Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8X94 – Könnyek, takonybubi és kiválasztás (18+)

2016. november 29. 06:35 - Bruti

Aki nézte az összefoglalót az egyet ért velem abban, hogy, ha nincs most kiválasztás, akkor bizony fel lett volna adva a lecke a nyomorult hogyvolt írónak. Mert az első egy óráról mégis mi a lófaszt szüljek ide, mikor már a címmel le is zárhattam a volna a posztot. Azért még nem adom fel, nézzük meg legalább Bencének azt a pólóját, amiben hegeszteni szokott.

1_37.jpg

Búcsúzkodás
A három pár elköszön egy mástól, ebből csak Soma, és Gina marad ki, hál’ az égnek, mert, akkor még egy nyavalygást végig kéne hallgatnunk. Az első csapat Zsóti és Vivien: no, itt van minden, önigazolás, önsajnáltatás, nyöszögés, könnyek, amit akartok. A második páros, a hatvani tenyésznyúl és filigrán párja, akik, pár nem túl tartalmas gondolattal múlatják az időt, majd Krisztiánnak csak annyi kérése van, hogy Mirci ne kezdjen el bohóckodni kint, jelentsen ez bármit is. Amúgy jobb is, hogy Mirci esett ki elsőnek, mert van legalább egy-két hét előnye, hogy eltüntesse az életéből a még be nem vallott escortos sztorikat. Sok sikert! Aztán következik Dávid és Attis, akik úgy fekszenek egymás mellett pucéron, mint akik szex után beszélgetnek. Attis szerint Dávid erős és biztosítja támogatásáról, majd szóba jön a barikarkötő, sőt valahogy isten is képbe kerül, mint fő támogató.

3_35.jpg

Reggel Mirci arra ébredt, hogy gondolkodik. Ez meglehetősen szokatlan lehet tőle, mert Krisz kurvára kíváncsi rá, hogy most mi a faszt csinál ilyenkor. Értelmes választ persze nem kap, ezért inkább kapcsolunk Zsótira, aki meg arra lett figyelmes, hogy nem éhesen kelt. Biztos az ideg, gondolja, de a biztonság kedvéért biztos bevert a buciba vagy három vajas-parizeres zsemlét. Jön a pakolás ideje, Dávid kap egy összefirkált pólót, Vivien egy zsákba szórja Zsóti cuccait, közben jön Soma és bekóstolja. Na, erre kifakad a szőke (lila) és elküldi a picsába. Többször és nyomatékosan. Ezután a változatosság kedvéért megint búcsúzkodnak a lakók, Zsóti Vivient ríkatja meg, majd Mirci egy szanaszéjjel parfümözött nyulat ad párjának, azzal a kéréssel, hogy Krisz ne öljön meg senkit, ha nem jönne vissza. Majd miután okosabb nem jut eszükbe, egymásnak estek egy kiadós goodbye baszásra. Aztán megint jönnek Dávidék, majd Zsótiék, és ez így megy az egész kibaszott blokk alatt.

4_30.jpg

2_34.jpg

A második részben gyorsan megismétlik a párbaj fontosabb momentumait. Mirci nevetséges 14%-al pattan meg a villából, majd jön a párbaj második felvonása és érkezik vissza Dávid. Van nagy öröm, már ami Attist illeti. Örül, hogy lesz kivel tovább tujáskodni. Vivien viszont olyan menetbe kezd, hogy komolyan mondom rossz volt nézni. Vinnyog, sír, köhög, hány, majd sír, szipog, vinnyog és nyöszög. Mind ezt azon a kibaszott idegesítő üveghangján. Én megértem, hogy vigasztalhatatlan, de azért ilyen fizikai tüneteket tényleg nem kéne produkálnia. Soma vigasztalja, és kijelenti, hogy folyamatosan mellette lesz, nehogy belefojtsa magát a plüss unikornisába. Közben kiderül, hogy már nem lesz lila kendő, aminek én nagyon örülök, majd jön Gáspár "Alpári" Győző, és hozza a kiesetteket. Mindenki elbúcsúzik illően, nyomukban csak a letargia marad.

