Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 8X101 – Gina, Gina, Gina, gyere vissza te Pina!

2016. december 06. 09:32 - Bruti

Ez a pillanat is eljött! Utoljára kell nekiveselkednem ennek az évadnak, hiszen ha jól tudom vasárnap véget ér az idei széria. De, nézzük inkább, hogy mit lehet kihozni a mai adagból, plusz egy újabb kiválasztásból.

1_21.jpg

Anikó is nagyon örülhet magában, hogy nem kell már sokáig a ide járnia, mert bizony be kell látni, hogy nem volt ez olyan egyszerű dolog, mint gondolta és itt leginkább az élő adásokra gondolok. Megtudjuk, hogy Pámped Gábó érkezik Somához, ami biztos egy intellektuális csemege lesz, így annyira sajnálom, hogy én erről már nem közvetíthetek… Amúgy meg lehet kiderül benne napjaink legégetőbb kérdése, miszerint: ezek a mai fiatalok miért nem gyúrnak lábra? Közben lehet szavazni, hogy ki érkezzen Dávidhoz. A húga, a barátja, vagy Katus Attila.

2_18.jpg

A tegnapi focimeccs győztese nem meglepő módon Vivien lett, így kapott a fejére egy nyolc számmal nagyobb koronát, aminek természetesen nagyon örül. Amíg megkoronázzák a szőkét, addig a vesztes csapatnak a sufniban kell aludnia. Ennek egyedül Krisztián örül, és valami megmagyarázhatatlan sittes nosztalgia uralkodott el rajta. Dávid már annyira nem örült a dolognak, ezt nyomatékosítva beengedte buksit a sufniba. Gina is szeretne egy ágyban aludni a csapatával, aminek Soma nem örül annyira, de majd megbánja még 40 évesen. Mindenesetre megkoronázzák ezt az idétlen libát, aki Niels Armstrongtól próbál idézni, és én már alig vártam, hogy kimondja a „What a wonderful world” mondatot. De a legnagyobb meglepetésre majdnem eltalálta az idézetet, de legalábbis tudja kitől idéz. Aztán még azt is szeretné, ha a magyar válogatott felkeresné őt. Hogy milyen célból, azt hál’ istennek jótékony homály fedi. A sufniban beindul a kóstolgatás. Attis a kiszemelt köcsög, Dávid meg adja alá a lovat, hogy egyszeri buzulás az nem számít, de istenfélő barátunk nem adja be a seggét derekát.

3_20.jpg

Reggeli ébredés után megkezdődnek az esélylatolgatások és a csomagolás. Attis, akiről hamar kiderült itt a villalét alatt, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, most éppen azt koreografálta meg, hogy fog bemenni a párbajra. Leszegett fejjel, ritmusra, és csak a végén emeli fel a fejét, mert az kibaszott vagány. Édes faszom, mi ez az óvoda? De komolyan, tényleg erről beszélget két felnőtt ember? Ilyenkor egy másodpercig sem sajnálom, hogy közeledünk a végéhez. Míg Gina csomagol, Soma azon parázik, hogy Vivien folyamatosan rámászik, pedig neki ott van kint Lakatos! Hát arra azért ne vegyél mérget. Attis is elbúcsúzik a maga bárgyú módján és megbeszélik, hogy mindenképpen visszatér az ecsetfejű.

