Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x57 - Ez a Való Világ, nem a Napot Lopó Világ

2016. október 23. 15:06 - Scott Pilgrim

Volt ma szembesítés, Papi megtúráztatta ruhán keresztül Micit, sőt, metált is szólózott annak nemiszervén. A lánynak egyébként meggyőződése, hogy neki csak azért kell elvégeznie azokat a feladatokat, amiket a többiek is elvégeznek, mert pikkelnek rá a többiek. Tivy pedig megfejti a divat lényegét, Párizsban valószínűleg jegyzeteltek.

vlcsnap-2016-10-23-14h56m28s703.png

Mivel Gina nyerte az ÖkoRobottal az előző feladatot, így elviheti Micit vacsorázni a sufniba. Sosem értettem egyébként, hogy ilyenkor minek cicomázzák ki magukat a villalakók, hisz általában kizárásos alapon olyan emberrel mennek, akire jó eséllyel nyitottak már rá szarás közben, de reggelente már látta segget vakarászni is kinyúlt atlétában, de valamiért Mici is elkezdi kibikkantani magát (nevör forget VV Fannika). Papi ezt dekadensen cumiztató pózban fekve konstatálja, majd meg is jegyzi Micinek finom úriember módjára, hogy üljön már bele he', szóval szárazbaszásba fajul hamar a dolog, és csak azért nem lesz igazi belőle Mici elmondása szerint, mert nincs rá idő. Valamiért Papi megfogja Mici asszony haját túráztatás közben, mert azt mondja, hogy „kapaszkodni kell nekem is, tesó”, én nem teljesen értem a koncepciót, de mit értek én ehhez. Mici a riportszobában elmondja, hogy itt most jó ez a kölcsönös nemiszervizgatás, de félő, hogy Krisztiánnak kint visszajön a régi énje, szóval ha jól értem, attól fél, hogy elkezd leütni embereket. Elmennek Ginával kajálni, és elég hamar oda terelődik a dolog, hogy Gina rákérdez, hogy leszopta-e Krisztiánt. Mici sokáig játssza a szemérmest és körbeírja olyanokkal, hogy majdnem minden volt, de szex konkrétan nem, mert nyilvánvalóan nincs tisztában, hogy az orális szex szóösszetétel utal rá, hogy a szopás is szex. Persze kidumálják egy kicsit Evelint is, hogy miért akarja minden csávó megdugni, és szétteszi a lábát, oszt mennek, mint legyek a szarra. Én személy szerint ezt sokkal jobban értem, mint azt, hogy hirtelen hogy lett Soma rajzoltnak tűnő bajsza a villa legkelendőbb ajzószere. Jah, meg Mici egy picit picsog, hogy neki dolgoznia kell, ezzel megágyazva a nem túl nagy, inkább közepes biciklitekerős konfliktusnak. De erről majd mindjárt. Mert Mici még kilátásba helyez egy kúrást Krisztiánnal, csak most helyszínt keresnek hozzá, ami nem a sufni, mert Zsóti úgyse adná nekik oda. Ha feltűnésmentesen akarják nyélbe ütni, akkor én Mr. Katrina közelében javaslom valahol, mert ő beleolvad a háttérbe mindig. A szegmens végén lekapcsolódnak a lámpák, szóval Mici és Krisztián újra szólózik egymás hangszerén a paplan alatt.

