Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x90 - Nagyon remélem, hogy Vivi valami életmóddal kapcsolatos műsort kap a VV után

2016. november 25. 07:31 - Chat Géza

kepernyofoto_2016-11-25_7_10_27.png

Ez most egy rövid, de velős hogyvolt lesz. Amúgy is három dolog történt: volt rituálé a kecskével, volt egymás külalakjának ócsmárolása, de Vivi formabontó edzéskultúrájának bemutatása se maradt el. Az említett kecskés jelenet arról szólt, hogy a még kedd este megszavaztatott Melyik állat döntse el, hogy ki legyen a sufni? feladatot megcsinálták. Jött Ricsi, a kecske, aki a kertbe kibaszott salátás tálakból "jósolt". Amelyik csapat kosztjához előbb odament, azok vonulhattak a sufniba. És amikor Dávid és Krisz tudományosan értekezik arról, hogy a répát előre meg kell rágni, mert úgy jobban érzi majd a zamatát a kecske, akkor azért lefordultam a kanapéról. Ők nyernek, de ez most mindegy. Ezzel mindenki jól járt, hisz nem kell az őrült keféléshez asszisztálni. Ezt mindenki belátja, kivéve Vivi, aki szerény személye ellen irányuló támadásként éli meg azt, hogy melyk tálból evett az a telibe vert kecske.

A második bejátszó Vivi edzéstervéről szólt. Az oké, hogy nem akar edzeni, és megint Dáviddal vagy Somával, részemről húgy mindegy, arról vitaértekezik, hogy miként is kellene enni és edzeni, mert az nem oké, hogy gyúrás közben letol egy chipset. És bármennyire is szeretné azt hinni, hogy a diétás étel nem diétás flamóval való bepuszilása kioltja egymást, vagyis se nem hízlal, se nem fogyaszt, sajnos kurvára nem igaz. Mindegy is, mert Vivi szerint fogyózzon az, aki alapból is ronda. Ez már-már Aranypart Pókmajom szintű ékes szólás volt, aki azt találta mondani, ugye, hogy "Dolgozzanak a szegények!". Mivel Vivi azért tényleg összeesett így az eltelt 90 nap alatt, ezért tényleg edzenie kell, ezt maga is belássa, úgyhogy bekeni magát valami krémmel, aztán befóliázza magát. Ennek amúgy van értelme, a folpack alatt jobban izzad az ember, jól oda lehet pörkölni vele a felhalmozódott zsírnak, de nem úgy, ahogy Vivi csinálja, hogy nem 2 rétegben, hanem 22-ben küldi fel magára a fóliát. Kicsit robotzsarus lett a mozgása, de nem érdekli, ő így edz. Kivonul Ginával, aki elkezd fekvenyomózni, mert azt hiszi az karra megy, majd Vivien lebassza, hogy ezt nem szabad, mert ez mellre megy, és ettől összemegy a melle. A nagy edzésből sokat nem kapunk, csak annyit, hogy Vivi a szobabiciklin tekerve kérdezi Dávidot, hogy kész van-e már a sült kolbász, majd benéz az ablakon és látja is, hogy Ati már burkol, úgyhogy pattan is le a gépről, azt már pusztítja is a zsíros kolbit. De  puffasztott rizzsel ám, hogy valami diétás is legyen a menüben. Az ilyen válogatott ökörségek jól működnek, szerintem egy websorozat jó is lenne, amiben lekövethetnénk Vivi nagy fogyását. Dietetikushoz járna, egy személyre szabott Kathy Béla üvöltene fölötte mindig, hogy mit és hogyan kelle csinálnia. Imádnám. Mert

Ami jólesik, az nem lehet egészségtelen.

- mondja Vivi.

Végén még mindenki elhordta a másikat a bús picsába, mivel egy feladat keretein belül csapatonként kellett megénekelni, hogy a másik csapat tagjai miért nem lennének jó modellek. Miciék csak jelzőket dobálnak egymás mögé, hogy Vivi narancsbőrös, nagy az ínye, eláll a füle, a füldet súrolja a picsája, stb., míg Zsoltiék olyan mondatokkal jöttek, hogy Papinek megvan a teste és az arca, hogy modell lehessen, csak a hajának kéne kinőnie, hogy ő lehessen a Palvin Barbi. Az elején azt mondja Vivi, hogy lóra leperegnek ezek, mert a villán kévül megfordulnak utána a faszik. Mondjuk azt nem mondta, hogy 180 vagy 360 fokot fordulnak. Aztán persze másból sem áll a szegmens további része, mint kanapén duzzogásból, amibe kánonba besegít Gina is, aki szintén kapott némi savat. Kicsit elkezdi befúrni magát Zsoltiékhoz, de jobban fosik ő Krisztiánéktól, hogy tényleg kifordítsa a köpönyegét, úgyhogy csak elücsörög velük. Vivien azt hiszi, hogy ez is telefon és beleszól, baszd ki, hogy ne csiki-csukizzon már, hanem döntsön, geci. Ennyi. Magam se mondhattam volna szebben. Legyen is ez a végszó. Ámen.

Fontos! A nézők megszavazták, hogy a vasárnapi párbaj győztese ne kapjon védettséget.

Címkék: vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2016.11.25. 23:29:31

@Bianka_M.: tuTTam :))))
jó éjt neked :)))

tvbuzi 2016.11.25. 23:29:37

Visszavonulok arisztokratikus magányomba

Mók_Ica 2016.11.25. 23:31:03

@tvbuzi: jó éjt :)))

én is húzok bőrt a szemeimre :))) holnap folyt.köv :)))

2016.11.25. 23:35:14

@Commodore: erre rá kellett gugliznom, de annyira tudtam, h poén lesz!

MacákékIcukája 2016.11.25. 23:42:52

@Mók_Ica: na megiscsak lehetett visa-val online fizetni, megrendeltem a hugom cimere jeeee :))))))

2016.11.25. 23:48:54

(mindeközben ott ragadtam az rtl2-n, és az alábbi párbeszédfoszlányra figyeltem fel - barátok közt, halványlila gőzöm sincs, h ki-kicsoda)
-ugye milyen kedves ember?
-ja, mint egy krokodil!

XD

(amúgy nekik is van zsótijuk, szóval oda is bemórikálom, h
HAJRÁ BARTAZSÓTIIIII!)

MacákékIcukája 2016.11.25. 23:52:03

@Mók_Ica: izgiiiii :D tok kinakarom probalni, eddig csikokat hasznaltam, erre most kivi leszek

MacákékIcukája 2016.11.25. 23:52:40

@Biriksz_Krokiksz!: latod, a krokik mmkk kedvesek :)))))

2016.11.25. 23:56:40

@MacákékIcukája: dehogy, ott is megoszlott a vélemény, degledarálóan használták a krokodil szót. :////

2016.11.26. 00:05:23

@Spitzbauer: a dire straits utalásra nagy szerit küldök neked.

Avanivi 2016.11.26. 00:09:45

@Biriksz_Krokiksz!: Krokikám, elkaptam a vírusaidat.

2016.11.26. 00:15:27

na. visszanéztem az elejét. atti és david köntösben ülnek a kanapén, atti ölében a rózsaszín plüsscsillámpóni, és épp dávidot fényezi, aki közbeszól, h elpirul. erre mondja neki atti, h "nem kell még elpiruljá', tesó, még le van takarva a combom, majd ha így (mutatja) kivillantom, akkor!"

sztem vicci vót, dávid meg szép.
de azért zárójelben:
(hajráááá zsóóóóti!)

dero80 2016.11.26. 00:17:00

@Brandy9: nem csak a válaszai, a testbeszéde is félelemről árulkodott. ahogy elfordult, ahogy betakarta magát...

2016.11.26. 00:22:37

@Avanivi: még nem volt időm kinyomozni, h ki ragasztotta rám, de pusztító járványvihar van, és természetesen bocsmá', h képes voltam olyan genyó lenni, h ide a közösségbe jöttem-mentem a nyavalyámmal (zsóóótikampány, na!) :/ oscillococcinum marha jó, toljad ezerrel! (ez viszont hóttkomoly)

dero80 2016.11.26. 00:27:11

@Mirocska: ha Krisz elég kemény vele szemben, akkor számíthat a sajnálat faktorra. itt ezt kint már régen tudjuk, nem biztos, hogy eléri az ingerküszöböt...

Cimili 2016.11.26. 00:27:29

Csak visszagyüttem, h elújságoljam a hírt. Bencus nyert a Cometen, legjobb social media szereplő kategóriában. Már megérte, h itt hajráztam neki. :)

Cimili 2016.11.26. 00:28:43

@Biriksz_Krokiksz!: Sztem is vicces vót, tök jó, h nem felejtetted el és visszanézted, köszi is! :)

2016.11.26. 00:35:42

@Biriksz_Krokiksz!: Azokat csak szeretné mindenki.
Szerivan, jojcakát!

2016.11.26. 00:38:59

@Cimili: bencúr szépen kinőtte magát, a trollkodásaitól kifejezetten kipusztulok, és grat! :)

másikra: sskk nem felejtek, ezt meg depláne nem ;) igazából nekem az volt furi, h mindenki átsiklott felette, pedig mekkora poén volt már - kicsit zsótim ellen is, de akkor is ;)

2016.11.26. 00:55:35

micihez: a nőként kezelést / bánásmódot pont nem a zsóóótihoz intézett beszédében kell(ene) felhoznia, ezt a témát pappival kéne inkább tisztáznia elsősorban. (zsóótival azért nem, mert ő is csaj)

dero80 2016.11.26. 00:58:53

@MacákékIcukája: szia! utalj anyudnak. Az ő bankkivonatán szerepelnie kell az iban kódnak, úgy kezdődik: Huxx, aztán a számlaszáma. Ami még kell, az a fogadó bank swift kódja, Mo-on 8 karakter, mindegyik bank honlapján megtalálható.de ez is segíthet: swiftkod.hu/ arra figyelni kell, hogy az utalásod T+2 nap teljesül jóváírásként anyud számláján. lehet T+1 nap is, ha Norvégia csatlakozott a sepához, ezt nem tudom, de jobb, ha egy nappal többel számolsz. De így csak max 2-3 nap hitelbe vered anyut.