4_18.jpg

A szünet után megtudhatjuk, hogy mit tanultak a villalakók az ittlétük alatt. Soma, szerint minden percet meg kell ragadni, mert nem tudhatod meddig tart. De szép gondolat... next. Dávid, Attis barátságát emlegeti és fordítva is. De a legnagyobb élménye az, amikor a kondigépeket hoztak a villában. Fasza… ennek is lejött a lényeg. Krisztián csak azt bánja, hogy hazudott a csajáról, viszont örül, hogy még egy szülinapját zárt helyen töltötte. Ja meg Mirci! Gina naggyonaggyonnaggyon jól érezte magát, de volt, hogy nem. Ezzel a bölcs gondolattal ugrunk Vivienre, aki a koronával a fején megint függönynek képzeli magát, miközben csak egy felmosó. Mindenesetre annak örül legjobban, hogy nem küldték el a kurva anyjába, az idióta viselkedése miatt. És mindenre büszke, még arra is, amire nem. A nosztalgiázás után valami verset kellett írni a csatába indulóknak. Hát ez Somáéknak láthatóan nem nagyon ment, mert a Gina szóra nem jött össze semmilyen rím. Pedig kapásból lett volna mondjuk az ima, balerina, lavina. Nekik leginkább a csak a liba, bika, meg a fika jutott az eszükbe. Lelkük rajta. Dávidnak ez valamivel jobban ment, Krisz meg azzal segített, hogy nem segített. Végül előadták a címzetteknek a szerzeményeket, aminek mindketten nagyon örültek. Gina verséből külön kiemelnék egy részletet:


„Gina, Gina, Gina, gyere vissza te Pina!„

Ezen a címzett annyira meghatódott, hogy elkérte a kéziratot. Gondolom, majd bekeretezi otthon.

5_19.jpg

Nézzük mi történt a párbaj után. Dávid egy poroltóval várta a Attist, én meg nem igazán értettem, hogy le akarta ütni vele, vagy csak simán pofán fújja 6 kiló porral, a barátsága jeléül? Végül Gina sasszézik be, szóval a poroltón marad a plomba, Vivék meg hangosan vinnyognak. Van nagy öröm, főleg, mikor Gina elújságolja, hogy ott volt Zsóti is, aki nagyon jó nézett ki, meg volt rajta egy pulcsi is. Az fontos! Dávidot kicsit megtörte a dolog, de semmi komoly, szóval jöhetett a bulika. A párbaj győztes mellett, a 100. napot is ünneplik a lakók, így megpróbálnak nem szülőzni. Somának „felfogni is hihetetlen”, hogy már ennyi ideje itt basszák a rezet. Ennek örömére felengednek pár lufit, illetve korrekten beszórakoznak. A végére még Gina és Krisz kicsit összekapnak Mircikén, de higgadtak tudnak maradni, szóval nincs dráma.

6_18.jpg

Anikó bekapcsol a villába, és okosabbnál okosabb kérdéseket tesz fel a lakóknak. „Gina, örültél, hogy te mehettél vissza?” Bazzmeg kedves Anikó… inkább ne beszélgess saját kútfőből ok? Megnézünk egy halom régi konfliktust, majd jönnek a volt lakók és nyilatkoznak, hogy ki, kit támogat a végső megmérettetésen. Viki Dávidra voksol, Zsófi Vivire, Zseráldinnyó Somának adná a lét, Mirci persze Kriszre, a fura csávó, aki feladta is Kriszre szavaz, Dina, Tivadar, Lakatos szintén Somára, Zsóti persze Vivire, mert akkor mennek Thaiföldre… és végül Attis nyilván Dávidnak drukkol.

Kiválasztás

Soma kezdi és Krisztiánra teszi. Erre jön Krisz, ő meg Somára, majd megesküszik az anyja életére, hogy 26 éves fejjel akkora gyerekei vannak kint, mint Soma…
Következő Dávid, aki Vivire pattintja a korongot, majd érkezik Vivi, aki persze visszadobja a labdát, megy a jel Dávidra.
Az utolsó Gina, aki eldönti a kérdést és Dávidra teszi a jelét, így azt hiszem borítékolható egy Dávid-Vivien párbaj.

Ezzel én erre az évre el is köszönök tőletek! További jó kommentelést, és élvezzétek egymás társaságát még egy hétig.

 

 

 

 

 

Címkék: 18+ vv8
842 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bianka_M. 2016.12.06. 23:06:49

Szarvas mikulás. Ne.

Cimili 2016.12.06. 23:06:58

@tvbuzi: jó éjt neked is! :)

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:07:23

@Bianka_M.: Köszi! :-)
(Többieknek: lúzereeeeek! :-) )

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:08:33

gabó kockás inge menő! (van ilyenem nőiben)
XD

Bianka_M. 2016.12.06. 23:08:38

Ti értitek, hogy miket hord össze ez a két szerencsétlen?

Brandy9 2016.12.06. 23:08:44

Jézus! Most nyomtam oda bv-re. Hogy néz ki ez a kretén Győző??

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:08:54

@Bianka_M.: Van olyan, hogy összevonnak szereplőket, pl. A Gyűrűk urában is. Akkor a télapót meg a rénszarvast mér ne? :-D

Bianka_M. 2016.12.06. 23:09:15

@Biriksz_Krokiksz!: nekem is van, csak nem veszem fel.

pomac 2016.12.06. 23:09:19

@ezneménvagyok: béla az volt elég ,még haza is kellett küldeni egy párat ,micit volt nehéz szerezni :D

Mók_Ica 2016.12.06. 23:09:24

soma budaörsről beszél...... tudományosan..... höhöhöhö.... :))))

és most megtuGGyuk, mijaza kontrax.....

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:10:45

@Bianka_M.: akkor nem vagy menő :))))) (én is csak itthon hordom)

Bianka_M. 2016.12.06. 23:10:49

@ezneménvagyok: de hol van akkor rudolf patája? Hiányolom.

Cimili 2016.12.06. 23:10:54

ez a műsor nem jött volna létre, ha nincs a Kontrax.

alsophila grahami 2016.12.06. 23:10:57

@Cimili: az, és nagyon bízom benne, hogy az én verzióm jön be, miszerint Dév Somát hívja ki, nem egy nyilvánvalóan debil lányt... és akkor a csicskalángos mehet harcba, meg haza, remélem! :PP

Mók_Ica 2016.12.06. 23:11:42

@Brandy9: csináltak neki micis-britniszpírz copfokat..... és a bajszát az orra fölé tette...

zsótikrampusz..... beöltözős..... és ismét előkerül a meleg téma..... pffff

Bianka_M. 2016.12.06. 23:11:48

@Biriksz_Krokiksz!: tényleg nem :) én szép rucikat veszek fel. Tök béna vagyok.

Cimili 2016.12.06. 23:11:56

na én lépek, reggel jelenésem van. sziasztok! :)

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:12:32

@pomac: Éreztem én, hogy nem egyszerű ügy ez... :-D

Bianka_M. 2016.12.06. 23:13:06

@Cimili: jó éjt :) mi az a kontrax?

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:13:35

@Bianka_M.: A rénszarvaspata csúszik a kéménybelsőn. Nem tudtad? :-D

Bianka_M. 2016.12.06. 23:13:39

Zsolti miért ilyen ijesztő? Fúj.

Mók_Ica 2016.12.06. 23:14:08

@Cimili: jó éjt!!!

@Bianka_M.: vivi mondta.... sztem a kontraszt helyett.....

Bianka_M. 2016.12.06. 23:14:18

Elkommentelgetek itt magamban.

alsophila grahami 2016.12.06. 23:14:41

@Brandy9: pedig munka az is, fizikai a havából ;))))

hú, utálom Zsótit, de azé' most megsajniztam, Őzi szellemi szintjével lépést tartania komoly kihívás lehet... ;)

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:15:07

zsóóóóóóóóóóótttiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim <3

Cimili 2016.12.06. 23:15:10

@Bianka_M.: vivi mondta a kontrasz helyett. Egy számtech cég volt, a fridi műsorait szponzorálták és ezt írták ki minden alkalommal.

Bianka_M. 2016.12.06. 23:16:31

@ezneménvagyok: de a stúdióban nem és ezen a szerencsétlen őzin csak a marha nagy lúdtalpa van jelenleg.

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:17:26

bocs gyerekek, ez az öniróniás szarkazmusa nekem kurvára bejön, és kiolt minden hisztizmust, amit leművelt. imádommm zsótit.