vlcsnap-2016-10-23-14h59m05s799.png

Aztán indul a nem túl nagy, inkább közepes cangás konfliktus, mert Mici nem akar ma tekerni, csak holnap, viszont pont ő jönne a rangsorban. Ezt természetesen Mici megint a személye elleni támadásnak éli meg, hisz biztos csak azért jön ő megint a sorban, mert Soma ki akar szúrni vele, és nem azért, mert amúgy tényleg ő jön a sorban. Mici üldözési mániája kezd egyre idegesítőbbé válni, Papi helyében én igyekeznék gyorsan nyélbe ütni a kúrás dolgot a következő párbaja előtt. Zsóti a riportszobában elég pontosan írja körbe a szituációt azzal, hogy ő meglepődött volna, ha Mici akart volna dolgozni aznap, meg tulajdonképpen bármelyik nap. Meló előtt Papi még hárfázik egyet Micin, de a reakciót nézve eléggé blackmetálosan, mert Micinek mintha néha fájna. Papi el is mondja a riportszobában, hogy amikor Mici elkezdi túráztatni magát, csak ő tudja megnyugtatni úgy, hogy visszazökkenjen a rendes kerékvágásba, a metatext azt, hogy más Mr. Katrinán kívül valószínűleg nem nyúlna hozzá a Havas Henrik arcú lány pinájához. Persze Somának játszania kell a gyökeret a spanok előtt, szóval miközben Mici teker, ő a cigis kanapéról száll bele nagyon azzal, hogy valószínűleg életében nem dolgozott annyit, mint amennyit ma fog, ami azért sokkal kevésbé állna rosszul valaki olyannak a szájából, aki már nem a szüleivel él és nem az érettségijére a legbüszkébb még mindig, de hát a maxpontos irodalom nem kis dolog olyantól, aki úgy beszél, mintha diszlexiás lenne és olvasná, amit mond, valljuk be. Végül a riportszobában a Tesco Value Zorro megfogalmazza a mai adás bölcsességét, tegyétek el útravalóul:

„Ez itt a Való Világ, nem a Napot Lopó Világ.”

Aztán jön az igazság órája, ami tök ugyanolyan, mint a többi ilyen feladat, aminek az a lényege, hogy a lakók egymásnak beolvassanak, és megpakolják a felbaszatáskát, csak más a neve. Mici az első és elég hamar nyilvánvalóvá teszi, hogy ő a feelings over facts híve, szóval nem igazán érdekli, hogy valami a gyakorlatban hogyan történt, ő érzések alapján gondol dolgokról valamit és ő úgy érzi, hogy Dávid nem állt úgy oda az előző párbajnál, ahogy kellett volna. Dávid jelzi, hogy ez amúgy eléggé kimeríti a szarkavarás fogalmát, Mici, aki Dina és Lóri távozásával a villa legnagyobb szarkavarója címének örököse, megsértődik látványosan még a feltételezésen is. Aztán Evelin ül a vallatószékbe, Krisztián kérdésére meg elmondja, hogy az utóbbi időkben rengeteget változott a villa gólemje, azt nem részletezi, hogy ez miben nyilvánul meg, meg nekem se igazán tűnt fel, azon túl, hogy a lufiztatásainak hála mostanában több adásidőt kap, szerintem szimplán csak utálják Micit, és mivel Krisztián sokat lóg vele, ezért előkapták ezt a Csubakka-védelmet, hogy Krisztián miért lett szerintük mostanában szararc. Gina megkapja, hogy eddig lófaszt nem mutatott és nem is közeledett senki felé, meg folyton félrevonul Micivel és Krisztiánnal, így meg nehezen tudják megismerni. Zsóti egyébként tényleg jó indulatúan jelzi, hogy kapja össze magát, ha nem akar hamar kiesni, és villantson valamit, mert ez eddig kevés, és amúgy tényleg, szerintem még Dávid is kint hagyná az eddig mutatott produkciója alapján. Soma Evelinről kap kérdéseket, elmondja, hogy szúrná, meg ő többet érez már, mint barátság. Evelin a riportszobában elmondja, hogy ő is többet érez, mint barátság, de ez nem szerelem, hanem ez lelki dolgokban megy el, fogalmam sincs, hogy ez mi az istent jelent, de ha van ötletetek, könyörgöm, kommentben magyarázzátok már el.

A végére a villalakóknak környezettudatos ruhákat kell tervezniük és aztán divatbemutatózniuk. Rögtön idéznem is kell Tivy és Gina párbeszédét, amiben megfejtik a divatot ruhatervezés közben:

„Gina: De kilátszik a fenekem!
Tivy: Bazmeg, ez a lényege a divatnak.”