MacákékIcukája 2016.11.26. 01:08:29

@dero80: koszcsi, kedves toled. Kozben megoldodott a dolog, mert online is tudtam fizetni :) szoval megrendeltem a cuccot (amugy felesleges volt a stresszeles mert ejfel elott lattam h hetvegere is kitoltak a black friday akciot, a VV-s promo mukodott, en is racuppantam :D)

2016.11.26. 02:36:31

(berágtam!) sajnálom, de én a kicsikkel vagyok, és szeretek izgulni a meccseken, dávid viszont pont hogy belerondít ebbe. eleve nem is értem, h mit keres pont a vv-ben, holott annyira tökéletes:
szép-okos-taktikus-iskolázott, senkinek nincs a leghalványabb esélye sem nyerni ellene.

tojok is bele a szurkolásba.

(nagyon uncsis, már úgyis mindenmindegy leszarom az egészet - utolsó: hajrá zsóti!)

2016.11.26. 02:49:50

...és amúgy hallgassatok sok lumineerst ;))))))))))

Costanza 2016.11.26. 06:29:28

Zsolti Angelina Jolienak hiszi magat?.. Omg. Akkor tenyleg senki nem nohet fel hozza.. Azt mar tudja, hogy elvalt Angie? Mi lesz igy a vilagbekevel? Akkor Zsolti szerintem ikreket szulni is akar majd, ez tuti fix.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.26. 06:47:03

@Biriksz_Krokiksz!: Nincs bajom Dáviddal, csak annyi, hogy egyfajta műsoroarazitának tartom. Bement abba a sok lány férfit keres, vagy egy férfi sok lány közül keresi a párját műsorba, amit ugyancsak Bence vezetett. A rengeteg csaj közül nem sikerült egy párt kiválasztania. Aztán bejön a VV 7-be, ahol az adottságaival egy domináns szereplővé is simán kinőhetné magát, erre betujul egy nálánál is jellegtelenebb, ráadásul ostoba Atival párban. Ez a műsor nem erről szól! Ez arról szól, hogy három négy hónapon keresztül produkálnod kell magad, és szórakoztatni kell valamivel a nagyérdeműt, ha ügyes vagy, akkor ezt úgy teszed, hogy szimpatikus is maradsz a közönségnek. Az utolsó hetekben Gina volt a kedvencem, de most már kezdem ejteni őt is, mert ő is színtelen és szagtalan, most nálam Soma jön fel újra, mert láthatóan kezd kikeveredni az Evelin románcból ( nagy szerencséjére), utána betujult hetekre, és még most is tuja, de időről-időre csepegtet valami emberit, és néha humorosat is. Krisztiánban is vannak ilyen jelek, de sajnos a pszichopata jelleme elég gyakran előjön. Vivi túltolja az aktivitást. Szerintem a csapat egyetlen hosszútávon használható tagja Zsolti. Ha mondjuk Friderikusz Sándor költözött volna be a villába huszonévesen, akkor kb. őt is el tudnám képzelni ugyanezekkel a pozitív és negatív karakterekkel néhány hónappal a beköltözése után, amikor már teljesen elvesztette a kapcsolatát a külvilággal és nem kap visszajelzéseket, mint amilyen hibákat most Zsolti követ el.

Moltobene 2016.11.26. 08:09:41

@VV Erőlegény: jo reggelt! Ebben valoban van igazsag. Davidnal a legjogosabb kritika, ami felmerul, hogy mi a fityfenet keres itt? Miert nem tanul, keres egy jobb munkat, epiti fel maga az egzisztenciajat? Ha pedig mar itt van, valami produkciot szeretnenk latni, mert lassan alig ut el a mogotte levo kofaltol.

krumplicukor 2016.11.26. 08:17:09

Zsolti elrontotta ezt most, ha Attit hívja ki, szerintem Zsolti ment volna vissza. A párbaj előtti hét nagyon sokat számít, az utóbbi időben az emberek nagyjából az utolsó néhány nap alapján döntenek. Dáviddal szemben sajnos nincs esélye, amit én sajnálok, ennek a párbajnak a fináléban kellett volna bekövetkeznie.

krumplicukor 2016.11.26. 08:21:59

@Moltobene: Szerintem Dávid a legelfuseráltabb köztük, keveset tudunk róla, h miért alakult ez így, h szerinte a VV a karrierlehetőség a számára. A többieknél mind érti az ember, rossz családi körülmények, esélynélküliség, iskolázatlanok, munkanélküliek, veszíteni nem veszítenek a műsorral, bár nyerni se nagyon, ha csak azt nem, h néhány hónapig nem kell kajára költeni. Zsolti olyan még, h sokkal több lenne benne, de azok közül a körülmények közül ahonnan ő jött még az is nagyon dolog, h viszonylag egyben van. Dávidot nehéz hova tenni.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.26. 08:24:10

