Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az utolsó remény (The Last Ship) 2X07 – Alone and Unafraid

2016. október 26. 11:00 - Bruti

Nagyon úgy néz ki, hogy Jeffrey Michener soros elnök, hiszen, ha a bunkerban mindenki meghalt, akkor tényleg ő következik az utódlásban. Ravit szerint viszont a fickó fogoly, így Chandler úgy dönt, hogy kimentik a csávót. Ha akarja, ha nem.

vlcsnap-00001_7.jpg

Green és Tex bent próbálnak elvegyülni, és míg Farkas fentről ellenőrzi a terepet, a hajó pedig megpróbál úgy közelebb kerülni, hogy ne legyen feltűnő. Green kiszúrja Nielst, aki valamit kotyvaszt a rögtönzött laborjában, és ez tuti nem jelent sok jót. Chandler miután tüzetesebben megfigyelte Michenert, úgy gondolja, hogy talán mégsem fogoly, hanem az immunisokkal van. De erre is van egy terve.
Kapcsolunk a tengeralattjáróra, ahol ideges a csürhe, mert elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, majd megnézzük a Dokit is a hajón. Ő éppen a belélegezhető vakcinát teszteli. Green közli Texel, hogy Niels él, így elkezdik követni a tudóst és Nedet, akik éppen indulnak valami küldetésre.

vlcsnap-00002_7.jpg

Chandlerék terve nem túl bonyolult. Amikor Michener újabb beszédre készül, pánikot okoznak egy ottfelejtett hátizsákkal. Mindenki menekül a „bomba” elől, Chandler, meg hősiesen kimenekíti az elnököt, ezzel férkőzve a bizalmába. Michener feldúltan érkezik vissza az irodájába Ramsey-nek panaszkodik a bombariadóról. Kész szerencse, hogy vele volt az idegen. Chandlerre irányul a figyelem, aki előad egy homályos sztorit, majd Ramsey kis feszültségkeltés után úgy dönt, hogy ő lesz az elnök egyik testőre. Közben Ravit egy csók kíséretében helyre teszi Bruke orrát, amit Chandler tört el az elnök „megmentése” közben.

vlcsnap-00003_7.jpg

Míg a Nathan James a folyó torkolatába igyekszik, valami viszonylag biztonságos helyre, a tengeralattjáró kiszúrja őket. A legénységből páran azonnal tüzelni akarnak, bár úgy felfednék a pozíciójukat. Viszont van köztük egy okosabb, és az nem akar még meghalni, így egyelőre csak megfigyelik a hajót. Mike és a hajómester is tudja, hogy bármelyik pillanatban felfedezhetik őket, de ezt a kockázatot most vállalniuk kell. Chandler közben puhítja az elnököt, hogy kicsit pihenhetne, mert elég ramatyul néz ki. Legjobb lenne, ha kiürítenének kint valami helyet, ahol nyugodtan lehet a friss levegőn. Közben Nielsék megérkeznek a célpontjukhoz. A terv az, hogy vírussal átitatott játékokat osztogatnak a helyi gyerekeknek, akik így fertőzik meg a lakosságot. De Nednek nincs kedve a hóhér szerepre, ezért önkénteseket keresnek. Green jelentkezik a feladatra.
A Doki kísérlete csak részben működött, mivel csak azok az egerek élték túl, amik közvetlenül lélegezték be a szert, szóval ezen még dolgozni kell.

vlcsnap-00004_7.jpg

Újra több szálon fut a cselekmény. Amíg Green próbál nem megfertőzni senkit sem, Chandler kiüríttet egy területet, ahol Michener nyugodtan tud sétálni. Közben Neilsnek gyanús lesz Tex és azon agyal, hogy honnan ismeri a fickót. Green találkozik egy gyerekkel, de elriasztja, mire a vele küldött két ember fegyvert szegez rá. Próbál rájuk hatni, de a végén inkább kinyírja mindkettőt. Közben Niels rájön, hogy még az orosz hajón találkozott Texel, de addigra már káosz van. Tex pajzsként használja Nielst, akit Ned simán hasba lő a nagy pánikban, Tex behajítja egy furgonba, felszedi Greent és meglépnek. A hajón kiszúrják a tengeralattjárót, így váltanak csendes 2-be, ami annyit tesz, hogy csak rohadt lassan vánszorognak a tengeren, pedig Green már nagyon várja a helikoptert. Chandlerék vinnék ki Michenert az udvarra, de leállítják őket, mert riadó van. Ravit és Bruke a konyha felé veszi az irányt, ahol várható Chandlerék feltűnése. Lefegyvereznek egy őrt, majd mikor belép Chandler, indul az akció. Látványos küzdelem során végeznek az őrökkel és közlik Michenerel, hogy innét fogva a haditengerészet vendégszeretetét élvezi.

vlcsnap-00005_7.jpg

A tengeralattjáró eléri a felszínt így már kapcsolatba léphetnek Ramsey-vel. Közben Chandler csapata kitör a bázisról, amit Farkas biztosít a tetőről. Megkapják a kivonási pontot, és a hajónak is sikerül beérni a folyótorkolatba, így már nem látja őket a tengeralattjáró, akinek a legénysége ettől nagyon ideges lesz. Indul a helikopter és nagy lövöldözések közepette felszedi a már egyesült csapatokat. Sean Ramsey nem lát az idegtől, ráadásul még Ned (akit Texnek majdnem sikerült kinyírnia) is balhézik vele. Elvesztették az elnököt, majdnem kinyírták őket, az a rohadt hajó, meg simán kicsinálja a tengeralattjárót is, szóval át kéne gondolni Amerika meghódítását.
Chandler és Mike azon rágódik, hogy durva ami a szárazföldön folyik. Az emberek hisznek Ramsey-nak, szóval Michenert mindenképpen a maguk oldalára kell állítaniuk. No, ez ne lesz könnyű feladat.

vlcsnap-00006_7.jpg

 

A sorozatról bővebben itt lehet olvasni.

Címkék: The Last Ship
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása