Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x98 - Erősen érezhető a final countdown (18+)

2016. december 03. 16:04 - lulu1.0

Mikulás ünnepség utáni ébredésből a Való Világba csöppenni, az kemény. Próbálkozom.

1_20.jpg

Egy ön- és másimereti játékkal kezdünk, amikor is üvegurnából cetliket húzgálnak ki a lakók, amelyeken félmondatok állnak, a másik felét pedig Nekik kell majd hozzákölteni és emígyen megszólítani valamelyik villatársat. Újabb lehetőség a szurka-piszkára. Soma nyitja a sort, mégpedig így:

Azt vártam tőled, hogy háziasabb leszel, Krisztián.

Mivel mindig a megszólított húzza a következő cetlit, Krisztiánnak lehetősége van reflektálni:

Nem nyerheted meg ezt a játékot, mert nagyon komolytalan vagy még Öcskös. Ide, egy komoly férfi kell, aki kezelni tudja ezt a sok pénzt.  

Itt jött a két kedvenc mondatom. Soma, amint jobbnak látja nem vitázni:

Akkor majd oda adom Neked (…).

S Krisztián, akiből meg az emlegetett 36 misi okán előbújt a behajtó énje:

Nekem csak tíz százalék kell (…).

Valahogy Dávidhoz keveredik a cetli húzás lehetősége, aki Ginát oltja le azzal, hogy azért csalódott benne, mert nem vállalja fel a véleményét, sat, sat, sat, bla, bla, bla. Gina Attinak címzi, hogy szerinte végig színészkedi a bent létet és egy őszinte mozzanata sincs. Gina erre azt kapja erre vissza Attitól, hogy gyáva. Igazából annyira, de annyira érdektelen az egész, hogy nem tudok róla egyebet leírni.

2_17.jpg

Nyilvánvaló, hogy ezzel a hat emberrel már vér és verejték műsort csinálni, így aztán jönnek a mindenféle tematikák. A befejezzük egymás mondatatit vonal nem sült el épp a legjobban, hiszen ismét a két leghangosabb verebet nézhettük, ahogy csépelik egymást. Próbálkozzunk valami zenéssel, azt mindenki szereti. Lehetőleg úgy, hogy a versenyzők közben ne a saját hangjukat hallassák, mert abból már kaptunk eleget. Arról nem is beszélve, hogy promózni kell az új RTL műsort. Mi legyen hát? Nesztek Nektek playback párbaj.

3_19.jpg

Mondhatni mélyről indítunk, mert egyik versenyző sem hallotta még az általa megformálandó pop számot ezt megelőzően. Gina  a She is a Maniac-al fog megküzdeni, Atti meg a Firestarter-el.  Mondjuk Atti már legalább látta Prodigy-t, viszont saját bevallása szerint félelmetes a figura. Majd arról is mesél nekünk, hogy lenn délen édes éjen édent remélsz, vagyis dehogy. Azt mondja, hogy arra lent délen, Baján, ők nem ilyen zenékre szoktak bulizni. Ezt egyébként Ani is megerősíti.

4_17.jpg

Két koreográfus hölgy jön be a lakókhoz. Az egyikről megtudhattuk, hogy Dalmának hívják, tök olyan hangszínen beszél, mint Gina és Somával vagy ismerik már egymást, vagy Soma csak szeretné, ha ismernék majd egymást. A másik hölgy neve előttem rejtély maradt, de azt nagyon cukin elmagyarázta, hogy a Prodigy klipben nem lesz olyan tánclépés, hogy egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét-nyolc. Az, hogy akkor mégis milyen lesz, soha nem derül ki a kedves vágó gondos keze munkájának köszönhetően. Viszont a nap bölcseletét is Neki köszönhetjük. A koreográfusnak, nem a vágónak.

Kitartás, nem a részvét a győzelem, hanem a fontos.

Soma ettől szárnyakat kap, és a távozó csajok után szól, hogy bizony az út a lényeg, nem a vége. Eme feladat során azonban nem csak Oraveczbe oltott Coelhókat kaphattunk az arcunkba, de nem ám. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én haraptam rá Krisztián coming out-jára.  Nézzük szépen sorjában, miről vallott Ő. Ad egy, szeret beöltözni, ad kettő, szeret eljátszani –utánozni másokat, ad három, Ő volt az egyetlen, aki a playback feladat végeztével térdre letolt gatyával! táncolt a kameráknak az újra beadott Flashdance számra! és ha ez még nem lenne elég, olyan csípőtekeréssel,ami bizony felveszi a versenyt a szép emlékű Zsolti/Melanie produkciókkal is.