@Biriksz_Krokiksz!: lassan kerdezek szabalyosan nyelvvel, hogy Brusszel is megertse: m i e r t s z e p ? :DDDDD

csincsilla72 2016.11.26. 08:24:25

@VV Erőlegény: "Ez arról szól, hogy három négy hónapon keresztül produkálnod kell magad, és szórakoztatni kell valamivel a nagyérdeműt, ha ügyes vagy, akkor ezt úgy teszed, hogy szimpatikus is maradsz a közönségnek."
Óriási tévedés! Ez arról szól, hogy megnyerd a 36 milliót. Akár úgy, ahogy Dávid csinálja. Ügyesen a háttérben maradsz, amíg az ösztönlények produkálják magukat és kiirtják egymást, te csendben figyelsz, megúszod a párbajokat és akkor jössz elő, amikor a fásult agyhalottak már csak zombiként lézengenek a villában. Akkor kell szimpatikussá válnod a közönségnek, torz tükröt tartva a többi elé. Ott már jobb híján is téged fognak választani.
@Moltobene: "Dávidnál a legjogosabb kritika, ami felmerül, hogy mi a fityfenét keres itt?"
Viccelsz? 36 milliót. És remélhetőleg meg is nyeri, mert van esze:-) Beleáldozott 4 hónapot, ellátás van, ha belefér, miért ne? Róla nem fogsz hallani a médiában, mert valószínűleg nem is ezért van itt.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.26. 08:27:31

a koszones elmaradt, elnezest: joreggelt kivanok a t.kommtarsaknak, teaert vagy kakaoert lehet jelentkezni, adok hozza gyori veres jo ejszakat kekszet ingyer' es bermentve

Avanivi 2016.11.26. 08:40:50

" közösségi média Comet által fémjelzett fenegyereke, avagy a Legjobb social media szereplő Istenes Bence! "
Bencus, gratula :)

krumplicukor 2016.11.26. 08:59:27

@csincsilla72: Azért manapság ez nem ennyire egyszerű, a VV eléggé negatív bélyeg lett. Talán ha tényleg elvégezné az orvosit, akkor kevésbé számítanak, mert örülnek, ha van valaki, aki itthon marad orvoskodni, de még ez sem biztos. A "normális" munkahelyek mihelyst meglátják, h "VV győztes" (márpedig mindegyik végez egy gugli keresést, ha mást nem is), ugyanezzel a lendülettel teszi is félre a jelentkezési papírját...

csincsilla72 2016.11.26. 09:04:53

@krumplicukor: Ne viccelj már, ki az a hülye, aki beleírja a szakmai önéletrajzba, hogy VV győztes?:-) Pár év, és a kutya sem emlékszik rájuk. De ha megnyeri a 36 millát, azzal már el lehet indulni. Befekteti, mellette elvégzi az orvosit, és máris nem kell nyomorognia. Költözhet a világon bárhova, ott pedig még annyit sem tudnak róla, mint itthon.

KapitányG 2016.11.26. 09:07:24

@csincsilla72: Szociológiára jár, de halasztott a VV miatt. Egyebekben tökéletesen igazad van!

diómió 2016.11.26. 09:08:06

Miciről Felhánytorgatja Zsoltinak, ha kritikát hall,megsértődik és visszatámad.- Most pont ezt csinálta. Kiderült az igazság és ő támadja Kriszt. Mondja, Zsolti hazudik. -Ő már többször hazudta Krisznek, hogy sosem fogadott el pénzt qrásért. De... Erkölcsi érzék: Hiba, hogy Zsolti néha mutogatja magát. - Ő nyilvánosan b@szik, és a legnagyobb érve, hogy sosem adott vissza pénzt stricinek. Bravó.
Krisztián: Egy részről hazudik,-állítja hogy nem hazug kutyázta le Micit- párperccel előbb történt. Agresszív -ezt nem kell magyarázni, ugyan akkor be is csicskul, végül is mindig ő megy Mici (illetve a farka) után.
Dávid-van benne jó és van benne rossz is. Szerintem jól mutatta a kisfilm a BV-ben a vele való történéseket. Másrészt jól érvel, de lehet, hogy túl későn nyílt ki a szája. Ha jó taktikus lett volna, az elejétől Zsoltival haverkodik, és ketten röhögve jutottak volna a fináléba.- Dávid aktívabb lett volna Zsolti mellett, Zsolti pedig talán nem követett volna el egy csomó hülyeséget, ha érzi, hogy van mellette egy kitartó, intelligens ember. De Dávid az elég nyilvánvalóan homofób Ati mellett kötött ki, szerintem itt sok támogatót vesztett.
Szerintem először Mici esik ki, aztán Zsolt, Dávid megy vissza. De, hajrá Zsolti!

