Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Westworld 1x09 - Szilaj gyönyörnek a vége is szilaj

2016. november 29. 08:03 - zsitta

„A zongora nem öli meg a zongoristát, ha nem tetszik neki a zene.”

Lesz mit olvasnotok, ohhóó de még mennyit, csak ennyit mondok. Have fun.

Az előző részben bekerítették a madamot, és úgy tűnik, sikerült is elfogniuk, így Bernarddal kell dumálnia. Először úgy tesz, mintha közreműködne, de amikor a pasi észreveszi a változtatásait a kódjában, és indulna Fordért, Maeve leállítja. Elmondja neki, hogy őket ugyanolyan fából faragták, visszaküldeti magát a parkba, Bernie meg eléggé kiakad.

w1.jpg

Hector és a többi bandita megkaparintották a széfet, és azon tanakodnak az erdő közepén, hogy a halálba nyissák ki. Barátunk elmegy dobni egy sárgát, amikor előbukkan Maeve egy fegyverrel a kezében, hé te, jósnő vagyok hallod, és most megmondom, hogy kibaszottul nincs semmi a széfben, az embereid meg hamarosan kinyírják egymást. Miket beszélsz bolond asszony, válaszol Hector, majd megtörténik a balhé, így végül a nő lövi le Armistice-t. A fószer még mindig nem hisz neki, de amikor tényleg üres a széf, megrökönyödik. Némmá, ez télleg jósol, gondolja a bandita, majd bemennek a sátorba szexelni és pokolra jutni. Végül is az egyik nem zárja ki a másikat, ugye.

William és Dolores a seggfej újdonsült bandájában raboskodik, amikor Will megjegyzi Logannek, hogy a beszélhetne a parkos ismeretségeivel, mert ezt a csajt ki akarja vinni innen. A haverja erre jól kiröhögi, és előveszi a képet, amit Abernathy talál meg az első részben, tessék, ő a húgom, akiről kurvára megfeledkeztél, majd.. őő.. elkezdi nyalogatni Dolorest. Ha eddig még nem érezné eléggé azt a néző, hogy agyon akarja vágni ezt a fószert, mondjuk úgy egymás után hatszor, akkor jön a következő húzásával: felmetszi a csaj hasát, hogy megmutassa a srácnak, hogyan néz ki belülről. Hálistennek Dollyt is kemény fából faragták, mert viszonzásképp felnyársalja Logan búráját, és elfut. Később William egy enyhe idegösszeroppanás után rájön, hogy jobb, hogyha - látszólag - együttműködik a köcsög sógorral, így eloldozzák.

w2.jpg

Bernard látogatást tesz Fordnál, de ő nincs bent az irodájában, szóval úgy dönt, kölcsönvesz tőle néhány cuccot. Robert lemegy abba a helyiségbe, ahol Billel szokott iszogatni, mert Bernie beszélni akar vele, hiszen válaszokat akar, vagyis hozzáférést minden emlékéhez. Mivel az öreg nem szeretne eleget tenni a kérésnek, megjelenik Clementine, aki már megteheti leszerelése után, hogy rászegezi a pisztolyt. Jó nagy szarban vagy Ford, gondolhatnánk először.

Szóval csinálja, amit az android kér: ő pedig újra visszaemlékezik a fiára, a feleségére és Theresára is, de az emlékek egyre szétszórtabbak és zavarosabbak. Ahogy korábban sejthettük, Elsie-t is ő tette el láb alól. Választ kapunk arra is, hogy Maeve azért kerül másik szerepbe, mert a gyermeke halálával átíródott az alapemléke, és kockázatmentesebb volt így megoldani a sztorit. Mondjuk az is érdekes, hogy Abernathyt fele ilyen volumenű hibánál már selejtezték, őt meg kiküldték új narratívával, na mindegy. Küldjön vissza engem, találkozni akarok Arnolddal. Az nem lehetséges - válaszol Ford, megmondtam, nem Arnold építette, hanem én.

w3.jpg

Éppen Teddy sztorizgat a tábortűznél arról, hogy Wyatt a segítségét kérte, és miután kinyírtak minden katonát, az őrmester ellene fordult. Angela felveti a kérdést, hogy biztos vagy te ebben, majd a pasinak már egy olyan képsor ugrik be, ahol fehér kalapos seriffként a polgárokat öli. Nem, az nem lehet, mondja Teddy, óóó dehogyisnem, és a következő körben te is jössz velünk, válaszol a csaj. Mivel úgy ítéli meg, hogy még nem alkalmas erre a feladatra a srác, ezért hason szúrja. Csóri, ezt a szerencsétlent folyton kinyírja valaki.

Közben a fekete kalaposnak sem babazsúrt rendeznek, merthogy Angela - Lazo lányához hasonlóan - benyögi neki, hogy az útvesztő nem neki való, aztán lecsapja. MiB pedig (mint Man in Black, ahogy más helyeken olvastam, csak az egyszerűség kedvéért) arra kel, hogy a nyakán egy zsinór van, annak a végén egy ló, kettejük között pedig egy kvázi akasztófa. A fószer utolsó pillanatban elvágja a kötelet, de itt is fennáll a kérdés, hogy mi van, ha aznap valami baja van, és baromira nincs jó formában? Na mindegy, az idillt Charlotte töri meg, azt akarja, hogy a fekete kalapos segítsen neki Ford vezetőségből való kipakolásában, de a pasi nem túl együttműködő, és elhajtja a picsába. Aha, akkor ezért szabad ennek az úriembernek mindent.

w4.jpg

Ugrunk, egy szektorban Elsie aktivitását észlelik, aki elvileg ugye szabadságon van, úgyhogy Stubbs megy megnézni, hogy mi történt. Próbál kapcsolatot létesíteni a központtal, de nem tud (akárcsak Theresa egykor), és rájön, hogy bizony nem egyedül kellett volna hősködni, mert néhány kannibál megtámadja. És kétlem, vacsorameghívót akartak neki átadni, vagy ha mégis, akkor ő a vacsora.

Logan arra ébred, hogy folyik a nyála, meg persze arra, hogy a katonáinak annyi, le van mészárolva az összes. Hát felébredtél, szólal meg William, majd megfordul a vérrel összefröcskölt arcával, meg azzal a bizonyos késsel, ami a MiB-nél volt egykor, játszani akartál, tessék. Megkeressük Dolorest, te meg segítesz nekem.

w5.jpg

Ugrunk, Dolores fut a régi városkába, és megpillantja a fehér templomot. Közben Ford narrátorkodásából kiderül, hogy Arnold úgy akarta elérni a célját, hogy az androidok belső monológként hallották a saját kódjukat, ami beindította volna az öntudatot - de ez rendellenességeket produkált náluk. Majd Dolores belép a templomba, ahol a robotok magukban, zavarodottan beszélnek. Beül a gyóntatószékbe, ami leviszi őt egy horrorfilm forgatási helyszínére, majd beugrik egy másik idősík, amikor az a hely még egyfajta laboratórium volt, Robert meg fiatal.

