Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x68 - Hazádnak rendületlenül ó magyar (18+)

2016. november 03. 10:43 - Dzsudibí

A várva várt iskolahét olyan precíz pontossággal érkezett, mint a pécsi 8.52-es intercity. Csak éppen ebben az esetben nem a peronon állunk ünnepi, 110% műszálas blúzunkban, kezünkben virágcsokorral a nagyira várva, hanem rozsdás lánccal a sínekre kötöztek, szájunkat izzadt hereszagú rongyokkal kitömték, ezzel megfosztva bennünket az utolsó halálsikoly jogától is, mielőtt a lakók vezette "Iskolahét" névre keresztelt halálgőzös apróra darálja tagjainkat. Üvöltözéssel indítunk, mi mással.

1_10.png

Merthogy Mici úgy érzi, tisztességes munkával kiérdemelte a Krisztián jobbján lévő díszhelyet az étkezőasztalnál, míg Tivi a maga módján fellebbez az egyébként nyilvánvalóan arcpirító kijelentés hallatán. 

"Ilyen bunkó faszszopó vagy bazdmeg? Há de mé kell ilyen faszszopónak lenni? Mi vagyok én, a kutyád bazdmeg? De most Mici, neked mi van a faszszopósággal? A nyelveddel nem tudsz megkérdezni, hogy geci üljél arrébb?"

31_1.png

Ha valakinek van tudomása arról, hogy kell szabályosan nyelvvel kérdezni, kérem kommentben jelezze, mert kibaszott kíváncsi vagyok a technikájára. A grandiózus problémán még vagy negyed órát tökölünk, ezért hogy én is hasznosan töltsem addig az időt, készítettem egy kis statisztikát.

Felröppent faszszopó-k száma: 4

Kicsusszant geci-k volumene: 1

Elhangzott bazdmeg-ek tételes darabszáma: 16

Odaköpött kurvá-k mennyisége: 6

2_10.png

Micinek nincs ezzel semmi problémája, hiszen Tivi ezt nem gondolta komolyan. A jobb kisujj körmömet egyébként már véresre csócsáltam, mert egyszerűen nem bírom felfogni, hogy 1. mi a jól megbaszott jelentősége annak, hogy felnőtt emberek milyen ültetési rend szerint fogyasztják el a színezett tésztalevest, 2. két hónapja vannak bent, és csökött agyacskáikkal képtelenek feldolgozni és megjegyezni, hogy egy 10 személyes asztal melyik részén ettek tegnap, meg azelőtt, meg azelőtt. A ki hol ül botrány margójára megjegyezném, hogy Vivi egyébként a kulináris élvezetek csúcsának a menzás tejbegrízt és a bolonyait tartja. Én hozzátenném még a vaníliakrémes piskótakockát (a csokis volt gyakrabban sajnos), a borsófőzeléket meg az ivólét - ami havonta max egyszer került az asztalra, hígított  kecskepisa íze volt, és mindenkinek csak egy pohár járt, és pont ezért imádtuk - és akkor mondhatjuk, hogy teljes a lista. 

3_10.png

4_10.png

5_10.png

6_7.png

7_11.png

Na de, hogy visszatérjünk az iskolahét égővörös pipaccsal és hófehér százszorszéppel kihímzett mezejére, az eminens tanulók nagy meglepetésre Dávid és Zsolti lettek a tanárok döntése alapján. A drága tanár bácsi, akinek nem tudom a nevét, pedig már hosszú évadok óra házhoz jön a lófaszért a villába, megjegyzi, hogy Mici öltözéke hagy némi kivetnivalót maga után. Mici saját bevallása szerint egyébként nem vette észre, hogy a párizsirudakat kipakolta a húspult kirakatába, hiszen ő csak próbálta aranyosra venni a figurát. 

8_11.png

A feladat versmondás lesz, Krisztián szorgalmiként azonnal belekezd Ady Endre Meg akarlak tartani című költeményének elemzésébe is az "ez de kemény" szóvirág használatával. Micinek annyira tetszik a Szózat Zsolti előadásában, hogy nem bírja ki kuncogás nélkül. A költemény egyébként szerinte úgy kezdődik, hogy "Hazádnak rendületlenül ó magyar...", ha lenne egy kis humorérzéke a tanároknak, házinak azt adtam volna Micinek nyelvtanból, hogy találja meg az állítmányt a mondatban. Zsolti addig nem hajlandó elszavalni a Szózatot, amíg Mici röhög, merthogy meg kell adni a tiszteletet, amivel tán még egyet is értenék, de Zsolti olyan irritáló affektáló fejrángós stílusban adja mindezt elő, hogy egyszerre két cigire gyújtok rá, pedig még a felénél sem járunk. Mici egyébként mentené a menthetetlent, és közli Zsoltival, hogy ne aggódjon, nem rajta röhögött, hanem a versen.

11_10.png

10_10.png

9_10.png

Krisztián annyira felajzott állapotba kerül a versmondástól, hogy Micit ősasszonyként a hajánál fogja a wc-be cipeli, és a törióra helyett majdnem megcsinálja. Az interregnum időszakát Tivi előadása szerint kéne minden magyar általános iskolában oktatni, mikor vót az a Csák Máté, meg a másik kettő, akik járták az országot és kampányóttak meg turnéztak. 

12_10.png

Zsolti igazi kis eminens fasz, tökéletesen azonosult a szerepével, nem mulaszt egy egyetlen alkalmat sem, hogy árulkodjon, többnyire Somára. Krisztián nagyon szenved, nincs neki logikája a matematikához.

"Fú de utálom a matekot, gecci." (Krisztián)

15_10.png

16_10.png

Soma szárnyal, egy csomó pozitív egész számot tud felsorolni, ötös a jutalma.  A tornatatárnő idén is tutajos, Atti szerelmes is lesz hirtelen. Zsolti bemutat néhány szabályos fekvőtámaszt égbe meredő seggel, Soma pedig azért nem tud teljesíteni, mert mentálisan elfáradt. A tornatanárnő egyébként hangosabban üvölt, mint Tici szarabb napjain, máris nagyon szimpatikus, javasolnám, hogy a következő cserelakó ő legyen. Bencustól megtudjuk, hogy Soma TÉNYLEG fel volt mentve matekból, ami egyrészt igen sok mindent elárul az oktatás jelenlegi helyzetéről, másrészt ha tudtam volna, hogy van ilyen, ma sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lehetnék én is, bár a csonka gúla térfogatának kiszámítása vitathatatlanul hasznos, és a mindennapi élet során elengedhetetlen tudásanyag. 

18_6.png

19_5.png

A lakók szavaznak, hogy ki a legsötétebb kinek lesz a leggyengébb a bizonyítványa. Vivi örül, hogy végre valamire ő kapja majd a legtöbb szavazatot. Gina megfogadja Vivinek, hogy nem rá fogja rakni, majd két perccel később - kizárólag motivációs céllal!!!! - az ő neve mellé baszarintja a jelet. Természetesen Vivi kapja a legtöbb jelet, még Zsolti is őt látja a legesélyesebbnek.

20_4.png

Holnap majd így leszünk, addig is oltalmazzon titeket a magasságos rakló drága testvéreim. 

21_3.png

Címkék: való világ 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakolvasok82 2016.11.03. 10:45:40

második :( pedig úgy igyekeztem

etikette 2016.11.03. 10:53:46

Jó reggelt, jó lett a poszt! :D szenvednek nagyon...desajnálom :P

ascii 2016.11.03. 10:55:54

menza kaján egy kicsit lovagolhatunk, régebben a boomerángban részletesen ecsetelték a finomabbál finomabb gasztronómiai mélypontokat, spenót, csurgatott tojásleves, hús meggyszósszal és főtt krumplival... de ami nálam vitte a pálmát, az ebédre egy szelet kenyér 3 db meggyel :D

Plüsscukor 2016.11.03. 10:58:42

Köszi Dzsudibí a posztot.
Bár én már nem tudtam kivárni, ezért gyorsan hv-tam egyet a tegnapiban, átmásolom ide is, hogy ne legyen az enyészeté, ha már ennyit dolgoztam vele :)

@mentolos lecsó: nemtom, de mindjárt írok én egyet... ennyit váratni a bloglakókat, még ilyet :)

Iskolahét, menzahéttel súlyosbítva zilálja a villalakók egységét. Tivadar, valószínűleg a paradicsomlevestől, azonnal agyfaszt kap és kikéri magának, hogy Mici ne úgy tegye le elé a kanalat, mint egy kutya elé. Érdekes kutyákat láthatott eddig Tivi, én ugyanis még egyet sem láttam, aki kanállal evett volna. A társaság többi tagja is valószínűleg ezen gondolkodhatott, mert egyik sem küldte el a faszba, vagy rúgta ki a széket Tivadar alól az ezredik tök értelmetlen és indokolatlan dührohama miatt.
Az első órának kicsattanó lelkesedéssel (nem) indulnak neki a nebulók, de a lendületüket megtöri Anti bácsi, az ofő prűdsége. Szegény nem díjazza eléggé Mici 500-asait, és nem tud a tanításra koncentrálni.
Csöcsök eltüntetve, jöhet is a Szózat Zsóti átszellemült tolmácsolásában. Ez Miciből és Kriszből fékezhetetlen vihogást vált ki, olyat, ami a leggyilkosabb módon abbahagyhatatlan, a többiekből pedig agyfaszt. Az akut fellépő agyfasz miatt Zsóti átmegy fogadatlan morális prókátorba, de Anti bácsi leoltja őt, hogy lófaszt mama, nem a te dolgod ezzel foglalkozni.
A Szózat után mindenki hanyatt bassza magát, hogy Krisz tud olvasni.
A töritanár óráján mindenki éberkómába esik (© Vivi), beleértve engem is, úgyhogy erről én sem tudok bővebben beszámolni.
Matekórán Zsóti spicliskedik, Tivi geciskedik, Soma pedig EMINEMSkedik, miért kap is egy ötöst az órai munkájára. Hiába na, az éreCCSégi.
Tesiórán megtudjuk, hogy Viv azért nem tudja kinyomni a fekvőtámaszt, mert ő 180 centi, de amúgy bejön neki a tanárnő domináskodása, mert vannak sub hajlamai. FoSoma matekórán agyban lefáradt, azért nem tud fizikailag teljesíteni, Zsóti pedig hirtelen fogyott 15 kilót, mert most már csak 60.

A nap végén pedig közösen megszavazták a többiek Vivit a legostobábbnak, aki ennek örült. Annyira, hogy ezt megünneplendő majdnem kikaparta Gina szemét, csak úgy, csillámfaszpónis cukiskodásból.

csakolvasok82 2016.11.03. 11:00:53

Le a kalappal, nagyon jó a poszt. :)
Bár a tornatanárnőtől engem kivert a frász, olyan suttyó stílusban nyomta.
Ezek a tanárok komolyan ilyenek az iskolában is, nem szimulált körülmények között, vagy csak itt játsszák meg magukat?

csilko 2016.11.03. 11:01:38

Sziasztok kedves mindenki! Rettentő régóta olvaslak titeket, minden reggel epekedve várom, hogy kikerüljön az új szépirodalom és alá a sok csodálatos kommentár. Mivel első adás óta követem az itteni történéseket,szinte már úgy érzem, hogy igazán jól ismerem a keménymagot, és jelentem: irtó sok mókaéskacagás pillanatot okoztatok az elmúlt két hónapban, úgyhogy ezúton is nagyon köszi tesók!:) és ami miatt most úgy döntöttem én is csatlakozom: múlt heten megfogadtam, hogy ha a következő Dzsudibí poszt is ennyire csillampónis lesz, akkor bejelentkezem. Hát, gratulálok, nálam Dzsudibí te vagy a top!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.03. 11:09:02

Dzsudibí, az kimaradt, amikor Soma benyögi a matektanárnőnek, hogy az eminens tanulóknak miért van buszsofőr egyenruhájuk ? :-) Sztem ez egy jó poén volt, mert tényleg...! :-)

Madam. 2016.11.03. 11:09:50

Higított kecskepisás jó napot!

SzilajSzilard 2016.11.03. 11:11:06

A proglógust olvastam eddig. Két kezemen meg tudom számolni, hány tényleg nagyon vicces nővel találkoztam eddig. A nők mindenek, imádjuk őket, de nem nagyon viccesek. Tehát Dzsudibí férfi!

Plüsscukor 2016.11.03. 11:11:51

@csilko: Üdv a klubban.
Az első bejelentkezéseddel máris megröhögtettél engem is, ugyanis a nickedet durván félreolvastam, Csiklónak. És ez nem a tudatalattim segélykiáltása volt, csak szimpla diszlexia, még mielőtt... :))

diridori 2016.11.03. 11:13:36

Sziasztok! Régóta olvasom én is a blogot, ami miatt most mégis írok, az az, hogy én egy tornatanár vagyok, és nő is, így jelen helyzetben nagyon is át tudom érezni a bent lévő testnevelő tanárnő helyzetét. :D És komolyan mondom, tényleg ilyen flegmának kell lenni a diákokkal, meg keménynek különben káosz van. :D Továbbá sajnos, sorakozónál nem ritkák az " ostor ez a láb" vagy a " mi van negatíííííííííív" bekiabálások sem... Ez a szomorú magyar valóság... Persze teszem hozzá, nem egy elitiskolában tanítok... :D

ewita 2016.11.03. 11:14:31

@csilko: baszki csiklónak olvastam a neved! XD amúgy helló!

KapitányG 2016.11.03. 11:15:22

@Plüsscukor: Bár odaírtam már a másikhoz, de ha te ismételsz, akkor én is:
Az ofő (egyben magyartanár) nem Anti bácsi, hanem Laci bácsi. Anti bácsi a történelmet tanítja. :)

ascii 2016.11.03. 11:20:23

@KapitányG: Gregus László a hivatalos neve

csakolvasok82 2016.11.03. 11:21:51

@Plüsscukor: :D egész jó kis összefoglalás, nagyon tetszett. De Anti bácsi nem a töri tanár? És a magyartanár (fogalmam sincs hogy hívják) az ofő? Na, nem mintha lényeges lenne...

KapitányG 2016.11.03. 11:23:13

@ascii: Igen, tudom. De azért köszönöm :)

hannamontanna 2016.11.03. 11:23:44

Hellóka.
@csilko: Mindenki félre olvassa, én is :-D
Gyerekek ez a Tivy normális? Nem lehet hogy kellene egy kis dühkezelés? Vagy ezért ment be? :-)

Madam. 2016.11.03. 11:24:42

@diridori: véletlenül nem a tanárok /felnőttek lekezelő stílusa volt előbb?

Plüsscukor 2016.11.03. 11:25:12

@diridori: Ha ez a helyzet manapság az iskolákban, akkor a VV-be ezek mellé a beutaltak mellé - különös tekintettel Primitivire - még egy ostor (érted, ostor, ikszdé) sem lenne túlzás :)

Plüsscukor 2016.11.03. 11:26:14

@csakolvasok82: jaja, fentebb már kijavított KapitányG kollega is, összekevertem a tanárok neveit :)

csakolvasok82 2016.11.03. 11:26:40

@diridori: Szia, köszi a kommentet. Tehát valóban így megy ez az iskolákban is...mindenesetre szomorú, meg persze értem is, hogy muszáj ilyennek lenni, csak sajnos így az is ezt a mentalitást kapja, aki egyáltalán nem "ostorezalábazik".

Plüsscukor 2016.11.03. 11:27:31

@ascii: és a nemhivatalos? :))))

csakolvasok82 2016.11.03. 11:29:01

@Plüsscukor: ja, bocsi, nem olvastam, mielőtt elküldtem, de így egy életre megjegyzem Laci és Anti bácsit.

mobilos perpetuum 2016.11.03. 11:30:28

Már nosztalgiázok, Robint tujának neveztük, pedig legalább az iskolahéten talált olyan tanárnőt, aki iránt mindjárt érzelmeket kezdett táplálni.
Dávidunk lehet, hogy abban a tévedésben van, hogy jó válaszokat ad a kérdésekre, és most az összefoglalók róla szólnak.

diridori 2016.11.03. 11:30:43

@Madam.: Nehéz kérdés, csak a klasszikus bezzeg az én időmmel érveléssel tudnék jönni, ami annyira rég nem volt 7 éve éreCCSégiztem. Akkor egyáltalán nem voltak ilyenek a tanárok velünk. De mondjuk általánosítani amúgy is nehéz, osztályok és diákok között is van különbség, és szerintem ez befolyásolja a pedagógus hozzáállását... Normál esetben... Van viszont a már annyira kiégett gyerekeket utáló típus aki mindenkivel lekezelő...

Madam. 2016.11.03. 11:32:09

@diridori: erre gondoltam magam is, hogy az ostorezalábúak sem maguktól lettek azzá

2016.11.03. 11:32:23

Jóóóóó Regggelit az új posztcsi alatt is Mindenkinek !

Dzsudibí: nagyon jó lett, az öfit nem tudtam mentális károsodás miatt végignézni, de ez nagyon ott van… :))))

csakolvasok82 2016.11.03. 11:32:44

Micin csodálkoztam, bár tényleg nem túl kedvesen közölte Tivadarral, hogy ő szeretne Krisztián balján ülni, de Tivadart háromszor vágtam volna szájon egymás után, ha így beszél velem. Mici meg még bocsánatot is kért, hogy flegmán odadobta a kanalat. Eszem megáll.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.03. 11:33:35

csak engem (tutinem) zavar rettentően, hogy egyébként ennyire nyíltan RTL-es korábbi csemeték kerültek be megint?

zsolt - maunikasó
mici - xfaktor
dávid - hanemtetsziknyaljki
tivi - OK, ő alanyi jogon "híres", de elképzelhető, hogy volt egy hülye vloggereket gyűjtő adás
soma - pumped haverja

valaki még valahol kószál?

Plüsscukor 2016.11.03. 11:34:04

@csakolvasok82: Nem baj, így legalább most már beégett a hosszú távú memóriánkba is. Hasznos tudnivaló ez, kb. annyira, mint a csonka gúla térfogata, vagy a kovalens kötés, amit azóta is minden egyes nap használunk, amióta kijöttünk a suliból :))

diridori 2016.11.03. 11:34:46

@csakolvasok82: Ahogy MADAM.-nak is írtam, azért lehet különbséget tenni, én még igyekszem is, de még pályakezdő vagyok, bennem nincs meg ez a "minden diák eleve rossz" hozzáállás, amit sajnos a tanáriban gyakran hallok...

ani58 2016.11.03. 11:35:36

Amit Tivy leművelt (biztos gyerekként gyp-s volt) azért miért nem jár valamilyen büntetés. A sok hülye meg csendben tűri. Krisztián ráordíthatott volna, hogy fogd be, talán leállt volna. Ez egy elmebeteg.
Kénytelen voltam tekerni a műsort, mert nem bírtam elviselni. Mici a vizsgán is a mellét fogja kirakni, az ott kevés lesz.

csilko 2016.11.03. 11:38:48

@ミラ: így,így, Evet pedig az éden hoteles Snjezi puszipajtija és lakótársa volt, csak gondolom összevesztek valami kárszegen és egy kellemes teddrámajelet kiviszlekgeci lett a vége a tesóságnak.

2016.11.03. 11:38:58

@ascii: Nem menza, de majdnem az:
Edzőtáborban voltunk, sorakozó ebédhez… a kaja habart borsófőzelék (igen, az a fehér genny néhány zöld szemcsével)…
Egy birkózó srác meglátta erre kibukott belőle: „Óóóó, hogy miééé nem veri bele a Zisten a f@szát... ?!?”
Erre mögötte a sorban, 2 méteres, kajakos, vadállat: „Hát nem látod, hogy már beleverte ?”

Még a konyhások is sírva röhögtek… :D

2016.11.03. 11:41:49

@ani58: Az a baj, hogy ez az elmebeteg a szóból sajnos nem ért. Fel sem tudja fogni a korlátolt agyával.
Erre a megoldás: olyat leb@szni neki, hogy a taknya menetet vágjon a nyakára…
Abból valszeg értene…

diridori 2016.11.03. 11:42:33

Egy kis szösszenet még : Lányok jöttek felmentést kérni, megkérdeztem mi a probléma. A válasz: "Jajj Tanárnő, szökik a málna...."

kamilla123 2016.11.03. 11:43:26

@Plüsscukor: de jó!!! nagyon jó posztod. Nem láttam még a tegnapit, de abszolút jól összefoglaltad és röhögtem is, főleg a "Zsóti átszellemült tolmácsolásán". El tudom képzelni. Máskor is kérünk ilyet!!!!!
@csilko: hello, üdv a klubban :-)

Pittabácsi 2016.11.03. 11:43:53

@ascii: A sóskaleves volt a legjobb. Ki ne hagyjuk a sorból. :)@csilko: Igen jó nevet választottál, hallod e. Ahogy látom, mindenki annak olvassa, még én is öreg fejemmel. Ki is kerekedett a szemem egy pillanatra, az ókulárét gyorsan feltettem, jól olvastam e. :)
Hogy ebben a Vivien leányzóban semmi szégyenérzet nincs! Úgy járkál ide oda anyaszült mesztelen, mint én szoktam itthon a kertben a jószág között. Ha ezt látná szegény megboldogult édesanyám, már szaladna is egy abrosszal, hogy egyik kézzel eltakarja, a másikkal meg egy anyai taslit adjon neki. De hát ezek a mai fiatalok, ugyebár. Nekik már ez a természetes. :)

csilko 2016.11.03. 11:46:53

@Plüsscukor: @ewita: @hannamontanna: a fene azt a szexuális mindeneteket! Asszem megvaltoztatom a nevem és tényleg csikló leszek, bár, ha az ápoltak szintjén mozgunk, akkor ők valószínűleg nem tudják mi fán is terem az. Sanszos, hogy előbb gondolnák a 'rakló' egyik alfajának, mint egy kedves kis női testrésznek...

2016.11.03. 11:47:22

@diridori: Szívélyesen Üdvözöllek körünkben !
Meg is válaszoltál rögtön egy olyan kérdést, amit amúgy is fel szerettem volna tenni az itteni, pedagógusi tapasztalattal rendelkező komment tessóóóknak !
Köszönöm !

kamilla123 2016.11.03. 11:48:57

@diridori: abszolút egyetértek. Sajnos még a felnőttekkel is így kell beszélni néha. Főleg az elején kell megtolni, h legyen fegyelem. Később lehet picit engedni.

csakolvasok82 2016.11.03. 11:49:01

@diridori: ezek szerint Tivynek mégiscsak van rajongótábora :D Persze, értem én, hogy abban a szituációban ez nem volt vicces, sőt.

Plüsscukor 2016.11.03. 11:50:02

@diridori: Ez kész...:-/
Amúgy ezt a felmentősdit soha nem értettem, miért kérnek olyankor a lányok? Gondolom a hétvégi bulit sem hagyják ki, és ha órákig tudnak táncikálni, akkor egy kis tesi igazán nem árthat meg nekik. És ilyenkor mindig el kell ezt fogadni egy tanárnak és felmentést kell adni?

Plüsscukor 2016.11.03. 11:52:07

@kamilla123: Ó, hát nem ígérhetem meg, a végén még sixx mester kivág engem innen, mert beleugatok a blogba :)
Most is csak azért írtam, mert már kezdtem aggódni Mentolos Lecsó kolléga lelkiállapota miatt, komoly elvonási tüneteket kezdett produkálni :)

2016.11.03. 11:52:16

@csakolvasok82: Tornatancsinő for President !

Nekem nagyon bejön a Waffen SS-be oltott Gestapo stílusa !!! :D
Amellett szerintem jó csaj is, ez így elég halálos kis koktél ! :D

KapitányG 2016.11.03. 11:54:15

@mentolos lecsó: Valószínűbb, hogy Zsoltot nem az a kiskamaszkori szereplés, hanem az Éjjel-Nappal Budapest sodorta VV-közelbe.

csakolvasok82 2016.11.03. 11:55:34

@mentolos lecsó: Ízlések és pofonok különbözőek. Nem tudtam, hogy sub vagy. Szülinapodra intézünk neked 45 percet vele, ha gondolod, csak a zasszony meg ne tudja. :)

kamilla123 2016.11.03. 11:55:35

@Plüsscukor: amúgy én sokszor lemaradok az öfiről, és tök jó, ha tudom,h mi volt (ha nincs időm visszanézni). Pl a múltkor az a képregényes tuti vicces volt, de mivel nem láttam azt az adást, nem örültem neki, mert nem derült ki számomra, h miről is volt szó az öfiben. Amúgy lehet, h Sixx felvesz, és jövőre már Te is posztolhatsz :))

Plüsscukor 2016.11.03. 11:56:02

@Pittabácsi: " Úgy járkál ide oda anyaszült mesztelen, mint én szoktam itthon a kertben a jószág között"
Jajj, ez a mondat elég plasztikusra sikeredett, én meg nagyon vizuális típus vagyok, és megjelent előtt egy Pittabácsi pucéran a desznyók, nyÚlak és barmok között. A képzeletbeli retinámba égett ez a kép.
Jajajajj :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 11:56:43

@Plüsscukor: nekem pl az első nap kurvára fáj a hátam

Pittabácsi 2016.11.03. 11:58:27

@Plüsscukor: Kedves. :D Most majdnem kiköptem a fogam. :D Nem mesztelenül járkálok a jószág között. Látom itt vigyáznom kell, mit és hogyan fogalmazok, mert azonnal lecsapnak a kínálkozó lehetőségre a kedves blogtársak. :)

2016.11.03. 11:59:11

@KapitányG: szerintem ezt inkább @csilko: (nak/nek) írtad... :)))

2016.11.03. 12:00:39

Baaaaazzzdmmmeg ! a blogmotor összekeveri a hivatkozásokat !
mekkora rakás szarcsi....

mobilos perpetuum 2016.11.03. 12:02:18

@ミラ: Mici, eredeti nevén Dudás Noémi 18 évesen jelentkezett az x-faktorba, de nem jutott tovább
Lóri: www.borsonline.hu/celeb/szorcsik-h-viki-exe-lehet-a-vv-8-sztarja/117695

csilko 2016.11.03. 12:02:25

@etikette: Dudás Noémi néven rá tudsz keresni:) sajnos nincs túl sok videó róla, de viccesnek vicces.

Pittabácsi 2016.11.03. 12:03:13

@KapitányG: A Zsolti szerepelt abban? Azt olvastam itt, hogy a Mónika showban gyerekként volt, de erről nem hallottam.

mézescsók 2016.11.03. 12:05:50

@Plüsscukor: Az kizárt, hogy Miciék tényleg nem Zsoltin nevettek?
Krisztián egy Ady verset kapott, ha jól hallottam, akkor a Meg akarlak tartani c.-t.
Nem lehet, hogy azon vihorásztak, hogy ez a kettőjük közötti kapcsolata miatt mennyire "aktuális"?
Részben, mert mindenki ezt firtatja, hogy tart-e a játékon túl is, stb., részben mert éppen előtte szenvedtek azon egy sort, hogy mi is van köztük? Erre jött a vers - talán nem is véletlenül.
Kérdem mindezt annak ellenére, hogy Zsolt felvonultatott minden olyan sztereotípiát, amit egy súlyos mondanivalójú, fennkölt gondolatokkal teli versek mondásakor szoktak rossz színészek vagy egyéb amatőrök bemutatni (előre csúsztatott láb - talán még toppantott is -, kihúzott hát, felvetett fej, lángoló tekintet, drámaiság, stb.).

Plüsscukor 2016.11.03. 12:06:00

@PeniValdes: Nekem szerencsére soha nem volt ilyen problémám, nem gondoltam volna, hogy ez gyerekkorban ilyen súlyos is lehet.
Mondjuk én is kértem gyakran ilyen kamufelmentést, pénteki napokon azért, mert általában hétvégén versenyeim voltak, és nem akartam, hogy mondjuk egy medicinlabdával véletlenül hókon vágjon valaki, vagy széttapossák/rúgják a lábam kézi v. foci közben. A tanár által rendszeresen kiosztott csillirádnyi bünti guggolás/kötélmászás által okozott izomlázról már nem is beszélve.
Hétfőnként pedig azért, mert regenerálódnom kellett a verseny után :))

2016.11.03. 12:06:18

@csakolvasok82: A Zasszony is hasonló atribútumokkal bír… bevesszük harmadiknak ! :P :D

diridori 2016.11.03. 12:06:40

@PeniValdes: Én szakgimnáziumban tanítok

2016.11.03. 12:07:32

@KapitányG: mindegyik eléggé anti...

2016.11.03. 12:08:23

@PeniValdes: és ez akkor most akkor ez baj ?
ha mindenki egyforma lenne, baromi unalmas lenne az élet !
egyébként meg tudod hogy kedvellek !

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:08:34

@Plüsscukor: még most is az.)
engem is motivált az általad írtak,főleg hogy rúgtuk egymást, meg hokiütővel hadonsáztunk

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:09:18

@diridori: én óvodában,de voltam bölcsiben is. hát nem olyan mint a filmekben vagy a képzeletben:)

2016.11.03. 12:09:47

@mobilos perpetuum: Én is erre gondoltam, oszt közben Dávidunkat nem is mutassák.

diridori 2016.11.03. 12:10:34

@mentolos lecsó: Köszönöm :) Örülök, ha segíthettem :P :D

Plüsscukor 2016.11.03. 12:10:59

@mobilos perpetuum: Lol, ez a mondat azért most jelentősen átértékelődött, amióta összebarizott Krisszel :)))
" A bájos arcú Dudás Noémi édesapja dobol, ő pedig szerelmes a zenébe, de bármennyire is szeretné, semmi olyan nincs a torkában, amire kíváncsi lenne a szórakoztatásra éhes közönség"
xfaktor.rtlklub.hu/cikk/384105/

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:12:08

@Spitzbauer: Dávid egyre szekszuálisabb, tök jó lehet vele tanulni. pl amikor azt mondja hogy Patagónia..

csakolvasok82 2016.11.03. 12:12:11

@mentolos lecsó: látom, ma is megdolgozol az esti fejbeverésért :P

mobilos perpetuum 2016.11.03. 12:12:26

@csilko: Azt már (szerencsére) nem tudjuk meg, mit produkált hangilag Micike. De az adatlapján szereplő általános iskolás kori úszóként kapott érmek, amire büszke, léteznek. pannonia.kispest.hu/lapok/eredmenyek/2006_07.pdf

diridori 2016.11.03. 12:13:19

@Plüsscukor: Nyilván nem fogadom el ha egy hónapon belül már három különböző héten próbálja meg ezt bejátszani. :D Egy hónapban egyszer viszont elszoktam, bár minthogy én is nő vagyok ugye, általában azt szoktam mondani, hogy nekem is meg fog jönni majd, akkor ne jöjjek dolgozni?! :D

csakolvasok82 2016.11.03. 12:13:35

@ミラ: "dávid - hanemtetsziknyaljki" ez milyen műsor volt? :)

2016.11.03. 12:13:56

@csilko: Igen, már megjelent ez az infó a blogon, de sohasem elég ismételni. Egy biztos, a szókincsüket együtt fejlesztették Snezivel.