Később Tivy le is szopná magát, hogy mekkora divattervező, de Gina rögtön szembesíti a rút valósággal, hogy szinte minden az ő ötlete volt, nincs sok minden, amiért Tivy kreditet kaphat a ruháért. Dávid és Mr. Katrina egy faszkopteres ötletet valósítanak meg, aminek a lényege, hogy egy csövet szerelnek utóbbi pöcsére, a végén meg van egy kis lógó textil, amit lehet pörgetni. A divatbemutató nem túl izgi, Tivy rajzol magának egy bajuszt, olyanokat mond, hogy helló gájz, bonzsúr, a modelljét Dzsesszikának hívják, és próbálja eljátszani a francia divattervezőt, de ezt felhajtott gallérú ingben nagyon nehéz hitelesen. Bezzeg jön Zsóti, méghozzá fekete garbóban, és megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni, és olyan ruhát rakott Vivienre, hogy elsőre mindenkinek leesik az álla, beleértve amúgy engem is, aztán meg a lányok tekintetéről végig süt a gyilkolási vágy, Zsóti persze ezt imádja, örömmel fürdőzik az irigy tekintetekben. A végére pedig a nézők megszavazzák, hogy a hülyéknek majd összebilincselve kell létezniük, ez a feladat úgy lenne érdekes, ha nem ők választhatnának párt hozzá, és mondjuk Evelin Micivel lenne összerakva. Mára pedig ennyi, szevasztok!

Címkék: való világ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.23. 22:15:33

@Perah: És Soma meg Tivy lehet egymásra találnak, majd Zsótival nyomnak egy édeshármast.

2016.10.23. 22:15:35

@Perah: Igen egyetlen hátránya lesz a Evcsi kiesésének, hogy Soma még visszakapszkodhat. Sajna őt még annyira sem bírom mint Primit.

tvbuzi 2016.10.23. 22:16:07

Krisztiánt biztos tátott szájjal várják Zsolti haverjai.

Krétagarbó 2016.10.23. 22:16:39

@Mók_Ica: Egész Hatvan azon röhög, hogy Rózsikának saláta a puncija...bakker, ezek tényleg agyhalottak.

Mók_Ica 2016.10.23. 22:17:20

@plüssnyuszi: @genevieve: válaszolt :)))

győző honnan veszi, hogy mici lenyelte???
jön a második 2 perc soma-evetke párostól....

Krétagarbó 2016.10.23. 22:17:53

@Cimili: férj mondta, hogy Hamilton. (kb. 10 perce:)

Cérnahuszár 2016.10.23. 22:17:56

@ALOKSAKTRHEE: akkor sok tévé fog kirepülni az ablakokon :D

2016.10.23. 22:19:02

@Mók_Ica: Volt újabb rapid menet? XD Somaaaaaaaaaaa

Mók_Ica 2016.10.23. 22:19:16

@Krétagarbó: viszont kiváló munkát végez szájjal :)))) egyébként krisz sokszor beszél ilyenekről....

2016.10.23. 22:19:57

@Mók_Ica: Bárkivel szemben, szerintem.

Mók_Ica 2016.10.23. 22:20:14

@ALOKSAKTRHEE: győző szerint evetke jól ráült a fütyikére.... én ezt nem láttam..... vmi maszatolás volt a takaró alatt

Cérnahuszár 2016.10.23. 22:20:24

@Mók_Ica: ha a szexen kívül van valami érdekes, írjátok, én elkapcsoltam, nem bírtam

Cimili 2016.10.23. 22:20:35

@ALOKSAKTRHEE: Jaj, most mesélte a férjem, basszus.

Mók_Ica 2016.10.23. 22:21:02

@Spitzbauer: nem tudok olyat mondani, aki ellen nyerne......

Mók_Ica 2016.10.23. 22:21:59

@Cérnahuszár: hát mit mondjak... ezek a szexnek titulált maszatok egyáltalán nem érdekesek....