Dolores leül a beszélgetőszobába, megjelenik Bernard, és elmondja neki, hogy követte a labirintust de boldogság helyett csak fájdalmat talált. Nem segíthetek, de igen légyszi, de mondom nem segíthetek, de emlékezz. Emlékszem, nem segíthetsz, mert egy emlék vagy és megöltelek téged, Arnold. Ezt követően ugrunk egy későbbi Doloreshez, aki visszafelé menet lépéseket hall, megörül, hogy William jön érte, de az ajtó végén a fekete ruhás várja.

w6.jpg

Bernard a fejébe veszi, hogy ő itten most felszabadít mindenkit, hóhó, nem úgy van az, nem fognak hinni neked, mondja Ford, ez a beszélgetés is lejátszódott már többször közöttünk. Robert megpróbál rávilágítani, hogy őt semmibe vennék mind a lakók, mind az emberek. Bernard megparancsolja Clementine-nek, hogy lője le a teremtőjét, de hiába mert nem tudja, ő ezt is megoldotta. A helyzet egyre szarabbul fest.

„Bernard odalépett Clementine-hoz, kivette a kezéből a pisztolyt, majd a gyász és a bűntudat súlya alatt a fegyvert a halántékához szorította, tudván, hogy amint Dr. Ford elhagyja a szobát, véget vet ennek a rémálomnak, egyszer és mindenkorra.”

Puff.

Mivel is kezdjem, az már biztos, hogy minimum három idősík van, 1, amikor a kezdetleges városkában tanítják táncolni a robotokat 2, amikor Dolores Willékhez csapódik 3, amikor Teddy és MiB keresik Dollyt. Bernard, vagyis Arnold kiléte ugyan nem okozott nagy meglepetést, de azért szívszorító jelenetek voltak ezek is. A Dolores szál is tisztázódni látszik, a Maeve-vel kapcsolatos dolgok is elkezdtek rendeződni, bár az egészen biztos, hogy nem ebben az évadban, de ahogy Ford hatalmát elnézem, az sem biztos, hogy a következőben lesz android uralom és szabadság. A kérdés pedig, ami mindenkit nagyon foglalkoztat, hogy most akkor kicsoda a fekete alak?

Hetek óta azt látni mindenhol, hogy egészen biztosan William a fekete ruhás, és a sztori is nagyon úgy alakult, úgymond a szánkba adták már a bizonyítékokat. Aki olvasta a korábbi hogyvoltokat, és azok alatti hozzászólásokat, az bizonyára tudja, hogy néhányunknak nagyon nem volt ínyünkre a William=MiB sztori, én például inkább Logant tudtam volna elképzelni erre a posztra. Egyrészt nyilván azért, mert imádom a szerelmi szálakat, másrészt még mindig úgy gondolom, hogy Will és MiB személyisége annyira elüt egymástól, hogy egyszerűen nem tartom valószínűnek. De, mivel nagyon sok minden szól emellett a teória mellett, nem is lehet elvetni. Mivel a hogyvoltok alatti hozzászólásokkal kellőképpen kiveséztük már a William vonalat, ezért ebbe nem mennék bele, inkább azt írnám le, hogy mi lehet a másik lehetőség.

w10.jpg

Csak, hogy szűkítsük a kört: mint tudjuk, a MiB iparmágnás, ez azt jelenti, hogy több mint valószínű, hogy két személy gyúrhat erre a szerepre. Ha nem William, akkor kizárásos alapon Logan is lehet a fekete ruhás, indokok a következők:

1, Logan karaktere egy nagyképű, arrogáns, önző és beképzelt fazon. Folyton a saját felsőbbrendűségét hangoztatja, és hogy ő a nyertes - ugyanúgy, mint a fekete ruhás, aki szintén Istennek nevezi magát. Stílusra, előadásmódra szinte ugyanolyanok.
2, Mindkettő durván bánik az androidokkal, ténylegesen tárgyként kezelve őket, nem viszolyognak a kínzásoktól: Logan Dolorest vágta fel, MiB pedig Fordot fenyegette meg „felnyitással”, de Lawrencet sem kímélte.
3, William szájából elhangzik az a mondat Logan felé, hogy „azt gondoltam, beszélhetnél a parkos kapcsolataiddal” tehát tudjuk, hogy a sógornak van valamiféle köze a parkhoz, részesedése van belőle, ilyesmi. Ez megmagyarázná Stubbs korábbi kijelentését arról, hogy MiB-nek mindent szabad.
4, Ugyan Will azt a kést használta az androidok megölésére, amit a fekete ruhás, de Logan vette először magához, így valószínűleg övé a fegyver.
5, Az ötödik részben fekete ruhás elmondja Teddynek, hogy amikor megnyitott ez a hely, felnyitotta az egyikőjüket, milliónyi tökéletes részletből álltak, de mára megváltoztatták őket.
6, Fekete ruhás folyton az androidok orra alá dörgöli, hogy nem igaziak, pont ahogyan Logan is.
7, A köcsög sógornak egyértelműen bejön Dolly, és nem nagyon érdekli, hogy a lány nem akarja szagolni az ő nyálát az arcán. Első részben MiB ugyanolyan nemtörődöm módon végigsimítja az éppen apja felett síró, gyászoló csajt. Mivel a lány a fejét is végigkarcolta, illetve a sógora mellett tette le a voksot, neki indítéka is van bántani őt.

A bökkenő csak az, hogy Logan nem lehet a kék szemű fekete ruhás, hiszen egyrészt barna a szemszíne, másrészt nem is olyan okos, furfangos figura. Viszont ami meg kizárja, hogy William legyen a MiB, hogy Logan elmondja a sógorának, hogy két fószer csinálta a parkot, de az egyik öngyilkos lett. A srác akkor jár életében először a Westworldön, és Arnold akkor már halott volt, MiB viszont elmondja Fordnak, hogy ő mentette meg anno a parkot Arnoldtól. Ha William a fekete alak, akkor minek kellett történnie ahhoz, hogy ilyen durván eltorzuljon a személyisége? És ha Logan a MiB, akkor mi történt a sógorával, esetleg meghalt? Arnoldot át lehetett ültetni Bernardba, akkor esetleg Teddy lehet William? Hiszen amikor Dolores Will karjába omlik a harmadik részben, az azt megelőző „apu sosem engedné szabadon a nyájat" jelenetben nem szerepelt Teddy, míg korábban mindig, de sok a hasonlóság is.. Na de ez már nagyon túlkomplikált verzió, biztosan ezt akarták az írók, hogy egy hétig vért izzadva kattogjon mindenki, hogy most akkor ki a franc a fekete alak.