Az előadottakról annyit, hogy Prodigy elment szódával, de a Flashdance elég vérszegényre sikeredett. Pont, mint egy kiscsoportos tesióra. Tipikusan az a műsorrész, amikor az ember picit kellemetlenül érzi magát, hogy ezt nézi, esetleg még az arcát is a kezeibe temeti és csak pironkodva, lopva les ki az ujjai között.

Szóbox mérkőzés következik. Élvezhetetlen, követhetetlen katyvasz, ahol Atti Tivy-nek érezte magát, vagy mi éreztük úgy, hogy Ő most Tivy. Ennek eldöntését Rátok bíznám. Mondjuk az is jó, amikor Gina ordibálja, hogy Atti, Te csak arra vagy képes, hogy ordibálsz, mint egy fába szorult féreg. A vége egyébként technikai K.O. lett, mert Gina, megunva a folyamatos fejhangon zajló üvöltözést, egyszerűen kisétált a nappali közepére rittyentett ringből. Mindenki, köztük Dávid is érezte, hogy ez most erősen túl lett tolva Atti részéről, ezért félre is hívta a kisbarátját, hogy jelezze számára, ezt a vonalat nem szerencsés képviselni majd a párbajon. Sokkal szerényebben és visszafogottabban kéne viselkedni.

Vivien és Soma mindeközben arról agyal, hogy milyen hajrá/vigaszt adó ajándékot adhatnának Ginának.

Közbevetés: Vivienen ez a military kabát, a kifordított, pink színű, óriás, szőrös kapucnival egyszerűen értelmezhetetlen. Olyan szürreális, mint ha egy mezei-húsevő  virág (Tudom, hogy képzavar, de most őszintén, nem belefér?) épp bekebelezne egy katonát, vagy fordítva.

7_17.jpg

A sokadik visszahallgatás után is úgy értem, hogy Vivien azt mondja, én egy saját lámpára gondoltam???. Felmerült még valami párna ötlete is Somától, ám végül arra jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha a szaunából kivett kőre?! vésik, hogy hajrá Gina, majd ezt még megfejelik egy kis körömlakkos megszínezéssel. Bár nem mutatják, úgy vélem, a vésés ötletét hamar feladták, és maradtak a körömlakkal való pingálásnál, mert még Gina is értetlenkedve kérdezi meg az átadást követően, hogy mégis mire kellett nektek akkor a kés. Bosszúból, hogy végig kellett hallgatni a rettenet szarul intonált „Boldogság gyere haza” című örökbecsűt, odafricskázott egy olyat is, hogy a kavicsot tuti a szerkesztők adták oda, s nem is saját know how.

Az esti órákban, biztos a sok remek feladattól, a lányok még olyan szinten fel voltak pörögve, hogy szükségessé vált a gőz kieresztése. Erre a legjobb színtérnek a zuhany bizonyult. Az izgalmakra vágyókat le kell hűtenem, tuti nem lesz semmi entyem-pentyem, mert Anikó is azt mondja a felvezetőben, hogy a lányok műsorának bizony többen nem örültek. Mi következik ebből? Igen-igen. Zuhany alatti matatás helyett, zuhany alatti kornyikálást kapunk. Mintha ma nem jutott volna már épp elég az ilyen jellegű produkcióból, koncentrált formába. Most ráadásul duóban. Hurrá. Vivien azt mondta utána a riportban, hogy amennyiben Usher, vagy Justin Timberlake ezek után megtalálná, hogy menedzselné, akkor Ginát is viszi, mint vokalistát. Akik eddig azt hitték, hogy a jó vokalista ismérve az énektudás és a zenei képzettség, azok nagyon vakon voltak. A jó vokalista ismérve, hogy ugyanazokat a számokat ismeri, mint Vivi.

8_15.jpg

Nyílt levél a Szerkesztőknek:

Kedvesek! Nem tudnátok odahatni valahogy a srácokra, hogy mossák ki a használatos párnahuzatokat? Annyira undi, mutatom:

9_14.jpg

Végezetül, Soma és Vivi esélylatolgatott picit, mielőtt megérkezett az álommanó. A fiú az óvatos érvelők technikájával operál. Gyorsan kimondja, hogy szerinte Dávidot itt senki nem győzheti le, majd utána nem győz korrigálni. Mindenkiről elmondja, hogy ez is meg az is erős karakter ám, meg, hogy mégis csak el tudja képzelni a fináléban, sőt a végére még önmagát tekintve is elábrándozott arról, hogy ott fog majd állni a végén, ám valahogy az jött át, valójában nem gondolja komolyan. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy ez a kissrác már feladta a játékot lélekben, de azért még aranyosan végigstatisztálja, ha már nem küldték ki a nézők eddig. Vivien viszont hisz a csodákban pozitív gondolat teremtő erejében és minden nap többször is elképzelgi, hogy a végső nagy csatában legyőzi Dávidot.

