondta valamelyik agyhalott Krisztián búcsúzásakor, hogy felezünk, vagy hogy szeretünk? :DD

,, 2016.12.11. 20:07:44

Nem bírom nézni a pónit tovább egy percig sem. Kikapcs.

Cimili 2016.12.11. 20:08:08

@Bianka_M.: esküvőt készít elő. :))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:09:23

@szörnycsi: én csak hallgatom.. konténert szeretnék

Bianka_M. 2016.12.11. 20:10:02

@Cimili: igeeen? Sajátot, remélem :)))

Cimili 2016.12.11. 20:10:21

a két csajszi mosolyog, soma meg olyan búvalbaszott képet vág. nem örül, h mehet evettkéjéhez?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:11:36

ezeknek tényleg az volt az álmuk, hogy VV döntőben legyenek? te jó isten

,, 2016.12.11. 20:11:42

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): képtelen vagyok felfogni, hogy ezt a rémséget ennyire szeretik az emberek

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:12:21

@Bianka_M.: @Cimili: ja, apukám meg anyukám keresik a következő áld.. férjemet :)))))))

Mók_Ica 2016.12.11. 20:13:00

szasztok drágáim :) megjöttem :)))))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:13:32

Vivinek mitől ilyen karikás mindig a szeme?

Mók_Ica 2016.12.11. 20:14:13

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): de szép lettél kicsim :)))) a döntőre sminkeltél?? :)))))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:14:58

@Mók_Ica: hát hello!!! Gratulálok!!! Ide is ide teszem:

Mók_Ica 2016.12.11. 20:15:23

@Cimili: igyekeztem :)))) futottam, loholtam :)))) és ideértem :))))

vivike, meNNYé haza....

Bianka_M. 2016.12.11. 20:16:24

@Mók_Ica: á, nyerni fog :)). Lehet, hogy most akarnak lányt nyertesnek.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:17:17

@Nimi: szia :))))

@Bianka_M.: igen, örömanya leszek :))) leszel koszorús lányka?? Cimili is az lesz :)))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:17:30

@Mók_Ica: Fú, épp időben, már kitört itt mindenkin a konténer-frász :)

Bianka_M. 2016.12.11. 20:17:31

Á, dév már lakatos ellen is alig nyert.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 20:17:39

Nézem ezeket a visszaemlékezéseket és szinte fáj az ostobaság.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:17:58

@Bianka_M.: akkor má nyerjen dzsina..... de inkább a bicikli vagy a hv csapat :))))

Cimili 2016.12.11. 20:18:30

soma konténergyanús nekem.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:18:50

@Plüsscukor: hoztan :)))) übergigahiperb*szottnagyokat :)))))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:18:52

Nem Soma, nem bizonyítottál be semmit... Illetve, azt biztosan nem, hogy nem vagy egy éretlen kis hülyegyerek

Bianka_M. 2016.12.11. 20:19:26

@Mók_Ica: azt hittem, hogy te esküvőd lesz :).

Soma semmi esetre ne nyerjen. Olyan tenyérbemászó szerencsétlen.

Cimili 2016.12.11. 20:19:29

@Mók_Ica: jó ötlet, Bi lehetne télleg a másik :)

Mók_Ica 2016.12.11. 20:19:36

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: csúcs ez hármas, ugye??? höhöhöhöö (ja, nem....)

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:20:07

Estét! Megvan már a nyertes?

Plüsscukor 2016.12.11. 20:20:29

Na kire szavazzunk a három fogalmatlan közül?
Nálam Soma túl málészájú, Vivi egy rettenet ostoba tök, szóval marad Gina.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:20:31

@mentolos lecsó: válaszoltam, szia :)))

@Mók_Ica: naná :))))))) (férjet keresni csak sminkben lehet)

Nimi 2016.12.11. 20:20:51

@Bianka_M.: aki kinthagyta lakatost

rifle02 2016.12.11. 20:20:58

@javier: micsoda elemzés soha jobbat :))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11. 20:21:19

Azért Evelin azzal a piros pulcsival cigivel a szájában elég...nyóckeresen nézett ki

2016.12.11. 20:21:47

eddig nem vettem igénybe magáncélra a Halálcsillagot (szigorú a kilométer elszámolása), de most nagyon szívesen kiadnám a tűzparancsot a Vijjára...

Bianka_M. 2016.12.11. 20:21:49

@Nimi: szemüvegeeeet!!!! :))) eskü dávidnak láttam.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:22:17

@Bianka_M.: nekem úgy volt esküvőm, hogy észre se vettem, eCCer csak lett egy férjem :)))) aztán lányom is lett, aki megy férjhez :)))) persze érdekből..... mert kell nekünk egy karibi sziget + hajó.... és oda fogunk mindannyian költözni.... hidd el, jobb lesz mint bármelyik vv :))))

jááááááááájjjjjjj..... dzsina se nyerjen..... ezek az emlékezések arra jók, hogy egyikre se szavazzak.... :((((((((((((((

Cimili 2016.12.11. 20:22:28

most megy gina lejárató összesítője, csaxolok.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:22:51

hazataláltál, Dzsina.. ja..

Mók_Ica 2016.12.11. 20:23:17

@mentolos lecsó: kérlek.... léCCi... :)))) pls!!!!!

@ezneménvagyok: ugyan már drágám, ma döntő van!!! :))))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:24:02

@ezneménvagyok: Igen megvan. Mi vagyunk a nyertesek, hogy véget ér ez az évad :))

Mók_Ica 2016.12.11. 20:24:26

@Cimili: hogy meghatódott magától... pffff

úristen.... mi van ancsán???? óóóóóóóóóóó

Bianka_M. 2016.12.11. 20:24:28

@Mók_Ica: világos :))) ezt a jövőképet tartom szem előtt ezek után. Képeslapot küldjél ám :)))

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:24:31

@Mók_Ica: Na jó... mindig leveszel a lábamról...

Nimi 2016.12.11. 20:24:40

David Soma nevet kantalta a lelaton

Bianka_M. 2016.12.11. 20:25:38

@Cimili: akkor ő kuka. Csak somci ne nyerjen.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 20:26:21

Na, a háromból tolják ki csillámpónit, nullázzák a szavazatokat, aztán drámai fordulattal fordítson Gina.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:26:23

@Bianka_M.: jöttök ti is :)))) kertipartizunk :))))

@ezneménvagyok: :*

Plüsscukor 2016.12.11. 20:26:28

@Mók_Ica: De hogy mi mmkk ugyanazt gondoljuk :)

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:27:18

@Mók_Ica: Sssss, meghallják oszt jönnek kölcsönkérni...! :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:27:26

@ezneménvagyok: de apaaaaaaa, azt akarod, hogy az egyébként gyönyörű hajkoronám delejezzen meg valami gazdag olajmágnást? :))))))))

Cimili 2016.12.11. 20:27:33

@Bianka_M.: ja,, akkor marad vivi. hajrá vivi! :)

Plüsscukor 2016.12.11. 20:27:33

@Mók_Ica: Deréktól fölfelé csinos. Ezt én már sikernek könyvelem el az ő esetében.

ficekence 2016.12.11. 20:27:54

@Betli Szofi: Aki neked szimpatikus, de ha rám hallgatsz akkor szavazz Ginára! :))
Hajrá Gina!

kamilla123 2016.12.11. 20:28:18

én is azt néztem, h Dávid Somát kiabált. Azt hittem, h Ginénak fog drukkolni. Azt mondta, hogy alapelvekben hasonlítanak. Bár lehet,h nekik számít, h valaki nem szívott bent olyan sokáig, mint ők.

plüssnyuszi 2016.12.11. 20:28:19

Asszem Bencusra szavaznék, ha valaki egy kalasnyikovval állna a hátam mögött és kényszerítene :-) Visont Anikót önként és dalolva csapkodnmán a szívlapáttal.

@Mók_Ica: Szia Móki :-) @Plüsscukor: Helló, tesó! :-)

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:28:57

@Plüsscukor: Nem úgy értette... :-D
Vagy csak én nem? :-D

Bianka_M. 2016.12.11. 20:29:00

@Cimili: akkor kizárásos alapon hajrá viviiii. Mi van??? Megbuggyantunk :)))

Cimili 2016.12.11. 20:29:41

@Plüsscukor: sztem is csini most ancsa, de azért inkább bencust mutassák többet.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 20:29:53

@hereverő heverő: köszi! de délalföldi gyerek vagyok, itt csapattuk.
na kedveseim majdnem ráérek. szvsz jövök 23 és 00 óra közt. valaki ha priviben tolna egy zanzát mi van/vót míg elvoltam meKKöszönöm. és holnap délelött/délben megcsinálom a csoportot meg a fejlécét. és kell vki admin társnak. lecsó? MMKK-ka? Hereverő? addigis erős ölelés és lapogatás mindenkibe!

Mók_Ica 2016.12.11. 20:31:17

@Plüsscukor: te is jöszöl a szigetre kertipartizni velünk :)))

@Bianka_M.: dejó :))) végre képek a szigetünkről :)))))

@plüssnyuszi: szia :)))

@ezneménvagyok: én miránk értettem :*

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:31:23

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: én simán. holnap délelőtt én is rá fogok érni, szóval zaklass bátran :)

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:32:14

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Olajmágnás nem köll, az nem megújuló energiaforrás, eeeefogy oszt majd tarthatunk el benneteket is... :-D

Mók_Ica 2016.12.11. 20:32:18

@kamilla123: dzsinával és vivel zsigeri ellentétben álltak.... csak somát mondhatja kizárásos alapon.... sztem

Bianka_M. 2016.12.11. 20:32:31

@Mók_Ica: meg a jachtról. Na. :))))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11. 20:32:38

32 perc telt el és már most szórnak ki valakit.

Cimili 2016.12.11. 20:33:02

már lezárják a szavazást? ja, mert egyet kiküldenek most. akkor az gina lesz.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:33:03

Essen ki.... talán gina

rifle02 2016.12.11. 20:33:11

Gina meg egyszer hozzaer a hajahoz kiveszem a jelet rola

Mók_Ica 2016.12.11. 20:33:25

@ezneménvagyok: én dwayne-t ajánlottam neki.... :)))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:34:14

Milyen ellentételesen gondolkodnak a csajok. Vivcsi pozitív. Az jobb.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:34:16

Bence azt mondta Somának, hogy Csaba?

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:34:30

@Mók_Ica: Azt tudom. Plüsivel kapcsolatban vannak kétségeim :-)

Bianka_M. 2016.12.11. 20:34:43

@Mók_Ica: van ám még, ahonnan ez jött :))))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:35:54

Bencus előbb mondta ki Gina nevét, mint ahogy felfedték a fantomképet.
Egyébként meg, basszus, basszus, basszus.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:35:58

no, dzsina go home...... de most legalább nem fordították fel a másik két képet :)))

vivi a villakirálynő tényleg.... pfffff.... megyek kicsit hányni.....

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:36:10

dzsina ruhája olyan, mint az én szalagavatós ruhám volt

Bianka_M. 2016.12.11. 20:36:16

Az vicces volt, hogy bencus még azelőtt mondta, hogy felfedték volna a képeket. :)

Vivi akkor nyer.

csincsilla72 2016.12.11. 20:36:31

@Mók_Ica: Kérem a konténert, Móki. Megyek én is hányni.:-(

Lora Sawyer 2016.12.11. 20:36:33

hát.. női nyertes ide vagy oda.. akkor már inkább somsom.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:36:54

@Mók_Ica: van elég konténered :))))

plüssnyuszi 2016.12.11. 20:37:04

@javier: nyilván csak azért ütném Anikót, mert jobb csaj nálam (irónikus szmájli), de speciel nem a szépsége (wtf???), hanem a személyisége és a tehetségtelensége irritál. Bencusról meg sok minden jut eszembe, csak nem a helyespasiság

kamilla123 2016.12.11. 20:37:14

másodiknak lenni szarabb, mint harmadiknak, úgyh előre örülök, ha Vivi második lesz és nem harmadik

csodalámpa 2016.12.11. 20:37:21

na maradt a póni meg a gnóm.... :S nekem már nincs kire szavaznom

Mók_Ica 2016.12.11. 20:37:33

@ezneménvagyok: ő mindannyiónkra, mint kommentlakókra gondolt :)))

dzsinán anikó tegnapi cipője van... skubizzátok meg!!!!!!!!!!!!!!!!!! höhöhöhöhöö

@Bianka_M.: jóóóóó.... küldjél csak :))))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:37:59

@Cimili: nagyon diplomatikus vagy :)))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:38:34

Anikó aszondta, hogy mielőtt mész németbe? Ne már. Egy műsorban. Jahajajj. Ne vezessen több műsort már lécci.

naezjó... 2016.12.11. 20:38:38

basszus, a szerkesztőknél még a villalakók is jobban teljesítettek az iskolahéten...
régen 3an ültek egymás mellett kint a stúdióban, most meg ha páratlan hét van, esetleg van búcsúfilm. Komolyan fejeknek kellene hullania, azért nem 2 forint ez a szar, de se hangosítás, se szerkesztés, se szabályzat, se következetesség, se rendes műsor.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 20:39:06

De legyen trash, én Vivinek adnám.

Bianka_M. 2016.12.11. 20:39:07

@Cimili: én senkire, de azt intenzíven teszem :)))

Mók_Ica 2016.12.11. 20:39:10

@ezneménvagyok: nem tudom, de ha belesne vki a vízbe, akkor ő kimenti... ő lesz az új baywatch sztár :))))

@csincsilla72: gyere.... én is épp ott vagyok....@Bianka_M.: gyere te is... :))))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:40:22

@Mók_Ica: én már sománál használtam, köszi :)))

Mók_Ica 2016.12.11. 20:41:03

@javier: ha vivi nyerne, akkor DE...