12_6.jpg

Azt hittem hétfő lévén ennyivel megúszom, de nem! Ma még kiválasztás is van, szóval megtoldották még egy órával a műsort, így jöhet a bulé! Az esti ihaj-csuhaj elmarad, mindenki a veszteségével van elfoglalva. Krisztián láncdohányossá avanzsált, Vivi most az életnagyságú kartonszobrára folyatja a taknyát, miközben Gina próbálja magát jól érezni. Ennek meg is lesz a böjtje, hisz hiába vigasztalja egész este a szőkét, elköveti azt a hibát, hogy belekornyikál Vivien kedvenc dalába, amiért az durván lekussoltatja. Ez aztán be is tesz az amúgy se túl vidám barakknak.

5_25.jpg

Kiválasztás
Bence összehívja a maradék csürhét, akiket tényleg meglepett a bejelentkezés, mert a lányok elég ijesztően néznek ki. Gina konkrétan így:

6_21.jpg

Jön a szokásos procedúra, táska, borítékok, majd kisfilmeket nézegetünk a múltból, de nagy nehezen csak elérünk a lényeghez. Lássuk ki kire tette a jelét:

  • Az első Dávid, aki Ginára pattintja a korongot.
  • Érkezik Vivien, aki meg van sértve, szóval Dávid.
  • Következik Gina. Az ő számára kiderült, hogy van itt egy sunyi alak, így már megy is a jel Attisra.
  • Krisztiánnak az nem tetszett, hogy eddig a kis szerelmére pakolta Soma a jeleit, szóval most revans, így Soma is kap egyet.
  • Attis nem mond semmi újat, már az elején tudtuk, hogy Gina a választott.
  • Utoljára érkezik Soma, aki elég hosszú lére ereszti, és a jószág az istennek nem akarja felfogni, hogy túllépte az adásidőt. Meg az én türelmemet is. A jel Attisra ment.
  • Mivel Gina és Attis egyformán két jelet kapott, így Soma dönt, ő pedig nem meglepő módon Attist választja. Gratulálunk!

Címkék: 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bianka_M. 2016.11.29. 23:04:40

@Biriksz_Krokiksz!: nekem a fóbiáim ezek a dolgok- lencse, szemcsepp/krém.

Cimili 2016.11.29. 23:05:10

@Mók_Ica: Kroki volt, vagy Szörnycsi.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:06:56

@Bianka_M.: @Biriksz_Krokiksz!: nem akarlak meggyőzni titeket, nekem nincs vele bajom.... szeretem :)))

no mingyá jön lóri???

Mók_Ica 2016.11.29. 23:07:25

@Cimili: jól tette, bárki is tette :)))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.29. 23:07:39

Remélem Lórit berakják a BV-be. (Majdnem megrakjákot írtam berakják helyett.)

Cimili 2016.11.29. 23:08:10

@Cimili: vagy mégsenem, pedig kivi lettem volna az arcukra.

Almaka 2016.11.29. 23:08:18

@VV Erőlegény: Voltak hasonló karrakterek előbbi szériákban is, csak nekik már a nevükre sem emlékszel. Emlékszel Shadira vagy a favágó Ádámra vagy Bandikára.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:08:20

sufniban mindenki... téma a fingás.... ez mindig előjön..... :))))))))))))))

2016.11.29. 23:08:31

@Bianka_M.: @Cimili: délután egyik komtárs írt ezzel kapcsiban érdekeset, lényege kb az volt, dzsini nem feltétlenül követte (követjette) az eseményeket kintről -haláleset-, és hirtelen szóltak, h jössz vagy sem, és jött.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:10:05

@Cimili: itt vóóóóót ..... de minek????

2016.11.29. 23:10:10

@Cimili: dehogy, cecelégy.

naezjó... 2016.11.29. 23:10:17

Somának még Tyyvyyiey fingja sem volt büdös. Eskü, ez az embör könyörög a balek címért.

Almaka 2016.11.29. 23:10:53

@Biriksz_Krokiksz!: Azért az egyetemen csak passzíválasztatnia kellett csak össze kellett pakolni, ugyan már.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:11:02

fingás után dugás a téma.....

2016.11.29. 23:11:09

@Biriksz_Krokiksz!: követjette??? követhette bocsiiiiiiii

Cimili 2016.11.29. 23:11:14

@Biriksz_Krokiksz!: igen, ezt meg is értem, de nálam nem ezért zuhan. nem teccik, h ennyire napraforgóskodik.

MacákékIcukája 2016.11.29. 23:11:22

@Mók_Ica: Davidunk viccesen rohogott rajta :DDD

Cimili 2016.11.29. 23:12:08

@naezjó?: és akkor most ő vigye a lét? hát nem!!!!!

MacákékIcukája 2016.11.29. 23:12:39

@VV Erőlegény: igaz :D nagyon szeretnem ot a dontobe

MacákékIcukája 2016.11.29. 23:13:04

@VV Erőlegény: de amugy nagyon aranyosak Daviddal, tok jo baratok lettek

Mók_Ica 2016.11.29. 23:13:57

@MacákékIcukája: igen :)))

dugás után az önkielégítés a téma....

Bianka_M. 2016.11.29. 23:14:28

@Biriksz_Krokiksz!: persze, csak ha a történtek ellenére mégis vállal valamit, akkor érdekelhette volna annyira, hogy 1-2 órát szán arra, hogy megnézze mizújs. Főleg, hogy baromi nagy előnye lehetett volna belőle. És tudom, hogy valószínűleg nagyobb baja is volt meg mindenki máshogy dolgozza fel a dolgokat, de akkor is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:14:38

@Almaka: Shadira emlékszem, a másik kettőre nem, de azt se felejtsük, hogy Ati úgy egy nagyon gyenge karakter, hogy már majdnem három hónapja benn van, és már a legjobb hatban van...

naezjó... 2016.11.29. 23:15:42

@Cimili: Milyen remek üzleti tervekre lehetne kölcsönkérni tőle... Tyvy-TV, Evelyn-ivó, Dina-dánom. Na jó, befejezem, üdv mindenkinek.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:15:52

új téma, a nyalás

Bianka_M. 2016.11.29. 23:16:26

Gina vajon mit tesz hozzá ehhez a magasröptű beszélgetéshez? :)

2016.11.29. 23:16:33

@Cimili: nekem sem. @VV Erőlegény: ati david miatt tényező. @Almaka: nemtom, az egy teória volt, és éreztem benne igazságfaktort, h akár még úgy is lehetett. de komolyan belegondolni az egész játszmázásba nem vagyok hajlandó. :)

Cimili 2016.11.29. 23:16:43

gyerekek, én ezt uncsizom, jó éjt mindenkinek! :)

Almaka 2016.11.29. 23:16:49

@VV Erőlegény: Persze, ezt nem is vonom kétségbe.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:17:56

azt hiszem ezek az információk bőven többek, mint amit tudni szerettem volna......
győzőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő..... undi vagy..... pfffff

Almaka 2016.11.29. 23:19:09

@Bianka_M.: Ez az egész játékára igaz. Tegnapi kisfilmjében az volt a legizgalmasabb ami vele történt, hogy Tivyvel nem párbajozott.
@Biriksz_Krokiksz!: Lehet benne igazság, de akkor is inkább lusta volt szerintem még ahhoz is, hogy rákeressen.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:19:31

@MacákékIcukája: majd bemegy a sufniba egyedül éjszakára.....:))))

2016.11.29. 23:19:35

győző nemlétező szexualis élete miatti másokén csámcsogásán konkrétan hányinger kerülget.

MacákékIcukája 2016.11.29. 23:21:03

@Mók_Ica: sztem Mici most nagyon orul :D

tvbuzi 2016.11.29. 23:21:16

Győzi olyan mint Lugosi Béla

Mók_Ica 2016.11.29. 23:21:34

@Biriksz_Krokiksz!: mindig ezt csinálja.... és undin nyomja...

Bianka_M. 2016.11.29. 23:21:36

Vivi anyukája nézi egyáltalán a műsort, hogy ennyire büszke? :))

2016.11.29. 23:22:35

@Almaka: dzsini sem nem okos, sem nem taktikus, (mondjuk ezzel nincs egyedül a szériában), viszont a beszédhangja nagyon kellemes, felőlem rádiózhat. :))))

Mók_Ica 2016.11.29. 23:22:52

@MacákékIcukája: majd ha krisz kimegy, akkor fog igazán örülni :))))

@tvbuzi: igen, elég horrorfilmesen nézett ki.....

