Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x84 - Az análvonaton mégis csak van fék

2016. november 19. 08:35 - Scott Pilgrim

Tovább robog ezen a héten a Való Világ a Való Világban, meg Papi a Havas Henrik arcú Miciben. Ez a kettő pedig akkor találkozik, amikor a műsor első felében a műsort szerkesztő Bajszi-Gina páros végignézi, a játék S-Budget Bonnie és Clyde-jának az évődését. Mici akar cukiskodni, meg idegesítő nyünnyögő hangokat kiadni, viszont Papai meg másfajta nyünnyögő hangokat akar inkább kiadni, de minimum csuklóig hatolni az ország talán legismertebb Cayenne-tulajdonosában, ő nem buziskodik holmi ölelkezéssel. A gyengédség a gyengéknek való. Ezen egy picit össze is kapnak, mert Mici eléggé szerelmetes, Papi szerint viszont ez semmi komoly, csak kamázzák egymást. Az én időmben a kamázás még nem feltétlenül jelentett kamerák előtti szexet, nagyon gyorsan változik a világ. Papi amúgy azt mondja, neki a szexuális étvágya csillapíthatatlan, és napi négyszer legalább kell dugnia, és sajnos ezt Nyuszi nem bírja. Annyira nem, hogy amikor éjjel rámászik, végül nem is lesz kefe, egy szomorú és reménytelen, kissé frusztrált „Nem baszunk?” kérdéssel száll el minden remény. Bár nem mutatják, de én biztos vagyok benne, hogy ettől Soma is nagyon szomorú, hisz legutóbb olyan extázisba került, mint amikor egy kamasz először találkozik az internetes pornó fogalmával.  

1.jpg

Aztán jön a reggel, és váltás van a szerkesztőségben, Mr. Katrina és Dávid ülnek be a monitor mögé mindenféle gonoszságot kitalálni feladatnak álcázva. Rögtön adnak is a többieknek egy ki a legbefolyásolhatóbb szavazást, aminél borítékolható már előre a papagájkutyázás. Zsolti, aki az új hajával úgy néz ki, mintha a fia lenne a főgecinek az első Mad Max-ből, ki is veri a szokásos hisztit, hogy neki tökre elege van ebből, és ő nem akar folyton konfliktusba kerülni eberekkel. Sikerül Viviennel is picit összeveszni, de esküszöm, hogy nem tudom, hogy és min, úgyhogy inkább felvázolom a történteket és kommentben várom a helyes megfejtést. Szóval, Zsolti Vivienre rakja a mágnest a szavazásnál, és látszólag szarkasztikusan azt mondja róla, hogy neki nincs saját véleménye, és ha valakire ráuszítják, hogy utálja, akkor utálni fogja. Aztán egy ponton meg elkezd összeveszni Viviennel ezen, hogy márpedig neki elege van, majd kimegy a cigis kanapéra cigivel mártír halált fagyni. Vivien kimegy utána, hogy ne már, mire Zsolti mondja, hogy ez csak vicc, pláne, hogy van egy kis valóságalapja is – ezen a ponton én már elvesztettem a fonalat. Vivien azt mondja, ilyennel még csak ne is vicceljen, és elhangzik ez a szájából:

„Magadat akarod a falra festeni?”

Végül megbékélnek. Mindeközben Papi azért visszarángatja a többieket a műsor rideg valóságába, hogy de hát ez a játék arról szól, hogy egymást sorra ki kell golyózni, és a végén csak egy maradhat, szóval ez ilyen.

2.jpg

Ezután kaptunk egy jó hosszú blokkot, aminek az volt a lényege, hogy a villa két gyíkja kitalálta feladatként, hogy be kell öltöznie mindenkinek egy másik villalakónak és utánozni őt. Ebből az lesz, hogy minden fejhangon üvölt, leginkább egyszerre, és borzasztóan túljátszik mindent erőltetetten affektáló hangon, kibaszott idegesítő az egész, bár még mindig elviselhetőbb, mint a Bogyó és Babóca, végül is. Az egyetlen érdekes dolog benne, hogy Mici Bajszinak öltözik, amihez felvesz egy fehér színű bitlisz parókát, ettől pedig mégjobban hasonlít Havas Henrikre. Inkább elmondom, milyen is lesz a hármas párbaj és hogyan lehetne szerintem jobb. Az lesz, hogy megpakolnak jelekkel valakit, aki aztán ne egy, hanem két embert is kivisz. Ez borzasztóan kiszámítható, mert valószínűleg Kárszeget és Kárszegnét fogja. Viszont, tök érdekes csavar lenne ebben, ha A embert megpakolnának jelekkel, ő kihívna egy B embert, a B ember meg egy C embert. Így nem az lenne, hogy a kiválasztott kivinne hóra két embert, akit nem bír, hanem lehet, hogy egy olyan emberrel menne párbajra, akivel nem szeretne. Gondoljatok bele, Zsolti kiviszi Micit, Mici meg úgy dönt, hogy Vivien lesz akkor a harmadik párbajozó, hogy kibasszon Zsoltival, ha meg visszajön, akkor meg duplán nyer, de nyilván még azzal is jól kibaszhatna Zsoltival, ha Vivien nélkül kéne visszamennie. És ez miatt lehetne akár taktikázni is, hogy mondjuk hármas párbajra nem feltétlenül olyant visz ki valaki, akit utál, mert az simán kiviheti velük együtt a haverját is bosszúból. Ugye, milyen király? Ez lenne csak az igazi póverdbáj! Make Hármas Párbaj Great Again!

kezdo.jpg

Na de vissza az eseményekre. A reklám után ugyanis új feladat jön. Mióta Tivadar kiesett, a Bajszi-Tivadar párostól az ügyeletes Beavis és Butt-head címét megöröklő Katrina-Dávid páros kitalálja, hogy fussanak zsákban a hülyék bóják közt. Veszítenek az indokolatlanul „feminizmus!”-t kajabáló nők, győz a patriarchátus az indokolatlanul „sovinizmus!”-t kajabáló férfiak jóvoltából. Utána beerpong jön és dráma, sőt, D.R.Á.M.A. Farönkökön kell állni ugyanis a következő feladatnál, Viviennek és Krisztiánnak a két csapatból egészen pontosan, viszont Mici rámegy az előző feladatból megmaradt sörre, amitől Papiból előbújik a pacalfoltos asszonyverőatlétás asszonyverő, és a farönkön állva kezdi el fenyegetni Micit, hogyha nem rakja le a sört, kurva nagy baj lesz. Mici meg nem rakja le, mert ő megküzd a patriarchátussal, mert nem csak beerpongban szeretné, ha a feminizmus lenyomná a sovinizmust. Amikor megnyeri a feladatot Krisztián, rögtön le is pattan, kikapja a sört Mici kezéből, és kiönti, amitől Mici teljesen kiakad, teljes joggal. Amikro meg nem fenyegeti a lányt éppen, amiért azt csinál, amit akar, az angolul nagyon látványosan nem beszélő Papi halandzsanyelven énekli a Hotline Blinget, ami amúgy pont arról szól, hogy Drake egy seggfej, aki fel van háborodva, hogy a csaj, akivel néha dugnak, amikor ő nincs a városban, kimozdul emberekkel otthonról, sőt, még csak nem is a teljes testét elfedő öltözékben, a szuka, hogy merészel Drake engedélye nélkül kimozdulni? Otthon kellene maradnia kötögetni, amíg Drake meg nem engedi újra, hogy elmenjen szórakozni emberek közé! Szóval kiváló dalválasztás Papitól. Krisztián egyébként képtelen felfogni, hogy az asszony nem egy háziállat. Össze is vesznek, mint a kurvaélet, bár szerintem egy adás múlva szent lesz a béke, Papi meg tovább rombolja majd Mici testnyílásait. Kapunk amúgy még egy ki a legpletykásabb szavazást a végére, de nem túl izgi, Vivien és Zsolti nyer, viselniük kell egy egy-egy pár nagy felcsatolható fület. Parádés!

 

Címkék: való világ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apadfaxa 2016.11.19. 08:58:28

eLSŐVOK BASSZÁTOK !

Apadfaxa 2016.11.19. 08:59:31

@hereverő heverő: mármint utánad, Tesó! :D

EZ ma gyors volt. A 3as párbaj ötleted kurva jó íróTesó!

Berborosz 2016.11.19. 09:03:55

Fingja nincs senkinek, hogyan lesz a 3as párbaj, de az már biztos, hogy szar lesz...

ficekence 2016.11.19. 09:17:50

ficekence 2016.11.19. 09:14:51
@Avanivi: Én nem ítélem el annak alapján amit leírtál. Nem tudjuk, hogy mi motiválta a családot, hogy a lányt beengedték a játékba. Nekem is van 2 gyerekem és már nem kicsik, tehát tudom, hogy mit várhatok tőlük. Nem haragudnék " holtomban" a lányomra , ha megpróbálja a jövő alapjait letenni. Nem lenne vita tárgya, hogy ettől kevésbé szeretne.
Nem látjuk, hogy mit csinál, amikor éppen átengedi magát a gondolatainak esetleg fájdalmának. Mindannyian tudjuk, hogy manipulálnak bennünket , ugyanúgy, ahogy a villalakókat, csak mi nem kapunk feladatokat.
Nem jelent hátrányt számomra, hogy később jött be, úgy gondolom, hogy elég fiatalon halt meg az anyukája, ha nem baleset volt, akkor súlyos betegség lehetett. Nem hiszem, hogy a vv-vel volt elfoglalva. Azt is tudjuk, hogy mind ismerte egymást, mind valakinek a valakije.
Ettől függetlenül megértem amit gondolsz és érzel, csak másként látom. Tőlem Dávid is nyerhet, ő a második nálam, de nem azért mert annyira szimpatikus, hanem őt látom a legnormálisabbnak és a legérettebbnek. Aztán láttam én már karón tehenet. :) Nem volt vicces. :)

Áthoztam a válaszomat.

ficekence 2016.11.19. 09:25:33

Nagyon jó poszt a Mad Maxos hasonlat király. Tetszik a 3-as párbaj ötlete.

Girhes Joe 2016.11.19. 09:41:23

"Ez borzasztóan kiszámítható, mert valószínűleg Kárszeget és Kárszegnét fogja."

Krisztián nem védett most, miután visszajött a párbajról Primitivy ellen?

De szerintem is jobb lenne az A kihívja B-t, majd B kihívja C-t modell. Vagy amit tegnap írt valaki, hogy két kiválasztott, két kihívott, aztán ketten mennek vissza. Vagy csak simán sűrítsék be a párbajokat, simán lehetne hetente, kedd kiválasztás, csütörtök kihívás, vasárnap párbaj. A létszám csökkenésével úgyis egyre kevesebb a műsornak való anyag.

Avanivi 2016.11.19. 09:48:11

@ficekence:"arra gondolok, hogy halálom után egy héttel a lányom beköltözne egy ilyen car műsorba, hogy csak annyit jelentettem neki hogy ezt simán meg tudná tenni, akkor én nagyon szomorú vagyok." Én még élek.
Jelen időben vagyok szomorú , nem " holtomban".
Talán azért beszélek így mert már meghaltak a szüleim. Minden ember máshogy gondolkodik , én így , és ettől még nem rossz ember a Gina, csak más ,de nálam ez nem nyerő.

Funk You 2016.11.19. 10:42:42

@Girhes Joe: ja, Krisztiánon lila kendő van, a következő párbajig védett.

szerintem is a lehető legkiszámíthatóbb és legunalmasabb ebben a formában a hármas párbaj. a szerkesztők kreativitása sajnos továbbra is 0 és -1 között mozog.

hereverő heverő 2016.11.19. 10:46:38

@Avanivi: Mindenki másként dolgozza ezt fel. És van akin jobban látszik, van akit kevésbé visel meg, és vannak országok, vallások ahol a halál természetes és nem is szomorú. Én nem lennék szomorú, ha a lányom bemenne egy ilyen műsorba, had valósítsa meg az álmait, ne gyászoljon. A szeretet úgyis örök, de csak addig lehet kimutatni amíg élünk, arra öszpontosítsunk.

hereverő heverő 2016.11.19. 10:49:35

@Funk You: Simán leszedetném róla, büntiből mert kiverte Lamantin kezéből a söröspoharat.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.19. 10:51:27

"Ez borzasztóan kiszámítható, mert valószínűleg Kárszeget és Kárszegnét fogja."

Kárszeg védett

EricaRose 2016.11.19. 10:52:00

gimnazista koromban halt meg az édesanyám. Én konkrétan sokkot kaptam, 2 évig beszélni sem tudtam a dologról. Pár napra rá úgy mentem utána suliba hogy még a padtársam sem tudott a dologról, csak az osztályfőnök. Senki nem vett észre rajtam semmit. Ezek szerint én nem szerettem az anyámat ? Dehogynem. Gina talán hibás mert próbál túllépni egy családi tragédián és nem otthon ül fél évet nézve a 4 falat? VVtől független, ki az aki megengedheti magának ezt, sőt, ki az aki szerint jobb leépülni mint feldolgozni valamit?

Girhes Joe 2016.11.19. 10:56:16

@EricaRose:

Na meg nyilván a VV-be hónapokkal korábban jelentkezett. Lehet akármi a véleményünk a VV-ről mint műsorról, de ettől még egy szereplő részére ez egy komoly, több hónapos feladat, amiben jó eséllyel megpróbálja odatenni magát, és nem biztos, hogy a gyász indok arra, hogy kukázza az egészet. Szegény halott úgyse támad fel ettől...

Avanivi 2016.11.19. 10:57:44

@hereverő heverő: én mindent és mindenkit értek ezzel a témával kapcsolatban,csak az érzéseim beszélnek belőlem.

hereverő heverő 2016.11.19. 11:08:55

@Avanivi: megértelek hidd el. Elgondolkodtam, hogy ha én kerültem volna ilyen helyzetbe, vajon feladtam volna az álmomat ? Nyilván én nem VV beköltözésről álmodok, de legyen mondjuk egy világbajnokság amire eljuthatok (ezt tudom milyen érzés, volt benne részem). Valószínűleg én sem adtam volna fel, mennék tovább bár este magányosan piszok rossz lehet erre gondolni. Az érzéseink utolérnek, menekülni úgysem lehet előlük.

Apadfaxa 2016.11.19. 11:11:44

@EricaRose: Én megcsinálnám Ginát szívesen és még beszélgetni is lehet vele...

csakolvasok82 2016.11.19. 11:28:07

Jó reggelt!

Olvasva a véleményeket, biztos rosszul vagyok összerakva, mert nekem kevesebb bajom van Krisszel, mint Micivel (vagy lemaradtam valamiről).
Nekem úgy tűnik, hogy Krisz csak a piára ugrik (jó, volt még egy féltékenységes rész a sulihét végén), de pl. amikor Mici Attilát támogatta, akkor elmondta ugyan a véleményét, de nem tűnt úgy, hogy beszabályozta volta Micit, hogy ki mellé álljon. Meg másban sem látom, hogy nagyon szabályozná.

Girhes Joe 2016.11.19. 11:32:08

@csakolvasok82:

Vagy kicsit meredekebb szögből nézve, a szabályozás valamilyen szintjét van, aki szereti, elfogadja, sőt élvezi.

Avanivi 2016.11.19. 11:33:01

@hereverő heverő: én is menekültem, de a tanulásba. Az szörnyű volt amikor a vizsga után mentem a telefonhoz, hogy fölhívom.
Befejeztem ezt a témát

Pittabácsi 2016.11.19. 11:46:43

@hereverő heverő: Sok féle képpen gyászolhat az ember. És vannak akik például nem is várják azt a hátramaradott szerettektől el, hogy akkor életük végéig gyászolja a család, élete párja. Hanem inkább élje az életet, szó szerint. Próbáljon meg újra boldog lenni. És csak is kizárólag a szépre emlékezzen. Attól hogy valakivel utána kialakul esetleg egy komolyabb kapcsolat, attól még nem szereti kevésbé az elhunyt korábbi társát. Nekem ez a személyes véleményem.

Pittabácsi 2016.11.19. 11:49:08

@Apadfaxa: Ejjnye, már ne is haragudj, de ez most elég nem ide illő volt, mondhatnám illetlen volt.

Funk You 2016.11.19. 11:52:22

@hereverő heverő: nem hiszem, hogy ezért megfosztják a védettségétől. különben igen, rengeteg rejtett és egyre többször feltörő agresszió van benne, ami általában Mici megrendszabályozásakor jön elő belőle. amit tegnap művelt, az bizony agresszió volt a javából, még ha fizikailag nem is bántalmazta Micit. és nem is bírt vele. látszott is rajta, hogy meglepődik, hogy egy csaj nem fekszik alá az akaratának, akkor sem ha amúgy aláfekszik :)

Mók_Ica 2016.11.19. 11:56:51

szasztok :))

@Pittabácsi: ekg kedves Pitta, magam sem mondhattam volna szebben.

Mók_Ica 2016.11.19. 11:58:14

a 3as párbaj valóban akkor lenne izgi, ha a kiválasztott kihívja a másik párbajozót, majd a kihívott is kihív még egy delikvenst :)))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.19. 12:16:32

Visszanézve a tegnapi Mici-Krisztián balhét van egy olyan érzésem, hogy Kárszeg sajnos előbb fogja zaklatni Micit, mint Vivi Somát.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 12:59:28

@FájAzÉletÉsAVilágIs: zsák meg a foltja. Egyik sem az a típus, akit az ember hazavisz bemutatni a szüleihez:) A csaj alkoholista prostituált, a pasi agresszív.

rifle02 2016.11.19. 13:09:27

@Sanda.Ipse: Szai, be kellett regisztrálnom, hogy megkérdezhessem, hogy te minden egyes komment írásodnál, illetve válaszodnál le fogod írni még ezerszer, hogy Mici egy alkoholista, dagadt, prostituált vagy nem gondolod, hogy elég lesz már ? :)

Perah 2016.11.19. 13:11:29

A poszt vicces volt, köszi Scott! :)

Szerintem a 3-as párbajt azért rakták be most, mert itt a kiváló lehetőség arra, hogy két legyet üssenek egy csapásra. Van két három összenőtt párosunk: Krisz-Mici, Zsolt-Vivi és Dávid-Ati. Arra számítanak mindenké

Perah 2016.11.19. 13:16:30

@Perah: hülye mobil, elment az üzim egy félreütés miatt befejezetlenül :(.