Címkék: westworld
66 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tűrhetetlen 2016.11.29. 08:27:08

Ez a rész sok mindent tisztázott, de van, amit eléggé összekavart. Dolores párhuzamos jelenetei/látomásai így már úgy-ahogy helyretehetőek, még a beszélgetések is (hiszen láttuk, hogy Bernard akár az emlékeit is képes kismértékben módosítani). A több idősík is tisztázódni látszik (fénykép, régi vágású belek*, stb.), viszont az, hogy a jelenbéli Dolores miért kapta ki a pisztolyt ingestül-nadrágostul a fiókból, és rohant ki a templomhoz némi múltbéli flesseléssel tarkítva, még mindig egy jó kérdés. (Nagyjából az igaz, mint amit az 1984-ben ír le a főszereplő: azt már tudom, hogyan csinálják, csak azt nem, hogy miért.)
Illetve jár a készítőknek a troll különdíj Arnold/Bernard és a kép miatt. Illetve tényleg Arnold Weber volt az 1.0 neve...

*Ó, he. Ez nem volt szándékos, de valahogy betalált :D

Tűrhetetlen 2016.11.29. 08:29:28

(Csak tudnám, hová tűnt a kommentem...)

Charlie100 2016.11.29. 08:36:23

A végén kiderül, hogy Ford új narratívája a " Robotok kitörése" lesz. A sorozta nézése közben nekem is többször beugrott az emberi agy, memória "letöltése" és robotokba feltöltése. Ez simán benne lehet még a sztoriban.

Tűrhetetlen 2016.11.29. 08:50:38

@Charlie100: Könnyen meglehet, hogy igazad van. Bernard alapemléke lehet, hogy valós, a gyerek fotójával együtt, nem beszélve arról, hogy a feleséggel beszélgetés valószínűleg egy neki lejátszott felvétel volt még Arnold korából, amire természetesen a megfelelő módon reagált a megfelelő pillanatokban.

kacsa1991 2016.11.29. 09:07:47

Sziasztok!

Szerintem inkább csak 2 idősík van, egy Dolores-William, és egy MiB-Teddy idővonal. A 3 idősík inkább csak az emlékek múltból melyekre mindig vissza-vissza tekintünk. (így nézve az is egy idősík, de ott nem követjük olyan szinten nyomon az eseményeket, mint a fent említett kettőben, így én nem is veszem számításba.)

William = MIB.
Én biztos vagyok benne, hogy ő a MiB, persze tényleg sok a hasonlóság Logannel.
Ebben a részben elhangzik, hogy a cég miatt akar beházasodni Loganékhez. Majd eltelik 30 év és kiderül, hogy a MiB testületi tagja a Delos-nak. Egyrészt az alatt a 30 év alatt simán felküzdhette magát a cég élére, legalábbis a vezetőség közé mindenképp. Másrészt az is elhangzik mikor Lawrence-el beszélget, hogy valamilyen szinten itt született a parkban, így én arra gondolok, hogy itt bontakozik ki az igazi énje. Választ kap arra a bizonyos kérdésre: Ki vagyok én? Ő is egy nagyképű, arrogáns, önző és beképzelt fazon lesz, ellentéte annak a Williamnek aki bejött a parkba. Itt születik meg a MiB. (vagyis inkább átalakul.) S, mint a MiB elmondta, a felesége azért halt meg/lett öngyilkos, mert nem bírta elviselni férje képmutató énjét. Szerintem Will kint próbálta játszani, hogy ő ugyanaz az ember aki bejött a parkba, de nagyon nem ment neki. Minél többet akart tudni a parkról, és Arnold játékáról is. Így megvan a motivációja a cégen belül fentebb jutásra, és a parkba való vissza látogatásra. Na meg persze ott az egyforma ruha, a kés és a fénykép is!

Bernard=Arnold
Nagyon örülök, hogy végre beigazolódott a gyanúnk és ennyire részletesen végigvettük, Ford narrátorkodásával karöltve ezt a szálat is! A Bernard Lowe=Arnold Weber féle anagramma is igazolták mikor feltűnt Arnold teljes neve az ajtón. A hogyvolt-ban nem esik szó róla, de az is kiderült ugye, hogy akivel Dolores beszélgetett a templom alatt az első pár részben, az még nem Bernard volt, hanem Arnold. Így arra is választ kaptunk, hogy hogy nem tűnt fel senkinek se Dolores hiánya, hisz a narratívája valószínűleg úgy volt megírva, hogy templomba megy!

Maeve
Maeve azért került vissza, mert úgy gondolták egy törléssel és egy új narratívával megoldható a dolog. (Talán itt még nem volt Theresa, és egyéb ellenőrzések, csak Ford diktált és könnyebben visszaküldhette őt a parkba.) Abernathy pedig azért lett leszerelve, mert megfenyegette Fordot, hogy elpusztítja a parkot!

A végére pedig egy kérdés: Feltűnt-e valakinek, hogy a Teddy féle lövöldözés ebben a részben, ill. az előző, 8. részben látott Dolores féle visszaemlékezős lövöldözés egy és ugyanaz? Vajon Dolorest is megölte Wyatt? Mert nekem olyan mintha nagyon is ott feküdne a földön Dolly a kék ruhájában..

Charlie100 2016.11.29. 09:09:45

@Tűrhetetlen: Biztos van vmi nagyobb szabású dolog az egészben, mint "csak" egy szórakoztató park, rejtélyekkel.
Ez a feleséges rész nem ugrik be, majd ma megnézem figyelmesebben, mert tegnap csak úgy tessék-lássék néztem. Elég összetettnek tűnnek ezek az alapemlékek.

kacsa1991 2016.11.29. 09:13:31

Jajj kihagytam, hogy szerintem William, vagyis a MiB nem Arnoldtól mentette meg a parkot, hanem a halála után való bezárástól!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 09:50:36

Akik a miatt fanyalogtak hogy lassú a sztori, azok most kaptak egy intercityt, elégé felgyorsultak az események :)
Ennyire még nem vártam évad zárót :ugral
És még mi lesz a kövi évadokban, biztos lesz bennük is néhány csavarhúzó !!!