2016.10.23. 22:22:41

@PeniValdes: Mit? :D Peny drága, megint nem értelek. Ne hari. :))

Cérnahuszár 2016.10.23. 22:23:40

@Mók_Ica: jaj nem úgy értettem hogy az érdekes....hanem ha van valami érdekes infó ami nem szex

Cimili 2016.10.23. 22:24:36

Na a betelefonáló Evelint szeretné vissza, mert őszinte. :DDDDDDDDDDD

2016.10.23. 22:24:50

@Mók_Ica: Az minden, csak nem szex. 2 perc az nem az. Soma hiába gondolja azt.

tvbuzi 2016.10.23. 22:25:11

A belevaló mindig ilyen kalap szar?

Cimili 2016.10.23. 22:25:18

Jó éjt mindenkinek, megyek F1re!

2016.10.23. 22:25:33

@PeniValdes: Penge szent háromság? :))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.10.23. 22:26:00

@ALOKSAKTRHEE: na a két perc is lehet jó...nem kell mindig órrákon át.,

Bianka_M. 2016.10.23. 22:26:24

@plüssnyuszi: Ati, Gina, Dávid nálam is kb. semmilyenek. Krisztiánnal is egyetértek de sztem Micit bírja, sőt :). De lehet, hogy én értem félre. :)

2016.10.23. 22:28:05

@Cimili: Jó éjt Cicus. :)@PeniValdes: Te tudod. De hidd el, nincs jobb egy egész éjszakás hancúrnál. ;)

2016.10.23. 22:29:41

@PeniValdes: Is-is. Aki ügyes, mindkettőt tudja. :))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.23. 22:31:29

Jóreggelt! na vagy 3 órán át olvastam a kommenteket, előző poszt, meg itt. hejj. de sok volt.
Elmentba vendégsreg, Négy tepsi kenyérlangos fogyott el (azért holnap viszek meg ebédre a dolgozóba) es némi hzplnk. szőlő. cserszegi cefréből.
fárasztó vol. olyan vagyok, mint a falhoz csapkodott lófasz.
összefoglalva: evettke párbajozik, tivy beszart a 2jeltől, a profi csapata már válságertekezik. soma egy csicskalángos, Miciék eleget tesznek a természet törvényének. lemaradtam e valamiről?

Mók_Ica 2016.10.23. 22:32:54

@Krétagarbó: sztem még ellene is kint maradna...

@Cérnahuszár: ok :))) nem volt egyébként, a kutyi viszont cukker volt :)))

@ALOKSAKTRHEE: maszat-maszat-maszat....

@Cimili: jó éjt, jó F1-et :)))

2016.10.23. 22:33:53

@PeniValdes: Ok. :) Esteleg szólj, majd ha azzá válik. :D ;) :P @Cseszlovák Gyurmafilm: NNem igazán. :) Hmmmm... fini kenyéréángos. Beindult a nyálelválasztásom. :D

Mók_Ica 2016.10.23. 22:35:02

@Cseszlovák Gyurmafilm: győzi kutyája volt a bv fénypontja :))) ja, meg sztünk győzi arcára rajzolták a szőrzetet ....

2016.10.23. 22:35:17

@PeniValdes: Jó éjt drága. :) Nekem is be kellene vágni a szunyát. Holnap, azaz mindjárt kellnem kell. Jó éjt a brigádnak! Holnap foly. itt. :))

alsophila grahami 2016.10.23. 22:35:28

isstenem, emberek, micsoda nap, micsoda kiválasztás! xDD a ház (jah, most végre már lehet nevén nevezni, h megvan a BB lájszensz, és nem kell a kényszerűen ráaggatott, nem kicsit eufemisztikus "villa" megnevezéssel illetni, ami kész röhej volt mindig is, mert hol villa már ez? :P) szóval a ház legirritálóbb beutaltja megkapta vége a kilépőt, JIPPIJÍÍÍÍ!!! xDD