Szóval arra számítanak a szerkesztők, hogy mindenképpen kiesik a párosok valamelyik, sőt talán mindkét tagja, de az egyik biztosan. Ezzel felbolydul a méhkas és átrendeződnek a viszonyok. Meglátjuk, de én Vivit és Zsoltit szeretném látni elsőkénti kiesőként!

ani58 2016.11.19. 13:36:13

Anikó elmondta tegnap, hogy a kiválasztott 2 ellenfelet nevez meg és visz párbajra. Mire figyeltek??

kamilla123 2016.11.19. 13:51:54

Szerintem a tegnapi öfi legjobb mondata Dávidé volt, amikor azt mondta, hogy Zsoltiról Lóri jut eszébe, aki túltaktikázta magát és elfáradt. Csak Lóri szarabbul csinálta.

Amúgy Zsolti védelmében annyit elmondanék, hogy igaz,h taktikázott és talán túl is tolta, de ő közben műsort is csinált. Dávid meg csendben meghúzódott, és csak akkor bukkant fel, amikor nagyon muszáj volt (Lóri is uncsi volt). Ezzel nincs is baj, de ha rajta múlik, dögunalom lett volna a VV. Ezt attól függetlenül mondom, h Dáviddal szimpatizálok.

Nbl 2016.11.19. 14:29:12

@kamilla123: Ez az egész reality-szavazás paradoxona: általában nem azok nyerik meg akik csinálják a műsort, aminek szem több oka is lehet:
1. Ha úgy csinálja vki a műsort, h sokat veszekszik, az egyértelműen unszimpátiát vált ki még akkor is, ha igaza van, hét még ha nem
2. Nagyon nehéz úgy műsort csinálni, hogy folyamatosan hallják a hangodat, de ne legyél unalmas - kvázi akiknek a humora, illetve az egész személyisége nem elég szofisztikált, egy idő után egyszerűen túl sok lesz a nézőknek - nyilván minél egyszerűbb a karakter, annál hamarabb következik be a kifáradása
3. Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, jellemzően nem iq bajnokokat szerepeltetnek az ilyen műsorokban (ebből a szempontból lényegtelen, h direkt vagy csak mert ilyenek jelentkeznek), ami az első két pontra csak ráérősít

Pl ha megnézed, a műsor elején kiejtették a nézők azt a csöcsös babaarcú csajt (nem jut eszembe a neve), meg az a másik is elég hamar kihullott (talán Viki), mert akkor még azt nem kedvelték a nézők aki nem csinált semmit - mostanra meg kb mindenki unszimpatikus lett a legtöbbeknek aki sokat szerepel. Persze ennél nyilván bonyolultabb a dolog, ha valaki alapvetően gyökér, akkor az akkor is kieshet ha tuja, de sokkal nagyobb a sansza tovább maradni, ha szűkebbre szabja az arcát.

kamilla123 2016.11.19. 14:35:07

@Nbl: teljesen egyetértek. Ez a műfaj egyszerűen nem igazságos. Tulajdonképpen akkor vagy szerencsés, ha kipécéznek bent, így folyamatosan szerepelhetsz anélkül, hogy valami olyan extrém dolgot kelljen csinálnod (pl meztelenkedés, szex, balhék stb), amivel lejáratod magad. Magyarán lehetsz jókisfiú/kislány, de mégis benne vagy a műsorban, és nem mondják rád, h tuja. Persze ez meg hónapokig iszonyú stresszes.

Nbl 2016.11.19. 14:37:58

@Nbl: lemaradt az előzőből, sztem mostanra az első két tujább csaj aki kiesett már az akkori "menők" nagyon nagy részét kiejtené egy esetleges párbajon - ezért van nagy esélye Ginának is Dávid mellett - későn került be és nem is sokat konfrontálódott (csak a két kint közutálatnak örvendő személlyel, Evelinnel meg a kretén Tivyvel, ami meg inkább jót tett neki).

Nbl 2016.11.19. 14:46:02

@kamilla123: igen, valszeg nagyon ritka az olyan tudatosan jól játszó karakter, mint pl VV Attila és biztos, h még ebben az esetben is iszonyú nagy a szerencse-faktor, de talán az ő esetében lehet azt mondani, h nem volt igazságtalan a dolog, ha lehet így fogalmazni, illetve még egy, Alekosz, aki a mai napig is rejtély számomra, hogy hogy tudott nyerni azzal a személyiséggel főleg úgy, h a műsorban számomra is vicces volt a hülyesége, azóta viszont már iszonyú fárasztó. Talán mert ő azért viszonylag intelligens is volt, így kitartott a muníciója a műsor végéig.

hereverő heverő 2016.11.19. 14:52:40

@Nbl: Alekosz mindig is ellentmondásosan volt hülye. A nőkkel viszonylag választékosan beszélt, udvarolt, próbálta elhitetni mekkoravész ő, mindehhez foltos atlétatrikót viselve. A néző sosem tudhatta, hogy most egy hülyéskedő vagy valóban hülye van előtte, ezért érdekes volt.

kamilla123 2016.11.19. 15:01:21

@Nbl: így van. És a szerencse iszonyú sokat számít. Pl hogy kivel haverkodsz. Lehetsz te normális, ha épp a haverod egy paraszt és a nézők mondjuk a te kieséseddel akarják őt büntetni. Így volt ez kb most is, Zseri alapvetően Evelin miatt esett ki. Evi olyan bunkó volt azon a héten Ginával, hogy a nézők így akartak bosszút állni. Ha Evi esik ki akkor, nélküle lehet, h Zseri még mindig bent lenne. Szóval ez egy nagyon sok tényezős dolog, de semmiképp nem az igazságon alapul, az tuti :-)

ficekence 2016.11.19. 15:08:02

@Avanivi: Én nem ítélem el annak alapján amit leírtál. Nem tudjuk, hogy mi motiválta a családot, hogy a lányt beengedték a játékba. Nekem is van 2 gyerekem és már nem kicsik, tehát tudom, hogy mit várhatok tőlük. Nem haragudnék " holtomban" a lányomra , ha megpróbálja a jövő alapjait letenni. Nem lenne vita tárgya, hogy ettől kevésbé szeretne.
Nem látjuk, hogy mit csinál, amikor éppen átengedi magát a gondolatainak esetleg fájdalmának. Mindannyian tudjuk, hogy manipulálnak bennünket , ugyanúgy, ahogy a villalakókat, csak mi nem kapunk feladatokat.
Nem jelent hátrányt számomra, hogy később jött be, úgy gondolom, hogy elég fiatalon halt meg az anyukája, ha nem baleset volt, akkor súlyos betegség lehetett. Nem hiszem, hogy a vv-vel volt elfoglalva. Azt is tudjuk, hogy mind ismerte egymást, mind valakinek a valakije.
Ettől függetlenül megértem amit gondolsz és érzel, csak másként látom. Tőlem Dávid is nyerhet, ő a második nálam, de nem azért mert annyira szimpatikus, hanem őt látom a legnormálisabbnak és a legérettebbnek. Aztán láttam én már karón tehenet. :) Nem volt vicces. :)

Ay Mama, Que paso 2016.11.19. 15:08:48

egy olyan világban ahol Sarka Katalin előadást tarthat, ott Tyvy igenis lehet király
Vivien meg királyné, Krisztián meg intelligens,okos és Noémi meg vékony

Katinak szeretettel, tőlem:

www.youtube.com/watch?v=QnJFhuOWgXg

hereverő heverő 2016.11.19. 15:09:21

@Perah: Én Kárszeget ejteném ki elsőnek Zsoltival. Csak sajna ez most a védettsége miatt nem jön össze. Azért Kriszt mert szeretném látni Micit ismét egyedül, gardedám és kapaszkodó nélkül vajon mennyit veszítene az amúgy is megcsappant népszerűségéből. Zsolti most az állandó nyivákolásával csinálja a műsort, de már ott tartok, hogy ha megjelenik a képernyőn, én nyúlok a vodka után. Mégsem utálatból szavaznám ki, Vivit szeretném magára hagyni. Zsoltiból kinézem egyébként, hogy kihívja Vivit és Attit, a két leggyengébbnek hitt játékost, aztán jól kinnmarad.

verkli 2016.11.19. 15:10:48

@Nbl:
Elég vakmerő dolog Alekosz intelligenciáját kiemelni. Pont tegnap linkeltem be azt a videót, ahol mérték az értékeket. Egyedül Szandikát sikerült felülmúlnia a benntlakók közül. Sok mindent(?) lehet felhozni Alekosz mellett, de azt pont nem. Talán az önuralma volt példás.

KapitányG 2016.11.19. 15:22:10

@ficekence: Ezt most már pont harmadszorra olvasom...

Nbl 2016.11.19. 15:25:19

@verkli: lehet, h számokat tekintve nem ő a csúcs, talán Hereverő kolléga megfogalmazása helytálló, h ellentmondásosan hülye. És igen, az önuralma tényleg példás volt... De mondjuk egy Tivyféle idiótához képest (aki gyakorlatilag képtelen egy önálló értelmes mondot megfogalmazni) még intelligens is :)

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:27:41

@rifle02: akár miattam regisztráltál be, akár nem, jól tetted, mert jól fogsz szórakozni a szellemes blogokon, ha van hozzá elég időd. Szívesen töltenék itt több időt, de sajnos nem tehetem. Így ezerszer nem írhatom be a jövőben sem a véleményem, mint ahogy eddig sem tettem. A két kezeden megszámolhatod a VV8 blogjaihoz beírt hozzászólásaimat.
Egyébként melyik jelzőmmel nem értesz egyet? (a dagadtat most nem írtam, figyelembe vettem a kommentelők ezirányú érzékenységét.) A csaj egy alkesz prosti, a pasi agresszív (és bunkó).

Nbl 2016.11.19. 15:28:46

@hereverő heverő: Vivit sztem sosem hívná ki, azzal mindenkit maga ellen fordítana, beleértve Magyarország teljes melegközösségét is... Főleg, h a kezdtek óta hangsúlyozza, h ő 36 gurigáért nem fogja szembe köpni magát. Sztem az egyenlő lenne a tökéletes karakter-öngyilkossággal :)

Nbl 2016.11.19. 15:29:54

@Nbl: szembeköpni, egy szó :)

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:32:03

@ficekence: nem hátrány, hogy később került be, hanem kifejezetten előny az ő számára. Kitapasztalta, hogy a nézők kit kedvelnek és kit nem, kitapasztalta a benti játékosok személyiségét. Hatalmas előny számára! Innen kezdve hajrá Dávid! (hacsak el nem cseszi, mint a farmos realityben az esélyes pasi szó szerint):)

ficekence 2016.11.19. 15:33:51

@KapitányG: Megtisztelsz! :) Ez most így jött össze, azt hittem nem látta. :)

ficekence 2016.11.19. 15:38:55

@Sanda.Ipse: Ezt is bevállalta, mindamellett, hogy nem tudhatod hogy alakultak a napjai a beteg anyukája mellett. Lehet, hogy előny én akkor is őt favorizálom egyelőre. Dávidot egyébként is sokan támogatják, muszáj valakinek szorítani és az nálam Gina. :) Szeretném, ha nő nyerne, semmivel nem rosszabbak mint a férfiak.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:39:41

@hereverő heverő: @Sanda.Ipse: mondjuk, ha megdugja Noémit, nálam kiesik az esélyesek közül:)

Almaka 2016.11.19. 15:39:45

@ficekence: Én sem szeretném ha Gina nyerne, egyszerűen igazságtalannak érezném. Nekem igaz "csak" nagyszüleim haltak meg de pl én olyan vagyok, hogy ilyenkor nem tudom magam körül elviselni az embereket de egyedül sem akarok lenni így akár teleshopot is elnézem órákon át.
Héten is amikor Soma mondta, hogy Attila tényleg sunyi, Gina rávágta, hogy én mondtam már az elejétől fogva. Arra dicsekedett a Somának, hogy ő mennyire átlátja a történteket. Engem abban nem tudsz meggyőzni, hogy nem nézte ő ezt a műsort.
Jövő alapjait pedig nem itt fogja letenni ő sem. Az elmúlt 4 évad vv-ből Anikó meg Aurelio maradt valamennyire bent a média világában de ők is alig alig. Gina nem halaszt az egyetemen a vv miatt többet tett volna a jövő alapozásárt.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:40:53

@ficekence: Szíved joga:)
Őszinte legyek? Nekem tök mindegy, hogy melyik nyeri.

verkli 2016.11.19. 15:43:10

@Sanda.Ipse:
Egyetlen dolgon kell változtatnod. Csak akkor használd a jelzőt, ha annak értelme van:
- A dagadt alkesz prosti ma is berúgott és a pináját mutogatta a mérlegen. -- ok
- A dagadt alkesz prosti ma főzött/veszekedett/távolbanézett. -- nem ok

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:45:04

A két nagyfülűt szórakoztatóbb látni, mint az egymásban könyékig turkáló gerlepárt.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:46:08

@verkli: ?????
Szerinted van bármi értelme annak, amit írtál?

ficekence 2016.11.19. 15:46:56

@Almaka: Képzeld én is ilyen vagyok, ha valamilyen trauma ér, szeretek egyedül lenni, viszont azt is elfogadom, hogy mások nem ilyenek. Nem akarlak meggyőzni!! Elmondtam a véleményem. Lehet, hogy nézte a műsort, viszont ha felkérték a játékra, akkor az ő hibája, hogy elfogadta. Ez is a szerkesztők manipulatív húzása, gondolták tölteléknek jó lesz és be is jön a számításuk, mert mindenki ezt hozza fel legelőször " hibaként" , hogy ő már tájékozódott.
Atti kezdettől fogva ellenszenves számomra, nem is értem hogy lehet még mindig bent a játékba. Na ezt érzem igazságtalannak.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:47:46

További jó szórakozást! legközelebb a párbaj napján.

Sanda.Ipse 2016.11.19. 15:48:42

@verkli: nem kéne hagynod már ezt a "dagadt" jelző? LOL

ficekence 2016.11.19. 15:48:52

@Sanda.Ipse: Jaa, hát igazából nekem is. Akkor sem vágnék eret magamon, ha Zsolti nyerné, vagy Soma.

Almaka 2016.11.19. 15:49:23

@ficekence: Persze nem is kell meggyőzni senkinek senkit.
Attiban mi ellenszenves nem is látszik, hogy ő ott van :)

Berborosz 2016.11.19. 15:55:50

Hajrá Dina! Vagy Gina?
Mindegy, csak ne Dávid.

ficekence 2016.11.19. 15:57:42

@Almaka: Hahahaha, pont az! És még mindig bent van! Még a beszéd stílusát sem bírom. Amikor bemutatták a "vicces" pillanatait, na azt hívom én kínhumornak. Egyszerűen unszimpatikus, persze ettől még lehet jó ember. :)

Mók_Ica 2016.11.19. 16:44:19

@Nbl: @verkli: alekosz az elején egy idiótának tűnt.... aztán olivér "felkarolta", meglátta benne a szórakoztató faktort. Hogy alek mennyire intelligens? sztem semennyire.... filmekből vett idézetekkel és viselkedéssel próbált villogni....egyébként ezt viszonylag szórakoztatóan nyomta.... aztán átesett a ló túloldalára és elhitte, hogy mindezek az ő sajátjai.....
arra emlékeztek, hogy ki sem akart költözni a villából??

verkli 2016.11.19. 16:55:50

@Mók_Ica:
Én nem látom benne a szórakoztató faktort. Furcsa dolog ez, mert Viviben meg látok ilyet. Magam sem tudom, hogy mitől kerül Alekosz/Au/Tivadar/Krisztofel/stb. a határ alá, Vivi meg fölé. #szerintem

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:01:53

@verkli: kiindulópont lehet? akit alá írtál, mind pasas, aki meg fölé az nő?

Scott Pilgrim 2016.11.19. 17:02:09

hoppá, kurvára elfelejtettem, hogy Kárszeg védett, bocsi :( most bízhatok abban, hogy csinál valami hülyeséget, ami miatt elveszti a védettségét, hogy úgy tűnjön, mintha egy kibaszott látnok lennék

a B tippem, hogy Zsolti lesz a kiválasztott (ezt elég biztosnak látom, Kárszeg-Mici-Dávid-Katrina, az négy, Soma szerintem Gina-ra fog, Zsolti és Vivien Micire, Gina meg Katrinára vagy Dávidra). Zsolti kiviszi Micit egyértelműen, kérdés, hogy adagolják nekik a hármas szabályt, de ha egyszerre kell mindkettőt választani, akkor tuti, hogy a Katrina-Tuja párosból is visz egyet, és ha visszajön, meg lett bontva a három párosból kettő, mindenki jól jár (a lenne egy picit taktikai érzékük a többieknek, Vivien lenne a következő kiválasztott, bár Dávidnak van némi esze, ő még bedobhatja a többieknek). Egyébként így átgondolva már abban sem vagyok biztos, hogy ha Kárszeg nem lenne védett, akkor őt választaná Zsolti, mert simán mondhatja azt, hogy ő Mici miatt lett ilyen, de Kriszt kedveli, és csak szimplán leválasztaná róla, hátha Krisz olyan lesz utána, mint régen.

Mók_Ica 2016.11.19. 17:02:09

@verkli: én anno alekoszban láttam.... újdonság volt... ma már idegesít, nem tudnám nézni.
au, tivy, krisztofel egyáltalán nem szórakoztatott.... persze volt hogy röhögtem au-n és krisztofelen... tivyn még azt sem tudtam.
vivi nekem az elején szórakoztató volt, volt benne vmi eredeti..... viszont annyira nem "erős", hogy végig vigye ezt.... mára nálam jelentősen visszaesett a tetszési indexe.
az örök kedvencem vvAttila....

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:06:32

@Scott Pilgrim: én még mindig ragaszkodok a vesszőparipámhoz, mici-kárszeg a balhé ellenére sem fogja zsótit megpakolni, mert micike seggét védik nehogy kivigye.

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:10:29

én csak ati-dávidtól gondolok jelre zsótinak, soma és gina lóg a levegőben, ha van eszük, rárakják zsótira és az lejátsza micivel.

verkli 2016.11.19. 17:11:01

@Cérnahuszár:
Igazad lehet, a csajokat szívesebben bámulom. De Dennist is a határ fölé tenném, szóval a csajok azért nincsenek behozhatatlan előnyben. De ez nagyon szerintem dolog, nincs sok értelme.

mobilos perpetuum 2016.11.19. 17:26:37

@Sanda.Ipse: Az első kiválasztáskor Zsolti mondta, azért öltözött feketébe, mert ő mindenkit szeret, tehát igazából senkire nem rakna jelet, dehát most kénytelen.
Később nyilatkozta, milyen borzasztó: a világon sokan éheznek, ezek meg sajtot nyomnak a másik képébe.
Mindenki átlát mostanra rajta, innentől szánalmas kategória.
Nem szórakoztató. Mici és Krisztián őszintébben nem normálisak. Van még egy feladatuk, mielőtt kiesnének: Zsótikát kiejteni.

Apadfaxa 2016.11.19. 17:33:17

@mobilos perpetuum: Így este felé már illik mondani, hogy szívesen megcsinálnám Ginát?

Apadfaxa 2016.11.19. 17:34:57

Azért azt furcsálom, hogy az itteni NŐnemű kommentelők miért nem szidják Krisztiánt, aki a létező legdurvább faszparaszt hímsoviniszta disznó a világon!?

Burgermeister 2016.11.19. 17:35:24

tiltcsák be a faszba ezt a retket

Nbl 2016.11.19. 17:40:32

@Mók_Ica: Igen, mindenképpen sokat dobott az ázsióján, h Olivér felkarolta.

Hogy szól egyébként a szabály, a védett a következő párbajig v a következő kihívásig védett? Mert utóbbi esetben nagyot dobna a kihíváson, ha az első kihívás után szólna Bence, h Kárszeg herceg kendőt le, a kiválasztott meg hívjon ki még vkit :)

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:41:26

@Apadfaxa: mert nem vagyunk egybites görcs emberek, akik lincshangulatba kerülnek 1 mp alatt
épp elég hogy kiveséztük milyen gáz amit csinál

Nbl 2016.11.19. 17:42:12

@Apadfaxa: így estefelé már illene megcsinálni! :)

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:43:01

@Nbl: párbaj+kihívás együtt
de sztem kárszeg az utolsó aki lilát kapott, aki visszajön, már nem fog kapni

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:44:16

mert hja a következő is 3-as párbaj, az aki most visszajönne az döntős lenne

Apadfaxa 2016.11.19. 17:49:16

@Nbl: EKG :D :D Ez jó poént volt Tesó ! :D

Apadfaxa 2016.11.19. 17:51:05

@Cérnahuszár: No azért Krisz nem 1 másodperce csinálja.... Minden mondatában, minden rezdülésében benne van. Még amikormeg is véd egy egy nőt (amit rendesen tesz egyébként) akkor is az a felütése,hogy "mert az csak egy nő" !

Cérnahuszár 2016.11.19. 17:57:27

@Apadfaxa: és akkor mi van?
ettől nem fog a szám habozni, és nem kívánom a vérét, nincs mit kompenzálnom és elégtételt venni...
csak annyit mondok: mici fuss

kérdés: miért akarod azt látni hogy a nők elkezdenek örjöngeni krisz viselkedésén?

Apadfaxa 2016.11.19. 18:06:32

@Cérnahuszár: Nemakarom, csak csodálkoztam,hogysemmi reakció.....
Netán sokan ezt szeretik ?

Cérnahuszár 2016.11.19. 18:08:09

@Apadfaxa: de hiszen van reakció. Csak nem örjöngés. Kultúrált népek vagyunk

Avanivi 2016.11.19. 18:09:23

@Apadfaxa: Most akarom kezdeni:)

Krisztián egy bunkó gyökér, mostanra az is kiderült róla, hogy egy beképzelt alak ( több esze van mint Micinek?) Nem komolyan szidta a Micit, csak hülyéskedett. Ja. Az életét azzal tölti, hogy naponta négyszer kefél? Mikor dolgozik?
Eleinte érdeklődéssel figyeltem, izgultam, hogy ne suk-süköljön és üssön le senkit, de egy undorító alak lett, ilyen nagy tehetséggel tényleg mehet porzózni.

A Micit ( akinek olyan szép neve van, hogy Noémi miért nevezi magát Micinek) soha nem kedveltem, de nem ő az aki számomra elviselhetetlen. Volt amikor csak sajnáltam. Rémesen öltözködik, nem értem miért fontos neki, hogy a fenekét mutogatja mindenkinek. Azt szeretném, hogy küldje el a p.ba Krisztiánt. Nem akarom őket együtt látni.

Nálam csak az Ati az aki változott, az is igaz amikor bejött -5 volt ,most viszont a 3-ra küzdötte föl magát.

Apadfaxa 2016.11.19. 18:19:23

@Avanivi: EKG Tesó, na ilyesmire gondoltam (Atit nem komálom:)

Apadfaxa 2016.11.19. 18:19:45

@PeniValdes: Ezt nem értem,Pennike ?!

Cérnahuszár 2016.11.19. 18:23:34

azt a qva, ez most jött szembe velem
volt már hogy vivi és zsóti már a vv előtt is ismerte egymást?

www.youtube.com/watch?v=BmCAGncDjvQ&feature=youtu.be

Apadfaxa 2016.11.19. 18:27:44

@Cérnahuszár: Ez mi a faszom? Táncol valaki egy ponival????

Costanza 2016.11.19. 18:36:09

@kamilla123: szoval ahhoz hogy en milyen baratokat valasztok, azert nem en vagyok a felelos, hanem a baratok? a zseri azert esett mi mert egy sotet idiota, aki rossz tarsasagba keveredett, es masok elfogadas/szereteteert o is felvette azok ostoba viselkedeset, de akkor is ezt nyilvan nem tette volna ha nem tud veluk barmilyen szinten is azonosulni. Azt a csajt elfelejtettek nevelni neha picit, igy kallodnak el emberek, ha nem vigyaznak ki is siklanak. Az hogy ki kivel baratkozik az nem szerencse, hanem valasztas.

ficekence 2016.11.19. 18:36:51

@Apadfaxa: Én szidtam és nőnyomorítónak neveztem!! Szerintem is érdekes.

ficekence 2016.11.19. 18:39:01

@eatpray: Hihetetlen. Képesek lennétek Attit visszaküldeni? Nem hiszem el!!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 18:40:38

'stét
nincs erőm visszaolvasni a kommenteket, a posztcsi nagyon jó, köszi

verkli 2016.11.19. 18:44:54

@Cérnahuszár:
Töprengtem a határon...arra jutottam, hogy az került alá, aki az ostobaságát megpróbálta minőségi termékként eladni. Akik ezzel nem próbálkoznak, azoknak a hülyesége szórakoztató.

Berborosz 2016.11.19. 18:47:17

@ficekence: Ettől én is seggreültem!

Mók_Ica 2016.11.19. 18:48:20

@Cérnahuszár: ilyenekbe hogy lehet belebotlani??? kiégett a szemem.... :)))))))))))))

alsophila grahami 2016.11.19. 18:49:28

@Girhes Joe: én is tartom a korábbi véleményem, miszerint a párbaj-alkalmak sűrítése lett volna a legtutibb megoldás a villanép instant ritkítására, de most már mindegy, miután hivatalosan is belengették a hármaspárbajt (ami amúgy "trióbaj", vagy vmi efféle lenne logikusan, de mindegy), már nem fognak kihátrálni belőle, szal... SCOTT ötletét támogatom ebben az esetben én is, mert az így a legelfogadhatóbb metódus, remélem, komolyan fontolóra veszik a szerkik, és nem valami ész nélküli verzióhoz ragaszkodnak, mert az sz@rcsi lenne, na.

ficekence 2016.11.19. 18:51:51

@Berber Oroszlán: Ebben a felállásban Zsoltinak kellene visszamenni. Atit nem is magyarázom, Micinek már amúgy is nagy arca van és jó lenne, ha Krisztián egyedül maradna.

Cérnahuszár 2016.11.19. 18:56:53

@Mók_Ica: facen.
csak pár dilinyós barát kell

alsophila grahami 2016.11.19. 18:58:29

@Cérnahuszár: ennyikeh. vannak ilyen pasik szép számmal, és meg is van a felvevő piacuk amúgy, de ez kit érdekel? ha nekik ez kell? és itt mindkét félre gondolok, mert ehhez is az kell, hogy mindketten benne legyenek a játékban (ld. tranzakció analízis), akinek egy Krisz-féle generikus macsó nem pálya, eleve le sem áll vele, vagy ha igén, és rá... pipált vele, ott az ajtó, lehet neki mutatni, ill. el lehet lépni mellőle, nem látom a kényszert a sztoriban.

persze bent más, mert nem lehet elmenni, legalábbis messzire nem, és új b@szópartnert (hogy autentikus legyek) se lehet keríteni hirtelen, ezért van viszonylagos kényszerpályán a Kárszeghy házaspár, de ez ilyen, itt ezt kell játszani, ezekkel a feltételekkel kell boldogulniuk, aztán meglátjuk, ki marad bent a végére...

Plüsscukor 2016.11.19. 18:58:33

@Cérnahuszár: Félve merem megkérdezni, hogy mégis hogy találtad meg ezt a videót, mire kerestél rá? :)))

Cérnahuszár 2016.11.19. 19:00:45

@Plüsscukor: tényleg orvul támadt, és ilyenek miatt szeretem a barátaimat :))

Mók_Ica 2016.11.19. 19:01:22

@Cérnahuszár: :))))) ilyen barátok mmkk kellenek :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:01:53

@Cérnahuszár: jézusmáriaszentjózsefésmindenaprószentek

Laura Ingalls 2016.11.19. 19:05:37

Off topic: Nem bírom ki, hogy ne írjam le: a n t i p a t i k u s ! :(
Nem szeretném, hogy bárki is magára vegye, de már ráz a hideg amikor a villagyökerek is "unszimpatikus"-oznak. Olyan szó nincs. -.-

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:10:06

@Laura Ingalls: a vellalakók biztos a német unsympatisch szót tettük magukévá tanulmányaik során :)))))

ficekence 2016.11.19. 19:10:34

@Laura Ingalls: Tényleg nagyon jó, hogy leírtad. :)))

Laura Ingalls 2016.11.19. 19:12:06

@úgymond olvasó MMKK: Hova tettem az eszem, én tanulatlan. :D Én kérek elnézést. :p

alsophila grahami 2016.11.19. 19:12:24

@alsophila.grahami: félreértés ne essen, nem védem Pappert, nekem nem jön be se ő, se a stílusa, pláne hogy jómagam is irányító alkat volnék, de azért ő odabent halmozottan kényszerhelyzetben van, mert az így dolog, hogy undorodik a nyuszira lerészegedett nőktől, emellett Mickó a partnere, a felvállalt párja a játékban, így ha lealjasodik - márpedig ha beiszik, lealjasodik, és maga aláztatja magát széjjel -, az Papi játékát is rombolja.

márpedig ha ez történik, kint simán mondhatja neki, hogy "ha te így, akkor én léptem, csá" - ill. Mici is mondhatja, hogy "a bekorlátozást márpedig nem tűröm, ha aljasodni van kedvem, aljasodom, ha nem tetszik csá" - és meg van oldva a orobléma, de ez ott bent nem opció, ezért is látjuk, amit látunk sztem, kint azért más lehet a helyzet, ha pedig nem, lásd fentebb, nem kell ilyen pasival közösködni... lényeg, hogy én nem látom a drámát itt, amit bele akarnak néhányan magyarázni, nekem más bajom van Papival, az pedig a közönségességig felfokozott, nyíltan az arcunkba tolt szexusa - bár, ez a szerkiknek éppen úgy felróható, mert ők azok, akik erre zúmolják a kamerákat fáradhatatlanul...

Mók_Ica 2016.11.19. 19:13:27

@úgymond olvasó MMKK: ahogy mondod, a villalakók a tanulmányaik során :)))))

verkli 2016.11.19. 19:14:39

@Laura Ingalls:
Van ilyen szó. Ráadásul még az eredete is közismert. Ugyanaz a nyelvújító fejlesztette ki, aki a ledegradál-t, meg a távol áll hozzám-ot.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:14:53

@Laura Ingalls: :))))))))

@Mók_Ica: te is érzed az óriési ellentmondásokat? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:15:32

@verkli: meg a felkérdezt, és az improvizált (az imponál helyett)

Cérnahuszár 2016.11.19. 19:19:46

@alsophila.grahami: de, sztem mondhatja mindkettő hogy ok, akkor csá
és ez lenne a normális, akkor is ha be vannak zárva.
kimondani, ha nem tetszik akkor szijja, és megnézni mit kezd a másik ezzel a helyzettel
normális ember nem a másik viselkedésén akar változtatni, hanem veszi a kalapját és keres olyat akinek a viselkedése ok, mert hát neki van gondja.

Cérnahuszár 2016.11.19. 19:24:06

@alsophila.grahami: hú az lemaradt, hogy megnézném ha esetleg mici kiesik, kárszeg papi mit kezd a szexualitásával, mostanra szépen hozzászokott hogy megkapja, kemény lenne a megvonás.
de most már kezdek megint szadista üzemmódba átmenni

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:26:14

@Cérnahuszár: áj láv szadizmus. mondj még ilyeneket, lécccccccciiiiiii :))))

alsophila grahami 2016.11.19. 19:29:39

@Costanza: ekg tessó! ;) apropó, azt észevettétek, hogy amióta kiestek bizonyos hangadók, megszűnt a parttalan "tesózás" is? teszem hozzá, hála a magasságos jóóó issstennek! ;)

Perah 2016.11.19. 19:37:14

@Mók_Ica: +1000
Minden idők legjobb játékosa VV-Attila. Na, nem az, aki ebben a szériában van... :D

Cérnahuszár 2016.11.19. 19:39:21

@Mók_Ica: tesókáknak és anyucinak igaza van, vigye el mici a balhét, ő csinálta. Majd a zujság kérdezze meg az illetékest, aki vv-zett. Nem a rokonságnak kell felelősséget vállalni. Hukk

Mók_Ica 2016.11.19. 19:48:17

@Perah: egyértelmű.... vvAttila csak egy van :))))

@Cérnahuszár: kérek én is.... mitiszol??? :)))

@úgymond olvasó MMKK: a sztereotípiák itt is előjöttek.... ha egy ffi csinálja, az nem gond, de ha egy nő....pfffff azt elfelejtik, hogy ehhez minimum 2 ember kell..... akkor mit mondott volna anyuka, ha krisz zsótit próbálta volna ki....

kamilla123 2016.11.19. 19:50:59

@alsophila.grahami: meg a káromkodás is. Kivéve Micinek néhány gheccizését.

Papi agresszivitására nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, de valszeg ő tényleg úgy nevelkedett, hogy a nő alacsonyabb rendű lény. És ebből most a villalét alatt nem tud kigyógyulni. Talán ha tartósan kikerülne abból a közegből (nem fog), akkor rájönne, hogy nem ő a teremtés koronája.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 19:54:15

@Mók_Ica: érdekes a kedves mama hozzáállása.. vajon a saját férjétől is elfogadta anno ezt a viselkedést, azért lett Krisztián olyan, amilyen?

Mók_Ica 2016.11.19. 20:00:39

@úgymond olvasó MMKK: a minta, amit látott, tapasztalt a kicsi krisz nagyon sokat számít..... gondolom ezt látjuk....

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:00:51

@Mók_Ica: apple ciders
csak kevés lesz, fancsali képpel nézem h már üres...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 20:01:31

@Mók_Ica: én nem is értem, hogy egy ilyen típusú pasihoz hogy lehet hozzámenni..

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:02:00

@Mók_Ica: ha krisz zsótit próbálta volna ki?
huj-haj XDDDD
lenne égszakadás földindulás

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:04:42

@úgymond olvasó MMKK: hozzámenni könnyű, mert ugrál az ember a virágos réten by unikornis
elválni nehéz amikor rájössz h elbactad és ez nem fog változni

gondoljátok micit elengedi gróf kárszeghy ha kijönnek?

alsophila grahami 2016.11.19. 20:06:01

@Cérnahuszár: persze, mondani mondhatja, csak éppen súlytalan lesz teljességgel, mert ott bent azon a pár x négyzetméteren ez egészen egyszerűen nem kivitelezhető, szal... érted, hogy értettem, ugye? a másik dolog meg, hogy egymásra is vannak utalva bizonyos mértékig, egyrészt mert ketten erősebbek, biztos támaszai egymásnak; másrészt, mert kommunikáljanak bármit verbálisan, minden egyéb módon meg az üvölt mindkettejükről, hogy igenis egymásra vannak kattanva, és kötődnek is már egymáshoz, így nehéz lenne egymás mellett, egymás nélkül végigvinni a játék hátralevő részét, azért ezek itt érző emberek, nem droidok, totál kiütné bármelyiküket egy villán belüli kvázi szakítás... ezért tartom azt hogy most már egymásra vannak utalva, amíg bent vannak, tehát kivitelezhetetlen vsz egy érdemi szakítást meglépniük, ebből következően pedig fenyegetőznie is tökfelesleges ilyesmivel, bármelyiküknek.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 20:07:22

@Cérnahuszár: na, ezért nem fog elvenni engem senki, mert nem vagyok a réten ugrálós típus :DDDDD

Mók_Ica 2016.11.19. 20:09:07

@Cérnahuszár: van rose borom..... ha szereted :))) igyunk :)))

@úgymond olvasó MMKK: van az a típus.... hidd el ....