 

 

 

Címkék: való világ 18+ vv8
635 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agimano 2016.12.04. 00:07:49

@MacákékIcukája: én arra emlékszem, hogy a Panoráma főcímétől tökre féltem

taga20 2016.12.04. 00:08:41

@agimano: te mindent tucc, te egy polihisztor vagy!:))

zene! az egyik legjobb és rád pazarolom:)))

www.youtube.com/watch?v=OyMA84-mowI&list=RDOyMA84-mowI

MacákékIcukája 2016.12.04. 00:08:45

@agimano: az irogepnek a billentyuitol ahogy a kamera fele vagodnak? :DDD

agimano 2016.12.04. 00:08:55

nálunk amúgy az osztályban a Friderikusz Show is menő volt, azt is mindig kibeszéltük másnap

agimano 2016.12.04. 00:09:31

@MacákékIcukája: meg a metró, vagy a vonat, ahogyan kijön a tévéből

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.04. 00:11:17

@MacákékIcukája: A mi időnkben alsóban volt kisdobos, felsőben úttörő, aztán meg KISZ tag gimiben. Mondjuk a sulink zsenije volt a KISZ titkár, ma meg már többgyermekes családapa és a kutatásnak él a családja mellett.
Ami emlékezetes "balhé" volt a rendszerváltás után az a taxis blokád volt anno 90-ben

MacákékIcukája 2016.12.04. 00:11:54

@agimano: most meg is neztem :DDD nekem az irogep volt a felelmetes, de sztem a Delta meg ennel is rosszabb volt :D
Fridi ekg, legjobb amikor david hasselhoff volt a vendege egy dodgemben, pont akkoriban voltam szerelmes Michael Knightba :DDDD

taga20 2016.12.04. 00:12:01

@MacákékIcukája: "es ott szerencsere mar felvilagosultabb tanarok voltak :D"

bocs hogy, meg le is lettem trollozva , de szerintem a szerencse nem segített rajtad:)

agimano 2016.12.04. 00:12:19

@taga20: "A Németh-kormány számára a belső megmozdulások mellett – Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján tartott tüntetés (1988 június 16-án), bős-nagymarosi vízlépcső elleni tüntetés (1988 szeptember 12-én) – jelentős külpolitikai problémákkal is meg kellett küzdenie." globalisvilag.com/2016/02/22/a-rendszervaltas-magyarorszagon/ Erről ennyit.

taga20 2016.12.04. 00:16:21

@MacákékIcukája: én aszt hittem, hogy nem lehet fokozni!

de lehet:)

MacákékIcukája 2016.12.04. 00:16:24

@Majom1Parádé: te ezt szerintem jobban tudod, en mar pont "lecsusztam rola". A taxis blokadra nem emlekszem, majd holnap utanaolvasok :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.04. 00:18:53

@MacákékIcukája: Én a Hét alatt szintén fürödni voltam, illetve a kádban ülve hallgattam a Pop-tari-top-ot, a Poptarisznya slágerlistáján B.Tóth Lacitól :-)

kamilla123 2016.12.04. 00:24:13

@Brandy9: @alsophila.grahami: igen, tényleg van Papinak egy szerethető arca. És Ati engem sem idegesít. Szegény elég buta, de nem rossz gyerek sztem sem. Én bírtam,h a babás héten ő lett a legjobb apuka Somával, meg hogy főzőcskézett a hoteles héten. Megteszi, ami tőle telik.

taga20 2016.12.04. 00:28:25

@MacákékIcukája: a honfoglalásra emlékszel? együtt toltuk a rojszrojszot:))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.12.04. 00:28:52

Bocs mindenkitől az off nosztalgiázásért, de annyira xar a VV, hogy nem nagyon tudok mit mondani róla.
Jó éjt mindenkinek!

Cimili 2016.12.04. 00:29:10

@taga20: úgy tutttam, h ezen bepöccensz. :))))))))
@MacákékIcukája: pedig nagy buli vót. gyalog mentem haza Bp. belvárosából Óbudán túlra még +10 km.

taga20 2016.12.04. 00:30:01

@kamilla123: te most a vévéikszről beszélsz? vagy a csimpájzok a házban nesönel műsorról?:))

taga20 2016.12.04. 00:32:28

@Cimili: na jó persze. és megkerülted a földet unalmadban:))

komolyan mondom, hozzátok képest a villa egy apácazárda:))

taga20 2016.12.04. 00:44:28

@Cimili: na megyek tiplizni, me az asszony bemelegítette a vackomat, és holnap még ki kell ídegelni egy-két helyi trollt:)

puszi cimili, álmogy bajszos tagákkal:)))

ja és, zene volt ma már?:))

www.youtube.com/watch?v=U_oaPY0Brrw&list=RDU_oaPY0Brrw

Cimili 2016.12.04. 00:52:23

@taga20: egyébként télleg, csak már olyan rég volt, az Árpád-hídig még eljutottam a metróval, de onnan igaziból gyalog mentem haza.
jó éjt, és köszi, remélem nem valami car zene. :)