@Cimili: a biciklire...

Betli Szofi 2016.12.11. 20:41:23

@ficekence: Szavaztam rá, erre puff, kiesett... Most átnyomtam Somára, mert akkor már inkább ő, mint Vivi. :/ Ilyenkor a végén régen mindig szurkoltam valakinek a három vagy a kettő közül, most meg...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:42:21

@ezneménvagyok: neki már mindegy, ha a kályhában van.. danolhat orlando mellett :))))))

@Bianka_M.: áh.. :)

Bianka_M. 2016.12.11. 20:42:30

@javier: ez túl durván hangzik. Juj :/

,, 2016.12.11. 20:42:58

Sajnálom, de nem hiszem el hogy ezt rémséges elmebeteg pónit több tízezer,százezer ember szeretheti. Anyukája esetleg, azt megértem. Bunda.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:43:10

egyébként soma azt mondta, hogy ő nem nyerni akar elsősorban, hanem szerepet szeretne az ÉNB-ben..... nos, ezt vv nélkül is elérhette volna....

vivi úgy üvölt, mintha szülne....

Bianka_M. 2016.12.11. 20:43:17

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): akkor is, ne legyél már ilyen kis negatív :)))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:43:56

Miért mennek ki a stúdióba? Eddig is így volt?

csodalámpa 2016.12.11. 20:44:06

eddig nem úgy volt, hogy akkor ment ki a második, ha már kiderült, ki az első?

Cimili 2016.12.11. 20:44:11

mé hívják ki vivit? utána visszaküldik majd?

Mók_Ica 2016.12.11. 20:44:27

@szörnycsi: én sem .....

egyébként vivinek nem áll jól ez a szín....

Brandy9 2016.12.11. 20:44:49

Prinsz és a prinszes bázzz. Nagyon elkúrta ezt az rtl, nem kicsit... Ezzel az erővel tivi is itt lehetne a döntőben, ugyanolyan rezardáltak mind3an.

Plüsscukor 2016.12.11. 20:44:52

A kisfilmet elnézve Vivi lesz a győztes.

,, 2016.12.11. 20:45:00

Ha Vivi nyer, nem vagyok kíváncsi a VV9-re:(

Bianka_M. 2016.12.11. 20:45:12

@Mók_Ica: fog kapni, nyugi. Ő lesz a lassított felvétel.

,, 2016.12.11. 20:45:19

@Mók_Ica: totál ki vagyok akadva:(

Perah 2016.12.11. 20:45:20

Nahát, Gina milyen normális volt a kiesésnél. Most kire szavazzak?! Szörnyű, hogy nincs kedvencem :/.

Annak viszont örülök, hogy vége, mert mostantól visszatérhetek az esti könyvolvasáshoz :).

Melyikük szereti jobban az állatokat? Arra szavazok :D.

naezjó... 2016.12.11. 20:45:25

@Cimili: a hangosítók kérték búcsúajándék gyanánt :)

ygan_rev 2016.12.11. 20:45:37

SZAVAZZATOK VIVIRE, VÉGRE NŐ NYEJEN!

Cimili 2016.12.11. 20:45:56

@javier: eskü, h csak viccelsz!

Bianka_M. 2016.12.11. 20:46:05

@szörnycsi: miért, ha soma nyer akkor nézed? Nem mindegy? :)))

Bianka_M. 2016.12.11. 20:46:56

@Perah: telefonálj be gyorsan :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 20:47:10

Én úgy emlékszem, hogy kimegy mindenki (3 emberke), aztán egy idő után visszamegy a 2 döntős és ott bent várják meg, ki nyert. Aztán előbb a 2.megy ki újra - végleg- és a végén a Winner is elbúcsúzik a Villától. De ki tudja a "póvered bigbráner" mit változtat.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:47:19

@Bianka_M.: @csodalámpa: @Cimili: mindig kimegy az utolsó kettő, mintha párbaj lenne.... aztán visszamennek és bent vannak amikor megmondják ki lett a nyertes..... akkor a második vhogy kisunnyog, az első pedig körbejárja a villát (au ekkor köszönt el a wc-től, alekosz pedig kifejtette, hogy ő simán bent maradna forever)..... és tüzijátékkal kísérve vonul ki ismét a stúdióba :))))

Brandy9 2016.12.11. 20:47:23

Kár h nem teszi szét a lábát élő adásban... Legalább ette figyelhetne.. Konténer van?

Plüsscukor 2016.12.11. 20:48:09

@Mók_Ica: Hogy miket észre nem veszel :))

Cimili 2016.12.11. 20:48:38

@Mók_Ica: tuttam, csak nem sejytettem. :)

Bianka_M. 2016.12.11. 20:48:54

@javier: amikor rázod a seggedet.

Brandy9 2016.12.11. 20:49:03

@Perah: én is a könyvekhez fogok visszatérni végre ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 20:49:05

osszeomlott a gepem, most inditja mahat ujra :DDDDDDDD

csodalámpa 2016.12.11. 20:49:09

@Brandy9: pont ez jutott eszembe, hogy Vivi egy az egyben Tivi csak nőben. Hiába szeretnék női győztest, nincs az az isten, amiért rászavazzak.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:49:47

@Bianka_M.: meg a spontán reakció..... mintha olvasná :)))

@szörnycsi: foscsi ez a döntő :)))

@javier: atti is ezt írta ki..... szóval ha vivi nyer, akkor az a bunda höhöhöhöhöhö

naezjó... 2016.12.11. 20:49:56

minden statiszta csukott szájjal pacsizik, közben megy a háttérben a "húúúúúúú" :D

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 20:49:59

Vivi vagy Soma? Fehér vagy Sárga?

Bianka_M. 2016.12.11. 20:50:23

@javier: mi volt ott? Langyitali???

,, 2016.12.11. 20:50:38

@eatpray: jó ötlet, csak egyikük sem nő!

Bianka_M. 2016.12.11. 20:51:35

@szörnycsi: hátdemár egyik gyökerebb mint a másik :)))

xukxuk 2016.12.11. 20:52:04

Akárhogyan is nézzük a szőke csaj csinálta a műsort , és mivel egy rendes teátrumban is a legjobb szinész kapja a legnagyobb gázsit.............. Mivel nők szavaznak így sajna.................

,, 2016.12.11. 20:52:04

@Mók_Ica: ezt az egész VV-t gyűlölöm, IRL is csupa nagyon rossz dolog történt velem, mióta elkezdődött:( komolyan már sírni tudnék az egésztől

Bianka_M. 2016.12.11. 20:52:33

@naezjó?: ezt csak összeszorított szájjal lehet kibírni.

alsophila grahami 2016.12.11. 20:52:41

uh, hát, jöttem becsületből, meg szolidaritiból, de akárhogy próbálom, képtelen vagyok rávenni magam, hogy érdekeljen ez a szarfos... az az elenyésző számú normális, vagy normálisközeli ember már mind a nézőteret erősíti, kicsikét örülök, hogy a földbuta lány is kívül van, mert ő simán érdemtelen a fődíjra, hisz' egy hóval kevesebbet kellett odabent senyvednie, de akik még versenyben vannak... hát, mit mondjak?

két szarcsi közül kell kicsípni a kevésbé foscsit.... ez SOMA nálam.
nem bírom a fejét egyáltalán, egy okádék sunyi kis fostalicska, de talán nála még van remény az emberré válásra, a másiknál viszont... full esélytelen. /bocs a kemény szavakért, a zertéel a hibás mmk.

Mók_Ica 2016.12.11. 20:53:12

evetke epekedő tekintettel bámul somára.... a szemeiben ott villog a 36 milla.... :)))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11. 20:53:13

Jajj tényleg Soma 3 hónap óta ma lát először fákat meg kék eget

Bianka_M. 2016.12.11. 20:53:51

@naezjó?: az örömködést előtte felvették, amikor megkapták a zsét.

Cimili 2016.12.11. 20:54:54

óbazzzz ancsa de hülye, bencus viszont jól beszólt neki. :DDDDDDDDDD

Bianka_M. 2016.12.11. 20:55:25

@Mók_Ica: akkor lesz ám csak seggbe meg szájba. Majd meglátod :)))

Mók_Ica 2016.12.11. 20:55:31

@szörnycsi: óóó.... szegénykém....

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: minden szavadra ekg.... így érzek én...

unicorn11 2016.12.11. 20:55:53

Essypoll szavazast tud linkelni valaki?

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:55:55

@Mók_Ica: Na, az lesz egy életiskolája a kölöknek...

Bianka_M. 2016.12.11. 20:56:02

@Cimili: mit mondott? Má megint nem figyeltem.

naezjó... 2016.12.11. 20:56:07

@Bianka_M.: :DDDDDDDD Ilyen munkakörben nagyon sokat kellene adni, hogy így huhogjak.

Plüsscukor 2016.12.11. 20:56:10

Én arra szavaznék, hogy NE Vivien nyerjen. Ő egy mérhetetlenül ostoba, tapló, önző dög.
Jobb híján így maradt a kis hülyegyerek.

naezjó... 2016.12.11. 20:56:52

@FájAzÉletÉsAVilágIs: @Cimili: én nagyon nem szerettem Lilut, de megkövetem.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 20:56:52

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Fát tuti nem látott a villa és a stúdió között, este kilenckor meg az eget sem láthatja kéknek. Kösz, hogy írtál.

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:57:07

@Bianka_M.: Ja. Somának a sógoroktól :-DDD

Mók_Ica 2016.12.11. 20:57:15

@ezneménvagyok: milyen jó, hogy mi igazán szerizzük egymást és nem érdekkapcsolatunk van :))))

Cimili 2016.12.11. 20:57:44

@naezjó?: mennyit ekéztük itt, de nagyságrendekkel jobb vót!

Bianka_M. 2016.12.11. 20:58:10

@naezjó?: nekik kevesebbtől is korpásodik a fejük :))

Plüsscukor 2016.12.11. 20:58:11

@unicorn11: fentebb Eatpray kolléga linkelte, keress rá a nevére

kamilla123 2016.12.11. 20:58:27

Evetke szemében ott villognak a dollárjelek. Szegény Somi.. Remélem anyuci eldugja majd a lóvét

tvbuzi 2016.12.11. 20:58:27

Történt valami izgi amíg nem voltam?

Brandy9 2016.12.11. 20:58:29

Hát rohadt uncsi ez a döntő... Nem gondoltam volna h egy ilyen fostalicska végjáték miatt követtem a vv-t. Teljesen elvették tőle a kedbemet..
Titeket lázba hoz még ez az egész ? Szavazatok egyáltalán?

naezjó... 2016.12.11. 20:58:35

László asszony vajon kire szavazna?

ezneménvagyok 2016.12.11. 20:59:26

@Mók_Ica: Ugye? Dehátezekamaifiatalok... :-D

Bianka_M. 2016.12.11. 20:59:31

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): @Mók_Ica: nem baj csajok, mi azt már szerencsére nem látjuk, hacsak evetnél nem maradt ott a kamera. Ugye nem????

Cimili 2016.12.11. 21:00:11

@Bianka_M.: megint emlegette, h megnyerte ő is annak idején az iskolahetet. Bencus szavaira már nem emlékszem, de a lényege az volt, h nem túl nagy érdem a vvben nyerni egy iskolahéten.

Bianka_M. 2016.12.11. 21:00:17

@ezneménvagyok: azt viszont mutathatnák, hadd szórakoztasson már minket soma is egy kicsit :))))

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:00:58

@tvbuzi: Maximum Anikó izgalmas, akit azért szívattak eddig a ruhákkal, hogy ma nagyon szép legyen. Csak maradna csendben...

naezjó... 2016.12.11. 21:01:11

@javier: nem huhuhu. hanem huuuuuuuu. VV9nél majd figyeld. :)

Bianka_M. 2016.12.11. 21:01:18

@tvbuzi: gina kihullott, valakik szerint ancsa csinos, szerintem is csak tollszerűség van a bögyén.

Plüsscukor 2016.12.11. 21:01:30

Ehh, miért nem maradtam inkább kint még egy plusz fél órát a kutyával, több értelme lett volna, mint ennek a döntőnek. Ráadásul még betermeltem az itthon lévő szaloncukor felét is. Kész tragédia ez az este :))

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:01:38

@Bianka_M.: Nnnna, nem egyforma az ízlésvilágunk... :-DDD

tvbuzi 2016.12.11. 21:02:14

Micsoda ruha van VV Anikón. Nem is tudok mit írni

Bianka_M. 2016.12.11. 21:02:28

@Cimili: mintha valami tudományos disszertációt adott volna le. Ki mire vág felfele, ugye :))))

csincsilla72 2016.12.11. 21:03:01

@szörnycsi: Azért ne sírj. Én nem is nézem.
Szerettem volna, ha nő nyer egyszer. Vivien nem nő, csak imitálja.

Cimili 2016.12.11. 21:03:17

@tvbuzi: télleg Bianka emlegetett, h látnod kéne ancsa ruciját deréktól felfelé. :D

Bianka_M. 2016.12.11. 21:03:30

@ezneménvagyok: jól van, te most az egyszer nézhetnéd csukott szemmel :))

Perah 2016.12.11. 21:03:40

@Bianka_M.: Jó ötlet, csak lenne tel.számom :))).

@Brandy9: Az biztos, hogy többre megyünk a könyvekkel, meg a korai fekvéssel... :)

Jéé, most mutatják, hogy milyen féltékeny volt a Vivi, csak az utóbbi időben lett kicsit normálisabb. Ez a vinnyogás, te jó ég! :(((

alsophila grahami 2016.12.11. 21:04:23

@Mók_Ica: örülök Mókim, legalább ennek, ha már ilyen gagyi lett ez az egész hóbelevanc... látom, távol is van a.kommtársak jórésze, nem véletlenül... de ettől a fogyatékos ufótól meg a hideg is kiráz már, remélem, konténer van nálad Mókica.. ;)

csincsilla72 2016.12.11. 21:04:26

@Brandy9: Somára szavazok, és csak azért, hogy ez az ufó mehessen vissza oda, ahonnan jött...

kamilla123 2016.12.11. 21:04:50

az rtl Somával akarja megnyereti a kisfilmek alapján :)

Bianka_M. 2016.12.11. 21:05:02

@Perah: azt a sárga telefont kell hívnod, na :)))

csincsilla72 2016.12.11. 21:05:06

@Perah: Én is filmet nézek. Romantikusat:-))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:05:09

a szív bilincse.. hol a konténer?

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:05:30

Somára ment a szavazatom.Ezt sem gondoltam volna.

tvbuzi 2016.12.11. 21:05:35

Köszönöm az infókat.
Nem biztos, hogy tudom nézni.
Asszem nekiállok vasalni...

Cimili 2016.12.11. 21:06:06

vivi legalább annyit baszkurálja a haját, mint gina.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:06:07

@kamilla123: tiszta dagobert bácsi :)))

@ezneménvagyok: mi romantikásan sétálunk majd a tengerparton :))))

@Bianka_M.: nem akarom látni.....

vivi a beköltözés előtt 2 hónappal hogy bolygókutató akar lenni.... ehhez azért nem ártana min egy éreCCSégi.......
úgy érzem bencus is és ancsa is ekézi vivit.....

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:06:20

én is egyke vagyok, faszom, és mégsem hisztizek.. na. elnézést. befogtam

naezjó... 2016.12.11. 21:06:23

@kamilla123: hát, ha nem utálják a fókusz, meg a többi celebszar-műsor készítőit :D

kamilla123 2016.12.11. 21:08:00

ez az, égessétek Evetkét, aki a stúdióban nézi, haha :)

alsophila grahami 2016.12.11. 21:09:03

Ancsa viszont csincsi, a bóti cickókat is kipakolta, gondolom, a.pálcikalábakról való figyelemelterelés céljából ;) de jól tette, mert rendkívüli módon attraktív ebben a ruciban, és most a haja is tecc.. ;))

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:09:08

Aki Somára szavaz, Evelinre szavaz, erre emlékeztetnek engem ezek a filmek.

Perah 2016.12.11. 21:09:38

@kamilla123: Ettől tartok én is, szerintem Soma helyett Evi költené el a pénzt... Olyan, mintha neki adnánk. Viszont Vivi sem érdemli meg. Mi legyen? Percenként változik a véleményem.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:09:57

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): @alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: van konténer.... elég.... használjátok :)))

soma evetke csókolózás.... undi.... :((((

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:10:26

@Mók_Ica: a porszívózás után még inkább kell :(

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:11:12

A tv nézőket emlékeztethetnék egy bevágással arra, hogy mivel várja Evelin...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:11:14

i need dollar dollar, dollar is what i need hey hey - Evet

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:11:42

@Perah: Tán vóna még annyi idő, hogy kirámoljuk a mackót, a lóvét meg elosztjuk magunk közt. Akkor egyik se nyer :-D

Plüsscukor 2016.12.11. 21:11:44

@javier: Mi történik? Kb., szeletelik a fingot. Tényleg semmi más... kisfilmeket mutogatnak az ápoltakról. Most pl Viviét, hogy hogyan voltak egymással Zsótival.

Nimi 2016.12.11. 21:11:54

Evi nem fogja folytatni Somqvql ha nem nyer ez most is latszott rajta

Cimili 2016.12.11. 21:12:01

@javier: most vivi lexebb perceit mutatják.

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:12:05

@javier: Mennyi finomságról lemaradtál. :/

Mók_Ica 2016.12.11. 21:12:17

@javier: tivi szavajárása ez az ostorláb.... jútyubsztár... szökik a málna tivi.... egyébként komplett idióta a fickó.... keress rá a szökik a málnára.... szemed szád eltátod.... el sem fogod hinni, hogy ilyen van....

csincsilla72 2016.12.11. 21:12:41

@Perah: Somának van egy normális családja. Valamint abban is biztos vagyok, hogy Soma igen gyorsan pattintja Evetet.

alsophila grahami 2016.12.11. 21:13:34

@Lilith.Inanna.1: dettó ugyanez van nálam is, bár én még nem appoltam... ;) viszont most, hogy kiejtette a száján Kimi nevét - aki nálam ugye istenkirály-kedvenc ever -, asszem visszahúzom gyorsan az appot, és elnyomok egy szavit erre a kis gyökérre.. :PP ;)

Krétagarbó 2016.12.11. 21:13:41

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): én meg nem vagyok egyke de hisztizek. Főleg ha Vivi nyer.

,, 2016.12.11. 21:13:57

@csincsilla72: ekg, annyi csinosabb és kedvesebb lánnyal fog találkozni

kamilla123 2016.12.11. 21:13:59

Vivikének sztem már dereng,h nem ő fogja megnyerni, mert folyamatosan a szarjait játsszák be

Mók_Ica 2016.12.11. 21:14:12

@Nimi: ezt mi tudjuk... soma még nem ... :)))

mindenki ezt a csillámfaszpónit vigasztalja.... önző macska.... vigyék el az ufok.... jó messzire....

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:14:55

@Krétagarbó: én is szeretnék néha hisztizni. de nem tudok. állítólag jégkirálynő vagyok :))))))))

kamilla123 2016.12.11. 21:15:23

@Perah: én Somára nyomtam, de én amúgy is bírom Somát, egyedül Tivy és Evi miatt nem örülnék, de Vivit utálom, úgyh nekem egyszerű a szavazás.

Cimili 2016.12.11. 21:15:31

zsóti szeme már tiszta könny.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:15:35

@Krétagarbó: hisztizek veled együtt... jó??? :)))

Girhes Joe 2016.12.11. 21:15:56

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív:

Ancsa csak az enyimé, nemadooooom senkinek! :) Én imádom itt az ellenszélben már három hónapja. :) :) :)

@Perah:

Na ez olyan, mint a Clintonné-Trump párbaj. Válasszuk a sz.r és a hígf.s között. De ha Vivien nyer, át fogom érezni, amit a hillarysták éltek át a választás éjszakáján.

Nimi 2016.12.11. 21:16:18

Nem jatszak be evi mondatait h forro ... Re vagyik? :-D

Mók_Ica 2016.12.11. 21:16:28

ójaj.... az ujjas szexből is idéztek höhöhöhöhöhö

naezjó... 2016.12.11. 21:16:51

szerintem mindenkinél jobb helyen van a pénz, mint Viviennél, inkább Evett vásároljon be belőle, mint Ufo égesse el a tavasztündér utasítására.

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:17:14

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Már a beköltözéskor rüheltem a kölköt.Most meg sorban olyanokra adom a voksom ,akiket a hátam közepére sem kívánok.Hát késsz. :/

alsophila grahami 2016.12.11. 21:17:22

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ugyan... idekint a haverok, P. Gabó és társaibúgyis halálba oltanák, ha ezzel a cigányasszonnyal tervezne bármit a tivábbúakban, max egyszer megkárszegecseli (;)), de ennyi a max szerintem, tapadnak majd jobb csajszik is rá bulvárhíróként, főleg ha elviszi a fődíjat, szal ez az Evet-szál felejtős vsz.

naezjó... 2016.12.11. 21:17:39

@Girhes Joe: legtalálóbb. VV redvás szendvics és VV gennyes tus :D

Nimi 2016.12.11. 21:18:03

Gennyes tus vs redvas szendvics

Bianka_M. 2016.12.11. 21:18:06

Azt hittem, hogy a fináléra megerőltetik magukat a szerkik és nem fogjuk halálra unni magunkat. Tévedtem, na.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:18:21

a közönség kajak azt kántálja, hogy Tivi?

Mók_Ica 2016.12.11. 21:19:22

én nem értek a divathoz... de soma csokornyakkendője sztem gáz..... egyáltalán nem kelt elegáns benyomást..... olyan éreCCSégi bankettes stílus .....

evetke még vár somára..... még..... höhöhöhhö $$$$$

Bianka_M. 2016.12.11. 21:19:29

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): én meg egy hisztigép vagyok. Szerencsés a környezetem :)))

csincsilla72 2016.12.11. 21:19:54

@Mók_Ica: Hadd hisztizzek én is veletek.:-)

Perah 2016.12.11. 21:20:29

@ezneménvagyok: Jó ötlet! Nyerjünk mi :))).

@csincsilla72: Somáról is azt olvastam, hogy jobbára a nagyszülei nevelték. Bár nem tudom, hogy ez mennyire igaz... Benne nagyon zavar Evi, mert "madarat tolláról, embert barátjáról" :((.

Emiatt inkább Vivi, bár őt sem bírtam. Ilyen még egy évadban sem volt, pedig én néztem kb az összeset. Hmmm... :S

kamilla123 2016.12.11. 21:20:32

ez durva volt, de gratula Anikónak!!! :) azt mondja, h Soma és Evet kapcsplata attól is függ, h hogy alakul a ma este :D

Bianka_M. 2016.12.11. 21:20:32

Ki ez a halálfejű liba? Az első.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:20:33

@Bianka_M.: én meg vulkán.. öt fokozatom van.. vezúv 1-2-3-4-5 :)))))))

sixx · http://comment.blog.hu 2016.12.11. 21:20:34

öööö, Anikó TÉNYLEG legolddiggerezte Evelint élő adásban???

naezjó... 2016.12.11. 21:20:55

Sose értettem ezt a női győztes szöveget. 1. memééé? 2. melyik nő lenne büszke Vivire? :)

alsophila grahami 2016.12.11. 21:21:07

@csincsilla72: na beelőztél Csincsi, de EKG, pl ha visszanézi majd az ödiket, tuti megvilágosul, ha magától esetleg nem, akkor majd a család, meg a spancik hatására, de emiatt nem kell aggódni sztem se.

Avanivi 2016.12.11. 21:21:21

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): itt szórakozol a zurad meg ott szenved a Film+-on :)

,, 2016.12.11. 21:21:24

Kussolj Zsóti!!!

Mók_Ica 2016.12.11. 21:21:27

bakker.... atti diát mondott??? dinát mondott??? vagy mi a szart??? ezt megint elrontották a szerkik...... höhöhöö

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:21:57

@ezneménvagyok: én téged szeretlek apa, mondtam már?! :DDDDDD

Bianka_M. 2016.12.11. 21:22:04

Miért hiszik azt a kiesett játékosok, hogy érdekel bárkit is, hogy volt-e konfliktusa vele vagy sem. Hmmm.

tvbuzi 2016.12.11. 21:22:05

@sixx: a fekák is niggerezik egymást

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:22:10

@Mók_Ica: Pénzesélyes, naná hogy vár rá. :) Szia életem.:)
@javier: ..kire adod a voksod?

kamilla123 2016.12.11. 21:22:21

Tivy lebarnult vagy kifehérítette a fogát?

Nimi 2016.12.11. 21:22:32

Ezek a ki kinek szurkol ezt mikor vettek fel??? Mert Ginat nem mondta senki na nem mintha alwpbol monbdtak volna de ertitek... Fura

Cimili 2016.12.11. 21:22:36

kiesettvillalakók szerint ki nyerjen:
Zsófi-vivi
dávid-soma
evett-soma
ati-vivi
nem emléxem a nevére csaj-soma
zsóti-vivi
foschtivi-soma
zseri-soma
lóri-soma
dina-soma

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:22:38

@Avanivi: kimászott a cserépkályhából? a dög.. mindjárt visszatuszkolom :)

Mók_Ica 2016.12.11. 21:22:59

@csincsilla72: szuper csoportos hisztit fogunk nyomni :))))

@Bianka_M.: zsófika, aki elsőnek esett ki.... és tényleg olyan....

@sixx: csak az igazat mondta :))))

Nimi 2016.12.11. 21:23:15

@kamilla123: volt szoliba mar mondta somanak meg lehet o is bekapott olyan vilagitos feheritot

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:23:21

@Bianka_M.: Ki emlékszik már a nevére.Legyint.

alsophila grahami 2016.12.11. 21:23:30

@Lilith.Inanna.1: nem vagy egyedül, mert én is, eh, szégyellem is; de mondom én, hogy #osstorezavévé ;)))

Plüsscukor 2016.12.11. 21:23:49

Édesjézus, Dina beleborult a sminkszeres pultba a DM-ben. Hát hogy lehet már ilyen sminket feltenni? Szólt neki vki, hogy már elmúlt halloween , és leszedheti a Demóna maskarát?

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:24:17

Ilyen az, ha Anikó impor... import... rögtönöz... _D

Mók_Ica 2016.12.11. 21:25:01

@Lilith.Inanna.1: szia lilike :)))) *-*

@Nimi: minden variációra felvettek :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:25:05

na most akkor tessenek rám várni, Orlando kikaszkadőrözte magát a cserépkályhából.. elintézem..

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:25:08

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Megint elfogyott a zsebpénzed?!!! Na, mennyi köll...? :-D

Perah 2016.12.11. 21:25:31

@sixx: Anikó csak őszinte volt ;). Evelin tényleg aranyásó, mert bent a villában még az öccsének tartotta Somát, most meg... :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:25:40

@ezneménvagyok: elemre kell. le kell kaszabolnom orlandot ismét

Plüsscukor 2016.12.11. 21:25:52

@sixx: Igen, és ezért jár is neki egy pacsi :-D

Bianka_M. 2016.12.11. 21:25:52

@sixx: miért ne? Ma lazább mint valaha.