Mók_Ica 2016.11.19. 20:10:47

@úgymond olvasó MMKK: hát én sem :)))) de ettől még jöhet vki, aki ezt szereti :)))) (bár én tuti nem fogok férjhez menni :))) )

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:11:23

@alsophila.grahami: hát én nem fenyegetőzésből elkövetett blöff szakításra gondoltam, hanem olyan igazi gyomorszájasra, ami el van döntve és a másik fél a valagát is verheti a földhöz se változtathat már rajta. Ez meg lehet csinálni pár négyzetméteren is, csak aztán lesz dráma. Az egész sót elvinnék vele a döntőig
és én ezt hogy imádnám

Mók_Ica 2016.11.19. 20:11:42

@úgymond olvasó MMKK: mármint én sem vagyok ez a típus :))))

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:12:33

@Mók_Ica: jeeee te sem vagy férjnél?
hullámozzunk :D

Mók_Ica 2016.11.19. 20:12:52

úristen.... xfaktort nézitek??? Tóth Gabi egy paripa.... :))))

Mók_Ica 2016.11.19. 20:13:15

@Cérnahuszár: hullámozzunk és igyunk :))))

alsophila grahami 2016.11.19. 20:13:29

@Cérnahuszár: haha, te kis pervi ;PP de szerintem ugyanaz lenne mint Mici előtt, tk semmi.
szal én ezt passzolom, egyelőre; most menjenek a legirritálóbbak, a két deviáns, sunnyogó ripacs, azután választanám szét a házaspárost - ami így szadibb is lenne, mert addigra jól megerősödnének már - mármint szerintük, érzetben - így lényegesen kellemetlenebb is lenne elszakadniuk egymástól, nem-e? ;))

Plüsscukor 2016.11.19. 20:13:53

Lol, Bencus az xfaktorban villalakókról beszél, énekesek helyett :))

Cimili 2016.11.19. 20:14:16

Bencus az xfaktorban a versenyzők helyett villalakókat mondott. :DDDDDDD Imádom. :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 20:14:26

@Mók_Ica: én se megyek férjhez sosenem! ekg :)))))

Cimili 2016.11.19. 20:14:59

@Plüsscukor: Megen eccerre írtuk uazt. :)

Cimili 2016.11.19. 20:15:59

@Mók_Ica: Többnyire gagyin néz ki, Annyira nincs ízlése a csajnak.

Plüsscukor 2016.11.19. 20:16:15

@Mók_Ica: lehet még csatlakozni a férjtelen ivós-hullámozós bulihoz? :)

alsophila grahami 2016.11.19. 20:16:37

@Cérnahuszár: imádni én is imádnám ;) de továbbra is kivitelezhetetlennek gondolom, mert volt már ilyenre kísérlet korábbi szériákban, és ott sem működött, soha. válassza szét őket egy párbaj majd, én azt mondom ;P

Plüsscukor 2016.11.19. 20:17:20

@Cimili: Most körbenéztem a kanapén, hogy egyedül vagyok-e, és én nem te vagyok-e :))

Mók_Ica 2016.11.19. 20:18:24

@úgymond olvasó MMKK: ekg :)))

@Plüsscukor: @Cimili: höhöhöhö...az a genyó freud, meg az elszólásai :))))

Cimili 2016.11.19. 20:18:54

@Mók_Ica: Alig lehet felismerni Zsótit.

Empty Bee 2016.11.19. 20:19:21

@Apadfaxa: Én itthon folyamatosan szidom, alázom és gyalázom Kriszt. Az, hogy nagyon sok nő miért nem emel szót, annak az az oka, hogy sajnos rengeteg nőt olyan apa figura nevelt és olyan közegben nőtt fel, ahol kiskorától alacsonyabbrendű lényként kezelték, és elhitték, hogy ők tényleg kevesebbet érnek. Így amikor egy Kriszhez hasonló hímsoviniszta féreggel találkoznak, akkor nem szólalnak fel, hiszen egész életükben így kezelték őket a férfiak. Az életben is rengeteg ilyen van, és ez szomorú. Amikor a való életben szólalok fel nők mellett, akkor a legtöbb nő teljesen értetlenül néz rám, és inkább az őt alázó pasijának ad igazat. Sajnos nem egyszer fordult elő velem... A nőgyűlölet nagyon mélyen van beleivódva a társadalomba, és ezt többek között a nők is fenntartják azzal, hogy az ilyen bánásmódot elviselik, mert nem láttak mást.

Mók_Ica 2016.11.19. 20:19:53

@Plüsscukor: mindenképp :))) egy buli akkor jó, ha sokan vagyunk :)))

@Cimili: a múltkor is béna volt... most Annára hajaz (érted... hajaz... XD)

Mók_Ica 2016.11.19. 20:20:51

@Cimili: pedig ő az... több videó is van fenn.... nekem az az érzésem, hogy előbb, utóbb nem-átalakító műtétje lesz....

Cimili 2016.11.19. 20:21:52

@Empty Bee: Ott volt pölö Zseri, aki ugye azt monta a Privinek, h inkább alázza, addig is vele foglalkozik.

alsophila grahami 2016.11.19. 20:21:56

@kamilla123: nekem is, de mondom, kint el lehet ám frankón kerülni az ilyeneket, nem kell őket beválasztani társnak, és... problem solved.
ha soha, sénki nem lenne vevő a hímsovén attitűdjére, majd szépen elgondolkodna azon, hogy min, hogyan kéne változtatnia... de amíg van erre kereslet addig... mi hiába jártatjuk a szánkat itt, a normális, liberális gondolkodású férjeinkkel az oldalunkon ;)

Costanza 2016.11.19. 20:22:14

@Apadfaxa: mert kiszamithato, van tartasa es jol nez ki, vele akarunk dugni haaa

Empty Bee 2016.11.19. 20:25:56

@Cimili: Igen. Sok nőbe lett beletáplálva az (nem tudom pontosan ki által, talán a dizni filmek meg a romantikus komédiák), hogy olyan sokat ér egy hím jelenléte, hogy érte még a fizikai, érzelmi bántalmazást is elviseli...

BAZINGA2 2016.11.19. 20:25:57

Szerintem Mici kapja a zöld kendőt. Őt választja ki : - Zsolti, Vivi és Soma.... Mici pedig kihívja párbajozni Zsoltit és Vivit! ... Félidőben kiesik az a játékos aki addig a legkevesebb szavazatot kapta. Megmutatják a képét, de csak az övét. A másik két fantomkép tulajdonosa tovább játszik, majd amikor lezárják a szavazást, a legtöbb szavazatot kapó megy vissza a villába. ( MICI) Remélem, hogy így lesz!!! Attól, hogy Ő megy vissza még nem nyeri meg a játékot, később Ő is kiesik. Nyerni ha jól tippelem, akkor Dávid fog. Ő viselkedik a legnormálisabban. :)

Nbl 2016.11.19. 20:26:04

@Laura Ingalls:

Kálmán László nyelvész szerint: „Nos, ha az a kérdés, hogy melyik a „helyes”, az unszimpatikus-e, vagy az antipatikus, arra csak a szokásosat mondhatom: mindkettő létezik, mindkettőt használják a magyar anyanyelvi beszélők, más ismérve pedig nincsen a helyességnek.”

www.nyest.hu/hirek/precizitas-es-hagyomany

Erről ennyit.

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:27:16

@alsophila.grahami: jaja, ezzel ki lennék békülve
de csak mert genyó vagyok

Plüsscukor 2016.11.19. 20:27:48

Ez a rövid hajú csaj gitárral, most az xfaktorban, nekem annyira olyan semmilyenfostosnulla. Nem néztem, csak a háttérben szólt, és felkaptam a fejem, hogy mi ez a szar, hamis hang? A mentorok meg agyon dicsérik.

Mók_Ica 2016.11.19. 20:27:58

@Cimili: a pötty a száján.... azmiaz???

Empty Bee 2016.11.19. 20:28:38

@Costanza: Magad nevében beszélj... én nőket lenéző, érzelmi terrorban tartó emberrel nem akarok dugni, hanem legszívesebben szájbaverném egy kapával...

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:28:56

@Apadfaxa: sziasztok, én csak zugolvasok, de igen, kárszeg az én agyamat is felcseszi minden megmozdulásával. tipikusan az a csávó, akinek a nő a tulajdona, ahogy mondta is, a kezét sem fogja meg az aktuális barátnőjének, biztos mögötte megy az "asszony" egy fél utcahosszal. ha nem játékban lenne, már megrángatta volna ezt a nyomorult micit, mondjuk az más kérdés, hogy az ő baja, hogy ezt magával csinálni a napi betevőért. már a mosolyától is kiráz a hideg.

Plüsscukor 2016.11.19. 20:30:03

@Mók_Ica: oda már nem jutott rúzs, tudod, megszorítások, alacsony költségvetés itt is :)

Cimili 2016.11.19. 20:30:48

@Mók_Ica: Az a pirszing má nem oszt, nem szoroz, anélkül is tök kurvásan néz ki.

Mók_Ica 2016.11.19. 20:31:31

@Empty Bee: történelmileg alakult így.... társadalmi nyomás.... még sok helyen ma is így van.... :(((

@Plüsscukor: igen

a mostani fellépő a budaörsi közösségi házban tanítja a gyerekeket .... nem is tudtam...

Mók_Ica 2016.11.19. 20:32:29

@Plüsscukor: óóó.... ez eszembe sem jutott :))))

@Cimili: pirszingnek elég randa....

Plüsscukor 2016.11.19. 20:32:56

@Mók_Ica: Ez a Szandra nevű csajszi szimpi, és jóóóóóó

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:34:05

@Avanivi: Mici tipikusan testképzavaros. A bemutatkozó adatlapján is asszem 10/8-asnak jelölte meg magát vonzóságban. Arról, hogy hogyan néz ki, nem tehet feltétlenül, de még ki is hangsúlyozza a legelőnytelenebb testrészeit..

Mók_Ica 2016.11.19. 20:34:30

@Plüsscukor: @Cimili: rájöttem.... mi genyók vagyunk..... tótgabi önmegvalósít és keresi a saját stílusát :)))))))))))

Mók_Ica 2016.11.19. 20:35:01

@Plüsscukor: őt meg most fikázzák..... pfffff

Cimili 2016.11.19. 20:35:44

@Lorenza Pellegrini: Nem akarok norvégozni, de mintha Papi az lenne, és azért valljuk be náluk ez a szokás. Az asszony csak arra jó, h szülje a pulyákat, meg otthon dolgozzon rogyásig.

Cimili 2016.11.19. 20:36:38

@Mók_Ica: Na de 10 éve nem találja? :D

Empty Bee 2016.11.19. 20:36:39

@Lorenza Pellegrini: Szerintem azért hiszi magának bombanőnek, mert hatalmasak a (mű)mellei. Egyébként ez a legtöbb férfinek elég is (egy numerára), úgyhogy nem téved sokat a 8/10-zel.

Plüsscukor 2016.11.19. 20:37:36

Aww, Bencus autogramm-kártyákat küldött a kislányoknak. Ez kedves volt tőle :)

BumbleBeeBee 2016.11.19. 20:37:49

@Plüsscukor: mert jó, azért! :D végre valami különleges hang... jóóóó vót, nah!

Mók_Ica 2016.11.19. 20:37:56

@Cimili: nagy igazság ez.... sztem ott ez a hagyomány nem is fog változni.... :(((
(mi svédezünk :))) )

Mók_Ica 2016.11.19. 20:39:08

@Cimili: alaposan keresgél :)))

@Plüsscukor: cukker volt :)))

Plüsscukor 2016.11.19. 20:41:11

@Cimili: Szegény norvégok... már az igaziak :) Én csípem őket, jó fej népség. A többivel egyetértek.

Cimili 2016.11.19. 20:41:42

@Mók_Ica: Az odáig rendben van, keresgesse magában, ne a mi retinánkat égesse má ki! :)

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:42:00

@Cimili: Pontosan. Csak én sem akartam norvégozni :) Kárszeg-mama: “Nem nézem meg a szexrészeket. Persze volt, amibe véletlenül belefutottam, meg az interneten is látom, mi történik. Na de milyen dolog lenne az, ha egy anya azt nézné, hogyan szexel a fia? Mi közöm van ahhoz nekem? Mivel férfi, nincs ezzel semmi baj, nem érzem kellemetlennek. Úgy gondolom, hogy Krisztiánnak nem kellene megtartóztatnia magát, ellentétben Micivel. Egy nőnek mindig máshogy kell viselkednie, hiszen más a megítélése. Persze nem ítélek el senkit semmiért, Mici amúgy is szimpatikus nekem. Azonban nem hiszem, hogy a kinti életben a fiam leállt volna egy ilyen nővel, talán észre sem vette volna”

no comment :)

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:45:16

@Empty Bee: vagy mert azok a faszik, akiket pénzért kielégített, odáig voltak érte, hiszen más nőt egy ideje nem láttak (ruha nélkül).. pláne nem dugtak.. ha kárszeg nem kattan rá (akinek szerintem megint csak mindegy, csak punci legyen), bent bottal se piszkálta volna meg senki.

Empty Bee 2016.11.19. 20:48:29

@Lorenza Pellegrini: "Úgy gondolom, hogy Krisztiánnak nem kellene megtartóztatnia magát, ellentétben Micivel."

Ha a férfinek nem kell megtartóztatnia magát, de egy nőnek igen, akkor eszerint a felfogás szerint egy ideális világban a férfi kivel dug? Elvégre a nők mind megtartóztatják magukat, a férfiak meg dughatnak bele a vakvilágba. Ezek szerint cigányéknál a férfiak dugnak egymással?

Tipikus, sötét, agymosott, nőgyűlöletre tanított nő... és fel se tűnik, hogy a saját neme ellen mond hülyeségeket, amiknek még értelme sincs.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 20:50:31

@KapitányG: pont ezt akartam én is belinkelni, mindenféle kommentár nélkül

alsophila grahami 2016.11.19. 20:52:49

@BAZINGA2: ha ez a metódus lesz, akkor én is ezt a forgatókönyvet támogatom teljes mellszélességgel (ha már Mickó szóba került;), korábban Dávidért nem rajongtam, de mostanra be kellett lássam, a felhozatalból mégis csak ő maradt a legvállalhatóbb.

Empty Bee 2016.11.19. 20:55:11

@Lorenza Pellegrini: Igazad van, a kiéhezett férfiak sok furcsa dologra rá tudnak izgulni, viszont egy csomó férfinek meg direkt az is külön szexuális fantázia, hogy valami nagyon durván szokatlant dugjon. Pl. csomó férfi látogat olyan oldalakat, ahol nagyon öreg vagy amputált lábú vagy nagyon szőrös vagy durván elhízott nő van, és arra élvez, mert minél szokatlanabb, annál jobb. Persze az életben nem kellene nekik ilyen. Az ilyen Micifélék ott tévesztik el, hogy attól, hogy őt egy ilyen állatias szexuális fantázia kiélésére használják és beleélveznek, az azt jelenti, hogy szép vagy vonzó, pedig csak egy megálló volt az amputált lábú nő és a kutyát szopó öregasszonyos videó között.

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:55:38

@Empty Bee: és gondolom, a nő álljon a férfi rendelkezésére a nap 24 órájában, ha dugni akar, hát dugni kell, nincs mese.. hányinger. Ahogy az egész széria, egy szimpatikus szereplő nincs, de a legalja talán primiTivadar volt. Bár ő meg retardált, be sem szabadott volna válogatni.

Cérnahuszár 2016.11.19. 20:56:30

@Lorenza Pellegrini:
'Azonban nem hiszem, hogy a kinti életben a fiam leállt volna egy ilyen nővel, talán észre sem vette volna”'

hát anyuka az az igazság ha a fia napi 4 menetet csinál, azt csak ilyen lányokkal teheti meg, akik nem nem az első gondolata hogy majd a házasság után.
szóval észrevette volna, sőt, az ilyen lányokat keresi, akiket lenéz.

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 20:58:28

@Empty Bee: vannak ezek az "etetők" tudod.. akik ilyen extrán kövér nőkre izgulnak (nem mint mickó, hanem 400 kilósokra) volt is ilyen dokusorozat: port.hu/adatlap/film/tv/kover-nok-es-etetoik-fat-girls-and-feeders/movie-75192

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 21:00:05

@Cérnahuszár: igen, van ebben némi ellentmondáska: a nő türtőztesse magát, de a fiacskámnál tök rendben van, ha napi négyszer dugna.. Amúgy ezzel a napi néggyel nyilván túlzott kárszeg, csak villogni akart, mekkora nagy kan..

alsophila grahami 2016.11.19. 21:00:33

@Lorenza Pellegrini: ez abból a kulturális örökségből fakad, amit otthoneól hoz, nem titok, hogy bizonyos etnikumot erősít, ha jól rémlik, az apja mintha a helyi cigányönkormányzat illusztris tagja (vezetője talán?), dj Özi műsorvezetése alatt hangzott el, és csak ismételni tudom magam: nem kell vele interakcióba keveredni, és no problem.