Cimili 2016.12.04. 00:53:27

@taga20: bajusz nem köll, mert szúr. :)

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:23:37

Vivien nélkül végleg leülne a műsor. Ismét sikerült meglepetést szereznie a kampányvideójával. Frankón elrendezte a lányt (főleg a haját) az ágyon és a másik jelenetben is jól megfogta "Gina veri a nyálát" jellemzőjét. Ráadásul azt is tudja, kicsoda Spielberg:)
Ki tudja, Gina miféle felsőoktatási intézmény padjait koptatja? Elképesztően nagy sötétség van a fejecskéjében. Tényleg csak a kerek feneke ér rajta valamit.
Egyre nagyobb a meggyőződésem, hogy Viviennél csak szerepjáték a debil "vyvy" (Kroki elnevezésével élve). Bekukkantottam a Belevalóba is. Ott olyasmit mond, hogy kimaradt a gyermekkor az életéből és most tudatosan azt pótolja. A magam részéről továbbra is neki drukkolok.
Mindegy, ki megy ma vissza. Ati se nem erősíti, se nem gyengíti Dávidot, aki elvan, mint a befőtt és várja (no meg elvárja) a fődíjat. Ginától sem várhatunk már semmi újat. Szépen leamortizálta magát a beköltözésétől kezdődően.
Egyébként Vivien külsőre is kétarcú. Néha visszataszítóan csúnya a tátott szájával, máskor sminkkel, frizurával akár a kifutón, akár egy nívós lap címlapján megállná a helyét. Kedvelem a színes egyéniségeket.

Cérnahuszár 2016.12.04. 08:28:16

@Sanda.Ipse: ez a vivien nekem is kedvelhetőbb, bár nem tudta ki dékárt :D
nem szeretem amikor bunkózik, tegnap nem kellett erőszakolnia magát másokra, mégis elvitte a sót, ez jó volt.

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:32:01

@Cérnahuszár: a ráerőszakolás is szerepjáték volt. Most ott alszik Soma mellett és eszébe sem jut rámozdulni:)
Nem tudja ki Descartes? Kimaradt a filozófia az életéből:) A többi villalakó olyan egyszerű fogalomra sem tudta a választ, hogy mit jelent a rongyrázás vagy a fehérmájú. A hedonistát legalább most Spárta megjegyezte.

Cérnahuszár 2016.12.04. 08:43:30

@Sanda.Ipse: igen, végig el nagy szemekkel néztem hogy mindennapi nyelvben használt fogalmakról nem tudták hogy mi. Meg az a rákosi, még jó hogy nem mátyás király. Folyamatosan motyogtam hogy ez hülye :)
Nem várom hogy életrajzot mondjanak dékártról, meg hogy pontosan milyen vonalat képviselt, de azt legalább hogy filozófus...

a ráerőszakolás sztem nem szerepjáték, van egy ilyen oldala is, mert akkor nem csapkodta volna magát a földhöz hogy nem úgy van ahogy ő akarja
Akkor csípem ha simán dilis, de nem erőszakos

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:45:53

Még egy költői kérdés: egy olyan ember, aki Münchent nevezi meg a légvonalban legközelebbi fővárosnak miért Japánnal akarja kezdeni a világ megismerését? Talán a saját országunkkal és Európával célszerűbb lenne.

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:49:33

@Cérnahuszár: dehogynem! Biztosítja, hogy műsoridőt kapjon. Amikor verdeste magát, még többen voltak. Persze, kicsit túltolta:)
Mindenesetre szórakoztató volt végig.
Rákosi kapcsán kérdeztem, hogy Gina hol végzi a tanulmányait? Őszintén szólva még az érettségit sem nézem ki belőle.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.04. 08:52:40

@Sanda.Ipse: EKG. Gina tényleg nagyon leamortizálta magát így a műsor végére. A legkínosabb ezek közül, hogy végérvényesen kiderült, hogy a műveltséget tekintve sötét ő is, mint az országút, és hogy a magyar felsőoktatásba bekerülni egy kalap sz*rt sem ér... Ezzel együtt az, hogy Ati meg azzal verje a mellét, hogy megnyerte ezt a "műveltségi vetélkedőt"...? Azokkal a válaszokkal, amiket adott... Broááááf. Ebben a vetélkedőben ugyanúgy kettős leléptetést érdemeltek volna, mint a hétvégi párbajon. Mindenesetre a véleményem nem változott, Ginát várom vissza ebből a párosból!