Cinnouse 2016.11.03. 12:15:27

Tanár témához: én is az vagyok, és azt hiszem, mindenkinek van egy stílusa, amit tanárként felvesz - ez egy kicsit olyan, mint egy színházi szerep. Nyilván itt a tévében erre még rá is játszanak, de nekem is mondják a gyerekeim, hogy "flegma" vagyok (bármit is jelentsen ez az ő szótárukban :) ). Amikor fiatal tanárként (nőként) ott van előtted egy csapat 15-16 éves kamaszfiú, akinek a kedvenc hobbija az "alvás meg a pornó" (*röhögés*), és élete célja megtudni, hogy te vajon nézel-e pornót (*röhögés*), hát akkor bizony kell némi fellépés...

2016.11.03. 12:16:42

@Pittabácsi: ez ííígy van ! olyanok vagyunk mint a legrosszab keselyűk ! :D
csak egy gépelési hiba, és máris kezdhetsz mentegetőzni ! :D

2016.11.03. 12:17:55

@mobilos perpetuum: Dudás: Nomen est omen! :-DDDD
Hát télleg nincs új a nap alatt: Vóri is, Mici is bekerült már rég a retek adatbázisába:
nava.hu/id/1254004/

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.03. 12:18:39

@csakolvasok82: az az isteneses csajos műsor, amikor kiválaszthatta a faszi, h melyik nőt viszi a piacról strandolni egyet "görögbe" :) (ha nem tetszik, nyomd ki)

Plüsscukor 2016.11.03. 12:19:37

@csakolvasok82: Valami randizós műsor, egy rakat sárló szuka pakolgatta magát, és közülük választott Dévid, hogy melyiket viszi el randira. A címét nem tudom.

csakolvasok82 2016.11.03. 12:20:39

@diridori: nálunk általánosban volt egy lány, aki folyton felmentést kért (havonta többször is, sőt heteken keresztül) erre hivatkozta. Férfi tanárunk volt, ő egy darabig tűrte, megadta a felmentést, majd a sokadik ilyen után fennhangon mondta mindenki előtt, hogy jobb lenne, ha elmenne orvoshoz, mert ez nem normális. Azután a lány nem kért többet felmentést. :)

2016.11.03. 12:22:57

@csakolvasok82: igyekszik az ember !
amellet lehet hogy bóknak fogja venni ! :D

csakolvasok82 2016.11.03. 12:23:43

@ミラ: @Plüsscukor: köszi, így már ismerős a műsor.

Lehet, hogy nincs is semmiféle casting, meg sok ezer jelentkező, hanem felhívnak néhány figurát az adatbázisukból és megkérik őket, hogy költözzenek be?
Nincs itt valaki, aki volt már castingon és tudna belső infókat csepegtetni?

diridori 2016.11.03. 12:23:49

@csakolvasok82: Meg mondjuk ugyebár honnan gondolják hogy tudom mit jelent? Előző félévben még nem tudtam a jelentését, pedig már akkor is mondogatták a diákok, milyen szép életem is volt még Tivy mentesen :D :D :D Aztán sajnos kénytelen voltam felzárkózni. :( :D

2016.11.03. 12:25:23

@diridori: szerencsére ezeket a szóösszetételeket még nem hallottam az ivadékoktól (10 és 12 éves fiúk)...
Ellenkező esetben biztos jönne a Power of Dark Side !!! :D

csakolvasok82 2016.11.03. 12:26:18

@diridori: ez nekem is eszembe jutott, hogy miért is kellene neked ennyire "műveltnek" lenned. Ha nincs VV, én sem tudnám, sosem hallottam róla.

diridori 2016.11.03. 12:29:24

@PeniValdes: Egyáltalán nem, de még csak nem is olyan, mint amit az egyetemen tanítanak, így kicsit sokat kell improvizálni. :)

Patria 2016.11.03. 12:31:11

2 dolgot jegyeznék meg.
Vivi nem kinyomni akarta Gina szemét, hanem szétmaszatolni a szemöldökét.
Tesi órán hangzott el a legjobb beszólás, mikor Soma mondta, hogy nem szokott lábazni, erre a válasz: semmit mem szoktál csinálni, nem csak lábazni.

Pittabácsi 2016.11.03. 12:33:27

@mentolos lecsó: Megjegyeztem!! :) Ezentúl inkább mielőtt elküldöm a hozzászólásomat, még egyszer átolvasom. Biztos ami biztos. :)@Plüsscukor: Vigyél el, volt a címe. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:34:13

@diridori: na igen, elindulsz úgy,hogy ott lesznek az aranyos gyerekek, akik majd körédülnek, aztán mesét olévasol nekik,meg együtt dekoráltok.

diridori 2016.11.03. 12:35:41

@csakolvasok82: Sajnos ilyen "pozitív" hozadéka még a tanári pályámnak többek között a bartosizmussal való megismerkedés, a maunika shows klasszikusok felelevenítése, mert érdekes mód az még most bő 10 évvel később is óriási vicc a diákok körében, és a 4:20 jelentésének tisztázása, hogy amikor április 20.-án boldog 4:20at kívántak nekem a diákok ne kívánjam már viszont, mert még a végén azt mondják rám, hogy drogos tanárnő vagyok. :D :D :D

2016.11.03. 12:36:26

Somát nagyon bírom (NEGATÍÍÍÍV értelemben) ! :)
Ő aztán minden feladatba beleadja a 100%-ot, aztán vhogy egyik feladat sem úgy sikerül, ahogy ő elvárja a pici kis korlátolt agyával.
De megmagyarázni a kudarcot azt 500%-osan tudja !
Hülye kis pötsch !

diridori 2016.11.03. 12:37:03

@mentolos lecsó: Amint meghallod, azonnali retorzió! :D :D :D Sajnos nincs más esély. :D

Pittabácsi 2016.11.03. 12:39:50

@mentolos lecsó: Most nagyon igazad van. Pont a sokszínűség miatt szép ez a világ. :)@PeniValdes: Az egyáltalán nem baj. Egyébként mindenkiben van valami szépség. Valami egyedi. Ami miatt kedvelni, szeretni lehet. :) És nem minden a külső szépség. Az igazán fontos, az a belső szépség. Mert lehet az ember külsőre bármilyen szép, ha a belsője romlott, azt megszépíteni nem lehet. De ha a belsője szép, az megszépíti az embert külsőleg is. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:40:47

@Pittabácsi: igen, sebaj ha lófogam van,ha szép a májam

diridori 2016.11.03. 12:46:56

@PeniValdes: Aztán letépik az arcod. :D :D :D És állsz ott, hogy ez meg mi volt? :DDD A pedagógus eszköztár melyik elemével is kezeljem ezt a dolgot?! :D

Plüsscukor 2016.11.03. 12:47:17

@PeniValdes: :))))))))))
Mellesleg, kifordítva mindenki rózsaszín :))

KapitányG 2016.11.03. 12:48:24

@ミラ: @Pittabácsi: (És mindenki másnak, aki kérdezi)
"5. Melanie N. Duvall
A Club Undeground előadója sokak számára ismerős lehet, hiszen ő játszotta/játssza az Éjjel-nappal Budapestben a transzvesztita Cocot, akit Lali és Gábor felvittek magukhoz egyik éjjel (nem, nem történt köztük semmi). Bár Melanie N. Duvall civilként férfiként él, simán vállalta az arcát a sorozatban, ami elég dicséretes dolog."
velvet.hu/celeb/2013/08/31/ki_a_legjobb_magyar_transzi_eloado/

Elvileg van olyan cikk is fönn, ami ennél részletesebben foglalkozik az ottani szereplésével, de most nincs időm keresgélni.
Én sem nézem az ÉNB-t, de a gúgli majdnem mindenről tud :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 12:48:40

@diridori: én visszakérdezek,hogy én is letépjem a tiéd?

2016.11.03. 12:49:13

@diridori: Bízok abban, hogy némi értékrenddel neveljük a skacokat… És ellent fognak állni azoknak a pillanatoknak is amikor a „haverok” a szellemi mocsárba invitálják őket…
Én otthon „csak” Darth Vader vagyok, de a Zasszony maga az Armageddon-neutron bomba hibrid…
Mégis ha vmi gond van, akkor jönnek a skacok és „Figyu apa / anya… ez és ez van...”
Nem terrorizáljuk őket, rengeteget röhögünk és ugratjuk egymást… Mi ezt hoztuk otthonról, és ezt szeretnénk továbbadni…

,, 2016.11.03. 12:49:17

@csakolvasok82: ez nem titok, direct casting-nak hívják, de basszus nem emlékszem hol és mikor olvastam erről először, talán sixx is szokta említeni. A legjobb csapik direct castinggal jönnek létre, mert ilyenkor előfordulhat h értelmes emberek is bekerülnek, akik maguktól nem jelentkeztek volna, de megkeresték őket. Szerintem már a VV4-ben Baukó és Oli is ilyen volt, közelebbi példa talán ÉH Peti, esetleg Loki

Androido 2016.11.03. 12:51:16

@diridori: És ezt hogy kezeled (lehet, már írtad, most nem tudok teljesen visszaolvasni, csak ezt elkaptam)? Mármint az ilyen Tivy szófordulatokat-stílust? Van esély ezekből kinevelni? Én most kicsit valamiért csalódott vagyok. Azt gondoltam/om, hogy Tivy annyira elmeroggyant, hogy nincs az a réteg, akinek ez bejön (oké vágom, júttúbsztár, de mertem remélni, hogy a megtekintés csak annyi, hogy belenéznek, hogy érdesistenemkiezafasz). Szerintem én kamaszkoromban is azt gondoltam volna, hogy ez egy kretén...

Plüsscukor 2016.11.03. 12:51:35

@diridori: Eszköztár... soha nem fogom elfelejteni bizonyos B. tanár úr (matek-fizika) "eszköztárát".
Kemény favonalzóval körmös, és a nagy, bütykös ujjaival koki.
Hogy rohadt volna le a keze. Ha ma találkoznék vele, össze-vissza törném az ujjait a vonalzójával: na, most legyen nagy az arcod, egy felnőtt emberrel, ne egy 10-12 éves kislánnyal szemben!
És igen, az arcát is letépném.