Rémület 2016.11.19. 21:01:24

@Empty Bee: most komolyan. Minden férfi, akinek dagi a kedvese, perverz? Most azt sugallod a kövér csajokanak, hogy őket sose fogja normàlis pasi megkívánni, csakis egy állat.

Empty Bee 2016.11.19. 21:03:22

@Cérnahuszár: Szerintem Mici külsejére gondol a mama, amiért nem állt volna le vele... mert az ő értelmesen beszélni nem tudó, hímsoviniszta, nőket megfélemlítő és kontrollálni akaró kisfia egy főnyeremény, és neki csak szűz, konyhatündér szupermodell jár.

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 21:05:07

@alsophila.grahami: csak - többek között - az effélék miatt ilyen a nevezett etnikum megítélése, ahol a nő egy haszonállat..

úgymond olvasó mmkk 2016.11.19. 21:07:35

@Rémület: meg akartam kerdezni a t. komm.tarsat, hogy akkor kezdjek-e aggodni, mivel nem vagyok vekony, vagy hogy kezdjek-e el kutyakat szopni, hatha legalabb egy allat ferfi erdeklodeset felkeltem, de faj a fejem, hisztis vagyok es mindent magamra veszek, ugyhogy readonly

Empty Bee 2016.11.19. 21:09:53

@Rémület: Nem mondtam, hogy aki szereti a dagit, az perverz. Annyit mondtam (picit hosszan, példákkal kifejtve), hogy a férfiak amikor kanosak vagy valami szokatlanra vágynak, akkor sok olyan testalkatú csajt is bevállalnak, akit amúgy nem látnak szépnek, és hogy emiatt sok olyan nő van elszállva magától, akit amúgy csak egy marginális réteg tart vonzónak.

Cérnahuszár 2016.11.19. 21:10:40

@Empty Bee: lehet, nem tudom, én az erkölcseire gondoltam...
amúgy azzal vitatkoznék hogy krisztián nem tud értelmesen beszélni
nagyon világosan fogalmaz és félreérthetetlenül, ez szimpi benne, karakán
már korábban is írtam, lehet hogy tanulatlan, de az esze a helyén van, nagyon hamar tudja kitől mire számíthat

Nbl 2016.11.19. 21:11:02

@Empty Bee: sztem azért Mici ennyire nem alja... Ha stílusától eltekintek, már csak amiatt nem jön be, mert nagyon vastag, de 20 kilóval könnyebben meg a lufik nélkül egész szemrevaló lenne. :)

Nbl 2016.11.19. 21:12:23

@Nbl: más kérdés, h a stílusa annyira taszít, h látva,h milyen, már sehogy sem tudna visszajönni a külsejével.

Empty Bee 2016.11.19. 21:12:39

@úgymond olvasó MMKK: Ne vedd magadra. Nem a molett nőkről beszéltem, hanem azokról, akik azért tartják magukat világszépe bombanőnek, mert kanos férfiak hajlandóak voltak őket megdugni.

alsophila grahami 2016.11.19. 21:13:11

@Empty Bee: azt a szomszéd csatornán szünet nélkül futtatott Bódinét még sohasem láttad, halottad beszélni? nem hiszem el... nekem a hajam égnek áll tőle, de évek óta ontja ezeket a primitív hagyományokat minimum egy évtizefe zavartalanul, és senki nem szól rá, hogy haló, nénikérem, ez itt a XXI. század, még napi realitybe is beengedték, hadd lássa a magyar, hogy ilyen is van még manapság, hogy az asszonyok a férjük mögött közlekednek, és külön esznek a vasárnapi ebédnél, nem az asztalnál - ott csak a férfiak pöffeszkedhetnek, beleértve az ötéves kisfiút is... most akkor min is csodálkozunk Papper esetében..?

Empty Bee 2016.11.19. 21:18:38

@Cérnahuszár: Világosan fogalmaz?! Akkor szerintem nekünk nem ugyanazt jelenti ez a szó...

Cérnahuszár 2016.11.19. 21:21:34

@Empty Bee: :))
mikor mondott mást mint amit gondolt? nem terel és nem beszél mellé.

hereverő heverő 2016.11.19. 21:21:45

@úgymond olvasó MMKK: Nyugi ! Nekem tetszenek a gömbölyű lányok.

Empty Bee 2016.11.19. 21:22:15

@alsophila.grahami: Erről van szó... akit kiskorától arra nevelnek, hogy ő alacsonyabb rendű lény, és kevesebb joga van, az elhiszi, hogy ő tényleg alacsonyabb rendű... nagyon szomorú... :(((

hereverő heverő 2016.11.19. 21:26:52

@Empty Bee: Ezt a kanos férfiak nevében visszautasítom. A normális pasik bármilyen kanosak is, de nem dugnak meg akárkit. Aki pedig bárkit megdugna, az megérdemli Micit és a stílusát nyusszi

KapitányG 2016.11.19. 21:29:45

@Empty Bee: Nem "erre nevelik", hanem ebben él.

kamilla123 2016.11.19. 21:29:58

Kéne egy olyan feladat, h Krisz vágja le a szakállát és növessze meg a haját. Kíváncsi vagyok,h úgy hogy nézne ki

KapitányG 2016.11.19. 21:31:39

@Empty Bee: Somához, Vivihez, Micihez képest világosan.

hereverő heverő 2016.11.19. 21:31:52

@kamilla123: minek csináljunk belőle még rondábbat ? Így sem egy matyóhímzés

Mók_Ica 2016.11.19. 21:33:26

@úgymond olvasó MMKK: hééééé..... eszedbe ne jusson.... a readonly meg pláne!!!

@hereverő heverő: :))) :*

alsophila grahami 2016.11.19. 21:34:32

@Lorenza Pellegrini: de ők nem is keverednek, legalábbis hivatalosan nem, mert kizárólag körön belül házasodnak (aztán h azon kívül, sutyiban mit csinálnak az megint más kérdés), de ezért is mondta Kárszeg mama, hogy a fia kint ilyen nőkkel nem áll le - értsd: fehérekkel.

Empty Bee 2016.11.19. 21:35:42

@Cérnahuszár: Szerintem nekünk máshol van a léc az "értelmes kommunikáció" definíciójának teljesítésében. Lehet, hogy a két agysejtet igénylő gondolatok megfogalmazását képes elvégezni ("baszni akarok", "ne igyál Mici" stb.), de ami ennél nagyobb agymunkát igényel, azt kínszenvedés hallgatni, akkora suttyó.

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 21:35:51

@alsophila.grahami: igen, valószínű a "fehérekkel" a megoldás..

kamilla123 2016.11.19. 21:36:28

@hereverő heverő: :) hát pont amiatt. Legalább röhögnék egyet. Amúgy érdekes, h Kriszt már akkor sem láttam férfias jelenségnek, amikor még szimpatikus volt. Pedig ki van gyúrva, meg szép az arca, de valami nem okés vele. Sztem lehet,h szakáll nélkül és hajjal jobb lenne. Bár nemtom..

Laura Ingalls 2016.11.19. 21:36:41

@Nbl: Privát üzenetet küldtem, hogy ne offoljak annyit. :p

Empty Bee 2016.11.19. 21:36:43

@KapitányG: Azért, mert világosabban tud beszélni, mint a szellemi fogyatékosok, attól nekem még nem értelmes.

Empty Bee 2016.11.19. 21:38:37

@KapitányG: Az ugyanaz. Ebben a szellemben él kiskora óta, vagyis erre lett nevelve kislány kora óta.

alsophila grahami 2016.11.19. 21:40:33

@Cérnahuszár: ez így van, sokan összemossák a tanulatlanságot az ostobasággal, gyenge kognitív képességekkel, pedig Krisztián esete a legjobb példa erre, aki totál iskolázatlan, de egyáltalán nem ostoba, elég jól átlátja a dolgokat maga körül a víjjában is.

hereverő heverő 2016.11.19. 21:41:04

@kamilla123: Szerintem aránytalan a pasi, mint egy hegyére állított háromszög. Az orra meg.. uram az ön orra nagy ! Mondhatta volna dzebben kis lovag !

Cérnahuszár 2016.11.19. 21:41:09

@Empty Bee: az ellenszenv nagy ellenség

Rémület 2016.11.19. 21:41:53

Ez a Dimitrij gyerek szörnyű.

Cérnahuszár 2016.11.19. 21:42:21

@alsophila.grahami: igen ezt mondom, de inkább hagyom, nincs kedvem ugyanazt hajtogatni, minek

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 21:44:19

@hereverő heverő - szerintem meg pont az agressziótól nem szép az arca, ahogy villog a szeme, számomra félelmetes...

amúgy meg a nő efféle megítélése nem csak eme etnikum sajátja. amikor kb. 10 éve először mentem haza a barátommal a családjához, teljesen ki voltak akadva, hogy este a fiúkkal megyek "kocsmázni" és nem a nőkkel beszélgetek fánkreceptekről. aztán megszerettek, de a mai napig valami furabogárnak tartanak... :D

KapitányG 2016.11.19. 21:44:24

@Empty Bee: Amire én reagáltam, ott nem az értelmességét kérdőjelezted meg, hanem azt, hogy világosan beszél.

kamilla123 2016.11.19. 21:47:31

@hereverő heverő: az nem lenne baj. Nekem nem tetszenek a kis orrú pasik. Ezért is nem tudtam soha megérteni, hogy mit esznek a nők például George Clooney-n. Oldalról mini orra van. :-)

Costanza 2016.11.19. 21:47:53

@Empty Bee: jol van na nem kell ilyen komolyan venni, csak vicceltem, de azert nekem bejon hogy egyenes, igy ok?

alsophila grahami 2016.11.19. 21:48:03

@Empty Bee: persze, de azért... ma már ők sem élnek izoláltan, az internet és a kommunikáció érájában mentegethetetlen valamilyen szinten, ha nem is akarnak kilépni ebből a nők, olyan így kintről nézve, mintha maguk is erre a szerepkörre kárhoztatnák magukat, mert nekik ez így kényelmes és otthonos, estükben nincs kiléni belőle... vagy nemtom; én sem értem őket igazából - vagyis értem, csak elfogadni nem nagyon tudom.

kamilla123 2016.11.19. 21:48:54

@Lorenza Pellegrini: örülök,h ezt írtad, mert abszolút így van. A nők és férfiak ilyen típusú megkülönböztetése sajnos teljesen normálisnak számít szinte mindenhol.

alsophila grahami 2016.11.19. 21:49:57

@KapitányG: ebben él, és erre is szocializálják.

Nbl 2016.11.19. 21:52:00

@Laura Ingalls: és azt hol tudom megnézni?

hereverő heverő 2016.11.19. 21:53:38

@Cérnahuszár: Attól még ostoba. A valódi életben több kell a szép beszédnél és hogy kiismeri a lakótársakat. Idekinn nem csak még nála is ostobábbakkal lesz körülvéve akik közül kiemelkedhet, itt kinn még egy áruházi eladó is átveri, nem beszélve a dörzsöltebbekről. Nem véletlen, hogy agresszióval válaszol, mert más eszköze nincs.

Cimili 2016.11.19. 21:53:48

@Nbl: Bár nem tőlem kérdezted, de segítek. Amelyik emilcimmel regiztél, ott keresd!

Laura Ingalls 2016.11.19. 21:54:36

@Nbl: Elvileg arra az email címre érkezik amivel beregisztráltál. (Én oda szoktam kapni. :p)

hereverő heverő 2016.11.19. 21:55:28

@kamilla123: viszont nézd meg oldalról a pénztárcáját !

Costanza 2016.11.19. 21:56:01

@Lorenza Pellegrini: szepen terjesztitek itt a noket alazgato gusztustalan otleteket, nem kene jo? ne rombold a lelki vilagomat pls, ez nem az a forum

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 21:56:26

@kamilla123: igen. sajnos. a közhelyek: ha a férfi lép félre, macsó, ha a nő, kurva.. ugyanez az "anyós" nálunk kiakadt, hogy miért nem én cipelem haza az ásványvizet, ugyanis az ő férje soha, a közértig el nem ment... és ez amúgy is a nő dolga.. aha, meg a f@szocskám.. szerencsére a fia nem osztja ezeket a nézeteket, pedig szigorú patriarchátusban nőtt fel..

(mondjuk, velem nehéz is lenne, mert teljesen távol vagyok a női sztereotípiáktól)

alsophila grahami 2016.11.19. 21:58:43

@Empty Bee: egyáltalán nem ugyanaz; pl "így élünk, ebben létezünk, de te kislányom többre vagy hivatott, te tanulj, kerülj ki/el innen.." versus "így élünk, és neked is ezt kell tovább vinned, mert ez a helyes..." — ugye érzed a különbséget?

Plüsscukor 2016.11.19. 21:59:59

Esti műszak, mindenki itt, konténerek, ropik, teák stb bekészítve? Kezdünk.

Plüsscukor 2016.11.19. 22:01:53

Édesjézus, mi a tököm ez Anikón? Hát ez valami okádék. Konténer kell ide, izibe.

Commodore 2016.11.19. 22:01:55

Pörögazélet, Dikk!

Nimi 2016.11.19. 22:02:07

Na ez komoly szavazas? Mire nyomjuk?

Rémület 2016.11.19. 22:02:10

Na, itt van az ötletetek.

Cimili 2016.11.19. 22:02:18

@Plüsscukor: Hoztam nutellás palacsintát nektek, jó sokat, jut mindenkinek. :)

Mirocska 2016.11.19. 22:02:36

Sziasztok!

Hihihi, átvették Scott Pilgrim ötletét! :))))

Cimili 2016.11.19. 22:02:58

@Plüsscukor: konkrétan egy fekete pongyola, vagy hálóing. Pfffff

Plüsscukor 2016.11.19. 22:03:20

A szerkik fontolóra vették az itt olvasottakat, hogy hogy legyen ez a hármas párbaj, és lehet szavazni :)

ewita 2016.11.19. 22:03:26

na miről lehet szavazni???? :D biztos véletlen!! :P

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 22:03:56

@Empty Bee: "egyáltalán nem ugyanaz; pl "így élünk, ebben létezünk, de te kislányom többre vagy hivatott, te tanulj, kerülj ki/el innen.." versus "így élünk, és neked is ezt kell tovább vinned, mert ez a helyes..." — ugye érzed a különbséget?" - pont így :) kellene/lenne...

alsophila grahami 2016.11.19. 22:04:01

@Lorenza Pellegrini: nekem nem félelmetes, kicsit sem, helyretenném egyetlen tőmondattal, ha le akarna uralni, mint Micit, ha meg látom, hogy nem fogja, sarkon is fordulnék azonnal; nem értem, mi félelmetes benne, szimplán azért ilyen, mert van felvevő piaca, mert megengedheti magának, hogy agresszorkodjon. velem nem tehetné, mert esélyt nem adok rá, soha, senkinek.

Girhes Joe 2016.11.19. 22:04:04

Ezek tényleg olvasnak minket. :D

csodalámpa 2016.11.19. 22:04:06

Anikónak nagyon nyúzott feje van...

Mók_Ica 2016.11.19. 22:04:19

konteo ide, konteo oda... tuti olvasnak minket :))) szavazzunk a B opcióra!!!!!!!!!!!!!!!!!

agimano 2016.11.19. 22:04:56

ezt vajon maguktól találták ki, vagy itt olvasták? (párbajt)

Mirocska 2016.11.19. 22:05:12

@Avanivi: Szavaztam is gyorsan! :))

Mók_Ica 2016.11.19. 22:05:12

@Cimili: nekem is jutott eszembe..... szegényen nagyon lóg....

Cimili 2016.11.19. 22:05:30

@Plüsscukor: Persze, szavazni meg nem lehet, terhelt a rendszerük, mert most lehet szavazni az xfaktorban is.

ewita 2016.11.19. 22:05:33

nyomjátok az appot én birok szavazni!!

Mirocska 2016.11.19. 22:05:48

Micinek igaza van. Már az első sörnél elkezdte basztatni, nem az ötödiknél...

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 22:06:25

@alsophila.grahami: én sem személy szerint félek tőle, de a legrosszabb pasirémálom... már nem emlékszem, volt egy rész, amikor becibálta micit a fürdőbe, és helyretette... mondjuk számomra az is erőszak, hogy amikor neki feláll, akkor dugni kell.. persze, micit sem sajnálom, ahogy már írtam is, ő eladta magát egy napi betevő nagy farokért, megérdemli..

Rémület 2016.11.19. 22:06:36

@Cimili: a kiválasztott egy embert hïv ki és a kihívott is kihív egyet.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:06:37

@Nimi: @Mirocska: én is :)))

mici jól teszi, hogy nem hagyja magát.....

hereverő heverő 2016.11.19. 22:07:03

@Mók_Ica: de akkor miért nem volt túlélő hét ? Hüpp

tvbuzi 2016.11.19. 22:07:36

Tudtam szavazni. Frissítse az appot aki nem tud.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:07:52

@hereverő heverő: nincs rá idő..... pedig jó lett volna....

Mirocska 2016.11.19. 22:07:55

@hereverő heverő: Munkahét sem volt ha jól emlékszem. Vagy volt, csak már el is felejtettem? :)))

Rémület 2016.11.19. 22:08:05

Egyébként Krisztián tényleg folyamatosan Mici nyakában liheg.