csincsilla72 2016.11.26. 09:16:26

@diómió: "Ha jó taktikus lett volna, az elejétől Zsoltival haverkodik, és ketten röhögve jutottak volna a fináléba.- Dávid aktívabb lett volna Zsolti mellett, Zsolti pedig talán nem követett volna el egy csomó hülyeséget, ha érzi, hogy van mellette egy kitartó, intelligens ember."
Dávid röhögve bejut a fináléba így is, és mi a francért segítené Zsoltot, az egyetlen embert, aki valóban konkurencia lehet a számára, abban, hogy szimpatikus maradjon? Pont erre volt szükség, a távolságra, hogy Zsolt egyedül maradjon, hogy hibázni kezdjen, megkattanjon és ezáltal antipatikussá váljon a nézők és a többiek számára. Ez egy játék, ahol csak egy győztest hirdetnek. A valódi vetélytársakat el kell lehetetleníteni és ki kell paterolni a vellából. Ati nem oszt, nem szoroz. Viszont Dávid őt sosem bántotta, sosem árulta el, mi ezzel a baj? Ati és Dávid külön megítélés alá esik.

csincsilla72 2016.11.26. 09:19:10

@KapitányG: Nem követtem az elején, akkor legyen szociológia:-)

krumplicukor 2016.11.26. 09:37:48

@csincsilla72: A net nem felejt. Ma már minden munkahelyen megnézik a közösségi oldalakat, egyéb netes megjelenéseket. Igen, külföldre lehet menni, pincérnek, ha nem szerez piacképes diplomát, de a piacképes végzettséget adó egyetemeket nem 25 évesen szokták elkezdeni.

Cérnahuszár 2016.11.26. 09:38:31

@krumplicukor: "A többieknél mind érti az ember, rossz családi körülmények, esélynélküliség, iskolázatlanok, munkanélküliek, veszíteni nem veszítenek a műsorral, bár nyerni se nagyon, ha csak azt nem, h néhány hónapig nem kell kajára költeni. "

dávid ha kijön, nem lesz mit szégyellnie. Az összes többinek igen.

Cérnahuszár 2016.11.26. 09:42:26

Ezért is kapja a szavazatom, nem égette le magát, ember tudott maradni és még műsort is csinált, én nem felejtettem el hogy Lórival hogy kiállt nem totojázott és levette a kendőt, most meg zsóti-párbajba sem tutyimutsiskodik, ahogy sokan azt szeretnék láttatni.

krumplicukor 2016.11.26. 09:44:32

@KapitányG: 2016 van. Minden valamire való állásra válogatni lehet a jelentkezők közül. Pl. Szabolcs, ha jól emlékszem nyomozó lett. Manapság létszámstop van a rendőrségen és ha van hely, brutális a túljelentkezés. És kemény fedhetetlenségi követelmények vannak. A valóságshow szereplő nem fér bele ebbe a kategóriába. Ez a realitás.

krumplicukor 2016.11.26. 09:46:17

@Cérnahuszár: Ez így van, csak hát ez a "külvilágban" nem így működik. Ő lesz VV Dávid és senkit sem fog érdekelni azok közül, akik nem nézték a műsort, h ő egyébként normális tag volt végig. Szerintem egyébként ő is a TV-ben akar maradni, akármit is mond. Ez a második műsor,amiben szerepel, ami azért nem hiszem h véletlen lenne.

Sanda.Ipse 2016.11.26. 09:52:08

Zanzásítva megnéztem a tegnapi összefoglalót. Dávidról abszolút hasonló a véleményem, mint Verőlegénynek. Elvolt, mint egy befőtt egy műsorban és az ölébe fog hullni 36 milla. Gratula! Egyéb vonalon, ahol meg kell dolgozni az eredményért (orvosi egyetem) egy nulla a pasi. Könnyű beleállnia Zsoltba, aki az önsajnálatával (néha én is a szívlapát után nyúlok) kínálja a támadási felületet. Érdekes módon a másik párbaj ellenfeléről tudomást sem vesz. Legfeljebb örül, hogy a durvább támadásokat majd Muci végzi helyette.
Ami Muci hazudozásait illeti, igaz. A legkevésbé sem kedvelem Kárszeg von Spártát, de a nő profi fellációja után kérdezett rá a témára, amit először az tagadott, majd akkor kezdett a mesébe, amikor Kárszeg azt mondta, hogy kinn úgyis megtudja. A nézők számára eddig sem volt titok, hogy a lány egy alkesz prosti. Érdekes legfeljebb az lesz, másnap milyen lesz kettejük viszonya.
Unalmas lesz a 3 hét Zsolt nélkül.

KapitányG 2016.11.26. 09:55:59

@krumplicukor: Ha a médiában akar maradni, akkor miért aggódsz a karrierje miatt?
Ha például Majkát látod a tévében, arra gondolsz, hogy mit csinált, hogyan viselkedett a Való Világban? Egyáltalán eszedbe jut, hogy VV-szereplő volt?
(Egyébként a "feddhetetlenség" két d)

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:01:39

Amúgy Kárszeg von Spárta reakciója számomra érthetetlen. Tényleg azt hitte, hogy egy szégyenlős lány- ahogy ő Mucit jellemezte - lepedőakrobatázik vele kamerák kereszttüzében hetekig?

diómió 2016.11.26. 10:02:18

@Sanda.Ipse: EKG
@KapitányG: Majka a VV-ben is csinálta a műsort, nem is akárhogy. Már akkor látszott a humora, a kommunikációs képessége, a kamerák előtti teljes fesztelensége, a tehetsége.
Dávid meg nem sokat csinál...

diómió 2016.11.26. 10:03:36

@Sanda.Ipse: Lehet, hogy Kárszeg azt hiszi, hogy éjjel és a sufniban nem veszik a kamerák....:-D

csincsilla72 2016.11.26. 10:04:43

@Sanda.Ipse: A hülye sokat dolgozik és beledöglik. Az értelmes meg pénzt keres:-)

KapitányG 2016.11.26. 10:06:49

@diómió: Van még néhány másfajta feladat is a médiában. Direkt megnéztem most az RTL-es adatlapját, és ez olvastam: "Mi lenne az álommunkád? - Autós újságíró"

Berborosz 2016.11.26. 10:08:23

@Sanda.Ipse: "ahol meg kell dolgozni az eredményért (orvosi egyetem) egy nulla a pasi"
Még ahhoz is nulla volt, hogy ebben a műsorban csináljon valamit. Az előző TV szerepében ("Vigyél el" - vagy mi) úgyszintén nulla volt.
És mégis megnyeri.

KapitányG 2016.11.26. 10:08:42

@diómió: És ha jól tudom, a szintén "nem sokat csinált" Milo is elég jó helyet talált a médiában.

MacákékIcukája 2016.11.26. 10:11:13

@csincsilla72: abszolut ekg! David jol csinalta, megvarta amig az idiotak kinyirtak egymast/magukat. 36 millaval en sem jatszanek, produkalja magat az akinek nem kell annyira :D

csincsilla72 2016.11.26. 10:13:54

@Berber Oroszlán: Mert így működik egy sikeres ember.:-) Ha kellően idiótákat válogatnak be vele együtt és ő ki tudja bekkelni, hogy azok kiüssék egymást, akkor ő lesz a nevető sokadik.
Nyilván neki a mások a preferenciái, mint Majkának. Nem az a célja, nem azért jött be, nem is az a habitus. Ha nem a reflektorfénybe vágyik, akkor bővel elég, hogy nem csinált hülyét magából, megcsillantotta az értelmi képességeit, az érveléstechnikáját és lojális maradt a barátjához.

MacákékIcukája 2016.11.26. 10:15:09

@csincsilla72: ja amugy raadasul David nem is az a parbajmeguszos tipus, kemenyen neki mer menni embereknek

MacákékIcukája 2016.11.26. 10:17:17

@KapitányG: Robin is (Szabolcs, Milos kommentedre)

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:18:47

@csincsilla72: át ige. Akinek a családi körülményei megengedik az orvosi egyetemet, soha nem dolgozott meg semmiért. Az embereknek úgy látszik, ez szimpatikus.

csincsilla72 2016.11.26. 10:18:48

@MacákékIcukája: Ez egyfajta tattika. Hideg fej és távolság megőrizve, nem szívvel játszunk.

csincsilla72 2016.11.26. 10:22:55

@Sanda.Ipse: Tudom, én úgy szoktam mondani, hogy a szegénység nem szégyen, de nem is érdem. Nem lesz sem jobb, sem értékesebb valaki attól, hogy nehéz volt a gyerekkora és minden szarért meg kellett küzdenie. Sőt, valószínűleg kiegyensúlyozottabb, boldogabb, mentálisan is épebbe. Az értékes ember önmagáért értékes. Él azokkal a lehetőségekkel, amiket a gép dob neki. Ha elvégzi az orvosit (mert a családjának fussa rá), akkor lehet belőle egy kiváló orvos vagy kutató. Nem hinném, hogy ez baj.

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:23:15

@krumplicukor: egyik szavaddal agyoncsapod a másikat
nah mindegy.

MacákékIcukája 2016.11.26. 10:26:52

@Sanda.Ipse: ergo az ember nem gondolhatja meg magat, ha latja hogy az adott karrier nm neki valo? En is otthagytam anno a jogot, akkor most en rossz ember vagyok?

@csincsilla72: vegigolvastam, mindenben ekg!!44négy
Francnak kell a musorozas meg az exhibicionizmus, a lenyeg a 36 milla, amibol huszonevesen faszan el tudja inditani az eletet, akar kulfoldon is. David idozitessel taktikazik es baromi jol csinalja. Miert kellene beleallnia a naponta torteno pitianer csicskagecizesekbe, amikor amugy is van lehetoseg a fo konfliktusoknal a kozeppontba kerulnie? Jol ervel, jo meglatasai vannak es ezerszer tobbet tett le az asztalra mint pl tujaSoma, aki csak meghuzza magat es megis istenitik itt paran az "aranyszive" miatt.

Berborosz 2016.11.26. 10:27:31

@csincsilla72: Vagy attól lesz "sikeres", hogy kellően idiótákat válogatnak be vele együtt, tehát most se kell csinálnia semmit.
Az orvosin viszont kellett volna...

