Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az utolsó remény (The Last Ship) 2X10 – Friendly Fire

2016. november 02. 12:00 - Bruti

A Doki visszaemlékezésével kezdünk: valamikor gyermekkorában az anyja maláriás lázban fekszik, de az apja, Scott tiszteletes nem kezelteti, mivel ő az Úrban hisz. Csak isten döntheti el, hogy ki él, és ki hal. A folytatást egyelőre nem látjuk, de borítékolható a sztori vége. Visszatérünk a jelenbe, ahol a doki éppen szétkapta Nielst és a belső szerveit szelektálja. Ezek szerint mégsem isten dönt.

vlcsnap-00001_9.jpg

Chandler egy küldetésből érkezik vissza, mikor Mike közli vele, hogy Niels halott. Három orvos egybehangzó véleménye, hogy a vérátömlesztésre reagált rosszul, de szerinte valami más lehet a háttérben. Chandler megy a Dokihoz, de ugyanazt a választ kapja. Mivel senki nem ért a hajón ezekhez a dolgokhoz, sőt tán a világon se sokan maradtak, így kénytelen elfogadni a választ.
Mike meglátogatja a három foglyot, akiknél megtalálták a telefonokat. Alkut ajánl: aki először beszél a telefonos kommunikációról, annak jobb lesz, a többinek meg rosszabb.
A hajó egyébként New Orleansba tart, de oda várják a tengeralattjárót is, szóval jó lenne megfejteni a mobilok rejtélyét addig. A Doki gőzerővel dolgozik, de már nem az aeroszolon, hanem a kilélegezhető vakcinán, ami így sokkal hatásosabb lenne, hiszen úgy terjedne, mint a vírus. Dr. Milowsky viszont nem nagyon érti, mi ez a nagy fordulat, hiszen az aeroszolhoz sokkal közelebb jártak, de ő nem tudja, hogy a Doki okosabbat húzott.

vlcsnap-00002_9.jpg

Kihallgatják Miller tengerészt és O’Connort, mindketten állítják, hogy Niels aztán lett rosszul, hogy a Doki kicserélte az infúziót. Ezt jelentik Chandlernek, aki mindenre kiterjedő nyomozást rendel el, így elkülönítik a Dokiékat és összeszedik Niels cuccait. Farkas és Bruke is Niels esetét tárgyalják, Farkas szerint a Doki kicsinálta a fickót és jól is tette. Erre érkezik Ravit és megkörnyékezi Bruke-ot, de az nem mer szexelni a hajón, szóval ennyiben maradnak.
A gépészek közben megfejtették, hogy kommunikálnak a telefonok. Valami játék segítségével irkálnak bele üzeneteket és bluetooth-on küldik tovább egymásnak. De mivel a hatótáv rövid, így az a rendszer lényege, hogy mindenkinél legyen egy ilyen bekapcsolt cucc, így terjed az ige. Egy baj van vele, hogy le van kódolva a szöveg. Nekem ez egy kicsit zagyvaságnak tűnik, de ne akadjunk fenn mindenen. Chandler és az elnök magához hívatja az egyik kevésbé buta foglyot, Bolhát, és rendesen megszorongatják. Gyermekgyilkossággal vádolják, de elnöki kegyelmet kaphat, ha megmondja a kód kulcsát.

vlcsnap-00003_9.jpg

A Dokit most Mike szorongatja, aki inkább a kapitánnyal szeretne beszélni, no meg folytatni a melót. De ez most nem lehetséges, amíg le nem folytatják az eljárást, így felelnie kell a kérdésekre. Chandlerék megkapják a nyomozás eredményét, nagyon úgy néz ki, hogy a Doki kicserélte az infúziót, már csak az a kérdés, hogy mi volt abban, amit beadott Nielsnek. Dr. Milowsky kicsit kutakodik Rachel gépében és rájön, hogy a csaj nyírta ki Nielst, és ezt közli is vele, majd szól, hogy húzzon bele az ellenszerrel, mert ki fogják zárni a laborból. De azt nem tudja, hogy a Doki már kész van, csak a teszt fázis van hátra. Így visszarohan a laborba és beadja magának a szert, majd egy egéren leteszteli.