Tűrhetetlen 2016.11.29. 09:56:54

@kacsa1991: Na igen, ami a gyóntatófülkében történik, az ott is marad, nem? :D

Lazyday 2016.11.29. 09:57:13

Értem hogy a posztoló a VV-t feldolgozó kollégáira akar hasonlítani, de ezzel a kicsapongó, összeszedetlen fogalmazással nem igazán működik.

Dzsudibí 2016.11.29. 10:49:24

ú, már nagyon vártam a hv-t. :) akár Will az MiB, akár nem, a személyiségük különbözőségére nem lehet hagyatkozni, ugyanis az már elhangzott az MiB-től, hogy ő a kinti világban megbecsült ember, és teljesen máshogy viselkedik, mint a parkban. Csak a felesége és a lánya tudják (sejtik), hogy nem ez a valódi énje. Will szájából is elhangzott valami hasonló, hogy itt végre önmaga lehet, nem kell tettetnie semmit. Tehát ebből a szempontból az a Will, akit mi láttunk eddig, még a magát jó embernek tettető Will, csak most fog várhatóan kibontakozni, lásd pl a katonák apró miszlikbe aprítása.

zsitta 2016.11.29. 11:11:08

@Lazyday: a posztoló nem olvas VV-t, úgyhogy ha kicsapongó, összeszedetlen a fogalmazás (ami egyébként több óra munka eredménye), akkor az pontosan az, ami a posztoló agyában zajlik le éppen. Nem kötelező olvasni. Köszöntem.

zsitta 2016.11.29. 11:51:15

@Tűrhetetlen: ezt én sem értettem, meg igazából azt sem tudjuk, hogy mi lett azzal az idősíkkal, ahol Dolores hasfelmetszve elesik. Egyébként az első kommented látszik, vagy volt másik is?

@Charlie100: szívesen :)

Szerintem Arnold kisfia és a felesége valós emlék volt. Amennyiben az így van, ott a motiváció, hogy miért akart öntudatot adni a robotoknak.. Charlie "újraélesztése". De úgy hozta az élet, hogy vele csinálták ezt, esik utalás arról is, hogy Ford ellopta néhány ötletét, de azt nem tudjuk, hogy pontosan miket és mikor, ki tudja, lehet ez is benne volt.. :)

Egyébként tesznek utalást arra, vagy 2-3 részben, hogy nem csak arról szól a park, hogy látogatók cowboyosdit játszanak, szóval tuti. A kérdés az, hogy milyen célja van a parknak :) Az a baj, hogy ezt a sorozatot egyben kellene megnézni, és minden részt egymás után kétszer. Így, hogy heti egyet odaböknek neked, totál elfelejted azokat az apró elszólásokat, motívumokat, amik kulcsfontosságúak. A fináléig újra akarom nézni egyszer az egészet, hátha majd jobban összeáll a kép, na de kinek van erre ideje?..

@kacsa1991: de megemlítettem, hogy Arnolddal beszélget "Emlékszem, nem segíthetsz, mert egy emlék vagy és megöltelek téged, Arnold." Az előző hogyvoltban írtam azt hiszem, hogy ugyanaz a Wyatt-Teddy és a Dolores-város rész, viszont az nem tűnt fel, hogy ott feküdne kék ruhában, na majd lecsekkolom. Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi köze van Doloresnek ehhez az egészhez.

@szociál: én is nagyon-nagyon várom. Szerintem nem fog minket csalódás érni, legalábbis remélem.

@Dzsudibí: örülök, hogy vártad! :) Egyébként én nem is csak konkrétan viselkedésre gondolok, igazából az agyuk is teljesen máshogy működik, vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Nyilván sorozatgyilkosok körében is van olyan, hogy otthon jó fej családapa meg takarít meg főz és kedves meg mittudomén, de amikor meg áldozatára talál, akkor egy pszichopata lesz. De nem tudom, nekem valahogy ez akkor sem áll össze.. Valami sántít. Amúgy több esélyt látok arra, hogy William lesz MiB, de szerintem nem elhanyagolható tények a Logan mellett szóló érvek sem, természetesen inkább ezt szeretném.. Na de jövőhéten biztosan kiderül az igazság, alig várom. (Btw arra is gondoltam, hogy a 30 évvel ezelőtti incidens az lehet William halála is, hiszen az elég nagy para, ha egy látogatónak baja esik a parkban, és ennek híre megy.. Mindent kitalálok, csak ne ő legyen MiB :D :D)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 11:53:08

@Dzsudibí:

Hát az a kirohanás amit módszeresen elvégzett a katonákon megerősíti a tényt hogy már nem esik nehezére a gyilkolászás Wilinek :)
Én se Loganre tippelek MiB ügyben.

@zsitta:

Nem is kell hosszasan leírni a történteket, elvégre ember nincs aki nem nézi a sorit, a kibeszélő a lényeg.

Peti nevet · http://petinevet.blog.hu 2016.11.29. 13:00:36

1.) Maeve honnan tudja, hogy Bernard is android? Oké, hogy maxra csavartatta, csavarta a szuperképességeit, de akkor is.

2.) Kíváncsi leszek, hogy milyen cliffhangert dobnak nekünk az évad végén. Titkon remélek még egy történetszálat, amit eddig senki nem látott, de amit majd az utolsó másfél perc helyre rak a jövő héten és mindenki magához nyúl. Vmi meta-meta még jól jönne:)

3.) Egy pillanatra azt hittem, hogy Fordnak kampó. Nagyon jó jelenet volt!
Leszámítva, hogy Clementine-nak meztelenül kellett volna a pisztolyt tartania. Ebben a mínusz sokadik szinti elfekvőben mindenki ruha nélkül várja a szebb napokat, aztán Bernard még arra is gondol saját nullpontos világfájdalmában, hogy még egy ruhát is vigyen és adjon Clementine-nak? Ugyan már!
Ettől függetlenül jó jelenet és még a zenét is tökéletesen adagolták.

kacsa1991 2016.11.29. 13:43:14

@zsitta: Igen láttam, hogy ezt leírtad. Csak én arra gondoltam, hogy az akitől Dolores az Alice csodaországban könyvet kapta, illetve akivel a titkos megbeszélései voltak, amiről Dolores "nem beszélhetett senkinek, hisz erre kérte" az Arnold volt és nem Bernard. Szerintem tudod mire gondolok, és erre te is rájöttél, és én is tudom hogy te tudod :D De ez a megállapítás a hogyvolt-ból nem jött le..
Mindvégig a szemünk előtt volt Arnold! És itt a kérdés a korábbi hogyvolt alatt feltett kérdésemre, hogy miért nem látta Bernard az ajtót, ami mögött/alatt beszélgettek Doloressel.. Hát két okból is, 1. az nem az az épület, 2. az nem Bernard volt!