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:29:03

@Sanda.Ipse: na ja, dávidnak nem lehet indulni ezért a nyereményért, mert biztos jó körülmények között él és csak potyázni akar még itt is,
de a többi indulhat, ők potyázhatnak, nekik nem kell megdolgozni meg a pénzért igaz?
nekik jár meg mert eddig szar körülmények között éltek?
a kettős mérce hol kezdődik?

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:29:04

@csincsilla72: nem az a baj, hanem az, hogy nem élt a lehetőséggel. Ahol meg kell dolgozni az eredményért, feladja. Verőlegény hívta fel a figyelmet, hogy egy tévéparazita. Tényleg, most megnéztem, szerepelt a Vigyél magaddal műsorban is.
Egy értelmes fiatal pasi nem ilyen blőd műsorokban keresi meg az aznapi fehérjeturmixra valót és múlatja az idejét.

2016.11.26. 10:34:08

@Sanda.Ipse: Dávidunk dolgozik/-ott, van/volt munkahelye. Ellentétben pl FoSomával meg Vyvyvel.

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:35:26

@Cérnahuszár: kész tény, hogy potyán hullik az ölébe a főnyeremény, mert nem tett érte semmit.
Amúgy relax! Mindenki számára elég egyértelmű, hogy viszi a fődjíat, nincs miért aggódni. Csak éppen nem érdemli meg.

KapitányG 2016.11.26. 10:36:29

@Sanda.Ipse: "Akinek a családi körülményei megengedik az orvosi egyetemet, soha nem dolgozott meg semmiért."
Ezt odahímzem a falvédőmre...

MacákékIcukája 2016.11.26. 10:36:45

@Sanda.Ipse: @Spitzbauer: igen, Davidnak szuper munkahelye van, az angolt is tok jol, aktivan hasznalja (es nem angliai mosogato-szinten!), volt fonoke ks tok jokat mondott rola.

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:36:52

@MacákékIcukája: a soma arany szíve, ahogy zsótit próbálta kiakasztani hogy itta előtte a nyers tojást és kínálgatta :)
és sikerült is neki, zsóti szépen sipítozott
a többieket is így kezelgeti, egy trollolo, ezzel nincs is baj, csak nem az az aranyember :)))

csincsilla72 2016.11.26. 10:37:20

@MacákékIcukája: EKG:-))
@Berber Oroszlán: Egyrészt, azt kezd magával, amit akar. Az esze megvan hozzá. Az, hogy kiket válogatnak be vele, nem rajta múlik. Bement, körülnézett, leszűrte a tapasztalatot és kivár. Ezt hívják tattikának.
@Sanda.Ipse: Mi az, hogy tévéparazita? Aki nem cirkuszi bohóc? Bocsánat, de ki definiálja, ki való egy ilyen játékba? A szerkik beválogatták. A cél a fődíj. Azt játszhat benn, amit akar, egy dologra kell figyelnie: maradjon szimpatikus a nézők többségének úgy, hogy közben hozzásegíti a fő riválisokat az idő előtti elhulláshoz, illetve csak a szükséges konfrontációkba megy bele.
Nem évekre falazta be magát. Nyilván van annyi esze, hogy lássa, milyen stratégiával hullhat az ölébe munka nélkül 36 milla, amivel az egész életét megalapozhatja. Tényleg hülye, hogy él a lehetőséggel?

csincsilla72 2016.11.26. 10:38:14

@Sanda.Ipse: Ne legyél ennyire irigy. :-)

Costanza 2016.11.26. 10:40:42

Naaa, most akkor hogy lesz igy cicaeves, ha Krisztianban ilyen nagy belso harcok dulnak hogy egy hivatasosba szeretett bele. Ez zavaro. Krisztian egye meg a cicat. ugyis megfogja. hihii

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:40:54

@Sanda.Ipse: de tett érte, csak neked az nem teljesítmény :)
mert azt szeretnéd ha olyan lenne mint a többiek
akik meg rá szavaznak, azok szerint az
nem vagyunk egyformák :)

a relax neked kell majd, ha esetleg tényleg megnyeri, még semmi sem biztos, voltak már fordulatok a vv történetben.

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:43:13

@csincsilla72: egymást kell minősítenünk? Eddig azt hittem, hogy a játékosokat:)
Egyiktől sem irigylem, mivel magam soha nem vennék részt ilyen műsorokban. Előlem nem tudja elvinni a fődíjat. :)

hereverő heverő 2016.11.26. 10:47:55

Lónapot kedves hogyvoltlakók.

Gyorsan végigolvastam az utolsó pár kommentet. Dávidnak van munkahelye és esze is hozzá. És tuti, hogy vannak álmai és céljai is, amiket megpróbál elérni. Ehez valószínűleg pénz kell, tehát elmegy ilyen vigyélel meg valóvilág "showműsorokba", felveszi érte a gázsit, meg esetlegesen a nyeremény, és szevasz. Érdekes mód pl. Bochkor Gábort sokkal kevesebbet ekézik azért, mert "nem tett le semmit az asztalra", ez amit most Dávid csinál semmivel sem kevésbé értékes. Illetve Bockor is érdemtelenül kapta a Bumeráng után a milliós fizetését, mert "csak" szórakoztatott egy pár százezer-millió embert. Már akit szórakoztatott... Most Dávid is szórakoztat azzal, hogy elvállalta a szereplést. PONT.

csincsilla72 2016.11.26. 10:48:10

Jogos, túltoltam. De azért hadd tegyem hozzá: meglehetősen előítéletes dolog valakit csak azért megszólni vagy minősíteni, mert jó körülmények közé született és nem az utca nevelte. A burzsujozást mindig rühelltem.
De igazad van, peace!

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:51:50

@Sanda.Ipse: höhö, te nem minősítetted azokat akik dávidra szavaznának?
"Akinek a családi körülményei megengedik az orvosi egyetemet, soha nem dolgozott meg semmiért. Az embereknek úgy látszik, ez szimpatikus. "

ezt úgy nem bírom az emberekben, ezt az érzelmi zsarolást, a "gagyit értékeled mekkora nulla vagy már" közben meg a te feltételezésed olvashatjuk amit másokról gondolsz, és azokat teszed felelőssé érte mintha ők gondolnák...

am dávid is épp erre mutatott rá zsóltinál, világosan érthetően, de zsóti nem értette miért mondja.

Sanda.Ipse 2016.11.26. 10:52:38

@csincsilla72: nem azt minősítettem, hogy hova született, hanem azt, hogy nem élt a lehetőséggel (otthagyta az egyetemet).
Na, részemről ennyi volt. További jó szórakozást!

hereverő heverő 2016.11.26. 10:53:52

És ezennel el is köszönök, "mert vááár a buzibááár ! Melltartó, bébidoll és tűsarkú cipő " :))
A valóság az, hogy túl jó idő van a négy falhoz, szóval sürgős kirándulnivalóm akadt. Bébidoll helyett lélegzős kabát, tűsarkú cipő helyett vízálló bakancs.

Sziasztok

Cérnahuszár 2016.11.26. 10:54:35

@Cérnahuszár: jav: "és másokat teszed felelőssé érte mintha ők gondolnák..."

ez a színtiszta manipuláció amit zsótiban sem bírok.

csincsilla72 2016.11.26. 10:57:28

@hereverő heverő: Jó neked, én melózom.:-( Úgyhogy vissza is térek a munkához, mert nem haladok.

slara 2016.11.26. 11:09:40

@Sanda.Ipse: Az a lényeg, hogy Zsoltikád maga a jóindulat, a megértés, a tolerancia, az önzetlenség, a szeplőtlenség, a tiszta lélek....jajj hol 1 vödör, a tegnapi vájlingok fullra lettek az összefoglaló alatt

Rémület 2016.11.26. 11:39:08

Dávid nem valami lyukban lakik? Nem úgy tűnik, hogy a krőzus szülei a segge alá tolnak mindent. Olyanról is hallottam már, hogy szegény család gyereke is elvégezte az orvosit. Hagyjuk már ezt a csóró Zsolti, burzsuj Dávid hülyeséget!

pomac 2016.11.26. 11:43:51

@Sanda.Ipse: "Érdekes módon a másik párbaj ellenfeléről tudomást sem vesz" azért nem vesz tudomást mert zsolti hívta ki ,nem pedig mici

Mók_Ica 2016.11.26. 11:44:22

szasztok :))) nézzétek..... van amelyik találó :)))

rtl.hu/rtl2/valovilag/ok-a-villalakok-hasonmasai

mindenkinyugodjonleapicsába 2016.11.26. 12:05:15

@Rémület: azért azt ugye tudjuk, hogy ami a bemutatkozó kisfilmekben van, nem feltétlenül fedi a valóságot? :)

diómió 2016.11.26. 12:45:36

Megnéztem Mici kisfilmjét. Hát.. "Szerencsére könnyű életem van, így nem kell reggeltől estig robotolnom munkahelyen...A tökéletes külső nagyon fontos..Volt egy kapcsolatom, ő mindent kifizetett nekem.Elmentem Ibizára, elba@sztam 1 millió kettőt, hazajöttem, várt egy autóval. Volt olyan 2-300 ezreket elköltöttünk egy éjszaka alatt. Jó volt, csak az volt a baj, hogy be akart zárni...Amióta szakítottam, egyfolytában bulizok... " Csak azoknak, akik rá szavaznak. Meddig tartana a 36 millió?

mindenkinyugodjonleapicsába 2016.11.26. 13:34:19

@diómió: de ezt nem értem, most az alapján kell szavazni, hogy meddig tart a pénz? Az nem annak a dolga aki megnyeri, hogy mit csinál utána vele?

miciur 2016.11.26. 15:21:18

Hajra David! Magasan o erdemli meg a legjobban a nyeremenyt ott bent, ki nem szarja le, hogy nem vegezte el az orvosit, a tobbiek odaig sem jutottak el, hogy belulrol megnezzek a SOTE-t

Cimili 2016.11.26. 16:05:29

@csincsilla72: mint régebben annyiszor, most is ekg. :)
süti beállítások módosítása