akárkinek adja is a kék kendőt, az én szavazatom azé lesz - legyen az akár a PrimiTivvy, vagy Atti, nekem tökmindegy, Evet takarodik kifelé, köszönöm isstenem, kösszönöm köszönöm, ennél a közönséges némbernél idegesítőbbet elképzelni nem tudok, de visszataszítóbbat se, szal: SZEVASZ, csá, eggyel kevesebb viszolyogtató szexjelenet (szex? pff, kérem...) már jó, és az idióta Soma is visszavesz végre arcból,mert az is sok volt már,nagyon; egyszóval, jól jártunk, na, ezzel a mai kiválasztással, akárki matekozta is ki, hogy ÍGY legyen ;))

alsophila grahami 2016.10.23. 22:37:50

@Cimili: az a jó, hogy képben van, biztos valami rokinyugger statiszta az átjáróból, fingja nincs, hogy miről kéne csacsognia Őzivel.. :PP

alsophila grahami 2016.10.23. 22:39:39

apropó, lehet már appozni vajon, nézte valaki esetleg? ;) tenném is a jelem a halványszürke fantomképre, azonnal... xDD

Mók_Ica 2016.10.23. 22:40:09

@Cimili: @alsophila.grahami: két telefonálót hallottam és sztem ugyanaz a hang volt.....

Mók_Ica 2016.10.23. 22:41:11

@alsophila.grahami: ebben a szériában meg kell várni a kihívást.....

PirateHamster 2016.10.23. 22:45:32

@alsophila.grahami: még nem lehet, már én is néztem :)

ewita 2016.10.23. 22:45:48

Baszki anyám ilyet ilyet beszól, ha ezeknél is lesz helóvin , az fogják kifaragni ami a tivi lábai közt van! :D

alsophila grahami 2016.10.23. 22:47:25

@Mók_Ica: az az övé volt? nem figyeltem, csak picike pip-ben volt kirakva az F1 mellé, hátha lesz valami érdekes, de nem lett; engem ezek az ágyi maszatolgatások nem fognak meg, sajnálom - mondjuk, arra azért rákérdeznék, h a szélessávú net (és pornó) érájában ki az, akit igen, és miért kell ezt még erőltetni? de mindegy, választ úgyse kapnék rá... részemről ez blöeeeee és broáffff.

Mók_Ica 2016.10.23. 22:48:57

@ewita: :))))

@alsophila.grahami: vmlyik lányáé a kutyi :)))

ewita 2016.10.23. 22:51:33

@alsophila.grahami: meglepődtem,azt hittem megszórják dzsinát, de jó ez így! szerintem Atit viszi,de most még vele szemben sincs sok esélye sztem!
Tivikének is nyúlt az arca rendesen, de egyfolytában pofázik,Bence be is szólt neki,valamit,hogy ne szerepeljen már.
Sajnálom,hogy amikor jeleneteket játszanak vissza nekik,nincsenek igazi leleplező videók,nagyon kellene! pl: a "vidd ki a létrát és hagyd kint", azt nagyon megnéztem volna

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.23. 22:52:18

@ALOKSAKTRHEE: @Mók_Ica: köszi. Evett sztem nem tudna kivinni olyat hogy ő jöjjön vissza. ati!? de tanacstalan vagyok. mondjuk ettol meg jot fogok aludni. jah igen hamar evettke:

-Tudod mit fogok csinalmi?
-Mit?
-Párbajozni!
-Es a forró párbajod belemenne a Villába, meg a stúdióba, meg az RTL archívumába.
-Imádom a kortársbeszédet, jó húsos kortársbeszédem van... stbstb blablabla. :D

plüssnyuszi 2016.10.23. 22:52:36

@Bianka_M.: K. bírja Micit. Jobb híján. A maga módján.