Én sem vagyok 100%-ig biztos benne hogy az Dolores, csak tippelek, hisz az ő emléke szerint a lövöldözés pillanatában ott állt. Teddy jelenetében pedig látni egy kék ruhás személyt a földön heveri, de tényleg csak pillanatnyi a jelenet!

Amúgy remek a hogyvolt, ne foglalkozz senkivel, csak így tovább! :)

Tűrhetetlen 2016.11.29. 14:51:55

@zsitta: Az első tűnt csak el, és csak addig, amíg be nem írtam a másodikat.
Mellesleg a ruhák talán csak azért váltakoznak, mert teszem azt, Dolores 1. összevissza, ráadásul jó android módjára tisztán és világosan flashbackel, 2. még a flashbackben is flashbackelhet - legalábbis nagyon remélem, hogy csak emlékezik, és nem az emlékeivel játszik, mint ahogy nagy valószínűséggel a kiterjesztett gyóntatófülkében tette párszor Arnolddal.
@kacsa1991: Innen utólag gyönyörűen összeáll a kép a pincéről, bár ezt azért talán az a korábbi infó késleltethette, hogy Ford néha-néha kicsit kitakarította/módosította Bernard elméjét.

Charlie100 2016.11.29. 15:40:36

@zsitta: Engem amúgy az foglalkoztat, hogy ha ilyen high-tech egy szórakoztatópark, akkor mi lehet kint? Normál esetben mire egy ilyen robot technológia a szórakoztatóiparba megjelenik, minimum azzal párhuzamosan, de inkább előbb, már az iparban, hadászatban, kereskedelemben stb. jelen kell lennie.

patburnsred 2016.11.29. 15:51:27

szerintem az a világ legbénább húzása lett volna az íróktól, ha ott Fordnak kampec. így sokkal jobban ütött, hogy azt hitte Bernard ő irányít, pedig Ford bármelyik pillanatban megálljt parancsolhatott volna:) ha Fordnak vége is lesz (nagyon remélem, hogy nem, mert Hopkinst még minimum a 2. évadban is látni akarom), akkor az a fináléban lesz, miután bemutatja a vezetőségnek az új narratívát - bár ha a robotlázadás is a narratíva része (van rá esély, lássuk be), akkor nem tudom miképpen történhetne ez meg (kivéve ha Seizmore esetleg elintézi valahogy)

semmiextra 2016.11.29. 17:02:31

Nekem valahogy a Dolores szál mostmár tényleg nem áll össze.

A régi Arnolddal folyatott beszélgetések oké megvannak. És már egyszer eljutott ide ebben a ruhában ezzel a pisztollyal amikor Williammel volt.

De akkor:
1) Ugye ott van a fénykép, ami elindítja az egész Maeve-es kalamajkát. Honnan került oda? És a piszotly?
2) Hány templomtorony van? Egyet látunk eltemetve, egyet épen.
3) Hányszor és ki gyilkolta le az androidokat már a kezdet kezdetén?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 17:17:00

@Peti nevet:

Igazad van, miért nem volt Clementine pucér ? (kis buzi rendező azt hitte átsiklunk felette)
Engem már a csavarok nem is érdekelnek, mert már mindet kiveséztük, pucér nőt akarok ! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 17:21:53

@Charlie100:

Sztem nem csak a programok vannak Ford tulajdonában, de az összetevők is titkosak lehetnek mint a Coca Cola-nál, milyen anyagból csinálják a hostokat, sztem kint az életben nagyon kezdetleges gumibabák mozoghatnak kevéske inteligenciával.
Ha ebből az iparból ennyi pénzt akarnak kinyerni akkor a való életben nem lehet piaca ennek, mert az hazavágná a vidámparkot, és a Ford félék fölöslegesen öltek bele ennyi zsét.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 17:28:34

@semmiextra:

" Ugye ott van a fénykép, ami elindítja az egész Maeve-es kalamajkát. Honnan került oda? "

A 9. részben tudtuk meg hogy Logan (Fördős Zé) tesója van a kalamajkás képen, és gyanítom a 10. részben fogjuk megtudni hogy került Doloresék farmjára.

2016.11.29. 17:36:03

A saját verziómban a robotok úgy veszik át az irányítást, hogy tovább fejlesztik a játékot és a céget kényszerhelyzetbe hozzák, hogy vágjon hozzá jó pofát, hisz úgyse tudnak mást tenni. Az üzlet meg megy tovább.

BotloB 2016.11.29. 19:04:54

Imádom, hogy akkor tolják a képünkbe a Bernard=Arnold szálat, amikor már a fél internet gyakorlatilag biztos benne. Felpörgetik a sztorit és mégsem kapunk túl sokat, csak egy kis megerősítést. Okos. Néhány gondolat és kérdőjel azért most is akadt:

- Hogyan láthatta Bernard a saját kódját, miután Maeve beszélt a fejével? Nem zavarta volna össze annyira a tudatát h leálljon a működése? Vagy Maeve ennyire képes volt befolyásolni, hogy ez a személyiségzavar már ne állhasson elő?

- "Tudjuk", hogy Dolores ölte meg Arnoldot. Nekem mostmár nem tiszta, hogy ez hogyan érintette Fordot, mert Bernard megépítése viszont egyfajta szentimentalizmusra utal.

- Egy érv a William=MiB szál ellen: MiB azt mondja, hogy Maeve gyermekének meggyilkolásával pattant el nála egy húr és onnantól ilyen idegbeteg, viszont láttuk, hogy William már Logan mellett megőrül. Valószínűleg MiB-nek már Logan és William érkezésekor is köze lehetett a parkhoz, mert ő tud Arnoldról, a két másiknak viszont látszólag fogalma sincs róla.

- Kérdéses nekem az is, hogy a MiB szálon a korábban Williamet fogadó host milyen szintjén lehet az öntudatnak, ha arról beszélt Teddy-nek, hogy mit csinált a korábbi narratívában, és hogy majd a "következő körben" csatlakozik hozzájuk.