KapitányG 2016.12.04. 08:54:55

@Sanda.Ipse: "Jelenleg jogi egyetemre jár, ahol most passzív, de a játék után visszatér, hiszen célja, hogy ledoktoráljon."
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/gyaszat-enyhiti-a-valo-vilagban-gina/vzz07t7
De maga is mondta, amikor beköltözött, hogy igazságügyi igazgatást tanul.
(Egyébként itt tárgyalták este a többiek. Néha nem haszontalan a korábbi hozzászólásokba is beleolvasni.)

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:56:17

@VV Erőlegény: ha Ati visszamegy kettesben, ha nem, akkor egyedül láncdohányzik szótlanul Dávid a sutban.

Cérnahuszár 2016.12.04. 08:56:50

@Sanda.Ipse: végül is nekem mindegy hogy megjátssza vagy sem az erőszakosságot, nem jön be sehogyse nálam. Ha megjátssza tudnia kell hogy az nem pozitív és csak rajongói bázist veszít vele, értelmetlen húzás.

Gina.... ehhh
nagy csalódás, úgymond :) Az is jobb ha megmondja hogy nem tudom, mint tippelgessen. Az meg hogy nem lehet lelőni beszéd közben, az ember hajlobogva menekül
háttérzaj, amikor ati beszélt, csak azt lehetett hallani hogy mondja a magáét, de érteni belőle semmit

Sanda.Ipse 2016.12.04. 08:59:04

@KapitányG: nem árt, ha valakinek van rá ideje:)
Egyébként köszi az infót. Az ELTE Jogi Karán a történelem felvételi tantárgy. Kizárt, hogy Gina ott megfeleljen.

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:00:21

@Sanda.Ipse: hát ez az, ezen a pályán hogy? egy kérdőjel a fejem.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 09:00:23

@Sanda.Ipse: én nem mennék el Japánig. rettegek a repüléstől, úgyhogy eleve csak olyan helyek jöhetnek szóba, amik elérhetők szárazföldi közlekedésel.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.04. 09:03:11

@Sanda.Ipse: Persze, azt a Japánt, amelyik ország a föld déli féltekén található, fővárosa Tel-Aviv, amelyik országot néhány százezer ember, és eldősorban feketebőrűek laknak, akik nem szeretik a halat, hivatalosan spanyolul beszélnek, és ahol az EURO a nemzeti fizetőeszköz...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 09:03:18

@Cérnahuszárnekem akkor volt, mikor kiderült, hogy Dina szociálpedagógus..

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 09:03:57

@Cérnahuszár: az előző neked ment, hülyebillentyűzet

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:05:13

@VV Erőlegény: LOL
A legjobb hozzászólás, ever.

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:05:19

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): na az volt a másik talány nekem :( a Dina végzettsége és viselkedése közötti szakadék

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:07:04

@VV Erőlegény: tedd hozzá, hogy és ahol a vonatot angolul úgy hívják, hogy csihuhu...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 09:07:29

@Cérnahuszár: nekem is az a végzettségem , és nem értem, hogy engedhették, hogy diplomázzon. már ha irl is ezt tolta

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:07:45

jihihi, megvan a mai napra a megoldás.
megyek és veszek egy lityó vodkát és narancsot
ma bulika lesz.

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:08:47

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én először Dinát csak tegnap láttam a Belevalóban, de számomra is kizárt:)

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:10:37

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): sztem csak bemagolta a tudnivalókat de alkalmazni, azt nem tudja.
másképp nem lehet.

KapitányG 2016.12.04. 09:13:50

@Sanda.Ipse: Nem tudom, kizárt-e, mindenesetre a Pázmányon megfelelt.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 09:13:53

@Cérnahuszár: nem egy magolós szak alapvetően, a gyakorlati dolgokon sokkal nagyobb a hangsúly a vizsgákon is, ha nem érted, nem mész át. (kivéve talán a jog, na azt magolni kellett, de én imádtam)

@Sanda.Ipse: el sem tudom képzelni, hogy ezt csinálja. nincs az a munkaadó, aki ilyen stílussal felveszi. határozottnak és következetesnek kell lenni a kedveskliensekkel, de nem alpárinak

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:14:19

@Sanda.Ipse: azon jót röhögtem, az vicces volt, a csihuhu
legalább nem akart mást mutatni mint ami

olyan volt mint amikor az iq tesztemet csinálták ősrégen, és az alkohol és a deszka közötti közös pontra azt találtam mondani hogy kalóz :D
jót röhögött a pszichomóki, és azt mondta hogy végülis...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.04. 09:20:31