,, 2016.12.11. 21:25:56

Ani<3
Ezért szerettem a vv4ben:)

kamilla123 2016.12.11. 21:25:57

Anikónak minden bűnét megbocsátom, amiért ezt beszólta Evetnek. De amúgy ő végig utálta, ezt észrevettétek? már akkor is megjegyzést tett rá a műsorban anno, amikor Soma Evetnek adta a lila kendőt.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:26:13

@ezneménvagyok: kanári szigetek is jó..... neked teCCIk??? :)))

Mók_Ica 2016.12.11. 21:26:54

@kamilla123: igen... nem tudta palástolni....

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:27:27

Még egyszer meglátom ezt a Kanári-szigetek reklámot, belebaszom a tányérom a laptopba.

tvbuzi 2016.12.11. 21:27:27

Láttam a Szövetséget délután. Tetszett. Izgalom, romantika.

Betli Szofi 2016.12.11. 21:27:32

@kamilla123: Mit szólt be? Pont lemaradtam...

Bianka_M. 2016.12.11. 21:27:39

@Mók_Ica: @Lilith.Inanna.1: @Cimili: tényleg, köszi :)) nem jutott eszembe. Ha bent marad halálra illegette volna magát. Jó, hogy nem kellett végigszenvednünk.

alsophila grahami 2016.12.11. 21:27:42

@naezjó?: nő - hangsúlyozom, NŐ - nincs a villában perpill egy darab se!

(ufó, na AZ van. de annak ne adjunk már harminchatmill - mínusz nyereményadót! ;P)

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:27:58

@Mók_Ica: Nemtom. Hogyé aggyák? :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:28:27

huss és pöccc. abrakadabra. tarantallegra. crucio. sectumspemra. avada kedavra. legolas a kályhában

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:29:08

Meg hogy az UPC kitalálta a tévévisszanézőt... mik vannak...

alsophila grahami 2016.12.11. 21:29:35

@Perah: ennyikehh ;)) Ancsa for president! ;)

Girhes Joe 2016.12.11. 21:30:18

@naezjó?:

Mivel ennyire kritikán aluli volt az emberanyag, arra játszottak rá a szerkik, hogy ellenszavazás legyen, kit utálunk jobban. Szerintem ezért repült Dávid és Krisztián, az utolsó két értékelhető játékos.

kamilla123 2016.12.11. 21:30:27

@Betli Szofi: h Soma irátni érzelmei függnek az est végeredméynétől

malevil2050 2016.12.11. 21:30:33

Evetkeeeeee!!!!! Befűtötted má a kemencédet nyálaspajti minnyá jön a dellával. Remélem a fazonra igazítva a kehely.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:30:35

@Cimili: tiltakozott a dög. de visszakerült a helyére. most már özv.özv. orlando bloomné vagyok

Bianka_M. 2016.12.11. 21:30:54

Vivinek vastagabb lett a lába

Plüsscukor 2016.12.11. 21:31:16

Soma feje le van kenve alapozóval?

Perah 2016.12.11. 21:31:19

Igazából hidegen hagy, hogy ki nyer.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:31:28

@ezneménvagyok: nem mindegy, nem fizetjük, hanem a vőnk :))))

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:32:02

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Én csak a mellnövesztő varázsigét tudom. Rámutatsz varázspálcával és "silicon inplantatum!!!" :-DDD

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:32:06

Kérem szixxx picshánrugó papucsát, Vivinek szüksége van rá.

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:32:46

@Mók_Ica: De melyik?!!! Csak azt látnám mán! :-D

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:32:47

@Girhes Joe: Krisztiánt ejteni kellett, félő volt hogy megnyeri.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:32:47

a szerkiknek van humoruk megint... a biciklire mutatott a 36 milla :)))))))))))))))))))

Perah 2016.12.11. 21:33:27

@Plüsscukor: Barnítóval. Borzalmas a színe :).

@Girhes Joe: Ja, tényleg kiesett minden kedvelhető karakter.

Maradt egy túlmozgásos meg egy leszedált :D :D.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:33:28

Melyik gyakornok firkált a kampányfilmekre? A média közelébe se menjen.

Cimili 2016.12.11. 21:33:36

@Plüsscukor: mielőtt belépnek a stúdióba, bepúderezik őket.

,, 2016.12.11. 21:33:56

Ez a VV mekkora igénytelen fos lett baszki... ezek az animációk.. kik dolgoznak ott? Vivi klónok? hát baszki....gyökér retek... Bencus az egyetlen minőségi eleme a VV-nek

Bianka_M. 2016.12.11. 21:34:24

Soma egyetemen :))))) jujjjj

Mók_Ica 2016.12.11. 21:34:28

@ezneménvagyok: dwayne.... vagy orlando öröksége.... ne aggódj, rendben lesz minden :))))

soma mi a francért akar okj-t, ha egyetemre akar menni???? hmmmmm

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:34:41

@Mók_Ica: Gyurma hogy fog örülni, ha megtudja... :-)

Plüsscukor 2016.12.11. 21:35:22

@Cimili: ez nem csak sima púder, ez alapozó :)
Volt fotóstúdióm, mi is ilyet használtunk. Igaz, alapnak, nem végtermékként :)

Cimili 2016.12.11. 21:35:29

lezárják? még 25 perc lenne hátra a műsoridőből.

Girhes Joe 2016.12.11. 21:35:37

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív:

Basszus, a végére mindenki megszereti Ancsát, és senki nem fog emlékezni, hogy hetekug csak én szerettem? <3 :D

Madam. 2016.12.11. 21:35:38

@Bianka_M.: azt mondta "egy egyetemen"...azt hiszi, csak befizet és mehet

Nimi 2016.12.11. 21:35:49

@Cimili: unneples buli... Konfetti stb

Bianka_M. 2016.12.11. 21:35:50

Ilyen hamar vége van? :o

Mók_Ica 2016.12.11. 21:36:09

@ezneménvagyok: hacsak nem ő volt :)))

megint azt mondom, hogy bencus tuti olvassa a hv-t....

Plüsscukor 2016.12.11. 21:36:14

Vivi pörög, mint a kerti locsoló - Bencus

nicu71 2016.12.11. 21:36:15

nekem most annyira tökmindegy hogy melyik nyeri mind a kettő degenerált,ellenszenves lúzer

Cimili 2016.12.11. 21:36:40

@Plüsscukor: lehet, de eccer mutatták, ahogy belépés előtt pamacsolják őket.

Bianka_M. 2016.12.11. 21:36:43

@Madam.: pont úgy mint egy főzőtanfolyamra :)

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:37:03

@Cimili: Félnek hogy nem marad néző a végéig ;-)

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:37:14

@Plüsscukor: Felénk úgy mondják, pörög mint kurva a lavórban.

Cimili 2016.12.11. 21:37:20

@tvbuzi: közben tudod nézni? annyi elég holnapra.

Plüsscukor 2016.12.11. 21:37:31

Hú, jó nagy különbség a fantomok alatt

alsophila grahami 2016.12.11. 21:37:38

@szörnycsi: ne légy ilyen szigorú Sszörnycsi, ilyen játékoshoz milyen effekteket használtak volna..? gondolj bele ;)))

Mók_Ica 2016.12.11. 21:37:46

soma csak azért nyert, hogy ne a csillámfaszpóni nyerjen......

Girhes Joe 2016.12.11. 21:37:53

Soma. Várható volt.

Cimili 2016.12.11. 21:38:17

mit mondtam???????? somával megnyerették, celeb lesz.

,, 2016.12.11. 21:38:35

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: mmkk szigggorú vagyok:) de most örülök mert nem a póni nyert:) jessz:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 21:38:44

@Perah: Már 1000 éve. Mer spec. nekem Dina volt a kedvencem. :-)

nicu71 2016.12.11. 21:38:53

ennél bénább fosslágert nem tudtak volna beadni a nagy pillanatban bassszzzz????

malevil2050 2016.12.11. 21:39:11

Vég a ennek a szarnak , szálemálájkum mirza.

Lilith.Inanna.1 2016.12.11. 21:39:27

Zsóti milyen csalódott lehet.

Girhes Joe 2016.12.11. 21:39:31

Egyébként Vivi most egész normálisan néz ki magához képest.

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:39:35

@Mók_Ica: Na, jöhet a vörös riadó meg a muszájykabát... :-DDD

Mók_Ica 2016.12.11. 21:39:37

a kisfilmek és ancsáék is így álltak hozzájuk...... no meg mint kiderült vvAtti (a Zigazi) is ezt posztolta ki.... :)))))

Bianka_M. 2016.12.11. 21:39:49

Evet szerelme hirtelen fellángol pár hónapog most asszem. :)) Soma, vegyél szolit és felejtsd el a kurva önbarnítót.

hereverő heverő 2016.12.11. 21:40:28

Na, megint nem nő. Baccameg. Evet meg már nedvesedik is.

Madam. 2016.12.11. 21:40:31

Süllyesztőben soma is, a lové is

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:40:37

Evett ebben a pillanatban esett teherbe

iphilosopher 2016.12.11. 21:40:41

@ezneménvagyok: Vivi fel sem fogja, nem is baj, hogy nem ő nyert

alsophila grahami 2016.12.11. 21:41:43

OSSTOR EZ A VÉVÉ!!!!!!! Vivi, ez most NEGATÍÍÍÍÍV! xDDDDDDDD

huhh, ez most jól esett... ;PP sajnálom, szégyellem is magam, de na.
amit mi ettől a debiltől végigszenvedtünk az egy vizilónak is sok lett volna.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:42:20

@ezneménvagyok: meg a forróság evetkének... höhöhöhöhöhö.... most már hirtelen szerelmes lesz evetke....

@Cimili: megy az ÉNB-be ..... pffff

ancsa jól mondja, nevettünk rajta.... először.... aztán nem hittünk a szemünknek, hogy ilyen létezik..... remélem egy orvoshoz elviszik.....

malevil2050 2016.12.11. 21:42:29

Hát akko mindenkinek csókolom , elemezzétek a semmit !

csodalámpa 2016.12.11. 21:42:38

Hát le a kalappal a törzsgárda hv-írók és kommentelők előtt, hogy bírták eddig gyomorral és idegrendszerrel, engem a finálé - bár néztem - hidegen hagyott, mindkettő döntős rohadt ellenszenves volt.

Madam. 2016.12.11. 21:42:57

Végül is jó volt a casting: csak-csak a beválogatottak közül került ki a győztes...

Bianka_M. 2016.12.11. 21:43:06

Most hogyan lesz a szegény gyerekeknek kiskutyájuk????

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 21:43:20

Holnaptól mit fogunk szapulni? :-))

Lynette21 2016.12.11. 21:43:56

Viviennek nagy tervei es celjai vannak.... osszebarizni Ozivel. Jesszusom!

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:43:58

Soma az Evelin projekt nélkül még nagyobb arányban nyert volna. Egyedül az a némber veszélyeztette a győzelmét.

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:44:01

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): És mondd csak, Kincsem, mit szólnál ehhez a jóképű szőke fiúhoz? Hm? :-DDD

Cimili 2016.12.11. 21:44:16

Ay Mamát sajnizom egy kicsit, első perctől kezdve vivinek szurkolt.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:44:17

itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a csodás hogyvoltírók még csodásabb munkásságát. nagyon szerettelek titeket olvasni.

Perah 2016.12.11. 21:44:59

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Hát ez az... Lehet, hogy Evi rokonai majd mennek, hogy kérik a pénzt vissza, amit Somára szavaztak el :)). Soma addig is vakon volt Evettel kapcsolatban, amíg a csaj elutasító volt vele, most már tutira nem fog átlátni rajta.

Ez a füstgép puffogás de béna... ://

Zsannacska 2016.12.11. 21:45:04

És most a második helyezett nem kap semmi pénzecskét? Korábban mintha kaptak volna...

Lynette21 2016.12.11. 21:45:19

Nekem ti fogtok hianyozni hogyvoltok, irok, es kommentelok, kommentek! Koszi mindenkinek!

naezjó... 2016.12.11. 21:45:22

micsoda effektek. Eskü, a Kolosi elveszthetett valami fogadást, abból lett a VV8.

Bianka_M. 2016.12.11. 21:45:26

Basszus, ennyi retardáltat összeválogatni :))) köszi rtl, jó volt. Nem.

alsophila grahami 2016.12.11. 21:45:49

@Cimili: ebből a hármasból nem nyerhette meg más, ez van, ez a legkisebb roszz perpillajat.

Mók_Ica 2016.12.11. 21:45:51

@Majom1Parádé: most hétfőnként a régi vv-kről lesz évadonként egy-egy öfi .... azzal elleszünk egy darabig :))))

hereverő heverő 2016.12.11. 21:46:07

@Lynette21: mert már csak Őzike olyan hülye, hogy szóba áll vele. De ő is csak pénzért.

Plüsscukor 2016.12.11. 21:46:28

@Majom1Parádé: Lesz retro VV, előveszik a régi beutaltakat.

Bianka_M. 2016.12.11. 21:46:49

Bence legalább jó volt :))))

alsophila grahami 2016.12.11. 21:46:54

jájj Somán ez a BKV-s egyenruha.... pusztííííít! xDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:47:10

és még a kommentelőknek is szeretném megköszönni azt az időszakot, amikor csak olvastam, és azt is, amikor már idemerészkedtem. hatalmasok vagytok mmkk :))))))))

Betli Szofi 2016.12.11. 21:47:20

@kamilla123: Köszi! Hát naja... :D most érdekes lesz, hogy mászik majd rá. :D

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:47:27

Soma, ott az a MILF melletted, felejtsd el azt a pultost.

Bianka_M. 2016.12.11. 21:47:45

@Mók_Ica: de jó, akkor még lesz itt tali?

Mók_Ica 2016.12.11. 21:48:28

@ezneménvagyok: ennek a fiúnak nem lesz pénze a szigetre... hagyd a francba... felejtős....

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): csak finoman kicsim, majd .... meggyőzőm én apádat :))))

soma azt hiszi, hogy oscar-t nyert :)))) köszöni az országnak.... höhöhöhöhö..... a siker titka... hát az, hogy a retek téged akart kicsi soma..... mi nem téged akartunk....

Lynette21 2016.12.11. 21:48:44

@Mók_Ica: Ez komoly, vagy csak hulyeskedsz?

Nimi 2016.12.11. 21:48:46

@Plüsscukor: meg az elso 3 evadbol is lesznek videok! Jo lesz a holnap vv1 best of

Nimi 2016.12.11. 21:49:20

@Lynette21: igaz nezd meg a musorujsagbab minden hetfon 8 heten at minden szeria best ofjai

Girhes Joe 2016.12.11. 21:49:29

Na akkor elköszönök én is. Uraim, öröm volt Önökkel zenélni. ;)

Ancsa, hiányoznifooooogsz, forever! <3

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:49:44

@Mók_Ica: finom vagyok mindig (apuka tudja, hogy szeretem)

Plüsscukor 2016.12.11. 21:49:59

Jajj! Eszembe jutott, hogy ebből a kazal pénzből esetleg a retardált Tivi haverját is támogatni foga, jutúb ügyileg....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 21:50:05

@Mók_Ica: Holnap kezdik? :-)) Hát ennél mindegyik széria sokkal jobb volt, szóval ....

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:50:21

Evetnek szerintem most van orgazmusa

Lynette21 2016.12.11. 21:50:29

Na tessek, Soma onkritikat gyakorolt, es szemelyisegfejlesztesre fogja kolteni a penzt. A kurvak vajon szemelyiseget fejlesztenek?

kamilla123 2016.12.11. 21:50:32

imádom Anikót, h megint beszólt Evetnek: nézd, milyen szép csaj hozza :)

,, 2016.12.11. 21:50:48

Evelin, menj onnan! hess!

Bianka_M. 2016.12.11. 21:51:09

@javier: legjobb fórumon fejezed ki a háládat :)))

MacákékIcukája 2016.12.11. 21:51:12

Na melyik agyhalott nyert? Terminator 3-at nezek epp

Madam. 2016.12.11. 21:51:21

A sok kéregetőbe fog belerokkani soma

,, 2016.12.11. 21:51:23

Bencuss jaaaaaaj:DD

naezjó... 2016.12.11. 21:51:32

"kölcsön nem adunk" :D by Somapapa

Mók_Ica 2016.12.11. 21:51:39

@Lynette21: még hétfőn leszünk elvileg.... meg utána is kitalálunk vmit....

@Bianka_M.: holnap igen :)))

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): *-* :))))

az a csaj, aki átadta a nagy csekket..... jól odabaszcsizta soma kezébe, oszt se puszi, se pá, el is ment

és bencus a végén mégeCCer legolddiggerezi evetet :))))) jóóóóóóóóóóóóóóóóóó :))))

Brandy9 2016.12.11. 21:51:42

SomaApu azt súgta kölcsön nem adunk?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:51:57

Bence baszki :DDDDDDDDDDDDDDDD

agimano 2016.12.11. 21:52:20

Bence is beszólt Evelinnek, az apukája meg azt mondta Somának, hogy kölcsön nem adunk

Perah 2016.12.11. 21:52:35

@Lynette21: @özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Nekem is max a HV-posztok, az írók és kommentelők fognak hiányozni. Mindenkinek jó éjt, és sok sikert a továbbiakban! Megyek aludni :).

Remélem, hogy Soma kiteszi Evelin szűrét, ha visszanézi az öfiket! Haha, Bence megmondta a frankót, hogy Soma vigyázuon Evettel :D :D.

tvbuzi 2016.12.11. 21:52:43

Anikó, ne köszönd. Hagyd abba.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 21:53:56

Köszi mindenkinek, hogy elviselhetővé tettétek ezt a szériát és elviseltetek engem is! Sixxnek külön köszönet a kétszeri kitiltásért! Ezennel megnyitnék egy pantheont a kommentelőknek, a remek felhozatalból @mentolos lecsó: akit elsőként javaslok tagnak. #VV8Pantheon

,, 2016.12.11. 21:54:06

na, hát most nem volt 9 vv teaser.

Cimili 2016.12.11. 21:54:23

@Lynette21: megerősítem, így lesz.

agimano 2016.12.11. 21:54:27

Au felfesti a falra, hogy 9 VV? feltéve, hogy bekapcsolnak a villába majd

Mók_Ica 2016.12.11. 21:54:51

@Bianka_M.: igen :)))

@Lynette21: ez nem vicc... tényleg lesz :))) retro lesz :))) stohl buci és nóci lesz holnap.... oki, majka, györgyusz... :))))

@Majom1Parádé: igen, a vv1-gyel

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:55:09

@ezneménvagyok: én csak a vegytiszta szeretetemet akartam kifejezni :(

kamilla123 2016.12.11. 21:55:36

@agimano: meg Anikó, hogy azt mondja: nézd Soma, milyen szép csaj hozza ( a csekket) :)) hát Ancsika ma brillírozott :)

Bencus is jó volt: a nézőknek köszönd (hogy elviseltek :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:56:13

mindeközben DJ Őzi és DJ Őziné Hajdú Péternél majomkodnak

kamilla123 2016.12.11. 21:57:02

@Perah: sztem már ma este akkora bulika lesz, ahol Somika százszor szebb nőket fog látni és mindegyik hajt majd rá :D bruhahaha, Evetke elég hamar lapátra kerül majd

Mók_Ica 2016.12.11. 21:57:10

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): helyes :))) mmkk szeretjük őt :)))

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: reggel volt róla szó, hogy lesz egy csopi :))) ott lehet majd kommentelni...

Betli Szofi 2016.12.11. 21:57:16

Öröm volt veletek! (még ha csak olvasva is legtöbbször) :) Megható volt Soma szerintem, és örülök, hogy kettejük közül végül ő kapta. Vivien még mindig szirénázna! :D :D
Éljenek a visszatekintők hétfőnként! Remélem lesz belőle HV. :) Ha nem, akkor majd itt bandázunk. ;)

MacákékIcukája 2016.12.11. 21:57:45

Bakker most olvastam vegig, mmkk vissza kell neznem ahogy Ancsa meg Bence legolddiggerezte Evetket, meg a 36millas biciklit is :))))))))) Ancsanak pacsi, orokre a szivembe zartam!

Betli Szofi 2016.12.11. 21:57:51

@agimano: Látom erre más is emlékszik, hogy fordítva írta. XD XD

hereverő heverő 2016.12.11. 21:58:06

Vajon Soma is elbúcsúzott a már a buditól ?

Mók_Ica 2016.12.11. 21:58:24

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): biztos élőben.... :))) melyik csatornán? atv?

@kamilla123: pontosan így lesz :))))

ezneménvagyok 2016.12.11. 21:58:42

@agimano: Ha fel is, remélem nem helikopterrel... :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 21:58:48

@ezneménvagyok: :(

@Bianka_M.: nem fognak.. :DDDDD

@Cimili: ... mint Mici a kérszegre

Cimili 2016.12.11. 21:59:01

@MacákékIcukája: baszki, direkt szóltam, h gyere! :)

Mók_Ica 2016.12.11. 21:59:25

@Cimili: óóó... azt a papírt vigye csak zsóti.... :)))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.12.11. 21:59:51

Jobb lett volna, ha Gina nyeri az egészet, de remélem, megvalósulnak médiabeli vágyai is.

@Mók_Ica: Györgyusz :)

Perah 2016.12.11. 21:59:55

@kamilla123: Legyen igazad! Mert Soma Evelin kiesése után sokkal normálisabb lett. Nem tesznek jót egymásnak... főleg Evett Somának :).

Jó éjt mindenkinek! Álmodjunk 36 millával :).

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:00:01

@MacákékIcukája: Na látod, és te még nem akartad nézni... :-)

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:00:03

@Cimili: jooooo de utalom ezt a sok kocsogooooot :(((((

Mók_Ica 2016.12.11. 22:00:09

@ezneménvagyok: azzal max a hóba tud írni.... hihihihihii

Madam. 2016.12.11. 22:00:27

Na, menjen a csopi?

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:00:57

@ezneménvagyok: lsd fent :D csak ezeket a jeleneteket keresem vissza, volt meg valami erdekes?

Cimili 2016.12.11. 22:01:02

@Mók_Ica: na akkó hajrá majka! őt szeriztem a legjobban, utána knapp atit.

Mók_Ica 2016.12.11. 22:01:39

lóri meghülyült???? vagy mi ez a borzalom rajta????

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:01:45

@Madam.: gyurma jön 11 után, aztat mondta, ő a főni. én addig nem hiszem, hogy bírom, de mmkk tájékoztassatok

Commodore 2016.12.11. 22:02:05

KEZDŐDIKK! HALÁL az AGYAKRA!!!!!

tvbuzi 2016.12.11. 22:02:08

Dávid Atival táncol?

Bianka_M. 2016.12.11. 22:02:12

Tivi megegypercezte azóta zserit? Most nemigen táncikálnak együtt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 22:02:17

Azért nem semmi, hogy Vivi legjobb pillanataiban kb. 2 másodpercre ruhátlan csak. :-) Még én is tudom, hogy ez messze van a valóságtól, pedig nem néztem a 3/4-ét. :-))
@Mók_Ica: Ah, a VV1. Az volt ám csak a valami. Több millió hsz született különböző Fórumokon.
Más világ volt, Okinak beküldtek csajt, meg Maya Gold is végigment Majkán, VillaRap-et írtak Dopeman-nel... Nehéz lesz abból Best of-ot csinálni...

Plüsscukor 2016.12.11. 22:02:34

Gyermekeim az úrban, egy öröm volt itt veletek. Segítettétek enyhíteni a szenvedéseimet, amit az agyhalottak okoztak :)
Pacsi mindenkinek!

alsophila grahami 2016.12.11. 22:02:37

@Brandy9: ezen szakadok, jó arc Somaapu xDDDDD gondolom, látta Evet nyomulását ;)) de mi van itt a BV-ban, rapid reunion?

Perah 2016.12.11. 22:02:43

Ez mi a sz**?! Táncolnak ír zenére... :D :D
Becuccoztak a szerkik, vagy mi??? :D

,, 2016.12.11. 22:03:04

Köszi a társaságot, nem tudom a retro vv mennyire lesz nézhető, ha máskor nem, a Farm alatt tali? sziasztok

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:03:05

@MacákékIcukája: Ancsa ruhája, állítólag. De annak nem te vagy a célcsoportja :-D

Mók_Ica 2016.12.11. 22:03:23

@Madam.: amiről reggel beszéltünk?? sztem igen

Cimili 2016.12.11. 22:03:26

hozé lesz a leszopó ember?

Bianka_M. 2016.12.11. 22:03:38

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): há itt van. Győzőt ma is néznünk kell???? Tiltsák már le.

Commodore 2016.12.11. 22:03:59

Aztabüdösqrvaéletbe! Ezáma csapás az emberiségre!!! Megdöglünk mind!!!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:04:13

most néztem meg, mikor ment a VV1. hát, nem csodálom, hogy nem rémlik az ég egy adta világon semmi belőle :)))))))))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:04:21

@Avanivi: koszi a tegnapi cuki kommented, bocs h nem reagaltam de nagyon fel volt baszodva az agyam es nem volt kedvem forumozni. Pusszantas erte!

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:05:25

@Cimili: Jajjjj, ezt elképzeltem... :-DDDDDDDDDDDDD

Cimili 2016.12.11. 22:06:05

@ezneménvagyok: most h mondod, én is belegondoltam. :DDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2016.12.11. 22:06:12

@Cimili: szuper :))) *-*

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): még apró pici lányka voltál :)))) hétfőn kuksizd meg :)))

@Madam.: :))))

alsophila grahami 2016.12.11. 22:06:14

@tvbuzi: ki mással? ;) de most halljátok, ezt a gyagyit megint leadják, már harmadszor?? wtf!? tél a lét.... isstenem.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:06:15

@hereverő heverő: el ne hunyj, az isten áldjon meg! megverlek eccccer :)))

kamilla123 2016.12.11. 22:06:32

Evetke eléggé feszeng, azért nagyon keményen beszólogattak neki :))) ez már több volt, mint poén, inkább figyelmeztetés, amit elmondanak Somának még páran asszem. evetke érzi, h a terve összeomlóban. Nem ősznte a mosolya .))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:06:33

@Plüsscukor: holnap mmkk gyere, bestofozunk!

@ezneménvagyok: ja azt olvastam, nem nagyon csikal a dolog :D

hereverő heverő 2016.12.11. 22:06:38

MIAPICSAEZ AU ÉS ŐZIKE ???? Orvost !!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:06:40

@Mók_Ica: meg se merem mondani, hány éves voltam..

Brandy9 2016.12.11. 22:07:08

@Cimili: lesz vv utáni csopi? És megy innen mindenki, vagy csak bennfenntes csopi lesz?

Mók_Ica 2016.12.11. 22:07:09

@Cimili: felszopó.... höhöhöhöhö

Bianka_M. 2016.12.11. 22:07:18

Hogy lehet az, hogy egy mindenben tehetségtelen ember ennyit szerepel?