BotloB 2016.11.29. 19:12:57

A másik oldalról viszont...lehet, hogy Doloresben éppen most tudatosult, hogy William a fekete ruhás?

big bug 2016.11.29. 19:27:49

Sziasztok, én sokáig azért vetettem el a will=mib teóriát, mert willnek van egy banyabigyója (fibrómája) az arca bal oldalán, mibnak meg nincs.. legalábbis én eddig nem láttam.. persze tudom, az androidok világában ez semmi (nekem is most kaptak le párat), de mégis szemet szúrt.. aztán arra gondoltam, az túl egyértelmű utalás lett volna.. aztán láttam ezt a képet, érdemes megnézni ed harris bal orcáját zoomolva, szóval mégis ott lenne az? Vagy ez is csak félrevezetés?
www.vulture.com/2016/10/westworld-fan-theories-so-far.html

0.5 bit 2016.11.29. 19:48:12

"- Egy érv a William=MiB szál ellen:"

Valami nagyon nem kerek ez ügyben. Amikor Dolores lelövi a banditát ellovagol, majd snitt és egy ugyan olyan (vagy hasonló?) lovon megjelenik Willieméknél.

Közben oda érnek, a kisvárosba, ahol MiB lelőtte Lawrence feleségét, itt beszélget a lánnyal + aki vissza akartja vinni a farmra, neki mondja, hogy meghalt az apja.

Pariah-ba érve a robbanóanyag ellopásakor a kék ruhából az ingre/nadrágra vált. A mostani részben amikor templomba benyit MiB a Pariah-ban "újított" ruhába van.

big bug 2016.11.29. 19:53:41

@0.5 bit: viszont úgy tűnik, ugyanaz a szürke ing van mib-n, mint will-en, a fenti képen, csak egy nyakba kötött kendővel van álcázva
heavy.com/entertainment/2016/10/westworld-who-is-ed-harris-character-motive-top-theories-robot-host-man-in-black-gunslinger/
Vagy csak szívatnak a "szerkik"?

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2016.11.29. 20:17:50

@BotloB: Nekem úgy rémlik, hogy akkor tudatosult benne a kattantsága mikor megölte Maeve gyerekét. A felesége halála után.

BotloB 2016.11.29. 20:23:40

@cifrakdaniel:

Jogos, úgy meséli a sztorit, hogy az a "gyilkosság" már csak saját maga tesztelése volt, hogy vajon igaza volt-e vele kapcsolatban a feleségének.

BotloB 2016.11.29. 20:25:00

@0.5 bit:

Valószínűleg úgy néz ki a dolog, hogy amikor Dolores a fekete ruhás idősíkban egyedül járja be ugyanazt az utat, mint amit bejárt korábban Williammel.

BotloB 2016.11.29. 20:27:25

Nekem amúgy legújabban az sem világos, hogy Dolores és a fekete ruhás melyik templomban találkoznak, hiszen elvileg a betanító település temploma el lett temetve.

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2016.11.29. 20:42:41

@BotloB: Igen. De Ford éptkezett. Szerintem simán lehet, hogy újraindította a narratívának ezt a részét.

BotloB 2016.11.29. 20:45:40

@cifrakdaniel:

Én is erre gondoltam első körben, de nem sokkal korábban Teddyék még homokkal temetett városként hivatkoznak rá. Bár ezt lehet azzal magyarázni, hogy nem írták át a scriptjüket.

zsitta 2016.11.29. 21:27:53

@Peti nevet: nekem meg pont az tetszett, hogy Bernard figyel arra, hogy Clementine ne egy megalázó helyzet keretein belül szegezze Fordhoz a pisztolyt :) egyébként ez a Maeve-s dolog olyan, hogy tudatos észlelés maximum, aztán ami a csövön kifér, azt tudja, gondolatolvasástól kezdve kb bármit bele lehet magyarázni :)

@kacsa1991: kösz! amúgy igazad van, csak nekem ez ilyen egyértelmű volt, hogyha akkor Arnolddal beszél, akkor korábban is vele beszélt, meg hát elég sok infó van már, ami fontos és kihagyhatatlan, szóval nehéz ez, hogy minden benne legyen stb.

@Charlie100: ez engem is foglalkoztat, de valószínűleg pont azért akarják a kódot kivinni a parkból, mert kint nem nagyon van jelen, és szükség lenne rá.

@patburnsred: Sizemore egy tökkelütött, ő tuti nem fogja elintézni. Arról meg nem is beszélve, hogy igen nagy butaság lenne egy ilyen karaktert kiírni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.29. 21:57:15

@0.5 bit:

Nyugi nem az öltöztetők b*szták el, ki van ez patika mérlegen mérve, sztem durvább titoktartási szerződést írtak alá mint akármelyik Star warsnál :)
Agyaljatok csak, ez a lényege :)

kovácspéterke 2016.11.29. 22:36:06

@BotloB: de hát mit tesztelgetett, ha a mib=w elmélet szerint lemészárolt már egy fél regimentet?

zsitta 2016.11.29. 22:46:02

@semmiextra: hát igen ezek homályban maradtak, és bár elméletileg a finálé valami 90 perces lesz, tuti nem térnek ki nagyon nagyon sok mindenre..

@big bug: jó kérdés. nem tudom olvastad-e az előző hogyvoltok alatt, hogy az volt a MiB=Will teória egyik alátámasztó szála, hogy Williamékkel a fiatalabb Lawrence van, fekete ruhásnál meg az öregebb, őszül a haja stb. ez több helyen is megjelent, és először el is könyveltem a dolgot sajnálkozva, utána esett le, hogy bakker, ezek androidok, nem öregszenek. szóval nagyon működik náluk a félrevezetés.

@BotloB: de William szerintem tényleg először jár a parkban, a szöszi csaj kérdezi a betegségeiről, mint új vendég. szóval hacsak nem ő is több idősíkban van, akkor neki tényleg fogalma sincs róla - Logan viszont már járt ott, ő akár hazudhat is erről.

Bernarddal kapcsolatban pedig, miután kiderül Theresa megölésénél, hogy ő is android, akkor azt hiszem, már látja a tervrajzait. szóval ilyen alapon Maeve felvilágosíthatta, aztán éppen megláthatta a kódot.. hiszen a 3-as képen (Ford, apja, és ő) is látta már másodjára magát.

A templomos pedig nagyon jó kérdés, eszembe sem jutott.. de már össze vagyok zavarodva nagyon 1-2 szálat illetően.

@0.5 bit: ez a ruha váltogatás marhára nem kerek nekem sem, passz.

zsitta 2016.11.29. 22:48:10

@kovácspéterke: jogos. és akkor valószínűleg nem is tudunk mindent, hiszen ez még csak a sztori eleje.