KapitányG 2016.11.03. 12:54:54

@csakolvasok82: És ott vannak a mindenféle modellügynökségek, Zserit, Ginát akár onnan is kihalászhatták.

diridori 2016.11.03. 12:56:47

@mentolos lecsó: Azt hiszem ez lenne az ideális, én is ehhez hasonlóan tervezem majd a gyereknevelést ha lesz kivel, meg mit nevelni :D De sajnos az a baj, hogy ez a kisebbség, ahogy én észreveszem. :/

diridori 2016.11.03. 12:57:36

@mentolos lecsó: Azt hiszem ez lenne az ideális, én is ehhez hasonlóan tervezem majd a gyereknevelést ha lesz kivel, meg kit nevelni :D De sajnos az a baj, hogy ez a kisebbség, ahogy én észreveszem. :/

Pittabácsi 2016.11.03. 12:57:55

@PeniValdes: Kislányom, tudod te hogyan értettem. Csak szeretsz játszani a szavakkal. :) A lelki szépségre gondoltam. :) De mivel te nem nagyon iszol alkoholt, ahogyan itt korábban kifejtetted, igen, neked még a májad is szép lehet. ;) :D

2016.11.03. 12:58:09

@PeniValdes: @diridori: A mostani ovis lurkók mennyivel érnek korábban ?
Vagy csak mi hisszük úgy, hogy korábban érnek, mert felvesznek mindenféle viselkedésmintát ?
Én, mint abszolút laikus kérdezem tőletek pedagógusoktól…
Komolyan érdekel a válaszotok !

2016.11.03. 13:01:08

@diridori: most akkor te engem itten lekissebségiztél ??????? :D :D :D
én is észrevettem már, hogy a mi kis családunk kicsit kilóg a sorból... de azt hittem mi vagyunk a lököttek :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.03. 13:02:06

@KapitányG: most bőgök. én néztem korábban, azóta csak a VV-vel mérgezzük magunkat (meg persze aftermath). a konkrét részt nem találjuk mondjuk, csak képeket. azok ütnek.

2016.11.03. 13:02:18

@PeniValdes: linket kérünk ! :)))

diridori 2016.11.03. 13:04:38

@Androido: Hát például a játék során szerzett gól utáni "na mi van kapuuu" beszólásokat annyira nem lehet ugye befolyásolni, ha nekem mondják azt már annál inkább, akkor hasonlóan a káromkodáshoz, megkérem vagy felszólítom ugye, hogy fejezze ki magát másképp értelmesen. Meg nyilván mondom, hogy ez a stílus nem iskolába való egyáltalán, de hogy ennek mennyi foganatja van az már kétséges, hiszen elég gyakran mondogatják ezeket a dolgokat.

,, 2016.11.03. 13:05:23

@csakolvasok82: videa.hu/videok/film-animacio/sixx-valo-vilag-5-casting-hogyvolt-rtl-klub-78Ay4ShxLvTXAEHF
01:54-nél mondja itt Rubin Kristóf, hogy a direct castingot használják, és a VV4-ből az 1/3 volt kb direct castingos.

É2I 2016.11.03. 13:07:32

@Pittabácsi: Bár már megkaptad fentebb, de nekem is az jött le, hogy csupaszon a gyesznók közt vigyázni kell a makkra, mer szeretik. Dikk. :D

2016.11.03. 13:07:59

@PeniValdes: köszönöm tenéked a bitforgalmi irányítószámot !
a képei alapján tényleg ő az.... rendesen "meg lett csinálva".... :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 13:09:24

@mentolos lecsó: régebben én is kaptam hasonló megkereséseket:)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.03. 13:10:40

hátnebassz, anikóval együtt is voltak részei zsoltnak az ÉNB-ben. anyádat. kikerestük :D együtt buliznak anikóék lakásában, ő fogadja puszikkal.
most mondja zsolt, hogy "engem nem lehet elfelejteni, tudod" :D

diridori 2016.11.03. 13:10:50

@mentolos lecsó: Kisebbség, de jó értelemben vett kisebbség. :P :D :D Sajnos errefelé az a divat, hogy a szülők szülőire se járnak, küldik nekik a levelet, hogy ennyi igazolatlan hiányzás van meg annyi, arra se reagálnak... Szóval ehhez képest, jó a kisebbséghez tartozni aki normálisan törődik a gyerekével. :)

2016.11.03. 13:12:47

@diridori: ugye nektek már nem lehet úgy istenesen pofánb@szni a növendékeket mint ahogy a mi időnkben megszokott volt ???
Kár... pedig meggyőződésem hogy némely esetben jót tenne…

én kérek elnézést ! maradi, Birodalmi kiképzést kaptam anno !

2016.11.03. 13:14:53

@PeniValdes: és "jól megcsináltak" hozzá ? bocsi, ez erős volt ! :D
ne hari első reakció volt.....

Androido 2016.11.03. 13:15:17

@diridori: Köszi, hogy válaszoltál.
Nem bírnám. Nem tudom, nem is értem, hogy miért ráz ez meg engem ennyire. :D

Mostmár kicsit félek, hogy nem lesz olyan egyszerű kinnhagyniagecibe Tivadart, tesók!

2016.11.03. 13:16:59

@diridori: a tegnapi komment folyamban fejtegettük a szülői felelősséget...
ezekről nem a gyerek tehet, hanem a felügyelet, nevelés teljes hiánya.... szerintem

hereverő heverő 2016.11.03. 13:18:58

Lónapot blogtársak. Újként én is üdvözlöm az újakat, csilkót és diridorit.

csakolvasok82 2016.11.03. 13:19:21

@diridori: a tanári pályád további pozitív hozadéka részből egy szót sem értettem, de mindennek utánanézek, nehogy lemaradjak a műveltségről. :)

diridori 2016.11.03. 13:19:40

@mentolos lecsó: Nem sajnos, ilyesmit már nem lehet alkalmazni, sőt a gyerek azt is kikérte a múltkor magának, mikor azt mondtam neki, hogy takarodjon be a terembe.. Azt mondta nem a kutyám... Csak én érzek ebben is Tivadaros párhuzamot???? :O :O :O

,, 2016.11.03. 13:20:53

@diridori: szó szerint ezt mondtad, h takarodj be a terembe?:O

2016.11.03. 13:21:24

@PeniValdes: ha megkerestek, akkor viszont biztos, hogy aranyos kis bombázó lehetsz...
az ügynökségek vén kéjencei általában nem szoktak árnyékra vetődni !!! :D
ezen ismeretek birtokában: "elég legyen mostmáááá a, kicsi vagyok, csúnya vagyok, nem kellek senkinek dumákból..." :)))

É2I 2016.11.03. 13:22:37

@diridori: Úgy kb. minden korosztálynak beég valami faszság az agyába. Általában a tv-ből, filmekből, valóságSÓKból. De elég egy valamire való beszólás amit felkapnak és már megy is unalomig. A tripperes valszeg ezért is lehet népszerű ilyen téren, mert akkora neggattív, hogy az már pozzitíív :S

Anno még a katonaságom során is voltak ilyen "szlengek", melyek végigkísérték az ott-tartózkodásomat. Pl: A "Kössszzzéééépen!" Jól sziszegősen elnyújtva és olyankor mondva, ha valaki megkapott valami szar feladatot, vagy valahogy kibasztak vele. /Pedig ott már 20 év körüliek voltunk..:O)

hereverő heverő 2016.11.03. 13:22:58

@diridori: ebben csakis a szülőknek vsn felelőssége, ők nem tanítják meg a gyereknek a pedagógus tiszteletét. Sőt, pont azt sujkolják a hülye kölkükbe, hogy TE gyerekem jobb vagy mint a többiek, neked suabad mindent. És lesznek belőlük a Tivik.

2016.11.03. 13:23:05

@diridori: én csak úgy érzékelem ezt a párhuzamot, hogy reflexszerűen ökölbe szorult a kezem !
bocsi....

diridori 2016.11.03. 13:23:14

@Androido: Sajnos szerintem sem lesz egyszerű, múltkor a Facebookon is láttam mennyien kedvelik, sokan vannak a málnák. :( :( :(

csakolvasok82 2016.11.03. 13:25:26

@szörnycsi: Köszi! Hát kiderült ismét milyen naiv és tudatlan vagyok. De ennek tudatában még inkább megdöbbent, hogy ilyen módon is egy ennyire semmilyen csapatot tudtak csak összeeszkábálni.

hereverő heverő 2016.11.03. 13:25:53

@diridori: A facebook nem minden. És hiába kedvelik ott sokan, azok nem mind szavaznak.

diridori 2016.11.03. 13:25:53

@csakolvasok82: Csak óvatosan, nem könnyű dologra vállalkozol, szellemileg pedig semmiképp sem építő jellegűre. :D :D

,, 2016.11.03. 13:26:48

Ezek a kommentek csak megerősítik bennem, hogy a tanári pálya nem mindenkinek való. Vagyis nem kéne h mindenkinek való legyen. Sokan úgy vannak vele érettségi után h nincs jobb ötletük v nem elég tehetségesek máshoz és elmennek tanárnak. ezek után meglepődnek h ja de hát ezek a mai gyerekek.

hereverő heverő 2016.11.03. 13:28:04

@PeniValdes: mert azóta megöregedtél és megcsúnyultál, összementél és már selypítesz is ? Nem hiszem... :)))

,, 2016.11.03. 13:28:38

@csakolvasok82: már kimerültek, elhasználtak vszínű azok az adatbázisok... kis falu ez a budapest
sok évnek kéne eltelnie h megint feltöltődjön egy vv4 szintre.

hereverő heverő 2016.11.03. 13:30:37

@PeniValdes: Szerintem túl sokat dicsérni nem lehet, csak érdemtelenül dicsérni. Amikor azért is jutalmat kap, mert nem sz..ik az udvarba.

diridori 2016.11.03. 13:30:40

@szörnycsi: Legalább négy-ötször megkértem udvariasan is, hogy menjen be a terembe, és ezután sajnos kicsúszott, ha nem is a takarodj de valami ahhoz hasonló kifejezés, amiből viszont már értett, mert bement a terembe, csak utána kikérte magának ...
Ez egy 26 fős csak fiúkból álló szakmunkás osztály tagja volt, csak hogy árnyaljam a képet a tesztoszteronról és a szintről.

2016.11.03. 13:31:35

@PeniValdes: tapasztalataim szerint aki "ari" volt, az is marad mindörökre !
ne kezdjéééé negatííííívkodni ! :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 13:32:13

@szörnycsi: most megsértődtem pedig nem vagyok tanár. nem a puhányoknak való. különben föléd nőnek,márpedig ott te vagy a főnök,te felelsz értük. ez az elején nehéz, főleg piciknél,amikor először emeld fel a hangod (nem ordibálsz,csak határozotabban szólsz,hogy elég) és utána rosszul alszol,aztán rájössz hogy attól még a lábadnál ugrálnak

hereverő heverő 2016.11.03. 13:32:51

@mentolos lecsó: ezt a mítoszt cáfolom. Én aranyos voltam, oszt mi lett belőlem..