A műveltégi vetélkedőből az megvan, hogy kérdés: Mi Magyarország jelenlegi államformája ? válasz Gina: (bizonytalanul inkább visszakérdezve) köztársaság...? (helyesválasz gong kis késéssel megszólal) közben Gina, vagy mégsem...? A helyesválasz azért Ginánál elfogadva. Vagy a másik oldalon Atti mindent eldöntő kérdésre (ami már nem emlékszem, hogy mi volt) adott, két oltári nagy baromság utáni, (vélhetően) nézői (értsd: Dávid) súgás alapján történő helyes válasza. Ami Atiban egyébként a legundorítóbb számomra, ahogy ezeket az (akár csalással) is behúzott győzelmeit, vagy egyéb nem létező (pl korábban főzési) teljesítményeit később a riportszobában, teljes meggyőződéssel és átéléssel, fényes sikernek minősítve kommunikálja...

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:22:19

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): hát akkor passz, talány marad a végzettsége

sztem a jogot is érteni kell, mert ha nem tudod alkalmazni, megette a fene a sok jogszabályt a fejedben, csak hát rengeteget memorizálni is kell, ez van.

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:24:48

@VV Erőlegény: főzés? hát szakács az istenadta!

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:25:06

@VV Erőlegény: vagy még ott van a lehetőség, hogy a csatorna csak a blődségeket mutatta, a helyes válaszokból csak 1-2.
Nekünk meg hullik a hajunk és gúvad a szemünk.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.04. 09:30:50

@Sanda.Ipse: A szállodás héten kb ezeket kombinálta csak, omlett, tükör tojás, lágy tojás, de erre igen-igen büszke volt!

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:33:36

@VV Erőlegény: ha ismerné a fusion konyhát, akkor a Konyhafőnökben tündökölne a tudásával:)

Sanda.Ipse 2016.12.04. 09:38:42

@Cérnahuszár: létezhettek ezeknél egyszerűbb kérdések?

ficekence 2016.12.04. 09:41:14

A tegnapi műveltségi vetélkedő kiverte a biztosítékot nálam.
Nem tudok másra gondolni, szerintem Gina félreértette a kérdést, talán a felszabadulásra koncentrált, de akkor sem jó, mindegy. :)) Döbbenet ez a sötétség mindegyik fejében, mert meg vagyok győződve róla bármelyik állt volna ott, akkor is siralmas lenne a végeredmény.
Vivi nagyon helyes volt, elmondhatom, hogy egész évad alatt jókat derültem rajta, ennek az az oka, hogy legtöbb esetben elfogadom az embereket olyannak amilyenek.

Hajrá Gina, ne hagyd, hogy Ati menjen vissza!!

csincsilla72 2016.12.04. 09:52:27

@ficekence: Szerintem keverik a rendszerváltást a felszabadulással.:-(

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 09:53:29

Ginának Kendall hajat csinált Vivi,csak azt nem értettem miért fektették mellé Ati papírfiguráját. olyan volt ez mint a Don Carlos.
másik,nem tudom feltünt e,de mikor Ati győzött az agypárbajban,és Dávid előugrott,és Ati hátbaveregette Dave-t,akkor a Dave háta kongott

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 09:55:51

@Sanda.Ipse: feldobhatta volna a videót egy cápával,hogy Gina éppen uszik a medencében,amikor megjelenik egy cápa,és Gina egy szuszra elkezd veszekedni a cápával

Cérnahuszár 2016.12.04. 09:56:15

@PeniValdes: aztaqva
a végén kiderül hogy ő bishop és nemsokára lemászik egy alien is
vagy előugrik ginából

csincsilla72 2016.12.04. 09:56:58

Megnéztem a kvízt. Jajj. Sötétek, tájékozatlanok.
Deszkártesz:-))
Taigetosz-pozitív banda.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 10:14:33

@csincsilla72: az még hagyján,de olyan is van,hogy az nem tud kiejteni helyesen egy szakmába tartozó nevet,aki a szakmát műveli

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 10:15:12

@Cérnahuszár: a másik,hogy Dávidnak nem szedték le rendesen a szemsminkjét

Cérnahuszár 2016.12.04. 10:23:12

Vagy várjunk csak, vivi nem végezte el a gimit, igazából 8 általánosa van? Akkor értem miért nem tudja ki az a Descartes.

ficekence 2016.12.04. 10:26:09

@csincsilla72: Óriási baj, még akkor is ha izgulnak, mert valljuk be azért a fotelből könnyebb ezekre az alap kérdésekre válaszolni. Én tényleg nem gondoltam, hogy ilyen nagy baj van az oktatással.Az is tény, hogy szelektálni kell a tudásanyagot, nem tanulhatnak meg mindent, de ennyire! ? Descartes-ért nem volta annyira pipa, nem biztos, hogy nagy hiányosság ha valaki nem ismeri. Szerintem. :))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 10:31:08