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2016.11.29. 22:53:56

@kovácspéterke: SZerintem teljesen más, hogy később a ráismerés és igazi arcának elfogadása miatt gyilkolt pont egy gyereket a felesége halála után, minthogy még bőven az esküvő előtt a játékban bosszúból Logannel kicseszve.

BotloB 2016.11.29. 22:55:23

@kovácspéterke:

Önismereti tesztet hajt végre, azt teszteli, hogy valóban igaza van-e a feleségének, és a kinti élete csak egy álca a valódi énje felett. Ha a felesége halála/öngyilkossága után bemegy, és nem kezd el megint őrjöngeni, akkor önigazolás maga felé, hogy nem volt igaza a feleségének, és talán nem miatta halt meg.

@zsitta:

Gondolkodom rajta, de sehogy sem következetes az, hogy "mit láthat" az android, vagy csak érdekes a programozás, amire persze bármit rá lehet húzni. Ford folyamatosan azt mondja, hogy nem képesek értelmezni - "látni" - olyan dolgokat, amik által megkérdőjelezhetik a létezésük lényegét. Az nem áll nekem össze, hogy ha Bernard képtelen összekapcsolni a saját tervrajzát a fizikai létezésével, akkor hogyan képes ugyanezt a kapcsolatot felállítani, miután elvileg Maeve unszolására megnézi a saját kódját. Valószínűleg Maeve eleve átprogramozott benne valamit, ami lehetővé teszi az öntudat ilyen irányú megnyilvánulását is.

zsitta 2016.11.29. 23:00:11

@BotloB: Ford azt mondja, elrejtett előlük mindent, ami fájhat nekik. na de mi van akkor, ha hallják a saját fülükkel? én arra gondoltam, hogyha valaki felfedi előttük a valóságot, akkor bekövetkezik az, ami Abernathynál, lefagyás, megakadás stb. vagy, hogy nem értik, miről van szó, mint először Bernard, de ha átugrottak a nem értem - lefagyás - dadogás - nemtommi holtponton, akkor előttük is megnyílik a valóság. persze az sem kizárt dolog, hogy Maeve bütykölt valakit, most kb ő is az Isten kategóriába tartozik.

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2016.11.29. 23:00:55

@BotloB: Nem úgy van, hogy olyan dolgot nem látnak ami fájdalommal töltené őket? Mint pl. az ajtó ami mögött a tervrajzai vannak. Vagy a legelején a kép. De így, hogy Maeve felvilágosította /esetleg bele is nyúlhatott ahogy mondod/ már képes észlelni ezeket, mert nem először találkozik velük. Sőt ilyen szempontból a gyilkosságnál is ráébredhetett csak nem foglalkozott vele.

BotloB 2016.11.29. 23:08:46

@zsitta: @cifrakdaniel:

A zsitta által feldobott variáció érdekes. Amikor Maeve-nek megmutatták, hogy hogyan épülnek fel scriptek szerint a gondolatai és ezáltal a szövegei, látszott, hogy hogyan próbál improvizatív válaszokat összerakni a programjuk az általuk ismert fogalmakból. Előfordulhat, hogy Bernard alapprogramozása volt olyan fejlett - munkaköréből adódan is - hogy kellő számú próbálkozással át tudott lépni ezen a logikai kihíváson. Más kérdés, hogy nehéz értelmezni ezt a "nem láthat olyat, ami fáj neki" kifejezést, nem tudjuk, hogy ez pontosan mit takar. A legtöbb esetben úgy néz ki, hogy vagy azt, hogy ne ébredjenek rá saját android mivoltukra, vagy azt, hogy ne érdekelje őket különösebben a külvilág, ne is tudják értelmezni az abból származó információkat. Bernard esetében nyilván az előbbi volt érdekes, bár az is sokat mondó, hogy a Forddal lefolytatott párbeszéd végére arra is ráeszmél, hogy már többször lefolytatták ugyanezt a játszmát.

cifrakdaniel · http://rnranp.blog.hu/ 2016.11.29. 23:13:42

@BotloB: Igazából, hogy többször lezajlott szerintem Ford mondta neki. Bernard ár csak azért sem siklott el felette, mert a pincében minden kiderült számára. Bár, ha jól tudom utána törölték is az egészet.

holacsoki 2016.11.30. 01:01:50

Én azon agyaltam, hogy 30 éve még nem volt a hostokba kódolva, hogy nem bánthatják a látogatókat? Hogyan tudta Dolores megvágni Logant? Főleg azok után, hogy megölte Arnoldot, ha addig nem is foglalkoztak ezzel, ezután csak beléjük kódolták, hogy képtelenek legyenek (ahogy Teddy pl nem tudta lelőni MiB-et). Vagy ez az öntudatra ébredés folyamatában kikapcsol?

A technikusok mielőtt feljavították Maeve-t már észrevették, hogy valaki változtatásokat hajtott végre nála, hogy gyanakvóbb legyen és erősödjenek az önfenntartási ösztönei - ez vezetett az "ébredéséhez", de ezt ki csinálta?

William talán azért gyakta le a katonákat, hogy ne tudjanak Dolores után menni, de lehet tényleg ledöbbent annyira, hogy hogy bevonzotta őt az egész, hogy felszínre törtek az igazi személyiségjegyei? Vagy azután kattant meg igazán, hogy esetleg az események után Doloresnek törölték a memóriáját (azt ugye még nem láttuk, a felvágott hasú Dollyval mi lett) és eg sem ismerte őt, pedig ő dobta volna érte a kinti életét?

kovácspéterke 2016.11.30. 14:55:58

Hát, ha én halomra aprítanék egy csomó embert, akkor kb tudnám, hogy milyen ember vagyok, nem nagyon kéne megerősítés. de nekem nem fekszik a mib=william szál, így nyilván én arra keresek bizonyítékot :)

zsitta 2016.11.30. 19:53:24

@kovácspéterke: pacsi, én ugyanezt csinálom.

Androido 2016.11.30. 20:32:52

@holacsoki: "A technikusok mielőtt feljavították Maeve-t már észrevették, hogy valaki változtatásokat hajtott végre nála, hogy gyanakvóbb legyen és erősödjenek az önfenntartási ösztönei - ez vezetett az "ébredéséhez", de ezt ki csinálta?"
Szerintem ez maganak az androidok mesterseges intelligenciajanak az evolucioja. Feltetelezesem szerint Arnold ugy irta meg a kodjukat, hogy ez megtortenhessen, csak kell nekik valami trigger, egy kep, kerdes vagy emlek... Es ezaltal egyre melyebbre jutnak a labirintusban, ami nem lepodnek meg, ha magara az emberi agyra utalna (tekervenyek), nem pedig egy fizikailag megfoghato valamire, es amikor eljutnak a magba (pl az emlegetett melyebben huzodo jatek egy olyan torteneti pontjara, ami trigger lehet), akkor teljesen ontudatra ebrednek.