Cimili 2016.11.19. 22:08:19

@tvbuzi: reggel frissült, mégse tok. :(

Perah 2016.11.19. 22:09:06

@alsophila.grahami: @Cérnahuszár: Szerintem is tud értelmesen beszélni Krisztián, nem tudom, hogy miért írják, hogy annyira primitív lenne, mert nem az. Én nem tudnék elviselni egy ilyen kontrolláló férfit, de azt látom még női szemmel is, hogy Micit kifejezetten a pia miatt cseszteti. Mint ahogyan a fürdőben mondta is neki, hogy gyengíti a játékát az ivás. Szerintem akit ennyire zavar ez, az valószínűleg érintett az ügyben, ergo hasonló apja vagy férje (vagy barátja volt). Én továbblátok azon, hogy a rejtett agresszió miatt lenne Krisz ilyen Micivel, mert nem: a lerészegedést és ivást utálja Miciben.

Egyébként pedig Mici külsejét tekintve láttam róla egy képet, még a plasztikai műtétek előtti időkből, és kifejezetten helyes, sőt szép lány volt. Ha lefogyna, nem töltetné a száját, és nem sminkelné magát ilyen brutálisan, akkor szerintem természetesebben helyes csaj lenne (persze a melleivel nehezen lenne természetes). Benne szerintem megvan a potenciál, hogy jó irányba változzon, ha kijön és visszanézi magát és a hülyeségeit...

@kamilla123: Haha, egyetértek veled :D. A mániám a nagy orr, én sem szeretem a pisze orrú pasikat, mert az olyan nőies, nekem is olyan van :)

@hereverő heverő: Nekem Zsoltiból van nagyon elegem, úgyhogy őt szeretném kint látni - legalábbis, ha nem változtat a viselkedésén - mert az elején szimpi volt. Vivit szerintem nem hívná ki, mert annál azért korrektebbnek gondolnám, de Atira megvan az esély...

csodalámpa 2016.11.19. 22:09:14

nem tudom, mi a rosszabb, ha Krisztién kamuzik, vagy ha tényleg nem vágja, mi a baj.

Cimili 2016.11.19. 22:09:19

@Rémület: naja, kit dugna, ha dobná Mici?

Mók_Ica 2016.11.19. 22:09:38

óóóóóóóóóóóó..... azért kibékültek.... jön az esti kárszeg adag....

Costanza 2016.11.19. 22:10:03

@Lorenza Pellegrini: noket targykent hasznalo oldalak, linkek, fellabu porno es egyeb kozbeszed targyava tetele egy vv forumon, nem akarom tudni milyen undormany dolgok vannak, foleg nem noktol

Nimi 2016.11.19. 22:10:34

Mici zsolti vivi parbaj kemeny lesz

tvbuzi 2016.11.19. 22:10:44

@Cimili: Zsolti hagyná magát

Rémület 2016.11.19. 22:11:49

Na, az èn kis feleségem munkaundoros.

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 22:11:53

@Costanza: és szerinted az etetős link tényleg ÖTLETADÓ? a beszélgetés kapcsán felmerült, hogy ilyen is van.. ne akadj már ki :)

Plüsscukor 2016.11.19. 22:12:06

@Cimili: Ó, hátha ha nutellás pali jár a rosszullét után, akkor én már most is rosszul vagyok :) Nagyon :)

Mók_Ica 2016.11.19. 22:12:09

@Mirocska: legalább nem hagyta magát ... krisznek meg kellett "dolgoznia" a bocsánatért....

zsóti vivi szerki páros...... ismét kis veszekedéseket fogunk hallani látni.......

pomac 2016.11.19. 22:12:26

rendesen rémisztő vivi smink nélkül

Cérnahuszár 2016.11.19. 22:12:34

á fürödtem és lemaradtam az elejéről, miről lehet szavazni?:

Mirocska 2016.11.19. 22:13:36

Zsolti affektálása már kibaszott idegesítő.... Hisztis picsa....

Mók_Ica 2016.11.19. 22:13:41

vivi nem szép..... a smink sokat javít rajta... optikai tuning.....
veszekedés 1 ON ...... pfffff

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 22:13:45

@Perah: emlékszel arra, amikor az iskolahét buliján is basztatta micit, hogy kokettált - szerinte - valamelyik tanárral? basszus, a villában közbeszéd mici escort voltja. mit várt? (és akkor nem is kokettált, vagy nem láttuk)

tvbuzi 2016.11.19. 22:14:06

Vivi mit csinál kint? Dolgozik valamit? Eltartják? Kurva?

Mók_Ica 2016.11.19. 22:14:52

@pomac: ekg :))) pont ezt írtam

@Cérnahuszár: a kiválasztott hívjon ki 2 embert, vagy a kihívott hívjon ki még egy embert..... nyomj a B-re :))))

agimano 2016.11.19. 22:14:53

@Cérnahuszár: hogy milyen legyen a hármas párbaj

Cérnahuszár 2016.11.19. 22:15:17

vii ötletei tetszenek :D olyan vándorkupás, hímezzenek vagy kössenek valamit

alsophila grahami 2016.11.19. 22:15:32

@pomac: úúúúristen, még a blogmoci is kifagyott tőle... basszus, ez egy rémlény sminkeletlenül!!!! (Rémület kommtárs, merre vagy ilyenkor..?;))

ewita 2016.11.19. 22:15:34

@Cérnahuszár: síírok baszki! ÁÁÁÁÁÁ:D:D:D:D:D:D:D:D

Cérnahuszár 2016.11.19. 22:15:59

@Mók_Ica: elvitte e kölyök a tabot, nem tudok :( hüpp
nekem meg butateló,m van

hereverő heverő 2016.11.19. 22:16:01

@pomac: a smink sokkal kevésbé rémísztő Vivi nélkül

Mók_Ica 2016.11.19. 22:16:01

@tvbuzi: abbahagyta sulit.... sztem semmit nem csinál.... borzasztó.... semmit nem tud megcsinálni rendesen......

pomac 2016.11.19. 22:16:03

@Mirocska: csupán flegmáskodó lábbal kelt ma :D

Girhes Joe 2016.11.19. 22:16:11

@Costanza:
@Lorenza Pellegrini:
@alsophila.grahami:

Jó, azért a feminizmust se kell túltolni, ez nem kifejezetten nőalázásról szól, hanem csak egyszerűen ebben a játékban ez a szellemi szint van. Oké, én se szeretem, ha valakit ok nélkül csesztetnek, akár férfi, akár nő, akár b.zi, de azért mindenben mindenhol gonosz férfiakat látni sem kell. Kettőn áll a vásár.

ibizaiporszivo 2016.11.19. 22:16:12

en azt a feladatot írnám Vivinek, hogy mond: drágaszáág!

Mirocska 2016.11.19. 22:16:13

Zsolti egyáltalán nem hagyja Vivit érvényesülni.

agimano 2016.11.19. 22:16:36

Szegény Zsolti....

Nimi 2016.11.19. 22:16:57

Megint szavazas....

tvbuzi 2016.11.19. 22:17:18

@Cérnahuszár: hívd fel, hogy szavazzon :DDDD

Mók_Ica 2016.11.19. 22:17:22

@Cérnahuszár: akkor mond meg neki, hogy vagy szavazzon, vagy egy szavazat erejéig hozza vissza :))))

csibike81 2016.11.19. 22:17:32

Szevasztok mindenki!!!! KözvetíCCSetek lécci, mert Zürichben vagyok és nem tudom nézni a VV-t. Tiszta depi vagyok, meg elvonási tüneteim vannak, úgyhogy nonstop csokit zabálok! De hoztam nektek is!

Perah 2016.11.19. 22:18:14

@Costanza: Így van, egyetértek veled, ez a téma nem ide való!

@Cimili: Azért azt én is megnézném, hogy kire menne rá Krisz, ha Mici kiesne, mert az biztos, hogy rámenne valamelyik csajra, szerintem amúgy Ginára.

@Plüsscukor: Eddig nem nagyon hittem abban, hogy annyira olvasnák a fórumot és kommenteket a szerkik, de a szavazás után már valószínűnek látom én is. Természetesen Scott ötletére szavaztam, a 2. lehetőségben több az érdekességi faktor is :).

Az X-Faktorban továbbjutott az Alíz... nem is értem, hiába van humora, érdekes hangja, nagyon hamisan és gyengén énekel :(((.

alsophila grahami 2016.11.19. 22:18:39

@Nimi: én bírnám nagyon ;)) imádnám, ha kiint maradna a ripacs meg a rémlény, pff.... álom, álom ;)

Cimili 2016.11.19. 22:18:46

@Mirocska: Sztem hagyná, de Vivi olyan bamba, h azt se érti amit kérdez. még nem ébredt fel teljesen.

Mirocska 2016.11.19. 22:18:48

@Cérnahuszár: Szavazok a nevedben a gyerekem telóján! :))

csodalámpa 2016.11.19. 22:19:01

szerintem megvan a magyarázat arra, hogy a villán belül még egyik kan sem akasztott be Viviennek - látták reggel natúrban, felkelés után, és ez beleégett a tudtatukba, fasztorlasz reflexet kiváltva :)

Cimili 2016.11.19. 22:20:18

@Perah: Lehet, h Ginára, de sztem neki több esze van, nem állna össze papival.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:20:23

@Nimi: állandó vita-generáló feladat..... pffff

pomac 2016.11.19. 22:20:41

@alsophila.grahami: @Mók_Ica: @hereverő heverő: rendesen félnék felkelni mellette minden nap :DD

Girhes Joe 2016.11.19. 22:21:44

@csodalámpa:

Vagy büdös a szája. Amit itt már többen mondtak, bár fogalmam sincs, a tévében miből szűrték le, de ez tipikus ok arra, ha egy egyébként a képernyőn kívánatos (hmm) személy nem akar "elkelni".

Mirocska 2016.11.19. 22:21:45

@Cimili: Akkor csak Zsolti marad... :))

alsophila grahami 2016.11.19. 22:22:02

ez a Gina is egy gerinctelen kis gyökérke.... (csalódás ON)

Mók_Ica 2016.11.19. 22:22:08

@csibike81: bárcsak mi is ott lennénk veled :))) milyen jó kis hecc lenne :)))

Mók_Ica 2016.11.19. 22:23:16

@pomac: így vannak ezzel a bentiek is :)))

@alsophila.grahami: és ezt már hanyadszor játsza el.....

Cimili 2016.11.19. 22:23:34

@Mók_Ica: nyaklószámra falnánk mi is a csokit. :)

Mirocska 2016.11.19. 22:23:55

Most rájöttem, miért nem tetszik nekem Anikó soha. Olyan csúnya színű a bőre, olyan sárgás.... Szerintem....

Plüsscukor 2016.11.19. 22:24:01

@Perah: Én is a 2. lehetőségre szavaztam.
És én sem értem Alíz továbbjutását.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:24:24

@Cimili: közben pedig élőben kommentelnénk a vv-t :))))

alsophila grahami 2016.11.19. 22:25:20

@csodalámpa: ahogy mondod, tesóóóó ;) ez a megoldás, osstorezanőőő! xDD

Mók_Ica 2016.11.19. 22:25:22

@Mirocska: sztem meg olyan, mintha "fájna az arca".... olyan szenvedős stílusban néz mindig....

Girhes Joe 2016.11.19. 22:25:48

Nem tudom, lehet, én vagyok a tökkelütött, de nekem valami miatt szimpi Anikó.

Cimili 2016.11.19. 22:25:48

@csibike81: Papiék kibékültek, Hidd el, dög unalmas, nem történik semmi.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:26:07

@csibike81: még nem fog menni... védett.... :((((

csibike81 2016.11.19. 22:26:07

@Cimili: Mondjuk ha nézném live a cuccot, tuti váltanék vmi keményebbre!!!

Cimili 2016.11.19. 22:26:50

@Girhes Joe: Mé lennél az, van ilyen. :)

Mók_Ica 2016.11.19. 22:27:17

@Girhes Joe: nem baj, emiatt még nem fogunk kiközösíteni :))) csak többünknek nem az...

tvbuzi 2016.11.19. 22:28:22

@Girhes Joe: szerintem azért mert tök ciki lenne, hogy ilyen ostoba és csúnya csajt dugtak meg

Cérnahuszár 2016.11.19. 22:28:24

@Mirocska: hehe ok :)

@Girhes Joe: @ewita: most már én is elhiszem hogy befolyásolók vagyunk :D
scott ötlete tényleg jó, jó lenne ha megvalósulna
megtaláltam a tabot, de le van jelszavazva valami ábrával, szóval most se vagyok előrébb :(

Plüsscukor 2016.11.19. 22:28:36

@Perah: Én is erre gondolok pont, Krisztiánnal kapcsolatban.
Persze azért sokaknak tűnik egy despota baromnak is - végül is az, de ez a neveltetésének és a kulturális különbségeknek köszönhető. Lehet rosszul látom, de szerintem Krisz soha nem ütne meg egy nőt, hiszen állandóan azt halljuk tőle, hogy a nő gyengébb, mint egy férfi, minden értelemben. Még azt is utálja, ha egy másik pasi kiabál egy másik nővel. Egyszerűen nem tartaná ezt férfias viselkedésnek. Sőt, megkockáztatnám, hogy a maga módján igenis tiszteli a nőket - az már más kérdés, hogy ettől a habitustól én is lábrázást kapnék.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:28:45

@Mirocska: :))))

@Rémület: nem baj :))) nem vagyunk egyformák :)))

kamilla123 2016.11.19. 22:28:46

@Girhes Joe: egyszer SOma mondta neki, amikor Vivi le akarta smárolni, h iszonyú cigiszaga van

csibike81 2016.11.19. 22:29:00

@Mók_Ica: Tudoooom.... ☹️ Csak reménykedem, kizárni még kizárhatják. Pl ha be takarja Micicicit...
@Cimili: Sejtem... Már a hét elején halálra untam magam, de akkoris...

hereverő heverő 2016.11.19. 22:29:13

@pomac: a nap is fél mellette felkelni

pomac 2016.11.19. 22:29:55

bárhogy is lesz a párbaj egyedül micit nem tudják megszívatni vele :D mivel papi védett ,a többiek meg nincsenek olyan közel hozzá hogy nagyon sajnálja őket

Cimili 2016.11.19. 22:30:34

@kamilla123: Erről jut eszembe, ma még Soma nem beszélt a riportban. Már úúúúúúúgy hiányzik is. :)

Perah 2016.11.19. 22:30:37

@Lorenza Pellegrini: Igen emlékszem, nekem sem tetszett. Viszont a jelenetből egyértelműen kihagyták, hogy miért állt ott Mici a tanár mögött, illetve, hogy mi volt az előzménye. Ettől függetlenül persze én sem szeretem a féltékeny férfiakat, viszont mivel én is utálom, ha valaki iszik, én nőként ugyanezt csinálnám, ergo elvenném a pasimtól a piát, vagy azt mondanám neki, hogy akkor takarodj, ha ennyire fontos az ivás...

@csodalámpa: Meg szerintem nagyon kevés férfi kedveli az ilyen nyomulós csajokat, akiket nem hogy levadászni nem kell, még levakarhatatlanok is. Az, hogy nem szép, egy dolog, sok kevésbé mutatós lánynak van barátja, mert nem csak a külső számít. Viszont Vivinek a viselkedése is elviselhetetlen egy normál férfi számára, ami abból is jól látszik, hogy csak egy meleg srác tudja - úgy ahogy - elviselni.

@Cimili: Hát, kíváncsi lennék, hogy Gina beadná-e a derekát, ha Krisz rámenne Mici kiesése után. Szerintem amúgy hagyná magát, mert még mindig Krisz a legférfiasabb bent, kivéve Dávidot, de ő szemmel láthatóan egyik csajt sem akarja.

Cimili 2016.11.19. 22:32:09

@Perah: Hát nemtom, szerintem meg nem.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:32:15

@csibike81: krisz nem fog ilyet tenni, sztem

@Cimili: inkább hajrá mi, ide a nyereményt :)) és mehetünk Zürichbe csokit enni :)))

@hereverő heverő: fényeskedjék az örök sötétség neki :)))

alsophila grahami 2016.11.19. 22:32:52

na és akkor - hogy ne csak mindig az elégedetlenkedés menjen részünkről - legyünk korrektek:

KÖSZIKE SZERKIK, HOGY FIGYELTEK RÁNK! ;)

díjazzuk, hogy Scott párbaj ötletét szavazásra bocsájtjátok, tényleg, bár jobb lett volba, ha szimplán csak alkalmazzátok, de így is jobb, mint az eredeti verzió ("A" opció) lett volna, remélem, értik a nem hogyviltos nézők, hogy miről kell szavazniuk...

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:32:55

Elkestem, filmet neztem :)

Girhes Joe 2016.11.19. 22:34:01

@kamilla123:

Gyűlölöm én is a cigiszagot, de az még mindig nem az a penetráns szájszag, amitől levegőt venni nem tudok, és az illetőhöz egy méternél közelebb nem bírok menni anélkül, hogy elhánynám magam. És nem csak egyszer-egyszer, mert olyat evett, és elfelejtett fogat mosni, hanem mindig, minden nap, minden napszakban olyan. Volt főnökömnek volt ilyenje...

Egyébként az iskolahéten, amikor Vivi odaült a Soma ölébe, látványosan elhúzta Soma a fejét. Ez utalhat ilyesmire.

alsophila grahami 2016.11.19. 22:34:30

@Girhes Joe: nekem is szimpi, aranyos lány, csak műsorvezetőnek alkalmatlan...

Mirocska 2016.11.19. 22:37:14

Atti a női cipőt, Krisztián MIcit húzta magára...