Jó éjt mindenkinek - elkúsztam szundika iránt.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.23. 22:54:22

'stét! Most estem be koncertről, eme remek hírre! Ha Atit vinné, akkor se menne vissza, úgyhogy ennyi volt Evelinnek a VV.

alsophila grahami 2016.10.23. 22:55:38

@Mók_Ica: ahaha, akkor még KÉT statisztára se pocsíkolták a költségvetést, bravó ;) mondjuk, igazuk is van, minek ez a betelefonálósdi is... a XXI. században? csak egészen kicsikét avult, jja. :P

alsophila grahami 2016.10.23. 22:58:57

@Mók_Ica: @PirateHamster: ó de kár, köszi! :) // látom, nem vagyok egyedül az Evet-szimpátiámmal, ekg! ;))

PirateHamster 2016.10.23. 23:01:15

@alsophila.grahami: jah :) úgy szeretem én is, mint a tezsvíremet XD egyébként mindegyikre minden szinten ráférne egy cekcuális felhomályosítás, mert naon setétben tapogatóznak :)))))

Cérnahuszár 2016.10.23. 23:03:08

én megvárom hogy kit visz ki evelin, és attól függ kinek szurkolok

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.23. 23:04:26

Én annak szurkolok, hogy Evelin képe alatt egyszámjegyű százalék legyen.

alsophila grahami 2016.10.23. 23:06:31

btw abba belegondoltunk már, h mi lesz AZután Somikával? csak mert ha Primitivity megroggyant Zsirnyó kiesése után, ezzel a maflával mi lesz, kikéredzkedik majd Evet után..? (Tyvadarnál ugye tudtuk, h kam és vígszinház, de Somsából simán kinézek egy ilyen öngyi akciót..)

PirateHamster 2016.10.23. 23:08:15

@alsophila.grahami: erre írtam fentebb, hogy majd egymásba ürítik bánatukat, jobb híján ... XD

PirateHamster 2016.10.23. 23:10:42

Azt hiszem elmegyek kalózkodni az álmok mezejére. Köszönöm szépen a tudósítást mindenkinek! Jó éjt! :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.23. 23:12:27

@PirateHamster: igen ez fura,
mert hajj de bevállalósak, mehet a seggből-szájba, vagy ld evettke szennyes fantáziáit pl. de a petting, meg a mi szex, mi nem az, meg ezek a villám menetek, nagyon szegényes szexuális kultúrára utalnak. igazából épp olyan egysíkú mint a gondolataik.

Cérnahuszár 2016.10.23. 23:13:28

nem, biztos hogy ginát viszi evelin, mert addig volt oka utálni amig soma be akarta őt is fogni az istállóba.
most soma már nem akarja, vajon hogy vezetné gina elleni bosszúra így soma evelint?
mondjuk ha az lesz a vezérgondolat hogy azokból választok aki rám tette a jelet, akkor krisztiánnak van nagyobb esélye, mert ő is evelinre tett, és evelin meg őrá

mi is volt a balhé ami miatt megjelölték egymást? kitart a harag szerdáig?

alsophila grahami 2016.10.23. 23:36:10

@PirateHamster: ja télleg, és azt láttad, h miközben Bencus faggatta őket a kiválasztás előtt, ott simogatta Soma tarkóját egy - baszki! - FÉRFIkéz, néztem is hogy "kijjez teee"?? me hogy a Zsolti nem, az egyszer biztos, mert ő nem fehér felsőben volt, aztán ahogy kamerát váltottak, látom, hogy nem más, mint Tivadarunk, baszki! nem hittem a szememnek, néztem bambán... xDD de most komolyan, ilyen amúgy van heterók közt..??

alsophila grahami 2016.10.23. 23:38:33

@Mók_Ica: köcce, a kutyi nagyon cukor volt, jöhetne máskor is, kicsit emelne a műsoron legalább ;)