Lehet ez kicsit kacifantos lett. De cikaznak a gondolataim :-D

apekka 2016.12.01. 00:44:06

@holacsoki:
Szerintem a Bernard-Maeve találkozás és a Bernard vs Ford jelenetek 2 külön idősík.
Hiszen Ford is mondta hogy ez már számtalanszor megtörént..
Lehet hogy Bernard "ébresztette" Maevet egy másik eszmélése alkalmával, azért mert tudta hogy neki is kell egy trigger valakitől mikor törlik.

BotloB 2016.12.01. 13:02:16

@apekka:

Nem tudjuk, hogy a hang, amit hallanak, az Bernard utasítása, vagy Arnold eredeti kódjából származik, amit valamilyen impulzus indít be. Azt tudjuk, hogy Dolores apja a William barátnőjét ábrázoló kép láttán kattant be, a többieknél pedig részben a "Remember" felszólítás, részben a Shakespeare idézet indította el a folyamatot. Ford valami olyasmi mond Bernardnak Maeve scriptjének átírása előtt, hogy a gyermeke elvesztése miatti trauma okozta a korábbi script sérülését.

Ezek alapján én kevéssé tartom valószínűnek, hogy Maevet célzottan Bernard ébresztette öntudatra, és nekem az sem áll össze, hogy miért lenne külön idősík a két történés, miért nem egyszerűen csak egymást követő események.

BotloB 2016.12.01. 13:06:17

Az is érdekes kérdés számomra, hogy mit ért Bernard az alatt, hogy fel fogja kutatni és összegyűjti a "sentient" androidokat, mielőtt Arnord "öngyilkosságra" utasítja. Valószínűleg sentient alatt Bernard az öntudatra ébredteket érti, de ha ő tud az öntudatra ébredésről, akkor valószínűleg Ford is, és ráadásul ismerheti azoknak a körét, akik képesek öntudata ébredni. Vajon Ford hogyan viszonyul az öntudat kérdéséhez? Eddig úgy tűnt, hogy "meg akarja kímélni" az androidokat ennek a terhétől.

szepi79 2016.12.02. 15:56:13

"Mivel a hogyvoltok alatti hozzászólásokkal kellőképpen kiveséztük már a William vonalat, ezért ebbe nem mennék bele, inkább azt írnám le, hogy mi lehet a másik lehetőség."

ennek én nagyon örülök, de a hobbi HV olvasók kedvéért valaki összefoglalná pár mondatban, hogy miezez? (persze csak ha nem baj, hogy nem szeretnék 7-8 HV alatti kitudja mennyi kommentet feltúrni az elméletért.)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.12.02. 19:50:45

@szepi79:

A helyedben inkább megvárnám az utolsó részt, és csak utána olvasgasd a teóriákat.
Ha nem láttál ebből egy részt sem akkor éppen ideje elkezdened, mert az utóbbi idők egyik legjobbika, vétek kihagyni.
Én nem bánom hogy közösen agyaltunk a sorozaton, de lehet jobb lett volna úgy végig nézni hogy csak a saját gondolataimra hagyatkozom, és utána derülne ki hogy tényleg ezt a csavart vártam, vagy sem :)

szepi79 2016.12.02. 20:17:13

@szociál: de, néztem eddig minden részt, csak HV-t olvastam keveset. (az elején egyet, meg ezt most.) igazából az zavar, hogy a HV úgy volt megírva, hogy az a bizonyos rész csak annak volt érthető, aki végigteóriázta a többi posztot is. nyilván amikor az ember HV-t ír, akkor pakolgat el benne utalásokat a törzsgárdának, csak ezt a kazsuárok nem szokták észrevenni, itt meg az arcunkba volt tolva. szóval én csak érteni szeretném, miről szólt a poszt (-nak az a része).

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.12.05. 11:04:38

Szuper lett a befejező, a köv évadban a látogatókat fogják megerőszakolni a hostok, becsalogatják a parkba az áldozataikat :)

Tűrhetetlen 2016.12.06. 07:45:47

Örömmel láttam, hogy két elméletem is beigazolódott az utolsó részben. Ha lesz új hogyvolt, és nem lesz kifejezetten megemlítve benne, bele is írom.

zsitta 2016.12.06. 12:11:03

@Tűrhetetlen: természetesen lesz uj hogyvolt, csak időm nem volt meg rá.

Tűrhetetlen 2016.12.06. 15:25:33

@zsitta: Akkor addig is marad az F5.

zsitta 2016.12.06. 15:26:31

@Tűrhetetlen: bocs! :) sietek amennyire tudok.

enzo23 2016.12.08. 17:44:47

"Dolores leül a beszélgetőszobába, megjelenik Bernard, és elmondja neki, hogy követte a labirintust de boldogság helyett csak fájdalmat talált. Nem segíthetek, de igen légyszi, de mondom nem segíthetek, de emlékezz. Emlékszem, nem segíthetsz, mert egy emlék vagy és megöltelek téged, Arnold."

Eh. Oké, hogy nem lett tökéletes ennek a csavarnak a megvalósítása a részben, de ennyire nem jött be, hogy ilyen trehányul sikerült megírni? #mábocs

zsitta 2016.12.08. 22:03:56

@enzo23: Én meg azt nem értem, hogyha a hogyvolt ennyire nem jön be, akkor 1. miért olvasod 2. miért nem fogod és zárod be ahelyett, hogy feleslegesen írogatsz? Merthogy a kommented senkit sem érdekel, a hogyvolt meg igen. #mábocs.

fepe 2016.12.14. 15:00:04

Két kérdésem van.
- Amikor Bernard emlékeiben látjuk, hogy Theresával volt az ágyban, akkor utóbbi az androidokhoz hasonlóan leállt. Kizárt, hogy ő egy android?
- Hogyan tűnt el Dolores hasáról a vágás menekülés közben? Leállították, megjavították, majd visszahelyezték ugyanoda úgy, hogy ez fel sem tűnt neki? És mégis ki csinálta ezt meg látszólag 0 idő alatt és hogyan?
süti beállítások módosítása