2016.11.03. 13:33:19

@diridori: remélem is, hogy a "málnákat" az első adandó párbajon elsöpri a nép haragja...

Madam. 2016.11.03. 13:34:48

@szörnycsi: igy van, a lagjobb helyeken a legkiválóbbak jelentkeznek tanárnak

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 13:36:05

@hereverő heverő: igaz,így értettem. dícséret a kiemelkedőért jár,azért nem ha 8 évesen egyedül veszi vki a kabátját.....

,, 2016.11.03. 13:36:13

@PeniValdes: ne sértődj meg, nem sértenélek meg szándékosan:) szerintem a legnagyobb felelősséggel járó hivatás (és nem munka) a tanárság, ezért is mondtam h nem mindenkinek való. Egy rossz v közepes tanár inkább ront, mint használ, viszont egy jó életet tud változtatni pozitív irányban.

hereverő heverő 2016.11.03. 13:36:40

@szörnycsi: @PeniValdes: Én ismerek olyat aki jobb híján ment tanárnak, amúgy fogalma sem volt hogy mihez kezdjen magával. Most a sokadik 8.os osztályát fogja ballagtatni, imádják a gyerekei és ő is a srácokat.

diridori 2016.11.03. 13:37:38

@PeniValdes: @szörnycsi Én nem vettem magamra ne tedd Te sem, én 25 éves nőként, egy rakás tinédzser fiú között akik egy jó poénért bármit megtesznek, nem csinálok lelkiismereti kérdést abból, hogy nem voltam tökéletesen udvarias velük egyszer, két hónap alatt.

É2I 2016.11.03. 13:39:38

@szörnycsi: Én azon sem csodálkozok, ha a tanárok meg beleszarnak. A sok idióta szülő csak az önérzetet neveli bele a gyerekébe, de a kötelezettséget, tiszteletet ő maga sem tudja, nem hogy át tudná adni. A tanár meg egy idő után tojik rájuk: majd megtanítja az élet a hülyegyereket....vagy nem, és így egész életére beképzelt tuskóként lelend.

A tirpperes tipikus példája annak, hogy otthon sem kapott egy atyait soha, az iskolában már nem verhetik a fejét a padba, így lett is belőle egy faszkalap, akit észre sem veszi magát. Max, ha egy sittes megszökteti nála a málnát - persze azt se fogja érteni miért kapta.

2016.11.03. 13:40:15

@PeniValdes: @hereverő heverő:
ezt a C-dúr alá hangolt, depis bandát... :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 13:42:12

@diridori: én 26 vagyok,tehát hasonló koró:)
van olyan hogy a
"segiccsé má'" kérésre hasonló hanglejtéssel válaszoltam

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.03. 13:42:53

szevasztok!
tegnap sem voltam ma sem vagyok két napja szopok egy akváriummal ("Van akváriumod? nincs. Akkor buzi vagy")
de majd kérek őfit.
#ostorezazakvárium. #áttelepítési #lebasztamazegyiksarkát #fbsszilikonnaljavítottam #remélem nem fog ereszteni #szurkolási

2016.11.03. 13:42:55

@É2I: hogyan lehet baromi nagy betűvel írni, hogy: +1 !!!!!!

hereverő heverő 2016.11.03. 13:43:15

@diridori: hehehe.. olvasd végig a hozzászólásokat a blogon, olyan kifejezéseket fogsz tanulni, hogy a lábad elé borulnak. Aztán légyszíves videozd le az osztályt, amikor először mondod nekik: na húzzatok az osztályba kis negatív papagájkutyák, mert idegállapotba kerülök és szétütöm a mocskos kis buzi szátokat.
Mindezt halál nyugodtan... :)))
-persze tudom...ez csak vicc.

diridori 2016.11.03. 13:43:50

@É2I: Amúgy ezen gondolkozom már, hogy nekünk mi volt a nagy szám a 90-es évek végén, de nem jut eszembe, tudom hogy gimibe Vámpír Ági volt, meg Csipkés Zoltán, de korábbról nem ugrik be semmi... :( :D

2016.11.03. 13:44:10

@Cseszlovák Gyurmafilm: segíthetek vmiben, akvárium kérdésben ?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.03. 13:45:03

@mentolos lecsó: dobj priviben egy e mailcímet. küldök képet. köszi! :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 13:46:08

@É2I: ja, én pl az első bb-k,vv-k idején kamaszodtam

diridori 2016.11.03. 13:46:16

@hereverő heverő: Igen igen, bezzeg amikor azt mondom, hogy kaotikus vagy evidens stb. csak néznek rám, ebből persze azonnal értenének :D :D :D :D :D

,, 2016.11.03. 13:48:54

@É2I: igen de akkor ez egy ördögi kör lesz, ha belegondolsz. Ilyen helyzetekben egyedül a tanáron múlNA h meg tudja szakítani a kört. Nyilván tudom h ez szinte lehetetlen.
@hereverő heverő: a jó tanárokat mmkk tisztelem, függetlenül attól h miért lettek azok:)

2016.11.03. 13:50:06

@Cseszlovák Gyurmafilm: leveleztünk már wazze !!!!
vagy már nincsen meg a Birodalmi e-mail címem, te csicskakutya ??? :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.03. 13:53:19

az a halalcsillag@szarjatosuntmind.hu? :)

hereverő heverő 2016.11.03. 13:54:40

@Cseszlovák Gyurmafilm: nem,kevered.

suntszartam@halalcsillag.emp

hereverő heverő 2016.11.03. 13:56:41

@Cseszlovák Gyurmafilm: és most elképzelem a franko email robotokat ahogy örömmel vetik rá magukat a fenti emailek spamelésére :))

csakolvasok82 2016.11.03. 13:57:11

@É2I: ismerős gyereke simán közli a tanárral (1. osztályos), hogy "nem vagy az anyám, te nem mondod meg nekem, hogy én mit csináljak", és ezért nagy dícséretet kap otthon. És a szülő meg büszkén meséli nekünk, hogy milyen talpraesett a gyereke. Borzasztó!

diridori 2016.11.03. 13:57:15

@szörnycsi: Én még nagyon az elején vagyok keresem az utat, hogy megtörjem az ördögi kört, nem sikerült elsőre, de nem csüggedek, próbálkozom tovább. Messze nem vagyok még az a tanár aki majd lenni szeretnék. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 14:03:03

@hereverő heverő: dehogynem, már fel is vettem a várakozó pózt:)

,, 2016.11.03. 14:05:24

@diridori: kitartás, és tényleg drukkolok h sok sikerélményed legyen, hidd el megértem h k.va nehéz lehet.

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:06:25

@diridori: van arra eszköztár,
15 fekvő, és ha nyavajognak, idézni kell: a férfinak csak a lelke fáj :)

hereverő heverő 2016.11.03. 14:08:08

@PeniValdes: én meg a kereső pózt :) de küldhetek egy privit az emiledre azzal a szöveggel: megvagy!

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:08:28

@hereverő heverő: ne legyen már csak a szülők felelőssége..
volt olyan tanárunk akit már 2 méterről tiszteltünk, és volt olyan akit nem,. mert eljátszotta a tiszteletet
ez oda vissza játszma.

hereverő heverő 2016.11.03. 14:09:16

@Cérnahuszár: meg ha alárúgnak egyet. Ezt ti, lányok sose értitek :)))

hereverő heverő 2016.11.03. 14:12:12

@Cérnahuszár: de, ez csak a szülő felelőssége. A tanár eljátszhatja a tekintélyét ha akarja, de alapból nem neki kellene kiépítenie. A gyereknek nem lenne szabad úgy bemennie az osztályba, hogy úgyis egy .... minfen tanár.

hereverő heverő 2016.11.03. 14:14:19

@PeniValdes: dehogynem. Csak mobilon nincs linkem, de megkapod.

2016.11.03. 14:19:13

Ha a VV8-ról is lehet ittend szóllani és nemcsak a tanarakrúl, akkor csak asztat szeretném megemlíteni, hogy mennyire jó volt tegnap, amikor Mici kiröhögte ezt a díszf@szt. Ennyire már rég tetszett valami. És visszaemlékezve, tényleg soxor volt olyan a suliban, hogy nem szabadott volna röhögni, de a pad alatt némán(!) visítottunk a röhögéstől. És Zsótti mint ha tudta volna mit kell csinálni: még nagyobb pátosszal kezdett bele, még hülyébb arccal. Epic volt, na.

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:24:19

@hereverő heverő: miből gondolod hogy nekünk nem fáj?

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:25:46

@hereverő heverő: lufaszt :)
nekem aztán mondhatod hogy tiszteljem azt a tanárt aki az osztálytársam fejét beleverte a kőbe.
vagy visszaélt a hatalmával és igazságtalan volt
ezen nem segít semmiféle szülői nevelés, mert nem azon múlik.

hereverő heverő 2016.11.03. 14:26:22

Azt hiszem nekem mára ennyi volt a blog, bár lehet, hogy még bekukkantok. Mindenkinek szép délutánt. Csütörtököt mondok.

hereverő heverő 2016.11.03. 14:28:41

@Cérnahuszár: az egy pöcs. gondolom nem úgy mentetek be, hogy leszarjuk, úgyis pöcs, ő aktívan eljátszotta a tiszteletet.

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:30:33

@Spitzbauer: nekem az tetszett amikor a matektanár elröhögte magát somán, amikor megkérdezte hogy az eminensek miért vannak buszsofőrnek öltözve

meg amikor a tornatanár körül sok kövér hernyó próbált fekvőzni, de csak gurulgattak jobbra balra
felrémlett vivi tökéletesen kézben tartott teste amikor az árnysztriptízt végezte
akkor bezzeg minden izomcsoportját tudta irányítani :)

hereverő heverő 2016.11.03. 14:31:00

@Cérnahuszár: de hogy nem úgy fáj, az biztos :)) Viszont nem akarom megtudni senkitől. Nem szeretek fájdalmat okozni senkinek, én vigyázok a nőkre.

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:32:02

@hereverő heverő: egészen addig nagy tiszteletnek örvendett, és 1 perc alatt semmissé tette több év munkáját.
így járt. mindenki kerülte a tanulók közül aki csak tehette

hereverő heverő 2016.11.03. 14:36:06

No tényleg elköszönök. A hölgyeknek kézcsók, a pasiknak kézfogás.