Almaka 2016.11.29. 23:23:31

@Bianka_M.: Figyelj azért nem embert ölt. Egy szerető anya mindig büszke a gyerekére.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:23:32

@MacákékIcukája: Most, ha eltekintek ezektől a szimpátiasegédpontoktól, amilyen a tied is Ati viszonylatában, a döntőbe szerintem az összteljesítmény alapján Dávidnak, Somának , és Krisztiánnak kellene bejutni (surranópályán felkészül Vivi ). Ha a három fiú jut be, akkor nálam Soma a nyerő szimpátia alapon. Különben nekem imponál Krisztián nyugodtsága is. Ez nála nagyon nagy önfegyelemre vall !

Mók_Ica 2016.11.29. 23:24:08

@Bianka_M.: biztos.... de a villa előtt is így nevelte a lányát..... szóval neki ez tetszik.....

Almaka 2016.11.29. 23:24:28

@Biriksz_Krokiksz!: Én valahogy többet vártam tőle.

MacákékIcukája 2016.11.29. 23:25:10

@VV Erőlegény: valszeg igy lesz, bar Soma ugyanugy nem csinalt semmit mint Ati, Evetket ujjazta azt' szevasz. Tuja o is

2016.11.29. 23:25:26

@Mók_Ica: @Bianka_M.: lehető legrosszabb döntés volt ez a csóka műsorvezetőnek.

tvbuzi 2016.11.29. 23:25:37

@Bianka_M.: lehet, hogy a szülők más változatot kapnak.

2016.11.29. 23:26:24

jáááááááááá reklám filmzene imagin dragon! <3 <3
pusztulok!

Bianka_M. 2016.11.29. 23:27:45

@Almaka: ez igaz, de indokolatlanul sokszor hangzott el az, hogy milyen büszke rá. Azért ilyen műsor után sztem a te szüleid nem dícsérnének meg. Attól még persze szerethetnek de néha nem árt megmondani, hogy vegyél már vissza. És azt is mondta, hogy ne változzon meg. Mivan???? :)))

Almaka 2016.11.29. 23:28:04

@VV Erőlegény: Somát meg egy kicsit önmagától féltem. Tivy és Evelin nagyon kifogja akkor használni. Túl naiv és fiatal még ennyi pénzhez.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:28:34

@Biriksz_Krokiksz!: Nem osztom a beszédhang kellemesség véleményedet. Pont hogy egy idegesítő frekvenciába emelkedik a hangja, különösen amikor idegeskedik, és rossz az intonációja is. Gina nekem is csalódás. Egyáltalán nem okos, egyáltalán nem taktikus, és nem is nőies, pedig azért ebbe a műsorba az is kellene egy női karaktertől.

Almaka 2016.11.29. 23:29:31

@Bianka_M.: Most ha azt mondaná nem büszke, Vivi összeomlana az meg mire lenne jó, 12 nappal a vége előtt?

Bianka_M. 2016.11.29. 23:30:03

@tvbuzi: most hirtelen végigfuttattam a vivi összest a fejemben de akkor kb. mindent ki kéne vágni, ettől függetlenül lehet, hogy van egy szülőkímélő változat :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:30:12

@MacákékIcukája: Akkor nem egy műsort nézünk. Volt egy szállodahét, ahol nagyot alkotott. Van, amikor humoros, van amikor együttérző, persze néha tujul is, de ilyenkor is meg-megvillan néha.

Mók_Ica 2016.11.29. 23:30:53

@Biriksz_Krokiksz!: nem volt más jelentkező.... höhöhöhö

jó éjt mindenkinek, megyek aludni.... mingyá holnap....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:31:54

@Almaka: Ezt az érvelést, hogy kinél van jó helye a pénznek és kinél nincs, nagyon nem bírom. Nem csak nálad, bárkinél, úgyhogy ne vedd személyeskedésnek....

2016.11.29. 23:31:59

@VV Erőlegény: normál beszédhangjára értem (rádiót sskk nem is hallgatok, paradoxi)

2016.11.29. 23:32:28

@Mók_Ica: elhiszem! (hazudok!) :))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.29. 23:35:04

@Almaka: Egyébként szerintem Soma sokat ért a műsor során, sokkal többet, mint három hónapot!

2016.11.29. 23:35:16

egyetlen előnye, h maradtam a mai bv-re, egy filmajánló alatt bejátszott zene, amit imizek, és rég hallottam :)))) offolok, naná:

radioctive
www.youtube.com/watch?v=ktvTqknDobU

Bianka_M. 2016.11.29. 23:35:40

@Almaka: az sem lenne jó, de mondhatta volna, h szereti meg minden, de úgy csinált mintha vivi kurva faszán lenne összerakva. Ebből én vivi helyében arra következtetnék, hogy teljesen okés, hogy kiakasztok másokat, állandóan rámászok a pasikra, a meztelenkedésem senkinek sem kellemetlen, jó, hogy önző és egoista vagyok. És persze gyönyörű is. Meg önállóan kb. életképtelen. Nem mondom, hogy más makulátlan de a visszajelzések is mások.

2016.11.29. 23:37:16

@Mók_Ica: jó éjt, lépek én is lassan.

(és nincs sormintám, semmi hajráááá akárki ikszdé) :( tökszomiszmájli.

Almaka 2016.11.29. 23:37:56

@VV Erőlegény: Nálam pedig számít. Attiláról pl elhiszem, hogy apukájának segítene, hogy ne kelljen külföldön dolgozni így Atti - Soma párbajnál én azt hiszem Attira szavazok. Műsort egyik sem csinálta, az alapján egyik sem érdemli meg.

Almaka 2016.11.29. 23:39:15

@Bianka_M.: Vivin már semminem segít akár mit mondanak neki. Utolsó hetekben pedig így is úgyis ráfog tenni egy lapáttal.

Bianka_M. 2016.11.29. 23:41:37

@Almaka: még erre? :)) nyilván nem fog már változni, nem is tudhatjuk, hogy eddig otthon milyen visszajelzéseket kapott. Csak ez most kicsit sok volt a róla látottak alapján.

tvbuzi 2016.11.29. 23:43:26

@Bianka_M.: Zsolti szerint is csodálatos, fantasztikus, csillámpóni,...

Bianka_M. 2016.11.29. 23:43:38

Jó éjt mindenkinek, aki még bírja :)

2016.11.29. 23:43:47

@Almaka: és ati-dávid párbajnál? (én ellene is atira, mert mmkk a kicsikkel vagyok, dávid pedig a vv után is sok lehetőséget kap/hat) ((meg amúgyis neki nagyon nagy és erős szavazóbázisa van))

Bianka_M. 2016.11.29. 23:44:41

@tvbuzi: csofacsi :) és akkor nem kell szenvedni a leírással.

2016.11.29. 23:45:18

@tvbuzi: zsoooooti a védelmem alatt áll!
(hazudok, kicsit)
XD

tvbuzi 2016.11.29. 23:45:54

Visszavonulok én is

2016.11.29. 23:46:09

@Bianka_M.: :))))))))))))))))))))))))))))

Almaka 2016.11.29. 23:47:00

@Biriksz_Krokiksz!: Ez jó kérdés. Akkor azt hiszem nem szavaznék, bár elég kicsi esélyt látok Attilának arra, hogy döntős legyen.

2016.11.29. 23:59:24

dávid - soma lesz a végső párbajpajti, fogadni mernék // eredményre már nem annyira.

(na, tényleg lépek)

jóéjt mindenki!

Rémület 2016.11.30. 00:00:55

Ati apukája felhozta Atit. Nem várt fordulat. Finoman még arra is célozgatott, hogy nem fog nyerni, de akkor se keseredjen el. Az jött le, hogy ez egy teljesen normális, szeretettel teli apa-fiú kapcsolat.