Plüsscukor 2016.12.11. 22:07:59

@MacákékIcukája: Jövök, mmk jövök, ki nem hagynám :)

tvbuzi 2016.12.11. 22:08:15

@Bianka_M.: kire gondolsz? Anikó? Au? Győző?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:08:27

Evetnek küldeném Kanya West-től a Gold digger című alkotást

Mók_Ica 2016.12.11. 22:09:07

@ezneménvagyok: okosgoni lehetsz :))) genyógoni ne legyél.... :))))

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): pont én ne tudnám??? csókol anya :))))

baszki..... soma félmillát ad vivinek??? pfffff

Commodore 2016.12.11. 22:09:12

Beqrhattak volna 3 kanapét

Madam. 2016.12.11. 22:09:26

@Bianka_M.: ez az antikrisztus, más néven az értéktelenség törvényénél találod.
Minél távolabb a tudástól, annál nagyobb hájpolás és fordítva

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 22:09:34

@Brandy9: Mindegy milyen csopi lesz, de engem tuti kitiltanak. :-P

Bianka_M. 2016.12.11. 22:09:55

@tvbuzi: dj. őzi. Ancsa se kutya de győzőt egyszerűen nem lehet alulmúlni.

Cimili 2016.12.11. 22:10:02

@Plüsscukor: holnap is gyere, sixx papa fog írni posztot!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:10:09

@Mók_Ica: jó, te tudod, de a törpiek nem :)))))

Perah 2016.12.11. 22:10:21

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Hány éves voltál, 9? ;)))

@Bianka_M.: Én is utálom Győzőt, elviselhetetlen az óbégatása.

Soma összejönne Zsófival, mekkora lenne :))).

Zsoltinak igaza van, nézzék vissza az öfiket, abból sok minden kiderül majd!

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:10:56

@kamilla123: most bekapcsoltam, akarom latni ahogy szivatjak Evetet :D

Tavalyiban nem is volt ilyen korbeulos beszelgetes

Remelem Davidunk megkapja a hon ahitott autos musor vezeteset <3

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:11:08

@Bianka_M.: Mutass még egy ilyet. Úgy lehet :-DDD

tvbuzi 2016.12.11. 22:11:14

A gasztronómia csúcsa amit Kárszeghy kapott

Bianka_M. 2016.12.11. 22:11:15

@Madam.: utánanéztem, és tényleg! :))) köszi az infót :)))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:12:26

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ugyan, tuti nem leszel kitiltva, ott mar nem lehet Dinanak szurkolni :DDDD

Plüsscukor 2016.12.11. 22:12:26

Olyan ez a mostani buli, mint az Anonim Agyhalottak gyűlése... Ülnek ott körben, szinte várom, mikor áll fel az első: VV Izéke vagyok, minősített agyhalott.

Bianka_M. 2016.12.11. 22:12:29

@ezneménvagyok: ez számomra az egyik legnagyobb rejtély. :)

Cimili 2016.12.11. 22:12:50

@Brandy9: sztem aki szeretne az biztos mehet. még alakulóban van úgy hallottam. taga biztos nem jöhet. :D

tvbuzi 2016.12.11. 22:12:52

Evelin felszerelte a kártyaolvasót a csúnyájára?

Mók_Ica 2016.12.11. 22:12:53

@Cimili: tényleg? mondta??

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): nem baj, holnaptól pótolhatsz :)))

evet mosolya nem őszinte...... nem lesz itt neki love.... öööö.... lóvé.....

hereverő heverő 2016.12.11. 22:13:14

@tvbuzi: csak ki ne hulljon a foga tőle. Tudod, nyalni nem szabad.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.11. 22:13:42

Ez egy ilyen montázsvideó a BV legrosszabb jeleneteiből?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 22:13:53

eltávoztam, van még 1-2 dolgom, telóról még lehet benézek, de ha nem, jó éjszakát mindnek

a kedves kollega (Gyurma) tájékoztasson a fejleményekről, mailben mmkk elérhető vagyok, hamarabb látom, mint a blogot :))))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:13:58

@Cimili: en is jovok mmkk!!!!! Ki ne hagyjatok a bulibol <3

Mók_Ica 2016.12.11. 22:14:24

@ezneménvagyok: vasárnapi lapos hús.... :)))) sárgalevest nem is kapott.....

Cimili 2016.12.11. 22:14:27

@Mók_Ica: neeeem, a műsor elején vót a felszopó, műsor végén leszopó. au vót a felszopó. :D

Cimili 2016.12.11. 22:15:12

@Mók_Ica: sixx mmkk szok írni búcsú posztcsit.

kamilla123 2016.12.11. 22:15:14

tényleg felajánlott SOma fél,illát Vivinek? vagy ez csak vmi vicc ugye?

Mók_Ica 2016.12.11. 22:15:14

@MacákékIcukája: tuti te is tag leszel :))) ne aggódj :)))

Mók_Ica 2016.12.11. 22:16:22

@Cimili: mindegyik illik rá..... :))))

@kamilla123: vivi mondta... akár vicc is lehet....

kamilla123 2016.12.11. 22:16:23

ez ki a szart érdekel? miért nem a játlékosokkal beszélgetnek?

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:16:30

@Mók_Ica: aaaaa mindenkeppen szeretnek meghivast! Csinal mindenki blogos facebookot vagy a privattal nyomjuk?

Bianka_M. 2016.12.11. 22:16:35

Az ex vellalakók hogy élvezik a műsort.

agimano 2016.12.11. 22:17:06

Tivyt leszedálták?

Bianka_M. 2016.12.11. 22:17:09

@Cimili: a hátam mögötti szervezkedést. :))))

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:17:14

@kamilla123: Nem vicc, tényleg. A fél villát :-D

Cimili 2016.12.11. 22:17:22

@MacákékIcukája: itt köll lenni, akkor nem maradsz le semmiről! :)

Cimili 2016.12.11. 22:17:59

@Bianka_M.: itt csacsogtuk egész délután, olvass vissza! :)))))))))

Mók_Ica 2016.12.11. 22:18:07

nektek úgy tűnik, hogy lóri és dina még együtt vannak???

evetet itt is húzzák..... visszafogott a kislány.....

,, 2016.12.11. 22:18:12

@kamilla123: Evelintől féltette mindenki... még a végén Vivi többet nyúl le, mint Evelin...gusztustalan ez a nő

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:18:17

@agimano: lehet h visszanezte es elszegyellte magat :D

Jon a forrogecis jelenet?

,, 2016.12.11. 22:19:10

jóéjtmostmártényleg

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:19:14

@Cimili: leszek :)))))

@Mók_Ica: meg mindig egyutt vannak, neha nezem az instajukat, folyton egyutt lognak

Brandy9 2016.12.11. 22:19:23

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: hát végül eléggé összeszedted magad kommentelés terén a kitiltások után :D Sőt volt h meg is kedveltelek :)

Mók_Ica 2016.12.11. 22:19:38

@MacákékIcukája: nem tudok semmit még.... csak annyit, hogy lesz vmi :))))

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): aludj jól :)))

Bianka_M. 2016.12.11. 22:20:04

@Cimili: jajj ez csúnya volt :))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:20:51

Nagyon cuki a Mici meg a Krisz egyutt

Cimili 2016.12.11. 22:20:52

@Mók_Ica: ennyi? esti mesét apja mond neki? :)

,, 2016.12.11. 22:21:18

ez kurva jó:) a legjobb az egész vv-ben:)

Mók_Ica 2016.12.11. 22:21:20

szomszédok sztájl búcsú..... ez jóóóóóóóóóóóóóó :))))))))))

tvbuzi 2016.12.11. 22:21:23

Ez a bv volt a legelbaszottabb műsor evör

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:21:27

Jaaaaaaaj Szomszedoooook :DDDD

Plüsscukor 2016.12.11. 22:22:13

Haha, ez a Szomszédok-féle kitekintés jó lett a VV végén :)))

agimano 2016.12.11. 22:22:23

remélem, hogy szívem egyetlen királynőjének tetszeni fog Hatvan!!!!!!

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:23:15

Szivem egyetlen kiralynojen annyira szakadok, erre pacsi a szerkiknek

Mók_Ica 2016.12.11. 22:23:34

@agimano: @szörnycsi: nagyon röhögök :))) ez jó volt.... kárszeghy: szívem egyetlen királynőjének remélem tetszeni fog hatvan :)))

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:24:17

@agimano: Neki Harminchat tetszett volna... :-D

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:24:35

Au bejon felirni a 9 VV-t?

Commodore 2016.12.11. 22:24:51

Nem láttam 2017 feliratot...

tvbuzi 2016.12.11. 22:24:57

Rántott hús megint

Mók_Ica 2016.12.11. 22:25:16

tivi meg beszáll az internetbe :)))) állatok.... miért nem voltak ilyen jófejek a szerkik végig???????????

Bianka_M. 2016.12.11. 22:25:35

Jó éjt mindenkinek!!! :))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:26:05

@Mók_Ica: ugy lett volna az igazi ha az eredeti Szomszedok zenet rakjak be alafestesnek, akkor leestem volna a kanaperol a rohogestol :D de Krisz jelenete volt a legeslegjobb

alsophila grahami 2016.12.11. 22:26:52

@MacákékIcukája: baffki, ezt vártam én is, de neeeem :(( xD

viszont ez a szomszédokos befejezés..... ezen visítva röhögtem, de szó szerint, annyira jól nyomta mindenki xDDDDDDDD

Brandy9 2016.12.11. 22:27:14

@Cimili: uhhh ez biztató, mármint h taga nem jöhet :D többet hallani sem akarok róla. Milyen kis rendes viszont h ma nem jött...

kamilla123 2016.12.11. 22:27:31

@szörnycsi: igen, Vivike is egy gusztustalan figura.

alsophila grahami 2016.12.11. 22:27:36

@MacákékIcukája: én is ere gondoltam, aztán meg arra, hogy lehet, az jogdíjas....

agimano 2016.12.11. 22:27:48

nem volt 9 VV:(( de ez a szomszédokos befejezés nagyon állat volt

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 22:28:21

A szerkik az egyetlen poént a szezonban a végére hagyták ezzel a Szomszédokkal. A vén trotty kommentelők meg legalább tudták mi az. De én a piákról mutatott közelivel zártam volna.

tvbuzi 2016.12.11. 22:28:43

Kárszeghy megverte már Tivyt?

Cimili 2016.12.11. 22:28:50

@Bianka_M.: jó éjt, de holnap is gyere! :)

agimano 2016.12.11. 22:29:13

én nagyon várom a VV visszatekintőket holnaptól, de nem is mondtak erről semmit ma, miért nem promózták vajon be?

Mók_Ica 2016.12.11. 22:29:29

@Bianka_M.: jó éjt :)))

@MacákékIcukája: így is vicces volt... krisznek jó színészi vénája van :)))

@Cimili: nagylány.... mingyá férjhez megy... olvas magának :)))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:29:44

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: ja valszeg azert maradt a Vv zeneje...
De legalabb ezert erdemes volt bekapcsolni :))))
Evet egetesebol sajna nem lattam semmit, majd holnap potolom

Cimili 2016.12.11. 22:30:08

@Brandy9: ja, délután megbeszéltük itt, h ő sskk nem jöhet. :)

agimano 2016.12.11. 22:30:21

most van promó, Majka hogy nézett ki:D

alsophila grahami 2016.12.11. 22:30:37

@tvbuzi: szerintem meg szórakoztatóbb volt mint maga a finálé, pár hülyeségtől eltekintve végigröhögtem, szinte ;))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:31:18

@agimano: ott vót a promo, holnap nezzuk!

@Mók_Ica: igen, imadom erte! :)))(

Cimili 2016.12.11. 22:31:37

@agimano: sose tom elfelejteni. :D majka reggelente kiment a kertbe és feszt vakargatta a hasát. :DDDDDDDDDDD

Ejjhaaa 2016.12.11. 22:32:15

Annyira megható volt a végén ahogy a kamerák lehajtották a fejüket meg leoltódtak a lámpák, hangulatos volt :)

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:32:20

@Cimili: ennek kimondottan orulok en is

agimano 2016.12.11. 22:33:13

Amikor az első VV ment, akkor elsősorban a BB-t néztem, de mindig átkapcsoltam közben, egyszer Majka azt hiszem, hogy egy sárga boával a nyakában táncolt, azon nagyon kész voltam, nagyon vicces volt. Onnantól kezdve többet néztem a VV-t, mint előtte.

Brandy9 2016.12.11. 22:33:17

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ok ok, bocsi, nem fényezlek többet :D ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 22:33:23

Azért azt hiszem, hogy ma Soma bizonyított, hogy miért kellett ma neki nyernie. A kulcsmondata sztem: Kérdés: Soma mire fogsz költeni a nyereményedből? Tamulni szeretnék, beiratkozni egy OKJ-ra és utána talán valamilyen egyetemre is. Ja és azt hiszem, hogy a jellemfejlesztésemre kell még költenem. Úgy érzem, hogy van még mit tanulnom... :-)

Girhes Joe 2016.12.11. 22:33:31

@Commodore:

Az nem volt, de Szomszédok Gina a legvégén, hogy ő lesz a következő széria Ancsája, pardon, műsorvezetője, lehet ilyen kitekintés esetleg. Nem tudom, bár az biztos, hogy őt sose szeretném meg úgy.

hereverő heverő 2016.12.11. 22:34:23

Hát akkor búcsúzom én is holnapig, jóéccakát pajtások. Soma most már igazán megadhatja magát, és bevallhatja: nem a pénzért szereti Vivit, hanem a sziporkázó intellektusa vonzotta már az első pillanattól.