Bianka_M. 2016.12.06. 23:17:29

@Cimili: erről (is) lemaradtam. Egy igazi gyöngyszem :)

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:18:22

@Bianka_M.: Őzi? Nem rénszarvas? Ez a mese is hogy megváltozott... :-O

Mók_Ica 2016.12.06. 23:18:40

@Bianka_M.: elég undi..... bocsi attól, akinek teCCik.... pffff

alsophila grahami 2016.12.06. 23:19:06

@Biriksz_Krokiksz!: na meg Gabó kis csinifiú is, arca is helyeske... ;) de hülye amúgy ez a Soma, ha vele jár csajozni, me' ahogy a szaunában ücsörögtek, akkora volt a kontraxksz köztük... ;P

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.12.06. 23:20:47

@Cimili: Ezekszerint a főnyeremény legjobban és leghatékonyabban Ginánál hasznosulna, egyetértek vele, hogy mit kell csinálni a nagy pénzzel.

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:21:58

@alsophila.grahami: Nana, az egy kipróbált módszer! Ahol Gabónak csurran, ott Somának is csöppen, mondanám... ha nem lenne ez mán megint olyan áthallásos... :-D

Bianka_M. 2016.12.06. 23:23:46

@ezneménvagyok: á, nem az, ne aggódj :) Most elképzeltem.

alsophila grahami 2016.12.06. 23:23:49

@Bianka_M.: me' ilyen, nna ;PP de amúgy csak nekem van olyan érzésem, hogy Gabó személyébén már meg is van a vv9 első beköltözője? mondjátok, hogy nem ;))))

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:23:58

@alsophila.grahami: gabó nincs játékban, nem is érdekel ;)

zsótim és telefon: "női napozó, tessék!" :))))))) szakadok :)

Bianka_M. 2016.12.06. 23:24:45

De jó, 5 nap múlva nem kell nézni Győzőt.

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:25:48

@Bianka_M.: Ő fogja vezetni a retróműsort egy héten át

Mók_Ica 2016.12.06. 23:26:12

@Bianka_M.: nagyon....

@ezneménvagyok: azok a csöppek elég hatásosak voltak soma esetében..... gyermeket nemzett....

alsophila grahami 2016.12.06. 23:27:27

@Mók_Ica: igen, ahelyett; Dév kijavította, ő meg röhögött, hogy mindegy xDD meg a "beinvesztálás" invitálás helyett... az volt a másik örökbecsű ;)))

Brandy9 2016.12.06. 23:27:36

@Mók_Ica: na még szerencse h én nem hallottam a buzi kártya újbóli bedobását ... Mikor megláttam h jön zsóti lehalkítottam a tv-t, és csak a kisfilmeknél toltam rá hangot. Semmilyen formában nem bírom már Zsolti jelenlétét elviselni

Bianka_M. 2016.12.06. 23:28:40

@alsophila.grahami: légyszi ne rémíts meg ilyen késő este :). Habár nagyon nyomatják. Nem tudom, hogy vállalná-e azt, hogy röhögjenek rajta.

alsophila grahami 2016.12.06. 23:29:18

@Biriksz_Krokiksz!: neked el van nézve, de csakis az impozáncs fogsorid miatt ;))))))

Bianka_M. 2016.12.06. 23:29:33

@ezneménvagyok: remélem, hogy viccelsz :) ugye?

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:30:40

@Bianka_M.: Igen, csak ijesztgetlek. Pókot nem találtam, bocsi :-D

Bianka_M. 2016.12.06. 23:32:09

@ezneménvagyok: nem baj, ez jobb volt. A pókoktól úgysem félek.

alsophila grahami 2016.12.06. 23:33:18

@ezneménvagyok: nagyon az ;) áthallásos ;) de igazad lehet, ha a csicskalángos megelégszik a leesővel... és miért is ne elégedne, akinek Evet az ideálja..? abból én mindent kinézek :DD

alsophila grahami 2016.12.06. 23:36:08

@Peter_Cs: blöff blöff, blöff... hogy klasszikust idézzek xDDD odabent akkorát mond mindegyikük, amit nem szégyell, de hogy ebből aztán mi marad meg kintre..? #szkeptikusss ;)