@ficekence: nem szelektálni kell,hanem hatékonyabbá tenni,át alakítani

hereverő heverő 2016.12.04. 10:34:10

@ficekence: nekik is az az otthonuk, legalábbis jelenleg. Szóval ezeket tudniuk kellene. Descartes ismetete is az alapműveltség része kellene legyen. Akkor lenne igazán hochművelt, ha nem csak azt tudná, hogy ki volt, de tudna tőle idézni, vagy felsorolni a műveit. Ezeket én sem tudom, és az sem akinek nem szakterülete a filozófia.

hereverő heverő 2016.12.04. 10:40:32

@PeniValdes: Az a baj, hogy ami jó volt a régi oktatásban azt kidobták, minek a lexikális tudás, gyerünk kompetencia alapú oktatást nyomatni. Csakhogy a tanárok, a tananyag, az oktatáspolitika maradt ugyanaz. Az nem átalakítás, hogy ugyanazt a szart ugyanazok az emberek új eszközökkel próbálják eladni. És ebben legkevésbé a tanárok a hibásak.

csincsilla72 2016.12.04. 10:40:35

@ficekence: Nem az a baj, hogy nem tudja, hogy a mondás Descartes-hoz köthető, hanem az, hogy kiolvasni sem tudja a nevet. Kábé, mintha azt hallottuk volna, hogy "sakespeare":-(
Legalább a névről hallania kellett volna.

Egyébként az a gond, hogy jelenleg az oktatásban is van egy hatalmas szakadék. Az igényes, tudásra áldozni tudó és akaró szülők magas szintű ismeretekhez juttatják a gyereket, jó iskolával, magántanárokkal, plusz foglalkozással. A többi meg mehet a balettba ugrálni, majd jót röhögünk rajtuk. Ők maximum arra lesznek jók, hogy egy futószalag mellett álljanak, vagy elhúzzanak mosogatni Londonba, amíg beengedik őket.

ficekence 2016.12.04. 10:42:06

@PeniValdes: Az átalakításba belefér a szelektálás. Nem vagyok meggyőződve, hogy pl. a francia forradalomról, vagy az I vil. háborúról és sorolhatnám, olyan részletességgel kell tanulni, mint ezelőtt 20 évvel. Gondolom, mert nem vagyok szakértője a témának.

hereverő heverő 2016.12.04. 10:43:37

@csincsilla72: De most ez a központi irány, a gimik lezüllesztésével és az egyetemek feldarabolásával, átalakítgatásával. Mindenki menjen szakmunkásképzőbe, mert mi leszünk a munkaalapú társadalom! Meg a vas és acél otszága is leszünk, ja..

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 10:45:52

@hereverő heverő: nagyon szigorú magyartanárom volt a gimiben, minden órára tanultam nála, mint a kisangyalok, mert mint tudjuk, az ördög sohasem alszik. egyetlen egy alkalommal voltam úgy, hogy nem tanulok a következő alkalomra, mert volt 1000000 más. pont Descartes és a francia klasszicizmus volt a téma. mit ad isten, következő órán én voltam a szerencsés kiválasztott. semmit sem tudtam, akkora egyest kaptam, hogy kilógott a naplóból. egyetemen filozófiavizsga, egyetlen tételt nem tudtam, főszereplője Descartes volt. naná, hogy azt a tételt kaptuk meg kidolgozásra. nem szeretem a pasit, na

ficekence 2016.12.04. 10:47:45

@hereverő heverő: Természetesen, de az a tapasztalatom, hogy jelenleg a kiemelkedő idézetek között van a tetováló szalonokban a kogito ergo sum és ettől tovább nem terjed a dolog. Szomorú, de ez van. Ettől függetlenül nem vagyok benne biztos, hogy a felsőbb oktatási intézményekből beválogatott játékosok túl sok indulatot váltanának ki az emberekből és ennek a játéknak ez a lényege.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 10:50:26

@ficekence: nem tanulnak róla olyan nagy részleteséggel, amit meglehetne vágni az az őskor, nem kell komplett fejezet róla. a másik,ami nekem kissé problémás,hogy pl történelemből ugyanazt tanulod hellyel közzel 12 évesen,mint 16 évesen. az is igaz,hogy általános iskolában nem kéne tanítani a német és olasz egységet,mert nehéz.
ezzel együtt alakítottak,hiszen jelenleg hetediukben tanulják a ii.világh-t is.

ficekence 2016.12.04. 10:52:07

@csincsilla72: Talán ez is szempont volt a "szereplő" válogatásnál. Egyébként imádom azt mondani, hogy Shakespeare. :))))
Ez is egy társadalmi jelenség, egyelőre nem sokat tehetünk és tesznek ellene, egyre kevesebb szülő tudja megfizetni a minőségi oktatást, de az is baj, amikor egyetemi végzettségű emberek állnak a szalag mellet és a benzinkúton.

ficekence 2016.12.04. 10:54:05

@PeniValdes: Úgy látom nagyon ott vagy ebben a témában én egy ideje nem követem az iskolai tananyagot, de a közeljövőben valószínű másként lesz. Akkor majd megyek tüntetni. Vagy nem.