VV Gyökerek, óvjátok a végbeletek
ég veletek.

alsophila grahami 2016.12.11. 22:35:04

@Mók_Ica: igeeeeeeeen, MIÉRT???? annyira ott volt ez a befejezés, mindenki mondatán szakadtam, és tökjól adták elő, imádtam (okké, lebuktam, beismerem: hardcore szomsza-fan vagyok;))

MacákékIcukája 2016.12.11. 22:35:11

@hereverő heverő: :DDDDDD az a koltoi vena! Joejt :)))

Cimili 2016.12.11. 22:35:26

@agimano: ráadásul nem csak éjjel volt onlány adás, hanem napközben is. azt néztük munkaidő alatt. :)

tvbuzi 2016.12.11. 22:36:19

@VV Erőlegény: jellemfejlesztés lesz majd ahogy kuncsorognak nála

agimano 2016.12.11. 22:38:55

@Cimili: én akkor még nem néztem neten, de tudom, hogy szinte egész nap lehetett nézni, tök vicces, hogy 13 éve ez megoldható volt, most meg nem

alsophila grahami 2016.12.11. 22:39:18

@MacákékIcukája: ugyehogy? ;) az Evet-pirítás meg állat volt, majd ismiben nézd vissza feltétlen, Ancsa is odab*szcsizott egyet neki, a végén meg Bencus is, kis sunyin, szakadtaaaaam! xDDDDD meg mondjuk, Rélió is a bv-ben, kicsit lájtosabban.. ;))

tvbuzi 2016.12.11. 22:39:37

Fél milcsiből mennyi csillámpónit lehet venni?

agimano 2016.12.11. 22:40:01

@agimano: 14 éve, hirtelen azt hittem, hogy 2015. van:))

tvbuzi 2016.12.11. 22:42:47

Bárányok hallgatnak az AMC-n

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 22:43:16

@tvbuzi: Majd Apuka, aki most ugyancsak színre lépett rátenyerel a lére. :-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.12.11. 22:43:51

@Girhes Joe: Képernyőképes, jó beszélőkéje van szerencsére, pozitív jelenség.

alsophila grahami 2016.12.11. 22:44:12

@agimano: én mindkettőt néztem, de az első évadban a BB-t jobban bírtam, viszont mindkettőt követtük családilag, BB-t élőben, VV-t felvettük mindig, és az éjszakai BB-kisérő műsor után néztük meg, tökjó volt, és nekem is Majka volt a.legnagyobb király, szétszakadtunk rajta, annyira tolta a poénokat folyamatosan. xDDDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 22:44:13

na itt vagyok. nem olvasok vissza mer mindenki lefexik. mivót?

ezneménvagyok 2016.12.11. 22:46:04

Én is búcsúzom, további jó szórakozást mindenkinek!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 22:46:04

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Győzi viszont bakker, mint elefánt a porcelánboltban, úgy próbálta összeboronálni a BV-ben Somát és Evelint, csak AU-nak közben a fülére szóltak, hogy vágja már félbe ezt a kényes témát... :-)

Cimili 2016.12.11. 22:47:27

@agimano: olyan rég volt? most be is ugrott,az úgy volt, h délelőtt 10-től ment az onlány, addig gyorsan előredolgoztunk.

alsophila grahami 2016.12.11. 22:49:53

@Mók_Ica: na már ideje is volt, mert pont beszéltük páran, hogy régóta nincs műsoron, ideje lenne ledarálni megint kettesével... :) hihi, és egyikünk se véntrotty (nemtom ki írta, de kap egy taslit érte;) sőt, vannak köztünk olyanok is, akik még élni se éltek akkoriban ;PP

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 22:51:01

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív:
Azé valaki majd alkalomadtán árulja már el a buta majomnak, hogy ebben a VV8-ban mi a retkes..... volt a "póvered báj bigbráner" ?
BB-t amúgy nem néztem sose, csak a VV!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 22:51:04

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Szerintem ez a kis srác nagyon sokat komolyodott a műsorban. Bement önkritika nélkül félmeztelen felpumpált izomzattal, kijött összeesve és enyhén púposan, de győztesen, és és jóval bölcsebben. Amikor a végén levezette az erőviszonyokat, akkor is egészen jól látta a helyzetet, Dávidnak és Zsoltinak külön gratulált. talán csak Tivyvel nincsen még tisztában, de lehet, hogy már vele is, csak abból a "szerelemből" még nem lehet még olyan gyorsan kitáncolni...

Commodore 2016.12.11. 22:51:07

@Girhes Joe: Simán lehet, de humor nélkül , minek.

alsophila grahami 2016.12.11. 22:52:30

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: van egyfajta reprodukálhatatlan fílingje, na meg az a jó még benne, hogy halálba lehet ekézni meg boncolgatni a benne levő tonnányi hibát, istenkirályság! xDDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 22:55:10

Gina ma nagyon csinos volt! Jó volt a ruhája a sminkje és a haja is! :-)

Mók_Ica 2016.12.11. 22:55:30

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: óóóó.... erre is van ám fanclub az fb-n :))) amikor a múltkor ment az m3-on, nagy volt ott is a pörgés :)))

@Majom1Parádé: jó kérdés.... én nem jöttem rá.... arra jutottuk, hogy a jogdíjak miatt kellett a nevet feltüntetni....

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 22:55:42

@Cimili: Ki más... Ha valaki, akkor én vén trottyozhatok.

Cimili 2016.12.11. 22:56:40

@VV Erőlegény: Gina szerintem mindig csinos volt, s nekem jobban is tetszett frufruval.

Mók_Ica 2016.12.11. 22:56:47

@VV Erőlegény: nem tudom pasi szemmel nézni... nekem hiányzik belőle az a kis "szikra" amitől vonzó lesz....

2016.12.11. 22:56:54

hajraaaa viviiiiiiiii
XDXDXDXDXD

kamilla123 2016.12.11. 22:57:29

@VV Erőlegény: köszönöm, bár most nem tudom,h épp melyikre gondoltál :)

alsophila grahami 2016.12.11. 22:58:35

@VV Erőlegény: érdekes, hogy van, akit ez foglalkoztat... nem bántásiból, csak... nem is tudom, én úgy vok vele, hogy ha megnyerte, hadd vigye ;) csináljon a pénzzel, amit akar eztán, sajnos ebből a bttó 36millából nemtom pontosan, mennyi marad a nyereményadó levonása után, de gyanítom, hogy a fele ugrik, és miután havi bontásban kapja, ez épp csak arra lesz elég, higy elcsessze minden olyan hülyeségre, amit eddig nem engedhetett meg magának, meg hát ott lesznek a régi haverok - meg az újak is, ugye...

Cimili 2016.12.11. 22:58:36

@Commodore: @tvbuzi: jól elvagytok. :DDDDDDDDDD

Cimili 2016.12.11. 22:59:05

@Biriksz_Krokiksz!: most kell ideérni? soma nyert. :)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 22:59:18

@Mók_Ica: Ahhoz ott a pasi, hogy begyújtsa. Forza Piezo!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:00:21

@Mók_Ica: Nekem sem az álmaim nője, csak annyit mondtam, hogy ez a kék cuccos nagyon jól mutatott rajta, és a többi dolgot és szépen összerakták rajra. @VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Anikó nekem nem jött be, mert még ezen a futurisztikus szoknyán keresztül is átsejlettek a görbe virgácsai.

tvbuzi 2016.12.11. 23:00:44

Van már csoport a fácsén?

2016.12.11. 23:01:11

@Cimili: jahh, elbaszcsiztam :)))
csak readonly uzemmodban vótam ;)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:01:27

@VV Erőlegény: jaaaajj, ne is mondd, az annyira kínos volt, pfff... és azt láttad, Evet milyen képpel ücsörgött már utána ott? mint aki kanál fahéjba nyalt a bejátszó alatt ;)))

Cimili 2016.12.11. 23:02:47

fellőtték a pizsit, jó éjt mindenkinek! :)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:02:49

Evelint amúgy eléggé ridegen kezelték a többiek. Soma sem volt olyan hű de oda érte.

kamilla123 2016.12.11. 23:03:25

@VV Erőlegény: na ezzel meg én értek egyet. abszolút látszott a régebbi, kezdeti bejátszókban mennyire más volt a kis srác. Neki nagyon jót tett a műsor (eddig legalábbis). Nekem tetszett,h jóindulatú gyerek, amit Dávidnak kiszólt a végén, az jó volt. Meg az egész. Az volt az érzésem, h amikor kijött, se Tivítől, se Evitől nem volt elájulva, sőt volt egy olyan érzésem, hogy azok is többet vártak tőle lelkesedésben. Persze lehet, h majd megint bepalizzák, ki tudja. Azért most már több emberrel fog kontaktolni, nem olyan könnyű megvezetni remélhetőleg, mint bent.

Cimili 2016.12.11. 23:03:37

@tvbuzi: ne izgulj, majd szólunk! :)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:03:40

@Majom1Parádé: hát jótól kérded ;) mert azt én is szeretném tudni, szerintem kkkkvvára semmi, csak kicsengették a jogdíjat és kész.

Mók_Ica 2016.12.11. 23:04:19

@Biriksz_Krokiksz!: második lett... szerencsére..... :))) szia *-*

alsophila grahami 2016.12.11. 23:05:21

@Mók_Ica: iiigen? azt nem is tudtam, csak indexest ismertem, de rákeresek akkor, köszi :) te is szereted..? ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:05:38

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Lehet, hogy ő is így lesz vele (Soma apjáról beszélek). Szerintem egyébként Soma nem hülyegyerek. Szóval én szerintem ő nem egy Aurélió 2... De majd meglátjuk!

Mók_Ica 2016.12.11. 23:06:27

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: hajrá :)))

@VV Erőlegény: igen, ez a ruha jól állt neki, ezt elismerem én is :)))

2016.12.11. 23:06:27

@Mók_Ica: hellókácska, nem néztem, csak a kommentekben követtem az eseményeket :)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:06:51

@tvbuzi: Komolyra, Anikónak már játékosként is volt egy extra kisugárzása, külsőleg a maximumot szinte mindig ki tudja hozni magából. A kiszólásait ott is bírtam. Persze a műsorvezetéshez nem ért, meg nem egy lángelme, de vitathatatlanul egy feltűnő karakter.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.11. 23:09:00

@Mók_Ica: Kösz, ez így még hihetőnek is hangzik.
@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Hát anno nemigen volt más, mint a "telehere", amit nézni lehetett.
Meg a kórház a város szélén. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:11:58

@kamilla123: EKG, nem lehet tudni, hogy mi lesz, de elképzelhető, hogy egy Miló szerú fordulatot vesz majd az élete. Persze szerintem Soma nem fog annyira eltűnni a Celebvilágból, mint mondjuk Miló, vagy Robin, de nem is fog annyira kapaszkodni ide, mint Au, meg Győzi. Én drukkolok neki, hogy így legyen és akkor meglesz a sokak által hiányolt RTL üzenete is a szériának!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:14:50

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Nem tudom, ha szexi női játékosról beszélünk, akkor ebben a szériában Zsófi lett volna az sztem (pedig, tudom, hogy sok minden plasztik volt rajta is, de én pl imádtam ahogy beszél ). :-)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:16:54

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Ancsi nagyságrendekkel szebb nő, még pálcikalábakkal is, ez kérem, tény. ;)

nem vicceltem.

alsophila grahami 2016.12.11. 23:18:29

@Biriksz_Krokiksz!: kroki kérem, hozza ki az ellenőrzőjét, és kűggye be a szüleit! ;)))

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:22:02

@VV Erőlegény: Hát ízlések, meg Zsófik, nehéz vitatkozni ilyennel. :-P

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:23:02

Érdekes, ahogy ezt a műsort majdnem minden műsorvezető a saját promóciós céljainak rendelte alá. Ma pl. Anikó, Győzi és AU. nem győzött eleget hálálkodni az RTL-nek, hogy milyen szerencsések, hogy a műsort vezethették. Egyedül Bence nem hálálkodott, ebből is látszik, hogy ő végleg belépett a valódi műsorvezetők világába. Amúgy szerintem nem fog Németországban hosszútávon megragadni, úgyhogy hamarosan újra fogjuk látni az RTL más műsoraiban, persze nyilván a gázsiját meg fogja emelni, ügyes! :-)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:24:04

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ő már egy ideje észrevehetően visszavett az Evet után való sóvárgásból, nem is nagyon emlegette már, és itt a légvégén is Tivyt mondta legtutibb élményként, mármint hogy megismerhették egymást, meg az ő barátsága jelentett neki a legtöbbet, stb... én azt gyanítom, hogy Pumped haverja spoilerezhetett neki Evetről, amikor belátogatott hozzá, és elvonultak a sufniba... csak szerkik nyilván nem mutatták meg, még szép, hogy nem.

2016.12.11. 23:24:19

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: az kizárt! :))))))))))) mindent tagadok! ;))))

kamilla123 2016.12.11. 23:24:45

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Ancsika gyönyörű nő, de ez a mai ruha nagy melléfogás volt. Ő is feszengett benne. Bencus elég keményeket beszólt neki amúgy ma este, sztem egyszer meg is sértődött picit

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:25:14

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Jó nála is lehetett volna jobb női játékos, mondjuk egy Völgyesi Gabi a Unique-ból, még így MILF-ként is! :-)

kamilla123 2016.12.11. 23:26:37

@VV Erőlegény: nekem is ez volt az érzésem. Mert amikor Anikó mondott neki valami ilyesmit, h majd amikor németben leszel, Zsoltival vezetem a műsort, nem tűnt Bencus boldognak. És igen, a másik három nagyon nyalt, féltik a helyeiket az újaktól. Nekem amúgy Au nem volt rossz a végére. Győzike viszont mehetne már a levesbe.

kamilla123 2016.12.11. 23:28:18

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: igen, az nekem is feltúnt. Mire fogod költeni a pénzt? Soma: a családomra.
És: "akit kiemelnék, h örülök, h megismerhettem, az Tivy" utána meg elkezdte sorolni az összes villalakót, akik közül egy volt Evet

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:29:07

@VV Erőlegény: Részemről a Kozma Orsi, ha már MILF, bár ebben van egy nagy adag személyes elfogultságom. :-)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:29:44

@kamilla123: én úgy láttam, hogy Tivyvel megvolt a kölcsönös lelkesedés, csak szerintem a kiskölyök azt se tudta, hol van, ami nem is csoda.... viszont Evetet látványosan hanyagolta, és én ezt tudatosnak tippelem (írtam fentebb, h szerintem Gabó-haverja oszthatott némi infót neki Evetről)..

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:31:39

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Nem gondolom, hogy Pumped súgott neki, hanem azt gondolom, hogy egyrészt Evelin neki kezdetben csak virtusból, később hormonvezérelten kellett, de Evelin a közeledését már a villában is természetellenesen fogadta, csak akkor ezt még néhány napig Soma nem akarta elfogadni. Miután kiesett, és letellt a két nap elrendelt gyász, valamint lehullott a ködfátyol, azért megérezte, hogy bizony ez a kapcsolat mindig is viszonzatlan volt Evelin részéről, bár Soma részéről is inkább csak farok iránytott.

kamilla123 2016.12.11. 23:32:26

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: igen, meg sztem az, h Gabó haverja megpendítette bent neki, hogy ha majd kimennek, ezerrel csajoznak, az lehet,h jobb alternatíva, mint Evet csicskájának lenni 0-24ben

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:32:48

@kamilla123: Zsolti és Gina a két esélyes ilyen VV féle műsorvezetésre, ráadásul érdekli is őket a dolog. Au amúgy tényleg jó és a többszöri kiszólása Lóri felé számomra beszédes, bármennyire is fáj sokaknak, de Lóri egy trash fazon, bármibe beöltözik például. Ne feledjük, lesz még Budapest Shore is!

alsophila grahami 2016.12.11. 23:33:06

@VV Erőlegény: szerintem meg igen... pont ezt akartam írni még az előbb, hogy félek, Au sorsára jut - vagyis Soma pénze jut Au pénzének sorsára... de ne legyen úgy, drukkolok érte én is, ha már megnyerte, akkor használja jól.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:33:59

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Megnéztem googleban, nem vesznénk össze rajta. Viheted Orsit! :-)

kamilla123 2016.12.11. 23:34:31

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: miért, mi lett Au pénzével?

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: neke, is feltűnt, h egyfolytában Lórit szólongatta. De mi az Bp shore?

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:36:58

@VV Erőlegény: Bennem a 16 évesen megismert Orsi képe erősebb mint a mostani. :-)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:38:06

@kamilla123: Jersey Shore, magyar verzió, RTL Spike-ra jön hamarosan.

alsophila grahami 2016.12.11. 23:40:02

@Biriksz_Krokiksz!: de kérem, a mulasztás tényét nem lehet tagadni, kroki-nebuló NEM VOLT jelen a mai tanítási napon, és a kistársai hiányolták, szal.. na jó, ezúttal megússza egy lájti figyelmeztetéssel, aztán holnap tízre itt legyen ám! ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:40:29

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Bennem meg a Bár főcím zenéje! :-) De az arc és a test is jó hozzá! (persze csak így nickneven) :-)

2016.12.11. 23:43:03

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: szobafogságban voltam ;)
(mennem is kell vissza)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:44:34

@kamilla123: igen, észrevettem én is aznoltásokat, amik jogosak is voltak, de a ruha... nekem nagyon tetszett, jó, a ropi lábai erősen kiséjlettek alóla, de erről ügyesen elvonta a figyelmet a tőle szokatlan és merész dekoltázs ;))) szerintem csini volt, és a haja is jó volt most...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.11. 23:46:32

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: Ok akkor én sem savazom, hátha egyszer belehízik még a műsorvezetésbe! :-)

alsophila grahami 2016.12.11. 23:50:00

@kamilla123: na pontosan, ezzel szerintem mindent elmondott Sománszki, lehet, Evet is ezért volt olyan visszafogott, később meg már egyenesen fancsali ;P

de tudjátok, ki lepett meg igazából? Tivy - egyrészt, hogy mennyire visszafogott volt, másrészt, meg mintha vette volna a kritikákat mégiscsak, és meg is fogadta volna őket... tökre ilyenbérzésem volt őt látva, hallva... (remélem, nem csak behaluztam;))

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:51:15

Ja, pár napja láttam Dinát élőben. Még én is meglepődtem, hogy mennyire jó csaj, pedig mint közismert, én csíptem a stílusát is.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.12.11. 23:52:38

Na jóéjt! Remélem Evelin ma lepattant.

alsophila grahami 2016.12.11. 23:56:10

@VV Erőlegény: lehet.... de mitől hullott volna le a ködfátyol bent, ilyen ingerszegény környezetben, a külső infóktól elzárva..? nekem hiányzik ehhez valamiféle katalizátor, és ennek gondolom Gabót, pontosabban valami kis infomorzsát Gabótól, mert hogy rákérdezett Evettre, azt szinte tutira merem venni.. :)

alsophila grahami 2016.12.12. 00:05:09

@kamilla123: persze, ez is benne van, majd hülye lenne ;) de igazából, ha rákérdezett az országos cimbijénél Evetre, abban sok, a játék kimenetelére befolyással bíró infó nincs, másrészt, a többiek is kaptak kicsike muníciót, Vivi anyja is pl. csepegtetett vmi olyasmit, amiból levehető volt, hogy valszeg nem a lánya a nyerésre esélyes, stb... a harmadik, meg hogy mégis, milyen szankcióval sújthatták volna pl. Somát a finálé hetében, kizárták volna? ezért?

szal ezzel csak azt akartam mondani, hogy miért ne kérdezhetett volna rá, és ha rákérdezett, miért is ne kaphatott volna Evetről némi információt..? főleg ebben a laza szabálykezeléséről elhíresült szériában ;)

alsophila grahami 2016.12.12. 00:08:08

@Biriksz_Krokiksz!: óóóóó, mit rosszalkodtál..? ;)

MacákékIcukája 2016.12.12. 00:10:08

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: most hogy igy olvasgatom a filozgatasaitokat sztem Gabo tuti mondott neki valamit. Egyebkent vmi kommentet olvastam facebookon h Evetet egy plazaban lattak kezenfogva maszkalni egy random csavesszal, szoval az is elkepzelheto h volt vmi bulvarhir errol - vagy az illeto valoban latta. Valszeg Gabo vmilyen szinten tartja a kapcsolatot a retekklubosokkal meg a kiesett jatekosokkal es ha belegondolsz, eleg gyorsan terjednek a hirek ilyen "szuk" korokben, mint vmi munkahelyen. Tuti kibeszelik egymast meg hasonlok.

alsophila grahami 2016.12.12. 00:10:17

@VV Erőlegény: ahhahaaa, ez gonosz volt, de jóóóó! xDDDDD

alsophila grahami 2016.12.12. 00:18:12

@MacákékIcukája: jaja, kicsi ez az ország, és a celebek is mind ismerik egymást így, vagy úgy, vmilyen szinten... és most, higy írtad, nekem is beugrott, hogy vmelyik belevalóban is erőltette dj Őzi, hogy valljon színt a pasijáról, van-e, nincs-e, szingli-e egyáltalán, vagy mi van? Evet meg makogott és terelt.

alsophila grahami 2016.12.12. 00:21:06

de basszus, azt elhiszitek, hogy kapcsolgatok random módon a mai rögzített műsorok közt, és nem dj Őzi nyavalyog itt nekem Béjja asszonnyal az oldalán a Hajdú Pí műsorában, hogy má' nem szereti vagy micsoda..? xDDDD ilyen van? ;)

alsophila grahami 2016.12.12. 00:24:14

@alsophila grahami // #osstorezavévé #negatíív: de mondjuk, most szakadok rajta, úgy tűnik, ha önmagát alakítja, akkor tud vicces lenni.. xDDDD

dero80 2016.12.12. 00:36:11

@MacákékIcukája: Lehet ez is. De kérdezem a férfi komtársakat, szex közben valóban olyan monológot várnak, mint amit Evet lenyomott Somának forró g*ügyben? Evet kiesett, volt ideje Somának átgondolni...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.12. 04:26:01

@dero80: :)) Evetté elég mű volt és épp ezért nem váogatta meg a szavait, de ha forró a hangulat én imádom a mocskos beszédet. viszont ez azért játék. szóval, úgy jó, ha a kedves annál jóval több, fimomabb teremtés, mintsem ilyen szavakat használjon a mindennapokban. Csak az ágyban meg néha átmegy nőstényördögbe. ettől jó ez.
Na Evettke egy sót is így kért el az asztalnál. úgy viszont men olyan jó az egész. a lényege veszik el. persze ez csak az én véleményem.

2016.12.12. 05:55:44

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: feszbuk csopiba jonnek en is, majd jelentkezem, ill majd kuldj lsz privit a csopinevrol, kofike!
Ja, es taga lesz a pluszegy fom!!! XD

VICCELEK-BOLONDOZOK-HAZUDOK!!!!
XD

2016.12.12. 06:00:46

@alsophila grahami: nem voltam hajlando lefekudni aludni, rosszgyerek voltam, itt porogtem. :)))))))

Sanda.Ipse 2016.12.12. 06:55:09

Bejött a papírforma. Végül is Soma a játék során sokkal szimpatikusabb volt, mint a saját pöcsfej bemutatkozó kisfilmje. Úgy tűnik, stabil családi háttere van, vigyázni fognak arra, hogy ne szórja szét a pénzét. Ha jól értettem, a végén valami olyasmit mondott, hogy egy részét "személyiségfejlesztésre" (gondolom, tanulásra) akarja fordítani. Ráfér. Én jobban óvnám a tyvyféle haveroktól, mint Evelyntől. Tudjuk, hogy a villaszerelmek sokáig nem tartanak, miért ne legyen néhány jó napjuk együtt?
Gina sokkal rosszabbul, csalódottabban fogadta, hogy nem ő viszi a fődíjat, mint Vivien. Pedig igazán sokat nem adott a műsorhoz. Vivin és sokszor nagyon jól szórakoztam. Ha elhagyja az erőltetett hisztis rohamokat és a visszataszító pasikra nyomulást, marad egy igazán mulatságos furi lány, akinek nem lesz kellemetlen a társaságában lenni. Remélem, hogy ezt a szerepet csak kitalálta magának és nem lesz nehéz megválnia tőle.
Összességében ez a túltolások VV-je volt. Belebukott három jó játékos is, Zsolt, Dávid és Vivi.
Jó arányérzékkel bármelyikük lehetett volna Soma helyében.
Gratula a kisgyereknek, akinek ideje felnőni!

diómió 2016.12.12. 07:15:10

@Sanda.Ipse: Most is,mint mindig egyetértek veled. Szép összefoglalója volt a VV8-nak. Szívemből beszéltél, köszi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.12. 07:15:54

@Sanda.Ipse: Szavaztál tegnap? :-) Jó az összefoglalásod, én is így látom, és annyit még, hogy szerintem Krisztián is nyerhetett volna, de túltolta egy kicsit a macsót és a szexet. Valóban Soma azzal nyert, hogy neki volt a legjobb az arányérzéke (aktívan nyitott, nyomult minden csajra, és menet közben visszavett, de valahogy mindig csepegtetett valami VV képernyőkompatibilis dolgot) , és ő volt az első olyan VV győztes, aki szexelt is a villában. Ösztönösen taktikázott (amivel persze nem ritkán nagyon vakon volt), azt kell, hogy mondjam összességében ügyes volt. A VV8 széria legnagyobb baja az volt, hogy csak 5-6 igazán jó VV játékost sikerült castingolni, a többi még töltelékszereplőnek is gyengécske volt... Tetszett azonban, hogy az utolsó állva maradtak, szerették egymást. Szerintem a vége egy jó kis közösséget fog alkotni egy ideig kinn is.

Sanda.Ipse 2016.12.12. 07:25:55

Nem szavaztam és most hajnalban néztem csak meg zanzásíva felvételről az est eseményeit. Igazán nem tudtam Soma és Vivien között dönteni, Gina pedig nekem nem volt opció. (hacsak a formás feneke nem:)

Sanda.Ipse 2016.12.12. 07:27:17

@VV Erőlegény: Ja! Krisztiánra szavaztam, hogy menjen haza:)

2016.12.12. 09:27:04

@Sanda.Ipse: te a kedvenc kommertarsam voltal! :))))

Brandy9 2016.12.12. 23:02:46

Elromlott telin az oldal kinézete, hogy állítom vissza??? Alul megjelenik egy sáv h mobilbarát nézet de egy felugró ablakban jelenik csak meg az oldal és eddig nem ilyen volt. SOS

furcsavilágőrületvagymégsem? 2016.12.12. 23:45:23

Üdv Mindenkinek:) bocs, de egy ideje lelkesen olvastam (kukkoltam?) a blogotokat. Gratulálok Mindenkinek! Még az időnként kötözködőknek is:( Szerintem folytassátok! Tegnap kissé megzuhantam. Kíváncsi vagyok a folytatásra: mármint arra, hogy vajon mi történik majd a mostani győztes életében?
Most inkább a VV Retróról beszélnék: szerintem a mostani és legutóbbi szériákhoz képest nagyságrendiek a különbségek!: szereplőválasztás, műsorszervezés, műsorvezetés, feladatok, vendégek! Hát arról meg inkább nem beszélnék: „MECSODA ” nagy a különbség a VV8 szereplőknél az érzelmi, intellektuális és humor szempontjából!

Mutyuer 2016.12.12. 23:46:32

@MacákékIcukája: en az orson lattam egy pasival de nem kezenfogva mentek. Valszeg sokan felismerik mert faarccal elore meredve ment az aluljaroban. Egyebkent alacsonyabbnak tunt a tvben
süti beállítások módosítása