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:36:12

hajrá vyv (és zsóótim)
((vagy bmi, és bki ami nem szürke és hétköznapi))

www.youtube.com/watch?v=XjVNlG5cZyQ

alsophila grahami 2016.12.06. 23:39:18

@ezneménvagyok: ki???? ugyenem a ripacs Zsozsó, me' akkor passzolom is az egészet..

alsophila grahami 2016.12.06. 23:43:05

@Bianka_M.: ja, ez így eggyel jobb, bár még mindig nem JÓ! szórakozik velünk amúgy a csatorna? nincs ott normális műsvez sehol a vidéken?! csak ezek a zsé-kategóriások?! #vicc

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:43:59

@alsophila.grahami: Nem tetszett figyelni, már töredelmesen bevallottam, hogy nem is igaz. Amúgy a kárszegmérő kisiparosról volt szó, nem Zsótról :-)

alsophila grahami 2016.12.06. 23:46:59

@Bianka_M.: simán; há' most mondta Őzinek, hogy kicsi kora óta vv-rajongó, és mindig erről álmodott, hogy oda bemehessen ;)))

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:47:11

@alsophila.grahami: felőlem lecserélhetik a dilettáns győzit ;) miatta nézhetetlen a bv. :/

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:50:08

@Biriksz_Krokiksz!: Nem ártana, ha valaki felhívná az illetékesek figyelmét, hogy itt a hogyvóton pl. felelőtlen személyek mán Győzővel ijesztgetik (megjegyzem, sikerrel) a nőiszemélyeket. Ezen azért el kellene gondolkodniuk... :-DDD

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.06. 23:50:43

@alsophila.grahami: zsóóóótim jól vezetné, simán adnék neki műsort.

(és amúgy bírnék egy budapest-shoret (a lengyel mondjuk jószar))

alsophila grahami 2016.12.06. 23:51:20

@ezneménvagyok: tudomm, már rájöttem, de ne tessen ilyenekkel ijesztegetőzni, me' csúnya rémálmaink lesznek itt a kolleginákkal egyetemben ;)))

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:52:51

@alsophila.grahami: Ugye? Most mondom. Köszönöm a pozitív visszajelzést. ;-)

alsophila grahami 2016.12.06. 23:53:19

@Biriksz_Krokiksz!: jó, de kire? (Zsozsót nem ér mondani!;))

ezneménvagyok 2016.12.06. 23:58:07

@alsophila.grahami: Hogyhogy kire? Hát akinek nem mondjuk ki a nevét, arra..! :-D

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.07. 00:04:15

@alsophila.grahami: pedig sztem nagyot ment most a bv-ben ;) mmkk van helye a 'médiákokban.'.
(de most perpill vyvy-ért kampányolok)
((mondjuk jószar helyen, mert mindenki dávidos))
XD

ezneménvagyok 2016.12.07. 00:08:33

További mindenjót mára! :-)

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.07. 00:12:31

én is lépek.

hajrá vyv!

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.07. 00:26:12

ja! 22-ről jut eszembe, ezt meg somynak és vyvnek (imádom)

www.youtube.com/watch?v=tWjNFC-FinU

mentolos lecsó 2016.12.07. 03:38:36

Jóóóóóóó Regggelit !

Végre hazaértem b@ssz@meg ! :))) Látom termelt az éjszakai műszak rendesen...
Nekiállok olvasgatni, alvásra már nem fecsérlem az időt (majd holnap). A kimaradt öfiket 8 perc alatt lecsekkoltam pörgetve (nem feszített szét az izgalom...)

Minden etnikai felhang nélkül (!), a BV-ben Őzi végre az volt, ami: igazi mezítlábas czigány....

Biriksz_Krokiksz! 2016.12.07. 06:32:59

@mentolos lecsó: bulikáztál, fatter? ;)

és akkor mai első:
hajraaaaa vyv!
XD

Berborosz 2016.12.07. 08:00:12

Hajrá bárki,
csak ne Dávid!
*
Persze, tudom,
nem ez számít.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 08:21:57

wunderschöne guten morning für everybody

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 08:26:24

még mindig el vagyok hűlve azon, hogy kárszeghy 26 éves..