Dávid meg vegye fel a szemüvegét! Legalább egyszer.

dr. sziszi 2016.11.30. 05:49:39

Dáviddal nyereti meg az rtl, ez egészen biztos

Krétagarbó 2016.11.30. 06:46:20

@VV Erőlegény: favágó Ádám az aurelios szeriában volt. Ő volt az a roppantul értelmes és szimpatikus figura, aki meg akarta gyújtani a fingját.

Pittabácsi 2016.11.30. 08:01:28

@Krétagarbó: Jajjj ne is emlegesd. Mekkora egy kretén volt az a gyerek. Igazi izomagyú. Esze az semmi. Fogd meg jól. :D

Krétagarbó 2016.11.30. 08:10:36

@Biriksz_Krokiksz!: engem konkrétan kiráz a hideg a hangjától. Amikor elkezdi darálni a sérelmét ugyanazon az idegesítően magas hangszínen, szünet és levegővétel nélkül, hát esk azt várom, mikor fullad meg.

Krétagarbó 2016.11.30. 08:13:16

@VV Erőlegény: sztem is ez a három fiú lesz döntős. De nekem most Dávid a favorit, bár Somát sem fogom bánni. Ő és Mici jelleme volt fejlődőképes.

Krétagarbó 2016.11.30. 08:26:04

@mindenkinyugodjonleapicsába: játékot játszottak: gongszóra le kellett merevedniük, nem mozoghattak, nem beszélhettek és beküldtek hozzájuk embereket (Zsófit egy szál pendelyben, egy öreg lotyót, egy csoport japán turistát a Hősök teréről fényképezőgépekkel, két undi nyomorultat, az egyik ilyen borat naciban blöee) és nekik kellett volna a szobrokat kimozdítani, megzavarni. Soma és Gina végül megmozdultak, a többiek nyertek. A nyereményük az volt, hogy egy szerettükkel kontaktolhattak. Ati telefonon beszélt, dávid és vivi anyuja, krisz apuja pedig bejött, de csak egy üvegfalon keresztül beszélhettek. Dávid és Ati megható jelenet volt, vivi anyukája mint egy dadus néni a hülegyerekkel, Krisz az apjával meg mintha a beszélőn lettek volna a markó utcában. Ez most jópofa rész volt.

2016.11.30. 08:39:55

@Krétagarbó: nekem dzsini annyira semleges es sulytalan, egyedul a hangja eri el az ingerkuszobomet, mondjuk osszehasonlitva vyvyevel.

mézescsók 2016.11.30. 10:56:17

@ficekence: Hamarosan megindul ellene az össztűz. Néhány kommentben már érzem, hogy meglelték a következő kicsinálható karaktert. Kicsi utána gondolással megérthető a "napraforgózás". Nem hogy nem maradt, már eleve sem volt olyan játékos, akiben megbízhatott volna, akivel játszhatott volna. Nyilván vannak hibái (akaratosság), de szerintem végig nem találta meg igazán a helyét.

Perah 2016.11.30. 14:22:21

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ja, engem is elkapott ez a nyomorult hányós-hasmenéses vírus, több napig csak feküdtem, mint valami zombi. Lehet, hogy direkt szabadították az emberiségre?! :D

ficekence 2016.12.01. 10:58:46

@mézescsók: Jól gondoltad! :D nagyjából elolvastam a tegnapi véleményeket, megint működik az agymosás, a csorda szellem. Hihetetlen mennyire tudják szétcincálni azt akit nem kedvelnek. Figyelem amióta beköltözött, Először evelyn és Zseri mászott rá, nem semmi módom. Akkor Kárszeg bevédte, de nem sokáig, mert Mici féltékeny lett és a papi is becsicskult. Arról nem beszélve, hogy harmadiknak ott lenni velük nem lehetett valami kellemes, nem tarthatta a gyertyát. Kénytelen volt Zsoltiék felé nyitni, akkor ráfogták, hogy napraforgó. Szegény azóta keresi a helyét, amióta bement a villába. Valóban egy kicsit idegesítő néha ahogy védi magát, mert nagyon gyorsan beszél, de ki itt a tökéletes?? És ezt nem csak a villalakókra értem. :D Én biztos, hogy rá szavazok, csak remélem, hogy a főtuja nem kerül vissza a villába.
süti beállítások módosítása