Cérnahuszár 2016.11.03. 14:36:48

@hereverő heverő: aztán volt egy olyan tanár is, akit egyszer láttam a sebészeten, meghúzódott a bokája vagy mi, el volt torzulva az arca ahogy sántikált kifelé
de menet közben megsimogatta egy arra járó gyerek fejét
az ilyen tanár akkor is megkapja a tiszteletet, ha otthon nem tanítják a gyereknek.

É2I 2016.11.03. 14:48:27

@csakolvasok82: Majd akkor dicsérje meg a szüleje, ha idős korára elveszi tőle a nyögdíjját sörre, de csak miután kirúgta alóla a görbeboTTYát.

Lora Sawyer 2016.11.03. 15:23:42

nekem ez az ostor ez a lábazás, meg a szökik a málnázás kicsit olyan, mint amikor anno a kizárt dolog, mert nem tudom, a sinter vagy, meg a vízbű vonnya ki a zokszigént mentek napi szinten.. ugyanennyire híresek és primitívek voltak mind, mint negativy. minden generációnak meg van a maga hülyesége. bár ettől függetlenül még kérném azt a bizonyos katonai hetet a málnának, mert iszonyatosan ráfér már egy istenes (haha) kiosztás, amikor nem szólhat vissza abban a gyökér stílusában, ahogy általában megnyilvánul. :D

csibike81 2016.11.03. 15:32:00

@Lora Sawyer: Mondjuk ezeknek a dumáknak legalább volt valami "alapjuk" (szegény Szalacsi bácsi meg a többiek önmaguk paródiái voltak), de ezt a málna-cuccot frankóra nem értem, hogy honnan jön. De lehet, hogy én vagyok alulmüvelt, vagy öreg, vagy mindkettö! :o) Minden estre Tivcsy hisztirohamainak jót tenne egy kis sárban csúszás-mászás, legalább nem lenne energiája elüvölteni, hogy "mivaaaaannegatííív"... :oP

Lora Sawyer 2016.11.03. 15:41:08

@csibike81: én sem értem, de remélem, hogy soha nem is fogom, mert akkor már én is ugyanabban mély mocsárban léteznék, ahol negativy és követői.. :D mélységesen elszomorít egyébként, hogy egyesek ezt a viselkedésformát látják követendő példának.. és amikor azzal érvel, hogy ő 30 éves férfi és közben meg egy doboz mirelit málnáról beszél percekig, ömlik a szájából a hülyeség és a levegőbe rugdos, hisztizik, hát szerintem ez minden, csak nem 30 éveshez méltó viselkedés, de főleg nem férfias..

csibike81 2016.11.03. 15:54:51

@Lora Sawyer: Húha, azt nem is vágtam, hogy Tivcsy már 30 éves... akkor még szomorúbb ez az egész sztori. Az meg föleg, hogy ö szolgálna mintául a kövi generációnak. Brrr, rossz belegondolni... :o( Egyébként arra kiváncsi lennék, mekkora a tényleges "rajongótábora", ill. hányan szavaznának rá egy párbajban. Bár neki az is elég, ha a bentiek azt hiszik, hogy sok szavazatot kap, így nem merik rárakni a kendöt. Ezzel a "stratégiával" tulképp ellavírozhatna a döntöig...

Adrica88 2016.11.03. 16:07:51

tudom, hogy nem ide tartozik, meg a kutyát nem érdekli, engem sem ez érdekelt, csak keresetem valamit és szembejött böngészés közben VéVéLóri mint ruhamodell :D
americanbrands.hu/index.php?route=product/category&path=190

Lora Sawyer 2016.11.03. 16:16:02

hangoztatta már néhányszor a műsorban. szerintem azért, mert büszke rá. lehet én is az lennék a helyében, ha ennyire nulla IQ szinttel rendelkeznék úgy, hogy még nem verte szét senki a nagy pofámat.. :DD
remélem minél hamarabb kiderül.. ha ő megy párbajra tuti letöltöm az appot megint, csak hogy ellene szavazhassak :D de amúgy igen, ettől tartok én is. mondjuk Krisztián szerintem kivinné, ő nem hiszem, hogy nagyon tisztában lenne negativy "munkásságával", nem igazán tudom elképzelni, hogy otthon a net előtt üldögél és a youtubeot lesi ilyenek után kutatva. meg aki még kivinné az gina, ő nagyon jól látja a helyzetet, általában velünk ért egyet, azt vettem észre. :D

ewita 2016.11.03. 16:31:06

Nem tudom hogy képesek elviselni ezt a tivadar nevű toportyán férget? Kikéri magának Mici beszólását, ami igazából nem is az, de ő fassszopózhat bárkit! csodálkozom,hogy még nem kérdezett rá egyik sem erre,ez mégis milyen hangnem? Bár lehet már rájöttek nincs értelme úgy sem fogná fel a csökött agyával?
És amikor mondta neki kárszeg,hogy amúgy a másik oldalon szoktál ülni, akkor meg nézett bambán meg "agyalt" hogy máshol van az asztal, és jobb vagy bal???? :D:D:D
Zsolti nagyon gáz,annyira próbál többnek mutatkozni,még a tanbá is rászólt,hogy ne foglalkozzon már azzal, hogy röhögnek! Meg ez az óvodás árulkodás baszki...
Töri tanár nagyon szar, azért alszanak el mert rohadtul uncsin adja elő, nekem volt egy olyan irodalom tanárom,hohy alig vártam mindig az óráját,mert tök érdekes háttér infókat mondott, meg nagyon szépen beszélt,és jó humorral szőtte át mindig a mondandóját, senki nem aludt az óráin!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.03. 16:38:00

@ewita: egyszer Dr. Kárszeghy, rászólt hogy fejezze abba. Akkor becsicskult átmenetileg.
De én meg arra gyanúzom hogy ez most egy teszt, és a vv9-ben valódi fogyikat tesznek be. értelmileg sérülteket. majd eszik egymás szarát, meg lenyalják a festéket a falról és mindenki kefél mindenkivel, aztán kitörnek és elkapják a stábot is.
____pfhejj____ el is határolódom magamtól.

ewita 2016.11.03. 16:45:05

@Cseszlovák Gyurmafilm: az oké, de kit tesztelnek? minket? :D TéLLeg kellene egy olyan hét amikor semmi infót nem kapnának, se levél, se riport csak 2 naponta az ellátmány stb, nagyon kíváncsi lennék hogy reagálnák le!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.03. 16:51:39

@ewita: igen bennünket :) úgy tologatják az ingerküszöb kart, mint egy parkinzonos epilepsziás csimpánz. -> hopp, de okos vagyok. itt a megfejtés: a szerkik parkinzonos epilepsziás csimpánzok.és a vv kisérlet. le tudják-e igázni az emberiséget mielőtt be tudom fejezni a monda

hereverő heverő 2016.11.03. 18:41:49

@PeniValdes: csütörtök van. Párbaj vasárnapon szokik lenni kéthetente. Még meg sem száradt Soma farkán Evetke .khm..illata, máris párbajoztaznád őket ?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 18:46:09

@hereverő heverő: de továbbra sem értem hogy miért öltözik költőnek...

hereverő heverő 2016.11.03. 18:50:41

@PeniValdes: na pont ezért nem sikerül rám hasonlítania. Mert jól néz ki.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 18:52:10

főleg amikor kissé szétáll a hajzata,meg olyan kisfiús szemtekintete van,és mindig okos.

hereverő heverő 2016.11.03. 18:55:30

@PeniValdes: ne hízelegj :) én még a legjobb becslések szerint is csak madárijesztőnek lennék jó, de csakis az északi sarkon, mert ott kevesen vannak a madarak.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 18:56:11

@hereverő heverő: szerintem olyan mint a forrásvíz. és tök jól lehet vele beszélgetni az emberi testről

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 18:57:16

@hereverő heverő: ugyanmár, nézz rám,én sem vagyok kombiné,aztán mégis ...na érted

hereverő heverő 2016.11.03. 18:58:37

@PeniValdes: forrásvíz ? Színtelen szagtalan íztelen ?
Vagy tiszta és üde és nélkülözhetetlen az élethez ?

igri8 2016.11.03. 18:59:28

Soma tenyleg azt mondja h emineMs vagy csak süketkedek?

hereverő heverő 2016.11.03. 19:03:33

@PeniValdes: Szerintem IRL csak úgy loholnak utánad a pasik, itt meg sopánkodsz nekünk. Nem győzöl válogatni.

hereverő heverő 2016.11.03. 19:04:44

@igri8: azt mondja, direkt visszahallgattam egy hifi fejhallgatóval.

hereverő heverő 2016.11.03. 19:08:16

@PeniValdes: erről jut eszembe, bokatörött Icukánkról tud valaki valamit ma ? Azt láttam, hogy tegnap is elnapolták a műtétet, de ma ?

Avanivi 2016.11.03. 19:12:42

Észrevettétek, hogy a szent pár a sufniból beköltözött a hálóba? Végre!

A Tyvy hülyegyerek csak nőkkel kiabál, veszekszik? Nem emlékszem( vagy nem láttam), hogy valamikor fiuknak nekiment volna a kis hőscincér.

hereverő heverő 2016.11.03. 19:18:08

@Avanivi: A sufnit már átnevezték baszobácskának. Ott útban lennének.

hereverő heverő 2016.11.03. 19:28:43

Úgy érzem ma is #bealvási tüneteket produkálok.

Avanivi 2016.11.03. 19:43:27

@hereverő heverő: Az óra átállítás után kell egy hónap mire nekem is sikerül átállnom.

hereverő heverő 2016.11.03. 20:33:45

Ááásít.. legyetek jók, én belefúrom magam a párnámba. Jóéjt mindenkinek, sziasztok esti műszakosok.

MacákékIcukája 2016.11.03. 20:38:59

Ma sem. Most mar fenyegetozok es a holnapi viziten is azt fogom tenni.

kamilla123 2016.11.03. 20:48:36

@Spitzbauer: +1 az nekem is nagyon tetszett. Vivike meg megint jól viselte a kritikát. Annyira megnézném, h mit csinálna, ha kapna csak egyetlenegy jelecskét a kiválasztáson. Abszolút nem tudja feldolgozni a kritikát.

kamilla123 2016.11.03. 20:49:35

@Avanivi: igen, észrevettem, bár lehet, h csak az iskolahét alatt lesz így :-(( lehet, h ott tárolnak sulis eszközöket.

tvbuzi 2016.11.03. 21:57:54

De várom már Tivyt!