,, 2016.12.04. 11:00:10

@ficekence: egyébként nagyon valószínű, h ez lehetett, h az 56-ot keverte a rendszerváltással.

Sanda.Ipse 2016.12.04. 11:00:57

Komolyan nem értem, hogy éppen Descartes nevének kiejtésén rugóztok. Ha Viviennek fogalma sincs róla, hogy kicsoda, a nevét sem hallotta, nem tudja, hogy francia, nem ismeri a francia kiejtés szabályait, akkor nem tudja kiejteni a nevét. Pl. Cervantes neve elég furcsa lenne francia kiejtéssel, ha nem tudnánk, hogy spanyol. Meggyőződésem, hogy őt sem ismeri mindenki.
Sokkal durvább volt Rákosit megnevezni a rendszerváltás első miniszterelnökének, bizonytalankodni az ország jelenlegi államformájában, mindennapi kifejezések (rongyrázás, fehérmájú, hedonista) nem ismerése, Münchent válaszolni a legközelebbi FŐvárosnak, stb.

hereverő heverő 2016.12.04. 11:02:05

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Pedig szegény Descartes nem tehet róla.. De akkor kit szeretsz ? Orlai Petrich Somát ? :)) Aki megfestette Somapetőfi arcképét ?

,, 2016.12.04. 11:02:07

Az alapvető(?) műveltség meg nem IQ teszt. Sőt az IQ teszt is marhaság, szerintem ezek túlhaladott fogalmak. A mai világban azt kellene intelligensnek tartani aki képes boldogulni az életben, nem hal éhen, sőt esetleg a Maslow-piramis felső felében található szükségleteket is ki tudja elégíteni. Sok diplomás erre nem képes, hiába tudja ki Decartes.

hereverő heverő 2016.12.04. 11:05:15

@szörnycsi: Akinek IQ teszten magasabb az intelligenciája, az nagy valószínűséggel fog feljebb jutni a Maslow piramison is. Persze ehez azért kell sok más Q is.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.04. 11:06:18

@hereverő heverő: senkit sem szeretek, muahaha. na jó, a kedvenc filozófusom ByeAlex. :)))))
viccet félretéve: a középkoriakat szeretem leginkább, Boccaccio, Abélard

pomac 2016.12.04. 11:08:44

most nézem fel lett cserélve a posztszám 98 van kiírva 89 helyett :DD

pomac 2016.12.04. 11:12:38

@szörnycsi: volt ideje gondolkodni rajt, egyszerűen nem tudta ,nem kell mást belelátni :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.04. 11:19:18

@szörnycsi: persze,de ezt befolyásolja pár dolog, egy háború esetén pl sokat nem ér a diplomád,hiszen már az első szinten megrekedhetsz, ami a fizikai alapszükségletek (nincs mit enni),és a biztonságérzeted sem lesz meg,am i szintén az alsó részen van. és a komplexebb pszichológiai motivációk csak akkor teljesíthetőek, ha az alap biológiai részek okésak. tehát fentartásokkal kell kezelni az iq-maslow közti összefüggést

pomac 2016.12.04. 11:20:30

nem kellene mindent az oktatásra fogni vannak bajok a fejekben is ,nem voltam jó tanuló de igy 16 év érettségi után is többet tudok mit ők benn :DDD és ez szerintem nem CSAK iskola szégyene nagyban az Ő hibájuk is

ficekence 2016.12.04. 11:39:15

@szörnycsi: Én is így gondolom, ekkora orbitális marhaságot nem lehet elfogadni. Nem is értettem, hogy mondhatott ilyet.

További jó beszélgetést. :)

ficekence 2016.12.04. 11:40:56

@PeniValdes: Gina nyer! Hacsaaaak nem nyögik be este, hogy 3-as párbaj lesz.

Hajrá Gina!

Cimili 2016.12.05. 00:03:58

@Ay Mama, Que paso: most jöttem vissza, mert tegnap elfelejtettem elolvasni, pedig terveztem és most eszembe jutott. szerintem értem a tegnapi napod, ne légy szomorú, vigyázz magadra, várunk a vv9ben!
süti beállítások módosítása