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 08:48:55

@Berber Oroszlán: micsoda szelíd profilképed van :)

jól elbeszélgetek itt egyedül.. én vagyok a pusztába kiáltó szó

Pék Sütemény 2016.12.07. 08:53:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Nyugi, nem vagy egyedül, ne félj! :) Valóban többnek tűnik Kárszeg. Persze, sűrűn élt ugye... Monnyuk, nyerjen ő! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 08:55:40

@Pék Sütemény: most ezen felbuzdulva megkérdeztem dr. Wikipédiától, a többiek hány évesek, és azóta is az államat keresem. nagyjából senkiét sem találtam el

Betli Szofi 2016.12.07. 09:03:49

@csincsilla72: Fogalmam sincs akkor hogyan. :D de eddig semmi szó nem esett hármasról. Persze lehet, hogy ma a kihíváskor jelentik be. :)

Betli Szofi 2016.12.07. 09:06:41

@Petra82:
"Szerintem olyan kurva önző a Vivienn hogy azért is Ginát választaná,hogy ne maradjon bent lány ha ár neki mennie kell. Szerintem azt sejti hogy Krisztián ellen nem lenne esélye,de abban biztos vagyok,hogy Ginánál sokkal jobbnak gondolja magát és a végjátékban már amúgy sem kell jófekjedni..."
Hm, hát az eddigi választásokat nézve inkább az a jellemző, hogy tévutakon vannak, és erősnek hiszik a gyengét, szimpatikusnak az antipatikust. Plusz előszeretettel mennek neki "nagy küzdelmeknek". Ld. már az első pár párbajbaj is a nagyobb(nak hitt) karakterek mentek, az előző szériákhoz képest. Ginával most épp eléggé összemelegedtek, szerintem előbb választaná Kriszt, nem egy okos lyány és elég öntelt ahhoz, hogy azt higgye, hogy kiejti a két kant.

rearwindow 2016.12.07. 09:11:36

Caversaccio Insta-s áradozása az RTL csoportról: "Eszméletlen jó érzés tartozni valahova.Jó érzés hogy van értelme a hétköznapoknak.Aki a Villa elött is ismert az tudja nagyon jól hogy mindig kétség volt a Családban és a Baráti körben hogy belölem mi lesz?!Sose voltak igazi céljaim naprol napra éltem.Lehettem volna egy jo futballista de inkább fűveztem es hazudtam es kifogasokat kerestem.aztan jött a ValóVilág.köszönöm Istenem hogy más sorsot szántál nekem és rábólintottál arra hogy Igen van utam a különleges életem mégis páratlan.köszönom!!! "

Berborosz 2016.12.07. 09:15:49

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Vissza is öltöztem a hétköznapi ruhámba. Az előbbi Mikulásjelmez akart lenni.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 09:17:02

@Betli Szofi: :)

@Berber Oroszlán: Mikulás jelmezbe öltözött oroszlán? :)))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 09:22:49

azt kiabálta a kiskorú a telefonba, hogy nyomtassak neki "rénbódesst". valaki felvilágosíthatna, hogy az mi az

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 09:33:14

@FájAzÉletÉsAVilágIs: te. jó. isten. azt hittem, a my little pony kimarad, és a Dóra, a felfedező után jöhet valami olyan is, amitől nem kapok masszív idegrángást :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.07. 09:43:59

@FájAzÉletÉsAVilágIs: köszönöm az információt (a sokktól elfelejtettem megköszönni)

mentolos lecsó 2016.12.07. 12:49:46

@Biriksz_Krokiksz!: ha 3 nap (napi 18 óra) melót bulikának lehet venni, akkor igen... :)))
esti program: születési sorrendben megverem az ivadékaimat, a Zasszonyt meg egy kicsit megfojtogatom, hogy tudja miaza a kutyafitty... :))) (remélem nem olvassa, hihi...)

Bianka_M. 2016.12.07. 17:31:01

Hahó, hol vagytok? Nincs új poszt? Eltévedtem? :o

Pék Sütemény 2016.12.07. 17:44:44

@Bianka_M.: Én sem értem mi ez a csend...