Mók_Ica 2016.11.19. 22:37:31

atti mit kent a fejére??? csillog, mint a..... mittoménmi..... :))))))))))))))))

Plüsscukor 2016.11.19. 22:37:53

Zsóti jó feladatot talált ki, nekem tetszik :)

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:39:01

Tenyleg mindig pattog a Gina, adjon mar neki vki nyugtatot

Mók_Ica 2016.11.19. 22:39:15

@Plüsscukor: igen, ez legalább eredeti és még sosem volt ilyen.... bár ebből is veszekedés lett.... pfffff

alsophila grahami 2016.11.19. 22:39:25

@Plüsscukor: nagyon nagy ekg, én is így látom nagyjából, és hozzáteszem, nekem pl semmilyen szempontból nem zsánerem, de attól még... ne legyünk vele igazságtalanok; ez a Gina viszont... ultramegagigaGÁZ.

pomac 2016.11.19. 22:40:01

@MacákékIcukája: most tényleg túltolta sok volt a kávé :DD

Perah 2016.11.19. 22:40:13

@Cimili: Ezen nem fogunk összeveszni :))). Meglátjuk, hogy Gina beadná-e a derekát Krisznek, meg egyáltalán ő rámenne-e, mert ahhoz előbb Micinek ki kellene esnie, ami egyáltalán nem 100%, még akkor sem, ha párbajozna...

Viszont álmos vagyok, mindenkinek jó éjszakát, majd holnap visszanézem a VV-t :). Szép álmokat, és ne álmodjatok a villalakókkal, mint a múltkor Akasa Tivy-vel :D :D :D.

Mirocska 2016.11.19. 22:40:33

Soma Pumukli lett :))

Mók_Ica 2016.11.19. 22:41:13

@Plüsscukor: világított :)))

óóóóóóóóóóóó..... a színes fejek...... höhöhöhöhö
atti dáviddal táncol..... hmmmmm

hereverő heverő 2016.11.19. 22:41:24

Én bealvási. Szép álmokat majd, addig jó kommentelést. Sziasztok, jóéjt.

Costanza 2016.11.19. 22:41:32

@Lorenza Pellegrini: igen es nem csak szerintem. szidjatok a himsovinisztakat, es ti meg jobban alazzatok a noket mint a ferfiak, ugyhogy akkor keretik nem szidni se micit sem krisztiant, mert elvesz az igazsagotok a nagy alszenteskedesben

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:41:48

Ez jo feladat, Zsoti kellene szerkinek a VV-be

Mók_Ica 2016.11.19. 22:42:10

@Perah: jó éjt :)))

@Mirocska: rosszabb....

Plüsscukor 2016.11.19. 22:42:28

@MacákékIcukája: Igen, és inkább a kulisszák mögé, mint eléjük :))

csodalámpa 2016.11.19. 22:42:56

@Plüsscukor: pár fekete pontot sztornóztam is neki :)

tvbuzi 2016.11.19. 22:43:09

Anikó ne legyél már ilyen vicces, kösz.

alsophila grahami 2016.11.19. 22:43:36

vuszont ez a vakos-bálozós játék vége tetszett, volt benne fantázia, gratula érte Zsoltinak, és juhúú! ezek szerint találtam végre pozitívumot benne, így, kb két hó múltán... great! ;)

Mók_Ica 2016.11.19. 22:44:12

vivinek van egy olyan grimasza, ami nagyon szörnyű..... összehúzza a szemeit és még jobban kinyílik a szája..... rémisztő....

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:44:24

@tvbuzi: hadd poenkodjon mar kicsit, maskor mindig azert van szidva mert olyan mint aki karot nyelt :)))) most kicsit lazabb legalabb

Plüsscukor 2016.11.19. 22:44:42

@csodalámpa: én is kiradíroztam neki párat :)

Mirocska 2016.11.19. 22:45:12

Azért én nem vagyok benne biztos, hogy ezeket a feladatokat a lakók találják ki. Tuti, szerkesztői utasítás.... MAguktól eddig sem mutattak semmi kreativitást.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:45:26

@tvbuzi: elég szarul áll neki.... és szinte mindig erőltetettnek tűnik.....

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:46:07

@Plüsscukor: ez a kovetkezo feladat is tok jonak tunik

Plüsscukor 2016.11.19. 22:46:22

Ó, és Zsóti szétszedte a párosokat is. Jár érte neki egy pirospont.

tvbuzi 2016.11.19. 22:47:02

@MacákékIcukája: szerintem görcsöl ezerrel, túltolja a mimikát, artikulál kurvára,...

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:47:10

@Mirocska: de Zsolti mar bizonyitotta h kreativ es vegre nem a szokasos parok vannak

Lorenza Pellegrini 2016.11.19. 22:47:55

@Costanza: itt valami nagyon félrement a kommunikációban.. én, személy szerint hol szidtam? na, de ez már nagyon OFF.

Plüsscukor 2016.11.19. 22:48:15

Nem csoda, hogy Dávidék elunták bent a várakozást, mert ez egy bonyi feladat, és gyakorlatilag Zsóti csinálta egyedül. Én máris megszavaztam neki a hetet, nálam ő nyerte, menjen ki jutalomból vacsizni valahova.

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:48:21

Es persze h most all le a buzi stream

Cimili 2016.11.19. 22:48:40

@Mirocska: A feladatokat elnézve, tuti, h a szerkik találták ki ezt.

alsophila grahami 2016.11.19. 22:49:53

@Perah: bocsi hogy közbékotyogok, de sztem vakvágányon vagytok ezzel a szállal, Papi tutira nem menne rá Ginára, tényleg vonzódik Micihez; boritékolni merem, hogy bármelyikük esik ki előbb, megvárja majd a másikat, sztem adnak egy esélyt maguknak idekint; szívesen fogadok bárkivel, én őszintének látom a vonzalmat köztük, és nem csak szexuális értelemben.

Almaka 2016.11.19. 22:50:10

Ki esett ki az x-faktorból?

Mirocska 2016.11.19. 22:50:40

@MacákékIcukája: Zsolti igen, de a többi...? Szerintem az alap ötletet mindig megkapják, max egy kicsit tovább gondolják.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:51:23

@Plüsscukor: arra már lehet szavazni?

@Cimili: én kinézem zsótiból

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:51:55

@Mirocska: en amondo vagyok h ez Zsolti muve, az osszes eddigi feladat tok sablonos es uncsi volt

Mirocska 2016.11.19. 22:52:57

@MacákékIcukája: Nagy jövő vár még rá a csatinál, ha tényleg ő találta ki! :))

Mók_Ica 2016.11.19. 22:53:05

nézzük a 3as párbajt :))) nyert a B :)))

Almaka 2016.11.19. 22:53:24

Nyert a hogyvoltos kiválasztás. Holnap lesz végre kihívás :)

Plüsscukor 2016.11.19. 22:53:33

A szerkik tuti olvasnak minket most is, mert szerencsére nem mutatják Anikót totálban, csak közelről, ebben a borzalom ruhában.

csodalámpa 2016.11.19. 22:53:38

jó lett a szavazás végeredménye :)

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:53:45

@Mirocska: az biza

Na, ugyesen elolvastak a szerkik Scott otletet :)))))

agimano 2016.11.19. 22:54:20

és akkor egy kihívás holnap, a másik meg szerdán?

Plüsscukor 2016.11.19. 22:54:30

@Mók_Ica: Szerintem holnaptól lehet rá szavazni.

alsophila grahami 2016.11.19. 22:54:34

najóóóvan, Scottie ötletét kaptuk meg, 3x-os hurrááááááá és jippijeeeejj! ;) :))

Mirocska 2016.11.19. 22:54:57

Büszke vagyok magunkra.... :))))

csodalámpa 2016.11.19. 22:55:03

Anikónak megszavazok egy jó nagy alvást, tényleg szarul nézett ki ma.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:55:28

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Jáger Kinga nem is volt jó.... egyébként miért kettesével esnek ki???

holnap fakanál bábok lesznek.... krisz egy nagy kárszeggel lett ábrázolva... :)))) de holnap korábban kezdődik..... kiblőrőzik vajon????

agimano 2016.11.19. 22:55:59

@csodalámpa: biztos nem alszik jól a gyereke, vagy beteg

kamilla123 2016.11.19. 22:55:59

@alsophila.grahami: azért a kreatívoknak szánt pénzből utalhatnának a hogyvoltos szerzőknek is. Ez az öti az életben nem jutott volna az eszükbe máshogy.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:57:11

@agimano: az azért milyen genyaság.... kiválasztás és 1 kihívás.... a másik meg mittomén mikor.... legyen minden holnap.... a kiválasztás, a kihívás 1 és kihívás 2 is.

agimano 2016.11.19. 22:57:32

én azt nem értem, hogy Vivi mit nem értett meg az utolsó játékban?

Plüsscukor 2016.11.19. 22:58:04

@MacákékIcukája: Hol lehet élő streamet nézni? Hónap elején kiugrom egy koncertre valahova, és nem leszek itthon egy hétig.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:58:22

@Girhes Joe: ahogy mosolyogsz, abból úgy tűnik nem fogja magát kialudni .... :)))

agimano 2016.11.19. 22:58:25

azért örülök, hogy Scottnak eszébe jutott ez a verzió, mert a másiknak semmi értelme nem lenne, ez így sokkal jobb

Plüsscukor 2016.11.19. 22:58:45

@agimano: Én inkább azt nem érteném, ha Vivi megértene vmit :)

tvbuzi 2016.11.19. 22:59:01

@Plüsscukor: jó hosszú koncert lesz:)

Almaka 2016.11.19. 22:59:11

@Mók_Ica: Csak az első 3-4 adásban esnek ki kettesével utána nem. Szerintem azért mert későn kezdték, és enélkül idén nem lenne vége.

Mók_Ica 2016.11.19. 22:59:34

@agimano: hmmm.... mit értett meg??? zsóti nélkül semmi nem lett volna a szerkis feladatból....

MacákékIcukája 2016.11.19. 22:59:39

A munkahelyemmel minden evben ilyenkor megyunk egy 3-napos hetvegere vmi kulfoldi nagyvarosba bulizni - a ceg all mindent, repuloutat, puccos szallast, fancy programokat, ettermeket, tomerdek piat.
A tobbiek epp Romaban csapatjak en meg itthon ulok ezzel a nyomorek szar bokammal es VV-t nezek.

Mók_Ica 2016.11.19. 23:01:12

@MacákékIcukája: van felvétel??? megyek oda dolgozni.....

Almaka 2016.11.19. 23:01:18

@Mók_Ica: Szerintem Vivi nem annyira hülye, mint amennyire elakarja hitetni. Értette ő mi a feladat.

Plüsscukor 2016.11.19. 23:01:47

@tvbuzi: Ugye? :)))) Hát tudod, a sorban állás meg minden... korán ki kell menni, a küzdőtérre szól a jegyem :)))))

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:01:52

@MacákékIcukája: igen, zsóti kreatív, jók voltak a feladatok

@agimano: nem, azt mondta anikó hogy az adás elején kihívás, és a végén meg is kell mondani ki lesz a másik.

Mók_Ica 2016.11.19. 23:02:10

irigyreméltóságos.... óóóóóóóóóóóó sírok :)))))))))))

agimano 2016.11.19. 23:02:33

Au: szerkesztőket irigyre méltóságosan

tvbuzi 2016.11.19. 23:02:42

Álláspontot ne akarj foglalni Au

alsophila grahami 2016.11.19. 23:02:59

Au... kész! xDDDDD legalább van önkritikája, ezt naon bírom benne ;)

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:03:18

@Mirocska: no offense, de egy romai luxusut es buli jobban erdekelne :))))

@Mók_Ica: tudsz norvegul konyvelni? Mert akkor szeretettel varunk :)))

Almaka 2016.11.19. 23:03:30

@Cérnahuszár: De igen, én is így értettem.

Mók_Ica 2016.11.19. 23:03:31

@agimano: @tvbuzi: pedig már nincs is a villában....

Girhes Joe 2016.11.19. 23:03:52

Basszus, ezek németül...

tvbuzi 2016.11.19. 23:03:55

Jól megy a bordélynémet

Plüsscukor 2016.11.19. 23:04:18

Au kicsit lefagyott a tolmácsolásban :))
Igaz túl sok értelmeset nem is nagyon mondanak...

Almaka 2016.11.19. 23:04:39

@Mók_Ica: Igen lustának lusta az tuti.

agimano 2016.11.19. 23:05:33

ez a német tényleg vicces volt annak, aki tud németül

alsophila grahami 2016.11.19. 23:05:34

ájsuldengung xDDDDDDDD by csillámf(l@sz

Mók_Ica 2016.11.19. 23:05:39

@MacákékIcukája: norvégul nem tudok.... a könyvelés lassan nem lesz probléma, itthon is átállás lesz az ifrs-re januártól :)))) (bár tanultam, de nem értek hozzá.... csak érintőlegesen, ami kapcsolódik a munkámhoz)

Plüsscukor 2016.11.19. 23:06:05

Au, a Tannenbaum értelmes szó volt, és azt nem fordítottad le :)))

Girhes Joe 2016.11.19. 23:06:36

"A telefonnál Dóri, Zsolti barátja"

Na de miért nem a meleg barátját hívják fel?

Mók_Ica 2016.11.19. 23:06:38

@Plüsscukor: tolmácsolt??? nem sok minden jött ki a szájacskáján.... :))))

agimano 2016.11.19. 23:07:17

@Mók_Ica: mert semmi értelmeset nem mondtak, max pár szót, de halandzsa volt az egész

Mók_Ica 2016.11.19. 23:07:43

@Girhes Joe: lehet, hogy Dóri is meleg :))))

au nem érti, amit dóri mond.... pedig értelmesen és szépen beszél....

agimano 2016.11.19. 23:08:31

@Girhes Joe: szerintem ő nem annyira akar szerepelni

alsophila grahami 2016.11.19. 23:08:41

Zsolti barátja Dóri most frankón felolvasta az előre megírt szövegét?? ez de gáz már! xDDDD Au is csak nézett bambán :)

csodalámpa 2016.11.19. 23:09:00

azért szörnyű, hogy konkrétan már örülök neki, ha Au az mv a bv-ben, nem Hozé, így szódával még nézhető is a műsor :)

Mók_Ica 2016.11.19. 23:09:29

@agimano: én pedig remekül beszélek németül :))) (nem beszélek németül, höhöhöhöhö :))))) )

dzsinának is nagy a fülije.... ezért cincálja mindig a haját....

KapitányG 2016.11.19. 23:09:52

@Cérnahuszár: Az adás elején nem kiválasztás lesz?

agimano 2016.11.19. 23:10:29

@Mók_Ica: én is pont a fülét nézem

Mici meg horkol

Plüsscukor 2016.11.19. 23:10:42

@MacákékIcukája: Véletlenül nincs felvétel nálatok?
Jeg snakker norsk. To øl, takk.
:)))

Mók_Ica 2016.11.19. 23:10:56

mici hogy szuszog :)))

Cimili 2016.11.19. 23:11:06

Most Ginának igaza van, a jó kapcsolathoz nem elég a jó szex, ha nincs tisztelet és bizalom.

agimano 2016.11.19. 23:11:12

@KapitányG: adás elején kiválasztás, végén kihívás, csak kérdés, hogy hány

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:11:28

@KapitányG: de, kiválasztás, és a végén meg is kell nevezni kit visz ki, legalábbis így értetem amit anikó mondott

agimano 2016.11.19. 23:11:39

Krisztián, a szex robot

Girhes Joe 2016.11.19. 23:12:10

Au, részeg vagy? Én beszélnék így, ha most kellene...

alsophila grahami 2016.11.19. 23:13:07

@agimano: úgy se volt vicces (német az anyanyelvem am;)

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:13:09

@Plüsscukor: attol fugg milyen szinten :D de ha komolyan kerdezed, kuldok privit. Persze konyvelni is tudni kell es a norveg szabalyok ismerete sem art

agimano 2016.11.19. 23:13:33

remélem, Gina nem műtteti meg az orrát, ha kijön, tuti valami plasztikai sebész rárepül

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:13:36

annyira jelzés értékű papi-gina eszmecseréje hogy mennyire másképp gondolkodnak a pasik, és mennyire a nők...
gina a tiszteletről beszél elsődlegesen, krisztián meg a szexről...
ezért mennek tönkre a kapcsolatok, mert mindenki azt várja a másiktól ami neki fontos és nem azt adja meg ami a másiknak tényleg fontos

Mirocska 2016.11.19. 23:13:56

@agimano: Azt még nem döntötték el a szerkik, mindkét kihívást megtartsák-e holnap. Szerintem várják az ötleteinket! :)

KapitányG 2016.11.19. 23:14:09

@agimano: OK, csak azért kérdeztem, mert Cérnahuszárnál ezt olvastam: "az adás elején kihívás, és a végén meg is kell mondani ki lesz a másik. "

Commodore 2016.11.19. 23:14:23

Sittes már régen kinézte magának a Ginát.

Plüsscukor 2016.11.19. 23:14:24

@csodalámpa: Én is pont erre gondoltam, amikor kezdődött a BV :)

agimano 2016.11.19. 23:15:06

@alsophila.grahami: szerintem az volt a vicces, hogy Au mondta, hogy fordít, és nem fordított semmit, nem az, ahogy halandzsáztak

alsophila grahami 2016.11.19. 23:15:19

@csodalámpa: én nagyon röhögök most, ahogy folyamat "Bence akar lenni" (sic!) xDDD

alsophila grahami 2016.11.19. 23:17:11

@Mók_Ica: igge, most is kilógott neki xDDD

Girhes Joe 2016.11.19. 23:17:13

@Mirocska:

Szerintem ne egy nap legyen. Hadd szívjon a(z első) kihívott egy-két napot azzal, hogy ő kit hívjon ki, erre legalább nem számít senki bent.