PirateHamster 2016.10.23. 23:46:28

@alsophila.grahami: igen, írtam is itt, hogy van néhány látens homocekcuális odabent :)))

alsophila grahami 2016.10.23. 23:49:01

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ebbe én is beszállnék, mint gazdagréti betmen azinternetbe egykor... xDD azzal nagyobbat esne az arcára Evet, mint Zserald kéthete, aki elégedetlen volt az ötven-valahány százalékkal - amikor még aszte hogy az az övé, miközben nem -, és valami elszállt hatvan-harminc körüli vezetést vizionált magának, aztán meg volt lefittyedő száj meg minden a végén.... ez Evetnél is meglesz garantáltan, annyira biztos a dolgában, hogy el se hiszem, h tudja ezt ennyire benézni... :PP

PirateHamster 2016.10.23. 23:51:22

@Cseszlovák Gyurmafilm: jah. Mondjuk még az elején, amikor Soma arról mesélt, hogy majdnem gyereket csinált, már ott készen voltam. Aztán jött Primitivy, aki azt sem tudta, hová dugta. @alsophila.grahami ekkor komolyan elgondolkodtam, hogy vajon eddig tényleg nőkkel csinálta-e :D Aztán minderre rátett egy lapáttal Somakoma kétpercese.

Ennyi szerencsétlen kretént.

alsophila grahami 2016.10.23. 23:54:02

@ewita: igen, én is meglepődtem ezen, gondolom, majd a holnapi öfiből többet tudhatunk meg arról, hogy mi vezetett ehhez a végkifejlethez ;) a leleplező bejátszásokat meg szintén hiányolom, támogatnám én is nagyon az ötletet, hogy legyenek ilyenek, csak... tod hogy van ez, plusz munkát jelentene a szerkiknek, vágóknak... éés, vannak kétségeim, hogy ehhez lenne affinitásuk. ;)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.23. 23:56:50

@PirateHamster: tivy védelmében. (bár utálom fujj) pornós asszonya volt. namost ott lehet hogy a sok munkától a kettő tkp egy. kloáka maxima. namost ha ahhoz volt hozzászkva, akkor tkp érhető, hogy össze volt zavarodva, mint Ádám anyák napján...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.24. 00:00:04

@alsophila.grahami: ;) sokszor látom az -mmkk- rövidítést. ez miez?

PirateHamster 2016.10.24. 00:00:51

@Cseszlovák Gyurmafilm: oh télleg, van igazságod abban amit mondasz, a tág lukhoz vót szokva otthonrul.

alsophila grahami 2016.10.24. 00:01:39

@PirateHamster: ... és még enyhén fogalmaztál... xD a múltkor is az az ágyban közéjük (Evet és Soma) furakodás és nyávogás Tivy részéről, h aludjanak együtt... már az is nagyon wtf volt, de ez... tényleg nem tudom hová rakni (bezzeg Tivy tudná, ezek szerint;))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.24. 00:02:28

Ha Evcsi kiesik akkor kit fog Soma basztatni a takaró alatt? Inkább essen ki Atituja.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.24. 00:03:38

@Cseszlovák Gyurmafilm: Alekosz szövege a Vv4-ből
Mindig minden körülmények között.

pomac 2016.10.24. 00:04:45

@Cseszlovák Gyurmafilm: Mindíg Minden Körülmények Között, ha jól emlékszem Alekosz emlegette

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.24. 00:06:06

@Majom1Parádé: köszönöm! gondolom kikacsintás a meseautóra. szép:) pláne annak a professzornak a szájából:)

alsophila grahami 2016.10.24. 00:09:25

@PirateHamster: ekg erre is, nagyon gáz, amit művelnek...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.24. 00:10:43

nos tudjátok mit fogok csinálni?
mit? -aludni! es a forró alvás belemegy a vegtagjaimba, mrg a fajos derekamba, meg az agykérgembe.
Imadok aludni. imádom ha nem ébresztenek fel, aludnék aludnék aludnék.
-----------
;) jóéjt kollegák!