Nimi 2016.11.03. 22:02:10

Sziasztok kezdodik Gagyikoval :-D

tvbuzi 2016.11.03. 22:04:18

Max alapműveltség de az meg minek?

ascii 2016.11.03. 22:06:57

amugy matematikát nem azért kell, mert deriválással meg integrállással segítjük magunkat a boltban összeadni a fizetnivalót, hanem mert a logikus gondolkodást fejleszti, illetve mert segít felnőtt korban minél hamarabb jó döntést hozni

Schlomo Goldberg 2016.11.03. 22:07:26

Ezt a testnevelőtanárt odaállítanám a táblához, és másodfokú egyenletek megoldására kényszeríteném, miközben üvöltöznée és lekezelően beszélnék vele.

PirateHamster 2016.11.03. 22:08:04

A sánta rókáig bírtam, ott elkezdtem visítani, és gyorsan elkapcsoltam. De majd benneteket olvaslak ma is, szóval köszi a tudósítást :)

ascii 2016.11.03. 22:08:10

@tvbuzi: te is üzleti partnere vagy? :D

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 22:09:19

@Schlomo Goldberg: Kérlek a szexuális fantáziáidat tartsd meg magadnak. :D

tvbuzi 2016.11.03. 22:09:29

Soma mindig szenvedő fejjel riportozik

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2016.11.03. 22:09:37

@ascii: + koncentráció fejlesztése időtartamban és minőségben
+ rendszerező képesség

Itt csak a számtani részről van szó.

A villalakók hozzák a megszokott érveket, miért nem szükséges ez, meg az. Megideologizálják saját ostobaságukat.

tvbuzi 2016.11.03. 22:10:47

@ascii: igen, állatkertem van :D

ascii 2016.11.03. 22:12:42

@tvbuzi: éreztem, h van valahol egy fickó lepkehálóval, keresi ezt a tivadart :D

tvbuzi 2016.11.03. 22:13:19

Krisztián tényleg nem jó matekból

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 22:13:21

Jaaaj valaki csapja már le Zsoltit

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.11.03. 22:13:28

@hereverő heverő: A tanáros témához egy klasszikus "vicc": Az én időmben, ha hazamentem a suliból egy intővel apám egyből lezúzott egy pofont, amiért úgy viselkedtem. Ma meg mi van?
Intőt kaptál kisfiam? Nem gáz, majd holnap bemegyek és pofán vágom a tanárt.

Ennyi elég is, persze kisregényt lehetne írni a témáról, de eszembe sem jutna. Ma más az egész megítélése, mint mondjuk 50 éve.

ascii 2016.11.03. 22:13:35

@Dave985: úgy-úgy, az ostobák mindig meg vannak győződve róla, h a világfelfogásuk majdhogynem tökéletes

pomac 2016.11.03. 22:16:07

@tvbuzi: ne is emlegesd nekem már herótom van mikor mutatják a riportban

plüssnyuszi 2016.11.03. 22:16:17

jó estéket a népes rajongótábornak! :-))

Krisztiánnak elég sajátos a viszonya nőkhöz...

ascii 2016.11.03. 22:17:09

@plüssnyuszi: akartam kérdezni, hol vannak ma este a jányok! :)

plüssnyuszi 2016.11.03. 22:19:55

@ascii: hát itt csak egy öregecske tyúkféle (izé.. nyúlféle :-) )

Vivi verse elég szabadversre sikerült

tvbuzi 2016.11.03. 22:20:20

Ti is meghatódtatok?

FrNo90 2016.11.03. 22:21:28

Krisz verse jó volt.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 22:22:07

Na Tivy-nek sikerült benyögnie az első vicces poénját

ascii 2016.11.03. 22:24:29

@FájAzÉletÉsAVilágIs: nemár mi volt? pont lemaradtam róla

tvbuzi 2016.11.03. 22:24:41

Fantasztikus nő ez a Vivien

2016.11.03. 22:27:58

@FájAzÉletÉsAVilágIs: hát én meg ezen röhögtem fel! :))))))))
(bocs, kecskusz)

FrNo90 2016.11.03. 22:34:01

Wesselényit azért 10-ből 9 nem ismeri fel.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 22:34:34

@ascii: "Miért írsz nekem ilyen szépeket tesó?" Vagy valami ilyesmit Krisztiánnak a verse után

tvbuzi 2016.11.03. 22:36:46

Tivy mintha folymatosan részeg lenne

pomac 2016.11.03. 22:36:54

a múltkori évadhoz képest sokat javult a humorérzéke a töri tanárnak :D

tvbuzi 2016.11.03. 22:38:00

Anikó annyira szar, hogy az leírhatatlan...

2016.11.03. 22:38:29

zsóti nekem ma szórakoztató.

VR6 2016.11.03. 22:38:32

Anikó ma szerintem jól néz ki :)

pomac 2016.11.03. 22:39:43

megint jó a vágás ..

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 22:40:38

@ascii: De még mindig jobb mint a szökikanegatívozás

ascii 2016.11.03. 22:43:07

sittes féltékenykedik, mint egy dedós

tvbuzi 2016.11.03. 22:47:48

Zsolti is táncolni fog?

Commodore 2016.11.03. 22:50:18

Vivi részeg picsa a kocsmában, két konyakért...

FrNo90 2016.11.03. 22:50:29

Amit Vivi csinál, az már szexuális zaklatás.

tvbuzi 2016.11.03. 22:51:27

Csalódtam Vivienben, a bugyit nem vette le

ascii 2016.11.03. 22:51:35

ez a vivi annyira erotikus és szexi mint a büdösbogár poloska

Commodore 2016.11.03. 22:52:10

@ascii: Ráadásul kiszúrta magának Ginát.

FrNo90 2016.11.03. 22:52:27

Anikó de ripacs, istenem.

tvbuzi 2016.11.03. 22:53:38

Zsolti holnap kukoricára térdel

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.03. 23:08:56

Miért nem adtak Réliónak Darwinról egy képet? Arra kíváncsi lettem volna

tvbuzi 2016.11.03. 23:22:11

Lehetne már egy olyan széria, hogy csak bölcsészek.

2016.11.04. 06:17:00

azért szexiskedés és közönségesség között van ám különbség, nálam dzsini nyerte a feladatot, pedig rám aztán sok mindent lehet mondani, de prűd az pont nem vagyok...
Ikszdé!

Bejni 2016.11.04. 08:11:13

Jó reggelt Villalakók!
Krisztián verse olyan kis cuki volt, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezt ő rakta össze :D

12zahra12 2016.11.04. 08:38:05

@Bejni: Nagyon jók a megérzéseid, mert valóban nem ő rakta össze. A "cuki" verse szóról szóra egy dalszöveg:
Farkas Pisti - Nincs arra szó.
Megtalálod a youtubeon.

É2I 2016.11.04. 08:53:13

Bréking! Ma nem lesz hogyvót. :(

úgymond olvasó mmkk 2016.11.04. 08:55:48

eddig csak olvastalak titeket - ezután is ezt tervezem - de muszáj nektek elmondanom, hogy szeretem olvasni a kommentjeiteket :DDDDD miattatok, és a csodás hogyvoltírók miatt jövök ide minden nap :)
SocialWorker kolleginának külön integetést küldök :))))))

Cérnahuszár 2016.11.04. 09:09:17

na itt a lehetőség hogy valaki megírja, biztos nem lesz morcos érte sixx
@Plüsscukor: ?
beugrasz a másikba?

Krétagarbó 2016.11.04. 09:24:41

@szörnycsi: 100%-ig egyetértek veled. a takarodj a terembe mondaton és az ilyen undorítóan alázó "torna-tancinénis" stíluson nevelkedett gyerekektől pedig nem is lehet mást várni, mint az egymás kutyázása, csicskázása és társai.Tényleg görcsbe rándult a gyomrom a torna tanárnő kiabálásakor.
Persze mindig könnyebb a szülőkre fogni, de az a helyzet, hogy a gyerek a nap jelentős részét az óvodában/iskolában tölti, tehát a felelősség min. fele/fele arányban terheli mindkét "közeget".

Bejni 2016.11.04. 09:44:51

@12zahra12: Na ebből is latszik, hogy alulmuvelt vagyok. Villaba velem! Koszi a felhomalyositast, ra keresek.

Pittabácsi 2016.11.04. 11:14:40

@É2I: Most találtam ezt.
UPDATE: Dzsudibí to the rescue, délutánra LESZ HOGYVÓT!!!! :))

Pittabácsi 2016.11.04. 11:15:58

Dzsudibí előtt az egész kis közösség le fog borulni térdre, úgy érzem. :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.04. 13:14:35

@Krétagarbó: ja,csak a legtöbb szülő úgy gondolkodik,hogy majd megneveli az iskola,óvoda, kórus a gyereket...pedig neki kell,és pont ezért nem bírom,amikor jönnek azzal,hogy bezzeg a katonság férfit nevelne a mai fiúkból....ja mert ez nem sikerült a tisztelt papának..

dero80 2016.11.04. 13:36:04

@PeniValdes: a lányom születése után a gyerekorvos azt mondta: vannak dolgok, amiket a gyerek 3, illetve 6 éves korág meg kell tanítani, mert utána már lehetetlen. Meg még azt, hogy a gyereket stabil értékrenddel kell közösségbe engedni. Végtelenül egyszerű példa, ha a gyereked tudja, hogyan kell helyesen fogni a kanalat, akkor se kapja marokra, ha mindenki így csinálja az asztalnál az oviban.

Lady Scarlett 2016.11.28. 12:10:10

Komolyan ez a műsor hogy ez az őstulok társaság iszik meg kefél a kamerák előtt? Cuccot mikor adtok nekik, gyökerek?!
Mégis mire várnak a készítők miért nem felejtik már el végre, hogy a karácsonyi filmek végre jöhessenek?!
Nem mondom benne van a társaságban a gruppen meg a homoszex is de tényleg ezt kell nézni állandóan az év legnagyobb családi ünnepének kezdetén amikor amúgy minden azzal van tele, hogy család, gyerekek, kutya, macska, nagyi-papi, Karácsony és Jézuska a köbön?!
Fejezzétek már be? Bánatért kell ezt a trágárságot hallgatni folyamatosan.
Nem érdekel, hogy hányszor esik ki a szájukon valami alpári mocskolódás. Ennél csak lejjebb tudnak menni.

Karácsony van, éééééértem?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.28. 12:43:34

@Lady Scarlett: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
süti beállítások módosítása