Plüsscukor 2016.11.19. 23:17:51

@MacákékIcukája: az a baj, hogy amikor kint voltam, mindenki csak angolul beszélgetett velem, így a norvégom elég kegyetlenül fostos (bár rendelni azért tudok egy bárban :)))) ), és könyvelni sem tudok, de ha így is van felvétel, megyek, mert imádom azt az országot :)

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:19:37

@Plüsscukor: aha ertem... akkor sztem vendeglatasban probalkozz, sok belvarosi helyen eleg az angol. Egy ido utan nyelvtanfolyam, aztan konyveloi, amikor mar jol tudod a nyelvet - en anno mekiben kezdtem es mellette suliba jartam.

Girhes Joe 2016.11.19. 23:19:55

@Girhes Joe:

Sőt, még meg se mondanám neki eleinte. Amikor már azt hiszik, tudják, milyen lesz a párbaj, akkor kell közölni, hogy hoppá, a kihívott is kihív.

Plüsscukor 2016.11.19. 23:22:22

Vivi abszkraksz képeket gyártott.

Mirocska 2016.11.19. 23:23:08

@Girhes Joe: Én sem mondanám meg előre, hogy dupla kihívás lesz.

alsophila grahami 2016.11.19. 23:23:42

@agimano: jjah, az tényleg vicces volt ;) xD

Miccinek am most jól áll ez a pinki ruha, míg azok a farmersortok... azokban tényleg tehénszerű...

Mók_Ica 2016.11.19. 23:24:38

vivi futása koordinálatlan.... borzasztóan fut...

zsóti dávid farkát fikázza..... a sajátját lóf@szozza..... khmkhmkhm

Plüsscukor 2016.11.19. 23:24:58

@MacákékIcukája: De hát Norvégiába kell külön munkavállalási, nem? És azt nem adják meg csak úgy, én úgy tudom, hacsak nem valami speciális tudásod van, és konkrét munkaajánlat.

Mók_Ica 2016.11.19. 23:25:23

@alsophila.grahami: nekem is tetszett ez a ruha rajta

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:27:07

@Plüsscukor: spec tudas nem kell, csak konkret munkaajanlat es egy lakcim. Ezek nelkul asszem max 90 napot lehet itt tartozkodni.
Ergo barmilyen bejelentett munkaval el lehet kezdeni az itteni eletet :)

alsophila grahami 2016.11.19. 23:27:22

@agimano: melleket csináltat mkk, azt mondogatta sokat még Tivadarunknak... (nevét le szabad írni még amúgy, vagy azért is perel?;)

Plüsscukor 2016.11.19. 23:28:10

@Mók_Ica: Még ha csak a futása lenne borzasztó :)
Én azon is ledöbbentem még, hogy nem volt képes felemelni az előző adásban egy vizesballont.

agimano 2016.11.19. 23:30:08

@Plüsscukor: az amúgy hány literes? 10? 15?

Girhes Joe 2016.11.19. 23:30:24

@Mirocska:
@MacákékIcukája:

Remélem, erre tendálnak a szerkik is. Mivel az eredeti menetrend szerint ugye vasárnap kiválasztás, szerdán kihívás, gondolom ha az egyik kihívást előrehozták, akkor a másik lesz szerdán. Akkor van 3 nap arra, hogy mikor mondják el a már vasárnap kihívottnak, hogy őneki is hívnia kell. Csak könyörgöm, ne előre mondják el!

Plüsscukor 2016.11.19. 23:30:42

@MacákékIcukája: Igen, ez azért egy kicsit ördögi kör :)
Lakcím - na ez kemény dió, munka nélkül :) Munkát pedig lakcím nélkül találni... a 22-es csapdája :)
Egyébként tényleg imádom azt az országot, azért is kezdtem el a nyelvet tanulni, fene tudja, még az is meglehet, hogy egyszer tényleg arrafelé fog elenni a fene :)

Plüsscukor 2016.11.19. 23:31:55

@agimano: Nem tudom, 15 talán, esetleg 20, maximum.
De 20 kg-t felemelni azért mindenki tud, én legalább is eddig azt hittem :)

agimano 2016.11.19. 23:35:38

@Girhes Joe: biztos nagyobb lenne úgy a meglepetés faktor, de igazából lehet, hogy máshogy kell kihívni, ha hárman mennek, mintha csak ketten, szóval nem fair a kiválasztottal szemben, ha nem tudja, hogy 2 ellenfele is lesz szerintem

Scatplay 2016.11.19. 23:36:45

a kis buzija nem hallott a "grower" es "shower" pocsokrol. van akinek 5 centi lankadtan es megno tobbszorosere es van olyan farok amelyik merete alig no merevedesnel. pedig biztos van tapasztalata a seggturonak

agimano 2016.11.19. 23:36:46

amúgy a VV-t kb 100.000 ember nézi a jobb napokon, a Tivys kiszavazást meg 245e ember nézte

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:38:09

én úgy értettem hogy vasárnap adás elején kiválasztás, és a végén 1 kihívott.
utána szerdán mondhatja meg a 2 ember hogy ki legyen a 3.

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:38:51

@Plüsscukor: elvileg meglepheto a dolog, viszont baromi sok kezdotoke kell. Szobat kell keresni eloszor, oneletrajzokat pedig mar otthonrol kuldozgetni, itt pedig szemelyesen bevinni ettermekbe (bar en anno celiranyosan mekibe mentem, koltozes elott 2 honappal mar emailezgettem itteni fonokokkel, erkezes utan ket hettel lett melom).

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:39:15

@agimano: csak 245 ezer? honnan van ez az adat?

alsophila grahami 2016.11.19. 23:40:00

@Cérnahuszár: én az egyensúlyban hiszek, mindig, mindenben, itt pl ha mindketten kölcsönösen figyelnek egymás igényeire - nem altruista módon, mert egy kapcsolatnak sem tesz jót az egyoldalúság, sem pozitív, sem negatív irányban, hanem egészséges egyensúlyra törekedve - úgy a másik, mint a saját igényekre figyelemmel, és akkor nem lesz gond... Ginának amúgy igaza volt, amiről Papi beszélt, az kapcsolati éretlenségről tanúskodik; szimplán a kémiára/szexre alapozni, khm... az egy ingatag tákolmányt eredményez (gyerek vagy te még, Papi, maradjunk ennyiben;)

agimano 2016.11.19. 23:40:19

@Cérnahuszár: miért csak? alig nézi valaki a VV-t, mondom, hogy 100000-n nézik a legjobb napjain, a sorozatjunkieról van

Costanza 2016.11.19. 23:40:34

@Lorenza Pellegrini: "bent bottal se piszkálta volna meg senki" sorolhatnam, az nem szidas szerinted?

MacákékIcukája 2016.11.19. 23:40:50

@Scatplay: a mondanivalod lenyegevel egyetertek, viszont eleg vicces h itt buzizol es seggturozol, mikozben a nicked a kakiszexet hirdeti.

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:42:31

@agimano: mert nekem valami olyan rémlik hogy azt mondták 450 ezer szavazat szokott befutni, ezt a csatorna mondta

agimano 2016.11.19. 23:43:30

@Cérnahuszár: nyilván, mert csalnak, ha tényleg annyi szavazat megy be

alsophila grahami 2016.11.19. 23:43:32

@Mók_Ica: ugyehogy jó volt? és hogy összeöltöztek gróf Kárszeghyvel... vajon tudatos volt? ;)

Girhes Joe 2016.11.19. 23:44:43

@agimano:

Ebben is lehet valami, igazad van... viszont ha azt akarjuk, hogy előre tattikázhasson mindenki, akkor minél hamarabb közölni kell velük az új rendszert. Egyébként amikor Lóri feladása után begyorsítottak, akkor se tudhattak bent semmit előre, a meglepetésfaktor csinálta a műsort (már ha nem volt előre megrendezve). Itt szerintem épp ez tud érdekes csavart csinálni, és nem számít annyira, hogy fair, vagy nem (eddig se volt garantált ebben a játékban, hogy minden fair).

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:44:43

@alsophila.grahami: én úgy láttam hogy gina nincs tisztában vele hogy egy pasinak egy kapcsolatban legfontosabb a szex, és a többi utána jön.
egy nő meg simán elkaristol közepes szexxel, csak a tiszteletet megkapja
gina azt gondolja egy pasinak is a tiszteletnek kell lennie a legfontosabbnak, berögződések mentén gondolkodok, és nem egyéneket lát.

Cérnahuszár 2016.11.19. 23:46:02

@Cérnahuszár: gondolkodik na
vagy ki tudja :D lehet nem véletlen írtam el XD

agimano 2016.11.19. 23:49:24

visszanéztem pár heti adatot, általában a 100000-s nézettség a legjobb, néha fentebb megy majdnem a duplájára, gondolom a párbajok alkalmával, nem hiszem, hogy tényleg össze tud jönni 450 rendes szavazat, vagy mindenki csak egy részt néz meg hetente, és szavaz is

Girhes Joe 2016.11.19. 23:53:47

@agimano:

100 ezer szerintem reális, az a magyar lakosság (és nem is a tévénézők) 1%-a, így 2016-ban már az összlakosságra vetített 10-20% nézettség is össznépi hisztériának számítana, és hol van a VV ettől... ez már nem 2002.

Girhes Joe 2016.11.20. 00:11:03

@agimano:

Hmm, 100 ezer = 6%? Már csak az emberek 1/6-a néz tévét? Azt hiszem, le vagyok maradva.

Mók_Ica 2016.11.20. 00:20:58

@Plüsscukor: azt is ahogy megfogta.... nagy lendületet vett, aztán meg sem bírta mozdítani....

@alsophila.grahami: miciből és kárszeghyből is kinézem ezt :)))

Mók_Ica 2016.11.20. 00:22:43

jó pihit mindenkinek és kellemes lustizós holnap reggelt :)))

alsophila grahami 2016.11.20. 00:54:43

@Cérnahuszár: hát ööö, hol is kezdjem, utolsó mondatoddal egyetértek, de a többire számos tapasztalati ellenpéldám van, csak a saját életemből, és akkor még nem beszéltem a szűk, és pláne nem a tágabb környezetemből vett példákról, amik cáfolják ezeket az általánosításokat...
na meg ez életkorfüggő is, hogy ki, mely életszakaszában mit preferál, szal, soktényezős dolog ez, ám ha hosszú távon gondolkodik az ember, akkor az egyensúlyra való törekvéssel (már rögtön a legelején, a társválasztásnál!) nagyon nem lőhet mellé... én pl. soha nem választanék olyan társat (partnert lehet, rövid távra, de társat biztosan nem), akinél a szex van prior státuszban, mert az a pasi az idő múlásával törv.szerűen bekövetkező szexuális aktivitás lanyhulásával ott áll majd egy kiüresedett kapcsolatban, és nem találja a helyét, persze hogy új élmények után koslat majd, mert nem lesz otthon semmi egyéb, ami tartalmat adna a kapcsolatának, és persze viszolyogni is fog előbb-utóbb attól, akivel örök rabságra kárhoztatta magát, akkor még önként és lelkesen ;) most viszont már csak gátját képezi annak, hogy a szexcentrikus pasi új örömforrás után nézhessen....
szóval csak azt akarnám mondani ezzel, hogy a kölcs. szexuális vonzás múlandó eleme többnyie egy kapcsolatnak, arra alapozni éretlen gondolkodásról vall, tartós értékekre érdemes csak hosszú távon tervezni vsz;
a Gina által preferált kölcs. tisztelet már közelebb áll a realitáshoz, de önmagában az sem elégendő, mert pl. ha hiányzik a kémia két ember közt, akkor hiába tisztelik, becsülik egymást emberként, a fizikai undort pl nehéz lekűzdeni (és nem is kell persze), ami fel tud lépni olyankor, amikor olyannal kényszerül együtt élni valaki, akihez nem vonzódik fizikálisan... a kényszerűség pedig önmagában képes megutáltatni a másikat adott esetben, úgyhogy bonyolultabb ez annál, mintsem általánosítani lehetne.
viszont tény, hogy nagyobb eséllyel indul az a páros, akiknél a prioritások azonosak - ami Kárszeg esetében Ginával nagyon nem lenne meg, de Micivel talán igen...

alsophila grahami 2016.11.20. 00:57:10

@Mók_Ica: ☺Miciből én is, de Kárszeghyből..? ;)

alsophila grahami 2016.11.20. 00:59:00

@alsophila.grahami: jeeeejzus, komplett litániát írtam, bocsi bocsi, bocsiiiiii! :)

Mutyuer 2016.11.20. 01:42:21

@Sanda.Ipse: szerintem egeszen hasonlo karakter lehetsz az eletben mint mr. Karszeg

Costanza 2016.11.20. 07:23:15

@Perah: szerintem valami olyasmi tortenhetett, hogy mici hozta a kicsit "kurvasan csocskidobosan" flortolo onmagat. Ez alatt azt ertem hogy nyilvan sugarzik rola a szex, eleg kihivoan oltozik, a kitett dekoltazsa enyhen tulzas, habar kipakolas nelkul is latszik hogy nem lehet a szemebe nezve beszelgetni a lufik es az eltulzott erotikus stilus miatt. Kriszitian ferfi aggyal tisztaban van vele hogy egy tanar vagy barmely pasinak hizeleg egy ilyen szituacio, legyen az barmilyen jellegu, es o erre feltekeny, a micit meg azert tamadja, mert a mici (sztem szakmai artalombol adodoan) elkezd kicsit szerepelni ilyen helyzetben/tudattalanul is. Krisztian mondta neki, hogy mi van be vagy izgulva? Nyilvan aki eddig megszokottan ezen adottsagaival szokott ervenyesulni, nokent is kicsit raporog a helyzetre, mi nok is elvezzuk ezt a hatalmat, artatlan hatasvadasz szintig pl... csak krisztian ezt nem ohajtja megosztani masik ferfiakkal, hogy az o csaja valakinek ugyanugy kellemes florotolos perceket okozzon ha tudatosan, ha nem. Es amugy igaza van. En birom a micit, de kicsit kurvas. Viszont azt is gondolom hogy ha valaki kurvas noket akar maganak, akkor ezt el kell fogadnia, dehat a villan belul ugye nincs kit versenyeztetni a pasiknak, es ugye a mici tipusu nok meg bevallalosak, a girl next door sokkal langyosabb, es azok meg nem krisztianokkal akarnak jarni stb. De en ertem Krisztian allaspontjat, nem akar olyan novel semmit, aki ot megalazo helyzetbe hozza a pia/flortolos otperc masokkal csak ugy mert miert ne miatt. O a sajat megitelese miatt aggodik, nem rossz az uzenete csak neha nem jon at az eroszakos csomagolas miatt. De egyik oldalat sem fogom, mert en birom Krisztiant, de pl meg dolgozni nem lattuk, kivancsi lennek o mit tesz le az asztalra mindezek fejeben pl. ha kurvas no, ha szentfazek, o mit ad cserebe hm.... vajon. ?

Lorenza Pellegrini 2016.11.20. 07:54:03

@Costanza: ha nézted, te is emlékszel, hogy senki nem vonzódott hozzá (se)... és nem, nekem sem az a bajom, hogy kövér - én sem vagyok modellalkat :D - hanem hogy az ormótlanságára még rá is erősít a viselkedésével, az egész lá/ény olyan tankszerű...

Ettől függetlenül a legutóbbi sörös jelenetnél megsajnáltam, én még jobban kiakadtam volna a helyében, mert mi az, hogy rászól, hogy mit csináljon és mit nem. Ha nem tetszik az életformája, az alkoholhoz való viszonya, nem kezdek vele és kész. Szerintem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.11.20. 07:59:43

Ahogy olvaslak benneteket asszem jól teszem, hogy már nem nézem, messze a leggyengébb ez az évad. Karácsonyra vége? Nekem nem derült ki mitől powered bigbráner. Ha mindenképpen nekem kéne eldönteni ki vigye a zsét, legyen Dávid. A többiek nagyon eladták, ki a kezdetek kezdetén, ki később. Gina pedig nagy előnnyel indult mikor bement.

Mók_Ica 2016.11.20. 09:14:20

@alsophila.grahami: igen, korábban már volt, hogy az ő cuccai (ruhái, szekrénye) vannak egyedül rendben... nekem pedánsnak tűnik, ahogy a ruháival és egyéb dolgaival bánik.

Scatplay 2016.11.20. 13:54:57

@MacákékIcukája: egy, a leheto legidiotabb nevvel akartam regisztralni. ketto, scatplayhez nem kell analozni, hogy ne beszelhessek farturosagrol

Costanza 2016.11.20. 22:15:07

@Lorenza Pellegrini: en viszont 50 kilo vagyok, leszek is orokke, es sosem bantanek egy masik not a kulseje miatt. Nem gunyolodunk mas kulsejen, mert akkor kiderul hogy mi milyen rondak vagyunk belul, es az gaz. Illetve ha no vagy akkor boritekolom neked hogy palik vonzodnak hozza is, minthogy minden nonek jut pasi ha ilyen ha olyan. A kulso nem minden.

Costanza 2016.11.20. 22:19:50

@Lorenza Pellegrini: de hogy ne erezd szemelyes tamadasnak, ne erezd csak magadra vonatkozonak, akinek inge annak szol

Lorenza Pellegrini 2016.11.20. 22:52:49

@Costanza: nem érzem, tényleg :) lehet, nem jól fejeztem/fejeztük ki magunkat, de amit miciről írtam/írtunk, az nem az akárhány kilójának szólt (személyes: én az elmúlt 5 évben voltam 55 és 85 kiló is), hanem az alpári viselkedésének. de pont arról írtunk, hogy ez még nem menti fel kriszt a viselkedése alól, akik meg ezt a nőt valamiféle alattvalónak/szexuális tárgynak/a tulajdonának tekinti. Nem vagyok prűd, de nem normális az, hogy ahogy akad egy kis lehetőség, máris Miciben van könyékig... kb. mint dzsungelben.
süti beállítások módosítása