PirateHamster 2016.10.24. 00:14:23

@Majom1Parádé: majd visszamegy Primitivy mellé alunni és megsimizik egymást, mint ahogy volt már rá példa :)))

alsophila grahami 2016.10.24. 00:18:27

@Cseszlovák Gyurmafilm: eddig oké, de az mi már, amikor - ahogy fentebb írtam - dörgölőzik Somához, símogatja a tarkóját, és hasonló homoerotikus megnyilvánulások... azokra mit mondasz, mert én nem nem tudom ezeket mire vélni egy magát hetrónak valló pasinál... te?

mmkk = Mindig Minden Körülmények Között - még Alekosz örökbecsűje volt az ötös szériában, azóta is előszeretettel használjuk; csak úgy, mint az "ekg"-t a VV7-ből ;))

alsophila grahami 2016.10.24. 00:21:55

@Majom1Parádé: ja igen, bocsi, nem az ötös, hanem a négyes szériában voltak Alekoszék, ém úgy mondta mindig, hogy "mindÉg" ;))

alsophila grahami 2016.10.24. 00:29:27

@Majom1Parádé: ezt már megfejtettük: TyvtiviTyvadarunkat, ki mást?

amúgy meg Atituja lényegesen kevésbé irritatív, mint Evet, plusz én nem igénylem a takaró alatti matatásokat, köszönöm szépen, engem ezek egyenesen taszítanak, miközben Ati néha szórakoztató is bír lenni - jó, nem gyakran, de Evettel szemben ennyi is elég lesz most... (szerintem persze)

alsophila grahami 2016.10.24. 00:46:06

@Perah: na ez még egy orbitális ekg, szívemből szóltál. :)

@ALOKSAKTRHEE: pfff, ne is említsétek, a hajam téptem kb, mint Evet a Zserald kiesésekor ;) na jó, annyira nem, de majdnem... (a ferka is elmehet a búsba!)

Funk You 2016.10.24. 00:53:01

A múltkor Simon írta, hogy a Mindig Minden Körülmények Között a villaszabályzatban szerepelt többször, talán az első mondata is ez volt, Alekosz valószínűleg onnan nyúlta és tette közkinccsé.

agimano 2016.10.24. 00:53:45

és az ekg mit jelent?

Funk You 2016.10.24. 01:26:08

@agimano: a 6-osban az egy hullámhosszon vagyunk helyett mondta valamelyik szóvirtuóz, hogy egy ekg-n vagyunk. Asszem Aurélió volt, de erre nem esküszöm meg.

ALOKSAKTRHEE (törölt) 2016.10.24. 04:02:29

@alsophila.grahami: Az EKG már a VV6 alatt használatban volt. :)@agimano: Azt hogy teljes mértékben egyet értesz vkivel, ergó egy hullámhosszon vagytok. :)

ALOKSAKTRHEE (törölt) 2016.10.24. 04:03:42

@Funk You: Hoooooppssszz!! :D Korán van még. Nem láttam a válaszod. :D
EKG!!!! ;)

ALOKSAKTRHEE (törölt) 2016.10.24. 04:05:17

@Majom1Parádé: Ginát. Tivyvel egyetemben. Szegényt sajnálom előre.

Perah 2016.10.24. 10:21:25

@ALOKSAKTRHEE: Mondjuk, azt megnézném, hogy lesz-e valami több Soma és Tivy között, ha kiesik Evelin. Lehet, hogy megvigasztalnák egymást :D :D :D.

@Spitzbauer: Én eleinte kedveltem Somát, de most már nagyon elegem van belőle is. Szerintem amúgy nem fog visszakapaszkodni Soma, mert ha kiesik Evett, akkor utána valószínűleg kijön belőle az állat, amit szemmel láthatóan nem szeretnek a nézők - azaz mi ;).

@alsophila.grahami: Köszi! Remélem, hogy sokan vagyunk, akik Evelint a villán kívül szeretnénk látni, és ezzel megmutathatnánk a bentieknek, hogy az nem úgy van, hogy ők csak úgy megnyerik a VV-t, meg bosszút állnak valaki miatt. Bár az eddigi párbajokból sem nagyon tanultak, talán csak Mici és Krisztián.
süti beállítások módosítása