vlcsnap-00004_9.jpg

Újra egy visszaemlékezés: Mivel nem kezelték, kis Rachelnek meghal az anyukája, amit alig bír feldolgozni. De egy nővér azt a tanácsot adja neki, hogy használja jóra a dühét, szóval megvan az ok, hogy miért lett kutató orvos. Újra a laborban vagyunk, ahová benéz Tex. Nem kérdez, nem vádaskodik, egyszerűen csak érdekli, mi van a Dokival, és bármit is tett azt tudja, hogy Dr. Scott nélkül már valószínűleg senki se élne a hajón. Az ebédlőben Miller és O’Connor sorra kapják a csokikat, a társaiktól, mert azt hiszik, hogy ők is benne vannak Niels kinyírásában. Ez eljut Chandlerékhez, szóval lépniük kell, nehogy már a legénység azt gondolja, hogy az ők hallgatólagos engedélyével tették el láb alól a Kaszást. Ezért Chandler hívatja a Dokit, aki beszámol a kísérletéről, miszerint ugyanúgy fogja terjeszteni az ellenszert, mint Niels a vírust, így nem lesz szükségük laborokra, repülőkre, gyakorlatilag megoldódik minden problémájuk. Kivéve egyet, hogy Chandlernek rendet kell tartania a hajón, csak így tudja a katonáitól is ugyanezt kérni. A Doki szó nélkül bevallja, hogy ő nyírta ki Nielst, pedig igazából nem is lett volna szükség rá, mert e nélkül is megszerezhette volna, amit akar. És most csak egy dolog bántja: hogy túl gyorsan halt meg ez a szörnyeteg.

vlcsnap-00006_9.jpg

Chandler közli az elnökkel, hogy bezárták Dr. Scottot, de a legénység hősként tekint rá, őszintén szólva maga Chandler is, így még nem döntött mi legyen vele. Kész szerencse, hogy van egy elnök a hajón, aki egy kegyelemmel könnyedén megoldhatja a szitut.
Mivel megérkeztek New Orleans partjaihoz, egy csapat kimegy Bolhával bluetooth jelet keresni a partközelbe, de Bolha jelez a többieknek, hogy itt a Nathan James. Erre erős robbanások rázzák meg az egész partmentét, majd miután harckészültségbe áll a hajó, észreveszik, hogy kilőttek rájuk négy torpedót. Mindenféle hangelterelővel, csalival és lövésekkel elterelnek belőle hármat, de a negyedik eltalálja a hajót. Amíg felmérik a károkat, biztonságos helyre húzódnak a partmentén, de ez azt is jelenti, hogy nem tudnak segíteni a felrobbantott hajóknak. Ráadásul megcsörren a víz alatti telefon (az vajon milyen?), amin Ramsey jelentkezik és lead nekik egy videót, amin az van összevágva, hogy a Nathan James tüzelt a part menti hajókra. Ezt ráadásul mindenki megkapja a partmentén, mert valahogy sikerült sugározniuk az adást. Az adás végén feltűnik egy logo Valkűr névvel, szóval ki kell deríteniük, kit takar ez a név.
Közben kiderül, hogy a Doki jól végezte a dolgát, az egér életben maradt, tehát hatásos a vakcina. Ezt Rachel közli Chandlerrel, aki bár áttörésnek tartja, de nem veti szét az öröm, a New Orleans partjainál történtek miatt. Közli a Dokival, hogy megkap minden segítséget a munkájához, de utána nem beszélhet, és nem találkozhat senkivel, mivel fogoly és majd polgári bíróságon kell felelnie a tettéért.

vlcsnap-00007_6.jpg

A sorozatról bővebben itt lehet olvasni.

Címkék: The Last Ship
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása